Kedvesem...
Sokat gondolkodtam azon...
Kihez, vagy mihez tudnálak igazán hasonlítani...
Amit most ide leírok, azt ne vedd zokon...
Inkább olvasd végig...
S ha nincs igazam...
Cáfolj meg.
A történet, amit most elmesélek, sok-sok évvel ezelőttre nyúlik vissza.
Egy alkalommal gyermekeimmel sétáltam a szülőfalum melletti erdőben...
S a kisebbik fiamnak Szabolcsnak, aki már akkor is nagy állat barát volt...
Egyszer csak, nagy csodálkozásunkra, lett egy utitársa...
Egy pillangó.
Ez a kis pillangó, kilométereken keresztül szórakoztatta a fiamat.
Hol a vállára szállt, hol felreppent, majd újból megpihent gyermekemen...
A fiam nem akarta elkapni, vagy megérinteni, csak várt türelmesen...
Míg ez az apróság, újból és újból elfoglalta a biztonságot nyújtó helyét...
Mint aki tudta, érezte, hol talál nyugalmat.
Leginkább, Te is egy ilyen pillangóhoz hasonlítasz.
Ha megpróbálnálak birtokolni, kisiklanál a kezeim közül...
Ám, ha szabadon engedlek...
Mint ahogy eddig is tettem...
Örökké hozzám repülsz vissza...
Kedvesem...
Mostanában elég sok helyről kívánják...
Még életemben, minden álmom váljon valóra...
Egy kicsit gondolkodóba ejtett...
Remélem, nem így lesz...
S ezt most ne értsd félre Kedvesem...
Mert, ha csak addig élhetek, míg minden álmom valóra válik...
Én már halott lennék...
Beteljesületlen álmaink tartanak életben minket.
Nem figyelünk egymásra...
Azt mondják minden tartós kapcsolat, valahol kölcsönös lemondással jár...
De a lemondásnak nem arról kell szólnia...
Egyikünk a családfenntartó, másikunk a házvezetőnő-szerep jelmezét ölti magára...
Hányszor hallja egyikünk a másikunktól...
"Csak lennél a helyemben egy napig..."
Ott vagyok..!
Több mint három hónapja...
Tudom "és"-sel nem kezdünk mondatot...
De most kikívánkozik belőlem...
És akkor mi van..?
Kicsit megszaporodtak a dolgaim...
De már nem rohannék a Viaduktnak...
Csak a feltűnés kedvéért...
Pedig az élet ismétli önmagát...
Legalább is, mindig akadnak olyanok...
Akik nem tanulnak mások hibáiból...
Pontosan tizenegy hónappal ezelőtt, kaptam a fejemre annyi mindent...
Azért amit akkor tettem...
De úgy látszik jó tanítóvá váltam...
A Hülyeség, Valahogy Mindenkire Mindig Jobban Ragad...
Rám is..!
Vagy ezek olyan Férfi dolgok..?
Akkor viszont miről is beszélünk..?
Visszatérve a tőlem nem jellemző, ominózus "és"-el kezdődő mondatomra...
Egy párkapcsolat is, akár egy munkahely...
Akkor válik unalmasan megszokottá...
Ha az ember hosszú évek alatt, monoton ugyan azt csinálja...
Számtalan házasság azért fut zátonyra...
Mert az, akivel összekötöttük az életünk...
Hosszú évek alatt sem veszi észre...
Sőt, bátran állítom...
Sejtelme sincs arról, mi is zajlik a másik emberben.
Mi pedig ostobák vagyunk...
Mert ahelyett, hogy elmondanánk...
Inkább féktelenül, nevetve magunkon, vagy kisírt szemmel...
De szép lassan a saját vesztünkbe sietünk...
Bízva abban, újra kezdve talán tanulunk a saját hibáinkból...
Én, azon vagyok..!
Nem tudom neked adni a napot, de tudok adni egy pillanatot...
Mikor megállíthatod a rohanó időt, kiszakítva belőle minden erőt.
Nem tudom a napot neked adni, sugarával meleget árasztani...
De elküldöm neked szívem melegét, áldásként, küldöm...
Legyen Tiéd.
Kedvesem…
Hányan és hányan teszik fel nap-nap után magukban a kérdést…
Rátalálok-e az Igazira..?
Felismerem-e valaha a másik felemet..?
Vagy egyszerűen, észrevétlen elsétálok mellette..?
Pedig ezekre a kérdésekre egyszerű a válasz…
Nem kell mást tenni, mint amit Mi is teszünk…
Kockáztatni kell..!
Vállalni a vereség, a csalódás, a kiábrándulás kockázatát…
Soha fel nem adva a Szerelem keresését.
Mert aki nem adja fel…
Mint ahogy Mi sem adtuk fel…
De szerintem, aki ezt a Blogot olvassa…
Fejezze be magában az utolsó vastagon szedett mondatom.
Tudom, nem csak megtréfált az elme…
Te vagy az, aki ezer versem kereste.
Az első, akire mondhatod…
A lelked kezembe adhatod.
Mert Én táplálom, szüntelen szeretve…
Lehelve beléd holtodiglan a jót.
Magamon szűrve át a rosszat…
Te, s csak Te kapd a jót, a legjobbat.
Akivel álmodtam az ágyam…
Legyen bár rongyos vásznam…
Vagy bársony, amelyből melege árad…
De benne ott a Vágyad.
Az éjek álmainak ágya, ahová a fáradtság segít…
Vagy két kézzel markolt szenvedély mely ledönt…
De az a pillanat elönt, s szívedben nyugtatón simít.
Nem.
Nem szerelmet kerestem Benned, de hát jött, így köszönöm.
Nyugalmat látni Benned...
Miért kellett látnom..?
Miért nem csak érintett, mi markolni is mert..?
Miért mondtad, hogy vedd el..?
Mert titkon mindig is szerettem.
Sőt mindennél jobban Szeretem.
Szeretek elmerengeni a feltámadt, elhalni nem akaró vágyban.
Szeretek, fürödni a lángban, abban a reménysugárban.
A semmiről tovább beszélni…
Míg már azt sem tudtam, hogy mit beszélek.
Szeretek, remegő szívvel szeretni Téged.
Szeretem szégyellni az elakadt hangom.
Zavaros mondatom, kavargó lelkem súgta szájnak…
Az a tündéri Zitus…
Hát sejtette biztos...
Sejtette, hogy szeretem, még akkor is…
Ha mások szerint, nem szerethetem.
Még akkor is, ha tudom…
De ezt most ide le nem írom..!
Szólhatok hozzád…?
Szeretlek.
Az első perctől, szavakat kutatva...
Amikor más történt, mint, ami motoszkált a tudatban.
Az Enyémben, a Tiédben tudom, nincs rá magyarázat.
Bár ne szeretnélek ennyire..!
Akkor mernék még szebb szavakat szülni fülednek.
Mernék..?
Ki mondaná, hogy nem merhetek, mikor annyira megszerettelek.
A legjobbat akarva Neked.
S nem vagyok szomorú…
Mert az egyetlen, Nekem Te, Neked pedig Én vagyok.
Szeretlek.
Poharadon ajkam íze éget, tüzes csókom kortyonként feléled...
Pálinka sem űzi el az illatom, mit adventi ölelésem ott hagyott.
Poharadban látod csillogó szemem, ajkadhoz emelve szemhéjad megremeg...
A méz illata az orrodba száll, édes nedűtől kedélyed helyreáll.
Lassú percek közt jöttömet várod, S míg szíved ablakát kitárod...
Halk sóhaj, vágyódva elképzeled, amint csókolva, újra egyé válsz Velem.
Van egy nagyon kedves ismerősöm, még a gyerekkoromból…
Mivel Én is voltam gyerek…
Jó, tinager, de az is lehet, így írják, tinédzser…
Aki örök és szép emlék marad számomra…
Még huszonöt év távlatából is…
Andrea.
Aki most ünnepli születésnapját…
Ez úton kívánok Neki, Neked Andrea, igaz egy nap késéssel…
NAGYON BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT..!
Természetesen, ez nem egy szokványos köszöntő lesz…
Hanem, olyan Csabás.
Akkor kezdeném…
Meglepődve olvasom…
Drága Andi…
Neked Férfias neved van…
Miket nem tudok meg..?
De mivel Engem nem zavar, szerintem Téged sem…
Viszont had osszak meg valami érdekességet Veled…
Ha megnézünk...
A nevek eredetével valamilyen szinten is foglalkozó könyvet, weboldalt...
Ezt találjuk...
Az Andrea görög eredetű név, jelentése férfi, férfias.
De menjünk csak tovább..!
Elég kinyitni egy jó angol szótárt…
Lehet az akár a Webster's New World Dictionary, Third College Edition…
S az Andrew névtől kövessük az eredetre vonatkozó utalást…
Andro…
Ennek indoeurópai töveként pedig ezt találjuk…
Aner, ner.
Jelentése…
Életerő, Ember...
Sőt, egy nagyobb szótárban emlékeim szerint azt is láttam...
Emberi szemmel bíró.
Ez a tő másik irányban továbbfejlődve...
A szanszkrit nár- (ember, emberi lény)...
A walesi ner (hős)...
S a latin nero (erős) szavakat adta.
Ember, erős, életerő, hős...
Ez azért már sokkal jobban hangzik, nem..?
Szerintem a szüleid sem tudták ezeket…
Mikor is nem mondom meg hány évvel ezelőtt…
Megajándékoztak ezzel a nagyon is szép…
Hozzád illő névvel.
Nem is tudnálak más névvel elképzelni.
Pedig megpróbáltam.
Neved a Latinosított, görög eredetű, Andreasz (andreiosz) női változata.
Ha valaki nem tudná…
Az a hír járja, aki az Andrea nevet viseli…
Az egy gyorsan gondolkodó...
Okos, elemző személyiség tulajdonságait hordozza a génjeiben…
Ennek ellenére…
Állítólag önbizalomhiánnyal küszködsz.
Pedig szerintem nem kellene…
Elég, ha az ember, pár szót vált Veled…
Rögtön megtapasztalja…
Egy talpraesett Nővel találta magát szemben.
Az Andrea név viselői, sokszor érzik magányosnak magukat…
Néha csak egy apró félreértés következményeképpen.
Szerintem sok igazság van benne..!
Gyakori, hogy nem mondod ki, amire gondolsz.
De azt is tudom Rólad…
Elmélyült Ember vagy…
Aki keresi a lehetőséget, hogyan válhass az emberiség hasznára.
Érzelmeidet könnyebben kifejezed írásban, mint szóban…
Ha írni szeretsz, akkor olvasni is…
Tartsd meg jó szokásod és olvass, olvass és olvass…
Így kívánok Neked...
BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT.
Hű barátommá vált az idő...
Felnyitotta a szemedet, meghozta számodra a tisztánlátást...
Tetté érlelelte a szándékot, alkotássá emelte a gondolatot...
Tisztává varázsolta a szenvedélyünket, elhamvasztotta az indulatokat...
A csiszolatlant megcsiszolta, a mimózát fölbátorította...
Szétzúzta a lélek kőképződményeit...
Lekapargatta a szív mészkőlerakódásait.
Aki látni s hallani akar, s itt az akaráson van a hangsúly, megérti üzenetét.
Ezt úgy is nevezhetném...
Változás.
A mindenkit fölemelő, előrelendítő erő.
Kedvesem...
Mésfél év után rá kellett ébrednem...
Nem arra születtünk, hogy könnyen elérjük a boldogságot.
Harcolnunk kellett érte, hogy meghódítsuk.
Történetünk olyanná vált, mint egy mesebeli történet...
Volt benne minden...
Királylány, Királyfi, Papnő, Boszi, a többit nem is sorolom...
Szertném végre azt a sort leírni...
Boldogan élnek, míg...
Soha semmi más nem akarok lenni, mint aki vagyok.
De valójában ki is vagyok..?
Végösszege vagyok mindannak, ami előttem történt...
Mindannak, ami voltam, amit láttam, amit tettem...
S mindannak, amit Velem tettek.
Mindenki és minden vagyok...
Akinek és aminek létét a világban befolyásolja az Én létem.
S mindaz Én leszek, ha már nem leszek...
Ami másként történt volna, ha Én nem vagyok.
Kedvesem...
Ellenállhatatatlan varázs van abban...
Mikor lelelked a lelkemben, lelkem a lelkedben magára ismerve találkozik.
Kedvesem...
Amikor még fiatalok voltunk, nagyon fiatalok...
Úgy érztük, semmi sem bánthat, mintha sebezhetetlenek lennénk.
Az egész élet előttünk áll, és nagy terveink voltak.
Nagy tervek, hogy megtaláljuk a tökéletes párt...
Aki minden tekintetben kiegészít Minket...
De az idő múlásával, rájöttünk, hogy ez nem is annyira könnyű...
S csak hosszú évek alatt jöttünk rá...
Azok a tervek, csak egyszerű tervek voltak.
Most nem szabad visszafelé tekintenünk, csak is előre...
Hinni kell benne...
Megtettenni a legtöbbet, amit csak tudunk, életünk során.
S majd egyszer, sok-sok év múlva...
Amikor is elérkezik idő, hogy visszafelé tekintsünk...
Boldogan mondhassuk Egymás szemébe...
Teljes Életet Éltünk.
Kiáltani akarom, ki tilthatná másfél év után, hogy nem lehet...
Volt, hogy még súgni sem szabadott Királynőhöz illő Nevedet.
Még gondolni sem, pedig belül csak azt visszhangzom...
A hangos titkot, mely életem úgy édesíti... Édes Nevedet.
Nevedet, Édes, azt a pár szótagot, mely Királynői koronáddá változott...
Ragyogó ékeddé... Nevedet, mely nem hagyja nyugodni lelkemet.
Lágy dallamként csendül a nappalokon át, beillatosít minden éjszakát...
S úgy tapad a számba, tüdőmbe, Te lettél a dobogás a szívembe.
Már majdnem Te, minden lélegzetem Veled itat és zsongat édesen...
Édes Neved betölti szívemet, s csak Te vagy Kedvesem nála édesebb.
Számtalanszor kérted, s mind a mai napig kéred...
Legyek türelemmel.
A türelem, csak úgy nem alakul ki az emberben…
Valaki mindig szükséges, a türelem gyakorlásához.
Ezen Valaki nélkül nem igazán van lehetőség arra, hogy kialakuljon…
Se bennem, se másban a türelem és a tolerancia.
Normális esetben szeretteink, barátaink nem teszik próbára türelmünket…
„Azt mondják, ezt csak ellenségünk teheti meg.”
Ebből a nézőpontból ellenségünket, legnagyobb tanítónknak tekinthetjük…
S hálásak lehetünk neki, amiért alkalmat adott a türelem gyakorlására.
De mi van akkor, ha hozzám közel álló személy teszi próbára a türelmem..?
Aki soha nem volt az ellenségem…
Sőt…
Vele szeretném leélni az életem.
S nem csak Én szeretném, Ő is ezt szeretné…
Velem szeretné leélni az életét.
Egyik közös ismerősünktől kérdeztem…
Meddig lehet egy Nőre várni..?
Ő azt mondta…
Örökké..!
S kérdem Én…
Meddig szabad az emberi türelem határait keresni..?
Fogalmazhattam volna másképp is, de nem akartam.
Van egyáltalán határa..?
S ha van is, miért kell megkeresni..?
Kedvesem...
Többször megfordult a fejemben...
Mikor is mondhatom el Rólad teljes bizonyossággal azt, hogy igazán ismerlek..?
Hány nap, hónap vagy év, hány közös élmény...
Mennyiféle élethelyzet kell ahhoz, hogy tudjam…
Igazán Ismerlek…
Néha, mint egy lassított felvételen, látlak, kívül-belül…
Amit érzel, amit gondolsz, ami a Te igazi valód…
Van úgy, hogy csak nézlek, s akkor, a szavak sem fontosak.
Hányszor csodálkozom Rád…
Hányszor találok benned újabb és újabb meglepetéseket…
De az meg sem fordul a fejemben, hogy nem jöhetnek következők…
Hányszor kell végigsétálnom veled a szakadék szélén…
Szorosan fogva a kezed, s adni erőmből, míg csak tehetem…
S hányszor kell szárnyalnunk együtt, közösen…
Tudva azt, hogy ha el is következik a zuhanás…
Már tudjuk, Egymásból hogyan nyerhetünk erőt.
Tudod Kedvesem…
Egész más ismerni és szeretni...
Vagy ismerni, mégis szeretni…
Kedvesem...
Azt mondtad, fogékony vagy az újra...
Hát íme egy pozitív, ahogy kérted, Építő jellegű gondolat...
Ami még ilyen formában nem hangzott el...
Ne menekülj, mások de legfőképp...
Saját legbelső Éneddel folytatott vitáid, konfliktusaid és problémáid elől.
Néha a Csillagok Egymással Találkoznak...
De azt se feledd...
Minden ilyen találkozáskor, Új Világok Születnek.
Én már megtanultam, vagy inkább megértettem...
Ezt egyetlen szóval lehet csak jellemezni...
ÉLET..!
Nem vagyunk egyformák...
Szerencsére.
De van még egy "apróság" amiben viszont lehetnénk...
Ha az Élet úgy hozza...
Mindenkinek meg kellene Tanulni...
Elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit..!
S legfőképp megtanulni azt...
Mi módon lehet tiszteletben tartani az Ő döntésüket!
Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz...
Mikor átöleltél, megszűnt tér és idő, védtelenné vált ölünkben a vágy...
Mint a vízesés, önnön robajától, különválasztódott múltunktól a mánk.
Mikor átöleltelek, félelmet oldott a lélek, a perc tüzében vágytunk elveszni...
Mosolygó reménnyé változott az élet, kínzó szomjunk dühét szerelmünk elfedi.
Kedvesem...
Most ezt írhatnám, csak Magamról…
De akkor az nem lenne igaz…
Ezért Rólunk írom...
Van egy nagy kikötő az életünkben…
Neked Én vagyok, Nekem pedig Te vagy az.
Bármikor, bármilyen időben kiköthetünk ott…
Mert akkor fogadjuk be Egymást, amikor csak akarjuk.
