Aki, hogy győzhet… Elhiszi.

Ha elhiszed, hogy legyőztek… Legyőztek.

Ha elhiszed, hogy nem mered… Nem mered.

Ha győzni akarsz, de nem hiszed… Nem győzhetsz.

Csaknem biztos… Nem Te leszel, a győztes.

Az élet csatáit nem mindig…

Az erősebb, gyorsabb nyeri…

Hidd, el előbb-utóbb az győz…

Aki, hogy győzhet… Elhiszi.

€$@ß@

Ne félj őszintének lenni...

Mint szülők, úgy érezzük...

Állandóan kezünkben kell tartani a dolgokat.

Azt hisszük, hogy mindig tudatosnak, szeretetteljesnek...
Felnőttnek kell lennünk.

Nincs ember, aki erre képes lenne.

De nincs is rá szükség.
A legnagyobb ajándék, amelyet a gyerekeidnek adhatsz...
Hogy valóságos, hiteles személy vagy.
Ne titkold előttük, hogy te is küzdesz az élettel...

Neked is vannak érzelmeid, te is sebezhető vagy.

Ez nem azt jelenti...
Hogy problémáiddal terheld a gyerekeidet..

Egyszerűen légy bátor, oszd meg velük élettapasztalataidat.

Mondd el nekik...
Ha nehéz napod van, vagy bánatos vagy, esetleg dühös...
Magyarázd el, hogy nem ők tehetnek róla.
Boldog pillanataidat is oszd meg velük.

Ne félj őszintének lenni a gyerekeiddel.

                                   €$@ß@

A legmerészebb álmaid válnak valóra...

Azt mondod, látod azt mondod, érted...
De azt, hogy miért van, mégis újra kérded.

Kerestél, kutattál, feltártál sok csodát...
De nem találtál többet, mint lábnyomaid porát.

Mert szemeddel mindig a távolt kutattad...
A célokat mindig másoknak mutattad.

Nem vetted észre, hogy a véletlen csodája...
Benned van elrejtve, nem a nagyvilágban.

Nem. Nincs az útnak vége, csak a tükrön át kell lépni...
Meg kell tanulnod most önmagadra nézni.

Te magad változz, hogy a Titok Örök Fénye...
Felragyogjon Benned s felébredjél végre.

Légy a csend mestere, bírd Tudatod szóra...
A legmerészebb álmaid válnak majd valóra.

                                                   (Müller Péter)

Elmulasztott lehetőség...

Hogy hogyan és milyen tempóban habzsoljuk az életet...

Szinte mindig az életkorunk határozza meg.
Ebben a versenyben már gyermekkorunktól rész veszünk...
Soha nem állunk meg.

Mintha minél előbb a végére szeretnénk érni.

Ahogy érettebbek leszünk, alkalmanként lassítunk...
Hogy körülnézzünk és élvezzünk bizonyos pillanatokat.

Ez a felnőtté válás biztos jele.

Idős korunkran, amikor a tempó lelassul...
A verseny a vége felé közeledik...
Időnk legnagyobb részét emlékezéssel töltjük...
Elcsodálkozunk azon...

Vajon hová is rohantunk annyira.

Mert csak rohantunk és csak később vesszük észre...

Mennyi minden elmulasztottunk az életünkből...

                                               €$@ß@

Csak azért, hogy szenvedjen...

Az emberi élet olyan, mint egy rövidke felvillanás.

Úgy kellene élnünk, hogy akármit is csinálunk, szeressük.

Ebben a múló életben az ember ostobasága...
Ha arra kényszerül, hogy olyat tegyen...
Amit nem szeret... 

Csak azért, hogy szenvedjen.

                                                             €$@ß@

Igazivá vált...

Az igazi szerelem szenvedély, extázis, boldogság.

Ám mindez nem állapot...
Hanem rövid időre felvillanó szenzáció.
S ha elmúlt?
Akkor megjátsszuk magunkat?
Vagy új élmények után nézünk?
Hiszen megszoktuk...

Hogy...Jár nekünk...

Ez a szélsőséges, érzelmi, indulati állapot.
Mondják, hogy a szerelem szeretetté alakul át.
Előfordul.

De legtöbbször közöny, undor, gyűlölködés lesz belőle.

Amint ezt a válóperek, meg a gyerek-elhelyezési küzdelmek...
A vagyonmegosztás gusztustalan harcai bizonyítják.
Mi hát a teendő?
A legfontosabb...
Soha ne hallgasson senki, a mániásan igazat mondó...
"Szakemberre", amilyen e cikk szerzője.

Soha senki ne hallgasson senkire!

Se szülőre, se barátra, aki károg, óv, figyelmeztet...
Amikor Ő szárnyalni akar az ég és a nap felé...
Hogy utolérje a boldogság kék madarát.
Egyrészt, mert úgyis hiába minden okoskodás.

A szenvedély, mindig erősebb az okos szónál.

Másrészt, mert ez a bizonyos kék madár kiszámíthatatlan.
Néha hagyja magát megfogni...
Néha maga száll rá valamelyik kiválasztottja vállára...
S különben sem létezik.
Mert el kell mondanom még egy szomorú hírt.

Az "Igazi" sem létezik.

Nincsen.
Sehol nem él valahol egy nő vagy egy férfi...
Aki az igazi...
Akit csak meg kell találni.
De aki szerencsés...
Élete során találkozhat két-három olyan emberrel...

Akiből lehetne...Igazi.

De ehhez nagyon sok...
Türelem, lemondás, megértés, háttérben maradás szükséges...
Ám végül kialakulhat egy olyan viszony...
Melyben a másik már nélkülözhetetlenül belecsiszolódott...

Vagyis...Igazivá vált.

                                                             €$@ß@

Kell valami más…

Egy régi kép csak a múlt, mit nézhetünk…

S az életünk, miben lassan elveszünk.

Az idő elszalad.
S hitünk, valahogy nem marad.
Kell valami más, mi jobb, mint ami volt…
S nem hűlt parázs.
Kell valami szép, olyan, ami holnap itt lehet még.

Kell egy új, egy igazabb érzés...

Mit egy pár év nem lophat el.
Kell valami más, nem lehet a múltunk, elmúlt varázs.
Miért nincs esély, amiben bízhatunk...?

Csak egy régi ház, amit jobb, ha itt hagyunk.

Az idő elszalad.
S erőnk, valahogy nem marad.

Kell valami más…

                          €$@ß@

Valami szép...Valami más...

Ha napra nap, tovább így fut...
Csak enyém marad e lángolás.
Mert tiszta szívemből sugárzik...

Valami szép...Valami más.

Egy pillantásunk volt a szikra...
Szikrában kipattant varázsolás.
Jobban betölt, mint más férfit...

Valami szép...Valami más.

Ezért, nem mindegy szívemnek...
Víg csacsogás vagy a néma hallgatás.
Ha szólsz...Mem szólhat zene szebben...

S ha Hallgatsz...E csönd...Valami más.

Bánatom rabja lettem ímmár...
Utam, eltévedt barangolás.
Az Ő varázsa, titka, fennség...

Valami szép...Valami más.

 €$@ß@

 

 

Egyszerű próbatétel...

Egy könnycsepp szállt fel a szemedbe...
Mint aranyfelleg, az alkonyati égre.

Mert dal szállt fel, egy másik szív tövéből...
Örvényes, néma, feneketlen mélyről.

A dal kérdezett...Igaz dal vagyok?!
A könnycsepp igazolt és ragyogott.

Úgy ragyogott, mint egy gyémánt-pecsét...
Átragyogva a költő kételyét.

A költeményen és a könnyön át...
A Szépség találta meg önmagát.

                 €$@ß@

Elég hozzá, egy pillantás...

             A szépség, maga a költészet...

                                     A költészet, csupa szépség.

A vers, a dal, a líra a szavak legszebb jelentését kibontva...
A világ szépségeit leíró, megénekelő alkotások.
A világon, bármi szépséges lehet.

Az ember lelkiállapota és képzelőereje...

A legegyszerűbb tárgyat...
A legrútabb arcot is képes, csodálatosan szépnek látni.
A napsütés, a tenger, a kedves arca...
Egy átélt pillanat, mind szép lehet, ha a lélek annak érzi.
A szépség külső vonzerő...
És belülről, a dolgok lényegéből sugárzó harmónia.

A szépséget megérző lélek rezdülése, maga a költészet.

Bár a szépség múlandó, koronként változó és szubjektív...
A költészet sajátos eszközeivel...
Mégis képes megragadni a szépség örök...
Embereken és időn átívelő jellemzőit.
Hajdan csodált asszonyok szépsége...
Régen elcsendült dalok édessége...
Ezerszer kizöldült lombok susogása szól a költeményekből...
Sohasem lesznek régiek a jó versek...
Mert mindegyik „rímel”...
Az ember élményeire, élete eseményeire.

A költészet egyben festészet és zene...

Magában foglalja az összes művészeti ágat.
Varázsecsettel dolgozik...
Minden, éppen olyan színű a jó versben...
Mint amilyennek olvasója látni szeretné.
Pontosan azok a dallamok szállnak felénk a költeményekből...

Amelyeket, már titkos álmainkban is hallottunk.

A költészet igazán jó társ...
Ha látjuk magunk körül a szépséget.
De segít akkor is...
Ha elfogyott lelkünkből, a harmónia utolsó cseppje.

Költészet és szépség, nem létezhetnek egymás nélkül...

Minden percünket beragyogják.
Mégis megfoghatatlanok.
Sokat lehet mondani róluk...
Csak éppen a lényeghez, ez nem visz közelebb.

Viszont elég hozzá, egy pillantás...

                                               €$@ß@

Leküzdött hiány...

Veszprém, most ködös, szemerkél az eső…

Nekem is szomorúnak kéne lennem…

De a lelkem vidám…

Mert tudom, hogy gondolatban velem leszel…

S ehhez, nem kell nekem napsütés…

Csak remény, s leküzdött hiány…

                                                        €$@ß@

 

Csak kívántam szép napot...

Hirtelen rengeteg szabadidőm lett…

Vannak, akik tudják miért...
Megpróbálom hasznosan eltölteni, íro(gato)k…
Ezt+azt...
Ami eszembe jut...
Vagy valaki-valami, be nem fészkeli magát a tudatomba…
Van, hogy napokig…

De jól érzem magam így…

Azt vettem észre magamon…
Elkezdtem rímekben gondolkodni és beszélni…
Mindenről…
Először megijedtem magamtól, de aztán elkezdtem élvezni…

Mára, már kihívássá vált…

Ma délelőtt történt velem…
Megpillantottam egy ismerősöm az egyik közösségi honlapon…
"Dobtam" neki egy emailt...
Mivel szépen áradt be a napsütés az ablakon…
Hasonló jókat kívántam neki is…
De olvasatlanul, véletlenül kitörölte…
Mentségére szolgáljon, rögtön elnézést kért…
S megkért, küldjem el még egyszer…
Egy egyszerű, „Jó reggelt. Szép napot-ból” válaszként…

Ez született…

Írhattam volna, kisregényt...

Szívedbe markoló, költeményt...

Írhattam volna, álmokat...

Elfolytott, eltitkolt, vágyakat...

Leírhattam volna, az életem...

De téged, nem érdekel a szerelem...

Nem írtam mást...

Csak kívántam, szép napot...

Ragyogjon rád is a napfény...

Ahogy, most rám ragyog...

                                                                  €$@ß@

Lelki társ...

Lelki társ az...

Akivel legnagyobb örömünket...
És legbenső félelmeinket is megoszthatjuk.
Akinek legsúlyosabb bűneinket...
És javíthatatlan hibáinkat is bevallhatjuk.
Aki által legnagyobb reményeinket...

S talán, megfogalmazhatatlan álmainkat is tisztázhatjuk.

                                                   €$@ß@

A Szerelem Fáj...

Egy könnycsepp gördült le arcomon...

Benne volt minden, szerelem és fájdalom...

Te is tudod, Én is tudom, minden dalunk ezt sugallja...

Mert e két érzés, egymással összenőve lesben áll...

A Szerelem Fáj...

                                                             €$@ß@

Gondolj rám...

Gondolj rám, ha már nem leszek veled...

Gondolj arra, mennyire szerettelek.

Gondolj arra a kevés, de szép időre, mit együtt töltöttünk...
S az utolsó napra, mikor kimondtad...Végeztünk.

Gondolj arra a fájdalomra, amit akkor átéltem...

Nem is sejtetted, mit jelentettél nekem.
A legjobb társatat, az egész életemet...
A boldogságom, a végzetemet.

Te voltál az, kire életemet bíztam volna...

Te voltál, kiért a pokolba is mentem volna.
S íme e könnycsepp miattad folyik arcomon...

Tudd, hogy hiányzol nagyon.

Gondolj erre, ha már máshol leszek...
S ha majd, más teszi szebbé életem.
Emlékezni fogok rád, mint egy régi barátra...

Kiért életemet áldoztam volna.

S idővel gondolsz rám, mikor már nem leszek veled...
S arra mennyire szerettelek.
Gondolsz arra a kevés, de szép időre, mit együtt töltöttünk...

S arra a napra, mikor kimondtad...Végeztünk.

Egy rózsát helyezel, kezeddel síromra...
Szemedből, egy könnycsepp folyik arcodra.

Sírva kéred, bocsássak meg neked...

S én a túlvilágról válaszolok...

Érted mindent megteszek.

                               €$@ß@

Végső megoldás...

Erről beszéltem...

Hajszol a kérdés!

Ki az, kit mellém rendel az ég?

Mennyi évet kell várnom még arra, hogy lássam az út végét?
Mond, mit érhet, az a tegnapi könny, az a tegnapi ébredés?

Az a csók mit adtál, az a szó mit kaptál?

Fényből éj lesz, éjből fénylő végzet!

Társad lennék az volna jó, nem egy idegen utazó..

Holnaptól minden szép, érted én változnék!

Holnaptól minden más!

Te vagy érzem a megoldás!

Holnaptól minden szép, többé nem lázadnék!

Holnaptól minden más!

Te vagy a végső megoldás!

Veled minden más..

Ha szíved mélyén éppen rólam álmodnál..

Tudom a választ, Te vagy kit mellém rendel az ég!

Még eléget az a mosoly, mit kaptam én a tegnapért!

Megtaláltam, azt a gyönyörű édes...

Igazi létezést és az amit adnál, nem kell több annál!

Várlak még!

Érted még változnék!

Várlak még!

Minden más lesz holnap!

Az érzelem az igazság...

Ha a gondolat és az érzelem...

Nilvánvalóan ellentmond egymásnak...

Akkor a gondolat a hazugság, s az érzelem az igazság.

                                                            €$@ß@

Mondj igent az életre...

Mindig mondj igent, a jelen pillanataira!

Hiszen mi lehetne hiábavalóbb és esztelenebb...
Mint belső ellenállást tanúsítani azzal szemben...
Ami már van?
Mi lehetne ostobább...

Mint szembeszegülni, magával az élettel...

Ami most van...
Mindig csak most van...?
Add meg magad annak, ami van!

Mondj igent, az életre...

S meglátod, az hirtelen elkezd érted...
S nem pedig ellened működni!

                                 €$@ß@

Érzékek támadása...

A Női test erotikus zónáit kutatva...

Nem biztos, hogy először a köldök jut az eszünkbe.
Pedig ez az apró gödröcske a Női hason...

Erőteljes szexuális jelzéssel bír.

Sőt.
Még annál is több...

Maga a világ közepe.

Habár lassan elmúlik a zimankó...
Máskor meg úgy tűnik, sosem lesz tavasz.
Ám egy biztos, az idén is elmúlik a tél...
S a nagykabátok alól egyszer csak előbukkan...
Ez a csábító testrész is.

A női has mindig is izgatóan hatott a férfiakra...

Simaságával, puhaságával, no és azzal...
Hogy „közel van a tűzhöz”.
Izgató hatását csak fokozza...

Az a kis huncut bemélyedés a közepén.

Ami, ha nem is tudatosan...
De egyértelmű erotikus asszociációkat kelt.

Az erősebbik nemben.

                       €$@ß@

 

 

Édes mámor...

Azt álmodtam éjjel, testem átváltozott...
Szőlőtő lettem.
Rügyet neveltem, lombot, szárat...

S beleptem velük a "Cicámat".

Indáimmal combját és pöttöm lábát is átöleltem többször...
Majd sok mohó, de lágy kacsommal..
Hátulját is magamhoz fontam.
Koszorúnak, sok zöldessárga fürtöt aggattam homlokára...
Míg úgy állt mellettem a drága...

Mint venyigék közt mezítlen, fiatal, ittas bacchus isten.

Csavarodó indákkal, közben kezét-lábát is megkötöztem...
Zsákmányommá lett a lány, minden része...
S mikor aztán levéllel fedtem ama részét...

Mit másnak, nem mutat a szépség...

Kirázott a gyors kéj...
S egyszerre, nem voltam többé puha, szende, jámbor venyige...
Sokat akaró vesszőm, mereven állt...

Mint tövek közt, a szőlőkaró.

                                                  €$@ß@