Főnix…A Lélek-madara

A Főnix, egy díszes tollazatú, Lélek-madár.

Pusztulása után képes feltámadni, és újjászületni a hamvaiból.
A metamorfózis és az újjászületés legfőbb szimbóluma.
A színes tollú FŐNIX, a lélek-madara, felszáll a hamvaiból...
Alatta szétrombolt világ terül el, amelyből felszabadította magát.
Csak akkor képes megszületni, ha egyetlen tégla sincs már a helyén.
Csak miután a régi házat teljesen lebontották, lehet megépíteni helyére az újat.
A metamorfózis, mindig magában foglalja a régi letűnését…
Ami tulajdonképpen, az új előfeltétele.
A lélek számára ez a folyamat megújító erejű…
Az egó számára azonban nagyon is fájdalmas akár destruktív is lehet.
Ugyanakkor így lehetséges a régi helyén, új talapzaton, újat alkotni.

Megérett a helyzet az elengedésre, ha…

Érzed és tudod, hogy régi elképzeléseid és gondolataid már halálra vannak ítélve…
De még mindig ragaszkodsz hozzájuk.
Nem akarod észrevenni, hogy már számodra is idejétmúltak.
Bizonyos értelemben valami „halott” dologhoz ragaszkodsz.

Lelked, pillanatnyilag fogoly…

A Lélek-madarad, lassan elpusztul, a szabadság hiánya miatt.
Számolnod kell azzal, hogy ha kinyitod kalitkája ajtaját…

Régi életformád összeomlik…

Te pedig, egy nagy halom por, és hamu előtt állsz majd.
Nyilvánvalóvá válik, hogy az életedben, kapcsolatodban semmi sem marad úgy, ahogy régen volt.
Utad egy elmúlási folyamaton vezet keresztül…
Amiből csak akkor tudsz főnixmadárként kiemelkedni…

Ha megvan a bátorságod a régi dolgok feladására.

Felemelkedés csak letűnés után következhet be.
Életed régi alakjaiból csak akkor születnek újak…
Ha azok először, mint a hulladék elbomlanak.
Ha önmagad nem engeded el…
Nem kezded lebontani, szétbontani a régi légvárad.

Akkor megteszi neked ezt a „kegyet” az élet.

Mégis, kisebb fájdalommal éled meg…
Ha elébe mész a folyamatoknak, és Te teszed meg, az első lépést.
A Főnixmadár gyönyörű színekben röppen fel a múlt romjaiból.

Életed egy szakasza lezárult.

Lelked felszabadította magát merevségéből.
Most már érted…

Mit jelent egy életen belül meghalni, és újjászületni…

Elkezdeni egy új életszakaszt.
Új élet kezdődik…
Újra szabadon szárnyalhat Lelked-madara…
Követheti szívének hívását…

Szárnyalj hát szabadon és kövesd a szíved szavát!

De előtte rombold le azt, ami fogva tart…

Gyászold meg és engedd el teljesen…


                                                                                €$@ß@

Nincs garancia...

A házasság persze annyi illuzórikus garanciát ígér...

Nincs abban semmi meglepő, ha sorra kiderül mindegyikről...
Nem is arra vonatkozott...
Mem pontosan úgy...
És általában véve, réges-rég lejárt.
Néha előfordul, hogy garanciát kapunk valakitől...
Akiről...

Ha őszinték vagyunk magunkkal...

Pontosan tudjuk, nem is állíthatna ki ilyen jellegű dokumentumot.
Nem az ő hatásköre.
Csak úgy hozzákeveredtünk, a biztos vétel reményében.
Miközben anélkül, hogy sejtenénk, egy mélyebb szinten...
Ahol az önáltatások már nem működnek...
Mindketten keresgélünk tovább.

Néha egyszerűen csak úgy...Hogy nyitottak maradunk.

                                                            €$@ß@

Sors...

Az embernek választania,

nem pedig elfogadni kell a sorsát.

                                     €$@ß@

Érezted e...

Érezted e, hogy egy dallam egyesülve testeddel - lelkeddel,
végig fut rajtad, mintha áram rázott volna meg...

Oly csodás borzongató ez az érzés,
ami máshoz nem hasonlítható gyönyörűséget okoz.

Nézted-e már a meleg szobából a hóesést?
Láttad-e már, hogy kavarognak az apró hópihék a házak között?
Vagy az utcai lámpák fényében, hogy kavarognak, villognak a széltől?
Láttad-e már tavasszal, amikor a nap a szemeidbe süt és a friss reggelben munkába siettél, hogy bukkannak elő a fényből a felnőttek és az iskolába tartó gyerekek?
Láttad-e nyújtózni a fákat az eső felé, hogy a leveleikről lemossák a port és a füstöt?

Elnézted-e hosszan kisbabád első, önkéntelen mosolyát.

Amikor még nem tartozott Hozzád, csak Te tartoztál hozzá.
Aztán évek múlva az első összemosolygást...
Amikor már úgy néztetek egymásra, hogy mindenki látta összetartoztok?
Láttad-e már anyád dühtől és haragtól eltorzult arcát,
hirtelen megváltozni...

Majd nagyot nevetni...

Mint aki egy pillanat alatt átlátta, a helyzet tragikumában a komikumot?
Láttad-e már a kövek között kibúvó virágokat, fűszálakat?

Voltál-e már a vízparton, amikor a fény hidat vert rajta...

A hullámok csobogva ütköznek a partnak?
Fogtad-e meg valakinek a kezét...
Miközben féltél a visszautasítástól...

Érezted, hogy a szeretete úgy árad feléd,
mint csendes szél holdfényes estén?

Visszanéztél-e az életedre jót és rosszat egy csokorba kötve?
És megnyugodva beletörődtél, hogy ez csak és kizárólagosan a Te életed lehetett?
Jó és rossz csak Veled történhetett meg ebben a formában?

Megbocsátottál-e bárkinek, aki megbántott téged,
és nem kért tőled bocsánatot?

Álltál-e már egy koporsó mellett, és érezted-e,
hogy senki és semmi nem nyújthat vigaszt?
Találkoztál-e sok-sok év elteltével egy ismerősöddel,
akivel egyszerre tártátok ölelésre a karotokat?

Mentél-e már dúdolva az utcán úgy,
hogy minden szembejövőre rámosolyogtál?

Örültél már egy új ruhának, élvezted, ahogy beburkolta a testedet, és kényelmesen, puhán rád simult?
Amikor a tükör elé álltál láttad, hogy milyen jól áll,
mintha direkt Neked készítették volna?
Hallgattad már a harangszót este a csendben,
vagy napközben a zajban utat törtek a kondulások?
Álltál-e már egy betegágy mellett úgy, hogy azon tűnődtél...

Mi fontosabb az igazság, vagy pedig az őszinteség?

Szembenéztél-e már azzal, hogy tudtad,
hogy valakinek soha nem tudsz megbocsátani?
Jártál-e már egyedül az őszi avarban, a színek tobzódásában,
és nem vágytál senki társaságára?
Szégyenkezés nélkül sírtál-e már egy szép filmen,
drámán, versen, zeneszámon...

Nem törődve az emberek véleményével?

Láttál-e már megszületni egy zebrapintyet...
Ámultál a teremtés csodáján?
Amikor a néhány grammnyi életben ott lapult az ének,
a szárnyalás a fiókák reménye?

Sírtál már örömödben, amikor csak valami megható dolgot láttál a környezetedben?

Ami nem is veled történt, de olyan örömöt éreztél, hogy könnyeidet nem bírtad visszatartani?

Láttad már korán reggel felkelni a napot?

Várva, hogy kedvenc virágod az első napsugár érkeztével komótosan nyissa ki szirmait és ontsa csodás illatát, amit egyébként nem érezni máskor?

Én örülök, hogy többek közt ezeket is láttam, éreztem, és én már ennyitől is boldog vagyok!

                                                           €$@ß@

Bolond az, aki a saját világában él.

Én "Bolond" akarok maradni...

És úgy akarom élni a életemet,

ahogy megálmodom...

Nem pedig úgy,

ahogy mások elvárják.

                                                             €$@ß@

A tudás törtrészei

Ki úgy érzi mindent tud...

Majd érzések és álmok sűrűjében a lépést elvéti...

 Talán a semmi és a tudás mezsgyéjét, ugyanúgy érinti.

Tört részekből összerakja magát,

s gyök alatt a tapasztalat számokká érik,

míg gondolatai súlyától, egy csillagkép tűzkerékben végzi.

Majd álmaiból, elméletét újra felépíti,

s szerkesztett halmazaiban a szilánkok, még így is vérét kérik.

Feltépi hát sebéből, a még számolatlan időt...

Átértékeli a múltat...S szelídít jövőt.

                                                          €$@ß@

Rossz időben...Rossz helyen

Nincs az az ember, aki képes volna hazudni,
vagy eltitkolni az érzéseit úgy, hogy közben a másik szemébe néz.

És nincs az a Nő, aki nem tudna olvasni,

egy szerelmes Férfi szemében.

Még akkor is ha ez a szerelem lehetetlennek tűnik.
És a legrosszabb helyen, a legrosszabb időben tör a felszínre.

                                                                      €$@ß@

Mégis ezt kívánom...

Most nagyon kéne, hogy valaki átöleljen.
Elhiggye, őszintén szeretném...

Nagyon szeressen úgy, ahogy én is szeretném.

Jó lenne most, ne kelljen arra várni, mit szól a világ...
Jó lenne semmit se látni...

Jó lenne hallani lépteid a lépcsőn, hogy jössz...

Mert döntöttél...

Nem kell többé az álmot várni...
Az álmot, ha itt lennél, mert nincs még, nincs késő.

De annyiszor volt már szó, olyan szó, ami a Végső.

Mindent szétrontottam magam körül, mert tudtam, reád vártam.

Bár tudom nincs értelme, mégis ezt kívántam.

                                                             €$@ß@

Amit szeretek benned...

Nem igaz, hogy csak úgy szerelembe esünk.

Valójában mindig van egy pillanat, amikor még dönthetünk.
Egyszerű, neurokémiai folyamat.
Ha hat rád valaki, hajlamos vagy arra koncentrálni...

Ami szerethető az illetőben.

Utána csak azt fogod belőle érzékelni.
Ezért, ha valakit nem akarsz elhagyni...
Egyszerűen csak rá kell szoktatnod magad...

Azokra a tulajdonságaira összpontosíts, amiket szeretsz benne.

                                                                 

                                                                  €$@ß@

Életek, történet nélkül...

Vannak emberek, akiknek az élete,
sms-ek hosszú füzéréből áll.

Nyolcra beérek.
Elfogyott a joghurt.
A főnök nincs bent.
Az ügyfél visszahívást kér.
Hatra menj a gyerekért.
Nem láttad a távirányítót?

Amíg be nem telik a postafiókjuk.

Mások, szappanopera-életet élnek.
És nem csupán a kora esti műsorsávban.
Minden percben indulatok és érzelmek ráncigálják őket, a családi asztalnál.
Dugóban, politikai rendezvényen, munkahelyi bulikon vagy a fürdőkádban szétterülve, habbuborékban sóvárogva.
És akadnak közöttünk igazi mázlisták, született dívák, tragikák és bonvivánok, akik bár borzasztóan fárasztóak...

Legalább saját magukat, kiválóan elszórakoztatják.

Viszont, egyre kevesebb emberben él a késztetés, hogy szép kerek történetté formálja az Életét.

Pedig bármelyik jelentéktelen nap,
ha múlttá válik, értékes lehet.

Feltéve, hogy minimális dramaturgiai érzék szorult belénk.

Hogy nem szorult, nem csoda.

Hisz nem ülünk már tábortűznél, misén, házibulik konyháiban.
Nincsenek is házibulik, csak szórakozóhelyek.
Nincsenek zsúrok, fogadónapok, pletykák a gangon.

Legfeljebb virtuális csevelyek és lelkes bloggerek.

Minden harmadik ember életéből, teljesen hiányzik a történet.

Hiányzik a könyv.

Egy felmérés szerint, a magyar emberek, több mint harminc százaléka, egyáltalán nem olvas.
Nem használja szisztematikusan a képzelőerejét, csak úgy képzelget...

Passzív mozizója, az elméjében száguldozó képeknek.

Egy jó regény szavait, az ember, a szemen keresztül issza.
Ez a mohó, már-már fizikai szomjúság egészen az utolsó oldalig kielégítetlen marad.

Ez több, mint élvezet.

Több, mint terápia.
Az olvasás, nélkülözhetetlen segédeszköz, a történetfabrikáláshoz.

Aki lemond róla, saját életének történetéhez sem ért.

Érdekes, hogy a felmérések szerint, nem az internet szorítja ki elsősorban az olvasást...
Hanem az az átkozott doboz, a nappali közepén.
Legalább annyira csábít lustulásra, mint jó barátja, a kanapé.

A világháló ezzel szemben, már aktív információvadászat.

Bár közel sem annyira vakmerő, mint amikor az ember, egy jó könyvvel edzeni kezdi.

Aztán ismeretlen tájakon teszi próbára, a képzelőerejét.

                                                     €$@ß@

Az Út...A Te Utad

Csak...Az ÚT van.

Kinek ilyen, kinek olyan.
Mindenki mester és senki sem az.

De vannak, akik szerint igenis van különbség...
Utak és Mesterek között.
Ezért keresni kell a jobbat, hatékonyabbat.

És elkerülni a hamisat, a sehova nem vezetőt.

                               €$@ß@

Nézem az eget..

Nézem az eget, valahol fenn ragyognak a csillagok.
Fellobban fényük, égnek, s én Rád gondolok.

Messze vagy!

Még érzem arcomon puhán simító kezed.
Ahogy bőrömön lágyan vándorol tenyered, s megtapad!
Meleg fészkében temetem mosolygó arcomat.
Puha-lágy otthona, óvón-védőn simogat.
S itt marad!
Ujjaim lassan járják kutató útjukat…

Fedezik fel maguknak arcod, és ajkadat.

Mosolyogj.
Parányi gödröcske mélye, nevető arcodon…

Szemed és ajkad vágyva, megcsókolom.

Csend van!
Tétova csók.

Kutat ismeretlen új ízeket…

Tapintva ajkat, fogat, s birkózó nyelveket.
Hát keress!


Velem Keresd az Életet…

                                                    €$@ß@

Az légy aki vagy...

Hova mész, hova futsz, mondd, hogy jó reggelt!
Ölelj át, a világ épphogy életre kelt!
Az aki szép, az reggel is szép,
amikor ébred még ha össze is gyűrte az ágy,
alakul még az igazi kép.
Nézni szeretném a színek, meg a fény
hogyan fonnak Rád ma új ruhát!


Az légy, aki vagy, érezd jól magad,
és ha elhajózom hosszú vizeken...
Néhány kikötő még útba ejthető,
de úgyis visszaérkezel.


Ébredés, változás, minden új nap új,
ölelj át, mitől félsz ennyi hajnalon túl?
Az aki szép, az reggel is szép,
amikor ébred még ha össze is gyűrte az ágy.
Ne siess még, ne siess úgy, mondok valamit, a tükröd hazudik,
nehogy elhidd, hogyha másnak lát!


Az légy, aki vagy, érezd jól magad,
és ha elhajózom hosszú vizeken,
néhány kikötő még útba ejthető,
de úgyis visszaérkezem.


Mindig visszaérkezel!

                                          €$@ß@

"... Az aki szép, az reggel is szép ..."

Vannak nők, akik mindig szépek.

Reggel.

Délelőtt.

Délben.

Délután.
Este.
Éjszaka.

Vannak nők, akik mindig ragyognak, és csodálatosak.

Vannak nők, akiknek mindig tökéletes a sminkük, jól áll a hajuk, sosem kócosak, és mindig fésülködnek.
A körmük mindig tökéletesen van manikűrözve.
A harisnyájuk mindig ép, és sosem szalad rajta a szem.
Nekik még az otthoni kinyúlt, kilyukadt, összefirkált naci is jól áll.
Vannak nők, akik ébredés után is gyönyörűek.
A reggeli kávé előtt is mosolyognak édesen, kedvesen, csicseregve kérdezik, hogy kérsz-e reggelit.
Ők azok, akik sosem fordulnak a másik oldalukra, hogy "még 5 perc".
Nem fekszenek diópózban az ágyon addig, ameddig magukhoz nem térnek.
Nem táncolják végig a lakást fogkefével a szájukban.
Ők higgadtak.
Kimértek.
Kecsesek.
Bájosak.
Szépek.
Elragadóak.
Szexik.
Szépen mosolyognak, és soha nem bántanak meg senkit.
Nem bunkók senkivel.
Nem kerülnek kellemetlen helyzetbe, nem esnek le a lépcsőről, vagy nem törik el a kezüket korizás közben.

Te ilyen vagy?

Nem érzed magad szépnek?
És igen, a reggeli kávédig nem vagy ember?
Általában nem tökéletes a sminked?
Nem szoktál mindig fésülködni?
Úgy érzed vannak olyan napok, amikor szép fürtös a hajad, és nem szeretnéd kifésülni?
A harisnyádat mindig kiszakítod, a körmöd sem tökéletes mindig?
Akármennyire is rosszul áll, imádod a lyukas, összefirkált farmerodat?

Tudom, nem érzed magad gyönyörűnek.

Sem ébredés után, sem semmikor...
A reggeli kávé előtt nem mosolyogsz.
A másik oldaladra fordulsz, hogy "még 5 perc".
Utána még minimum tíz percig diópózban gubbasztasz az ágyban.
Nem vagy higgadt, csak akkor vagy kimért, ha azt akarod jelezni...

Most haragszom rád!

Kecses?
Igen!

Bájos, szép, elragadó, és szexi vagy.

A szemeben. 

Túl sokszor bántanak meg mások, és emiatt ok nélkül, sokszor vagyok bunkó.

Velem...

Állandóan kellemetlen helyzetbe hozlak...
De ne csüggedj...

Ettől, még jó Nő vagy!

Én, mindig is annak foglak tartani...

                                                                                       €$@ß@

Igaz történet a házasságról ?

A friss házaspár két hete élt házasságban.

A férj, bár nagyon szerelmes volt, alig várta, hogy elmenjen a haverjaival egy kicsit szórakozni.
Így szólt a felségéhez..

Édesem, mindjárt jövök.

Hova mész, cuncimókus? - kérdezte a feleség.

Lemegyek a bárba, drágám... Iszom egy sört.

A feleség így válaszolt...
Egy sört szeretnél, szerelmem?
Kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját és 25 különféle sört mutatott a férjének 12 különböző országból, mint Németország, Hollandia, Japán, India...
A férj nem tudta, mit tegyen.
Az egyetlen, ami eszébe jutott, a következő volt...

Igen szívem, de a bárban...
Tudod...Hűtött poharat adnak.

Még be sem fejezte a mondatot, a feleség közbeszólt...
Hűtött poharat szeretnél, angyalpofa?
Egy hatalmas söröskorsót vett elő a hűtőből, annyira hideget, hogy őtmagát is kirázta a hideg.
A férj, kissé sápadtan, ezt mondta...

Igen drágám, de a bárban olyan finom előételek is vannak...

Nem maradok sokáig, mindjárt jövök.
Megígérem.
Rendben?
Előételt szeretnél, szívem csücske?
Azzal kinyitotta a sütőt és 5 különböző előételt vett elő...
Csirke szárnyat, malacsültet, gombasalátát...
De édes szívem...
A bárban...
Tudod...

Mocskos káromkodásokat is lehet hallani...

Mocskos szavakat akarsz, életem?
Na, ide figyelj, te, faszfej!

Idd meg azt a kibaszott sörödet abból az átkozott hűtött korsóból és zabáld meg a kibaszott sültjeidet, mert házas vagy, baz'meg, nem mész sehova!

Megértetted, seggfej?

... És boldogan éltek, míg meg nem haltak.

                                                                          €$@ß@

Tedd le a múltad !

Az Élet, egy nagy folyó.
 
Folyton áramlik, mindig mozgásban van, sosem ugyanaz.
 
A kérdés az, áramolsz e Te is szabadon...
 
Vagy csak sodródsz öntudatlanul?
Az életünk egy hatalmas folyó.
Elindul picike forrásként, patakká változik, folyóvá duzzad, s igyekszik a tenger, az óceán felé.
A magányos léttől az egység felé.
Cseppek a tengerben.
Cseppek az óceánban.
Ha a végkifejletet nézed, annál nagyobb a tenger, minél több folyó ömlik bele.
Annál tágasabb, annál gazdagabb, annál változatosabb.
Minden ott kezdődik, hogy a forrás utat tör magának legyőzve sziklát, legyőzve hegyet.
Táplálja magát, hogy patak lehessen, utat váj magának, hogy haladhasson.
S ahogyan ez a picike forrás táplálja úgy lesz egyre bővizűbb, úgy lesz egyre nagyobb, egyre erősebb, míg folyóvá nem tágul.
 
Halad rendületlenül, minden akadályt legyőzve.
 
Ami nem tartozik a létéhez, azt hordalékként maga alatt, vagy a parton hagyja.
 
Mindig csak a tiszta víz áramlik tovább.
 
Soha nem halad egyenesen.
 
Utakat keres.
 
Kanyarog.
S végül célba ér, eljut a tengerbe, az óceánba, bármilyen hosszú is volt az útja odáig.
 
Ilyen a mi életünk is.
 
Tiszta forrásként érkezünk, tiszta a testünk, tiszta a lelkünk.
Mi is haladunk, mi is tágulunk.
 
Utakat keresünk, kanyargunk.
 
Ez nem baj.
Ez jó.
 
A célhoz néha kitérőket kell tennünk.
 
A hordalékkal van a bajunk, amit útközben összegyűjtünk.
Az a baj, hogy ezt a hordalékot nem pakoljuk le, nem sodorjuk ki a partra, hanem visszük, cipeljük magunkkal.
 
Visszük magunkkal a sérelmeinket, fájdalmainkat.
 
Zavarossá válunk.
Elsekélyesedünk.
Hiába táplál a tiszta forrásunk-az igazi, belső önmagunk-mi egyre zavarosabbak leszünk, mert ahogy múlnak az évek, úgy gyűlnek a hordalékaink.
S ezektől a hordalékoktól már nem tudunk szabadon áramolni, mozdulatlanná dermedünk, s ha nem vigyázunk, pocsolyaként végezzük.
 
Zavaros folyókból csak zavaros tenger lesz.
 
S ilyen lett a világunk.
 
Zűrzavarban élünk.
 
Nincs más út...
Ha élni akarunk, tegyük le a hordalékainkat.
 
Ha szabadon szeretnénk élni tegyük le a múltunkat.
 
Ha boldog létezést szeretnénk keressük meg a forrásunkat...
 
Önmagunkat.
 
Erről szól, a tükörbe nézés.
Hogy felszabadítod-e magad vagy sem, kizárólag rajtad múlik.
Ez nem jön kívülről.
Én csak kívánni tudom...
 
Legyél újra bővizű, tiszta, áramló folyó...
 
Folyton kíváncsi, utat kereső...
 
A fölösleges hordaléktól megszabaduló...
 
A tenger, az egység felé haladó boldog létezés.
 
 
 

                                                                                            €$@ß@

 

Kávéfőző...

Elmegy a szexuálpszichológushoz egy férfi...

Doktor úr, én konzervgyárban dolgozom, és minden reggel ellenállhatatlan késztetésem támad, hogy bedugjam a farkamat az kávéfőzőbe!

Ne tegye, a világért sem!

Mondja az orvos és felír egy nyugtatót azzal, hogy munkába menet előtt vegye be.

A férfi másnap visszajön...

Doktor úr!
Ma még nagyobb vágyam támadt, hogy bedugjam a farkam az kávéfőzőbe, hiába vettem be a gyógyszert!

Csak nehogy megtegye!

Itt egy erősebb nyugtató!
Következő nap megint visszajön a férfi, ugyanazt mondja, de a doki még erősebb nyugtatót ad neki.

Következő nap újra jelentkezik...

Doktor úr!
Nem bírtam tovább!

Ma reggel bedugtam a farkam a Kávéfőzőbe!

Egek!
És mi történt?

Engem kirúgtak...

A Kávéfőző, meg kapott egy fegyelmit.

                                                    €$@ß@

Önkéntes világmegváltók…

"Meg akarom váltani a világot".

"Meg akarom menteni Őt attól, hogy...".

Volt egy idő, mikor úgy éreztem ezt kell tennem…

De egy belső hang szólt hozzám…

„Kérlek, ne tedd!”

Ha túl magas a hegy, esetleg elfáradsz útközben, és feladod megmászását.

A nagy álmokból így lesz kudarcélmény.

A pillangókat kergető harcos szellemből megfáradt, megtört vándor.

Akinek már ötlete sincs, merre tartson.

És már nincs is miért haladnia...

Ha pedig túl nagy a tűz, az esetleg pusztítóvá válhat.

Felégetheted általa mindazt, amit eddig felépítettél magadban és magad körül.

Tudatlanság fűti azt, aki elhiszi magáról…

Többet tud, mint más.

Ezért mérhetetlen kitartással árasztja "bölcsességeit" a világra.

Ahol gyöngeséget érzékel, fölényesen elmosolyodik, és prédikálni kezd…

Mert úgy véli, ő már túl van mindezen.

Olvasmány élményei, egóját törékeny önbizalommal töltik meg…

Még csak sejtése sincs arról, miközben büszkeséggel bekopogtat mások életébe…

Irányt tévesztett.

Mások tapasztalatai inspirációk csupán, de soha nem részei a megélt tananyagnak.

És akiket balga tanítványainak gondol, valójában mesterei…

Ideje felébredni.

Ha segíteni szeretnél a világon és embertársaidon...

Ami vitathatatlanul szép misszió.

Tégy először rendet magadban.

De ne felszínes nagytakarítást végezz, az nem elég…

Írd újra az életed!

Szabadulj meg a múlttól és a jövőtől.

Ragyogó örömmel találj rá az itt és most-állapotra.

És amikor ez megtörténik…

Megszűnik benned az akarás görcsössége is…

Felszabadulsz.

Elindulsz, hosszú utadra...

Amikor már nem a gondolat és a vágy hajt a segítségnyújtásban…

Hanem a tiszta szív.

Az alázat.

A boldogság.

Adsz akkor is, amikor nem tudsz róla.

Dolgozz saját világod megváltásán.

Akkor teszed a legtöbbet a Nagyvilágért.

                                                                   €$@ß@

El akarom mondani...

Fizika óra van, én mellette ülök.

Nézem fénylő, bársonyos haját, a gyönyörű szemét a szép kezét...ő rámnéz és mosolyog.

De ő nem úgy néz rám, ő csak az úgymond legjobb barátom.
Vége az órának, vége a napnak, ő átjön hozzám elkérni a matekfüzetem.
Én odaadom neki, ő rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit, és azt mondja, köszi.

Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom...

Másnap találkozunk a suliban, mellette ülök, sír...sír, mert szakított a barátjával.
Én megvígasztalom, ő átölel...érzem hogy majd kiugrik a szívem.
Egy órán keresztül a karomban fekszik, aztán rám mosolyog, az arcomra nyom egy puszit és az mondja, köszi.

Én el akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk , de ő nem így néz rám és én ezt tudom...

Telnek a napok az évek, látom hosszú talárban, az érettségin, látom amikor átveszi a bizonyítványát.
Ő rámmosolyog.

Én el akarom mondani hogy szeretem, el akarom mondani hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk , de ő nem így néz rám, és én ezt tudom...

Együtt megyünk a főiskolára, de telnek az évek, és már a diplomaosztón találom magam.
Ő még szebb, hosszabb és szebb a haja, az arca, gyönyörű nő.
Az utolsó nap ő rámmosolyog, az arcomra nyom egy puszit.

Én elakarom mondani hogy szeretem, el akarom mondani hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám és én ezt tudom...

Eltelik rengeteg idő, én minden héten beszélek vele telefonon.
És akkor megkapom a szörnyű hírt.
Ott állok a koporsójánál, ami nyitva van, látom a fehér gyönyörű arcát.
Potyognak a könnyeim.
Nem mosolyog rám, nem kapok tőle puszit.

El akarom neki mondani, hogy szeretem, el akarom mondani hogy akarom őt, és hogy nem akarom hogy csak barátok legyünk, de ő már nem tudhatja ezt...

Később felmegyek a szobájába, és megtalálom a naplóját és a következőket olvasom...
Rámosolygok, az arcára nyomok egy puszit.

El akarom mondani, hogy szeretem, el akarom mondani, hogy akarom őt, és hogy nem akarom, hogy csak barátok legyünk, de ő nem így néz rám, és én ezt tudom...

                                                               €$@ß@

Vallomás...

Belátom, nincs menekvés.

Veled kell végigélnem…
Ha van még...
Hátralévő harminc vagy negyven évem, s ez nem beletörődés.
Törvény, mit…

Félredobván hűlt viszonyok receptjét, létezésed szabott rám.

Kenyérhéj vagy, mit éhes vándor szorít a zsebben…

Kevés és íze-veszett…De nélkülözhetetlen.

Miért léptél be, orvul szeretteim sorába?
Szükségem úgy tapad rád, mint kisdedként anyámra.

Óh, lennél bár, közömbös!

Elválnánk, mint sok ezren teszik..
E kontinensnyi érzelmi jégveremben.
Akadna magyarázat…
A költő szárnyalását, ódon kalitba zárja, kicsinyes monogámság...
Nem a közös kínnal, kiböjtölt kedves otthon ölel, panelfalával.
Hogy véled összefonjon.

Nem kényelem bilincsel, meleg fészek-közösség...

Miért a csontig ázott madár, felejti röptét...
Nem is a hála láncol.
Miért zsenge koromban szegődtél életemhez, amikor senki voltam...
Nem a megszokás tart, amely lázadni pattant idegeket csitítva…
Nem vállal már szokatlant s a meglévő csekélyért..
Mit marka bizton érez…
A többnek csöpp esélyét, gyáván feladni képes.
Beléptél!
Mit tehetnék…Szeretteim sorába.
Anyámmal és nővéremmel egy sorban állsz…De hiába.

Ezernyi összenőtt szál kötöz az életemhez…

Mégsem merném mesélni, olykor suttogva…Kedves.
Beleszerettem, egy röpke vágyú lányba…
Ki átlop olykor engem, egy felhőtlen világba.
Mert már, az ösztönökben, szavam bátortalan kong…

Mert bűn, ma még alázni, baráti szóval asszonyt.

Szokásból sem viselnéd.
Még ha rosszul sem esne törvénysértő beszédem…
Elmenni kötelezne, és én meghalnék utánad.
Inkább heves szerelmest mímelek éjjelente…
Csak végleg el ne kergess, hidd el…
Rakéta-korban a frigy, még ősi, félvad.

Te nélkülözhetetlen…

De kár, hogy feleség vagy!

                                                €$@ß@