Lassan peregnek a percek, sötét, hideg, fénytelen az este...
Majd hívsz tudom, sosem hagytál elfeledve.
Érzem, hozzám ér kezed, mert sosem mosódom el.
A hold fénye idézi szemed, ezüstös fénye fest az ablakomra fel.
Félsz, mert nem értenek, s közben féltelek...
Tudom jó lesz...
Már nem rettegek attól, hogy nem értesz, s messzebb sodródsz, mint gondolom.
Mikor nyugszol meg Velem?
Apró játékaiddal kísértesz éjjel...
Kell, hogy tudd, kívánlak, veszélyes próba a tested...
Még akkor is...
Ha Rád nagyon vigyáznak, csak lassan feszít meg kereszted..
Furcsa érzés.
Akár magvak a földből...
Belőlünk sarjad a Vágy, egy szobor születése a kőből.
Elfogadom, amit adhatsz...
Jó, vagy rossz idők szele már nem érint...
Mellettem Nőként talpon maradhatsz...
Látjátok, nem sodort el orkánok ereje!
Erősebb vagyok, mint sokan hiszik...
Lélegző parázson izzított, szívós acél!
Igaz... Most lágyan hűthetne tested...
Vagy egy kedves simító kéz.
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése