Magyarorozág...Én így, nem szeretlek.!

Én tanulok, te tanulsz...
Ő lóg.!
Én vizsgázom, te vizsgázol...
Ő nem buktatható.!
Én dolgozom, te dolgozol...
Ő hátrányos helyzetű.!
Én spórolok, te spórolsz...
Ő segélyt kér.!
Én építek, te építesz,
Ő igényel (és kap is).!
Én gyereket szülők, te gyereket nemzel...
 (annyit, amennyit el tudunktartani)
Ő világra potyogtatja tucatjával, és eltartatja velünk.!
Én nevelem a gyerekemet, te neveled a gyerekedet...
Ő megveri a gyerekeinket.!
Én megvásárolom, te megvásárolod...
Ő elrabolja.!
Én kertészkedem, te kertészkedsz...
Ő ellopja.!
Én állatot tenyésztek, te állatot tenyésztesz...
Ő elhajtja.!
Én továbbképzem magam, Te továbbképzed magad...
Ő hülye maradhat.!
Én adót fizetek, te adót fizetsz...
Ő visszaigényel.!
Én nyugdíjjárulékot fizetek, te nyugdíjjárulékot fizetsz...
Ő méltányossági nyugdíjat kap.
Én korán meghalok, Te korán meghalsz...
Ő a társadalom áldozata, ha korán meghal.!
Az én hamvaimat szétszórják, a Te hamvaidat,
kicsi betonfalba falazzák...
Ő családi márványozott, aranyozott, étellel, itallal pénzzel, arannyal megrakott kriptában tér örök nyugalomra.!


 

                                                        

                                                                       €$@ß@

Ne engedd el...

Ne engedd el annak kezét, ki egyszer már szorította.

Ki hitt benned...

Ki rád hallgatott.....

Ki meglátta szemedben a fényt...

Kinek fontos voltál...

Ki szeretett.

Ha becsukod előtte az ajtót...

Ő némán, könnyekkel a szemében, ott fog állni a küszöbön.

Talán le is guggol, és összekuporodva szorítja magához az emlékeket....

Arról álmodik, hogy ott vagy mögötte...

Remeg, ahogyan átöleled a vállát és hagyja...

Hogy végigszánkázzanak ujjaid arcán...

Akár, azon a nyári délutánon...

Ne hagyd elillanni Őt...

Mert többé "Talán" sosem láthatod....

Talán egy esőcsepp lesz csupán belőle...

Mely válladra hullik, egy nyári zápor édes könnyeként...

Úgy...

Hogy Te észre sem veszed...

           Szeretlek...

                                                      €$@ß@

Nem az a fontos, hogy erős legyél...

A tenger csak hullámcsapásokkal ajándékoz meg...
Néha erősnek érezheted magad benne.
Nos, én nem sokat konyítok hozzá...
De érzem, hogy ennek így kell lennie.

És tudom, hogy az életben nem az a fontos...
Hogy erős legyél...

Hanem, hogy annak érezhesd magad.
Hogy legalább egyszer megmérettessél.

  

 €$@ß@

Ok nélkül...Miért nélkül...

A Nő azt akarja, hogy ok nélkül, "miért" nélkül szeressék...

Nem azért, mert szép vagy jó, vagy kedves...

Vagy művelt, vagy elmés.

Hanem azért, mert olyan, amilyen.

€$@ß@

A Nő...Akkor igazán.

A nő akkor szép igazán, ha boldog...

Akkor boldog, ha érzi, hogy szeretik.

 
 

€$@ß@

 

Megbocsátani...

A megbocsátás képessége Istentől származik.
Megbocsátani annyit jelent...
Mint a másiknak vétkét magunkra vállalni...

Majd szeretetünkre váltani.

A megbocsátás titkos felhívás arra...

Hogy önmagunkat legyőzzük és önmagunkat elfelejtsük.

Mindez azért nehéz...
Mert az ember legérzékenyebb pontját érinti...
A személyes méltóságunkat.

Ezért minden megbocsátás, egy hősies tett.

Amikor megbocsájtunk...
Akkor a másiknak és önmagunknak egy új esélyt adunk..

Újra szerethetjük.

Újra szerethet bennünket.

Valahol ez az jelenti,
Hogy egészen oldozzuk fel a másikat.
Tegyük szabaddá...
Engedjük, hogy újra szülessen.

Segítsük megtalálni számára az újrakezdést...

S így történhet meg saját magunk legnagyobb legyőzése..
Amely benső szabadságunkhoz vezet.
Hiszem!
Nem kell mások vétkét magadra vállalni!
A megbocsátás nem jelenti azt...

Amit tettek veled, az helyénvaló volt.

Inkább csak azt jelenti:

A tetteiért cserébe nem akarod tovább cipelni a fájdalmát.

Ha nem tudsz szívből megbocsátani...

Azzal csak önmagadat bünteted.

€$@ß@

Hol vagy?

Érzem, hogy már rabod vagyok...

S Tiéd már minden szabadságom.

Tudom, olyan szorosan foglak,

Néha Én is, lélegzetre vágyom!

Csókjaim bujdokolnak öleden...

Mert már fájón hajszolja őket,

Egy vad félelem... A halálom.

Zokogva hívlak... Hol vagy?

Te, akit úgy karollak...

Tudom Te is fuldokolva sírsz.

Ó, és ki tudja, hol van magányod mélye...

Honnan hallom...

Sikoltva hívsz!

€$@ß@ 

Hiszel...?

A magunk bírái, őrei, foglyai vagyunk…

Csak saját magunkat szabadíthatjuk ki…

Ezt azonban bármikor megtehetjük.
Ha minden idők legnagyobb megváltója állna előttünk…
Felajánlaná, hogy megszabadít, akkor is foglyok maradnánk…
Ha mi magunk sem fogadnánk el a szabadságot.
Kérdem Én?

Hiszel?

A Kérdésem lényege az, hogy megtudjam…
Készen állsz-e majd egykoron a változásra.
A Hiszel?
Azt jelenti, hogy végre elismered…

Nem a körülmények alakítják a valóságot…

Hanem saját magad.

                                                             €$@ß@

Vágy és szerelem...Kéz a kézben?

Vágy...

Ez a szó, valaminek a hiányát jelenti.

Olyasmi felé...
Amit egyszer már megismertünk, megtapasztaltunk.
Vagy valami ismeretlen dolog felé...
Amelyet nagyon szeretnénk megtapasztalni.

Bárcsak itt lenne.

Bár megérinthetném!
Csak egy kicsit, és az egész hetem vidám lenne...!
Vajon hányan gondoltunk már így, vágyunk tárgyára...

A szeretett személyre, aki talán egészen még nem a miénk?

Különös dolog a vágyakozás.
Néha mintha nem is létezne..
Egy falat csoki elfogyasztása jobban esne...
Mint egyet hemperegni....
Máskor viszont fizikailag fáj...

Hogy nem ölelhetjük át Őt...

A vágy és a szerelem nem jár kéz a kézben.
Legalábbis sok esetben...
Mai világunk pedig igyekszik is belénk sulykolni...
Amit meglátsz, megtetszik, szerezd meg, tedd a magadévá...
A másik embert megkívánni...

Egy perc leforgása alatt megtörténhet.

Bemész egy buliba, jól érzed magad, szemezel egy kicsit...
S ha adódik az alkalom, ha vonzódsz az illetőhöz...
Máris a fellegekben érezheted magad.
Igaz, lehet, csak egy kevésbé kellemes helyen...
Csak egy éjszakára.

Ha azonban szerelmesek vagyunk...

A dolog egészen más töltetet kap.
Sokszor hallhattuk már...
A nők kevésbé tudják szétválasztani a szexet a szerelemtől.
Persze vannak nőneműek...
Akik ennek hallatán bőszen ráznák a fejüket.
Mert bizony a ma divatos szinglik...
Akik tényleg önként vállaltan azok...
Szívesen élik világukat, csak úgy...
Akár két-három jól bejáratott pasival is a tarsolyukban.

A hölgyek egy része azonban képtelen erre.

Nem azért, mert sokan menthetetlenül romantikusak...
Egyszerűen másként alkották őket.
A vágy, a szex akkor az igazi...

Ha azért a nőért a világot meg tudnánk váltani.

Ha felhív, a hangjába a kezünk, beleremeg...
A gyomrunkban köröznek azok a bizonyos pillangók...
Az érintésére felrobban bennünk valami...

Minden együtt töltött percre boldogan gondolunk vissza.

Amikor pedig az ágyba keveredünk, az maga a mennyország...
Szokták mondani...
Egy hosszú, többéves kapcsolatban...
A szerelem általában átalakul, szeretetté változik.
De azt az erős kapcsot...
Ami továbbra is arra indít minket...
Hogy örömmel térjünk haza a párunkhoz...
Izgalommal várjunk egy esti közös fürdést...
A szenvedéllyel teli összebújást...
Az egykori lángolás érzése adja meg.
Az összetartozásé.
Ha látszólag jól megvagyunk...
Eddig minden kiválóan működött...

Majd egyszer csak, egyikünk elkezd húzódozni a szeretkezéstől...

El kell gondolkodni.
A vágy csökkenésének lehet egészségügyi és számos más oka...
A stressz, a fáradtság, a bánat...
De vegyük a nagyon egyszerűt.
A rossz hír az...

Legtöbb esetben ilyenkor elmúlóban van a szerelem...

Nincs a kapcsolatban annyi öröm és boldogság...
Ami összetartana bennünket...
Jön a hölgyek részéről "fáj a fejem" és hasonló frázisok...
A pasik pedig beülnek a számítógép elé....
Mert egy fontos blog bejegyzésről, csak nem maradhatnak le.
A fantáziálás nem bűn.
De ha napról-napra azt vesszük észre...

Hogy a bizonyos kolléga jár az eszünkben az ágyban...

Aki múltkor, olyan helyes volt...
Vagy olyan hívogatóan nézett és mosolygott ránk...

Akkor baj van...

                                                      €$@ß@

Mintha vihar jönne...

Ma jó volna kicsit messze menni,

nem örökre, elég egy kiskabát.

Csak pár üres órát zsebre tenni,

s úgy futni járatlan utakon át.

Ma közel a távol, megérintem,

s lábamhoz ülnek sosem járt helyek.

Egyikük máris fogja a kezem,

lehet, hogy pár napra vele megyek.

Ma olyan, mintha nagy vihar jönne,

vajúdó ég alatt rohan a szél.

Kitárt karokkal állok elébe,

vigyen el messze...Ha hazakísér.

                                         €$@ß@

Nyitott a csodákra...

Az vagyok, aki bárki más is lehet, ha hallgat a szívére.

Olyan ember vagyok, aki leborul, az élet titokzatossága előtt...
Aki nyitott a csodákra.

Aki derűsen és lelkesen viszonyul mindenhez...

Mindenhez, amit mindennap csinál.

                                                            €$@ß@

A csodáról...

Te nem hiszel a csodában, tagadod?
Nézd csak, nem győzhetlek meg... 

Mert a csoda legfőbb ismertetőjele, hogy csodálatos...

Nem lehet bizonyítani, mint egy élettani tényt...
Nem lehet fényképezni.
Mennyiségtani törvények szerint megjósolni és kiszámítani.
A csoda megnyilatkozási formáit sem könnyű mindig érzékelni.
Nem jár mindig két lábon...
Nem lehet fényképezni...
Nincsenek telekkönyvi, sem anyakönyvi adatai.
A csoda, egész egyszerűen, megnyilatkozik...

Néha, csak sokkal később érjük meg, mi volt a csoda...

Hogyan avatkozott életünkbe...
Mi volt e beavatkozásban, a természetfölötti és csodálatos.
A csoda lényegét, nem tudom megmutatni, sem bizonyítani.
De gondolj talán arra, milyen felfoghatatlan...
És csodálatos, igazi valójában mindaz...
Amit mindennapinak és természetesnek érzel.
Már a létezés ténye, milyen csodaszerű!
Az, hogy megszülettél, élsz, s egy napon meghalsz!
Mindezt "természetes"-nek érzed?

Akkor vaksi vagy és botfülű.

Már a valóság is csoda... Felfoghatatlan...
Minden természetes kellékével és anyagával természetfölötti!
Miért is lenne e valószínűtlenül bonyolult...
Valóságnál értelmetlenebb a csoda?
A csoda, mindenben megnyilatkozik.

Igaz nem vagyok hívő...

De a világ lelke bennem és, hétköznapjaimban...
Szomorú és esendő sorsomban is megnyilatkozik.

 

Hajnal...Groovehouse

Ártatlan szemmel néz most rám a hajnal.
Madarak ébrednek a reggeli zajjal.

Megszűnt a csend a város felett.
Eltűnt egy gyönyörű álom.
Monoton gépek hangja remeg
Ezen a csoda világon.

Ébredj fel!

Nem csak neked fáj, magad maradtál,
Hideg hajnalon, annyit mondhatnál
Mit kezdj magaddal szíved értem, fáj még.

Értem fáj!

Nélküled ébredtem fel reggel.
Hideg éj után a nap is felkel.

Engem ma reggel az ágy is ölel.
Eltűnt egy gyönyörű álom.
Titokban engem a hajnal figyel.
Tudom, hogy neked hiányzom.

Ébredj fel!

Nem csak neked fáj, magad maradtál,
Hideg hajnalon annyit mondhatnál,
Mit kezdj magaddal, szíved értem fáj még.

Értem fáj!

Nem csak neked fáj, magad maradtál,
Hideg hajnalon annyit mondhatnál,
Mit kezdj magaddal, szíved értem fáj még.

Nem csak neked fáj,
magad maradtál,
hideg hajnalon.
Nem csak neked fáj,
magad maradtál,
hideg hajnalon.

Nem csak neked fáj, magad maradtál,
Hideg hajnalon annyit mondhatnál,
Mit kezdj magaddal, szíved értem fáj még.

Értem fáj!

Nem csak neked fáj, magad maradtál,
Hideg hajnalon annyit mondhatnál,
Mit kezdj magaddal, szíved értem fáj még.

Értem fáj!

Nem csak neked fáj, magad maradtál,
Hideg hajnalon magad maradtál, szíved értem fáj még.

Értem fáj!

Nem csak neked fáj, magad maradtál,
Hideg hajnalon annyit mondhatnál,
Mit kezdj magaddal, szíved értem fáj még...

Vicces...Dilemma...

Múltkor ültem a kedvenc helyemen, a pultnál...

Egyszer csak besétál a leggyönyörűbb Nő...

Akit valaha láttam életemben...
Gondolkodtam, hogy szólíthatnám meg?
Aztán küldtem neki egy üveggel, a bár legjobb pezsgőjéből...
Egy rövid üzenettel...
Volna-e kedve meginni velem...

Elolvasta, rám mosolygott, majd visszaírt...

Uram!
Ahhoz, hogy önnel pezsgőzzek...
A luxusvillája garázsában, egy Mercedesnek...
A bankszámláján legalább egymilliónak...
A nadrágjában, pedig pontosan 20 centinek kell lennie...

Miután elolvastam, visszaírtam...

Drága Hölgyem!
Küldje vissza az üveget...

A garázsomban egy Porsche, egy Ferrari és egy Mercedes áll...
A 8 darab bankszámlámon, pontosan 2-2 millió található...

Viszont soha, még a világ legszebb nője kedvéért...
Sem fogok...5 centit levágatni a farkamból...

                                                           €$@ß@

Kaktusz...

Tudod, arra gondoltam...
Milyen különös, milyen kiszámíthatatlan az élet.

Az igazán nagy dolgok, váratlanul jönnek az ember életében.

Meghal valaki, a fájdalom mérhetetlen...
A vesztes, vigasztalhatatlan.
És akkor...
Mintegy ellensúlyozásul...

Ugyan ott, megdobban egy új élet.

Megjelenik a könnyek közt a mosoly...
Vagy, máskor, valaki egyedül van...
Úgy érzi, mindenki elhagyta...
Mindnyájan magára hagyták...
Mindnyájan, akiket szeretett.
Ami volt, már csak volt, elmúlt, a végére pont került...
Egy szál maga maradt a világban.

Azt gondolná, neki már nincs is tovább...

Nem néz semerre, lehajtott fejjel jár az úton.
Vele már nem jöhet szembe senki...
Akiért érdemes lenne felnézni.
Akkor összeütközik egy másik...
Egy másik lehajtott fejűvel.

Egy idegennel, aki mégis megszépíti az életét.

Mintha csak azért hagyták volna el...
Lehetőség legyen a találkozásra.

Kiszámíthatatlan az élet...

Néha, még megkövesedett fájdalmat is old.

Egy kőből kinőtt kisvirág.

                                                  €$@ß@

Egyetlen pillantástól...

Közelebb lépve hozzám, hosszan rám pillantott...

Ez a nézés, intimebb volt minden símogatásnál.

A bőröm, halványan izzani kezdett...
Mintha lenyeltem volna a holdat, és a bőröm alatt világítana.

Testemen, minden szőrszál égnek meredt...

A lélegzetem elakadt.

Mindez, egyetlen pillantástól.

                                          €$@ß@

NEHÉZ A SZÍVÜNK...

Az arcodat ne mutasd szomorúnak.

Ne lássa senki, mi az, amit eltűrt.

Jobban kellene szeretni magunkat,

hiszen mi már nagyon kiérdemeltük.

A szíveink egymásra zúzva hulltak,

eggyé forrasztó sors zuhog felettünk.

Sebeinkért szeretjük már a múltat,

és a jövőt...Lesz mit felemlegetnünk.

Most itt ülünk...Kedves, Te szomorú vagy.

Az arcom nem mutatja, amit eltűrt.

Nehéz a szívünk, mert nem könnyű,

búnak ütése alatt ragyog a szerelmünk.

 

Egymást szeressük már...Ne csak magunkat.

Hiszen, mi már nagyon megérdemeljük.

                                                     €$@ß@

Telefonálás...

Mai korunk egyik fő kapcsolattartási eszköze a telefon...
Egyre többet beszélgetünk egymással...
Okos ember volt, aki kitalálta ezt a rendszert...
Jó hallani a hangját...

Mert legalább így magam mellett érezhetem bármikor...

Tudom, nem lehet senkit, kisajátítani...
Nem is ez a szándékom Vele...

De olyan kellemes érzés, amikor a fülembe nevet...

Mégha csak a telefonon keresztül is...

Szeretek Vele beszélgetni...

Órákon át tudnánk csevegni egymással...
Soha nem ismételgetve magunkat...
Nagyon sok mindent megtudhatunk a másikról...
Beszélgetés közben...

Nemhiába mondja mindenki, hogy beszélgetni kell a másikkal...

Erre már én is rájöttem, igaz kicsit későn...
A saját káromon megtanulva...

Szeretem a hangját hallgatni...

A kis csipkelődéseit a gondolatait a nevetését...

Nagyon megnyugtatnak a szavai...

                                            €$@ß@

Egymásért...

Megölelni valakit, akit szeretünk...

Csak Rá koncentrálni...
A mozdulataira, a teste rezdüléseire...
Érinteni a bőrét, hallgatni a lehelletét...

Érezni az ajka forróságát...

Megvédeni bármitől, és bárkitől...
Minden bajtól megóvni...
Érte élni...

Mindig együtt lenni vele, testileg, lelkileg egybeolvadva...

Érezni a karja szorítását, a megnyugtató jelenlétét...
Boldoggá tenni...
Békességben, harmóniában élni vele, minden téren...
Nincs ennél csodálatosabb érzés a földön...

Igen, ez a szerelem... A boldogság...

Kell-e ennél több, egy embernek?

Köszönöm, hogy vagy nekem...

                                                       €$@ß@

Az írásról...

Igencsak termékeny időszakom van mostanában…
A blog írás terén...
Annyi minden felgyülemlett bennem, az elmúlt időszakban...

Ennek jó része sajnos szomorúság, és bánat...

De ahogy fogynak ki belőlem, az írás által, a keserű pillanatok...
Egyre több bennem, a kellemes érzés...
Ennek nagy részét a blogomnak köszönhetem…
Mert van hova kiírnom magamból a rosszat.

Hogy legyen helye bennem, Egyszer majd a Boldogságnak...

Mert boldogságból, nem lehet hiány...
Minden nap történhet, valami kellemes dolog...
Hol egy telefonhívás, hol egy találkozás...
Van úgy, hogy egy blog elolvasása, örömmel tölt el...
Máskor egyszerűen elég annyi…

Hogy rá gondolok, és minden szebbnek tűnik...

Viszont az írás az akkor is kell...
Már az életem részévé vált, az elmúlt pár hónapban...

A blog nélkül kicsit szürkébb, és üresebb lenne az életem...

Az elmúlt időben, majdnem abbahagytam a blogolást…
Valahogy hiába voltam tele mondanivalóval…
Egyszerűen a körülöttem lévők, nem nézték jó szemmel…
Pedig csodálatos érzések töltöttek el...
De a gyönyörök mellett ott volt a szomorúság is...

Most, hogy lezárult eddigi életem egy jelentős szakasza…

Valahogy nyugodtabban tudok írni...
Nem érzem már azt a szorító érzést a torkomban...

Ami majd minden nap, sírásra késztetett...

Most felszabadultnak, érzem magam...

De boldogabbnak nem...

Viszont mindentől és mindenkitől függetlenül…

Írni jó...

                                        €$@ß@