Talán szokás, elkötelezettség vagy hála..? Vagy az, amit a romantikus dalok, vagy ez a Blog mondana róla..? Talán igen, de az is lehet, hogy egyik sem.
A szeretet mindenütt körül ölel.
Lehet, hogy nincs is definíciója. Egyszerűen Szeress, és ne kérdezd miért...
Vagy csak így lehet, hogy nem lehet más, csak a nem lehet..? Volt, hogy úgy éreztem, hogy ég veled, de fölsikoltott bennem a nem lehet..!
Mert hajad, orrod, szád és szemed, mert az leszek…
Megint és mindig az leszek… Ki nyugtot csak akkor talál, ha puskavégre fogja a halál.
De december lett, megint megleltem arcod és kezed…
Egymás szájába sírtuk… Nem lehet, hogy már csak így, hogy másképp nem lehet..! Hajad, orrod, szád és szemed. S Én, ki azt hittem, hogy élni ébredek, megint csak itt… Megint e dérlepett falak között, megint a nem lehet..?
A szívem vacogott, verte a perceket, verte, hogy nem, hogy nem lehet..!
Menni az utcán, csak úgy, gázolva folyót, zihálva hegyet… Mert voltak folyók és voltak hegyek, voltak évek, voltak emberek… Mi volt még..? Mi volt..!
Egy nyári perc, december udvarán… A remény...
S a reggelek, mert most Veled, Melletted ébredek… Hajad, orrod, szád és szemed a vállad, s a paplan alatt a kezed... Úgy szól a szó, mint az emlékezet…
Hirtelen feltámadt érzések a lopott ölelések, a csókok viharában.
Még nem voltál az Enyém, bár a szíved, már Én birtokoltam... S talán a gondolataid is... Abban a pillanatban és abban a helyzetben, nem számított senki és semmi más.
A simogatásba beleborzongtunk, a csókokba beleőrültünk...
Elveszítve józan eszünk, az életünk... S erkölcsi meggyőződésünk kormánya felett az uralmat.
Megismertük vágyaink féktelenségét...
S csak akkor jöttünk rá mit tettünk, mikor már elnyelt az örvény.
Ezer év vagy egy pillanat mit sem számít...
Amikor úgy gondoltuk, megtanultunk az élet tengerében úszni. Lőttek az egyéniségnek, az egyediségnek..?
Vagy bolond, aki kérdez..?
Szerelem ez..? Fizikai vágy..? Léket kapott az acél hajó, s győzzük befoltozni közömbösséggel..? Ha tudjuk..? Akartuk..? Mit is..?
Tényleg bolond, aki kérdez..!
Lágy, simogató nyári szellő egy levelekkel borított tisztáson... Ahol a madarak a Mi nevünk csiripelik... S pillantásuk melegséggel, biztonsággal tölt el.
Ha arcunkba csap is néhány ág a fa alatt, ahol...
Mégis tudjuk... A gyanta begyógyítja majd az így szerzett sebet és a többire is gyógyír lesz. Aztán felkap az orkán és elragad magával soha nem látott helyekre...
Felforrt a vérünk, a szívünk vadul zakatolt s kiáltott még többért.
Azóta is gondosan ápoljuk, öntözzük a kis kertet... Ellátjuk, s önmagunkból tápláljuk Egymást. Ez lett az…
Egy régi kép, min Te és Én, nem rémlik mért nevetünk valamin épp...
Egy másik nézd, min számonkérsz, egy csókot még, mert Neked sosem elég. Néha félek, hogy az élet, elvesz Tőlem váratlan és majd késő, túl késő, hogy elmondjam...
Hogyha a Földöm már, csak egy nap jár, nem bánom megkaptam, mit szívem várt...
Hogyha csak egy nap jár, a Földön, még azaz egyetlen, Tőled szép. Ha készül még, sok színes kép, lesz néha tán amin a bánat is jár... Ha hív egy út, vagy bánt a múlt, csak érezd úgy kezed a kezembe bújt.
Néha félek, hogy az élet, elsodorhat váratlan...
És majd késő, túl késő, hogy elmondjam... Hogyha a Földön már, csak egy nap jár, nem bánom megkaptam, mit szívem várt.
Hogyha csak egy nap jár, a Földön még azaz egyetlen, Tőled szép.
Hogyha a Földön már, csak egy nap jár, nem bánom megkaptam, mit szívem várt. Hogyha csak egy nap jár a Földön még az az egyetlen, Tőled szép. Gyere ide még, soha nem elég, bújj hozzám...
Sose futok el, Te vagy aki kell, hát nézz most Rám.
Te vagy az a Társ, akit igazán vállalnék, majd az út végén. Ne őrizd, ne rejtsd el ha tényleg valami bánt...
Ha érzed, hogy félek majd kérlek ölelj át.
Ne őrizd, ne rejtsd el ha szíved szomorú még... Meséld el ma éjjel az új nap mitől szép. Hogyha a Földön már, csak egy nap jár nem bánom megkaptam mit szívem várt...
Hogyha csak egy nap jár a Földön még azaz egyetlen, Tőled szép.
Hogyha a Földön már, csak egy nap jár nem bánom megkaptam mit szívem várt...
Hogyha csak egy nap jár a Földön még azaz egyetlen Tőled szép.
Ne őrizd, ne rejtsd el ha szíved szomorú még... Meséld el ma éjjel az új nap mitől szép.
Álmod lettem, mely átölel, tüzes ölében ringat el. Egyetlen álmod és vágyad…
Sokáig, csak epedtem utánad.
Fogom, szorítom két kezed… Nézem, szerelmet sugárzó szép szemed… Suttogok, szép szavakat Neked…
De volt, hogy csak itt a Blogban tehettem... Mert a gondolaton kívül, alig jutott valami Belőled Nekem..
Szeretném, ha életed minden perce, boldogságban telne... Szeretném, életedből a szomorúságot, száműzni mindörökre... Szeretném, hogy minden álmod, egyszer valóra váljon.
Egy örökkévalóságnak tűnt a küzdelmem… Míg végre elértem, hogy álmaid tengerén, Veled hajózhatok Én.
Szeretem fogni két kezed… Szeretem nézni szép szemed… Szeretem füledbe suttogni…
Szeretlek…
Szeretem kedves mosolyod, mely rám ragyog, mint a napkorong... Szeretem mindazt, ami Benned van…
Szeretlek, ezért vagy éppen ezért, a szívemben vagy…
