Társra találás!

Az igaz szerelemben, igazi társra találunk, mely megoldja az ember ősproblémáját, a magányt és elszigeteltséget.
A szerelem mindig szükségérzettel kezdődik, amely nem más, mint a kiegészítőtárs utáni vágyakozás.
A valódi szerelemben, amikor megleljük társunkat, ezt az egyetemes hiányérzetünk elégíttetik ki.
Azért hangsúlyozom, hogy a valódi szerelemben, mert a ,,nem valódiban" nem.

"Szerelem csak egyféle van, de másolata ezerféle".

A szerelemnek hitt másolatokban az ember ugyanolyan társtalan és magányos marad, mintha egyedül lenne, sőt sokszor még az egyedüllét állapotánál is rosszabb a helyzet.
Az ilyen kapcsolatban az emberek sokszor játszanak szerepet egymás előtt, környezetük előtt, s van hogy önmaguk előtt is. (Ezáltal a szerelem - ami ember és ember között a legboldogabb kellene legyen - a legfájdalmasabb tévedéssé lesz.)

A valódi szerelemben viszont igazi társra találunk a másik személyében.

 "Téged kerestelek és magamra találtam"

Valóban így igaz.

Az ember, szerelmében mintha önmagát találná meg,

más szóval olyan társra lel, aki úgy érti őt, mint ő saját magát.

A nő és a férfi egymást segítve tud teljességgel kibontakozni.
Mind a nő és mind a férfi teljességgel egyenrangú és egyformán értékes ember.
Mégis, értékük teljessége lelki ,,egymásbanvalóságukban" teljesedik ki.
A két nem egymásból plusz értékeket hoz felszínre, amelyek külön-külön nem léteznek.
Ilyen értékek pl. a család, a gyermekek, az otthon melege.
Ennek megteremtéséhez valóban segítő és kiegészítőtársra van szükség.
Ehhez teremt alapot a jó házasság.
De annak igazán jónak kell lennie, mert különben egy magunk előtt görgetett hazugságban éljük le az életünk.