Mire vágynak a nők...?

A Nők, férfiakra vágynak...

A Nők, azt szeretnék...
Ha kényeztetnék, babusgatnák őket a kapcsolatukban...
Mert ha nem ez történik, akkor elfásulnak...
Úgy érzik, túl sokat nyújtanak a párjuknak.
Úgy érzik, hogy csak adnak és adnak...
Míg egyszer csak már nem lesz mit adniuk.
Ha azt érzik a Nők...
Hogy törődnek velük és tisztelik, szeretik őket...

Egyre jobban kivirulnak...

Minden eddiginél többet és szívesebben tudnak adni önmagukból. Amikor egy Nő beleszeret egy férfiba...
Akkor azt reméli, hogy erős, gondoskodó társra lelt.
Ha egy Nő hosszabb ideig csak ad...
De nem kap viszonzásul törődést, szeretgetést...

Akkor magányossá válik.

Megéli az elszigeteltséget.
A legtöbb férfi alig érti, hogy milyen fontos a Nő számára...
Érezze a társa támogatását.
A férfiak néha jól látják... 
A Nő egyedül is megbirkózik a feladattal...
Ezért nem támogatják.
Hiszen a férfiak úgy működnek...
Ha egyedül is meg tudnak oldani, egy problémát...

Akkor, nem beszélnek róla senkivel.

Ezért nyugodtan hallgatnak...
Amikor látják, hogy a Nő, képes megbirkózni a feladataival.
A Nő viszont bár az eszével tudja, hogy megoldja a problémáit...

De az érzései, mégis igénylik a figyelmet, kényeztetést...

A szeretet megnyilvánulását.
Amikor egy Nő zaklatott, kimerült vagy kétségbeesett...
Akkor fokozottabban vágyik arra, hogy érezze...

Nincs egyedül.

Vágyik a férfi közelségére, a bensőségesség érzésére...
Egy kis beszélgetésre.
Ilyenkor a legfontosabb bizonyítéka a szerelemnek...
Ha a férfi meghallgatja.

Ha ugyanis a Nő megoszthatja valakivel az érzéseit...

Akkor megerősödik abban a hitében...
Hogy érdemes a szeretetre.

Már nem kételkedik, és eltűnik a bizalmatlansága.

                                 €$@ß@

Királynőket akarunk...

Ha Nőkkel beszélgetek...

Első dolgom ráébreszteni őket...

Hogy Királynők.

Ez ugyanis lényük, legbelső valósága.

És ha nem tudnak róla, akkor önismeretük hiányos.

Ha jól szeretjük őket, akkor maguk is rádöbbennek...

Mert egy igazi férfitekintet, ezt sugározza.

Sokféle szerelem és szeretet van...

De amikor igazi és legmélyebb értelmében...
Szeretünk valakit...

Akkor királynőnek látjuk.

Lehet, hogy csak egy percig, vagy egy pillanatig...

De akkor az olyan csúcspillanat...

Amikor a férfi egy villanásnyi ideig, megpillantja a valóságot...

Vagyis társának, igazi arcát.

Ezt a méltóságot, meg kell találnunk a magunkban.

Fontosabb, mint a jó párkapcsolat.

Sőt, férfititkot mondok...

Bár mi a Nőkben odaadó társat, alázatot, szolgálatot keresünk.

Valakit, aki felnéz ránk, s akinek urai vagyunk.

De egy olyan Nő, akinek nincs méltósága...
Nemigen kell nekünk.

Ez nemcsak házasságra...

A szenvedélytörténetekre...

De a szexualitásra is vonatkozik.

Mi a lelkünk mélyén, nem rajongó szolgákat...

Hanem Királynőket akarunk.

                                      €$@ß@

A Nő...

A Nő az élet forrása...

A Férfi örök hitvallása.

Segítő kéz, otthon nyugalma...

Vad ölelés forradalma.

A Nő remény és kudarc...

Figyelmes, szerelmes arc.

Harcos pillantás, huncut szem...

Hol a Férfinak babér terem.

A Nő minden, miből a jó fakad...

Ki sokszor oly hangosan hallgatag.

Ő a világ teremtője...

S Férfi remény temetője.

A Nő kiért élni, s halni kell...

Kiért hegytetőre menni kell.

Kinek szemében a feltámadás reménye...

Ezer csillag pazar tüneménye.

A Nő még sok, mi ki nem mondható...

Csak a szívdobogásban hallható.

Így csak csendes szóval köszöntöm Őket...

Köszönöm Istenem, hogy vannak!

A Nőket!

                                                     €$@ß@

Csillagokban járunk...

Túl rég várok rád, de mindhiába attól féltem már.

Szívörvény nyelt el, s a szélviharban nem találtam...

Rád és rám még vár, egy álom tartson mindörökké.

Körénk a nap szivárványt szór, szerelmünk újra lángol már…

Te karomba bújva érzed jól, az eső miként zuhog most ránk.

Körénk a nap szivárványt szór, ezernyi színnel tekint ránk…

De tovább repül, ha feljön a hold, velünk a csillagokban jár.

A vágy úgy ég, mint rég már újra lobban, mégsem hűlt ki még.

Egy csók nem fáj, hív már oly önfeledten, mint szívemben…

Rád és rám még vár egy álom, tartson mindörökké.

Körénk a nap szivárványt szór, szerelmünk újra lángol már

Te karomba bújva érzed jól, az eső miként zuhog most ránk

Körénk a nap szivárványt szór, ezernyi színnel tekint ránk

De tovább repül, ha feljön a hold, velünk a csillagokban jár

Most hogy megtaláltalak, ezen túl, nem kell más…

Mert érzem jó lesz így, két part, amit majd, összekötne egy híd...

Körénk a nap szivárványt szór, szerelmünk újra lángol már…

Te karomba bújva érzed jól, az eső miként zuhog most ránk. Körénk a nap szivárványt szór, ezernyi színnel tekint ránk…

De tovább repül, ha feljön a hold, velünk a csillagokban jár.

Amihez ragaszkodsz...

Azt kérdezed, hogyan szabadulhatnál meg a félelmeidtől?
A válaszom, kérdésedre egy kérdés…

Hogy szabadulhatnál meg attól, amihez ragaszkodsz?

Tudom, furcsán hangzik, s Te is kétkedve hiszed…
Hogy valójában, saját magad az, aki ragaszkodik félelmeihez...
Tiltakozol…

Belegondoltál már, mitől véd meg a félelmed?

Nézz, mélyen önmagadba, s majd akkor egyetértesz velem…
Rájössz tévedéseidre…

                                                €$@ß@

Hozzád tartozom s Te hozzám tartozol...

Hozzád tartozom, mint tó vize a partjához...

Mint tenger láthatatlan mozgása, a hullámhoz...
Mint a folyóhoz, annak minden kanyarulata...
Mint a hegy ormához, kialakult arculata.

Hozzád tartozom, mint vírushoz egysejtűsége...

Mint hatalmas elefánthoz, egyszerűsége...
Mint szagot fogott farkashoz, hangos üvöltése...
Mint dühödt északi szélhez, fagyos süvöltése.

Hozzád tartozom, mint Bonsai fához kicsiny ága...

Mint hangyabolyokhoz, belsejüknek kis világa...
Mint erdőkben s mezőkön, a virághoz illata...
Mint görög filozófus mondásához igaza.

Hozzád tartozom, mint a meleg a nyári napfényhez...

Mint amennyire tavasszal, zöld színe a réthez...
Mint amennyire a mélység, a Grand Canyon-hoz.

Te is legalább úgy, sőt jobban hozzám tartozol!

                                            €$@ß@

Minden...

Minden pillantásommal...

Csak Téged kereslek.

Minden szívdobbanásommal...

Csak Téged szeretlek!

Minden egyes gondolatom...

Körülötted forog.

Minden apró mozdulatom...

Csak Teérted zokog.

Mindennek, ami jó lehet...

Okozója Te vagy.

Mindenben, ami jó nekem...

Legbelül csak Te vagy.

Minden meleg borzongásban...

Te vagy ott legmélyen.

Minden kéjes mozdulatban...

Te állsz ott szerényen.

Minden utam végén vársz reám...

Jöhetek bármikor.

Mindenhol megcsókolsz százszám...

Mert szeretsz, bármikor.

Minden nap érkezésemkor...

Ott legyél mellettem.

S Én minden nap ébredésedkor...

Ott leszek melletted!

 

                                              €$@ß@

Meglátni és megszeretni...

Manapság már alig-alig meri valaki azt mondani...

Meglátni és megszeretni egymást egy pillanat műve volt.

Pedig bizony így szeretnek egymásba az emberek, csakis így.
Ami még hozzájön...

Az mind járulék, és csak később következik.

                                                     €$@ß@

Spontán...Bizalom.

Sokat gondolkodtam rajta...

Vajon mi lehet a legfontosabb kapocs, egy párkapcsolatban?

Végül egy dolgot találtam.
Ez pedig a spontán bizalom.
Amikor két ember úgy találkozik...

Mintha beléjük csapott volna a villám.

Kölcsönösen tudnak rajongani egymásért...
Felnéznek a másikra...
Ha szükséges...

Akár tűzbe is mennek a társukért.

Ilyenkor a spontán találkozásból...
Kölcsönös, spontán bizalom jön létre.

Olyan mint Én...

Nincs a szívemnek semmi baja!

Éppen olyan, mint Én.

Néha bolondul, elharapódzik benne a pánik...
Megbokrosodik tehetetlenségében...
Hányja- dobálja magá...

Aztán belefárad félelmébe...

Lehiggad.
Mint a földönfutó, ha körülnéz és látja...

Senki se hajt a nyomában.

                  €$@ß@

Az egészet szeretni...

Tudod, úgy kellene szeretni a világot...

Ahogyan Én szeretlek Téged.

Mintha egy csodás gyümölcsöskert lenne...
Szebbnél szebb gyümölcsfákkal tele...
Ami örömöt, boldogságot ad a szemnek a szívnek, az érzékeknek...
De ahol időnként megjelenik a gonosz.
Kitudja miért?
Talán a kertész hibája...

Talán egy pillanatra nem figyelt...

Levette róla a szemét...
Vagy rossz volt a szer, amit alkalmazott...
Felüti a fejét valamilyen járvány...
Valamilyen alantas betegség.
Az egészségesek mellett a kertben beteg fák is lesznek.
De azokat a kertész, aki oly sok örömet kapott tőlük...

A fáktól, akiket szeretett, nem gyűlöli, csak a betegséget.

A fák baja neki épp úgy fáj.
Vállára veszi a fájdalom felét...
A sokszor kilátástalannak tűnő harcot.
Próbálja megmenteni a beteg, és a még egészséges részeket...
Nehogy nagyobb legyen a kár.
A betegeket kényezteti, ápolgatja...
Minden szeretetét odacsoportosítja.

Az egészet szereti.

De most a rész beteg.
Mint egy jó anya...
Mindent megtesz a gyógyulásáért.
Mert ha nem azt teszi...

Az egészet, ami gyönyörű, elveszítheti.

Tudja, rá bízták, felelőse a csodás kertnek.
Talán úgy kellene a világot szeretni...
Ahogy a kertész a gyümölcsfáit.
Vagy ahogyan én szeretlek Téged.

Együtt az egészet.

                    €$@ß@

Gerinctelenül...

Hányszor beszélünk mások hibáiról a hátuk mögött...

Hányszor teszünk megjegyzéseket azokra...
Akikkel együtt dolgozunk...
Nem meggyónni kell ezt...

Hanem megbeszélni egymás közt.

                                    €$@ß@

Téged látlak...

Téged látlak a felkelő napban...

A Te hangod hallom egy csöndes madárdalban.
Téged látlak egy távoli hegyben...
Egy fényes napsugárban...
Egy hűvös esőcseppben.

Te vagy a falevél, mit felkap a szél, mi az arcomhoz ér.

Ott vagy a dalban, egy névben, egy hangban...
Hallak a csöndben, hallak a zajban.
Téged látlak, mikor felnyílik a szemem...

S ha álomba merülök, újra Te vagy velem...

                                     €$@ß@

Amiért szeretlek...

Szeretem azt, mikor egyszerűen szeretsz.

A zajos világ, rideg árnyaitól menekülve a melegség felé...
Csak úgy, szavak nélkül...
Vállamra hajtod a fejed.

Szeretem benned a ritmust, ami lázba hoz...

Felpezsdítve a vért, mely forrón lüktet.
Szeretem a simogatást, a véletlen csókokat...
Mely lehűt, ha az éj, nyár melegtől fülledt.

Szeretem a hallgatást...

Mikor az elsuhanó fák, megbújt levelében. nesztelenül piheg...
Szeretem az illatod, mely mindennél nemesebb...

S azt a hajtincset, mely ott lapul a...Tudod hol.

Mint egy elbújt óvodás, aki épp álmokat kergetett.
Szeretem a mosolyod...
Ami évezredes magányban megtanított arra...
Hogyan kell szeretni.

Szeretem, azt a megremegő szíved...

Mely száz fokos hőfokot vesz, ha közelébe érek...
S minek a közelségét, oly jó érzés magamon érezni.
Szeretem a mindent, ami általad naponta körülvesz...
Megszépítve életem hátralévő napjait...
Melyben a szerelem érzése...
Ábrándokkal teli újholddá varázsol...
Bűbájt és csodát tesz.

Szeretem az egész lényed...

Ami szelíd jóságával, s önzetlen hitével a halálból kimentett.

Szeretem a szenvedélyt, a gyöngéd ölelést...

Miért élni érdemes...

S amiért Szeretlek.

€$@ß@

Amikor, valóban szeretünk...

Az a másodperc, amikor igazán szeretünk...

Életünk egyetlen valóságos pillanata.

A többi nem az.
A többi boldogtalan varázslat.
Őrület.
Teli félelemmel és szomjúsággal.
Mi persze éppen fordítva gondoljuk.
Mi azt hisszük, hogy az a valóság...
Amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk.

Valóság a hétköznap...

A közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset.
Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt...
A "senkihez sincs közöm" életérzése.
És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor.
Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek...
"Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!"
Miközben egy tévedhetetlen hang...
A lelkünk mélyéről azt mondja...

Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam!

Itt akarok élni, örökké!

Amikor szeretjük egymást...
Kijózanodunk.
Felébredünk.
Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk.
Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el...
Amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket...

Elkezdünk egymásban, egymásért élni.

                                                         (Müller Péter)

Ez a Szerelem...

A magány sosem szül szerelmet...
Csak szükséget.
A szerelem pedig nem egy szükség.
Akkor mi a szerelem?

A szerelem luxus.

Az egyedüllétből születik...
Amikor mérhetetlenül egyedül vagy és boldog vagy...
Örülsz, és ünnepelsz...
Hatalmas energia gyűlik össze benned.
Senkire sincs szükséged.

Abban a pillanatban az energia olyan sok benned...

Hogy meg kell osztanod.
Akkor adsz...
Adsz, mert neked olyan sok van...
Anélkül adsz, hogy bármit is kérnél cserébe...

Ez a Szerelem.

                              €$@ß@

Soha nem kell más…

Tudod, Kedves...
Most itt állok, és azon merengek...
Amit, szerettem volna mondani Neked...
Ha a szétfeszített bordáim rácsán át megpillantatnám...

Veled a szívem.

Könyörögnék...
Fogd a kezedbe...
Feszítsd szét...
Boncold fel...
Vagy csak simítsd tenyeredbe...
Tedd a füledhez és halld meg...

Milyen könnyedén dobog a közeledben…

De, ha eltávolodsz...
Szapora üteme, egyre alább hagyna...
Szerelmes hangjegyeit, folyvást félreütné...
A hozzád íródott, lágy szonettjét...
Hamarosan átívelné, a fejetlen félelem...
Amivel, távolodó alakod árnyékára felel…
Olyan egyszerű szó...

EGYETLEN…

Mégis, mindent elmond...
Egyetlen vagy...
Mert mást, észre sem vesz a szemem...
Vakon felismerem, bőröd barázdáit...
Tenyereink csókját…
Némán üvölteni vagyok képes, azt a bizonyosságot...
Amelyet Clint Eastwood is várt...
A zuhogó esőben, Én is ott várnék Reád…

Mondd, Te kiszállnál a lámpánál...?

Átülnél hozzám...?
Az én lámpám, már váltott...
Én, feltéptem az ajtó laza kilincsét...
Átvágtam a múlt százszínű, füves rétjén...
Aminek a másik oldalán Te vártál…
S ha fejére állna a világ...
Ha a homokóra szemtelen szemei...
Lelketlen játékukkal, elválasztanának minket...

Ott lennék, ahol Te még nem voltál…

Megkeresnélek újra...
A homokszemeket tenyerembe szorongatva...
Csókolnám örök hűségemet ajkadra…
Vérző szívem tintája lásd kiömlött...
Beteríti szép reményeimet...
De neved örökkön ismételi...
Az ígéret szavát!

Soha nem kell más… 

€$@ß@

Túlcsordult érzés...

Tudod a szerepre gondoltam.
Arra, talán a kötelező szerepek fordítják ki...
A világot önmagából.

Az embert önmagából.

A szerep nem enged megmaradni.
Önmagunknak maradni.

Ha megszületik egy érzés, egy vágy...

Amelyik a kezedet szeretné fogni...
Azt a szerep szerint el kell fojtani...
Át kell alakítani...
Szerinte elég udvariasan mosolyogni.
A szerep szerint.

De kiesik néha a színész a szerepéből...

Ott felejti a szemét...
Ahol szíve szerint szeretné.
Olyat mond, ami nem illik a játékba.
Férfi szerep, női szerep segít eligazodni...
A szerepek világban...

De zavart okoz a szeretet világában.

Mi az, amit szabad, mi az, amit nem szabad.
Néha, ha túlcsordul az érzés...
Mérlegelés nélkül szólal meg...
Nem ismeri fel a szerepet.

A túlcsordult érzés vak...

Nem tud dönteni kié, férfié, nőé, apáé, vagy gyermeké ...
Úgy érzi, benne mind egyszerre jelen van.
Szerető, szülő, gyerek testvér.

Olyankor nincs szerep, nincs az érzésnek neme.

Nincs más, csak a szeretet...

Nincs más, csak szerelem...

                                 €$@ß@

Én én magam vagyok...

A világ minden szépségéért sem cserélném el az egyéniségemet...

Még akkor sem, ha nincs bennem semmi különös.

Én én magam vagyok...

Ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról.

                                               €$@ß@

Szívemből szerettem...

Minden csepp víz, mit innék, belőled árad...

Minden, amit adtál, már jó irányba vágtat.

Kétszer szerettél, de csak egyszer voltál boldog...
Most minden éjjel álmaimban, imákat mondok.
Mikor rád gondolok, egy angyal száll a földre...

Mikor szerelmedre vágyom, érzem, más nem kaphat belőle!

Én mégis hiszem, mint hinnem kell még Kincsem...
Egy-egy kialudt gyertya lángja, nem gyengíti szívem.
S, egy napon újra együtt leszünk, egymás mellett.
Nem szóltál, hogy menni készülsz...

De tudd, a szívemben, mindig újra szépülsz.

Most csak nézek, messze a távolba...
Hangod nem felel, bánatos szavamra.
Az idő ránk köszönt, Én mégis reád várok...

De tudom visszajönnek az elveszettnek hitt álmok.

Mert hiszem, egyszer, Te itt leszel mellettem...
Egyszer majd újra megfogod két kezem.

Mit tudom, soha el nem engedtél!

De most az idő megtört perceit látom...
Feléd indulva, hó lepi fekete kabátom!
Csak hull a hó, s az eső felettem...
Talán hallod még, mit szívemmel üzentem.
Volt egy lány...

Kit Szívemből szerettem!

                       €$@ß@