Muszáj feltenni, magunknak a kérdést…
Vajon, kiben van a hiba?
Miért rágjuk teljesen feleslegesen az öklünket szakítás után?
Ahogy a mellékelt ábra mutatja…
Lehet másképp is reagálni a szakításra…
Bár az továbbra is homály…
Vajon a látszólagos kiegyensúlyozottság mikor hullik darabokra.
Lehet, hogy soha.
De az is lehet, hogy elég egy gondolatfoszlány..
Ami az exbarátnőre és a múltra emlékeztet..
És máris kiderül…
A tetszhalottból lett macsó, hamis illúzió csupán.
Jó lenne, ha azt mondhatnánk…
Képesek vagyunk "jó útra téríteni" összetört szívű barátainkat.
De a gyakorlat, sajnos nem ezt mutatja…
Rendre megkapjuk…
Féltékenyek vagyunk, a nálunk jóval fiatalabbakra.
Pedig, nem erről van szó.
Ha féltékenyek vagyunk, azt elmondjuk.
Pláne, egy barátságban.
Ami elvileg ugye, az őszinteségre épül.
Egyikünk sem kéri, hogy akit kidobtak...Az dőljön a kardjába.
Vége…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése