Szunnyadó percekről, könnyű, simogató kezedről...
Egy bűvös, ingerlő csodáról...
Testedről...
Az ébredő vágyról.
Megkaptam Tőled...
Jött a mámor, s röpített minket a csalfa Ámor.
Éreztem combod szorítását, bársonyos bőröd forróságát.
Csókjaid hevülő tűzében bíztam karjaid erejében...
Ölelsz, míg zuhanunk a mélybe, részegen szállunk fel a légbe...
Ölelsz addig, míg ölelni vágysz, s testedre égő testem vigyáz.
Csókoltam a kebledet, hagytad...
Amid van büszkén, önként adtad.
Lent, valahol a tüzes mélyben, ágyékunk lucskos rejtekében...
Már ébredt az őrült nász.
Költögette a szerelmi láz.
A test magába testet fogad, vér a vérrel eggyé olvad...
S megszületik a pillanat, mikor az ajkad nyitva marad...
Szempilláid lecsukódnak, s nem érdekel íze a csóknak.
Testünk szorosan összesimul, a tűz újra és újra kigyúl.
Zuhanunk, majd magasra szállunk...
Különös, új csodákat látunk.
Csókkal köszöni csókod a száj...
A percek ellibbennek már és a simogató kéz...
A lágy hajba túr, s csendben elül a vágy.
Boldog vagyok, itt vagy velem...
S hiszem, örökké megmaradsz nekem.
Vagy mindez álom?
Csak egy vágy?
A meg sem született, örök nász?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése