A szerelmed vágyom...

A szerelmed vágyom...

Lágy ölelésed, néhány könnycsepped...

Többet, mint a boldogság ajtaján hagyott rés...

Egyenlőre, Kettőnknek engedett.

                                             €$@ß@

Haldokolni karjaidban...

Szeretsz, haldokolni karjaimban...

Szereted, két merénylő kezem...

Mikor följebb-följebb merészkedik...

Szakítva szoknyád s szorítva combod...

Csak arra vársz... Jupiterre mondom.

Hogy mennykő módjára, vágódjak beléd...

Fénycsíkot írva, méhed rejtekén.

                   €$@ß@

Ölelés...

Van olyan ölelés...
Amely megváltoztatja az ember Életét.

Van olyan ölelés...
Mely után nem lesz már semmi az, ami addig volt.

Van olyan ölelés...
Melyről úgy hisszük az utolsó...
Mégis az Első pillanatává válik valaminek.

Van olyan ölelés, melyre mindennél...
Mindennél jobban Vágyunk, valahol mégis félünk tőle...

Mert tudjuk, utána semmi sem maradna többé ugyanaz.

S van olyan ölelés, mely várt-váratlanul...
Valaki számára az Utolsó marad.

                                                  €$@ß@

Rajtam ne múljon...

Azt mondják, mindig...

Rajtunk is múlik minden.

Hát... Rajtam ne múljon.

 

 

                              €$@ß@

Örökre hozzád láncolt...

Egy gyöngéd ölelés, mely elfeledtet mindent...

Csak a pillanatnak élsz, mely megér minden kincset...

Egy forró csók, mely tüzes a vágytól...

Érzem, örökre hozzád láncolt.

                           

                              €$@ß@

Puszi...

Egy az ajkadra, érezni mámorító ízét...
Egy a nyakadra, követve vágyaid lüktetését...

Egy a füledre, mi súgja, vágyom Rád...
Egy melledre, érezni tested illatát...

Egy hasadra, süppedni szuszogásodban...
Egy ágyékodra, alázattal, finoman...

Egy combjaidra, feszes ívük dicsérni...
Egy fenekedre, érzékien belekapaszkodni...

Egy a hátadra verejtéked gyöngyeit itatva...
Egy vállaidra erogén zónáid kutatva...

Egy tarkódra borzongatni édes vágyaid...
S, egy újra ajkadra megköszönni...

Hogy Rád találva, beteljesülnek álmaink...

                                  €$@ß@

Éreztem, hogy belém zúdul az élet...

Nyár volt...

S Mi úgy szerettük egymást...

Mintha akkor találkoztunk volna először.

Éreztem, ahogyan a vér robajlik az ereimben...

Testem feltöltődött az ölelésedből érkező friss energiával...

S úgy sugározta szét az örömöt...
Ahogyan egy prizma szórja szét az összegyűjtött fénysugarakat.
Bőröd forró volt, sokkal forróbb, mint az enyém.

Egyszerre megváltozott minden...

Az érintések, az illatok, a hangok.

A szabadság mámorító érzése kerített hatalmába.

Éreztem, hogy belém zúdult az élet...

S testembe zártam örökre a boldogságot.

                              €$@ß@

Azt szeretném, hogy...

Remegj!

Mi közben ujjam, gyengéden végighúzom a gerinceden…

Jobban!

Fel s alá, ahogy szereted, s ahogy szeretem…

Kívánj!

Ahogy Én is kívánlak Téged…

Simogass!

Mert ujjad a kéj s maga a végzet…

Kapaszkodj belém!

Közben csókolj, csókolj hol érzékien, hol pedig vadul…

Légy az Enyém!

Akarva, akaratlanul…

Élvezd!

Ahogy szíved elszabadul…

Perzseljen!

Ajkam s csókjaim helye, nyomtalanul…

Érezd!

Ahogy pattanásig feszül a testünk…

Sóhajts!

Amint kéjesen elernyedünk…

Bújj hozzám!

Hárfatesteden halkan játszom…

Pihenj!

Öleljen át egy édes álom…

                                   €$@ß@

Érezni akarlak...

Egy érintéssel többet lehet mondani, mint szavakkal.

Ha hirtelen elcsendesedsz...
Meglöklek mókásan, s rögtön felvidulsz.
Mikor átölelsz, érzem, hogy szeretsz.
Ha begubózol, megszorítom az ujjaid.
Ha szomorú vagy, a válladra hajtom a fejem.

Ha nem érinthetlek meg, keresem a tekinteted.

Keresem, mert érezni akarom, hogy a közelemben vagy...
Éreztetni akarom Veled, hogy látlak és érezlek.
S látni akarom azt is, ahogyan visszajelzel.
A bőrömön érzem a gondolataid a tekinteted érintését.

S jó érezni, a mosolyod.

                                     €$@ß@

Védjük, ezt az édes boldogságot...

Magunk ellen való vétek lenne, elengedni egymás kezét.
Életünk szerelmét, már semmi nem tépheti szét.

Igaz, egymástól sokszor elsodor a könyörtelen lét...
De ha Rád gondolok, szívembe a melegség mindig visszatér.

Nem számít hol vagy, s hol vagyok, merre, hol ébredek...
Emlékeim közt, ha felbukkansz, azonnal Rád ismerek.

Úgy, ahogy az első pillanat, összevillantotta a szemünket...
S az első ölelésben, összeforrasztotta a vágy a testünket...

Együtt s mégis külön, szerelmünk ma is úgy von egymásba...
Ahogy az első édes találkozásban, Énünk egymást megtalálta.

De bármilyen messze is vagy tőlem, mindig ott vagyok veled...
Szívemet érezze a szíved, mert a Tiéd, s csak Téged szeret.

Szeret, mert szeretlek az első pillanattól kezdve...
Amióta helyet készítettél, szívemnek a szívedben.

A pillanatban szemünk, egymás szemében, csillagot látott...

Azóta hordozzuk...

S Védjük...

Ezt az édes boldogságot...

                            €$@ß@

Kitől remegni kezd a térded...

 

Sosem az dönt egy kapcsolatban...
Hogy mennyire felelsz meg valakinek...
Hanem mennyire vagy képes szeretni önmagad által azt...

Kitől remegni kezd a térded...

Ha Hozzád ér, Rád néz, megcsókol.

Hiszen csak az számít igazán, ami belül van.

                                 €$@ß@

A szerelem...

Ha valakit boldoggá teszek, miért akarna elmenni?

S ha valakit boldogtalanná teszek, miért maradna velem?
Ha boldogtalanná teszem...

Én magam segítem hozzá a távozáshoz.

Azt azonban, akit boldoggá tesznek...

Senki nem tudja távozásra bírni...

Értelmetlen próbálkozás volna...
Az egész világgal harcba fog szállni a szerelméért.

Mint, ahogy teszem Én is...

                              €$@ß@

Titokban...

Elképzeltem egy percet, s most körülfonja testem.

Elképzeltem egy estét, egy éjt, egy reggelt...

S nincs oly másik perc, hogy mindezt elfelejtsem.

Elképzeltem veled az álmom...
Veled a reggelt, veled az éjt, az estét, a percet...

S pont oly tökéletes, mint Magamnak képzeltem.

S már nem képzelem reggelünk, álmunk, éjjelünk, esténk.
Nem képzelem, hogy hozzámérsz...
Lassan, titokban, szavakban, csókban...
Nem képzelem, mert nem kell elképzelnem.

Tiéd az estem, hajnalom, éjem meztelen testem nappalom.

Tiéd a kedvem, a rímem.

Tiéd vagyok, mert Tiéd a szívem.

De mégis...
Ha hiányzol...
Titokban...

Ezt mind elképzelem.

                                      €$@ß@

Többet érsz, mint az egész öröklét...

Lehet, hogy az érzelem annyira erős köztünk...

Hogy a testünk nem bírja féken tartani.

Egyetlen lélegzet a hajfürtjeid illatából...
Egyetlen csók az ajkaidról... 
A kezed érintése...

Többet ér, mint az egész öröklét!

Mire jó a szárny annak, aki úgysem érzi, ha simogatja a szél?
A szabadság árasztja el minden porcikáját, és érzi...
Az élet káosza gyönyörű, gyönyörű, mert a döntés a miénk...

Hogy mit és hogyan teszünk.

Szabad vagy.

És az élet szép!

A lélkünk és az érzéseink átveszik az irányítást...

S a testünk sírni kezd...

                         €$@ß@

Szép álmokat...

Ha furcsát érzel az éjjel...

Ne nyisd ki szemed, ne tekints széjjel!

Álmodban, leheletnyi csókot loptam ajkadra...

S Tiéd voltam talán, egy múló pillanatra.

                                        €$@ß@

Vallomás...

Mozdulatról mozdulatra épült bennem a csoda...

Míg felérve torkomig, szétszaladt...
Idegsejt suttogta idegsejtnek...
Amit mondtam volna, ha szólni tudnék...
Szeretlek...

Ez gyönyörű, és mondani, soha nem elég...

De csak éreztem, és kapaszkodtam Beléd.
Ahogy most is, minden gondolattal.

Új tavasz…

Hisz, még Bennem zsong a nyár...
Az ünneplőbe öltözött lélek, amivel vártalak...
A kigondolt és el nem hangzott szavak...

A mozdulat...

Ahogy hozzám hajolsz, arcunk összesimul...

S egy pillanatra megpihensz a csók előtt.

                                          €$@ß@

A szívem mélyén...

Nincs tér, és nincs idő kettőnk között...

Lelked vendégül hozzám költözött.

S egy apró rezdülés, egy csendes hang...

Már Énbelőlem is Tebenned van.

                                    €$@ß@

Mi vagy nekem?

Azt mondom, a Minden.

Eltékozolt időből a megmaradt élet...
Minden Veled töltött percben.

Te vagy a tiszta hang, mi szavakat alkot...
S gondolattá formálódva, Bennem képként villog.

Te vagy maga az áldás, mely csak nekem ragyog...
Mint sok száz igaz gyöngyszem, mi a szemeidben csillog.

Te vagy a szépen csengő rím, a végtelen derű...
Miből mosolyként hull, a lágyan formált betű.

Te vagy a reményem az utolsó fohász...
Mitől dallammá válik az Őrült szívdobbanás.

                                 €$@ß@

A szeretet mutatja az utat.

A magányos ember, soha nem azért vonul vissza magányába...
Mert arra vágyik.
Hanem titokban azt reméli, hogy azaz ember...
Akit szíve mélyén szeret...
Vagy valaki, akit majd őszintén szeretni tud...

Megtalálja Őt, és utána menjen magányába...

Hogy kiszabadítsa onnan, saját lelke fogságából.
Mégis!
Valahányszor valaki belopakodik, magány-barlangjába...
Elzavar maga körül mindenkit.
Bizonyítékot vár, hogy aki ide jött...
Az valóban megérdemli a bizalmat.
Valóban érte jött, nem csak önzőség vezette...

Hanem igazi mély, és őszinte szeretet.

A szeretet megváltására vágyik.
Arra vágyik, hogy a szeretet, amit érez...

Visszatükröződjön a másik ember szemében.

Arra vágyik, hogy a másik szeretete elhatoljon a szívéig...
Hogy ott körtáncot járjon, és útra keljen...
Átjárja testét, lelkének minden zugát...

S azután lángra lobbanjon a szemében...

Hogy amikor a másikra ránéz, ezt a szeretet lássa benne.
Csak a mély és őszinte szeretet képes...
Megváltani a lélek szenvedéseit.
De csak az a szeretet, amit nem tartunk meg magunknak...

Hanem oda adjuk annak, akit szeretünk...

S Ő elfogadja tőlünk, és cserébe Ő is ad.
Ha a szeretet nem kél útra, akkor marad a lélek fájdalma...
A magánybarlang lesz az otthonunk.
Visszahúzódunk, és várjuk...
Hogy valaki elég elszánt, elég eltökélt legyen...
S felvértezze magát az egyetlen fegyverrel...
Mellyel áthatolhat bánatunk szilárd falán.
Vele legyen a Szeretet.

Az a szeretet, mely nem ismer korlátokat.

Nem ismer határt.
Nem ismer akadályokat.
Nem változtathatja meg senki és semmi.
Lát, és hall.

Érez, és képes útra kelni.

Mert érezzük, hogy annyira, de annyira boldogító...
Hogy oda adjuk annak, akit a leginkább szeretünk...
S mivel Ő is szeret minket, hát nekünk adja...
Hogy mi is részesei legyünk a csodának.
Aki képes hallani, saját lelkében a szeretet hangját...

Az tudja, mit kell tennie.

Nem habozik megtenni.

Mert a szeretet mutatja az utat.

                           €$@ß@

Válj, amivé válni tudsz...

Az ember alapvetően fél a magánytól…

Mert elfelejtette szeretni önmagát, a világot…

S az is "kitörlődött" memóriájából…
Hogy kicsoda ő és honnan jött...
Akiben él a Tudás, az tisztán látja…

Minden létező, tapasztalni jött a világra…

Megismerni, újra önmagát.

Ez pedig csak szabadon lehetséges...

Ha a másikat bezárjuk féltésből, félelemből…
Vagy önző ragaszkodásból a már említett kalitkába…
Sorsától...

Egyéni útjának lehetőségétől fosztjuk meg őt.

Átmenetileg...
Mert a végkifejlet ilyenkor, normális esetben…
A szakítás...

S mindig a birtokló marad egyedül...

Soha nem a másik.
A szívben fakadó szeretet nem más mint a…

Megengedés...

Hogy a másik azzá válhasson, amivé válni akar...

E szövetségek ritkán bomlanak fel.

                                 €$@ß@