Minden rendbe hozható...

Hogyan is taníthatnák az égig érő fáról?
Az Üveghegyeken túlról?
A vénasszony szoknyájának hetvenhetedik ráncáról?

Kik is lennének a tanítóim...?

Tündérek, óriások, törpék, avagy a szegény ember...
Akinek annyi a gyereke, mint a rosta lika...
És olyan szegény, mint a templom egere?

S ha a távoli keletre pillantok...

Seherezád meséje csak vigasztal, gyönyörködtet...
És vajon, a palackba zárt szellem?
Vagy a bagdadi tolvaj legyen az életem tanítómestere?
A tündérmeséket, szokás az illuziók...
A varázslatok körébe utalni...
Mintha csak arra lennének jók...
Hogy ábrándozzunk, vagy megborzongjunk...

Mert néha az is jó.

De hát, nem így van...
A mese nem csak álom, vágy, illúzió...
Aminek semmi köze a valósághoz...
A mesék nem arról szólnak, hogy...
Minden rendben van...

Hanem, hogy minden rendbe hozható...

A mese élni segít...

Ebben áll, a halhatatlansága.

A Szeretet az egyetlen...
Amit nem kell, és nem is lehet kimutatni.
Sem mutatni, sem jelezni, sem beszélni róla.

A Szeretet meleg, mint a kályha.

Odatartod a tenyeredet, és érzed.
Felé fordítod az arcod, és sugárzik.
Egy ember körül, aki szeret, más légkör van.
Meleg van!
Kívánom, hogy ezt a meleget...

Egész évben, érezzétek magatok körül!

                                        €$@ß@