Valóban szépnek látlak...

A szerelem, ami Bennem él, képessé tesz rácsodálkozni...

A Benned rejtőző, végtelen szépségre és mélységre.

A szerelmem nem beskatulyáz, hanem szárnyakat ad.

Valóban szépnek látlak, s ezzel, erőt is adok Neked...

Hogy a Benned rejlő szépet, s azt a szépséges Nőt...

Végre a felszínre hozzam.

                                     €$@ß@

Kezed nyomán a szürke is fényes...

Mint enyhe fuvallat, szavad hívogatón szólít...

S tekinteted, képes szívem porrá becézni.

Kezeid nyomán a szürke is fényes...

Melletted, rossz kedvem elfújja a szél.

Mosolyodtól, felragyog lelkemben a mécses.

Légy áldott...

Amiért, ily szépen tudsz szeretni...

Kedves.

                       €$@ß@

Még, kérlek, még!

Karom átölel, kezem simogat, ajkam csókokkal borítja arcodat.

Kezem, melledhez ér puhán, mitől kitör belőled az Őrjítő Vágy.

Ujjaim tánca kering bőrödön, ütemükre hajladoznak a pihék.

Soha nem érzett, borzongató örömöd sikoltja ujjaimnak...

Még, kérlek, még!

Testünk indái egymáshoz simulva, megszűnik ég, föld, tér s idő.

Önfeledt vágytáncban suhan, mint viharrá korbácsolt szellő.

Fejem megpihen válladon, sejtjeimen borzongás futkos még.

Simogató, becéző szavaidtól, lassan, lassan megnyugszom Én.

                                               €$@ß@

Én mindig ott leszek, Veled...

Engedd, hogy így szeresselek mindig…

Engedd, hogy éberek legyenek érzéseink...

Hogy érzékenyek és fogékonyak legyünk...

Nap, mint nap, a még felfedezetlen dolgokra.

Engedd, hogy gyönyörű pillanatokból legyen összefonva...

Ez a szerelem.

Hisz a pillanat eleven, akár csak a virág illata...
Üde s naponta megújuló...

A szerelem, a pillanatokban bontakozik ki...

S a pillanat, magába foglalja az örökkévalóságot.

Tudod, amikor odakint vihar tombol…
Nem, nem szó szerint viharra gondolok...
Hanem amikor életemet viharos, komor pillanatok uralják...
Akkor úgy érzem magam, mintha lázas lennék.
Nem tudom, hol érnek véget az álmok...
S hol kezdődik a valóság, csak azt tudom...

Hogy félelmemben, Hozzád menekülnék.

Mindig!

A karjaidba fészkelném magam...
Hogy csitító szavakat suttogj a fülembe...

Hogy simogasd a testem...

Míg a félelem helyét átveszi a vágy...
S véremben felpezsdül az akarás...

Hogy elvesszek az ölelésedbe.

Amikor távol vagy, mélyen legbelül, mint féreg rág a hiányod...
S mar lelkembe fájón, lüktető sebet.
Próbálom kirekeszteni a gondolataimat...

Hogy ne halljam hiányod csendjét.

Nem, nem akarok a tudatomnál lenni.
Nem akarok szembesülni a ténnyel, hogy nem lehetsz mellettem...

A hangod akarom...

Az érintésed...

A csókjaid ízét...

A tested remegését...

De csak hiányod üvegszilánkjain fetrengek.
Legrosszabb, amikor fakó fényeivel megérkezik az alkony...
S nyomában, már ott toporog türelmetlenül az éjszaka...
Akkor, ahogy kihunynak a fények...
Úgy izzanak fel bennem a gondolatok...

S mindegyik hozzád menekül, Téged keres.

Fájón hiányzol, ha nem lehetsz mellettem!

Hogyan is ne hiányoznál, mikor az ereimben, Te vagy a tűz...

Orromban a szerelem illata.

Egyedi vagy, egyedüli a világmindenségben...

Ki képes még a holdra is visszakacsintani...
Ha a fűben hanyatt fekve nézed a felhők játékát…

Mindenben Téged látlak, Téged kereslek!

Az esőcseppek halk koppanásaiban...

A hulló falevelek sóhajaiban...

Szívem dallamában...

A Föld mosolyában, folyók sodrásában, szellősimításban.

Kiknek szeme fénye, rezeg a csillagok fényében...
Álmomban is Hozzád menekülök...
Hisz ott nem csuklik meg a szó...

Ott nincs test, csak lélek.

Ahol, mint egy csodás látomást mindig elérhetlek Téged.

Szeretlek...

Ugye tudod?
Amikor átöleltelek, és szívem dobogását érezted...

Ugye érezted?

Köszönöm, hogy felém küldted gondolataidat..
Várom szavaid simogatását minden naptalan napon.
Milyen messze van megint ölelésed.
Hiányok üressége szomjaztat, sivatag-idők végtelen percein.

Kibírjuk a következő találkozásig?

Céltalan érzések mardosnak, savas-esőkkel versenyt öltve...
A hajnali emlék hűséges kutyaként nyalogatja lelkem.

Olyan jó volna megszökni Veled... Innen...

Ahol nyugalmak, csendes sarkai vannak világunk hegyein.

Már most hiányzol...

Levegőtlen üresség magánya ölel majd...
A következő napok erdejében...
S mint takaró simul Rám merengően.
Ilyenkor elcsodálkozom...

Mennyi mindent bír ki, szíveket összefonó aranyszál feszülése…

Gondolj Rám majd.

S mikor Rám gondolsz...

Én mindig ott leszek, Veled.

                           €$@ß@

Ilyen vagy nekem...

Mint napsugár, egy hűvös hajnalon...

Ahogy bekukkant, egy csöppnyi ablakon...

S melengeti Szívemet, lelkemet...

Olyan vagy Nekem.

                                              €$@ß@

Ez nem rólunk szól...

Bármennyire is kapaszkodsz...

Az, akivel már nincs feladatod...

Erőszakkal nem visszatartható.

Ha pedig mégis...
Bilinccsel igyekszel magadhoz láncolni a haladni vágyó személyt...

Később súlyos árat kell fizetned mohó ragaszkodásodért.

Még akkor is, ha azt hiszed, az időnyeréssel győzelmet arattál.

Ám birtokvágyad...

S a magánytól való kóros félelmed...
Jutalom helyett...

Még fájóbb teherhet nehzít a válladra...

                                            €$@ß@

Gyönyörű vagy...

Fekszel az ágyon.
Szemeid lehunyva, pilláid alig rebbentek...

Nézlek.

Még sosem láttalak ilyen meztelennek...

Gyönyörű vagy.

Mint egy márványból faragott angyalszobor...
Csodálom szépséged.

S élvezem, ahogy a vágy magával sodor...

Kívánlak.

Úgy, mint még senki mást, mióta élek.

Érezem, ahogy testünkben, lassan eggyé válik a lélek.

                                  €$@ß@

Magamnak álmodtalak...

Megint álmodtam.
Rólad.

Veled.

Lassan már nyomasztóvá válik...

Hogy ennyire nem tudlak kiűzni a gondolataimból.

Bármit csinálok, bármihez kezdek...
Előbb-utóbb ( többnyire előbb )

Mindenhol a Te képed jelenik meg...

A Te arcodat vetíti ki agyam az ábrándjaim mozivásznára.

Álmodtam.

Rólad.

Sajnos, még nem együtt, egy ágyban, egymáshoz bújva...

Érezve tested melegét, hallgatva lélegzeted...

Egyenletes szuszogásod, orromban illatoddal...
Számban csókod zamatával.
Miért?

Miért gondolok Rád ennyit...

Miért ábrándozom rólad folyton folyvást...

Miért kívánlak ennyire...

Miért kínoz ennyire a vágy...

Miért, miért, miért...?

Oly messze vagy, és Én mégis oly közel érezlek magamhoz...

Itt vagy bennem, bezárva a szívemben.

Nem találok magyarázatot, de nem is keresek már...
Elfogadom, tudomásul veszem, beletörődök.
Lehunyom a szemem.
Visszaidézem az éjjel történteket.

Tengerpart.

Az óceán felől lágy meleg szél simogatja a bőrünk...
A nap már nyugodni készül...
Lassan alábukik a horizont mögött.
Vöröslő fénye beragyogja a hullámokat...
A habokat igazgyöngyökké varázsolja.
Lassan megjelennek a csillagok az égen...
Előbb csak néhány kacsingat bátortalanul...
Aztán ahogy a nap alábukik a látóhatár mögött...
Megjelenik az összes, millió, és millió.
S olyanná válik az égbolt...
Mintha valami földöntúli kéz...
Egy fekete bársonyra szórt volna szét ezernyi apró gyémántot.

Kéz a kézben sétálunk a fövenyen...

A homok még meleg, kellemesen simogatja lábunk.
A tenger sós lehelete befurakszik orrunkba...
Elbódít, kábulatba ejt.

Szinte kézzelfoghatóvá válik a boldogság...

Tapintható lesz a vágy.

Kis kezed a kezembe simul... 
Valami elektromosság félével töltődünk fel.
Egymást gerjesztjük.

Remegés fog el, felsóhajtok, olyan tökéletes érzés ez...

Olyan hihetetlen, elmondhatatlan.
Megállunk, szembe fordulunk egymással,ó...
A félhomályban nem látom jól arcod részleteit...

De érzem szemed tüzét...

Érzékelem kedves mosolyod.
Nézlek...

Bámullak ámultan, oly gyönyörű vagy.

Istenem, ez nem is lehet igaz.

Te vagy az, aki Nekem kell.

Csak Téged akarlak, senki mást.

Nem bírom tovább, hozzád hajolok, megcsókollak.
Ajkad hűs, és oly finoman bársonyos...
Édesebb, mint az ambrózia.

Nyelvünk előbb óvatosan tapogatózva fedezi fel a csók gyönyörét.

Percek telnek el, de az idő számunkra elveszett...
Nem számít semmi más...

Csak az, hogy együtt vagyunk, egymásé vagyunk.
Magamhoz szorítalak...
Érzem tested forró, engem is lángba borít.
Szorítalak, mint fuldokló a mentőövet.

Olyannyira akarlak Téged, hogy szinte belesajdul a lelkem.

Tudatunk elborul, szinte letépjük egymásról a ruhát...
Izgatottan, reszkető kézzel...
Kétségbeesetten kapaszkodunk egymásba.
S mikor végre meztelen testünk egymáshoz simul...
Akkor teljesen megszűnik a külvilág.
Nem érdekel már semmi más...

Csak hogy egymáséi lehessünk.

Nem, nincs szükségünk hosszú előjátékra...
A vágy már hatalmába kerített.
Te pillanatok alatt nedvessé válsz, s én mereven állok.

Szinte önfeledten esünk egymásnak.

Leomlunk a homokba, föléd kerekedek...
Te odaadón széttárod combjaidat.

Nem tudok parancsolni a testemnek.

Még egy utolsó pillantás...
Tested látványa villámként vág bele retinámba.
Végignézek melleiden, csípőd vonalán...
S végül megállapodom ágyékodon.

Meglátom, amint vágyaid nedve könnycseppként megcsillan.

Mozdulok.

Elmondhatatlan az érzés, mikor beléd hatolok.

Lassan, remegve, egyre beljebb.
Sóhajok.
Kéjes nyögdécselés.
Belekarmolsz a hátamba, szám a szád keresi, alig kapunk levegőt.
Én szinte szűkölök a gyönyörtől...
Ahogy magadba húzol, benned vagyok...

Benned, teljesen.

Elborul minden, nem tudok semmiről...
Csak azt érzem, hogy röpülök...
Nem, nem is röpülök, hanem elmerülök...

Bele a tökéletes gyönyörbe.

Kezem ott simogat, ahol éppen ér...
Ujjaim alatt szikrák pattannak, ahogy bőrödhöz érek.

Mozdulok, s Velem Te is.

A mozgásunk harmonikussá válik, testünk szinkronba kerül...
Egyre hangosabban zihálunk...
Ütemről ütemre gyorsulva.
A tempó még fokozható, de meddig, meddig?
Öntudatlanul is a reakcióidat figyelem...
Kontrollálom a vágyaim...
Mert Én már bármikor kész lennék rá...
Hogy robbanjak, de persze nem akarom...

Csak Veled együtt, Veled átélni a pillanatot, csak Veled.

Felpillantok, látom arcod átszellemült...
A kéj apró ráncokat varázsolt homlokodra...
Kicsiny sikolyaid belekúsznak fülembe, megpördülnek...

S még magasabbra korbácsolják a gyönyör hullámait.

Érzem, amint megfeszül a tested...
Igen, ez lesz a jel...

Tudom, érzem, itt van nem messze a beteljesülés...

Koncentrálok a pillanatra...
Visszafogom a tempót...
Kissé eltávolodom tőled, látni akarom az arcod.
Lassabbak, de határozottabbak a mozdulataim...

Még egy lökés, majd még egy, és még egy...

A feszültség felgyülemlik, érzem, mindjárt robbanunk...
Még egy mozdulat, s érzem, ott vagy, elengedem magam.
Igen.

Akarom, most, Veled, csak Veled, most!

Most! 
Te felsikoltasz, Rám feszülsz...
Én teljesen beléd nyomulok.
Ráng a testünk a gyönyörtől...

Hullámokban érkezik a kéj.

Ott vagyunk a csúcson, mindketten, egyszerre.
Istenem, micsoda hihetetlen érzés...
Micsoda mennyei dolog ez.
Eggyé válunk.

Egy most a testünk, egy a lelkünk.

A szerelem beteljesülése ez.

Tökéletes pillanat.
A hullámzás alábbhagy...
Valami kifejezhetetlen megkönnyebbülés lesz úrrá rajtunk.
Egy könnycsepp gurul le az arcomon...

Kimondhatatlan hálát, és boldogságot érzek.

Vonásaid kisimulnak, lélegzetünk lassan elcsitul...
Rendezetté, ritmusossá válik...
Kezem még mindig barangol a testeden, öntudatlanul,
Simogatom melleid, combjaid.

Benned vagyok még, s nem is akarok elszakadni tőled...

Minden pillanatot ki akarok élvezni...
Csókollak lágyan, gyengéden, csókollak...
S azt akarom, Te is érezd azt, amit Én.

Enyém lettél, Tiéd lettem.

Egymásé lettünk, ebben a gyönyörű küzdelemben.

Egymást szeretve, szeretkeztünk.

Álomba ringatjuk egymást.

Összebújva, érezve, élvezve az együttlét örömét.

A hold ránk mosolyog, csöppnyi huncutsággal a szemében...
Majd szemérmesen egy felhőt húz maga elé.
A tenger halkabban hullámzik...
A madarak elnémulnak...
A szél altatódalt dúdol.

Nekünk...

                         €$@ß@

A szerelem olyan, mint a végtelen...

A szerelem olyan, mint a tiszta csend...

Mely megigéz, majd csordultig betölt.
S ha józanságra parancsol a rend...
Te még sem akarsz, nem vágysz más gyönyört.

A szerelem olyan, mint gyöngédrajzú száj...

Kábulatban csókol, becézget, imád.
Majd amikor elmúlt... Kínoz, gyötör, fáj...
Őrületbe kerget, hogy halálod kívánd.

A szerelem olyan, mint a végtelen...

Hol pokol, hogy menny, hol mosoly, hol könny.
De önmagát tagadni a szív képtelen...
Még akkor sem, ha legyőzi a lélektelen közöny.

A szerelem olyan, mint egy gyújtó szikra...

Egy puszta érintéstől, lángokba borít.
Kiismerhetetlen, akár a lélek titka...
Ha akar felemel, vagy térdre kényszerít.

                     €$@ß@

Mert érinthetetlenek...

Talán azért van a távolság...
Mert vannak dolgok, mik attól szépek...

Mert érinthetetlenek.

Messziről szabad csak nézni őket.

Különben veszítenének a hamvasságukból...
Letörne a szárnyuk...
Elszállna az illatuk...
Látszódna a hibájuk...
Letépnék az arra járók.

Így megmaradnak annak, aminek születtek.

Nem lesz rajtuk ujjlenyomat...
Nem veszítik el ragyogásukat...
Nem lehet átalakítani, elrontani, vagy javítani rajtuk...
Igába fogni, megszelídíteni sem lehet.
Ne akarjuk használni, esetleg kihasználni...
Hasznot húzni belőlük.

Ne tegyük őket magunk számára praktikussá...

Ne rángassuk az égből a földre őket...
Mert fenn van az otthonuk.
Ott van a gyökerük.

Mi csak a virágjukban gyönyörködhetünk.

Így megmaradnak, a hétköznapokon ünnepnek...

Isteneknek.

Akiknek a lélek emel oltárt.

                                                €$@ß@

Miért szeretlek..?

Ha kérded, miért szeretlek..?

Mert az Én gyengeségem a Te erősséged...

Az Én lelkem, a Tiéddel szív egy levegőt.

Mert Nélküled...

Én már nem létezem.

Örömöd s Bennem látott boldogságod nélkül...
Úgy sorvadok el...
Mint a fa, mely az oázis felszáradása után is reméli...

Érkezik az eső, mely még megmentheti...

                                          €$@ß@

Vágy nélkül, még nem volt szerelmes senki...

Nem választalak ketté, lélekre meg testre, mint ahogy Te teszed...
Ki lelked rábízod lelkemre, de "néha" kolostorba zárod testedet.

Szabad lelkem, s testem örvénye, felissza őrült vágyaid...
S ha az éj nem tartana vissza, végigfogdosnám árnyékodat is.

De ha az öt érzékemet menesztem, cikázni kezdesz a fejemben...
Nekem, nem voltál soha, kettészakított lélek és test.

Én szültelek meg magamnak, mert kívánlak...
S mert kívánlak, élvezem a vágyat, mely Téged betölt, Engem elereszt.

Vágy nélkül, még nem volt szerelmes senki...
Vágy nélkül, csak az Isten tud szeretni.

                                  €$@ß@

Nem jobb, gyönyörre kelni fel..?

Nem jobb, gyönyörre kelni fel...

Mint űzni, éjen át?

S nappal az ifju, hév gyönyör...

Tán, szégyellné magát?

A kor, s a kór mustrálja csak...

A kertet, éjen át.

Amíg hevít, ifjú erőd...

Nappal tarold a fát.

                                   €$@ß@

Elszáll a szó...

Ha könnybe borul szemed, szomorú vagy és magányos...

Vagy ha nem tudod éppen elviselni a világot.

Érezd, hogy fogom a kezed s veled vagyok...

És tudd, hogy van, aki szeret, szeret nagyon.

Ha túl messze van, mit el akarsz érni, és nem tudod...

S irigyeled a másikat, akit továbbjutott.

De történjen bármi, Én veled vagyok... 

S veled maradok, ha Te is akarod.

Elszáll a szó, de az érzés megmarad, Szeretlek...
Mindaddig jó, míg megtalállak, ha kereslek.

Értsd meg hát, hogy a szívem ért hozzád...
Soha nem szerethetsz mást...

Soha nem szerethetsz mást...

Ne kutass tovább, megtaláltad, kit kerestél...
Nélkülem úgyis minden csatában elesnél.

Inkább szeressél, hisz úgy akarom...
Én is szeretlek majd, hisz Te is akarod.

Elszáll a szó, de az érzés megmarad, Szeretlek...
Mindaddig jó, míg megtalállak, ha kereslek.

Értsd meg hát, hogy a szívem ért hozzád...
Soha nem szerethetsz mást...

Soha nem szerethetsz mást...

A végső cél, mindig a lelkünk célja...

Amit a cél elérésével kapunk, közel sem olyan fontos...

Mint amivé válunk, míg elérjük azt.

A célt valójában nem mi tűzzük ki magunk elé...

Hanem a lelkünk.

S valójában a célnak is célja van...
A megvalósuláson keresztüli tapasztalás...
A tapasztaláson keresztüli fejlődés.

Vagyis, mi magunk vagyunk a végső cél.

S nem az általunk kitűzött cél megvalósulása.

A végső cél, pedig mindig a lelkünk célja...

                     €$@ß@

Álmodozni és hinni...

A nagy dolgok megvalósulásához...

Nem csak cselekednünk, de álmodoznunk is kell...

S nem csak terveznünk, de hinnünk sem árt benne.

                                                      €$@ß@

Veled, van esélyem másra, valami jobbra...

 

A világon senki sem tökéletes, Én meg végképp nem.

De úgy szeretlek Téged, ahogy más nem tudna...

S végül is csak ez számít.

Veled, van esélyem másra, valami jobbra...

Sokkal jobbra. 

S ezt, nem hagyom elveszni.

                                   €$@ß@

Szenvedély...

 

A szenvedély miatt...

Az ember nem tud enni, aludni, dolgozni, megnyugodni.

Sokan megijednek tőle...
Mert amikor megjelenik...

Összetör minden régit, ami az útjába kerül.

Ezért sokan, távol tartják maguktól ezt a "veszélyt"...
S inkább, képesek fönntartani egy olyan házat...

Amely belülről már rothad.

Mások épp az ellenkezőjét teszik...

Gondolkodás nélkül átadják magukat a szenvedélynek...

Szerinted megbánták?

A változásnak sok veszélye lehet...

De a semmittevésnél, a teljes rombolás is jobb.

                                     €$@ß@

Meztelen melleiden kell, hogy elégjek...

A tűz Én vagyok...

Benned, Neked lobogok.

Mindenhol ott vagyok, ahol jársz...
Érzem, a melegemre vágysz.
Lángjaim nyaldossák hűvös tested...

Tudom, hogy ezt kerested.

Pattogó lobogás, örült vágyakozás...
Hevít a lényed, táncolnak a fények.

Meztelen melleiden kell, hogy elégjek.

                                  €$@ß@

Élni, őrült, szenvedélyes holnapokban...

Mikor minden oly bizonytalan...
Mert körbe vesznek félelem-falak.

S nem mersz dönteni a válaszútnál...
Hol bármerre indulsz, valakinek fáj.

Tudni, hogy soha vissza nem térhetsz...
Sorsod marad, minden tévedésed.

Elveszett, mi mellett elmentél egyszer...
S a tudás kulcsát, sem kapod kezedbe.

Nincs kristálygömb, hogy jövődbe láthass...
De döntened kell, mert meg nem állhatsz.

Hisz a választások, egyre csak fogynak...
Életed, sorsod a gyors idő foglya.

Hol minden változik és senki sem várhat...
Elmét megvilágító, fényes csodára.

S Te csak állsz, bizonytalan magadban...
Gondolkodnál, de a gondolatok elszaladnak.

Csak a kételyek, a kételyek gyűlnek...
A biztosnak hitt falak, magukba dőlnek.

De tudod, itt az idő... Döntened kell...
Döntened szívből, vagy hideg, józan fejjel.

Csukott szemekkel, felhőkkel szállva...
Vagy földön állva, nem hinni a csodákban.

Élni nyugalomban, unott-szokottan...
Vagy őrült, szenvedélyes holnapokban.

Melyek, ha álmok és nem teljesülnek...
Páros-magányod mélyére süllyedsz.

                  €$@ß@