Ezt a bejegyzést, már sokan látták, de oka van, hogy újra felkerült egy másik, talán Új eszmét képviselő Blog oldalon.
De egy dal nem elég, sajnos tudom.
Hogy mindenki tisztán lásson, magamat is pellengérre kell állítanom, nem lesz könnyű, magam ellen beszélnem.
Ahhoz, hogy elérjük azt, amit elértünk, rengeteget kellett melózni, nem napi 8 órát.
Sokan azt mondják, munkából nem lehet megélni, ez butaság, ha szívvel lélekkel teszed, és még értesz is hozzá, jobban, mint az átlag, elismernek.
Hogy az országban megismertek, azt egy embernek köszönhetem, volt kollégánknak, aki sajnos már nincs közöttünk.
Viszont, hogy elismertek, azt magamnak, meg egy általam nagyra becsült személynek, akinek a kezei alatt nevelkedtem 25 évvel ezelőtt, de sajnos a nevét nem írhatom le.
A Párommal szép, harmonikus házasságunk volt, nagyon sok ember szemében, kikezdhetetlen, minta pár voltunk.
Tényleg azok voltunk.
Mindenem a családom volt, mindent megadtam nekik, sőt többet is, de ennek a következményei, csak pár éve jelentkeztek.
Kívülről úgy látszott, köztünk minden rendben van, mások előtt, soha nem mutattuk problémáinkat.
Úgy voltunk vele, inkább irigyeink legyenek, mint sajnálóink és most is ehhez tartom magamat.
Soha nem kértünk segítséget senkitől, annál büszkébbek voltunk.
Míg nekem a munka, szórakozás volt, és még jól is éreztem magam azokkal, akikkel összehozott, a sors.
Addig a Párom ezt nehezen viselte, legyen meg mindenünk, de mind ezt úgy, hogy velük is legyek, így sajnos nem ment.
Ez, elég sok, feszültséghez vezetett.
Az utóbbi néhány évben elharapódzott, mindennapos veszekedések, valamint egy másokra nem tartozó, apró probléma vezetett oda, hogy jobban éreztem magamat házon kívül, mint otthon.
A pénzhajszolás, oda vezetett, hogy elfelejtettünk élni, alig beszélgettünk egymással, jószerivel csak aludni jártam haza.
20 éves házasságunk, a 24. órába ért, s talán túl is haladt, nem igazán akartuk a problémát megoldani.
Pontosabban én nem akartam, a Párom állítólag többször figyelmeztetett, hogy baj van, de én megoldottam, egy:
Elhidegültünk egymástól, ha az egyikünk akart békülni a másik nem, és fordítva, már nem akartunk egymástól semmit.
Ekkor jött a képbe egy csodálatos Nő, akiben megtaláltam mindent, ami eddigi életemből hiányzott
Azt mondják:
De a miénk lassan alakult ki, szép és ígéretesen indult, korunkat nézve, életünk végéig tarhatott volna.
Csodálatos élet, állhatott volna előttünk!
Bármit meg tudtam volna adni neki, de sajnos igaz a mondás.
Kettőnk, egymásra halmozott, meggondolatlan, felelőtlen kijelentései vezettek a bukáshoz.
Súlyos és hatalmas árat fizettünk érte.
Soha nem meséltem, magamról eddig még.
Száz szó helyett talán, egy dal most épp elég.
Kezdeném, de hol kell, hogy értsd, és tisztán láss?
Mi egyformák vagyunk, Te, Én vagy bárki más...
Úh a szívünk mindig útra kész, ha folyton hajt a vér, megállni túl nehéz..
Hosszú az út, vissza se nézek, inkább megyek tovább!
Úh a szívünk mindig útra kész, ha folyton hajt a vér, megállni túl nehéz..
Hosszú az út, vissza se nézek, inkább megyek tovább!
Lassan, de lépkedek a szívem után, és nem felejtem el, míg élek, hogy:
Hosszú az út, messziről jöttem Én az éveket nem számolom régen ..
Addig megyek tovább, míg van elég erőm!
Látod, mégsem ismersz, csak színes képeken..
Látod, mégsem ismersz, csak színes képeken..
Előtted élhetem, néha őrült életem!
Úgy szállnék én is, mint a szél...
Úgy szállnék én is, mint a szél...
Nem félve semmitől, mert van, ki elkísér..
Látod, ez vagyok én, neked furcsa talán, ahogy félreteszem azt, ami fáj!
Én elfogadom, tudod azt, ami jár..
Látod, ez vagyok én, neked furcsa talán, ahogy félreteszem azt, ami fáj!
Én elfogadom, tudod azt, ami jár..
Ma már ennyi év után!
Holnap majd fájhat más, mindig lesz választás.
De a szívem előtt, nincs soha már határ..
De a szívem előtt, nincs soha már határ..
De egy dal nem elég, sajnos tudom.
Hogy mindenki tisztán lásson, magamat is pellengérre kell állítanom, nem lesz könnyű, magam ellen beszélnem.
Ahhoz, hogy elérjük azt, amit elértünk, rengeteget kellett melózni, nem napi 8 órát.
Sokan azt mondják, munkából nem lehet megélni, ez butaság, ha szívvel lélekkel teszed, és még értesz is hozzá, jobban, mint az átlag, elismernek.
Hogy az országban megismertek, azt egy embernek köszönhetem, volt kollégánknak, aki sajnos már nincs közöttünk.
Viszont, hogy elismertek, azt magamnak, meg egy általam nagyra becsült személynek, akinek a kezei alatt nevelkedtem 25 évvel ezelőtt, de sajnos a nevét nem írhatom le.
A Párommal szép, harmonikus házasságunk volt, nagyon sok ember szemében, kikezdhetetlen, minta pár voltunk.
Utólag, ezt volt, aki kétségbe vonta.
Mindenem a családom volt, mindent megadtam nekik, sőt többet is, de ennek a következményei, csak pár éve jelentkeztek.
Kívülről úgy látszott, köztünk minden rendben van, mások előtt, soha nem mutattuk problémáinkat.
Úgy voltunk vele, inkább irigyeink legyenek, mint sajnálóink és most is ehhez tartom magamat.
Soha nem kértünk segítséget senkitől, annál büszkébbek voltunk.
Míg nekem a munka, szórakozás volt, és még jól is éreztem magam azokkal, akikkel összehozott, a sors.
Addig a Párom ezt nehezen viselte, legyen meg mindenünk, de mind ezt úgy, hogy velük is legyek, így sajnos nem ment.
Ez, elég sok, feszültséghez vezetett.
Az utóbbi néhány évben elharapódzott, mindennapos veszekedések, valamint egy másokra nem tartozó, apró probléma vezetett oda, hogy jobban éreztem magamat házon kívül, mint otthon.
A pénzhajszolás, oda vezetett, hogy elfelejtettünk élni, alig beszélgettünk egymással, jószerivel csak aludni jártam haza.
20 éves házasságunk, a 24. órába ért, s talán túl is haladt, nem igazán akartuk a problémát megoldani.
Pontosabban én nem akartam, a Párom állítólag többször figyelmeztetett, hogy baj van, de én megoldottam, egy:
„Rosszul látod édesemmel”
Elhidegültünk egymástól, ha az egyikünk akart békülni a másik nem, és fordítva, már nem akartunk egymástól semmit.
Innentől, egy ügyvédi felszólítás következményeként, meg kellet szüntetnem az Őrült Vágy! Blog oldalamat, valamint módosítanom kellett az eredeti bejegyzést.
Ekkor jött a képbe egy csodálatos Nő, akiben megtaláltam mindent, ami eddigi életemből hiányzott
Azt mondják:
A hirtelen jött szerelem elsöprő erejű, de rövid életű
De a miénk lassan alakult ki, szép és ígéretesen indult, korunkat nézve, életünk végéig tarhatott volna.
Csodálatos élet, állhatott volna előttünk!
Bármit meg tudtam volna adni neki, de sajnos igaz a mondás.
Pontosan azt kapjuk, amire rászolgáltunk.
Találhatunk-e kivetni valót egy olyan életben,
amit magunk teremtettünk magunknak?
Hibáztathatunk, felelőssé tehetünk-e mást, mint magunkat?
Változtathat-e rajta más, mint mi magunk,
tetszésünk szerint BÁRMIKOR?
Kettőnk, egymásra halmozott, meggondolatlan, felelőtlen kijelentései vezettek a bukáshoz.
Súlyos és hatalmas árat fizettünk érte.
Nem akartam beléd szeretni, és nem hiszem,
hogy te is akartad volna.
De amikor találkoztunk, mindketten éreztük,
hogy nem tudunk tenni semmit az ellen,
ami velünk történik.
ami velünk történik.
Egymásba szerettünk,
minden különbözőségünk ellenére,
minden különbözőségünk ellenére,
és ezzel valami ritka és gyönyörű jött létre.
Az én számomra az ilyen szerelem,
egyszer adatik meg az életben,
ezért vésődött minden pillanata,
egyformán az emlékezetembe,
egyformán az emlékezetembe,
s ezért nem feledem soha,
egyetlen másodpercét sem...
egyetlen másodpercét sem...
KÖSZÖNÖM!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése