Gondoltál már arra?...

Mondd, gondoltál már arra?
Mikor estefelé, enyhült ujjal érintgeti az alkonyat...

Mikor a pici vágyak szétszaladnak...

Majd összebújnak egy sarokba mint pelyhes kiscsibék...
S várják hogy leszálljon végleg a sötét...
Mikor az ébrenlét s az álom határán egyensúlyozva...
Mint holmi légtornász, kapaszkodsz eszméleted utolsó szikrájába.

Mert érzed hogy még jönnie kell valaminek...

Mikor aztán megadod magad...
És zuhansz-zuhansz pörögve forogva az álom spirálalagútján...
De közben érzed...

Nem vagy egyedül, hisz fogom a kezed...

Gondoltál, már erre?

Mert én minden este erre gondolok...

Mikor szemembe csillan az utolsó fénysugár az est határán...

A te szemed az, ami eszembe jut...

Mikor fekszem ágyam félhomályán...
Alattam gyűrött, nyűtt vágyakból vetett fekhelyem...

Akkor is egy a képzelet, a gondolat...

Látom arcodat...

Mikor elhagy a józan ész...

És süppedek az álom puha lágy vattafelhőjébe lassan...

Aztán egyre sebesebben...

Akkor is csak öröm munkál bennem...

Hisz álmomban, mindig itt vagy velem...

                                                        €$@ß@

Szeretlek...

Tudod, arra gondoltam, hogy van egy szó,
aminek helyesen használva, nem lehet múltideje.
Lehet ugyan ragozni múlt időben is,
csak teljesen értelmetlen múlt időben a szó...

Hogy Szeretlek.

Mert nincs olyan, hogy csak szerettelek...
Már nem szeretlek.
Ami csak volt, ami elmúlt, az tévedés volt.
Azt mondani, hogy valaha szerettem...
De már nem, mert becsapott, vagy, mert meghalt...
Csak tévedés lehet, vagy nem múlt el, vagy soha sem létezett.
Olyan a szeretet...Mint az anyai, történjék bármi is.

Okozhat mérhetetlen fájdalmat.

A szív is vérezhet miatta, akkor is megmarad.

Azt hinni önáltatás, hogy az idővel elmúlhat...

Mint ahogyan az sem valós, hogy a Nap egy pillanatra is megszűnik,
a fényét ontani, s az élet nélküle  folyik tovább.
Ami megszűnhet, amit egy kapcsolóval,
egy szóval ki lehet kapcsolni...
Az csak a villany.
Nem pedig az Ég és Föld királya.
Ki akkor is ontja reánk a fényét, ha időnként hideg van.

Sokszor láthatatlan, a szeretet.

De ha egyszer megszületett, ha valódi...
S nem csak játékszere az embernek...

Nem múlik el, míg van az emberben élet.

Vagy azon túl se...

Viszi magával, tovább végtelen útjára, a lélek.

 

                                                                     €$@ß@

 

Nem gyűlölhetsz olyat, kit nem szerettél soha.

Gyűlölet a szeretet legmagasabb foka…
Nem gyűlölhetsz olyat, kit nem szerettél soha.
Utálhatsz te akár egymillió dolgot…
Unalomba kergethet egy-két régi gondod.
Unalom és utálat kéz a kézben jár…
Akármit is csinálhatsz mindig lesben áll.
Napsütésre vársz, hogyha fejed ázik…
Akkor tudod mi a Jó…Amikor hiányzik.
Szerethetsz te Valakit…Csodálatos érzés.
S ha hiányzik, akkor jő a szerelem-féltés.
Nem lehetsz te boldog, ha burokban éltél…
Nem is élsz te életet, ha nincs előtted végcél.
Kincsed lehet garmadával, s ezer egyéb dolgod...
De mit ér, ha nem lehetsz, ezekkel se boldog?
Szeressed az életet és tanulj meg…Végre élni
Gyűlölheted a halált, ha megtanulod félni.
Ha valakit gyűlölsz…Azt nagyon szeretted…
S elrabolta tőled, egyetlen szerelmed.
De csak akkor gyűlölsz, ha hiányzik néked…
S nélküle a jövőd boldogtalan élet.
Gyűlölni is tudnék, hisz tudok szeretni…
És ezt az érzést, nem tudom feledni.
Burokban születtem, de a burkom elszállt…
Eddig nem is éltem, de az élet megvárt.
Megtanulok, élni és a jóra vágyni,
Nem fogok többé másra, csak is Te rád várni.
Elhagyom a régit új utakra lépek…
Átvéve a tüzed, úgy követlek téged.
Nem baj, hogyha fáklyád másra szórja lángját…
És ha csókjaidat, más ajkai várják.
Sokat adhatsz nekem, de ha elhagysz, érts meg…

GYŰLÖLNI IS FOGLAK ÚGY SZERETLEK TÉGED!

Szerelemre hangolva...

Az életembe léptél, máról a holnap így lett más, veled.

Mert értelmet nyert minden, megköszönni mindezt,

hogy tudnám, most neked.

Így érzem rég bár érthetném,

köztünk a távolság mint, föld és ég.

Szerelemre hangolva, bár csak minden dalban,

értünk szólna a legszebb hang, a csend után.

Szerelemre hangolva, mint a szó s a dallam összeforrva,

félek ránk más ami vár.

Kérés nélkül...Váratlanul.

Fura dolog ez a hiányérzet.

A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben.
Betöri az ajtót.

Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e...

A legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve.

Csak jön és beköltözik a lelkembe.

Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat.
De azokon a napokon, mikor meglátogat...
A könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép...
A rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal...
Az utcán elsuhan egy ismerős kabát.

Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt...

A hiányt.
A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez.
Végül megtör.

Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt.

Az időt lelassítja...
Az álmokat elkergeti...

Amikor már minden energiámat elszívta, elmegy.

Elmegy úgy, ahogy jött...

Kérés nélkül...Váratlanul.

                                                  €$@ß@

Minden valóra válik...

Minden egyes új nap, új hazugságok garmadával köszönt be.

De mind közül azok a legrosszabbak...
Amiket magunkanak mondogatunk elalvás előtt.
Amiket belesuttogunk a sötétbe, próbálván meggyőzni magunkat...

Boldogok vagyunk, hogy Ő boldog.

Megváltozhatunk, vagy hogy ő változtat a döntésén.
Azzal hitegetjük magunkat...

Képesek vagyunk együtt élni a bűneinkkel.

Vagy hogy képesek vagyunk ő nelküle élni.

Igen, minden este elalvás előtt hazudunk saját magunknak.

Kétségbeesetten és elszántan remélve...

Mire jő a reggel, minden valóra válik.

                                                           €$@ß@

És a tiéd...

Ne hagyd, hogy a tűz kialudjon benned.

Egyik szikra pattanjon a másik után.
Még a kételyek mocsarában is.

Ne hagyd, hogy a lelkedben élő hős elpusztuljon.

A vágyak, melyekre életed magányos pillanataiban gondoltál,
de soha nem érted el őket.

Valóra válthatod a megálmodott sorsot.

Mert létezik.

Mert valóság.

Mert lehetséges.

És a tiéd.


                                                                          €$@ß@

A Világ a Bátraké...

Megbocsátottam a megbocsáthatatlant...

Megpróbáltam pótolni a nélkülözhetetlen embereket...
Elfeledni az elfeledhetetleneket.

Sokszor cselekedtem indulatból...

Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban,
akiktől sosem vártam volna.
Öleltem, hogy védelmet nyújtsak...
Nevettem, amikor már nem bírtam tovább.

Szereztem örök barátokat, szerettem és szerettek...

De sokszor el is utasítottak.
Előfordult olyan is, hogy szerettek,
de nem tudtam visszaszeretni.

Ujjongtam a boldogságtól, és esküdtem örök hűséget...

De volt, hogy teljes erővel mentem a falnak!
Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben...
És felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját.


Féltem, hogy elvesztek valakit aki nagyon fontos számomra...

Mégis elvesztettem!

De túléltem!

És még most is élek!
Az életet nem csak túlélem...
Neked sem ajánlom, hogy csak ezt tedd!


Élj!

A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni...

Emelt fővel veszíteni, és merészen győzni.

Mert a világ a bátraké!

Túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.

                                                                  €$@ß@

A kedvenc részed...

Végre megértettem...

Nem állsz, még készen...

Majd ha végre, erőt gyűjtöttél a változásra... 

Akkor akarok, az egész Életed lenni.

Addig, csak a Kedvenc részed...

                                                            €$@ß@

Azt bántjuk, aki szeret...

Nos, nem ironikus ez?

Semmibe vesszük azt, aki rajong értünk...

De rajongunk azért, aki tudomást sem vesz rólunk...

Azt szeretjük, aki bánt minket...

És azt bántjuk, aki szeret...

                                              

                                                         €$@ß@

Gondolatok...

Írnom kell...Rólad...Rólam,

Érzéseimről...Neked...Magamnak.

Örök igazság...

A szerelem a legnagyobb, a legszentebb dolog...

Mit ha nem ismersz, nem vagy Nő, nem vagy Férfi.
Kell valaki, aki megért téged...
Kell, hogy úgy érezd, megérted.
Valaki, ki úgy érzed, szeret, s a csókodtól, mint egy levél megrezeg.

Vele álmodsz, vele ébredsz fel.

Keresed, örülten, vágyaktól vezérelten s ha megleled...
S azt hiszed, a tied...Soha el nem veszted.
Mint esőcseppet a végtelen tenger, elnyel...
S magába fogad a csoda, a gyönyörű, tiszta, mély szerelem.
Elvarázsolódsz...megismerkedsz...a barátod lesz...
A varázs, a mágia, az ezerszer-ezer csoda...
Megnyugszol...Béke lesz a szívedben.
S ha ez az igazi, ragyogsz, és ragyogtatsz.…
Megtalálod az igazit, rád talál a szerelem,
A nyolcadik!

A legnagyobb csoda...

A földöntúli, mindenek feletti, úgy tekint rád...
Mint kisbaba ártatlan szeme, minden újra, szépre..
Csodálkozón, kérdőn...

Velem is megeshet, valóban...igazán...létezhet?

Minden más értelmét veszti, ócskáshoz kerül.
Hisz tündököl, minden mást elhamvaszt...
A szerelem vérvörös lángja.

A tiéd, megkaptad, vigyázz rá!

Zárd el duplán-biztos páncélszekrénybe...
A szíved közepébe, tápláld, szeress, és hagyd, hogy szeressenek...

Ne akard megmagyarázni, csak hagyd, cirógatni, végig simítani...

Magadon az érzést...
Fogadd magadba.
Körülölel majd és melegít, akár a nyári szellő,
langyos, kristálytiszta mindenek ura, végtelen óceán.

A szerelmet az élettel együtt, és annak végéig tanulod...

Meg soha nem ismered, a magyarázhatatlan csodát...
Nincs képlet, nincs szabály...
Csak érzetek, érzelmek...
Haja...fejed magába fogadó selyme...
Bársonya, mindig meglepő...
Magával ragadó arcát, naponta megcsodálod...

Elvarázsol, magához láncol...

Mint tiszta oxigén, életet ajándékoz minden nap...
Minden pillanatában.
Ajka, és ahogy csókol, megremegsz...
Ájulás...

Lábaid gyengék, mindenek súlya, a szerelem nehezedik rájuk.

Álomtájra, álmok közé repít oly-oly könnyedén.
Csak az ajkak beszélnek...
Minden más érdektelen...

Elmondják egymásnak a varázsigét...

A Titkok Könyvét..
Belelapoznak, beleolvasnak, és rájössz...
Mindez nem földi gyönyörűség.
A csodák-csodáját éled át könnyedén.
Nyakán az inak, megfeszülnek, és te magadba szívod illatát...
Melyhez nincs hasonló, nincs más kábulat.
Rácsodálkozol testének minden elrejtett kis pontjára.
Szemed színt vált, magával ragad a gyönyör...

Nem tudod, mit miért, hol és hogyan...

Önmagába fogad, rád tapad, eggyé válik veled.
Megszűnik tér s idő...
Szerelem vörös betűivel, íriszébe égeted, gondolatod...

SZERETLEK!

Szerelempárás testére tekintve egy érzés...
Két karodba zárod, öleld, féltőn...Óvón.
Nem engednéd, kell, bódítóan kell neked...

Minden pillanat minden pillanatában...Örökké!

Hiszed...A halál is legyőzhető...
Mindig szeretni akarod, vigyázni rá, táplálni, vigyázni a csodát...
Ismételni, csökönyösen ismételni...

Mert nem lehet megunni.


Létezhetsz, mert létezik...
Szerethetsz, mert szeret...
Beszélhetsz, érti szavad...
Érti, felfogja, mit mondasz...
De csak rábólint...
Hisz neki annyira egyértelmű...
Mint, hogy holnap is lesz egy nap...
S felkel a nap, forog a föld.
De azért hálá...Neked...Bólint.
Ő is így gondolja...Amit elsuttogtál...


MEGSZERETTELEK ÉLETRE-HALÁLRA!

                                                      

                                                   €$@ß@

 

 

 

Vidámak és boldogok...

Talán semmi sincs szebb a világon,

mint találni egy embert,

akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait,

akiben megbízunk,

akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát,

akinek egyszerű jelenléte elég,

hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.

                                          (Ernest Hemingway)

Ideál...?

Korunk Hősnője vékony, mint a cérna...

Tekintve, hogy nullaszázalékos joghurton és műanyag müzlin él.
Bár igaz, ami igaz, szereti a bonbonokat is.
Tizenkilenc évesen már vannak ősz hajszálai...

De sebaj, mert így legalább naponta tudja váltogatni a hajszínét.

Soha nem fakul ki a pulóvere...
Nincs az a folt, amit ő ki ne tudna venni egy ruhából.

Esténként négykézláb mászik a bárpulton...

Hol egy üveg sör, hol az azt kortyolgató jóképű férfi után.
Ha hazamegy, mindent szanaszét dobál, még sincs soha rendetlenség nála.
Nem vízköves sem a fürdőszobája, sem a mosógépe...

Ha vacsorát készít, azt hozzávetőlegesen másfél perc alatt teszi...

Ami annál is könnyebben megy neki, mert például a retkek, maguktól ugranak a tálcájára.
Imádók sorakoznak az erkélye alatt, és vetik magukat az autója elé.
Ha van gyereke, az gyönyörű, és rendszerint a vécé közelében játszik.
Elképesztő gyakorisággal zuhanyozik, mégsem száraz a bőre.
Gyakran fáj a feje, a gyomra, a lába, de olyankor bekap valami pirulát, és a baj fél perc alatt megszűnik.

Csak kétféle időjárás létezik körülötte...

Vagy ragyog a nap, vagy zuhog az eső.

Az előbbiben boldog...

De, az utóbbiban sem fázik...

Ja, és nem megy tönkre a frizurája...

                                                              €$@ß@

Összetört szív...

Ekkor már tudta...

Nem csak egyféleképpen tud összetörni egy szív.

Néha az élet súlya, a felelősség...
A születése folytán kapott feladat és a sok teher is elég ahhoz...
Hogy úgy agyonnyomja, hogy levegőt se kapjon...
Még akkor sem, ha a tüdejének semmi baja.

Néha pedig a sors kegyetlensége a felelős érte...

Amely messzire sodorta attól az úttól, ahol úgy gondolta...
Hogy majd megállapodik.
Néha csupán a kor, a fiatalsággal szemben.
Vagy a betegség az egészséggel szemben.

De attól is lehet, hogy csak belenézel a szerelmed szemébe...

A hála, amelyet érzel, amiért ott van veled, oly hatalmas...
Hogy a szíved túlcsordul...
Hiszen megmutattad a legbelső énedet, és ő nem menekült el...
Nem fordított hátat...

Elfogadott és szeretett.

Melletted volt örömben és bajban...
Vagy mindkettőben egyszerre.

                                                                      €$@ß@

Aki sír...Akarata ellenére sír

Az ember, ha manapság sír, rendszerint akarata ellenére sír.
Kibuggyan belőle a könny, minden szándéka ellenére.
S arcán nem a megkönnyebbülés...
Hanem a vesztes önuralom görcse látszik.

 "Vissza akartam tartani, de nem sikerült,

s most bőgök, mint egy hülye."

Azért mondjuk, hogy "kiszökött" a könny a szemünkből...
Mert úgy kell megszöknie, mint fogolynak a sötétzárkából.

                                                                        €$@ß@

Angyal...

Az igazi angyalt a kedélyéről lehet megismerni.

Lényéből szüntelenül árad,
valami megmagyarázhatatlan derű.

Olyan lelkiállapot, melyet az ember csak akkor él át,

 néhány pillanatig.

Amikor felragyog a nap.

                                                                €$@ß@  

Love story...

Nem múlnak el nyomtalanul a napok.
Olyan furcsa...
Már nincs senki, akinek jót adhatok.
A csillagok, a fák ugyanolyanok, és mégis minden más.
Nem vagy velem.

Mással ébredsz, más életet élsz,

másnak hazudsz éjjelente szenvedélyt.

Feladtad az álmaid, de miért?
Hányszor, de hányszor mondtam, hogy hagyj ott mindent!
Szökj meg!
Élj Velem!
Kezdd újra, kezdd újra az életed, Mellettem!

„Túl fiatal vagy ahhoz, hogy öreg légy"

De a választás, csak rajtad áll.
Sajnállak, sajnálom az életed.
Sajnálom azt, hogy későn találkoztunk.
Későn találkoztunk?
Miért?

Annyian és annyiszor újrakezdték már...

Amikor azt mondtad...Szeretlek!
Minden porcikámmal...Szeretlek! 
Sírtam.
Te nem láttad, nem láthattad.
Sötét volt, és Te úgy öleltél hogy fájt.
Nekem akkor megállt az idő, és azóta is csak esik, esik az eső.

Fáj, hogy nem vagy velem, fáj, hogy nem ölelsz,

hogy nem súgod a nevem.

Hogy az ellopott pillanatok csak emlékek.

Hogy éjjelente félek, hogy azóta is kereslek Téged.
Én nem akarom, hogy mások mondják meg hogyan éljek.
Én nem akarom, hogy csak az álmaimban élj.

Amit adtál, és amit adtam neked, több volt,

mint részeg reménység.

Pár napig úgy éltünk, mint a mesékben.

Nem tudhatta senki más, hogy ott belül a szívünk mélyén, a lelkünkben ég a Vágy, hogy a testünket a fájdalom járja át.

Nem tudhatta más, hogy a fáj, hogyan fáj.

Pár napig ébren álmodtunk.

Jó volt, ahogy egymás kezét fogva elfelejtettük,

máshova tartozunk.

De az eső csak esett, sírt az ég is, érezte a fájdalmat benned és bennem.

Azóta gyötörnek a kérdések, az álmatlan éjjelek, azóta félek, hogy örökre elveszítlek...
Téged.
Egy dal hatolt belém az utolsó éjjelen, "Túl késő már..." így szólt.

De én nem hittem el, és azóta sem hiszem.

Válaszolni nem tudtam, nem mertem.
Azóta hetek teltek el, de az érzés nem múlt el.
Tudom!

Tudom, hogy tudod a válaszom.

Tudom, hogy lesz egy éjjel, mikor azt mondhatom...

Ma éjjel, újra itt vagyok,

mit érzek, láthatod.

Itt vagyok és nem álmodom,

a könnyeket arcodon.

Tudnod kell, mennyit érsz nekem,

Te vagy az életem.

És ha majd újra mennem kell.

Soha ne engedj el!

                                                             €$@ß@

Főnix…A Lélek-madara

A Főnix, egy díszes tollazatú, Lélek-madár.

Pusztulása után képes feltámadni, és újjászületni a hamvaiból.
A metamorfózis és az újjászületés legfőbb szimbóluma.
A színes tollú FŐNIX, a lélek-madara, felszáll a hamvaiból...
Alatta szétrombolt világ terül el, amelyből felszabadította magát.
Csak akkor képes megszületni, ha egyetlen tégla sincs már a helyén.
Csak miután a régi házat teljesen lebontották, lehet megépíteni helyére az újat.
A metamorfózis, mindig magában foglalja a régi letűnését…
Ami tulajdonképpen, az új előfeltétele.
A lélek számára ez a folyamat megújító erejű…
Az egó számára azonban nagyon is fájdalmas akár destruktív is lehet.
Ugyanakkor így lehetséges a régi helyén, új talapzaton, újat alkotni.

Megérett a helyzet az elengedésre, ha…

Érzed és tudod, hogy régi elképzeléseid és gondolataid már halálra vannak ítélve…
De még mindig ragaszkodsz hozzájuk.
Nem akarod észrevenni, hogy már számodra is idejétmúltak.
Bizonyos értelemben valami „halott” dologhoz ragaszkodsz.

Lelked, pillanatnyilag fogoly…

A Lélek-madarad, lassan elpusztul, a szabadság hiánya miatt.
Számolnod kell azzal, hogy ha kinyitod kalitkája ajtaját…

Régi életformád összeomlik…

Te pedig, egy nagy halom por, és hamu előtt állsz majd.
Nyilvánvalóvá válik, hogy az életedben, kapcsolatodban semmi sem marad úgy, ahogy régen volt.
Utad egy elmúlási folyamaton vezet keresztül…
Amiből csak akkor tudsz főnixmadárként kiemelkedni…

Ha megvan a bátorságod a régi dolgok feladására.

Felemelkedés csak letűnés után következhet be.
Életed régi alakjaiból csak akkor születnek újak…
Ha azok először, mint a hulladék elbomlanak.
Ha önmagad nem engeded el…
Nem kezded lebontani, szétbontani a régi légvárad.

Akkor megteszi neked ezt a „kegyet” az élet.

Mégis, kisebb fájdalommal éled meg…
Ha elébe mész a folyamatoknak, és Te teszed meg, az első lépést.
A Főnixmadár gyönyörű színekben röppen fel a múlt romjaiból.

Életed egy szakasza lezárult.

Lelked felszabadította magát merevségéből.
Most már érted…

Mit jelent egy életen belül meghalni, és újjászületni…

Elkezdeni egy új életszakaszt.
Új élet kezdődik…
Újra szabadon szárnyalhat Lelked-madara…
Követheti szívének hívását…

Szárnyalj hát szabadon és kövesd a szíved szavát!

De előtte rombold le azt, ami fogva tart…

Gyászold meg és engedd el teljesen…


                                                                                €$@ß@

Nincs garancia...

A házasság persze annyi illuzórikus garanciát ígér...

Nincs abban semmi meglepő, ha sorra kiderül mindegyikről...
Nem is arra vonatkozott...
Mem pontosan úgy...
És általában véve, réges-rég lejárt.
Néha előfordul, hogy garanciát kapunk valakitől...
Akiről...

Ha őszinték vagyunk magunkkal...

Pontosan tudjuk, nem is állíthatna ki ilyen jellegű dokumentumot.
Nem az ő hatásköre.
Csak úgy hozzákeveredtünk, a biztos vétel reményében.
Miközben anélkül, hogy sejtenénk, egy mélyebb szinten...
Ahol az önáltatások már nem működnek...
Mindketten keresgélünk tovább.

Néha egyszerűen csak úgy...Hogy nyitottak maradunk.

                                                            €$@ß@

Sors...

Az embernek választania,

nem pedig elfogadni kell a sorsát.

                                     €$@ß@