Végtelenül boldog voltam...

Mint egy gyermek, úgy voltál karomban...

Megcsókoltam finoman a szádat.

Föléd hajoltam gyengéden, titokban...

S megpusziltam a szempilládat.

Leheletem, táncot járt hajadban...

Szellőként bújócskázott, csintalan.

S egy óvatlan, röpke pillanatban...

Pajkosan megbújt a nyakadban.

Míg egyik karom, ölelve tartott...

Másik, magányos vándorként útra kélt.

Bejárva tested rejtekútjait...

Útján titokzatos zugokra lelt.

Úgy bújtál meg riadtan bennem...

Mint reszkető holdsugár az éjben.

Mit látni alig, mégis elvakít...

Ha begyűjti sugarát a szemnek.

Körülvett biztonságom téged..

S nem vágytál már tüzes szenvedélyre.

Csak elrejtőzni a világ elől ölemben...

Átkarolni, és szeretni végre.

Érezni, hogy itt vagyok, végre veled...

Tudni, hogy szeretlek, és enyém vagy.

Látni, ahogy boldogan rád nevetek...

S szemed szikrázó csillagként néz felém.

Öleltelek, mint, ki sosem szeretett mást...

Reszkető szívvel és szerelmesen.

Magamhoz olyan gyengéden karoltalak...

S csókjaimmal, lezártam a lelked.

Megbújtál karomba, mint egy gyermek...

Én föléd hajoltam, nagy titokban.

S míg csókoltam édesen a szádat...

Végtelenül boldog voltam.

                                         €$@ß@

Nem tudom...Csak érzem...

Mielőtt téged megismertelek, azt hittem, tudom mi a szerelem.
Most nem tudom...Csak érzem.

Hogy minden szépet láttam már, azt hittem...
S most csak a te arcodat csodálom, nézem.

Mielőtt te szóltál hozzám, azt hittem minden dalt hallottam.
Most már tudom...A te hangod az ének.

Azelőtt valóban nem tudtam...
Mit is jelet az a szó, hogy...Élet.

Mielőtt megérintettelek, azt hittem az érintés nem beszél...
De már tudom, hogy többet mond a szónál.

Egyetlen mozdulat, többet elmesél...
Ezer és ezer, elhasznált szép szónál.

Mielőtt megkóstoltalak, azt hittem minden ízt ismerek...
De most tudom csak, mi is az az...Édes.

Most mennyei nektárt ízlelek...
Miért pokolra szállni lennék képes.

Mielőtt megszagoltalak, azt hittem enyém minden illat...
Hogy semmilyen virág nem ad új aromát.

Most minden belélegzett pillanat...
Égbe emeli szerelmünk mámorát.

Mielőtt megkívántalak, azt hittem nem nyújt több kéjt az ágy...
Most ismeretlen, vad szenvedély hevít.

Testemet, lelkemet átjárja a vágy...
S a gyönyör viharos tengerébe merít.

Mielőtt megcsókoltalak, úgy hittem minden csók egyforma...
Most minden percben azt kívánom, akarom...

Bár ajkunk végleg egybeforrna...
És soha ne engedne el ölelő karom.

Mielőtt szeretkeztem veled, nem tudtam mi az igazi gyönyör...
Hogy mi az igazi végzetes boldogság.

Milyen az, mikor a vágy már úgy gyötör...
Hogy minden más csupán csak balgaság.

Mielőtt beléd szerettem, azt hittem,
Hogy tudom mi az a szerelem.

Most nem tudom.
Csak érzem!

                                   €$@ß@

Zoltán...

Azon szerencsés emberek közé tartozom…
Kinek ismerősei között, szép számmal található…
Ezen, szépen csengő...

Régi magyar személynévre keresztelt személy…ZOLTÁN.

Tudtátok, hogy nevetek...
Az ótörök Sultan, Soltan szóból származik?
Az ótörökbe az arabból érkezett, eredetileg sz-szel ejtették.

Nevetek jelentése...Uralkodó...Fejedelem.

Na, de ezt nem kellene szó szerint értenetek…
Háromszor is ünnepelhetitek nevetek napját…
Igaz az egyik nem szerepel a naptárunkban…
Így…

Március 8.-án valamint, Június 23.-án

Míg a naptárban nem szereplő…

November 20.-ára esik.

Ha elemezni akarnám neveteket...

Az alábbi tulajdonságokkal tudnám felruházni…

A Zoltán név okos, gyors, elemző elmével ajándékoz meg…
De nagy önértékelési problémákkal, önbizalomhiánnyal…
Valamint félreértésekből adódó magánnyal is járhat.
Természete idealista és érzékeny.
Érzékenységének köszönhetően...
Értékeli az élet apró, finom dolgait…

Él benne a vágy, hogy az emberiséget szolgálja.

Sokszor nem tudja kimondani, amit gondol…
Sokkal könnyebb számára írásban kifejezni, amit érez.
Örömöt lel az irodalomban, a versekben…
Viszont, ha úgy érzi nem értik, ideáiba menekül.

Hasonló eredetű még a Solt, Zsolt nevünk is.
A legkülönfélébb módon becézzük neveteket…
Zoltánka, Zoli, Zolika, Zolcsi, Zotya, Zolti, Zoltika, Zolka, Zolkó, Zozó…
Női párja is van az anyakönyvezhető nevek listájába, Zoltána.
Szép számmal akad hírességeink között...
Ezen névre keresztelt személy…

Kedves Zoltánok, viseljétek neveteket jelentéséhez méltóan…

De tisztességgel, becsülettel…

                                            €$@ß@

Nőnap...Ahogy Én látom...

Mindenki számára ismerős dátum a március 8.
Ezen a napon ugyanis sok országban a főszerep...

A Hölgyeké, Lányoké, Édesanyáké és Nagymamáké.

A Nemzetközi Nőnap, immár majd egy évszázada ...
Ösztönzi megemlékezésre a fiúkat és férfiakat.
Ilyenkor köszöntik Hölgyismerőseiket a férfiak...
Ki virággal, ki apróbb vagy nagyobb ajándékokkal...
Esetleg néhány kedves szóval.
Bár nem egy örömteli alkalom szülte ezt az ünnepnapot...
Ma már kevesen tudják...
Honnan ered, hogyan alakult ez az ünnep.

A Nőkről sokan, sokféleképpen vélekednek...

Költőket ihlettek, festők ecsetjeit keltették életre...
Sok más művészeti ág hirdeti alkotásaiban...
Valamint, Én is nap mint nap, megemlítem oldalaimon... 

A Nők különlegességét, szépségét, bájait.

Ezen a napon a férfiak igyekeznek...
Kivételes bánásmódban részesíteni...
Barátnőjüket, Feleségüket, Hölgy rokonaikat.
S bár tudva lévő...
A Női lélek érzékeny és szeretetre éhes...

Nemcsak az évnek ezen a napján kívánja a törődést...

Mégis boldogsággal tölti el az a kényeztetés...
Melyet ezen a napon kap.
Sok férfi nyilatkozott már úgy...
Hogy a Nővel élni...

Néha gyönyörű érzés, olykor teher, néha felemelő, máskor nyűg...

Egy mégis bizonyos.

Nélkülük élni nem lehet!

Hiszen gondoskodóak, szeretnek, aggódnak, féltenek...
Ha kell, simogatnak, s ha szükséges korholnak...
Vagy éppen hallgatnak.

Mégis szeretnek, s ezért sokan hálásak is nekik.

S elárulok így végezetül egy titkot is!

A Nő is olyan, mint egy virág.

Minél több gondoskodást és törődést kap a szerelmétől...

Annál szebb és sugárzóbb!

Uraim!
Gondoskodjatok róluk...

Hogy még nagyon sokáig, szépek maradjanak!

Hálám jeléül...Minden Nőnek!

Főleg azoknak, akiket a sors az utamba sodort...

                                                        Brancsek €$@ß@

Mire vágynak a nők...?

A Nők, férfiakra vágynak...

A Nők, azt szeretnék...
Ha kényeztetnék, babusgatnák őket a kapcsolatukban...
Mert ha nem ez történik, akkor elfásulnak...
Úgy érzik, túl sokat nyújtanak a párjuknak.
Úgy érzik, hogy csak adnak és adnak...
Míg egyszer csak már nem lesz mit adniuk.
Ha azt érzik a Nők...
Hogy törődnek velük és tisztelik, szeretik őket...

Egyre jobban kivirulnak...

Minden eddiginél többet és szívesebben tudnak adni önmagukból. Amikor egy Nő beleszeret egy férfiba...
Akkor azt reméli, hogy erős, gondoskodó társra lelt.
Ha egy Nő hosszabb ideig csak ad...
De nem kap viszonzásul törődést, szeretgetést...

Akkor magányossá válik.

Megéli az elszigeteltséget.
A legtöbb férfi alig érti, hogy milyen fontos a Nő számára...
Érezze a társa támogatását.
A férfiak néha jól látják... 
A Nő egyedül is megbirkózik a feladattal...
Ezért nem támogatják.
Hiszen a férfiak úgy működnek...
Ha egyedül is meg tudnak oldani, egy problémát...

Akkor, nem beszélnek róla senkivel.

Ezért nyugodtan hallgatnak...
Amikor látják, hogy a Nő, képes megbirkózni a feladataival.
A Nő viszont bár az eszével tudja, hogy megoldja a problémáit...

De az érzései, mégis igénylik a figyelmet, kényeztetést...

A szeretet megnyilvánulását.
Amikor egy Nő zaklatott, kimerült vagy kétségbeesett...
Akkor fokozottabban vágyik arra, hogy érezze...

Nincs egyedül.

Vágyik a férfi közelségére, a bensőségesség érzésére...
Egy kis beszélgetésre.
Ilyenkor a legfontosabb bizonyítéka a szerelemnek...
Ha a férfi meghallgatja.

Ha ugyanis a Nő megoszthatja valakivel az érzéseit...

Akkor megerősödik abban a hitében...
Hogy érdemes a szeretetre.

Már nem kételkedik, és eltűnik a bizalmatlansága.

                                 €$@ß@

Királynőket akarunk...

Ha Nőkkel beszélgetek...

Első dolgom ráébreszteni őket...

Hogy Királynők.

Ez ugyanis lényük, legbelső valósága.

És ha nem tudnak róla, akkor önismeretük hiányos.

Ha jól szeretjük őket, akkor maguk is rádöbbennek...

Mert egy igazi férfitekintet, ezt sugározza.

Sokféle szerelem és szeretet van...

De amikor igazi és legmélyebb értelmében...
Szeretünk valakit...

Akkor királynőnek látjuk.

Lehet, hogy csak egy percig, vagy egy pillanatig...

De akkor az olyan csúcspillanat...

Amikor a férfi egy villanásnyi ideig, megpillantja a valóságot...

Vagyis társának, igazi arcát.

Ezt a méltóságot, meg kell találnunk a magunkban.

Fontosabb, mint a jó párkapcsolat.

Sőt, férfititkot mondok...

Bár mi a Nőkben odaadó társat, alázatot, szolgálatot keresünk.

Valakit, aki felnéz ránk, s akinek urai vagyunk.

De egy olyan Nő, akinek nincs méltósága...
Nemigen kell nekünk.

Ez nemcsak házasságra...

A szenvedélytörténetekre...

De a szexualitásra is vonatkozik.

Mi a lelkünk mélyén, nem rajongó szolgákat...

Hanem Királynőket akarunk.

                                      €$@ß@

A Nő...

A Nő az élet forrása...

A Férfi örök hitvallása.

Segítő kéz, otthon nyugalma...

Vad ölelés forradalma.

A Nő remény és kudarc...

Figyelmes, szerelmes arc.

Harcos pillantás, huncut szem...

Hol a Férfinak babér terem.

A Nő minden, miből a jó fakad...

Ki sokszor oly hangosan hallgatag.

Ő a világ teremtője...

S Férfi remény temetője.

A Nő kiért élni, s halni kell...

Kiért hegytetőre menni kell.

Kinek szemében a feltámadás reménye...

Ezer csillag pazar tüneménye.

A Nő még sok, mi ki nem mondható...

Csak a szívdobogásban hallható.

Így csak csendes szóval köszöntöm Őket...

Köszönöm Istenem, hogy vannak!

A Nőket!

                                                     €$@ß@

Csillagokban járunk...

Túl rég várok rád, de mindhiába attól féltem már.

Szívörvény nyelt el, s a szélviharban nem találtam...

Rád és rám még vár, egy álom tartson mindörökké.

Körénk a nap szivárványt szór, szerelmünk újra lángol már…

Te karomba bújva érzed jól, az eső miként zuhog most ránk.

Körénk a nap szivárványt szór, ezernyi színnel tekint ránk…

De tovább repül, ha feljön a hold, velünk a csillagokban jár.

A vágy úgy ég, mint rég már újra lobban, mégsem hűlt ki még.

Egy csók nem fáj, hív már oly önfeledten, mint szívemben…

Rád és rám még vár egy álom, tartson mindörökké.

Körénk a nap szivárványt szór, szerelmünk újra lángol már

Te karomba bújva érzed jól, az eső miként zuhog most ránk

Körénk a nap szivárványt szór, ezernyi színnel tekint ránk

De tovább repül, ha feljön a hold, velünk a csillagokban jár

Most hogy megtaláltalak, ezen túl, nem kell más…

Mert érzem jó lesz így, két part, amit majd, összekötne egy híd...

Körénk a nap szivárványt szór, szerelmünk újra lángol már…

Te karomba bújva érzed jól, az eső miként zuhog most ránk. Körénk a nap szivárványt szór, ezernyi színnel tekint ránk…

De tovább repül, ha feljön a hold, velünk a csillagokban jár.

Amihez ragaszkodsz...

Azt kérdezed, hogyan szabadulhatnál meg a félelmeidtől?
A válaszom, kérdésedre egy kérdés…

Hogy szabadulhatnál meg attól, amihez ragaszkodsz?

Tudom, furcsán hangzik, s Te is kétkedve hiszed…
Hogy valójában, saját magad az, aki ragaszkodik félelmeihez...
Tiltakozol…

Belegondoltál már, mitől véd meg a félelmed?

Nézz, mélyen önmagadba, s majd akkor egyetértesz velem…
Rájössz tévedéseidre…

                                                €$@ß@

Hozzád tartozom s Te hozzám tartozol...

Hozzád tartozom, mint tó vize a partjához...

Mint tenger láthatatlan mozgása, a hullámhoz...
Mint a folyóhoz, annak minden kanyarulata...
Mint a hegy ormához, kialakult arculata.

Hozzád tartozom, mint vírushoz egysejtűsége...

Mint hatalmas elefánthoz, egyszerűsége...
Mint szagot fogott farkashoz, hangos üvöltése...
Mint dühödt északi szélhez, fagyos süvöltése.

Hozzád tartozom, mint Bonsai fához kicsiny ága...

Mint hangyabolyokhoz, belsejüknek kis világa...
Mint erdőkben s mezőkön, a virághoz illata...
Mint görög filozófus mondásához igaza.

Hozzád tartozom, mint a meleg a nyári napfényhez...

Mint amennyire tavasszal, zöld színe a réthez...
Mint amennyire a mélység, a Grand Canyon-hoz.

Te is legalább úgy, sőt jobban hozzám tartozol!

                                            €$@ß@

Minden...

Minden pillantásommal...

Csak Téged kereslek.

Minden szívdobbanásommal...

Csak Téged szeretlek!

Minden egyes gondolatom...

Körülötted forog.

Minden apró mozdulatom...

Csak Teérted zokog.

Mindennek, ami jó lehet...

Okozója Te vagy.

Mindenben, ami jó nekem...

Legbelül csak Te vagy.

Minden meleg borzongásban...

Te vagy ott legmélyen.

Minden kéjes mozdulatban...

Te állsz ott szerényen.

Minden utam végén vársz reám...

Jöhetek bármikor.

Mindenhol megcsókolsz százszám...

Mert szeretsz, bármikor.

Minden nap érkezésemkor...

Ott legyél mellettem.

S Én minden nap ébredésedkor...

Ott leszek melletted!

 

                                              €$@ß@

Meglátni és megszeretni...

Manapság már alig-alig meri valaki azt mondani...

Meglátni és megszeretni egymást egy pillanat műve volt.

Pedig bizony így szeretnek egymásba az emberek, csakis így.
Ami még hozzájön...

Az mind járulék, és csak később következik.

                                                     €$@ß@

Spontán...Bizalom.

Sokat gondolkodtam rajta...

Vajon mi lehet a legfontosabb kapocs, egy párkapcsolatban?

Végül egy dolgot találtam.
Ez pedig a spontán bizalom.
Amikor két ember úgy találkozik...

Mintha beléjük csapott volna a villám.

Kölcsönösen tudnak rajongani egymásért...
Felnéznek a másikra...
Ha szükséges...

Akár tűzbe is mennek a társukért.

Ilyenkor a spontán találkozásból...
Kölcsönös, spontán bizalom jön létre.

Olyan mint Én...

Nincs a szívemnek semmi baja!

Éppen olyan, mint Én.

Néha bolondul, elharapódzik benne a pánik...
Megbokrosodik tehetetlenségében...
Hányja- dobálja magá...

Aztán belefárad félelmébe...

Lehiggad.
Mint a földönfutó, ha körülnéz és látja...

Senki se hajt a nyomában.

                  €$@ß@

Az egészet szeretni...

Tudod, úgy kellene szeretni a világot...

Ahogyan Én szeretlek Téged.

Mintha egy csodás gyümölcsöskert lenne...
Szebbnél szebb gyümölcsfákkal tele...
Ami örömöt, boldogságot ad a szemnek a szívnek, az érzékeknek...
De ahol időnként megjelenik a gonosz.
Kitudja miért?
Talán a kertész hibája...

Talán egy pillanatra nem figyelt...

Levette róla a szemét...
Vagy rossz volt a szer, amit alkalmazott...
Felüti a fejét valamilyen járvány...
Valamilyen alantas betegség.
Az egészségesek mellett a kertben beteg fák is lesznek.
De azokat a kertész, aki oly sok örömet kapott tőlük...

A fáktól, akiket szeretett, nem gyűlöli, csak a betegséget.

A fák baja neki épp úgy fáj.
Vállára veszi a fájdalom felét...
A sokszor kilátástalannak tűnő harcot.
Próbálja megmenteni a beteg, és a még egészséges részeket...
Nehogy nagyobb legyen a kár.
A betegeket kényezteti, ápolgatja...
Minden szeretetét odacsoportosítja.

Az egészet szereti.

De most a rész beteg.
Mint egy jó anya...
Mindent megtesz a gyógyulásáért.
Mert ha nem azt teszi...

Az egészet, ami gyönyörű, elveszítheti.

Tudja, rá bízták, felelőse a csodás kertnek.
Talán úgy kellene a világot szeretni...
Ahogy a kertész a gyümölcsfáit.
Vagy ahogyan én szeretlek Téged.

Együtt az egészet.

                    €$@ß@

Gerinctelenül...

Hányszor beszélünk mások hibáiról a hátuk mögött...

Hányszor teszünk megjegyzéseket azokra...
Akikkel együtt dolgozunk...
Nem meggyónni kell ezt...

Hanem megbeszélni egymás közt.

                                    €$@ß@

Téged látlak...

Téged látlak a felkelő napban...

A Te hangod hallom egy csöndes madárdalban.
Téged látlak egy távoli hegyben...
Egy fényes napsugárban...
Egy hűvös esőcseppben.

Te vagy a falevél, mit felkap a szél, mi az arcomhoz ér.

Ott vagy a dalban, egy névben, egy hangban...
Hallak a csöndben, hallak a zajban.
Téged látlak, mikor felnyílik a szemem...

S ha álomba merülök, újra Te vagy velem...

                                     €$@ß@

Amiért szeretlek...

Szeretem azt, mikor egyszerűen szeretsz.

A zajos világ, rideg árnyaitól menekülve a melegség felé...
Csak úgy, szavak nélkül...
Vállamra hajtod a fejed.

Szeretem benned a ritmust, ami lázba hoz...

Felpezsdítve a vért, mely forrón lüktet.
Szeretem a simogatást, a véletlen csókokat...
Mely lehűt, ha az éj, nyár melegtől fülledt.

Szeretem a hallgatást...

Mikor az elsuhanó fák, megbújt levelében. nesztelenül piheg...
Szeretem az illatod, mely mindennél nemesebb...

S azt a hajtincset, mely ott lapul a...Tudod hol.

Mint egy elbújt óvodás, aki épp álmokat kergetett.
Szeretem a mosolyod...
Ami évezredes magányban megtanított arra...
Hogyan kell szeretni.

Szeretem, azt a megremegő szíved...

Mely száz fokos hőfokot vesz, ha közelébe érek...
S minek a közelségét, oly jó érzés magamon érezni.
Szeretem a mindent, ami általad naponta körülvesz...
Megszépítve életem hátralévő napjait...
Melyben a szerelem érzése...
Ábrándokkal teli újholddá varázsol...
Bűbájt és csodát tesz.

Szeretem az egész lényed...

Ami szelíd jóságával, s önzetlen hitével a halálból kimentett.

Szeretem a szenvedélyt, a gyöngéd ölelést...

Miért élni érdemes...

S amiért Szeretlek.

€$@ß@

Amikor, valóban szeretünk...

Az a másodperc, amikor igazán szeretünk...

Életünk egyetlen valóságos pillanata.

A többi nem az.
A többi boldogtalan varázslat.
Őrület.
Teli félelemmel és szomjúsággal.
Mi persze éppen fordítva gondoljuk.
Mi azt hisszük, hogy az a valóság...
Amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk.

Valóság a hétköznap...

A közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset.
Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt...
A "senkihez sincs közöm" életérzése.
És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor.
Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek...
"Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!"
Miközben egy tévedhetetlen hang...
A lelkünk mélyéről azt mondja...

Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam!

Itt akarok élni, örökké!

Amikor szeretjük egymást...
Kijózanodunk.
Felébredünk.
Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk.
Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el...
Amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket...

Elkezdünk egymásban, egymásért élni.

                                                         (Müller Péter)

Ez a Szerelem...

A magány sosem szül szerelmet...
Csak szükséget.
A szerelem pedig nem egy szükség.
Akkor mi a szerelem?

A szerelem luxus.

Az egyedüllétből születik...
Amikor mérhetetlenül egyedül vagy és boldog vagy...
Örülsz, és ünnepelsz...
Hatalmas energia gyűlik össze benned.
Senkire sincs szükséged.

Abban a pillanatban az energia olyan sok benned...

Hogy meg kell osztanod.
Akkor adsz...
Adsz, mert neked olyan sok van...
Anélkül adsz, hogy bármit is kérnél cserébe...

Ez a Szerelem.

                              €$@ß@