Ma újjászülettem, mint ahogy Te is...

Tudod, elnéztem ma a vakítóan ragyogó égboltot, s végig futott rajtam a felismerés...

Majd egy évet vártam arra, hogy süssön ki Rám a simogató napsugár...

S ismét aranyozza be a kéklő eget, ezt a csodás óceánt.
Hogy elvigye a sötét hangulatot, még ha olykor sűrű, komor felhők sorakoztak is...

Igen...

Felhők gyülekeztek az életemben is...
Néha egész alacsonyan voltak, ki se láttam belőlük.

Sokszor úgy éreztem, megfulladok tőlük...

S akkor arra gondoltam, ha vándorolni tudnék az időben...
Átrepülném a borús időket...

Oda, ahol a Te fénylő Égitested ragyog…

De az időn, még átrepülni nem lehet...
Bár ki tudja..?

S talán jobb is volt, Előre nem tudnom, mekkora a Fényed elzáró takaró...

Mert így megmaradt a remény, hátha könnyedén elfújja a szél.

De nem is kellett olyan sokat várni...

Kellett..?
Nem kellett..!

Örömmell tettem, kitartóan, szívemben hűséggel...

De legyen bárhogy, végig éreztem, mint ahogy a felhők alatt is tudtam...
Hogy fölöttük ragyog a Nap...

A Te Napod az Én napom... 

Az élet a nyomasztó felhők mögött is ott van...

S ott kell lennie, a Mi fénylő napsugarunknak is...

Mert míg élet van, Nap is van.
Lehet, csak egy nap, egy év, lehet, hogy egy élet vastagságú az a felhő...

De egyszer felragyog, min ahogy ma Neked is, Nekem is felragyogott az Aranykorong...

Ezért jobb nem tudni előre, mennyit is kell várni...

Mert ez a fajta tudatlanság táplálta a reményt.

                                                   €$@ß@

Te, ki olvasod e sorokat...

S első olvasatra nem is érted, mit is rejtenek ezek a mondatok...

Olvasd el még egyszer, majd még egyszer...

Előbb-utóbb megérted...

Miért, s Kiért született ez a Blog...

S ha megértetted... Kívánj Nekünk...

Boldog Születésnapot...