Nem választ el tőle a távolság...

Tudod arra gondoltam...

Mennyire fontos nekünk, embereknek, a szeretet.

Talán nem is csak mi, hanem minden, és mindenki...
Aki él a világban arra vágyik...

Szeresse valaki.

Ő legyen valakinek a szemefénye...
Valaki őszintén... Szíve mélyéről mondja neki...

Szeretlek Téged.

Erről szól az életünk, legyen valaki, aki minket szeret.
Éhezünk, szomjazunk, megfagyunk, ha szeretet nem kapunk.
Olyan a szeretet, amit kapunk...
Mint a napsugár...
Mint egy gyönyörűséges vadvirág...
Vagy, mint a legfinomabb kínai selyem.
Olyan, mint a Napnak a melegítő sugara...

Amit állandóan küldenie kell felénk...

Ahhoz, hogy érezzük, létezik.
Tudjuk, hogy van, de a melegséghez az kevés.
Vagy, mint a liliom, amelyik akkor is létezik...
Ha nem látjuk, ha nem érezzük illatát.
De mert távol van, mert sok-sok fal választ el tőle...
Nem érezzük, nem látjuk, mindig gyönyörű színét.

Ha érezni akarnánk, azt, ami rajtunk kívül létezik...

Akkor éjt nappallá téve kéne sütnie a Napnak...
A virágnak nem szabadna hervadnia.
Talán, ha a Nap melegét...
A virág szépségét...
A selyem puhaságát...

A szeretet csodáját magunkban hordhatnánk...

Akkor megőrizni tudnánk.
Akkor soha nem fáznánk...
A szépben nem szűkölnénk...

Végre, a csodában is hinnénk.

Soha nem kellene félnünk, egyszer vége lesz...
Hogy valaki elveheti tőlünk.
Mert a mienk...
Magunkba hordozzuk...

Nem választ el tőle a távolság...

Az éjszaka...

A bizalmatlanság.

                                €$@ß@