Az Élet valódi értékei...

Kedvesem...

Próbáld meggyőzni magad arról...
Hogy az Élet, önmagában is óriási érték...

S nem szabad elvesztegetned, egyetlen pillanatát sem.

Nem a lényegre figyelni...

Hanem pazarolni és elmenni az élet ajándékai mellett... 

Majdnem olyan...
Mint mérget bevenni...

Miközben tisztában vagy a hatásával.

Nem helyénvaló...
Hogy az ember komolyan elkeseredik...
Amikor valami anyagi veszteség éri...
De a legcsekélyebb szomorúságot sem érzi...

Amikor Élete valódi értékei vesznek el.

                                                                                                      €$@ß@

Ne várj sokat...

Valami él a szívedben...
Egy emlék, valamilyen homályos életcél...

Szeretnél viszontlátni valakit...

Szeretnél végre kimondani valamit...
Valamit, amit sokáig féltve őriztél és csak halogattál...
S tudod jól...

A pillanat, majd eljön egy napon...

S akkor egyszerre...
Nem is lesz olyan végzetesen nehéz kimondani, mindent...
S válaszolni...

Mint ezt a várakozás hónapjaiban hitted.

                                                                                                 €$@ß@

A vágy tüze...

A hold vezet most hozzád, ezen a titokzatos éjjel...
Mikor a csend, némább már nem lehet.

Halkan koppan léptem, a csillagfényes éjben...
A félhomályban megfogod, lágyan két kezem.

Szemedben vakító fénnyel, a vágy tüze lángol...  
Füledbe neved suttogom, halkan csendesen.

Nyakad csókolom, s Te az izgalomtól felhevülve...
Szerelmünkre vágyakozva, annyit kérsz, vezess.

Remegö tested kinyílik, szerelmünk hevétől...  
Mint napsugárra vágyó virág, harmatos reggelen.

                           €$@ß@

Egyszer...

Csak egyszer szeretnék Én, bolondnak lenni...
Egyszerre az összes szabályt megszegni.

Szétkürtölni, hogy kit szeretek...

Élvezni minden napot, mit Veled tölthetek.
Ugrálnék és repülnék az ég alatt...

Megcsókolnálak, de tudom még nem szabad.

Kinevetném az egész világot...
Elfelednénk az összes bánatot.

Egyszer szeretnék a karjaidban kikötni...

Egyszer mernénk teljesen megőrülni.
Átölelni mind az összes csillagot...

Hogy mind úgy ragyogjon, ahogy Te ragyogsz.

Milliószor megköszönni Te neked...

Hogy a Kedvesem vagy s Én is az lehetek.

                           €$@ß@

Tudod, mit jelent... Élni?

Tudod, mit jelent... Élni?

Nevetni, és olykor szomorkodni...
Mosolyogni annyira, hogy sírni kelljen...

Hatalmasakat szerelmeskedni...

Tombolni, táncolni egy éjszakán át...

A szerelmed megvigasztalni...

Másokat mosolyra deríteni...
Emlékezni és felejteni...
Pénzt költeni és takarékoskodni...
Reménykedni és álmodozni...
Tanulni és tanítani...

Áldozatot hozni.

Makacsnak lenni és könyörögni...

Változni és változtatni.

Érezni az illatokat, látni a fényeket és hallani a hangokat...

Valóra váltani az álmaidat.

Olykor elviselni, ha mégse válik valóra.
S mindezeket úgy tenni...

Hogy Önmagad vagy minden egyes pillanatban.

Mert nem tudhatod, hogy melyik lesz az utolsó...

                                    €$@ß@

Csak Érted, csak Neked...

Szeretnék ellopni az évből egy napot...

Csak Érted, csak Neked és Magamnak.

Szeretném érezni a tavasz illatát...
A nyári szellő simogatását...
Az ősz bágyadt sugarát..
A tél jeges fuvallatát.
Egyetlen nappá duzzadt percben...

Csak Érted, csak Veled.

Szeretném érezni az arcod melegét...
Csak Veled lenni lélekben is egyetlen egyszer.
Csak egyetlen nap.

Látni a mosolyodat mely csak Nekem szól...

Azt érezni hogy csak Engem ölelsz.
Mindent kizárva, csak egyetlen egyszer.
Csak egyetlen nap.
Szeretném a napot, a holdat, a csillagokat...

Csak Érted lenni és Önmagamnak.

Hátat fordítani a világnak, lerombolni a gátakat...

Szeretnék szeretni mint még soha.

Csak egyetlen egyszer, csak egyetlen nap.
Most szeretném látni az arcodat, akkor tudnám...

Te akarnád e csak egyetlen egyszer, csak egyetlen nap.

S így válik, ebből az egyetlen, álomszép napból...

Minden nap...

                                                                                               €$@ß@

Szívedhez közel...

Nem kérek nagy teret, elég egy villanásnyi hely...
Elég egy pillanat, egy dobbanásnyi jel.

Én ütem leszek, szíved közepében...
Érezzem, ha túlgyorsul, őrült lüktetése.

Ott egy apró hajszálérbe, megkapaszkodom...
Lágyan bele bújva, halkan suttogom.

Egy parányi ponton, ahol forró heve ér a vérnek...
Oda rejts el Engem, örökös emléknek.

Amikor elsodornak, csapdába hullt évek...
S jönnek hideg napok, fagyos jege télnek.

Én akkor is ott leszek, sosem engedlek...
Mint parányi gyöngyszemet, ékként szeretlek.

Mert azt a kavicsot, azt az értéktelen követ...
Mit kezem kezedbe nyújtott, és utamon is követ.

Annak minden titkát, rég megfejtetted...
S ezért jól tudjuk, mennyit ér egy egész életnek.

                                         €$@ß@

Szeretni és szeretve lenni...

Megőrzöl e akkor is, ha fényét vesztett csillagként...
Érdes felülettel simulok, meleg tenyeredbe?

S mikor múltidéző szavaim, képernyőd előtt...
Szégyenkezve bújnak elő, némán szemlesütve?

Vagy tán észre se veszed, a többi fényes kő mellett...
Hogy rideg lett számodra, a szürke kavics könnye.

S nem hatja meg többé szíved, ha homályossá vált...
Annak az elhalványult kődarabnak, kristálytiszta tükre?

Óvsz e majd, ha nem repül már a képzelet sem messze...
S csak árnyékát sejthetem az egykor tűző napnak?

Vársz e majd olyan hévvel, a régi tölgyfák alatt...
Mint mikor lángja gyúlt bennünk a nyári pirkadatnak?

Tudsz e majd szeretni, ha már nem érdemlem hited...
Mert eltékozlom akaratlan a földi boldogságot?

Mit kéz kezemben nyújtottál, mint egy olthatatlan lángot...
Hogy széppé tedd vele ezt a forrongó világot?

Szeretlek téged, bárhogy is érezz! Most és mindörökre!

Mert itt belül ez a szív, olyan, mint egy nyitott könyv...
Gondolatot továbbít, de érzéseim ott maradnak benne.


                                                                                                                 €$@ß@

Amíg teheted, amíg itt vagy, szeress!

Engedd, hogy jöjjön a szél, engedd, hogy jöjjön a nap...

Mindent fogadj szívesen.

Amint egyszer ráhangolódtál, hogy nyitott szívvel élj...
Sosem zárulsz be többé.
De kell egy kis időt rászánnod.

Neked kell elérned azt a nyitottságot...

Máskülönben újra bezárulsz.
A nyitottság sebezhetőség.
Amikor nyitott vagy, ugyanakkor azt is érzed...
Hogy beléd hatolhat valami rossz.
Ez nem csupán egy érzés...

Ez egy lehetőség.

Ezért zárulnak be az emberek.
Ha kinyitod az ajtót egy szerelem előtt...
Az ellenség is beléphet rajta.
Az okos emberek bezárják az ajtajukat.
Hogy elkerüljék az ellenséget...
Még a barátoknak sem nyitnak ajtót.
De akkor az egész életük halott lesz.
Pedig semmi sem történhet...

Mert alapjában véve nincs semmi veszítenivalónk.

Semmi, amit ne veszíthetnénk el.

Amit elveszíthetünk, azt nem is érdemes megtartani.

Amikor ezt megérted, akkor már nyitott maradsz.
Én azt látom, hogy még a szerelmesek is védik magukat.
Azután sírnak és könnyeznek, mert semmi sem történik.
Bezárnak minden ablakot, és fulladoznak.
Semmilyen fény nem jön be...

Szinte lehetetlen így élni...

Mégis elevickélnek valahogy.
De nem nyílnak meg, mert a friss levegő veszélyesnek tűnik.

Ezért, amikor nyitottnak érzed magad, próbáld kiélvezni.

Ezek ritka pillanatok.
Ezekben a pillanatokban mozdulj ki annyira...
Hogy megtapasztalhasd a nyitottságot.
Amint egyszer ott a tapasztalat...
Szilárdan a kezedben...

Akkor megszabadulhatsz a félelmeidtől.

Látni fogod, hogy a nyitott lét kincs...
Amelyet értelmetlenül elveszítettél.

Ez a kincs olyan, amit senki sem vehet el Tőled.

Minél inkább megosztod másokkal, annál nagyobbra nő.
Minél nyitottabb vagy, annál inkább vagy.

Az Aki mindig is szerettél volna lenni...

                                        €$@ß@

Érintenélek...

Mögém lopódzott árnyék ölel...

Karjában sóhajjá válok, s vágyat olt belém...

Szorít amint szívemben Rád találok.
Érintenélek, de tompa ujjaimmal...

Reményem harmatfátylát átszakítva a semmit markolom.

Hiába küldted hozzám ölelésed árnyát...

Én csupán fagyos hiányodat tapinthatom.

                                                                                                      €$@ß@

Mondd! Mi legyek?

Ha senkié nem vagyok, nem vagyok senki...
Nem akarok pusztán a magamé lenni!

Mikor önzetlen törődést nem adhatok...
Olyankor azt sem értem, hogy miért vagyok.

Lennék levegő, ha lélegzetet veszel...
Vagy megbocsátás, amikor rosszat teszel.

Lennék türelmes magány, mindig Rád várva...
Vagy lelki vigasz, a bánatodat látva.

Lennék még öröm is, a boldog napokon...
Önfeledt nevetés, sugárzó arcodon.

Lehetnék nyugalom, egy nehéz nap után...
Vagy szótlan ölelés, minden nap alkonyán.

Lennék játékos szellő,mi a hajadba túr...
Vagy csapongó gondolat, a szavakon túl.

Könnycsepp lennék, elérzékenyült arcodon...
Békesség, túl az értelmetlen harcokon.

Lennék gondoskodás, ami ki nem apad...
Vagy érzelem, ami a lelkedben fakad.

Lennék kívánság, mit szó soha ki nem mond...
Beteljesülés, mitől elmúlik a gond.

Lennék szabadság, ami foglyot sosem ejt...
Ki nem mondott szó, amit csak a szíved sejt.

Lennék dallam is, ami ringó táncba hív...
Vagy két lélek között egy láthatatlan híd.

Lennék bármi, csak a magamé ne legyek...
Minden lélegzetet, valakiért vegyek!

Lennék szívesen minden, bár csak mondanád...
De ne legyek felesleges szívdobbanás!

                                                                                                  €$@ß@

Maradj így kérlek!

Átölelsz.

Szorosan, simogatva…
Csókod követelőzve utat keres testemen...
Kezed kezemben…
Szívem tenyeredben.

Simogatsz…

S hagyod, hogy lassan égjek…
Nem sietetsz semmit…
Maradj így kérlek!

Csókolsz.

Nyakamon érzem ajkad…
Leheleted egyre csak izgat...
S míg a vágy meg nem öl lassan…
Ölelsz át fönt a magasban…
Maradj így kérlek!

Szólsz.

Halkan suttogsz fülembe...
Vágyaid súgod, s Én feleletre...
Ölellek még szorosabban…
El ne engedj Kedvesem!
Szeress engem úgy ma...
Mint még senki soha!
Maradj így kérlek!

Ringunk.

Amint a vágyunk az égig hág...
Lassan hullnak le a ruhák rólunk...
Mint tavaszi szirmok a napsütésben.
Öleljük egymást a végtelenben...
S ringunk finoman, míg a csoda...
El nem borít újra, s újra…

Maradj így kérlek!  

                                                €$@ß@

Veled lenni...

Szeretnék Veled lenni, szeretnélek magamhoz ölelni...

Ismerem az „ezer éve ismerlek” érzést...
Olyan vagy nekem...

Mintha az előző életemben, összetartoztunk volna...

Hiszel ebben?
Furcsa érzés...
De olyan sok furcsa dolog adódik az ember életében...
Vannak dolgok, amiről olyan nehéz beszélni...
Vagy szinte lehetetlen...
Csak egymásra kell ilyenkor nézni...

S egymás szeméből ki lehet mindent olvasni...

Olyan messze vagy tőlem...
De tudom, a világ nyílna meg kettőnk tekintetében...

Az érzések felszínre törnének újra...

A gondolatokat sokszor olyan nehéz kiírni...
Hiszen bennünk van mindez...

S ezeket átérezni, átélni lehet csak...

Az életben mit sem számít az élettapasztalat...

Mikor a szív diktál és az ellenkezőjét mondja...

Nagyon fontos lettél az életemben...
A szívemben már nagyon mélyen benne vagy...

Vannak érzések, melyek minden előző érzést elsöpörnek...

Jelen vagy az életemben...

A nappalaimban...

Az éjszakáimban...

                                                                 €$@ß@

Mondj igent.

Tudnál-e csendesen hozzám bújni...

Esténként kedvesen átölelni...
Hallgatni a madarak énekét...
Megcsodálni a fényt  a naplementét?

Tudnál-e esőben is nevetni...

Egy szúrós fenyőfát megölelni...
Élvezni a pillangók táncát...
Átélni két ember valós nászát?

Tudnál-e táncolni a gyönyörtől...

Könnyezve sírni az örömtől...
S kitárni felém a szívedet...
Megsimogathassam a lelkedet?
Mondj igent.

S akkor, a boldogság egyszer majd rád talál...

Tudnál-e egy szempárból olvasni...

Benne a csillagot meglátni...
Egy érintéseddel átadni...
Mit szavakkal nem tudsz elmondani?

Tudnál-e koldusnak kenyeret adni...

Alamizsnát, ha kell elfogadni...
Tárgyat s pénzt eszköznek tekinteni...
A földet ajkaddal érinteni?

Tudnál-e virágot nem letépni...

Színét és illatát megérezni...
Szirmait boldogan megcsókolni... 
Beteg állatot megsimogatni?
Mondj igent.

S akkor, a boldogság egyszer majd rád talál...

Tudnál-e dalt hallani viharban...

Melegedni szivárvány sugárban...
Meghallani csendben a szív szavát...
S átélni a teremtést, mint egyetlen csodát?

Tudnál-e hallgatni, ha nem kérdeznek...

Nem sírni akkor, ha elfelednek...
Köszönni, ha nem köszönnek...
S tanulni abból ha megköveznek?

Tudnál e sötétben fényt keresni...
Szavak és tárgyak nélkül szeretni...
Legyőzni izzó tűz parazsát...
Szeretni engem, vagy bárki mást?
Mondj igent.

S akkor, a boldogság egyszer majd rád talál...

                                                                                              €$@ß@

Milyen is az örök szerelem? Létezik-e egyáltalán?

Az Én válaszom...

Igen.

De...

Az igazi szerelmeddel, csak ritka esetben élhetsz együtt.

Az igazit szereted annyira...
Hogy magadat mögé helyezed...
Ha az Ő érdekei úgy kívánják...
Ha kell, elengeded...

De úgy sem teszed.

Vagy álmaid, vágyaid ellenére nem is kezdesz Vele.

De úgy is megteszed.

Mert képtelen vagy elfelejteni...
Mert félsz, hogy nem láthatod többé...
Vagy csak nagyon ritkán láthatod...
Nem vehetsz részt az életében.
Pedig ez minden vágyad...

Ez igazi szerelem...

Mert képes vagy lemondani róla, elengedni.
Tényleg képes vagy rá?

Mert Én nem.

Persze akivel együtt élsz, azt is szeretted...
Lehet, hogy még szerelmes is voltál belé...
De idővel szeretet, barátság...

Megszokás vagy unalom váltja fel a nagy szerelmet...

Neked maradnak az álmaid.
Álmaidban felhőtlenül boldog vagy...

Mert Ő veled van...

Csak rád nevet...
Csak neked csillog a szeme...
Akkor csak Téged szeret.

Ha lefekszel, az Ő arcát látod, és Vele ébredsz...

Nappal vágysz utána, esetleg még sírsz is...
De a láthatatlan könny...
Mindig ott fog csillogni a szemed sarkában.
Ha kaptál Tőle valamit...
Néhány percet...
Akkor az emlékeidnek élsz...

És százszor, ezerszer köszönöd Neki...

Mert Életet adott vele.
Úgy érzed, a szíved megszakad a fájdalomtól...
De dobog és szeret rendíthetetlenül.
Mindig keresed magadban a választ...

Mivel hódított meg...

De a talányokra nincs felelet..
Nem tudod, miért...

Csak azt, hogy szereted.

Feltétel nélkül.
S vakon bízol a lehetetlenben...

Hogy egyszer mégis...

S csak vársz, reménykedsz...
Égve tartod a tüzet...
Mert lehetetlen feladni...

Mikor ez az, amit mindig is akartál...

                                                        €$@ß@

Az érzés a fontos...

Sokan gyorsan és gyakran kimondják...

Szeretlek.

Mások ritkán megfontoltan...
Melyik a jobb, melyik a hihetőbb, az igazabb, azt kérdezem...
Az amelyet előbb éreznek, mint ahogy kimondanak.

Az ami átüt...

Időn, téren, csenden...

A szó, csupán a gondolat szülöttje...

Gyakran elfed, takar, belep, olyan, mint ruha az emberen.

Az érzés a fontos, az ember, a szó csak köpönyeg...

                           €$@ß@ 

Csak szeress...

Egész földi létezésünk a szeretetről szól.

Ezért vagyunk itt, ezt kell megtanulnunk.
Az összes többi dolog oly lényegtelen...
S oly nagyon eltörpül e mellett.

Szeretetre vágysz.

Adni és kapni akarod, s ha szeretsz és szeretnek...
Az élet összes útja rendben van.

Szeretet nélkül olyan vagy, mint a fuldokló...

Néha-néha levegőhöz jutsz ugyan...
De a végkimenetelét, már előre tudod.
Szeretet nélkül élő halottak vagyunk, semmi több.
Szeretet nélkül kihűlünk, megfagyunk, elveszünk.
Miért van mégis úgy...

Minden ember szomjazik a szeretetre...

Mégsem mer belemerülni, elveszni benne.
Miért van az...
Ha becsöppen az életébe a szeretet érzése...
Azonnal aggodalmaskodni kezd?

Mint mindent, a szeretetet is önmagaddal kezd.

Ha Te tudod, hogy milyen sok kincsed van...
Amit megoszthatsz a többiekkel...
Ha Te tudod, mi az, amivel csak te rendelkezel, senki más...
Ha Te szereted és tiszteled magad...
Alázatos vagy magaddal...
Elmerülsz saját létezésed csodálatába...
Erődbe, bátorságodba...
Akkor tudsz szeretni és szeretve lenni.

E nélkül csak szükségletet pótolsz...

Csak a magány előli menekülést hívod majd szeretetnek.
Olvasd el a két mondatot és gondolkodj el rajta...

Szeretlek, mert szükségem van rád.

Szükségem van rád, mert szeretlek.

Melyik a szeretet szerinted?
Ha a szükséget hívod szeretetnek...
Abban a pillanatban elillan, ahogyan a szükség megszűnik.
Ez nem szeretet.

A szeretet cél nélkül való...

Egyszerűen csak VAN.

Nem érted miért.
Nem tudod honnan jött és hova tart...
Csak átölel, beborít, erőt ad, önbizalmat, hitet...
Hogy érdemes élni.
Félünk szeretni és szeretve lenni.

Mert a szeretet teljes önfeladás...

Leomlik az összes fal, amit eddig oly szorgosan építettünk.
A szeretet teljes kitárulkozás.
Teljes odaadás.
Önmagunk megmutatása...
A magunk valóságában, mélységében.

A szeretetben csak Te vagy, minden álarc nélkül.

A szeretet nem nézi, hogy viszonozzák-e vagy sem...
Önálló életet él.

S ha nem aggodalmaskodnál azon...

Viszont szeretnek-e vagy sem...

Hatalmas energiával tölthetne fel!

Nem érdekel, mennyire mer megnyílni a másik,
Mert tudom, hogy a nyíltság nyíltságot vonz.
Az álarcnélküliség őszinteséget.
Az odaadás odaadást.
A szeretet bátorsága a szeretet bátorságát.

Merj szeretni és szeretve lenni!

Ne törődj semmivel!

Merülj el benne, amikor teheted...

Mert minden pillanattal, amikor védekezel ellene...
A saját létezésedből veszed el ezeket a pillanatokat.

Merd kimondani...

Mert ahogyan neked szükséged van erre a csodálatos szóra...

Úgy Nekem is.

Tudod úgy is, hogyan reagálok rá.
Ne törődj semmivel és senkivel...

Csak szeress!

                                            €$@ß@

A lélek zenéje...

Biztos tapasztaltad már egy jó beszélgetésnek...
Egy meghitt együttlétnek...

Egy szerelmes ölelésnek, mintha zenéje lenne.

Szinte hallani lehet.
Nem füllel.

Lélekkel.

Ahol nincs harmónia, ott összevissza fecsegnek.
Rumli van, zűrzavar.
Ahogy egy zsebünkben felejtett mobiltelefon rögzíti néha...
Hallgasd meg, milyen hangzavarban élünk...

Ha nincs közöttünk szeretet.

Mint egy majomházban...
Mindenki fújja, rikoltja, darálja a magáét.
De ha ez egy baráti beszélgetés!
Hallgasd vissza!

Az egymásra figyelő emberek csendjét...

Jókor megszólaló mondatait.
A nevetéseket.
A hang erejét.

Amikor van miről beszélni, megtelik lélekkel a levegő.

Zenéje van egy jó beszélgetésnek.
S jó összerezgése van minden valódi találkozásnak.
Ezért van az, hogy egy meghitt beszélgetést...
Egy társalgást...
Amelyekben lélek volt...
De még egy jó könyvet sem felejtesz el.

Mert a zenéje megérintett...

Benne marad a füledben...
S vissza tudod idézni, sok év múlva is.
Ilyenkor ez a csikorgó, zűrzavaros, őrült életünk...

Egyszerre csak megszépül, és értelmet kap minden.

S észrevétlenül suhan az idő.
Ez a "jó együtt lenni" élménye.
Szóljon hát a zene!

Hallod?

S most lassan ....
Lassan és türelmesen....
Szavakról szavakra...
Fejezetről fejezetre próbáljunk meg táncolni....

Együtt.

Te is akarod...?

Mondd, hogy Te is akarod, akarod a csodát...
Bár nem tudod mi ez, s nem érted az okát.

Mondd, hogy Te is akarod, hallani a hangom...
S egy szép napon, kezeddel simítani arcom.

Mondd, hogy Te is akarod, kimondani egyszer...
Amit szíved dalol, de megvallani nem mer.

Mondd, hogy Te is akarod, álmodni a szépet...
S hogy álmod ne vigyék el a gyorsan múló évek.

Mondd, hogy Te is akarod a szeretet-fáklyát...
Aminek Te táplálod, égig érő lángját.

Mondd, hogy Te is akarod, miről mesél szemed...
S nem hagyod, hogy megfosszon, Tőle józan eszed.

Mondd, hogy Te is akarod, de hallgasson a hangod...
Szíved tiszta énekét, mutassa az arcod.

Mondd, hogy Te is akarod, néma könnyel kérni...
Nem akarsz csak létezni, szeretnél már élni.

Mondd, hogy Te is akarod, amit Én szeretnék...
Több legyen mint álom, s ne csak múló emlék.

Mondd, hogy Te is akarod, hogy kedvesednek lássál...
S megadhassam mindazt, amit Tőlem vártál.

Mondd, hogy Te is akarod, hisz ugyanazt érzed...
Bevallanád bűnöd, de nem találod vétked.

Mondd, hogy Te is akarod, de ne mondd soha többet...
A kimondott vágyak, Édes álmot ölnek...

Mondd, hogy Te is akarod, amit súgok Néked...
Mindig Veled maradok, mert szívemből szeretlek.



Amit el akarok mondani a szerelemről...
Nem az, amit érzek vagy gondolok.

Amit érdemes kimondani, az ott van, a lelkünk mélyén.

S, ha valóban találkozni akarunk...
Csakis ott találkozhatunk, lelkünk legmélyén...
Mert ott összeérünk.

Az igazi találkozások ott történnek.

                           €$@ß@

Te vagy...

Versem, nem vallomás csak alkotás...
Mindenkinek szól és senkinek sem.

Teneked is és Teneked sem...

Üzenet sem és rejtelem sem.
Nem csábítás nem ámítás...
Nem rábeszélés nem kibeszélés.

Nem akar semmit csak ezt a semmit.

Nem kell komolyan venned s nem lehet félretenned.
Nem szabad zokon venned s nem kéri rokonszenved.
Nem lehet szaván fognod s nem lehet megtagadnod.

Nem is kell rá felelned csak nem lehet feledned.

Virág mit bárki leszakít de amiből kinyílt a vágy.

A mag azért Te vagy.

                                                           €$@ß@

Álom...

Álmot szőtt körém az élet...

Álmot, miben megtaláltalak Téged.

Álmot, melyben kéz a kézben...
Forró csók s gyengéd érintésben, szívünk egy ritmusra jár.
Álmot, melyben az idő megáll, nem halad.

Álmot, amiben a szerelem örök, s nem csak egy pillanat.

Álmot, ahol a gond, a baj elkerül örökre...

S vágyakkal teli élet vár együtt, mindkettőnkre.

Álmot, mely örökké tart, s nem ébredek fel soha.
Álmot, melyet Veled álmodni így, az maga a csoda.
Álmodom tovább, álmaimat még egyedül...

S várom, hogy egyszer majd Veled beteljesül.


                                                                                                        €$@ß@

Emlékezz Rám...

Emlékezz Rám, hogy vissza találj...

Hol tiszta a vágy, ott nincs akadály.

Falak omlanak egy érzés körül...

Az élet ha ébred, a lélek örül.

Ne mondd, hogy nincs az, mit nem lát a szem...

Ne mondd azt Rólam, hogy nem létezem.

Keress a csendben, s szólíts meg bátran...

Légy majd egyszer, hűséges társam.

Emlékezz Rám, szívem Érted ragyog...

A fényem ha érint, Én Veled vagyok.

De vakon szőtt álmok között, sose keress...

Egyet tegyél csak, mindig szeress.

Fogadj el kérlek, Én melletted állok...

Hogy átadjak néked egy igaz világot.

S ne hidd, hogy ezzel csodát teszek...

Csak szívembe írom be, Királynőm neved.

                                                        €$@ß@