Orchidea...

Időnként, megsimogatom a virágaimat...

Ha már Én nem érzem az ő szeretetüket...

Legalább ők érezzék az Enyémet...

                             €$@ß@

A világok éljenek Benned..!

Nézel.

De vajon, látsz is..?

Onnan, a Te oldaladról csak egy vagyok…

Az Egy…

Valaki, aki még nem "Aki"...
De szeretne már valakinek, csak Neked, a Mindenévé válni…

A szárnyaid mellé bújva szeretnék Önmagam lenni…

Vagy csak újra megszületni, Benned újjászületni.
Nézel.

Vajon látsz is?

Figyelj..!
A szemhéjunkon belül, messze a végtelen, kívül a meghatározható…
A határtalan világ…
Az ész befolyása alatt született, esztelen világ.

Taposva földet haladunk előre, s néha hátra…

Forgunk szüntelen a létben, a fényt keresve…
Talán egyszer megtalálva.
Minden pillantásod egy filmkocka…
Összefolyva az időben, filmként pereg Benned…
Ne csak játék legyen, szépen megkomponált komédia...

Mert belül a végtelen, mind-mind igaz…

A ki sem mondott, a meg sem fogalmazott…
Ott bennünk, legbelül...

Az a Mi világunk.

Az álmaink, ahogyan összefonódnak…

Átszőnek Engem is, Téged is…

A vágyaink, a reményeink…
A láncaink, ahogyan mint rajtuk csattanó lakatok, örökre lecsapódnak.

Hol vagy..?

Belül vagy kívül, kívül vagy belül..?
Csak gondolj bele..!

Te Magad vagy a világ...

Magányosan..?
Nem..!
Csak egyes-egyedül...
Nézd, ahogy rohan körülötted minden…
Szalad, fut az élet…

Az élet elől, a magány menekül…

Tömegbe, baráthoz, szerelemhez…
Kaszinók villogó fényeihez…
Gyertyával a kézben masírozva, a végtelen sötétségbe.
Hegyek, folyók, völgyek, lankák...
Szép tájak...
Szaladj..!
Nézd meg ezt is, azt is..!
Rakd fénykép-albumba, meséld el...

De ne pózolj s hazudj a világnak..!

Én tudom, hogy egy fotelben ülve…
Behunyt szemmel is Enyém minden…
Karjaimba tartva…

Téged, az Egyetlent…

Bennem, él a szépség e bolygón…
Minden egyes lábnyomod...
A buja erdőkben a madár csicsergésben…
Mint napfényben a szivárvány…
A folyton tekergő, ahogy esőcseppet keres...

Kezem barázdáival simogatott arcod…

Véremben őseim kardjai…
Világokat rengető harcok…

Szemeim horizontját nem takarják el a házak…

Áttetsző minden…
Mert nem a szememmel látok…

Nem a világban élek…
Bennem élnek a világok.


Csak nézel.
Tudom, látsz is.


Behunyt szemem csókolva, megáldottad minden álmunk.


Összefonódtunk, és összefonódott bennünk minden.
Könnyeink, reményeink...

Te, és Én…

Egy másik életben, belőlünk fakadó gyermekeink…
Génjeinkből komponált gyönyörű hajfonatok.
A világ itt kívül oly tébolyult…
Csak pillanatok sorozata a lét, de megszakítható…


Hunyd be a szemed, Te is..!

A kezedben már rég ott van, a megfoghatatlan…

Az erőd, az akaratod, a hited.

Állítsd meg a világot, ha akarod, csak meg kell tenned…

Ne a világban élj…
A világok éljenek végre Benned..!

              €$@ß@

Iszom, azt a drága hangodat...

Verselő ajkaimat figyeled...
Ahogy formálják az ékes szavakat.

Majd karjaim közt, összekuporogva...
Én is iszom, azt a drága hangodat.

Szemeid csillogásába belemerülve…
Átitatom vele vergődő szívem.

Erős vállam ívébe belesimulva…
Visszakapod örökre könnybefúlt hited.

                               €$@ß@

Őrizlek...

Mint sötétetség a fényt, úgy vártalak…
S mint fáradt vándor a megürült padot.

Szeretsz s Én szeretlek, mint talán még soha…
Ahogy a mély vizeknek halai az iszapot.

Tenyeremből simogatás indul…
Minket őriznek Veszprémben a csöpp terek.

Itt vagy Kedves, Én nem engedlek el…
Karjaimba tartalak, míg szorít két kezed.

                                     €$@ß@

Együtt...

Takarót fest az földnek az ezerszínű ősz, avarszagú alkonya…
Te lassan Mellettem ébredsz, az „álmom,” a vágyam tanúja.

Harmatcseppbe botlott a szivárvány, s a hajnali fény…
Szelíden lopózik Veszprémre az esti köd, s szívembe a remény.

Szétcsurog rajtunk halkan az ébredező, de még álmos eső…
Engesztelne már az ég, de mint hisztis gyermek sír a felhő.

Arcodon kezem mosolyt simít, csintalan ajkam, s illatom elnémít...
Nevetve csókolsz, ujjaim hajadba eresztem, szemeid örvénye lett a vesztem.

Könnyeket morzsol a csenddel a szél, csupasz ágak közt még várat a tél...
Megremeg ágyunk mellet a levegő, bőrünkkel lobban, éget a hűs lepedő.

Mellénk szegődött hű társnak a vágy, velünk nyög fel újra s újra az ágy...
Árnyakat játszik a falra a hold, ölelésed, mint szirén éneke, magához vonz.

A sötétbe két csillag ragyogón belesikít, a varázslatot semmi nem csitít...
Ablakunkon a párás jégvirág, felemel magához egy békés, szép világ.

Egyetlen szó, amit vártunk Te meg Én, szerelem szaggatja az álmunk...
Minden éj, oly kevés..


Együtt…


S még mindig Nélküled...

                                             €$@ß@

Szakmai ártalom...

Basszus, de jó vagy..!

Átölelhetlek..?

                               €$@ß@

                                          (Nem a Blog profilja, de nagyon tetszett...)

Időt..?

Időt kérünk, hogy érjünk rá szeretni s ha már nagyon fájna...
Akkor is erősnek lenni...

Időt még, mert nem akarunk elmúlni...
Időt kérünk, mert most épül házunk...

Időt megint, mert most éppen válunk...

Várjunk, most a gyerekünkért vagyunk, közben elszáll minden álmunk s vágyunk...
Bámulhatunk később már, letörve-kiégve, bágyadtan merengve, felpillantva égre.

Mindent teszünk, tudunk is jól húzni...

De míg ezzel vagyunk elfoglalva...

Elfelejtünk mindennap Egymáséi lenni..!

                                                 €$@ß@

Mondd, hogy lehet, hogy lesz bűn egy szerelem..?

Miért, mondd, miért baj, hogy ő kell nekem..?

Negyvenhárom múlt, de amikor hozzám bújt az a tűz újból lángra gyúlt...

Tiltják nekem, fogva tart a félelem...
Miért jó nekik így, miért vannak ellenem..?

Szerelem-játék, ahogyan volt, úgy szép aki nem látta úgysem ért.

Fáj a szív itt bent, ez tiltott szerelem...
Csak kínoz engem.
Hát szólj, hogy kell, vagy nem, ez a titkos szerelem...

Most döntsd el, mi legyen..!

Nézd, ez most az első könnyem...
Nézz rám, mondd, hogy mit vársz tőlem...
Hisz tiltott a csók, nekünk mégis megvolt...

Csak egy pár nap, ami rólunk szólt...
A tanú csak a Hold.

Nem hallja más a szélbe súgott vallomást...
De ha kell, majd megvédem a törékeny varázst...

Vigyázok rá, a szerelem elég hozzá...
Vele elszöknék bárhová.

Miért nincs velem, ki dönti el, hogy így legyen..?
Hogyan rejtsem el a sebeket a szívemen..?
Ez meddig tart, ami jó, az miért hoz bajt..?

Egy szerelem-dallamba loptak zajt.

Szavaim, melyek csak Neked szólnak...

Szavaim, melyek tovaszállnak, de valahol, mélyen, megmaradnak...
Szavaim, mik néha előbújnak, nyugodni Téged sosem hagynak...
Szavaim, melyek elgondolkoztatnak, felvidítanak, elszomorítnak...
Szavaim, mik hidegen hagynak, Füled mellett elsuhannak.

Vannak szavak, mik kedvességgel, értelemmel átszőve szólnak.

Hidd el, Sajnálom..!
Míg élek, bánni fogom..!

Voltak olyanok, mik bántóan hatottak, de Te mégis, megbocsájtottad.

De a lényeg, hogy vannak szavak..!
Mert ezek a szavak, valahol...

Ha máshol nem is, itt a Blogban, biztosan megmaradnak.

Szavak, mik meg-megfognak, s olykor magukkal ragadnak.
Fontos, hogy legyenek szavak, mik magukról, nem is mindig hallatnak.

Mert van, amit csak a szívünk hallhat, s a lelkünk, mint jó postás, továbbad.

Van úgy, hogy nem kellenek szavak...

Egy érintésünk, egy pillantásunk néha kedvesebben szól...

Mint a legédesebb szavak.

De akkor sem árt, ha vannak kimondott, s kimondatlan szavak.

                                                  €$@ß@

Szerelem...

A szót, nem keresem...

Mióta megismertelek, úgy Bennem van...

Lágyan kimondva, nem szaggatottan.
Ha az érzést..?

Nem keveredhet félelemmel a vágy...

Minden lélegzete acélos, s valahogy mégis, finoman lágy.
Fákat tördelő, kicsavaró vihar...
Folyóparton, észrevétlen virágzó juhar.
Hatalom a gyengeségben...
Csillagfény a hajnali szürkületben...
Hűsítő árnyék a pusztán.
S miként, Neked e szavakat, a Blogba írom...
Mindegyik, oly hétköznapi, s puritán.

Semmi ahhoz képest, amit érzek...

Amihez még szavakat kérek..!

Bennem ez sokkal több, magasztosabb, fenségesebb...

Bódító illata, az édesnél is édesebb.
A végtelennél, sokkal végesebb.
Fájdalom, kín s gyötrelem.

Mégis annyira kell...

Mindennél jobban, kellesz Nekem…

Benne van minden szívverésben...

A Nélküled, fájdalmasan múló röpke percben...

Órákban, napokban, hónapokban.
Megvan az duzzadó felhőben, a fűben, a fában...
A ragyogóan tűző, aranysárga napsugárban.
Mindenhol megtalálható, mert mindenkié lehet...
Egy gyönyörű érzés, amelyből mindenki bátran meríthet.

Ez, ez bizony a nagybetűs Szerelem.

Amely nélkül, s Nélküled...

Fabatkát sem érne az életem.
 

                                    €$@ß@

Féltelek...

Tudod, Én sokszor nagyon féltelek.

Az is lehet, hogy mindig.
De nem azoktól a veszélyektől, amik kívülről leselkednek Rád...
Nem azoktól féltelek...

Hanem Magadtól...
A saját gondolataidtól féltelek.

Féltem az éjszakáidat...
Félek attól, hogy rossz gondolatok gyötörnek...
Hogy nem hagynak megnyugodni...
Féltelek attól, hogy ostromol az emlékeidben élő múlt...
Féltelek, hogy félsz a holnaptól.

Szeretnélek magamhoz ölelni, s elmondani Neked, ne félj...

Hidd el, nincs mitől félned...
A világon nem létezik semmi, semmi más, ami fontos...
Csak a szeretet. 

S Én, nagyon szeretlek.

                                        €$@ß@

Így találtam Rád...

Hányan és hányan élik úgy párkapcsolatban életüket…

Hogy azt, nem a másik felükkel teszik…

Pedig a másik felünk felismerése, végtelenül egyszerű…

Én is így találtam Rád, s Te Rám…

Az igaz szerelmet, az idők kezdete óta…

Másik felünk szemeinek csillogásából ismerjük fel...
 

                                              €$@ß@

Ne csak álom, hagyd, hogy valósággá váljon...

Álmodd meg életed, majd valósítsd meg azt.

Életed álma és egy illúzió között finom különbség van.

Az illúzió képzeteken alapul...

Amely gyakran táplálkozik neurózisból, komplexusból...
A rád testált szerepből, a valóság elhárításából és sok egyéb másból.

Ezzel szemben az életedről szóló álom a valóságos énedből fakad...

Nem képzetekből születik.

Ezt napról napra úgy éled meg ébren, mint ami beteljesülhet.

                                              €$@ß@

Összhang...

A sorsod csak ott lehet megváltoztatni, ahol létrejön...

A tudatodban.
Ám ha anélkül váltanál partnert, hogy megváltoztatnád a tudatodat...

Ugyanazzal a problémával találnád szembe magad, csak más formában.

Ugyanez a helyzet akkor is, ha lakóhelyet, hívatást vagy akár nevet változtatsz...

Önmagad mindig magaddal visszed.

Mielőtt változtatsz az életeden...
Összhangba kell kerülnöd az aktuális helyzeteddel.

Ne menekülés legyen a változtatás oka...

Hanem egy újonnan meglelt, önmagadból fakadó összhang.



 

                                        €$@ß@

Szeretni Téged, csodálatos érzés...

Kapcsolat...

Van régi, mára a kiábrándultságig megszokott...

Lehet olyan, amelyik sok kérdést vet fel...
Akad, amelyik váratlan fordulatot vesz...
Van olyan is amelyik messzire visz onnan, ahonnan elindultam...
S van, amelyik visszahoz.

De mind közül a legizgalmasabb...

Amit önmagammal tartok fenn.

Mert megtaláltalak Téged, akit szívemből szeretek, s Te viszont szeretsz...
S ez egyszerűen csodálatos.

                                                 €$@ß@

Ugye elhiszed..?

Sohasem él bennünk úgy remény, vágy vagy álom...

Hogy ne lenne lehetőségünk a megvalósításukra.

                                                 €$@ß@

Kedvesem...

Kedvesem...

Szeretni, nem egyszerűen csak azt jelenti...
Hogy megteszek érted bizonyos dolgokat.

Szeretni egy Királynőt, sokkal többet jelent.

Azt jelenti...

Megmutatom számodra önön szépséged, értékeid és fontosságod...

S ami a legfontosabb, megértelek Téged.

                                                €$@ß@

Az életre születtünk...

Ha nem hiszed, hogy minden nap nagyszerű..?

Próbálj egyet is kihagyni...

Te is Én is, élni születtünk, nem az életre készülődni.

                              €$@ß@

Úgy ahogy vagy, kellesz Nekem...

Ha egy embert szeretünk, vagy utálunk a maga teljességében...

Nem bonthatjuk fel tulajdonságokra.

Nem mondhatjuk, hogy vállaljuk belőle azt...
Ami kellemes a számunkra...
S elutasítjuk...
Ami zavaró és bosszantó.
Egyetlen kérdés létezik csak...

Úgy, ahogy van és ha ilyen marad, kell-e Nekem..?

Mert Te, úgy ahogy vagy...

Kellesz Nekem..!

                                 €$@ß@

Csak a tettek hoznak változást...

Az idő mindent megváltoztat.
Mindenki ezt mondja...
De ez nem igaz.

Csak a tettek hoznak változást.

Ha nem teszünk semmit, nem változik semmi.

                      €$@ß@