2010. február 4., csütörtök

Akarlak...




Akarlak.

Nem, mint játékot akar a gyermek...
Vagy éppen élet, a napfényt..
Mint vándor, a messzeséget...
Vagy miként űzött vad, a menedéket...
Ahogyan lélek mindent, mi szép!

Én csak befogadni, és csak jól akarlak szeretni!

Szépen!

Csak nyugalmad szeretnék lenni...

Az Őrült világ, állandó vad forgatagában!
Csak az a hely, hol Lelked megpihen.
A pillanat, amikor álomba szenderülsz...
És már nincs sem való, sem álom még...

Csak a csend dalol Benned altatót.

Könnyű érintés, vagy mint lepkeszárny kavarta örvény!
Ennyi szeretnék lenni!
Hogy ne nyomja lelkem súlya sem a vállad.

Hogy múltad keserű íze, szívednek búja, bánata múljon el.

A hangod ne váljon Benned csönddé.
Már annyi mindent elrontottam az életemben.
Legalább most az egyszer, szeretnék Veled, mindent jól tenni!

És szeretnélek boldoggá tenni.

Szeretnélek jól szeretni.
Ugye, érzed...?

Mint ahogyan szívem dobbanását.


                                                             €$@ß@

Altass el...






Az aki voltam, egy fényképről néz vissza rám
És nem hasonlít már, múlt és jelen
Valami elmúlt, lassan felnőttem Én,
Mégis úgy vigyázol rám
Mint amikor még...

Nem tudtam milyen jó nekem,
Hogy itt vagy, mindig így legyen!

Altass el, ringass mint régen,
Már értem a mesét,
Jól csak a szíveddel látsz
De néha még a szív is téved
Hát mindig itt legyél,
Hiszen semmi volnék Nélküled!

Ezen a földön, mindig búcsúzni kell,
De soha ne félj, minden életedben
Ott leszek én is
Kérlek Istenem, engedd, hogy így legyen

Altass el, ringass mint régen,
Már értem a mesét, hogy jól csak a szíveddel látsz.
De néha még a szív is téved
Hát mindig itt legyél,
Hiszen semmi volnék
Nélküled

Ooooh, Nélküled!!!
Altass el, ringass mint régen,
Már értem a mesét, hogy jól csak a szíveddel látsz.
De néha még a szív is téved
Hát mindig itt legyél,
Hiszen semmi volnék

Nélküled



Csak a jelent éld...





Az ember sokszor végtelen hosszú láncot vonszol maga után...

A múlt emlékeit.

S előfordulhat, hogy már csak életének romjai között él...

Ne a múltban élj, ami már nincs...
A jövőn se tépelődj, ami még nincs...

Csak a jelent éld, teljes erőddel és odafigyeléssel.

Így lesz hiteles az életed.



                                                                                                         €$@ß@

2010. február 3., szerda

Megtaláltalak...





Felnőtt létem felét,
komorrá tette az ég...
Nem láttam ki a ködből,
falakat szőttem a csöndből...
Majd eljött Ő és éreztem...
Lehet még szebb is az életem.
Meghallottam a hangodat,
s elég volt egyetlen pillanat...
Rám mosolygott szemedben,
a smaragd fényű virradat...
S ismét boldogan rejtettem,
szívembe apró titkokat...
Mik rólad, érted és neked,
mert megtaláltalak...


Öröm adni és elfogadni...





Egy Emberért, mindent vállalni kell.

Egy helyzetért nem.
Amíg számunkra egy ember fontos...
Addig mindent vállalnunk kell érte...

Hidd el...

Megéri.

Ez, igazi vállalás.

Amikor nem az ember a fontos, hanem a helyzet megtartása...

A lakás, a szociális és anyagi biztonság...
A látszat, a környezet véleménye...

Akkor már megalkuvásról van szó.

Ez is vállalható, de csak őszintén...
Legalább is önmagunk előtt.

Ne csapjuk be magunkat ürügyekkel...

A gyerekek érdekével...
Erkölcsi aggályokkal...
A kímélettel...

Gyávaságunk az újrakezdésre...

Félelmünk a változásoktól...
Az egyedül maradástól...
Nehézzé teheti az együttélést...
De fenntarthatja.

Hazugságra nem lehet alapozni tisztességes kapcsolatot...

Biztosan összeomlik.

Minden kapcsolat az adás és az elfogadás képességén alapul.

Addig él, amíg öröm adni és elfogadni.


                                                              €$@ß@

Nem igazi élet...



Gyakran ebben az illúzióban élünk...

Azt szeretnénk, hogy változzon meg minden... 

A környezetünk...

A körülményeink...

Mert akkor, minden jobban fog menni.
Ez azonban, általában tévedés...
Nem a külső körülményeknek kell megváltozniuk...

Hanem először a mi szívünknek...

Melynek meg kell tisztulnia...

Az önzéstől...

A szomorúságtól...

A reménytelenségtől...

Azaz érzésem, hogy az igazi élet másutt van...
Máshol, mint ami az én életem.

Ami nem igazi élet...

Szenvedései vagy korlátai miatt...
Nem biztosítja számomra az igazi lelki kibontakozás feltételeit.
A körülményeimnek csak a negatív oldalát látom.

Azt, ami hiányzik a boldogságomhoz.

Ettől elégedetlen, csüggedt leszek, és már nem haladok előre.
Az igazi élet másutt van...

Egész egyszerűen elfelejtettem élni.

Pedig néha olyan kevés is elég lenne...
Hogy minden másképp legyen...
S óriás léptekkel haladjak előre...

Más látásmód...

A bizalom és a remény tekintete, a helyzetemmel kapcsolatban...
Arra a bizonyosságra alapozva...

Semmiben nem lehet hiányom.

                                                             €$@ß@

Milyen vagyok?





Ki tudja...

Néha ördög, néha angyal, tudom, bevonnál arannyal.
Néha szurok és toll kéne, hogy azt kend a képembe.

Néha hívhatsz, de most bánod, mert megláttam a napvilágot.

Néha megtipor a lábad, engem meg csak hajt a Vágyad.
Néha, vonz és néha taszít, ragyogásom néha vakít.
Néha vár és néha várat, néha birtokolhatok vagy százat.

Néha száz vesz birtokába, de most egy tart, fogságába.

Néha ostoba az arcom, néha ez csak, az álarcom.
Néha sírok vagy kacagok, máskor dalra fakadhatok.
Néha mérges, néha fáradt, s talán kincse a világnak.

Néha átok, néha áldás...

Most, csak egy néma kiáltás...


                                              €$@ß@

A házasság jó dolog, csak kicsit sokáig tart...6. rész




Lehet furán hangzik...
De önmagunk megismerése...
Sőt pszichológiai tapasztalatgyűjtés szempontjából...

Hasznos...Ha valaki, többször házasodik.

A nagy pszichiáter, Mérey Ferenc mondta...

Az életből kell pszichológiát csinálni, nem a könyvekből.

Ami azt illeti, ebből a szempontból én megfogadtam a tanítását...
Magam is többször nősültem.
A saját és pácienseim példáján, azt tapasztaltam...

Hogy a házasságok, a szolidaritáson buknak el...

Vagy maradnak meg.
Kitaláltam úgynevezett szolidaritás-törvényeket...
Melyeket, egyszerűen csak be kell tartani...

Nem lehet nyilvánosan kinevetni a másikat, még ha nevetséges is...
Ahogyan mondjuk, megbotlik és fenékre esik az utcán.

Mindenki nevethet, de Én nem.

Nem ülhetünk le barátkozni, kvaterkázni olyan személyekkel...

Akik utálják a páromat.

A prioritás törvénye pedig, hogy minden megkérdőjelezhető...

Csak a házastárs elsősége nem.

Még akkor sem, ha teszem azt éppen...
Egy idegen nő ágyában tartózkodik valaki...
Amikor a telefon hírül adja, hogy a feleségnek magas láza van.
A teendő ekkor...

Elnézést, beteg a feleségem, mellette a helyem.

Mondással föl kell kelni és szépen hazamenni ápolni őt.

És a vétójog...

Ha két ember együtt él, a vétójogot meg kell adni a másiknak.

Joga van hozzá, hogy azt mondhassa...

Kérlek, ezt ne, mert fáj, nagyon fáj!

Ezzel persze nem lehet gyakran élni...
Legfeljebb egyszer-kétszer az életben.
És ebben a kérdésben könyörtelenül őszintének kell lenni!

Nem szabad eltitkolni, ha a vétójog megszűnt.

A másiknak tudnia kell, hogy hiába kéri, már nem kaphatja meg.

Őszinte leszek...
Ez az okfejtés egészen másképpen alakult, mint ahogyan azt vártam.

Bár, ha jobban meggondolom, illúziókat kergetni...
Nem sok haszonnal jár.

Akik e sorokat elolvassák...

Talán jobban figyelnek majd a figyelmeztető jelekre.

Észreveszik azt a pillanatot...

Amikor valamelyikük elengedné az Utolsó Titkot is...

Vagy azt, amikor a lelkünkben már-már kezdene megszűnni...
A másik vétójoga.

Ebből a szempontból mégiscsak úgy érzem...

Nem volt hiábavaló az a pár óra, amit belefecceltem....

Hogy miért osztottam meg ezt veletek...

Mert az idő, az ember legértékesebb tulajdona.

Ennél többet, senki nem adhat a másiknak.

A nők örülnek, ha briliánsgyűrűt, bundát vagy egy szép villát kapnak ajándékba...

De igazán, az teszi őket boldoggá...

Ha a szeretett férfi, az idejét ajándékozza oda.

                                                                            €$@ß@



2010. február 2., kedd

A házasság jó dolog, csak kicsit sokáig tart...5. rész





A szerelem sodrásában...
Az ember éppen, hogy mindenét oda akarja adni a másiknak...
És viszont, annak mindenét birtokolni akarja.

Jómagam, őszintén szólva, nem vagyok híve,
a szerelmi házasságnak.

A szeretettel teli baráti kapcsolatok tartósabbnak bizonyulnak...

Ha házasságba torkollnak.
Hozzám már a bajban jönnek az emberek...
Akiknek fogalmuk sem volt arról...
Amikor összeházasodtak, hogy ki a másik ember.

Szerelmi lángolásában mindenki a legjobb arcát mutatja...

Szerepet játszik!
Méghozzá vonzó szerepben akar megmutatkozni.

Ebben az extázisban mindenfélét ráálmodik a másikra...

Beleszeret a saját fantáziájába...
S ha ez lelepleződik, a másikra haragszik meg.

Sokak szerint a hosszú házasság titka az őszinteség.
Ebbe az is beletartozik...

Hogy el tudjuk mondani a másiknak...
Ha netán megbotlottunk.

Az őszinteség a hétköznapokban valóban fontos...
De a magam részéről mindig a nagy vallomások ellen voltam.
Ezek megalázzák a másikat.

„Matild, nagyot vétettem ellened Párizsban...”

Az efféle...

„Őszinte vallomás”

Alapja...
Hogy az illető nem akarja egyedül viselni, a lelkifurdalása terhét.
 Ám ha beleszeretünk valakibe, teríteni kell a kártyát.

Vissza kell venni a vétójogot.

A házastársnak tudnia kell...

Hogy már nem olyan fontos a másik életében.


Folyt.köv.

A házasság jó dolog, csak kicsit sokáig tart...4. rész





Szolgálhatunk-e reménnyel mindazoknak...
Akik hisznek abban, hogy egy életre választanak társat...
Amikor az esküvőjükre készülnek?

A házasságban a legnagyobb veszélyt, az elszürkülés jelenti.

A biztonság, nem tesz jót az embernek.
Sokan gondolkoznak így...

Megszereztem, enyém, már nem kell elcsábítanom...

Nyugodtan elengedhetem magam!

A házasság nem felmentés a másiknak való tetszés szándéka alól!
Az emberben amúgy is annyi esendőség van,
Amit a másiknak tolerálnia kell!
Régen az asszonyok még a mellékhelyiségbe sem mentek ki, ha a férjük a közelben tartózkodott.
A párok általában azzal az elhatározással házasodnak, hogy...

„Nem lesz titkunk, egymás előtt”

Pedig legyen!

Az ember méltósága, szuverenitása ezt megindokolja.

Hiszen vannak olyan dolgok, amelyek nem tartoznak senkire!


Folyt.köv.

A házasság jó dolog, csak kicsit sokáig tart...3. rész





A kérdés csak az?
Az egyén döntését mennyiben befolyásolja...
Hogy a bennünket körülvevő világ, fenekestül felfordult,
az utóbbi évtizedekben.

Tágíthatom a kört...

A mai társadalmakban, a modern világban, 
megváltozott a minőség fogalma.

Az engem megelőző generáció számára a minőség, tartósságot is jelentett.
Apáról fiúra öröklődött a jó szövetből varrott öltönyruha, sőt a cipő vagy a csizma is.
S anyáról lányra, az esküvői ruha.
A család bútorai is több generációt szolgáltak ki.
Ha én azzal állítanék be a feleségemhez...

Vettem neked, drágám, egy cipőt,
ezt tizenöt évig hordhatod...


Hát nem lenne vele nagy sikerem.
A cipőtől ma azt várjuk, hogy legyen tetszetős...
Adják jó áron, és egy-két évet bírjon ki.
A házak se százévekre épülnek.
Tapasztalhatjuk, hogy a tárgyi minőségfogalom...
Kiterjed az emberi kapcsolatokra is.
Hányszor hallani házasulandóktól, hogy...

Legfeljebb elválunk!

Az emberek ma nem az életfogytig tartó...
Örökre szóló együttlétre szövetkeznek.
Én sokat és behatóan foglalkoztam az ősi kultúrákkal...
A házasság ott és akkor másról szólt...

A házasság nem felmentés...

A másiknak való tetszés szándéka alól!


Folyt.köv.



A házasság jó dolog, csak kicsit sokáig tart...2. rész





Dr. Popper Péter, nem egyszerűen pszichológus...
Hanem az ország pszichológusa.
Számos könyv, rengeteg interjú tette ismertté a nevét.
A szakemberek körében tekintéllyé...
Az olvasók szemében, fogalommá vált a neve.

Mi van a közös gyerekekkel?

Igaz, a gyerekeknek valóban család kell.

Persze, nem mindenáron!

Az a jó, ha a gyereknek jelen van az anyja-apja...

De a konfliktussal, gyűlölködéssel teli családi háttér rosszabb...

Mint egy békésen szétvált család.
És itt nemcsak a „balhés” famíliákra gondolok...
Hanem arra a csendes agresszivitásra...

Amit én finoman, cizellált családi pokolnak nevezek.

Régen rossz, ha a gyereket hűségkonfliktusba rángatjuk bele.
Pedig igen sok házas embertől lehet hallani...

„Minden a gyerekért történik”

Ha a pszichológus ezt hallja, hát gyanakvóvá lesz.
Ilyen mondatok hangzanak még el...

„Elválok, mert a gyerek...”

„Bent maradok a házasságban, mert a gyerekek...”

„Nem megyek többet férjhez, mert a gyerekeim...” 

„Azért nősülök újra, hogy legyen a gyerekemnek anyja.”


Tessék a döntéseket saját kontóra, felnőtt módon felvállalni!
Az egész úgy hangzik, mintha a professzor úr, nem házasság...
Hanem, váláspárti lenne...
Pedig erről szó sincs!
Azt azonban hangsúlyozom, hogy a felnőtt embernek...

Felnőtt, felelős döntést kell hoznia...

Azt felnőttmód, fel is kell vállalnia.


Folyt.köv.

Most még...






Most még ne mondj semmit, majd akkor…Ha megjöttél.
Most még ne mondj semmit, csak akkor…Ha döntöttél.
Még ne mondj semmit addig, míg nem érted…Mit tettél.
Ne mondj semmit még, mert nem vagy…Nem jöttél.
Most még nem létezünk, csak játszunk, csak játsszuk…Hogy élünk.
Mert ez, nem az, amit akartunk, mert amit akartunk…Attól félünk.
Most még ne add nekem…Mit mástól elvettél.
Most még ne mondd, már akkor…Már akkor szerettél.
Most még ne mondj semmit…Majd találunk szavakat.
Melyekből élet fakad...Melyek vége nem a pokolba szakad.
Majd ha megszültük egymást…Nagy vajúdás után.
Akkor mondd, nem késtünk le semmit…Amit az élet tőlünk kíván.
Most még legyünk csendben…Hisz fut az út alattunk.
Rohanó fák takarnak roncsokat…Mit látni nem akartunk.
Lerombolt vágyak mellettünk…Melyek közt lelkek bolyonganak.
Akik közt megszűnt a kapcsolat...A látszat az, ami megmaradt.
Most velem próbálj szállni…Ne légy vergődő madár.
Légy te a vándor…Ki végül hozzám hazatalál.
S akkor végre, had mondjam, s mond Te is…Szeretlek, Te Őrült.
Ne legyen több bűn…Mert szeretni, így nem szabad.
Ha majd átléped szívem kapuját...S megérted végre megérkeztél.
Értelmet kap mi volt, a volt…S mi volt, az a sok miért.
Egyet meg tudsz majd biztosan...Lesz ott egy üzenet.
Van valaki...Aki téged mindennél jobban szeret.
S akkor megérted, miért is mondtam…
Szeretlek, örökkön-örökké.

                                                     €$@ß@



2010. február 1., hétfő

A házasság jó dolog, csak kicsit sokáig tart...1. rész




Popper Péter most sem hazudtolja meg önmagát.

Őszinte...
És meghökkentő!

Mindazonáltal szívből ajánlom gondolatait...
Kezdő, haladó vagy akár újrakezdő házasoknak, házasulóknak.

Évtizedek óta hallani, olvasni...

A hagyományos házassági intézmény válságáról... Túlhaladottságáról.

„A házasság jó dolog, csak kicsit sokáig tart.”

Nem kisebb személyiség, mint Eötvös József mondta ezt...
Akire, még ráfogni sem lehet...
Hogy könnyed, bohém, felelőtlen ember lett volna.

Az emberek ősidők óta élnek házasságban...

Ám amikor, a páros házasság, létrejött...
Nem ilyen, irdatlan időmennyiségre volt tervezve...

Nem túlzás ez!

Az emberek akkoriban sokkal rövidebb ideig éltek.
A nők a szülésbe haltak bele...
A férfiak a háborúkba vagy valamilyen járványba.
Az életmód, a táplálkozási szokások sem a hosszú életet szolgálták.
Vagyis..

„A holtomiglan-holtodiglan”

Jóval kevesebb, tíz-tizenöt évet jelentett.
Ehhez képest, ha minden jól megy...

A mai házasságok akár ötször ennyi ideig is eltarthatnak.

És bármilyen fájdalmas is...
Bizony vannak esetek, amikor bebizonyosodik...

Az embert is túl lehet adagolni, nemcsak gyógyszert.

Megtörténhet, hogy egy idő után egyszerűen sok lesz a másik.
Hogy elérzéketlenedik a kapcsolat.

Sőt, mérgezővé is válhat.

Ha én valami tótumfaktum lennék...
Elrendelném, hogy a házasságok, öt évre köttessenek.
Ami után, mindenféle válási procedúra nélkül, el lehessen válni.

De persze együtt is lehet maradni...

Egyéni elhatározás szerint.
Hangsúlyozom, ez az én személyes véleményem.
És persze nagyon remélem...
Vannak, akik rácáfolnak a teóriámra.

Hiszen a tolerancia, a legtöbb problémára, megoldást nyújt.


Folyt.köv.



2010. január 31., vasárnap

Valószínűtlen barátságok...





A világ tele van, valószínűtlen barátságokkal.

Hogy ezek hogy jönnek létre?
Úgy, hogy míg az egyik ember, szükséget szenved...
A másik, kész segítő kezet nyújtani.
Mikor ilyen kedvességgel találkozunk...

Végre képesek vagyunk becsülni azokat,
akiket korábban leírtunk.

Mielőtt észbe kapnánk, a szövetség megköttetik.

Tekintet nélkül arra, hogy mások megértik-e.

Még emlékeztek rá...?

Egy ilyen barátság létrejöttének, Én is részese voltam...

De mindig vannak olyanok, akiknek semmi sem jó...
Igen, valószínűtlen barátságok szövődnek nap mint nap.
Senki sem érti ezt jobban, mint a magányosak.

Sőt, mi több, Ők épp, erre számítanak.

Hát, hagyjátok Őket...Élni az Életüket!


                                                       €$@ß@

.

Kedvenc színed, a szexed...





A ruhák, amiket hordunk...
A bútorok, amiket vásárolunk, a kiegészítők...
Az autónk fényezése vagy a kedvenc cipőnk, táskánk...
Mind árulkodó színeket hordoznak rólunk, személyiségünkről.

De állítólag még szexuális szokásainkról...

Viselkedésünkről, gondolatainkról, vágyainkról.
Sokan azt mondják, nincs kedvenc színük...
De ha alaposabban megnézzük az őket körülvevő környezetet...
Könnyen megnevezhetünk egy vagy két színt.
Amik meglehetősen gyakran fordulnak elő...
Ruhatárukban, vagy lakásuk tárgyaiban.

De miről is árulkodnak a színek a szexben?

Piros...

A pirosat kedvelők általában hevesek, lelkesek az ágyban.

Könnyen jönnek izgalomba.
Minden elképzelhető formában, élvezik a szexet.

Ha egy piros felizgul...

Gerjedelme órákon keresztül, csillapíthatatlanul tarthat.
S kitörő vulkánhoz lehet hasonlatos, ha két piros találkozik.
Az ágyban hajlamosak az agresszióra, a másik elnyomására.
Így a gyengébb színek, legyenek óvatosak.

Talán, a vörös hajú nő mítosza is, valahonnan innen ered.


                                                           €$@ß@



Amíg a halál, el nem választ...





Néhány érdekesség...
A szerelemmel kapcsolatos kutatási eredményekből...


A vonzó külsejű emberek sokkal hajlamosabbak a flörtökre,
még akkor is, ha van partnerük.

Minden negyedik házasság csak azért nem bomlik fel...
Mert a partnerek nem találnak jobb alternatívát.
A leggyakoribb indok...
"Maradjunk együtt, a gyerekek miatt"

A nők, általában társadalmi rangjuk,
és intelligenciájuk alapján ítélik meg a férfiakat.
A férfiak inkább a vonzó külsőt részesítik előnyben,
ha partnert választanak.

Elősegítheti a tartós és sikeres párkapcsolat fenntartását...
Ha minden negatív állítás mellé, amellyel partnerünket illetjük.
Legalább öt pozitívumot is megfogalmazunk.

Amikor a kutatók 32 "őrülten" szerelmes ember agyát vizsgálták
MRI-vel, azt találták...
Ha a résztvevőknek a szerelmüket ábrázoló fotókat mutatnak...
Akkor ugyanaz az agyterület aktiválódik...
Ami a kokainmámor során is.

A legyőzhetetlen akadályok segíthetnek fenntartani a lángolást...
Ha éppen a mellettünk lakóba szeretnénk bele...
Aki boldog házasságban él...
Akkor akár évtizedekig is szenvedhetünk emiatt.

Egy friss házaspár vitájának első három percéből már következtetni lehet rá, hogy elválnak-e hat éven belül.
Akik a vitás helyzetekben gyakran használják...
 "a te mindig..." és a "te soha..."
Kifejezéseket, nagyobb valószínűséggel válnak el később.

Az alacsonyabb tesztoszteronszinttel rendelkező férfiak elégedettebbek voltak a házasságukkal...
Kamaszkorú gyermekeikkel is jobb viszonyt tudtak fenntartani.

Annak ellenére, hogy a házasság, a leggyakoribb konfliktusforrás az életben...
Egyben a boldogság leggyakoribb forrása is...
A házas emberek általában sokkal boldogabb életet élnek,
mint az egyedülállók.

                                                                €$@ß@



Éld az Életed...


 



Nincs használati utasítás...Nem is volt.
Elveszett!
Ki-ki úgy éli életét, ahogy tudja...

Meri, amerre a szív vezet.

A Te szíved a bánat kertjében bolyong...
A fájdalom lelkedet járja át...
Könnyed tisztít, de nem gyógyít...
Ellene nem nyerhetsz csatát.

Tépd ki szívedből a mérgező tövist...

Hagyd, hogy véred hulljon vele...
Megoldást hoz fájdalmadra az idő jótékony keze.
Nincs használati utasítás...Nem is volt.
Elveszett!

Sorsod, hogy megtaláld újra, s...Éld az Életed.


                                                   €$@ß@



Hogy miért is...?





A szerelemért, a szorongásért, a látomásért, a borzongásért...
Az illatáért, a lábnyomáért, a fürtjeiért, a nyafogásért...
Az éjszakákért, az ébredésért, a hunyorgásért, egy szorításért...
A dallamáért, a csöndjeiért, a könnyeiért, a szemeiért...
A józanságért, a bódultságért, a gyógyításért, egy sóhajáért...
S a faggatásért, a vigaszokért, a hallgatásért, a válaszokért.

A szerelemért a szerelméért, szerelmemért a szerelmünkért.
 
                                                                           €$@ß@

A szívemben nincs senki másnak hely...




Lehet megtalálsz majd egyszer mert nem jól bújtam el,
Kicsit megharagszol majd mert nem tagadtam el...
De értelmetlen kérdés a választ tudnod kell...

A szívemben, a szívemben, nincs senki másnak hely...

Lehet rajtakapsz majd egyszer hogy másnak írtam dalt,
És a csók után a múzsa még maradni akart...
Hogy ott maradt vagy elrepült kérdezned sem kell...

A szívemben, a szívemben, nincs senki másnak hely...

Lehet százszor hallott földhözragadt, primitív ez a mese,
Lehet elcsépelt a gondolat kicsit giccses a kezdete...
De most az egyszer hadd maradjon így,

Most az egyszer hadd legyen jó így...

Lehet azt is hallod egyszer hogy elcsatangoltam
Ahogy bandukoltam vissza csak rád gondoltam
Csodálkozni nincs mit, hisz úgyis tudnod kell...

A szívemben, a szívemben, nincs senki másnak hely.




                              €$@ß@

Van megváltás...?





Mindannyian tettünk olyasvalamit az életben...

Amit szégyellünk.

Van, aki a rossz férfiba szeretett bele...

Van, amelyikünk elengedte az Igazi Nőt...

Vannak, akik szégyent hoztak a szüleikre...
És akik cserben hagyták a gyermeküket.

Igen, mindannyian követünk el hibákat...

Amik lealacsonyítanak minket és szeretteinket.
De van megváltás...

Minden jóvá tehető...

Ha tanulunk a hibáinkból és fejlődünk.

                                                  €$@ß@


Jóban-Rosszban...




Maga az eskü, egyszerű...
Jóban-rosszban...
Gazdagságban-szegénységben...
Egészségben-betegségben...
Tisztelik és soha el nem hagyják egymást.

Míg a halál, el nem választ.

Igen az eskü egyszerű!

De találni valakit, ki leteszi...

És hűen, meg is tartja... 

Nehezebb, mint akárki gondolná.






                                                         €$@ß@