Amit az élet, Nekünk adott...

Keressétek, a kölcsönösen boldog szerelem…
Mély bensőségét és szoros együvé tartozását.
Mert ha kimarad az életetekből…

Akkor a legjobbat mulasztották el, amit az élet adhat.



                                                                     €$@ß@

Fogadj el így...

Soha nem volt hasonló, soha nem volt olyan szó...

Soha nem volt olyan lány...

Olyan, mint Te..!

Nem akartam azt, hogy lásd, hogy nem akarok senki mást...

Hogy nincs még egy olyan, mint Mi...

Olyan, mint Te..!

Várj!

Van még valami, el kell mondjam...

Kérlek, várj..!

Van még valami...

Csak el ne rontsam..!

Minek ide tűz..?

Csak érezd, hogy nem kell más, egy szó, az utolsó, mi mindent felkavar...

Minek ide víz..?

A könnyek majd elmossák, már nem kell, hogy megváltozz csak érts meg...

Csak, fogadj el így..!

Fogadj el így..!

Minden, amit kerestem, ott van a szemedben...

De miért kéne más, ha így is működünk...

Mindenen együtt mentünk át, ne mondd, hogy csak véletlen voltál...

Ne mondd, hogy nem volt bennünk tűz..!
Várj..!
Van még valami, el kell mondjam...
Kérlek, várj..!
Van még valami...

Csak el ne rontsam...



Kívánj szívből szép világot... Kívánj békés holnapot.

Karácsonynak Szent ünnepén...

Gyújtsd a lángot, dúdolj boldog dallamot...

Kívánj szívből szép világot...
Kívánj békés holnapot.

Lásd a mosolyokon át a csodát, szívek fénylő angyalát...
Szeretetből sosem elég...

Égen földön vár most Ránk.

                                                                €$@ß@

                                     

Békés, Boldog Karácsonyt kívánunk Mindenkinek...

Kívánom, Mindenkinek olyan Karácsonya legyen…

Mint a Mienk..!

Annyi szeretet vegyen körül Benneteket…

Mint amit Mi nyújtunk Egymásnak.

Nem kell több…

De ne is legyen kevesebb.


                                          €$@ß@

Valahol, valaki Egymásnak teremtett minket…

A szerelem, vagy az is lehet, hogy az egymás iránt érzett szeretet…

Hihetetlen dolgokat képes kihozni belőlünk…

Nap-nap után, egyre jobban ráeszmélünk arra…
Amit tettünk az nem a véletlen műve volt.

Valahol, valaki Egymásnak teremtett minket…

S ma délután, tudatosult Bennem…
Ha visszanézel séta közben és észreveszed…
Már egy jó ideje, csak a te lábad hagy nyomot a hóban…

Kétségbeesve, szaladsz vissza, hogy megtalálj.

S elhihetitek, ez csodás érzés…

                                         €$@ß@

Vedd észre a csodát, a varázst, a csillaggyúlást...

Futnak, rohannak a napok, céltalan bolyongunk a hétköznapok szürkeségében.

Miért van az, hogy mindenki siet valahová..?
Azt mondjuk, nincs időnk, nem állhatunk meg egy percre sem...
Mert hiányzik valami az életünkből.

Biztos, hogy hiányzik valami az életünkből..?

Közben nem vesszük észre a tarka virágok színét...
Nem érezzük a napfény melegét.

Hiányzik egy ölelés, egy jó szó, elmúlt nyarak igézete...

Ringó kalászosok látványa, erdők bódító illata.

Biztos, hogy hiányzik az életből valami..?

Vagy tényleg, csak nem vesszük észre..?

A csodát, a varázst, a csillaggyúlást.

Egész életünkben szakadatlanul, fuldoklásig küzdünk, harcolunk.
Vágyódunk a tökéletességre, és csak reménykedünk...
Hiába..?

Reménykedünk egy csókban, ölelésben, egy kézfogásban, egy mosolyban.

Hiányzik az életből valami..?
Hiányzik a jó, hiányzik a napfény mosolya..?
Az éjszaka vaksi pislogása, a hajnalok ébredő ölelése..?
Hiányzik a nappalok hangos nevetése..?

Pedig ez mind ott van körülöttünk...

S mi mégis rohanunk, futunk, sietünk valahová.

De egyszer, meg kellene állni egy mosolyra, egy ölelésre, egy igaz szóra.

Valahol, valamikor meg kellene állni, segíteni azon, aki elesett.
Meg kellene tanulni újra mosolyogni, mosolyogva kezet nyújtani..!

Nem hiányozhat a világunkból a Nagy Világ, az Életünkből az Életünk...

A Szerelem, a Szeretet.

                                          €$@ß@

Elértem az álmomat...

Van, hogy az ember azért akar jobb, más lenni, hogy elérje álmát.

Ragaszkodik, küzd, reménykedik...
Néha megalázkodik, földre rogy a fájdalomtól.

Mégsem adja fel, mert előtte a cél.

Én is ezt tettem...

S elértem az álmomat.

Talán azért, mert meg, vagy kiérdemeltem..?
Magam sem tudom...

De nem is számít.

Viszont előfordul, hogy az ember hiába próbálkozik...
Hiába győzi le a korlátait, hiába éri el a lehetetlent...
Az álma beteljesületlen marad.
Ilyenkor az ember csalódik, vádol mindenkit, az életet...
Miért pont vele ilyen igazságtalan.

Eközben elfelejti mennyi mindent tanult, mennyit változott...

Milyen kincseket fedezett fel, milyen tapasztalatokat szerzett.
Úgy érzi, a megtett út, a lelkesedéssel teli pillanatok...
Az álmára fordított idő, mind feleslegesek voltak.
Van, akinek a szemében ilyenkor kialszik a tűz...
S attól fél, soha többé nem lobbantja be semmi.
Ilyenkor mekkora csoda lenne, ha valaki emlékeztetné őt...

Az út már megadta nekik mindazt, amit az álomtól várt.

Van, hogy nem azért nem teljesül egy álom, mert nem érdemeljük meg...

Hanem mert az álom nem érdemel meg minket.

                                                   €$@ß@

Egymáshoz símulva kívánunk... Jó éjszakát...

Egy földre tévedt Angyal, jött el Decemberrel...
Egy Nő szívébe bújva, Aki végre itt van Velem.

Megtaláltuk egymást, dacolva ezer hitetlennel... 
Hiszem, s tudom a sors rendelte el.

Egy földre tévedt Angyalért küzdöttem már régen...
S jött egy jel, mi megsúgta, mit tegyek.

Láthatatlan szívdobbanás láncait viselve...
Szavaitól minden bánat, jóra-szépre lel.

Ez az elképzelt arc, ami kedves és szép...
Ugyanúgy hat, még mindig Rám.

Az elképzelt vágy minden pillanatát...
Szerelemünkkel átitva éljük át.

De tudom értem jött el, s Én Őt vártam...
Már nem csak álmomban él.

Hogyan titkolhatnám, rég a szívembe lát...
Minden éjjel csókjaival halmoz csókjaimért.

Itt van...
Egymáshoz símulva kívánunk... Jó éjszakát.

                                      €$@ß@

A Te arcod...

Egy Nő, mindig többet ér, mint az arca...
Mert a szíve és a lelke, nincs egyetlen fotóján sem rajta.

                                       €$@ß@

NoComment...

A szívet legyőzni nem lehet.

Akárki, akármit is állít...
Nem talál annyi boldogságot egy "végigjátszott" életben...

Mint egy szerelemtől átitatott percben.

                                €$@ß@

Egymást ölelve...

Már nem érdekel, milyen évszakot követ a nyár...
S mely elől menekül a tavasz.
Nem figyelem, az óra mutatója merre jár...
Előre dől, vagy épp hátrafelé halad.

Csak azt tudom, számomra szemed tükrében kél fel a nap...

S csupán akkor tavaszodik szívemben...

Amikor Egymást ölelve megéljük, minden csodás álmunkat…

                                               €$@ß@

Éljétek az életet...

Miért van az, hogy egy válási procedúra legjobban szenvedő alanyai...
Saját gyermekeink.
Tudomásul kellene venni végre mindenkinek...

Gyermekeink nem azért jönnek a világra, hogy megoldják problémáinkat...

S nem is azért, hogy kitöltsék életünk hiányosságait...
S főleg nem, hogy tökéletessé tegyék boldogságunkat.

Hanem azért, hogy a saját történetüket írják és éljék meg.

                                   €$@ß@

Hibáiddal és gyengeségeiddel együtt szeretlek...

Tudod Kedvesem...

Az Igazi Szerelem nem vakká, hanem látóvá tesz.
Világosan látom a hibáid és gyengeségeid.

S ennek ellenére szeretlek, hibáiddal és gyengeségeiddel együtt.

                                    €$@ß@

A boldogság, Hozzánk költözött...

Édes ébredés csillant meg ajkad mosolyán...
Sugarát hintette a hajnal, megvillant vállad meztelen vonalán.

Sóhajtó nyújtózásod törte meg a csendet...
Hajfürtjeid, kacéran köszöntötték a sokat ígérő reggelt.

Merész fények játszadoztak hamvas bőrödön...
Álmaid szülte képek rejtőztek, szobánk titkokat rejtő falai között.

Derű virága rajzolódott lényed színes vásznán...
Igézőn nézted a világot, mely csodálattal figyelt...

A boldogság járt Nálad…
S nem csak járt, Hozzánk költözött.

                                           €$@ß@

A Mi második Életünk, most kezdődött el...

Ja, igaz is…
Lehet, hogy most egy titkot árulok el...

A Kedvesem itt alszik Mellettem…

Egy hete Vele fekszem, s Vele ébredek…
Gyönyörű, ahogy alszik…

S még szebb, ahogy ébred…

A többiről inkább nem beszélek…
Végre elmondhatom, vagy inkább leírhatom…

Hazaérkeztem… Nem megyek tovább..!

De a Blog marad…
Igaz nem napi szinten, mint ahogy az elmúlt hét is mutatja…

De ha nem lesz „jobb” dolgom…

Azért éjszakánként szakítok rá egy kis időt…
Figyellek Bennetek, hát ti is figyeljetek Engem.

Mert a Mi második Életünk, most kezdődött el.


                                                                              €$@ß@

Jó Szeretni Téged...

A világ valahol önző, mindent magáért tesz.

Ha nem lenne az, akkor már régen kihalt volna.

Az ember is saját magért eszik, iszik, jótékonykodik, él...

Saját magáért szeret.

A felhő is azért küldi felénk az esőt, mert nehéz neki a teher.
A rügy is azért hoz virágot, mert többé nem tudja magában tartani.
Igen, Én is Magamért szeretlek.

Mert jó Szeretni Téged.

Általad érzem azt, hogy élek.
Mert Te vagy a napsugár, aki segít virágbaborulnom.

Úgy szeretlek, mint ahogy a virág a Napot szereti.

Elhittem Neked, hogy élni érdemes, de ahhoz fény kell.

Nekem Te vagy a fény... 

Mert anélkül, élni nem lehet.
Olyanok vagyunk, mint két fuldokló, akik Egymásba kapaszkodnak...
Akik nem lenyomni, hanem fenntartani akarják Egymást.

Élned kell, Nélküled megfulladok.

Másképp nem is lehet.
Ne akarj áldozatot vállalni, áldozatot hozni...
Azt nem lehet sokáig bírni.

Abba az ember belefárad...

Közben pedig észre sem veszi a Napot.
Mert fáradt, mert nincs rá ideje.
Mert önzetlen, és önzetlenségében egyszer csak lemerül.

Önfeláldozással nem lehet megmenteni a világot...

Csak úgy...
Ha az ember magát menti...
Ha a maga kedvéért menti.
Ültet egy fát, azt mondja a jövőnek.

Közben pedig azért, mert úgy érzi, ő marad meg azáltal...

Ha a jövőnek ülteti a fát.
Különben talán semmit se tenne.

Szeretlek, de nem csak Te érted, hanem Magamért...

Mert e nélkül a szerelem nélkül meghalna Bennem valami...

S ezért kellesz Te, mert csak Te vagy, aki életben tudod tartani.

Azért kell élnem, mert ha meghalnék, nem szerethetnélek.
Magamért tartalak, és Te Magadért tartasz meg Engem.

Egyedül, mind a ketten lezuhannánk.

                                          €$@ß@

Áldás vagy átok..?

Mindannyian az Élet Művészei vagyunk.

Van akinek vésőt és kalapácsot adott a kezébe, hogy szobrot faragjon...
Másnak ecsetet és festéket, hogy fessen...
Vagy fakanalat, hogy szakácskodjon…

Míg nekem papírt és tollat, hogy írjak.

De soha senki ne akarja használni a kalapácsot a vásznon...
Se az ecsetet a szobron…
Vagy a fakanalat ne is említsem, hová is való…
Ezért, még ha nehezemre esik is, el kell fogadnom azt...

Amit néha nem áldásnak érzek, hanem átoknak.

Mert örömöm és bánatom, vagy inkább tehetetlenségem…
Talán, Nekem a legkönnyebb kifejezésre juttatnom.
Igen, tehetetlennek érzem Magam…

Tehetetlennek…

A Kedvesemet (Aki idő közben a TÁRSAMMÁ vált…) érő agresszióval szemben…

Könnyű elbújni az elvesztésből adódó „fájdalom” takarója alá…

S innen most Kedvesem kérésére, töröltem két mondatot...
De talán így is érthető, bár szerintem itt lenne a helye...

Kérdem Én, itt kezdődik a férfiasság és az intelligencia..?

Vagy inkább, itt fejeződik be..?

Én sem voltam büszke arra, amit egykoron tettem…
De Én legalább elfogadtam a segítséget.
S látod, ez született belőle…

http://igazivolt67.blogspot.com/2010/12/mi-masodik-eletunk-most-kezdodott-el.html

Még ha te ömlengésnek is tartod…

Én azért büszke vagyok rá.

S arra is, Akiről szólt, szól, szólni fog…

Holnap is…

Érdemes lenne neked is egyszer „tiszta fejjel” leülnöd…
Csak úgy olvasgatni.
Sokat lehet tanulni belőle…

Remélem, van aki átadja neked ezt az üzenetem…

                                                         €$@ß@

Királynőm...

"Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít...

Mondta a róka.
Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek.
Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél.
De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik.

Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg Engem...

Másnap visszajött a kis herceg.
Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz...
Mondta a róka.
Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni.
Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek.
Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal...

Fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság.

De ha csak úgy, akármikor jössz...
Sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet..."

Napfia...

Boldog Névnapot...

Leborulunk előtted felkelő nap, most csak nekünk világítasz…

Vezessed nyilainkat, egyenesen napnyugatnak.

Tarisznyánkban kelet álma, Őseinknek minden vágya…

Elődeink rátaláltak, a rég elveszett hazára.

A csapáson szarvas táncolt, ágas-bogas agancsáról…

Rájuk nézett a hold, s útjukon ezer csillag pislákolt.

Ősanyánk megálmodta, sólyom vezet el nyugatra…

Hét törzs vágtat, hét határon átkeltek a nagy sziklákon.

Meredeken kapaszkodtak, a patáik szikrát szórtak…

Egyszer csak felértek a csúcsra, messze néztek napnyugatra.

Lent folyók és tavak, szelíd lankák, apró falvak…

Elővezették a lovat, fehér szőrén, Te ragyogsz nap.

Hozzá szólt a táltos, lovunk vére Néked áldoz…

Gyermekeid leborultak, fiaid vagyunk felkelő nap.

Engedj minket hazatérni, hosszú útról megpihenni…

Add vissza nekünk a földet, mi Őseinkké volt már régen.

Ne enged, hogy elherdálják, mi tiéd volt, másnak adjak…

Mi egyben volt ezer évig, semmi népek szétszaggassák.

Idegenek jönnek oda, hol őseink csontjai nyugszanak…

Hatalmadat odaadták a legocsmányabb magyarnak.

Idegenek koldusai lettünk, Vezéreink árulóink…

Eladták a szenvedésünk, feledtették anyanyelvünk.

Ki még boldogulni akarhat, tovább indult napnyugatnak…

Idegen zászlókat éltet, minden hősünk levitézlett.

Kelj fel nap, a fiaid szólnak, zavard el az árulókat…

Kapaszkodj vissza az égre, vess véget a szenvedésnek.

Hagyd, hogy szabadon szóljak…

Engedj még élni, a maradék Magyarnak.

                                                                            €$@ß@

Igazán szeretni...

Ahhoz, hogy szeressünk...

Igazán szeressünk...

Nem csak megérteni és megismerni kell Egymást...
Hanem mindemmél jobban tisztelni.

Igaz lélekkel gondoskodni a másik jólétéről és boldogulásáról.

                                                  €$@ß@

Egy életen át...

Ébredezik a reggel, az éj árnyéka fényre vált...

Lásd udvarunkban, nem csak Én...

Egy rigó is párjáért kiált.
Ébredezik lassan a hófödte, álomittas táj...
Gyémántként csillog Veszprém...

Hiányod fáj…

Halovány még a Nap...
De sugara az ablakon át éget...
Mint a szerelem...

De könnyeket fakasztott Benned megint az élet.

A sejtjeinkben tűz lobog, s villámként végigszalad...
Forr a vérünk, lángja felcsap, lávaként halad.
Ilyen Bennünk az érzelem, ha elér, ha tombol...
A feltámadt ár Etnaként mindent lerombol.
A délután könnyfátylán át arcodat látom…

Ajkad édes vonalát szívembe zárom.

Magányos a reggel, szobám még mindig üresen kong...
A templomtorony hívó szava, lelkemben cseng-bong.

Mint kőszirt a parton, úgy várok Rád…

Szeretlek Téged, nem csak titkon...

Egy életen át.

                               €$@ß@

Fame-Fény... (Bereczki Zoltán)

Bébi, nézz most Rám, Te mindent láthattál...

Láttad azt, hogy küzdelem lett az életem, hogy egyszer a fényben láss..!

De ez még nem minden, csupán a kezdet még...

Képzeld el, nagy címlap az ég, s csillagként ott fenn..!
Az Én nevem, nézd..!
Fény..!
Szárnyára vesz majd a hírnév, szólít egy hang...

Te is szállj..!

Átölelnék minden embert, hisz általuk lettem sztár..!
Fény..!

Érzem, hogy éget, hogy átjár, így lesz ez már örökké..!

Szállj!
Láthatod majd, csak Rám nézz, emlékezz Rám, amíg élsz..!
Emlékezz..!
Emlékezz..!
Bébi, ha itt a láz, csak taps kell, semmi más..!

Hát higyj bennem és légy nagyon jó...
Úgy szeress, hogy érezzem, nincs is rá szó..!

Bébi, a fénybe föl, nagy út a semmiből.
De egy nap mindent megkapok Én, s Értem gyúl ki a fény..!
Fény..!
Szárnyára vesz majd a hírnév, szólít egy hang..
Te is szállj..!
Átölelnék minden embert, hisz általuk lettem sztár..!
Fény!

Érzem, hogy éget, hogy átjár, így lesz ez már örökké..!

Szállj..!
Láthatod majd, csak Rám nézz, emlékezz Rám, amíg élsz..!
Emlékezz..!
Emlékezz..!
Emlékezz..!
Emlékezz Rám..!
Fény..!
Szárnyára vesz majd a hírnév, szólít egy hang Te is szállj..!
Átölelnék minden embert, hisz általuk lettem a sztár..!
Fény..!

Érzem, hogy éget, hogy átjár, így lesz ez már örökké..!

Szállj..!
Láthatod majd, csak Rám nézz, emlékezz Rám, amíg élsz..!

FÉNY..!

Majd holnap...

Kedvesem...

Egy félig csókolt csókodnak a tüze, ugyanúgy Lángol éget.
Hideg egyedül az este...

Nélküled hideg minden este...

Néha szaladunk, sírva szaladunk, de most már oda érünk.
Hányszor megállunk összeborulunk, égünk majd fázunk.

Ma elmaradt a nászunk.

Bevégzett csókoddal lennénk, s nem csak álmodnék szívesen...

De kell az a csók, kell az a tűz... 

S mondjuk kisírt szemmel, tovább álmodozva...
Holnap...

Majd holnap...

                         €$@ß@

Nem jön álom a szememre...

Hideg az este, támad a fagy, ropog a hó a talpad alatt...

Búcsúzol, most ennyi elég, értem végre, nincs még vége.

Körülölel a fény és a zaj, nem is bánom, ha mást nem akar...

Mert olyan jó, hogy vagy Te Nekem, minden rendben, védesz engem.

S már nem bánt a szó, itt a szívemben régen...

Ami nem kimondható, mert vár a holnapom, megmutathatom...

Mind azt, ami jó.

Ha nem jön álom a szememre, mi juthatna ilyenkor az eszembe...

Csak Te lehetsz az, veled olvad a jég, csak Te vagy az, aki ha közelebb lép.

Akkor már nem jön álom a szememre, mi juthatna ilyenkor az eszembe...

Csak Te lehetsz az, veled olvad a jég, csak Te vagy az, aki a szívemben ég.

Egy rövid üzenet az asztalon, írod, hogy sietsz, és hogy szeretsz még nagyon...

Ha jön a holnap, itt leszek még, bárhol jártam, csak Rád vártam.

Mindig új vagy és mindig más, de Nekem bejön ez a változás...

Nem is tudod, ki vagy Te Nekem, már minden rendben, mert védessz Engem.

S már nem bánt a szó, itt a szívemben régen...

Ami nem kimondható, mert vár a holnapom, megmutathatom...

Mind azt, ami jó.

Ha nem jön álom a szememre, mi juthatna ilyenkor az eszembe...

Csak Te lehetsz az, veled olvad a jég, csak Te vagy az, aki ha közelebb lép.

Akkor már nem jön álom a szememre, mi juthatna ilyenkor az eszembe...

Csak Te lehetsz az, veled olvad a jég, csak Te vagy az, aki a szívemben ég.

Akkor már nem bánt a szó, Ami a szívemben úgy régen...

Ami nem kimondható, csak Én hallhatom, Én láthatom...

Mindazt ami jó.

Ha nem jön álom a szememre, mi juthatna ilyenkor az eszembe...
Csak Te lehetsz az, veled olvad a jég, csak Te vagy az, aki ha közelebb lép.

Akkor már nem jön álom a szememre, mi juthatna ilyenkor az eszembe...
Csak Te lehetsz az, veled olvad a jég, csak Te vagy az, aki a szívemben ég.

Szívemben ég...

Csak Te vagy az aki a Szívemben ég.

Szabadságot hozok...

Ahogy a felhők mögül, bújik elő a nap...
Mindjobban vágyom, hogy végre lássalak.

Kezemben lapát közben Rád gondolok...
Havat lapátolok, szabadságot hozok.

A fejem tiszta, a céljaim pontosak...
Nem lehet semmi, ami ennél fontosabb.

Szégyenkezni a múltért, már nem fogok...
Hólapátolás közben, íródnak a verssorok.

Csoda, hogy élek, csoda, hogy élhetünk...
Hamvából éledt újra a szerelmünk.

Lüktető agyamban vérrel írt verssorok...
Hó falat bontok, szabadságot hozok.

Vadlóként vágtató gyönyörű gondolat...
Lüktető sebeket kötöző mozdulat.

Szomjakat oltó, nyugtot adó borok...
Még mindig havat lapátolok, szabadságot hozok.

A tél erejétől, Veszprém jégpályává vált...
Az ember újból embernek érzi magát.

Felejtést nem tűrő, ködbe vesző korok...
Havat lapátolok, s csak a mai napra gondolok.

                               €$@ß@

A pillanat szépsége...

Kedvesem...

Az élet, sajnos nem olyan, mint egy félbehagyott rajz...
Amit ha tegnap elrontottunk, ma kiradírozhatunk.
Pedig, sokszor jó lenne, ha nyomtalanul megtehetnénk...

Csak egyszer, egyetlen egyszer lehet tiszta lappal indítani...

Az élet lapjain, mély nyomot hagy a ceruza...

Nincs az a radír, amelyik azokat a karcolásokat eltüntetné.

De a pillanat szépsége arra való, hogy új színt vihessünk a régi helyére...

Szebbé, vidámabbá, izgatóbbá varázsoljuk, azt a rég elkezdett rajzot...

Kiradírozni ne is próbáld...
De minden pillanatban ott a lehetőség...

S így a meggondolatlanul elmaszatolt, sötétre rajzolt kép kiszínesedhet.

Minden pillanatban lehet irányt változtatni...
Lehet, a mégoly sötét szobába is fényt beengedni.

A hajnal is csak attól függ, hogy milyen az ébredésünk...

A napfény, vagy bántja a szemünk, vagy örömöt ad kedves símogatásával...
Udvarunkban a madár is lehet, bántón zajos, vagy muzsikaként csendül fel...
A hirtelen jött zápor is lehet áldás, vagy átok...

Minden attól függ, előző nap milyen volt a félbehagyott kép...

Árnyékként, vagy fényként borult feléd, s felém.

                               €$@ß@

Megérkeztem, nem megyek tovább...

Minden úgy kezdődött, minden ott kezdődött...
Azon az egy(etlen) augusztusi délután.

Amikor szótlan érintésem, Érted nyúlt...
Ajkaimtól érintett nyakadtól, tested remegés járta át. 

S árnyként követtelek, sétálva kéz a kézben...
Törékeny lelkünk termeiben, egy(etlen) érzésként simultunk össze.

Mert minden ott kezdődött...
S Végre, Minden Most Kezdődik El...

 

                                                €$@ß@