Te vagy a Végzetem...

Hiába menekülnénk, hiába futnánk, sorsunk elöl, futni úgy sem tudnánk.

Mert sorsunk Nekünk, vagy végzetünk, hogy Mi Egymás nélkül, csak szenvedünk.

Hiába mondanám, hogy vége már...
Hiába lennék, fölényes és vidám…
Te úgy is tudod, hogy a könny az arcomon még, álmomban visszatér.

A szív, ha szerelmes, a sors gyakran játszik vele…
Igaz szerelmet az élet egyszer ad, egyszer küld és benne lesz a végzete..!

Hiába mondanád, hogy vége már…
Hiába lennél fölényes és vidám…
Én úgy is tudom, hogy a könny az arcodon még, álmodban visszatér.


Kezdhetném így is…

Nem is olyan rég, egy Dunántúli városban…

Veszprémben…

Szeretem ezt a várost…
De most másról szól a történetem…

Egy egymásba gabalyodott szerelmes pár fogadalmáról…

Akik, valamikor a 2010-es év elején tettek egy kijelentést…

Amíg egyikőnk is ezen  a munkahelyen dolgozik…
S míg valamelyikünk le nem zárja a múltját…

Nevezetesen Én…

Addig esélyünk sincs a továbblépésre..!

Majd fél évembe került, míg az elhatározást tettek követték…
Az utóbbi hetekben a Blog, vesztett egy kicsit a lendületéből…
De mindig mindennek oka van…

Nem is akár milyen…

Egy új otthon megteremtése, rengeteg időbe és energiába kerül…
A többiről ne is beszéljünk…

De beszélni kell..!

Mindig kell..!
Főleg, ha Rólunk van szó…
Álmok, elképzelések, rengeteg soha el nem feledett gondolat…

Egy elképzelt közös jövőről…

Feng Shui…
Ami végre megvalósulni látszik…

Legalább is Én minden akadályt elhárítottam a beteljesülése elől…

Egy hangulatos családi ház, Veszprém központjában…
Ami csak arra vár, hogy egy Nő betöltse, bearanyozza…
Önzetlenül viszonozza egy Férfi határtalan szerelmét.

Mert viszonozni fogja…
Tudom, érzem…
Az ilyen belülről érződik…

S az is természetes a Számomra…

Egy otthon, elképzelhetetlen egy gyermek birodalma nélkül…

Arról nem is beszélve…
Már a szomszéd kutyája is elfogadott…

Egy fiú álma és egy anya ígérete egy kiskutyáról…
Ha egyszer…

De ne rohanjunk ennyire előre…
Nagyon sok megvalósításra váró feladat áll még előttem…
Ami egy Feng Shui lakberendező segítsége nélkül…
Nehezen valósulhatna meg.

S egy tanulmány… Rólunk…

Egy újabb megerősítés…
Mert mindig mindennek oka van…

Nincsenek véletlenek…

Sorsok vannak..!

Amik akarva-akaratlanul, de összefonódnak…

Mint a Miénk...

                                €$@ß@

Az álmok nem fogynak el...

A szerelmünk ellen, nem lehet, nem lehetett védekezni...

Váratlanul jött, mint a forgószél...
S mire észbe kaptunk...
Már le is terített.
Kicsalogatta lelkünket a rejtekhelyéről, elhalványította még a nap sugarait is...

Boldogságban úsz(t)unk...

Minden perc ajándék számunkra, amit együtt tölthet(t)ünk...

Az fel sem merül(t) bennünk, hogy elmúlhat...
Két kézzel kapaszkod(t)unk egymásba...
Az álmainkba, mert az álmok nem fogynak el...

Nem önzőségből tesszük, hogy csak a másik jár a fejünkben...

Hanem azért, mert léte beleivódott a lelkünkbe...

Szeme meleg fénye, kaján mosolya...
Mindennap, mindenhová elkísér...

Nem is próbálunk védekezni ellene...

Mert nem is lehet..!

A Szerelmet nem lehet kitörölni és meg nem történté tenni...

                                                     €$@ß@

A zene Én vagyok...

Valahol félek, vagy inkább tartok egy kicsit az egyedülléttől.

Még soha nem voltam úgy igazán egyedül...
Pedig tudom...

Csak teljes csendben találhatom meg Önmagam...

Egyedül tudok egészen Önmagam lenni.
Tömegben, Én is csak tömeg vagyok...
Családban, családnak egy tagja...
Színházban közönség...
Színpadon színész.

De Én nem vagyok fa, amelyik az erdőben is megmarad különállónak...

Én is része vagyok az egésznek.
Ez viszont semmiben nem befolyásol...
Tömegben is saját életemet élem...
Önmagam csak akkor lehetek, ha senki nincs körülöttem...
Akkor lesz csak meghallható az a belső dal...

Az a zene, amelyik egyedül csak Én vagyok.

Talán akkor meghallom azt az árnyalatnyi különbséget...

Amennyivel különbözök Én, egy másik embertől...

Mint az ujjlenyomat az ujjlenyomattól...
Zene a zenétől...
Attól lesz egyedi a zene, s árnyalatnyi a különbség.

De ez az árnyalatnyi tesz különlegessé, megismételhetetlenné, széppé.

A magam zenéjét csak egyedül, csak a teljes csöndben hallhatom...
Mikor nincs semmi áthallás...

Mikor az agyam is megpihen, s nem futkosnak bennem kósza gondolatok...

Mikor gondolatban sem harcolok...
Viszont a gondolataim, nem hagynak magamra...

Ezért nem is leszek soha egyedül...

Azok úgy járnak-kelnek bennem...
Mint a zenészben, a szebbnél-szebb dallamok.
De mert mindig más muzsikáját hallom...
A más muzsikája az, ami elveszi a helyet...

S nem enged kiteljesednem, saját csodás zeném egésze lenni.

                                             €$@ß@

Te ezt tetted Velem...

Az igazi szerelem felemel, és mindig többre sarkal.

Lángra lobbantja szívünket és békét teremt az elménkben...

Királynőm, Te ezt tetted Velem...

                                                  €$@ß@

Mindennek az értelme...

A szerelem megmozgatja az eget, a csillagokat...

Az embereket, a virágokat, a bogarakat.
S mindenkit rávesz arra, hogy járjon a jégen.

Egyszerre tölt el, örömmel és félelemmel.

De ami a lényeg...

Mindennek értelemet ad.

                                          €$@ß@

Ne érd be bárkivel...

Nem kell...
Söt...

Nem szabad, hogy beérjed bárkivel...

Soha..!
Mert, ha azt próbálod megkapni, akit szerelemmel szeretsz... 

Akkor nem azt kell szeretned, akit megkaptál.

                                          €$@ß@

Álom vagy valóság..?

Amíg hiszünk az álmainkban...

Nincs semmi, ami a véletlen műve lenne.

 

                                         €$@ß@

Soha nem engedlek el..!

Mióta Veled vagyok, tudom milyen a Szerelem…

Nem kell minden áldott nap a helyes utat keresnem.
Már nem várok egy újabb esélyre…

Mert kaptam Tőled, egy véget nem érő táncot…

Egy életen át tartó, önfeledt románcot.

Sokszor azt hittem, semmi nem jön…
Te sem vagy már, és hiába várlak.
Hogy mit vesztettem volna el..?
Igazán, most fogom csak fel…

Ha nincs az a mondat, amit akkor mondtam Neked…

Soha nem engedlek el..!

                           €$@ß@

Nyughatatlan Szerelem...

A Szerelmünkben nincs olyan, hogy nyugalom..!

Mert az, amit eddig Együtt elértünk...

Szerelmünk minden egyes pillanatában...

Egy újabb kiindulópont ahhoz...

Hogy még többre vágyódjunk.

                                   €$@ß@

A szemeink, mindent elárulnak, Rólad s Rólam.

Nem hiába mondják...
 
A szem a lélek tükre.
 
Láthatom szemeidben azt, amit érzel.
 
Látom a szemeidben, hogy szerelemmel szeretsz.
 
Láttam azt is, amikor gyűlöltél.
Azt is, amikor közömbösen néztél Rám.
 
Látom, amikor nyugodt vagy és látom azt is, ha ideges.
 
Látom, amikor csak üresen bámulsz magad elé.

Látom a szemeidben, amikor boldog vagy...
 
Mert mikor Mellettem vagy, hiába is tagadnád, boldog vagy.
 
A szemeidben látom, amikor szenvedsz, még ha az arcod mosolyog is...
Látom azt is, ha valójában örülsz valaminek...
Akkor a homlokod összeráncolod, mintha kételkednél, mintha a büszkeséged győzne.
A szemeidben mindent láthatok.
 
A szemeidben, észrevehetem Önmagam.
 
S Én sem vagyok más...
 
A szemeim csillognak, amikor Veled vagyok...
 
Mert akkor, boldog vagyok.
 
A szemeim mosolyognak, ha mosolyog a lelkem.
A szemeim sírnak, ha szomorú vagyok.
A szemeim, mindent tükröznek a külvilág felé.

S hiába is rejtegetnénk...
 
A szemeink, mindent elárulnak, Rólad s Rólam.
  
 

                                         €$@ß@

 

Minket választott...

Nem mi választjuk meg, kit szeretünk...

A szerelem választ minket.

                                 €$@ß@

Az Érzés, ami Igazi...

Az Érzés, ha Igazi...

Mi pedig tudjuk, hogy Igazi..! 

Egy napon kell valaminek történni.

Mert Téged és Engem, valóban összeköt a láthatatlan szál...

Ami nem csak látomás.
Azt nem lehet a távolsággal elszakítani.
Sokáig azt nem lehet kibírni, ha nincs a másikból semmi.

Egy Igaz Érzés előtt nem létezik távolság, ledönt minden akadályt...

                                                   €$@ß@

 

A szerelmet, nem pótolja semmi...

A szerelem érzése, ha az életünkben jelen van...

 Mindent pótol...

De a szerelem nélkül leélt életet...

Nem pótolja semmi.

                                  €$@ß@

A szerelem három dimenziója...

A szerelemnek három dimenziója létezik.

Az egyik az úgynevezett függő viszony...

Ez az, ami az emberek többségével történik.

A férj a feleségétől függ, az asszony a férjétől.

Kizsákmányolják egymást, uralkodnak egymás fölött, birtokolják...
Majd árucikké alacsonyítják egymást.
Az esetek kilencven százalékában ez történik a világban.
Ezért a szerelem, ami egyébként a paradicsom kapujához vezethetne...
Legtöbbször a pokol kapujához vezet.

A második a két független személy közötti szerelem.

Ez csak néha-néha fordul elő, de ez is szenvedést hoz...
Mert állandó ellentét van a két fél között.

Egyik sem alkalmazkodik.

Mindketten annyira függetlenek...
Hogy egyikük sem hajlandó kompromisszumra, alkalmazkodásra.
A költők, művészek, gondolkodók, tudósok egyfajta független életet élnek...

Legalábbis az elméjükben...

S ezért, mind olyan emberek, akikkel lehetetlen együtt élni.
Túl excentrikusak az együttéléshez.
Meghagyják a másik szabadságát...
De ez a szabadság inkább nem törődömségnek tűnik, mint szabadságnak.

Nem igazán fontos nekik a másik.

Meghagyják egymást saját közegükben.
Ez a kapcsolat felszínes...
Mert valójában félnek mélyebbre hatolni egymás világában.

Jobban ragaszkodnak a saját szabadságukhoz, mint a szerelemhez...

S nem akarnak kompromisszumot kötni.

A harmadik lehetőség az összefüggés lehetősége.

Ez valóban nagyon ritkán történik meg, de amikor megtörténik...
Akkor ott megjelenik a földi paradicsom.
Két ember, akik nem függetlenek, de nem is függnek egymástól.

Mérhetetlen szinkronban vannak egymással...

Egymásért lélegeznek...

Mintha egy lélek lenne két testben.

Amikor ez megtörténik, akkor történik meg a szerelem.

Csak ezt hívhatjuk szerelemnek.

Az előző kettő nem igazi szerelem, azok csak egyezségek....
Társadalmi, pszichológiai, biológiai egyezségek.

Csak a harmadik lehetőségnek van köze a spiritualitáshoz.

                                             €$@ß@

Nem hiszen el, hogy csak álmodunk...

Hogyan mondjam el..?

Szeretlek, mint nyiladozó bimbó a harmatot…

Kezem reszket, alva, s ébren is csak Rád gondolok…

A titkos sóhajt, a vágytól burjánzó délutánt…
A kedves szavakat néked, tenéked, Királylány.

Hogyan mondjam el..?

Szeretlek, mint szorgos méh a nektárcseppeket…

Égi enyhet terítesz lelkemre, feledve a könnyeket…

Benned égve, lángoló életű kedv derít…
Mennynek üdve, felejti a bánat perceit.

Hogyan mondjam el..?

Szeretlek, mint szomjazó föld a szakadó esőt…

Földi ember így, még nem szeretett soha Nőt…

Istenek ajándéka, nem érhet föl egy csókodért…
Csókjaidba veszve, véled pusztulni üdvöt ér.

Hogyan mondjam el..?

Szeretlek, mint holdsugár a bűvös éjt…

Szívem rejtett tükrében, Te vagy Aphrodité…

A hosszú esteket s a borút, ha búcsúzunk…

Hogyan mondjam el..?

Amit elmondani sem lehet...
Nem…

Nem hiszem el, hogy csak álmodunk.
 

                            €$@ß@

Vágytól kergetett, őrült verssorok…

Szerelmes szívem, verssé változik…

Buja szavaim között, rezonál a csend.

S míg szárnyaló lelkem, kiírja álmait…

Rímjeim között, helyreáll a rend.

Vágytól kergetett, őrült verssorok…

Érted lüktető, mandula ízű dallamok.

S addig, míg Neked muzsikál a lelkem…

Megértem milyen a sorsommal játszanom.

                                            €$@ß@

Csókjaiddal álmodom...

Ágyra dőlt bujaságban, lágyan született szelídség...
A ragyogó nap tüzét szítja, szomjas szerelmünknek.

Remegő combjaid közt, szíved köszönöm meg...
Finoman, simogatva, szemérmed báján gyönyörködve.

Míg szorítva ölellek, ránk játssza magát a pillanat csendje...
Az izzó időnkben sikló, teljesség rendje.


Csókjaiddal álmodom...

                                              €$@ß@

Minden Veled töltött pillanat, ajándék...

Kedvesem...

Nekünk, az Egymásnak ajándékozott pillanatokkal kell törödnünk...
Az órák, a percek, a mindig rohanó idő, majd törödik magával.

                                   €$@ß@

A szerelem, amely belőlünk fakad...

Milyen hamar belemerültünk a díszletek felállítgatásába...
De közben nem feledkethetünk meg arról...

Ami kapcsolatunk, gyémánt értékű lényege..!

Egyetlen dolog számít, amikor földi életünk végére érünk...
Hogyan szerettünk, jól csináltuk-e..?

Milyen volt az a szerelem, amely belőlünk fakadt..?

                                              €$@ß@

Jöjj Velem...

Egy augusztusi napon érkeztem, s megfogtam kezed...

Szemeidbe nézve azt mondtam.. 
Jöjj Velem..!

Jöjj Velem, s megmutatom, valóban ki vagy...

Megmutattam, hogy fényt szülhet az alkonyat.
Sötét mélyből, égbe vezetlek...
Fel a végtelenbe...
Ahol csillagok táncolnak, ahol szól az égi zene... 
Te csak ragyogsz...

S érzem, csillag lehetek Én is, ha Veled vagyok.

Eltűnő nappal érkeztem, s megfogtam kezed...
Ki vagy?

Honnan jöttél Királynőm..?

Kérdezem...
Mit mondanak szemeid nekem?

Csak néztél Rám, vad táncot keltve szívemben.

Némán szóltam hozzád, szemeim Rád szegezve...
Lágy szellő vagyok, ki elvisz innen a fellegekbe...
Esti fuvallat, ki simogat, s mindig, csak becéz Téged...

Aki boldogságot hoz, ha szomorú a szíved.

Elviszlek messzire, de csak ha önként tartasz Velem...
Fogd a kezem, a Te kezed, már Én sem engedem.
Így megyünk az álmaink felé, ami meseszép...

Ketten, mindig együtt, ragyogó csillagként.

                                                                   €$@ß@