Örökké, mégsem eshet...

Ha a könnyeid, záporként mosnák el, lépteid és hited...

Akkor se feledd...

Örökké, mégsem eshet...

                                                €$@ß@

Lelkedre égjek...

Izzó parázzsá válnék, mikor az enyészet szétporlasztja létemet...
Hogy szikrái, bíbor fényű esőként, Rád zuhanjak...

S véredbe forrva, lelkedre égjek.

Hömpölygő tűzfolyammá bomlanék...
Mikor szerelmünk, szent kéj robbanása, megrázza testemet...
Hogy forró patakként, ajkadra tapadjak...

Sejtjeidbe csorogva, lelkedre égjek.

Csillagok égi csendjének, örök lángjába lobbannék...
Ha karod menedékében érne a halál...
Hogy meztelen lélek-cseppként...

Szemed tükrébe hullva, lelkedre égjek.

Gyertya volnék elmúlásom virrasztó éjjelén...
Könnyeid felszárítanám, fényem melegén...
Hogy az utolsó sóhajok visszhangján, átfogjam szíved...
S a kanóc lüktetésének vég-ritmusán, mint a viasz...

Lemoshatatlan pecsétként, örökre lelkedre égjek.

                            €$@ß@

Erotikus éjszakák...

Ledobja alkonyi köntösét az est...

Vágyaim Eléd teszem...

Ősi tűz, ragyogni gyúlnak odafent...
Az Ég keblén meztelen fáklyák...

Szemedbe hullok derengésük szelíd alázatán...

Rám hajolsz...
Hold-fűz testedbe fúlok...

Mámorokba hevít csókod íze, átkarolsz...

A sötét ölében összeolvad árnyék és fény...

Gyönyörünk csöndjében egymásba lobbanunk...

Szenvedély lüktet, éjszakánk erein...
Gerincén borzong szívünk...

Mennyekbe robbanva születünk újra Te és Én...

Sóhajok izzó terein lelkeddé porlok...

Míg csillagokká bomlasztja lángoló testünket a kéj...

                               €$@ß@

Mindörökké!

Van egy apró, elvarázsolt, külön kis világ.

Ami csak a Tiéd és csak az Enyém...

A Miénk...
A Kettőnké...
Közös.
Csak Te érted, és csak Én értem, csak Mi.
Ketten.
Más senki ezen a földön.

Saját Napunk, ami a szerelmünket ragyogja be...

Saját csillagaink és mosolyaink díszítik az egét.
A Hold, mely éjszaka világít...

A legszentebb bizalom Kettőnk között.

A levegő, mely nélkül meghalnánk...

A tudat, hogy létezel Nekem s, hogy létezem Neked.

A víz, mely életben tart...
A sok kedves szó, melyekkel egymáshoz szólunk.
Mindezek együttesen táplálnak Minket, s Bennünk egy érzést...

A szerelmünket...

Én a Tiéd, Te az Enyém... 

Mindörökké!

                         €$@ß@

Önmagad légy, s élj az álmodért...

Leszek napfény, mely beragyogja arcodat...

Óceán, mely elsodorja múltadat...
Föld, mely betakar mindenhol...

Szeretet, mely szívből dalol...

Tavasz, nyár, ősz vagy tél...

De Te, Önmagad légy, s élj az álmodért...

Légy a végtelen, mely olykor befogad...
Vagy aki akarsz, csak hagyd, hogy Én is az legyek...

De Őrülten szeress, hogy Én is, e földön boldog legyek.

                              €$@ß@

Tihany...

Tihany...

Ki ne ismerné Tihany községet, Veszprém megyében...
Sok helyen jártam már az országban…

De ehhez foghatót, alig-alig láttam.

Magyarország egyik legszebb fekvésű települése…

Látványos…

Táj és természeti adottságokban bővelkedő község…
A Balatonba nyúló Tihanyi-félszigeten.

Híres…

Ma már csak emlékként meglévő adottsága volt a helynek…

A tihanyi visszhang, vagy echo.

Amely a tihanyi apátság…
Valamint a Visszhang-domb között keletkezett.

Míg az utóbbi időszakban épült épületek…

A hang szabad, oda-vissza terjedését, nem gátolták.

Télen azonban még mindig megfigyelhető a jelenség…

 

                                         €$@ß@

A szemünkből a messzeség kilátszik...

Minden hazudhat öleléskor...

A heves mozdulatok, szemérmetlen mohósága éppúgy...
Mint a félszeg mozdulatok, megindító esetlensége.

Minden hazudhat öleléskor...

Az egyenletesen gyorsuló, szaporodó lélegzet éppúgy...
Mint az egyenetlen kivárás, hirtelen sikolya.

Minden hazudhat öleléskor...

Az ösztön, együgyű bőbeszédűsége éppúgy...
Mint a szellem csitította ösztön, megható hallgatása.

Minden hazudhat öleléskor...

Csak a szem nem hazudhat sohasem...
A szemünkből a messzeség kilátszik.

Az istenítően elkerekülőből éppúgy...
Mint a megadással lecsukódóból.
S ezen az ellentétek játéka sem segít.

A szemekből a messzeség, könyörtelenül kilátszik.

                                       €$@ß@

Mi lenne ha…

Először vágynunk kell rá.

Akár a csókra, a testi szerelemre.

Azt sem valljuk be először önmagunknak.
Szinte félve gondolunk rá…

Mi lenne ha…

Ám meglehetősen gyakran.
Mind gyakrabban.

Álmodozunk róla, tervezgetünk...

Tüzes képeket látunk.
Fájjon rá a fogunk, és akkor megváltozunk.

A szüntelen változásban, örökre fiatalok maradunk.

Majd meglátjátok.
Csak ne siessük el.
Akik ismerik a csók titkát, tudják, hogy igen fontos…
Talán a legfontosabb benne a tempó.

A lassú szívverés.

A váltakozása maga az élet…
A természete a szerelemhez hasonlít.

Nem a szenvedélyhez, hanem a szerelemhez…

Mely alaposan szemügyre veszi szerelme tárgyát…
S Önmagát is mielőtt nyilatkozna.

Mint szerető, éppúgy rettegünk a tévedéstől…
Mint a visszautasítástól.

Semmiképp sem szeretnénk a szerelmünk elriasztani…
Óvakodunk szerelmünk megsértésétől…
S ezzel önmagunkat a kezdet kezdetén elvágni attól…

Amire a világon a legjobban vágyakozunk.

Kívánnunk kell a változást, hogy megvalósuljon.

De tudnunk kell azt is, hogy mit akarunk.

Tehát, előbb nézzünk szembe Önmagunkkal…

                           €$@ß@

Veled, oda, mindörökké...

Tőled, hozzád, benned, érted...

Nálad, néked, mégse, mért ne...

Ide, onnan, csak itt, ott ne...

Majd ha, már most, csak így, úgy ne...

Mindig, egyszer, érthetetlen...

Jaj, tovább, nem, az ne, nem, nem...

Velem mégis, azt ne többé...

Veled, oda, mindörökké.

                         €$@ß@

Mikor eláll a lélegzetünk...

Az életet nem a lélegzetvételek száma határozza meg...

Hanem azok a pillanatok, amikor eláll a lélegzetünk.

                                   €$@ß@

Vigyázom Rád...

Bármi törte meg csended, tudd, szívemben a rended...
Mindvégig Örökkévaló.

Testi kívánalmaidat ereszd el, hagyd, hogy szívedben éljen...
Mi Benned élhet.

Gyengéd csókokban égjen, vágyódó piros ajkad...
Mosoly tündököljön Rajtad, ha újra csak aláznak ...
Vigyázom Rád.

Angyalszárnyaim közé veszem, megfáradt tested...
Két kezemmel emelem, Szomorú tekinteted...
Lásd szememben, hatalmas szerelmem...

                               €$@ß@

Mondd el Nekem...

Mondd el Nekem, miért nem vagy idegen...
Mozdulataid honnan ismerem...
Miért tudom Rólad, amit még Te sem?

Mondd, meddig tűröd azt, hogy olvasom...
Mit ír a rezdülés, tűnődő arcodon...
Hogy szótlanságod értem, hallgatom?

Tanulod-e mi az, amitől félek...
Hol nyitott ajtót, testemen a lélek...
Mit mondanék, amikor nem beszélek?

Végül csak annyit... Vigyázol-e rám...
Ha nem jut már eszembe a szezám...
Leszel-e hűséges szerelmem, hitvesem?

Tudod-e, amit Én nem tudhatok...
Amiről holdtöltekor álmodok...
Emlékszel-e, ha el vagyok feledve...
S Velem vagy-e, amikor nem vagyok?

Álmomban, egyszer, súgva-settenkedve...
Eljössz-e velem sétálni a csendbe...
S engeded-e majd, ha megfagyok...
Hogy eltemessenek a tenyeredbe?

         €$@ß@

Szentimentálisan, szenvedélyes hülye vagyok...

Nem a versek korát éljük, tudom...

De jó, hogy léteznek versek.

Az bánt leginkább...

Amivel szemben tehetetlen vagyok, s ez a méltatlanság.

Ez a szó olyannyira bekúszott a mindennapjainkba...
Szinte észre sem vesszük, ha újabb sebet ejt rajtunk.
Méltatlanul bízunk, méltatlanul adunk, méltatlanul hiszünk...
Méltatlanul szeretünk minden egyes nap...
Mert olyannyira nagyon szeretnénk...

Ha igazán létezne mindaz, amit elképzeltünk.

És mégsem.
Egyszer aztán nem bízunk, és nem hiszünk többé...
Akkor sem, ha méltó volna...
Mert már olyannyira belénk ég a méltatlanság-érzése...
A méltatlanság-félelme...

Hogy elveszítjük ezt a képességünk.

A versekben erő van.
A versekben nem fogsz csalódni.
A versek a világot tárják fel.

A versek magadat hozzák magaddal szembe.

A vers energia.
A vers vérkeringés.
A vers belső áradat.
Elszakít a világtól, csak zúgjon magában...

Kit érdekel!

A vers végtelen mélységeidbe visz le.

A versben megtapasztalod a mindenséget, ha megérzed.

Csak egyszer, egyetlenegyszer tedd magad befogadóvá...
Soha többé nem leszel egyedül.
Soha többé nem tudnak legyőzni.

A vers uralni tudja a lelked, a világod.

A Vers és Te legyőzhetetlenek vagytok együtt.
S ha azt mondják majd...

Szentimentálisan, szenvedélyes hülye vagyok...

Hát teszek rá!

                          €$@ß@

Egy könnycsepp.

Csak egy könnycsepp...

S mégis mennyi mindent rejt.

Hullhat azért, mert szomorú vagy...
Hullhat azért, mert boldog vagy.
Hullhat, ha fájdalmat érzel...

Hullhat, ha Szerelmed hiányát érzed.

Most Én is ezt érzem.
Az életem, Nélküled romokban hever...

S most, Hiányod könnyei temetnek el.

            €$@ß@

Nincs, Te nincs, Én...

Két kezem, becézi bőröd borzongását...
Két varázsló.

S ajkam, ajkadra leheli szerelem vágyát...
Forró s odaadó.

Nincs, itt s nincs, ott...
Nincs élet, nincs elmúlás...
Nincs semmi, nincs senki...
Csupán a vágy.
Átlépni a csodát.

Két karom önnön létébe öleli tested...
Két varázsló.

S a szám, hajlataidon suhanó lehelet...
Forró s odaadó.

Nincs tér, s nincs idő...
Nincs lét, nincs elmúlás...
Nincs senki, nincs semmi...
Csupán a vágy.
Átlépni a csodát.

Két szemem, magába falja arcod játékát...
Két szomjazó.

S a szám, ellopja ajkad önfeledt sikolyát...
Forró s odaadó.

Nincs, most nincs, lesz...
Nincs, Te nincs, Én...
Nincs, csupán a pillanat...
S a csituló vágy.

Mikor átlépjük a csodát...

                     €$@ß@

Ő megérint...

Olyan rossz titkolni valamit...

Titokban tartani azt... Ő megérint.

Ha látod, jön, közömbösen továbbállni...
Máskor mindenhol Őt kutatni.

Ha kérdezi, letagadni azt, amit érzel...

De belülről tudod ez óriási kényszer.
Félsz attól, elriasztanád magad mellől.

Egyébként futnál feléje, ha látnád szemből.

Félsz, elveszítenéd, az igazit, Őt... 

Ezt nem akarhatod, ugye belátod...

                        €$@ß@

Te ott vagy, míg Én itt vagyok...

Ma fáj, hogy messze vagy, lehajtanám öledbe fejem...
Kérném, hogy itt maradj, míg elcsitul bennem az érzelem.

Megfognám a kezed, tenyeremben tartanám ujjaid...
S megsúgnám, csak Neked, bennem miféle vágy lakik.

Megcsókolnám az ajkaid, Szerelmet adni, szép dolog...
Nincs bennem semmi vád, Te ott vagy, míg Én itt vagyok.

                                             €$@ß@

Ne kérd...

Ne kérd Tőlem azt, hogy más legyek...

Hiszen az a más, többé nem Én leszek...

Nem adhatok többet, csak azt, ami Én vagyok...

De soha nem kell több annál, amit Tőled kaphatok...

                     €$@ß@

Titkaink...

Megvallhatjuk titkunkat egy másik embernek...

De lehetetlen...

Hogy áttöltsük lelkébe saját benső világunkat...

Ami az elbeszélt tényeket...
Szavakat, cselekedeteket alakította.
Így e lényeges ismeret hiányában...
Még bizalmasaink is...

Egészen másként fogják vallomásunkat értelmezni...

Mint ahogyan Mi megéltük.
Nyíltságunk csak annak értékes...

Aki beéri a puszta tények ismeretével...

De aki a legmélyebb értelmünkbe akar behatolni...
Annak a legigazabb titok is csaknem annyira megtévesztő...

Mint a hazugság.

Vannak az ember lelkében olyan terhek...

Amelyektől nem tud szabadulni, ha nem beszéli ki magából...

Nem egyszerűen csak a társalgás hiányzik az embernek...

De az a Partner is...

Akinek elmondhatja még a legféltettebb titkait is.

                                                 €$@ß@

A szerelem, az igaz szerelem...

Kérded, mi az a szerelem...

S azt hiszed Királynőm, most kéjes titkokat mesélek...

S Te élvezettel hallgatod.
Gondoltad, szívről, vágyról...

Sok apró pajzánságról lebbentem fel, vörös titok selymét?

Hogy édes csókról, titkos bókról mesélek neked?
Hogy megmutatom, mint remeg lábad majd...
Mint reszket a szó, ha hozzá szólsz?
Hogy ezer rózsát markoló...

Izgatott izzadó tenyérről suttogok neked?

Ó, Királynőm!

A szerelem, az igaz szerelem fáj, mikor Vele vagy...

De nem lehet, hogy átöleljen, sőt!
Benned legyenek pőre gondolatai...

S ha nincs veled, kit szeretsz...

Csak forogsz, meg topogsz...
S locsogsz, motyogsz és szorongsz...
Két kézzel tépnéd ki a sóhajt melledből...
Ordítanál, sikítanál a világba...

S ha kinevetnek, nem szégyelled, de fáj...

Na, ez a szerelem!
Hogy ha nincs veled, ha a valahol máshol van...

Nem alszol, nyitott szemmel kergeted álmaid...

Míg várod, téped virágnak szirmait...

Ágyadban keresed árnyát, illatát...

Édes izzadtságszagát, sóhaját.
Igen sóhaját lesed, hallod hangját...
Ha nyikordul a szék, hol nemrég Ő ült...
S szellő lebbenti az ablak fátylát...
Közben számolod az ócska perceket...

Mit büntetésül szabott ki rád a szerelem.

S tűröd, ha aláz, és tűröd, még ha ki is ver a láz...
De megbocsátod neki, hogy Te is vagy...
S az agy, kis massza a fejedben...
Zsong, bong, és nem érdekel...

Ha kérdezel, és választ arra nem kapsz...

Csak vársz, csak jársz körbe, dühöngve magadra...
Hogy megint megbántottad...
Mert megkérdezted tőle...
Szeretsz?
S válaszul kapod...

Miért akarod tudni?

S Te zavartan nézel rá...
Nem érted, hisz nincs fontosabb kérdésed...
Az is, az igaz szerelem jele...
Ha mást tesz, és nem úgy, mint képzeled...
S Te nem tudsz szólni...
Inkább Vele teszed a rosszat, mert érzed...

Csak Vele, de nem nélküle...

Élete a Te Életed...

S Életed Nélküle nem Élheted...

Mert ennyire szereted...
S bármit mondhat, csak igaz lehet...

Még a  lehetetlen sem lehet...

S bármit tesz is, az úgy a jó...
Mert áruló Belőled nem lehet!
Az egy Igaz szerelem, ha úgy gyűlölöd, mint senki mást...
S ha megkérdi...
Miért?

Nem érted, csak öleled, és szidod, hogy megint ölelhesd...

Ölni tudnál Érte...

Ha bántják, neked fáj...

Sírsz, ha sír, és nevetsz együgyű viccein...
Számodra egyre szebb, mert neki...
Azok a ráncok, azok az őszülő szálak...

A legszebben állnak...

S beteg, szenvedő testét öleled, megfésülöd...
Ágyba viszed az ebédet, s ha kell, megeteted...
A gondok, ha beborítanak...
S megkopott, üres szó a szerelem...
Ha már mást szeret...
Hát elengeded, mert tudod...
Kezét meg nem kötheted...

Úgy szereted, hogy szabadságát el nem veheted...

S ha Te mennél el, nyugtod nem leled...
Nem lesz nyugodt perced, csak Ő...
Kit gondolatban ölelsz, csak Vele érzed...

Hogy nem vagy egyedül...

Ha jó, ha rossz fikarcnyi életed...

Igen, ez a szerelem, az igaz...

S bármi történik, Ő a vigasz.
Jutalmad megkapod, ha akarod...

Lehozhatod végre választott csillagod...

S a meleg, mit csak vele érezhetsz...
Az a jutalom, mit élvezhetsz...

A csók, a test, érintés, kéj, szédülés...

Ez mind a Tiéd lehet, mert szeret, és Te is szereted...

Igen szereted, és Ő is szeret.

Ez a szerelem, az igaz, kegyetlen szerelem...

S tudd, ezt érzem Én, ez mi átjárja testemet, lelkemet...

                                         €$@ß@

Ha veled lehetnék...

A gondolat, mint pusztába szabadult csikók...
Szilaj dübörgése rengeti szívemet.

Ha veled lehetnék...
Szerelmem boldogan ragyogná be a kék eget.

Haragos fellegekből cikázó villám...
Szikrázhat vihart, hívó fényeket.

Ha veled lehetnék...
Káprázatnak elég lenne, nekem a két szemed.

Bérceket tépázó, hideg őszi szelek...
Sziklába karcolnak tovatűnő éveket.

Ha veled lehetnék...
Végtelen órákban őrizném a gyorsan múló perceket.

Égő vágyadat becéző karom ölelné...
S mézízű csókom pecsételné ajkadat.

Ha veled lehetnék...
Sorsomba, erős szállal engedném fonódni sorsodat.

Ha ma, veled lehetnék...
Kedvesem, nem csak ábránd lenne a gondolat.

                                       €$@ß@

Az élet értelme a szerelem...

A szerelem elemi...

A gondolkodás által nem előidézhető állapot...

Az életnek akkor van értelme...
Ha nem hiányzik a szerelem belőle...

Máskülönben csupa szenvedés, félelem és bizonytalanság.

Szeretni valójában annyit tesz...
Hogy képesek vagyunk ébren...

Érzékenyen és nyitott szívvel érzékelni.

Az ember sarkig kitárja lelke ablakait...
S hagyja, hogy beáradjon mindaz...
Amit a nap, az óra, a pillanat hoz.

Lehetetlen szeretni, ha valaki elfedi szívét és lelkét...

Bezárkózik és biztonságra törekszik...

                             €$@ß@

Édes vágy ébred öledben...

Fellobbanok Benned mint kialvóban lévő kanóc...
Mit megsimogat egy apró váratlan fuvallat.

Szemeidben táncolok, s majd könnyű csókom hagyom...
Meztelen reszkető válladon.

Édes vágy ébred öledben, s mint csöppenő méz...
Olvadok gyöngyöző tested köré.

S a vágy ereje kiszakít a térből, valahová a végtelen fölé...

                                           €$@ß@

A Te mosolyod jelenti az életet...

Az álmok ébren elkísérnek, nappal is utolérnek...

Finom rezdüléssel Rád talál, amiről azt hitted nincsen.

Tudod s érzed, csak Rád vár, miért élnél bilincsben...

Mint gyönyörű keret, úgy fog körbe a képzelet.
S minden tettünk, amit szerelmünk diktál...
Megdicsőül a szenvedély tisztító tüzében...

S lelkünk az égbe száll, egyetlen őszinte ölelésben...

Légből nőtt karok ölelnek, Rád nevetnek távoli szép szemek...

Számomra a Te mosolyod jelenti...

Az életet...

                                  €$@ß@

Testem még ringatózik...

Védtelen vadként ejt rabbá hangod, sóhajod csendesen...
Nesztelen vágy seper végig, meztelen ringó testemen.


Éget, kínoz, fáj az érzés, mégis láng lobban szememben...
Ha végre egymásra talál, lüktető testünk hirtelen.


Halk lélegzetünk, messze száll a gyorsan múló éjjelen...
De testem még ringatózik, forrón felhevült testeden.

                                    €$@ß@

Szerelmem...

Vágyam vad ostora...

Gyönyörű a lelked, szépek az érzéseid, szép minden kép...
Ami megfogan benned.

Kívánlak!

Mardos a gondolat, a szél, az örökké játszó, változó tenger...
Hogy Veled lehessek.

Testem, lelkem meztelen előtted...

Tényleg akarsz engem?
Mert Én, csak Rád gondolok, s csak azt tudom...
Mindaz, amit valaha írtam...
Álmodtam Veled...

Laza ismerkedés ahhoz képest, amit adni szeretnék Neked.

Hatásod leírhatatlan, teljesen ellazulnék Veled.
Szabadon tehetnél bármit...

Újra és újra..

A csókunk, finom érzéki játék...
Ami a szerelmeskedés vágyát burkolja...
Finoman, lazán, mélyen.

Szeretkeznél e velem játékosan, ami a gyönyörbe kergetne?

Tudod, hogy a két gyönyörű melled...
"Ami, mindenre ingerel"
Lágyan simulna kezeim alá...

Minden érintésemre a kéj mámorába hajtva Téged.

Minden apró kis puszi, lüktetésre ingerel...
Amilyen gyorsan felizgulsz...
Ravaszul, úgy húzhatom a kéjt...

Tudom, hogy élveznél Velem s Általam...

Vadul, s féktelenül... 

                                        €$@ß@