Lesz, akinek megnyílik a szeme...

Az emberi kapcsolatokért igazán semmit sem lehet tenni.

Sőt, amikor teszünk érte...
Éppen azt tesszük megvalósíthatatlanná...
Amit el akarunk érni.

Az emberek nem megszerezhetőek.

A testük igen, ők nem.
A görcsös megszerezni akarás vakká tesz minket arra...

Hogy észrevegyük az élet kínálta lehetőségeket.

Tökéletesnek akarunk látszani...
Holott nincs riasztóbb a tökéletes embernél.

Az emberszívet a gyengeség ejti rabul...

Nem az erő, nem a hibátlanság.
Minden olyan jelenségtől...

Amelyik veszélyeztetni látszik szabadságunkat, menekülünk.

A kapcsolatért nem tenni kell, hanem elengedni kell.
Mit?
Az illúzióinkat.
Elengedni azt az illúziót...
Hogy csak egy párkapcsolatban lehet boldog az ember.
Elengedni azt az illúziót...
Hogy a másik szeretete tesz minket boldoggá.

A másik szeretetét észre se vesszük, ha mi nem szeretjük őt.

Mi az amit tehetek egy kapcsolatért?
Semmit.
Elég csak lenni.
Lenni olyannak, amilyen vagyok.

Vállalni azt a csodát, aki vagyok.

Mint a kis virág.
Ragyogni, illatozni, áradni.

És lesz, akinek megnyílik a szeme...

Az Én egyedi és megismételhetetlen csodámra.

Csak az Én szemem se legyen zárva.

                     €$@ß@