A Te életed...

Kedvesem...

Ne menj a romok közé!

Ne töprengj azon...
Alakíthattad volna-e másképp a múltadat?

Legfőbb lelki erőd, csak a megtörténtek vállalása lehet.

Fogadd el, hogy ami történt veled, amit cselekedtél...

Az a Te életed.

Ezért űzz messze magadtól minden megbánást...
Bűntudatot, lelkiismeretfurdalást, szégyent...
Minden olyan belső történést...

Ami megaláz.

                                 €$@ß@

Bukás nincs, csak bukdácsolás...

Szerelmem...

Fogadd el, hogy minden úgy volt jó, ahogyan történt.

Mert az életben való helytállás...

Nem a konfliktuskerülést jelenti.

Hanem a szüntelen tanulás lehetőségét.
Azt, hogy ami ma nem sikerül, az csak jel arra...

Hogy legközelebb ismét kísérletet tehetünk megtételére.

A sors ugyanis addig küldi a leckéket számunkra...
Míg az Élet Iskolájában kitűnő bizonyítvánnyal nem végzünk.

Bukás nincs, csak bukdácsolás...

S minden alkalommal, újabb pótvizsga...

Egy újabb esély a tökéletesedésre.

                                            €$@ß@

Életünk minden pillanatában...

Tudod Kedvesem... Életünk minden pillanatában...

Egyik lábunk a tündérmesék földjén...

Másik lábunk pedig...

Egy mélységes szakadék szélén áll.

 

                                                                                                  €$@ß@
 

Szeress minden éjjel...

Ha szólít a végtelen és már nem bírod tovább...

Csak fogd meg a két kezem...

Együtt majd szebb lesz a nagy világ.

Engedd, hogy szíved járja át az a tiszta őrült vágy.

Érezd a lüktetés, hagyd, hogy a tested járja át...

Mint az érverés, játssza az élet ritmusát.

Élvezd, ahogy a szíved járja át az a tiszta őrült vágy.

Egyszer mienk lesz, minden éjszakán...


                                                                 €$@ß@

Szívem legszebb vágya...

Ha egyszer elérem a Szívem legszebb vágyát, a Szívedet...

Annak az lesz a legszebb, legnemesebb magyarázata...

Én Akkor sem adtam fel, a küzdelmet Érted...

Amikor, már mások a helyemben, régen feladnák...

                                                 €$@ß@

Ilyen szerelem, nem lesz több már...

Ez a szerelem, több mint bármi más...
Ez lett a sorsunk, most és ezután.

Minden percével többet érsz...
Szívedben őrzöd, amíg élsz.

Mire vársz, a sorsod e szerelem...
Minden napja, minden perce, amiért élsz.

Évekig vártam rád, és súgtam annyi hónapon át...
Hol vagy már?

Látod, itt vagyok, Érted bármit eldobok...
S nevetve mondom, nem is fáj.

Most a józanészen túl, bennünk furcsa érzés gyúl...
Halkan csendesen.

Titkolt vágyainkon át, lázas testünk önmagát árulja el...
De nem számít már.

Mire vársz?

Összeláncolt, pár lopott pillanat...
Szívünkben tomboló szerelmes gondolat.

Attól a forró, gyönyörű nyártól...
Az életünk lett más, mindennél boldogabb.

Mire várok, a sorsom e szerelem...
Te érted élek, most és ezután.

Minden perctől, többet érek...
Szívemben őrzöm, amíg élek.

Azt mondják, nem nagy álom egy hét...
Nekünk pár nap egy életből, mégis mindenre elég.

Benned elveszve úgy...
Hogy érzem másfelé, nincs már út.

Mindenünk lett az a nyár...
Ilyen szerelem, nem lesz több már.

Miért vársz?

                          €$@ß@

Vezeklés...

Sok szeretetellenes dolgot tettem eddigi életem során.

Néhány emlékkép, ma is sajog bennem...
Holott nem is ártani akarásból...
Csak félelemből követtem el azokat.

Azért, mert meg akartam felelni...

Vagy épp beavatkozóan, segíteni szerettem volna annak...
Aki nem igényelte akkor és ott a segítségemet.
De az is lehet, hogy csak azért született fájdalom...

Mert el akartam kerülni a bántást...

Így inkább hazugságba vetettem magamat.

Mennyi ártatlan vétek lehetséges a másik ellen...

Amely jószándékból indul...
Ám ügyetlenségből...
Felkészületlenségből...
Önbizalomhiány miatt, mégis balul sül el!

S hány olyan, ami hosszú idő után is gyötri a lelkemet...

                                €$@ß@

                  

Ideje felébredned...

Dönts a szíved tanácsait követve...

S akkor nagyot nem hibázhatsz. 

Egyet azonban el kell fogadj...

Ha a boldogságot keresed...

Vezeklésre, nincs szükséged...

Bármi is történjen, tudd, hogy mindig minden rendben van. 

Ha pedig gyötör az élet, az csak jel...

Ideje felébredned, és elindulnod más irányban.

A szabadság felé.

                                              €$@ß@

Szükséged van Rám....

 

Mikor bekopogtam mint egy ismeretlen a szíveden...

Kíváncsian kémleltél, ki is ez az Illető...?

Aztán rájöttél, nem is vagyok olyan rossz ember...

Így beengedtél a szívedbe.

Sokat beszélgettünk, néha vitáztunk...

S rádöbbentünk egymásban, Ő az, akire mindig is vártam. 

Most itt vagyok, beszélgetsz velem...
Szemben állunk egymással...
Olyan jó érzéssel tölt el Minket az egész.
Először, mintha valamiféle érzelem is úrrá lett rajtunk...

De ez akkor még nem szerelem volt, csupán vonzalom.

Hosszú beszélgetéseink után...

Egyre jobban erősödött bennünk az érzés...

Igen!
Ő az, aki ki tudna vezetni az ingoványból, a kezem fogva...

Érte érdemes lenne váltani.

Aztán megijedtél!
Csak észre ne vegyem, mit gondolnék...
Nehogy elmúljon a varázs.
De olvastam a sorok között...

S ettől bepánikoltam, hibákat követtem el...

Valami történt...
Zavarodottság vett erőt rajtam...
S annyi bolondságot írtam és mondtam...

Azt hittem, helyrehozhatatlanul elrontottam a dolgokat...

Miért vagyok ennyire hülye?
Miért kell egyszerre az egész?
Miért nem várom meg, hogy kiforrjanak a dolgok?
De valami elől, Te is menekülsz.

Saját magad elől!

Kétségbe esve keressük Önmagunk a másik szemében...
Csak a szemünk felejtettük el közben kinyitni...

Mivel az első pillanattól fogva, ragyogtunk egymás szemében...

De Te soha nem ígértél Nekem semmit!
Kétségbe esve szabadulnánk, a minket kötő béklyóktól...
De azt hiszed, nincs hova lépned...

Pedig van!

S azt hiszed az egyetlen esélyedet is eljátszod!

S akkor jön az, hogy megtorpansz...

Elgondolkozol és begubózol újra...
Bebábozódsz, mint a pillangó a hernyó után...

Próbálsz újra érzelemmentes lenni...

Én meg azt hiszem, elrontom a pánikkal, a kétségbeeséssel...
Hogy esetleg többé nem keresel meg...

Pedig tudjuk, hogy szükségünk van egymásra...

Újra és újra ugyanaz játszódik le előttünk...
Magányosak vagyunk, pedig körül vesznek az emberek!

Szeretnénk végre szeretni, de Te menekülsz...

Csak a gyötrődés marad számunkra és a bizonytalanság...

A zavarodottság vesz rajtad erőt és újból menekülsz....

MAGAD ELŐL...

                          €$@ß@

Milyen sokat jelentünk egymásnak...

Vannak pillanatok, amikor az élet...

Hosszabb rövidebb időre, elválaszt minket egymástól...

De csak azért, hogy mindketten megértsük...

Milyen sokat jelentünk egymásnak.

                                       €$@ß@

Egymás felé nyújtott kezünk, áldás e bolygón...

Akkor őszinte és tiszta a szerelmed... 

Ha előítélet és elvárás nélkül vagy képes szeretni...

Az egymás felé nyújtott kezünk, áldás e bolygón...

Akkor is, ha úgy gondolod, kétszemélyes történet a miénk.

 

Tudod, az összetartozó szívek ragyogása...

 

Tisztító és gyógyító erővel bír, még mások életében is.

 

                                                          €$@ß@

 

Az akarat erőd...Szabad !

Ha belátnád végre, hogy az akarat erőd...Szabad !

S általa, Bármivé formálhatod önmagad...

Bármilyenné alakíthatod életed...

S még ha Tennél is valamit e felismerés szellemében...

 A megváltás lehetősége, lépésről lépésre...

 Közelebb kerülne hozzád.

Tudod, munka nélkül nincs győzelem.

Őszinteség nélkül nincs tisztaság.

Senki más nem élhet helyetted...

S ami a Most-ban, nem történik meg...

Az a Majd-ban, esélytelennek bizonyul az indulásra.

                                    €$@ß@

Struccpolitika...

Ha a fejed a homokba dugod...

Az élet sötétebbnek mutatja magát, mint amilyen valójában.

A védekező mechanizmusok által teremted, saját börtönöd.

Mert egyszerűbb védtelennek...

A sors kiszolgáltatott áldozatának definiálni magad...

Mint a kezedbe venni az irányítást, és változtatni azon...

Ami sután, vagy egyáltalán nem működik mindennapjaidban.

                                                        €$@ß@

Ne hidd el, még Magadnak sem...

Ne hidd, hogy szégyen nem tudni, vagy néha elbukni.

Nem szabad, bármi áron többnek kell tűnni másoknál.

Ne hidd el, még Magadnak sem...

Hogyogy túl szerencsétlen vagy ahhoz...

Hogy önállóan döntéseket hozz és lépéseket tegyél.

Ne várd, hogy a világod más irányítsa helyetted...

Olyan aki erősebb, vagy legalábbis bátrabb nálad!

                                            €$@ß@

Fejlődni érkeztünk...

Különös lény az ember.

Fejlődni érkezett ebbe a világba...

Mégis ellenáll természetes, törvényszerű útjának...

S a változás helyett a bujkálást választja...

A tisztánlátás felvállalása helyett, pedig a tagadás rutinját.

                                                €$@ß@

Kinek mondanád...?

Ha nem tudsz választani, két ember között...

Kérdezd meg Magadtól...

Kinek mondanád azt, hogy...

Hiányozni fogsz...

S kinek azt, hogy...

Könyörgöm, ne menj el!

                                       €$@ß@

A vágy örök marad...

Ha két ember között egyszer valaha kialakul egy vágy...

Azt nem igazán söpri el semmi.

Sem idő, sem távolság, sem emberi élethelyzetek.

Telik az idő, történnek fordulatok, de a vágy örök marad.

Adott két ember, nem is túlzottan egyformák...
Ezer dologban mások, de van egyfajta összhang.
S van egy kölcsönös vágy...
Lehet, hogy egyszer-egyszer sikerül elnyomni...

De aztán, mint jó főnixmadár újra és újra feléled...

Ha lehetősége támad rá.
A vágy mindentől függetlenül van jelen.

Nincs neki kezdete és nincs neki vége...

Nem úgy születik, hogy egy naphoz, pillanathoz kötni tudnánk...

Egyszerűen csak feléled, és onnantól VAN.

Persze nem erőszakosan tolakszik elő...
Csak úgy rezeg a háttérben...
Magas frekvencián, átjár mindent.

Lehet egymással nem beszélni, nem találkozni...

Nem keresni egymást a vágy attól még VAN.
Elnyomva, mély álmát aludva.
Nem kell neki sok...

Elég csak pár összefonódó gondolat... 

 Átlengi a dolgokat, a gondolatokat.
Vajon meg lehet szabadulni egy vágytól?
Kalodába terelni, ott rabul ejteni?
Néha nagyon jó volna ezt tenni...

Mint sem szembesülni a be nem teljesülő vágyakkal...

A vágy, ha kialakul két ember között...

Örökre meg marad!

                             €$@ß@

Vágy...

Érezted már a Vágyat!

Ami széttép
Ami megőrjít
Amit elhazudni nem lehet
Eltemetni hiába
Mert Ő zár magába
Nem hal meg végleg soha
Feltámad újra és újra
Erősebb lesz mint valaha
Lassan emészti el a perceid
Magába olvasztja minden éber pillanatod
Csak azt gondolhatod amit Ő diktál
Azt a maradék csöppnyi józanságodat
Megöli hamar
Álmaidat uralja
Réges-rég elvette minden szabad perced
Nincs erőd és nincs merszed
Hogy szembe szegülj
Hogy ellenállj
Sodor tovább és tovább ismeretlen utakon
Túl ráción és túl a minden napokon
Ünneppé tesz minden pillanatot
S hiába tagadod
Élvezed a bizonytalant
A gyötrődést
A fájdalmakat
Félsz talán
De reszketve sírsz érte
Menekülnél
Bújnál saját lelked mélyére
Rejtőznél a legszebb érzések mögé
De hasztalan
Belőled nyeri az erőt
Benned lakik
Te táplálod
Ez a vágy Te vagy magad
Elrejtenéd
Elfelednéd
De hiába
Csak hív
Csak vonz
Állati ösztönnek gondolod
De felette áll mégis az éteri tisztaságnak
Milyen bűne is lehetne
Az emberi vágynak
A boldogság-akarásnak
Hazudhatnak az eszmék
Az elvek
A fenkölt szólamok
De a Vágy nem vezet félre
Ha megvalósulni hagyod
Mutatja mi kell Neked igazán
Mire vágyik a test és a lélek
Ne mond hát:
Félek!
S ne menekülj
Nem a Vágy öl meg, hanem a hazugság
Ami tagadja
Hogy minden vágyadnak
A tiszta őszinte hit
S a szeretet az "anyja"
Hogy minden emberi amit érzünk
S boldogtalanná csak a szokások
A lehet
A nem lehet
Tehet
Ha igazodunk elvárások szenvtelen rengetegéhez
A szabályokhoz
A vélt vagy valós elvárásokhoz
Amik lassan megölnek
Élve eltemetnek
Legalább adj esélyt
Önmagad rejtett kincseinek
Legalább egy kicsit éld meg a Vágyadat
Azután jöhet az áldozat
Jöhetnek újra a lehetek
A szabadok
S a nem lehetek
S a tudat
Hogy...
Rab vagy!
De legalább egyszer élj
Úgy ahogy élni teremtett az alkotó szenvedély

                                                                             €$@ß@

Hadd legyek Én...

Édes könny, szemlátomás, csodás varázs...

Hanyatló Én, ki messze Tőled mégis oly közel...
Szemedben gyúló fény, szívemhez ér.

S Te csodás és való, életem szép reménye...

Engedd, hogy álmodjam arcod...
Lelkeddel vívott égi harcot.
Csendes jó éjszakát, gyermeteg kacajt és sírást...
Szívemben álmatag tompa bírást.

Engedd, hogy életed és csended legyek...

Hallgatag mély türelem, ki ért...
Szerelmes szenvedő, ki indul és érkezik...
Ki karjaidba hull, s szíveddel könnyezik...

Én legyek a vigasz s Te a minden...

Élet, elfelejtett reményeinkben...

                                                                               €$@ß@

A szerelem, erőt ad...

Királynőm...

A szerelem erőt ad, majd megfelezi...

Mert Egymás nélkül, nem létezhetünk.

Ha elvesztenélek, vagy elszakítanának tőlem...

Vagy elhagynál, veled veszne az erőm.

Lényemnek azt a felét kellene nélkülöznöm...

Amely nélkül üressé válna az is, ami megmarad.

Nem kínálhattál fel nagyobb csodát, mint a szerelmed...

Nincs semmi, amire elcserélhető.

Szeretlek, s mióta ez megtörtént Velem...

Azóta nem vagyok önmagam, akként nem, mint eddig.

Sebezhetőbb lettem...

S a szerelem természetéből adódóan...

Megsebezhetsz Te is...

Egy figyelmetlen szavad vagy mozdulatod fájdalmat okozhat...

Miként ennek ellenkezője olyan örömet...

Amihez foghatót eddig nem ismertem.

Önmagamról megfeledkezve féltelek...

Tudván, hogy az elvesztésed egyben az Én vesztem is.

Ha elvennének Tőlem, megvakítanának.

Megvakítanák szívemet, lelkemet...

Arra kényszerülnék, hogy ne lássam többé...

Az élet, a világ szépségét.

Nem mondok, nem mondhatok le Rólad, soha!


                                                                                               €$@ß@