Van egy dal, ami mindig a kézfogást juttatja eszembe...
Ne kérdezd miért...
De amikor hallgatom, úgy érzem, mintha fognád a kezem.
A kéz...
Milyen is a kéz..?
S mi a feladata a kezünknek..?
Munkára termett..?
Vagy arra hogy simogasson..?
Érezzen..?
Vagy üzenjünk vele..?
Ha a kezed nyugalomban van...
Akkor ujjaid lágyan, egymás mellett, békésen szomszédolnak.
De előfordul, hogy remeg a kezed, ilyenkor ideges vagy...
Ha fájdalmat érzel, akkor pedig görcsbe rándulnak ujjaid...
Ha dühös vagy, akkor pedig ökölbe szorítod a kezedet.
Tudsz vele adni, elvenni, megosztani, kisajátítani, elkapni vagy eldobni...
De tudsz vele taszítani és vonzani.
A bántó kéz, mindig merev és görcsös, ráadásul hihetetlenül erős.
Ha tiltasz, összecsukod ujjaidat és merev tenyeredet kifordítva magad elé tartod...
S azt mondod, Állj..!
Ne tovább..!
Ne tedd..!
Amikor hívsz, karjaidat széttárod, és oly lágyra nyitod tenyeredet, mint egy bölcsőt...
Kagylót formálsz belőle, mintha esőcseppet kapnál el...
Ilyenkor benne van a kezedben a szó....
Gyere..!
Ha simogatni akarsz, ujjaid begye olyan lágy, mint a selyempaplan...
Érzéki és meleg a kezed.
Talán ez a legszebb feladata a kezünknek...
Ilyenkor ujjaink finoman játszanak,...
Mint a szél a hárfán, ezeknek a mozdulatoknak zenéje van, dallama.
Ehhez mindig az ünneplő kezünket használjuk, nem a dolgosat...
Mert ilyenkor elfelejti a kezünk azt hogy mennyire fáradt...
Hiszen szeretni akarunk vele, dédelgetni.
A kezünkkel ugyanúgy beszélünk, mint a szánkkal, a szemünkkel vagy az arcunkkal.
Igen...
Beszédesek a kezeink.
El tudnak mondani bármit, jelbeszéddel, érintéssel...
Mert egyszerűen a csend közlekedési táblái, irányítanak és irányíthatóak.
Egy kézfogás néha többet jelent minden szónál...
Kezünkben benne lehet minden...
A szeretet, a gyűlölet, a fájdalom, a megadás, a szerelem és a vágy...
Bármit elmondhatsz velük, ráadásul kettő van belőle...
S ha akarod, ujjaid sorban állnak, mint a ligetben a fák...
Ha azt szeretnéd, akkor pedig formába öntik a szíved dallamát.
A gondolkodó ember megtámasztja a fejét...
Mutató ujját felfelé, hüvelykujját pedig álla alá téve...
Szinte zsákutcát tart a gondolatainak...
Vigyázva arra, hogyha megérkeznek, el ne szaladjanak.
A tanácstalan ember mutatóujját szájába véve akarja elővarázsolni belőle a választ...
Aki pedig megmutatni akar...
Az hegyesen és pöckösen feszíti meg ujját, mint a nyilat...
Aztán megcélozza az irányt, mint egy íjász.
De vannak játékos ujjaink is, meg csodálkozók, mert egy felnőtt kéz már mindenre képes...
Mert Mi már mindent megtanultunk.
Éreztük már forró nyári melegben kezeink hidegét...
S fagyos hideg szélben a melegségét is.
Mégis azt hiszem kezünk legfontosabb feladata a kézfogás...
Kell hogy legyen egy kéz aki elkap mielőtt szakadékba zuhannál...
Vagy megakadályozd hogy elessünk...
Esetleg felsegítsen, hogyha Te is megtetted...
Legyen ami átmelegít...
Hogy érezd nem vagy egyedül.
Hogy tudjunk kézenfogva andalogni a sétányon, esetleg átrohanni a réten.
Ha van aki fogja a kezedet...
Akkor már nem vagy egyedül, mert biztonságot ad és boldoggá tesz...
Mert a kéz segít, óv és véd...
Hinned kell a kézfogás erejében...
Mert nagyon jó Kézenfogva sétálni.
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése