Nyári éjen, nézem az ég, bársony sötétjén szétszórt...
Gyémántfénnyel ragyogó, apró pontok tömegét.
A csillagos ég alatt, a végtelenbe tekintve...
Sóvár vágy ébred fel bennem, hogy itt legyél.
Érezzem, hogy érzed amit Én...
Ez az éj, mint megannyi, csak a miénk.
A végtelen világűrben nincs határ...
Láthatod, az égen a madár is szabadon száll.
Ilyenek vagyunk mi...
Vannak vágyaink, gyöngeségeink, szenvedéseink...
Van aki mer, és van aki nem.
S, hogy mi a helyes, ne hagyd, hogy más döntse el...
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése