Mit ér az egyik a másik nélkül?

 

Élet - Halál
...mit ér az egyik a másik nélkül?
Nem is létezik...


Férfi - Nő
...mit ér az egyik a másik nélkül?
A lélek könnyezik...


Föld - Ég
...mit ér az egyik a másik nélkül?
Az Isten vétkezik...


Szikla - Tenger
...mit ér az egyik a másik nélkül?
Kő töri szét a víz cseppjeit...


Minden - Semmi
...mit ér az egyik a másik nélkül?
Ma a Minden szétesik...


Csend - Szó
...mit ér az egyik a másik nélkül?
Hallgasd a csend hangjait...


Szerelem - Vágy
...mit ér az egyik a másik nélkül?
Szerelem álmodja a vágy álmait...


Valóság - Csoda
...mit ér az egyik a másik nélkül?
Csodák színezik a valóság napjait...

                                                                   €$@ß@

Amiben hiszel...

Fel kell mérni, hogy mi számít egy emberi életben...
S a döntésnek, súlya van.

Igen, tettem kitérőket.

Igen, kötöttem kompromisszumokat.

Igen, Én is.

Mert azt hittem, ez az út.
Aztán megállsz egy pillanatra.
Jó esetben.
És jön a döntés, fojtogató kényszere.
Amikor felteszed a kérdést magadnak, úgy, hogy ne hallja senki...
Csak Te.
De, Te igen.

Mi számít igazán, az emberi életben?

Pénz?
Púder?
Vagy önazonosság?
Nehéz kérdés?
Elméletileg vagy gyakorlatilag, kívülről vagy belülről nézve az?

És ha Te teszed fel magadnak, megvan a válaszod?

És ha a válaszod igen, a bátorságod is megvan?
És ha a bátorságod igen, az erőd is?
És ha elhatározod, meg is teszed?
Hány életünk van?
Hányszor szúrhatjuk el?
Honnan származik a félelem?
A bizonytalanság?
Belőlünk, vagy a világ adja?
És mit tehetünk?
Végül hát szabad az akarat?...

Márpedig az akaratnak, szabadnak kell lennie.

Az út viszont, eleve elrendeltetett.

Van másik választás, és még sincs másik.

Így két tétel, egyszerre.
Mert amit választasz, az számodra, az egyetlen lehetséges.
Sors...

Amiben hiszel.

Hiszel?

                                                                         €$@ß@

 

Áldozat vagy Kalandor...

Választhatok...

Hogy minek tekintem magam...

A világ áldozatának.

Vagy egy kalandornak, aki kincset keres.

Az egész csak nézőpont kérdése.

                                  €$@ß@

Az igazi...

Öröm, persze ez nem egészen pontos szó...
 
Egy napon, csendes lesz az ember.
 
Már nem vágyik az örömre...
De nem is érzi különösebben kisemmizettnek, megcsaltnak magát.
 
Egy napon az ember tisztán látja, hogy mindent megkapott...
 
Büntetést és jutalmat...
 
S mindenből annyit kapott, amennyi érdeme szerint jár neki.
 
Amihez gyáva volt, vagy csak nem volt eléggé hősies...
Azt nem kapta meg...
Ennyi az egész.
 
Nem öröm ez, csak belenyugvás, megértés és nyugalom.
 
Ez is eljön.
 
Csak nagyon sokat kell fizetni érte...
 

Hierarchia...

 

Életünk, a természetes kiválasztódás, momentumával kezdődik.

A fogantatás pillanatában...
A legéletképesebb spermium létjogosultságával.

Ezután a társadalmi hierarchia, végig kíséri létedet,
a halál pillanatáig.

Némelyikünk nem nyugszik, míg irányítóvá nem válik..
De hiába izzad vért...

A piramis csúcsa nem létezik.

Mások nyugodtabbnak érzik, az irányított szerepét...
Mert irtóznak a felelősség fogalmától.
Vagy egyszerűen másképp szemlélik az életet.

Inkább szabadságra vágynak, mint hatalomra.

Egyesek összeférhetetlen természetük miatt...
Ódzkodnak a beosztott szerepétől...

Ám egy másik pozíció, aligha változtat, alaptermészetükön.

Mind hiába.
Akad majd, aki kedvére formálhatja napjaidat...
S lesz, akinek Te befolyásolhatod perceit...
Akár tudatosan, akár tudattalanul.

Az egyetlen "intézmény", ahol lehetőséged adódik,
az egyenjogúság kialakítására...

A párkapcsolatod.

Kompromisszumok hadával...
Beteljesedéssel és lemondással...
És rengeteg odafigyeléssel.
Az otthonodban, levetkőzheted a nagyvilágban elfoglalt helyed szerepét.
S végre, megértésre lelhetsz.
Természetesen ehhez felül kell kerekedni a vadon törvényén.

 Ölj, vagy megölnek...Falj, vagy felfalnak!

Amely oly erős ősi ösztön...
Törekedni kell az egyensúly megteremtésére.
Ám mindehhez két ember szükséges.

Ha csak az egyik fél is fontosabbnak véli életét a másikénál...

Itt is hamar kialakul az alá-fölé rendeltségi viszony
Mely rövid úton véget vethet az idillnek.

Hiszen melyikünk vágyna, korlátokra...

Kielégítetlen vágyakra...

Végeláthatatlan várakozásra és lemondásokra...

Életünk végéig?!

                                                                      €$@ß@

Ez több mint...

Ez több mint szerelem...

Ez gondolat.

Hajnali séta juharfák alatt...

Galambszárny rebben

Párák... permetek...

Hullnak a sápadt őszi levelek.

Aztán a munka... és már odabenn.

A szkenneren fehér cicád pihen...

Megsimogatnám... mégse... nem lehet...

Megérezné a simító kezet.

Felébred, s akkor én is ébredek...

Már reggel van, kinyithatom szemem.

Elmúlt az álom és a gondolat...

A gondolat, mely több mint szerelem...

A szív erényei...

Tudom, hogy szavaimat félreérthetik.

Olykor, tetteimet is.

A félreértés, épp úgy hozzátartozik az emberhez...
Mint fához a levél, tengerhez a víz,
törzshöz a kar, fejhez a gondolat.
A félreértés oly természetesen jár-kel a világban...
Mintha együtt született volna, a megértéssel.
Nem magyarázkodom, nem szépítem a történteket.

Az igazság aranyból van, és kiállja az idő próbáját.

                                            

                                             €$@ß@

Eldobható vagyok

Valahogy mindig az kell...Aki eldobhat.

Akivel bizonytalan lehet minden.
Az életem.
A fájdalmam.
Aki nem jön sokszor, s így megunni sem tudom.
Aki nem ad sokat, s ezért mindig többre vágyom.
Így szenvedek.
A biztos, valahogy elutasít magától.

Biztossága nem érdekel.

Mert elfojtana.
Megváltoztatna.
És még azt is tudom takarni, hogy mennyire félek.

Mert a biztos is lehet majd bizonytalan.

És azt, nem tudom kiszámítani.
Bekövetkeztekor pedig még jobban fájna.

Azt akarom, hogy egy bizonytalan váljon biztossá.

Néha képtelenség megmagyarázni engem.

Van, hogy nem tudok hinni...Mint most.

És létezik olyan pillanat...
Amikor elhiszem, változhatnak érzései irántam.

Szeret.

Csak nem meri felvállalni...Még.

Akkor kéne felpofozni magam, és üvölteni,
hogy ne álmodozz!

Eldobhat.
Meg is fogja tenni.
Ne hidd, hogy biztossá válik!

Ne hidd, hogy érezhet irántad olyat, amire vágysz...

Mert te érzed!

                                                                       €$@ß@

Ezt jelented …

Szem fénye, sötét éjszakában,

szív hangja, csönd udvarában,

mosoly, a kín kapujában.

Ezt jelented nekem.

Vízcseppek, cserepes ajkakon,

hűs kéz, gyöngyöző homlokon,

Nap fénye, fagyos csúcsokon.

Ezt jelented nekem.

 

                                                                   €$@ß@

Ne kérdezz...Ne csodálkozz

Ne kérdezz...
Ne csodálkozz...
Fogadd el az utat, mit az élet nyújt neked.

Fogadd el a tényt, hogy az előtted álló ösvény, új irányba vezet.

Rázd le a miérteket és a...

"mi lenne, ha..."

Kérdéseket...
S megszabadulsz kétségeidtől.
Mindegy, miért...Az már a múlté.
Bármi volt is...Fontos lehetett.

A múlt, rövid villanás csupán.

A jövőt, még be kell teljesíteni.

A ma, ami itt vár.

Járd végig utadat, mindig csak egy lépést lépve...

Bátorsággal...
Hittel...
Határozottsággal...

Emeld fel fejedet, s helyezd álmaidat a csillagok fölé.

Lépteid hamarosan határozottá válnak...
Szilárdan állsz majd a földön.
Sose álmodott út tárul fel előtted...
Ez lesz a legegyszerűbb, legsimább ösvény...
Mit valaha remélni mertél.

Bízz magadban s álmaidban...

Vágj bele az új utazásba.
Felemelőnek, gyönyörűnek találod majd...

S szebbnek...Legmerészebb álmaidnál.

                                             €$@ß@

Vakon szeretni...

Minden szenvedélyes szerelem...Mélyén, végzetszerű...

Valami félreértés...
Egy nagylelkű illúzió...
Az ítélőképesség tévedése...
Egy hamis fogalom...

Amit az egyik ember, a másikról alkotott.

S ami nélkül, lehetetlen volna, vakon szeretniük egymást.

                                                                 €$@ß@

Gondoltál már arra?...

Mondd, gondoltál már arra?
Mikor estefelé, enyhült ujjal érintgeti az alkonyat...

Mikor a pici vágyak szétszaladnak...

Majd összebújnak egy sarokba mint pelyhes kiscsibék...
S várják hogy leszálljon végleg a sötét...
Mikor az ébrenlét s az álom határán egyensúlyozva...
Mint holmi légtornász, kapaszkodsz eszméleted utolsó szikrájába.

Mert érzed hogy még jönnie kell valaminek...

Mikor aztán megadod magad...
És zuhansz-zuhansz pörögve forogva az álom spirálalagútján...
De közben érzed...

Nem vagy egyedül, hisz fogom a kezed...

Gondoltál, már erre?

Mert én minden este erre gondolok...

Mikor szemembe csillan az utolsó fénysugár az est határán...

A te szemed az, ami eszembe jut...

Mikor fekszem ágyam félhomályán...
Alattam gyűrött, nyűtt vágyakból vetett fekhelyem...

Akkor is egy a képzelet, a gondolat...

Látom arcodat...

Mikor elhagy a józan ész...

És süppedek az álom puha lágy vattafelhőjébe lassan...

Aztán egyre sebesebben...

Akkor is csak öröm munkál bennem...

Hisz álmomban, mindig itt vagy velem...

                                                        €$@ß@

Szeretlek...

Tudod, arra gondoltam, hogy van egy szó,
aminek helyesen használva, nem lehet múltideje.
Lehet ugyan ragozni múlt időben is,
csak teljesen értelmetlen múlt időben a szó...

Hogy Szeretlek.

Mert nincs olyan, hogy csak szerettelek...
Már nem szeretlek.
Ami csak volt, ami elmúlt, az tévedés volt.
Azt mondani, hogy valaha szerettem...
De már nem, mert becsapott, vagy, mert meghalt...
Csak tévedés lehet, vagy nem múlt el, vagy soha sem létezett.
Olyan a szeretet...Mint az anyai, történjék bármi is.

Okozhat mérhetetlen fájdalmat.

A szív is vérezhet miatta, akkor is megmarad.

Azt hinni önáltatás, hogy az idővel elmúlhat...

Mint ahogyan az sem valós, hogy a Nap egy pillanatra is megszűnik,
a fényét ontani, s az élet nélküle  folyik tovább.
Ami megszűnhet, amit egy kapcsolóval,
egy szóval ki lehet kapcsolni...
Az csak a villany.
Nem pedig az Ég és Föld királya.
Ki akkor is ontja reánk a fényét, ha időnként hideg van.

Sokszor láthatatlan, a szeretet.

De ha egyszer megszületett, ha valódi...
S nem csak játékszere az embernek...

Nem múlik el, míg van az emberben élet.

Vagy azon túl se...

Viszi magával, tovább végtelen útjára, a lélek.

 

                                                                     €$@ß@

 

Nem gyűlölhetsz olyat, kit nem szerettél soha.

Gyűlölet a szeretet legmagasabb foka…
Nem gyűlölhetsz olyat, kit nem szerettél soha.
Utálhatsz te akár egymillió dolgot…
Unalomba kergethet egy-két régi gondod.
Unalom és utálat kéz a kézben jár…
Akármit is csinálhatsz mindig lesben áll.
Napsütésre vársz, hogyha fejed ázik…
Akkor tudod mi a Jó…Amikor hiányzik.
Szerethetsz te Valakit…Csodálatos érzés.
S ha hiányzik, akkor jő a szerelem-féltés.
Nem lehetsz te boldog, ha burokban éltél…
Nem is élsz te életet, ha nincs előtted végcél.
Kincsed lehet garmadával, s ezer egyéb dolgod...
De mit ér, ha nem lehetsz, ezekkel se boldog?
Szeressed az életet és tanulj meg…Végre élni
Gyűlölheted a halált, ha megtanulod félni.
Ha valakit gyűlölsz…Azt nagyon szeretted…
S elrabolta tőled, egyetlen szerelmed.
De csak akkor gyűlölsz, ha hiányzik néked…
S nélküle a jövőd boldogtalan élet.
Gyűlölni is tudnék, hisz tudok szeretni…
És ezt az érzést, nem tudom feledni.
Burokban születtem, de a burkom elszállt…
Eddig nem is éltem, de az élet megvárt.
Megtanulok, élni és a jóra vágyni,
Nem fogok többé másra, csak is Te rád várni.
Elhagyom a régit új utakra lépek…
Átvéve a tüzed, úgy követlek téged.
Nem baj, hogyha fáklyád másra szórja lángját…
És ha csókjaidat, más ajkai várják.
Sokat adhatsz nekem, de ha elhagysz, érts meg…

GYŰLÖLNI IS FOGLAK ÚGY SZERETLEK TÉGED!

Szerelemre hangolva...

Az életembe léptél, máról a holnap így lett más, veled.

Mert értelmet nyert minden, megköszönni mindezt,

hogy tudnám, most neked.

Így érzem rég bár érthetném,

köztünk a távolság mint, föld és ég.

Szerelemre hangolva, bár csak minden dalban,

értünk szólna a legszebb hang, a csend után.

Szerelemre hangolva, mint a szó s a dallam összeforrva,

félek ránk más ami vár.

Kérés nélkül...Váratlanul.

Fura dolog ez a hiányérzet.

A legváratlanabb időben jelentkezik, képtelen helyzetekben.
Betöri az ajtót.

Nem kopogtat, nem kérdezi, hogy alkalmas-e...

A legfontosabbat is elfelejti, hogy fel vagyok-e rá készülve.

Csak jön és beköltözik a lelkembe.

Próbálom nem észrevenni, elterelni a gondolataimat.
De azokon a napokon, mikor meglátogat...
A könyvek közül előkerül egy réges-régi fénykép...
A rádióban felcsendül egy évek óta nem hallott dal...
Az utcán elsuhan egy ismerős kabát.

Emlékeztet azokra az időkre, mikor még nem ismertem Őt...

A hiányt.
A múlt boldogságából azonban csak egy pillanatot engedélyez.
Végül megtör.

Fájdalmat ébreszt és könnyeket fakaszt.

Az időt lelassítja...
Az álmokat elkergeti...

Amikor már minden energiámat elszívta, elmegy.

Elmegy úgy, ahogy jött...

Kérés nélkül...Váratlanul.

                                                  €$@ß@

Minden valóra válik...

Minden egyes új nap, új hazugságok garmadával köszönt be.

De mind közül azok a legrosszabbak...
Amiket magunkanak mondogatunk elalvás előtt.
Amiket belesuttogunk a sötétbe, próbálván meggyőzni magunkat...

Boldogok vagyunk, hogy Ő boldog.

Megváltozhatunk, vagy hogy ő változtat a döntésén.
Azzal hitegetjük magunkat...

Képesek vagyunk együtt élni a bűneinkkel.

Vagy hogy képesek vagyunk ő nelküle élni.

Igen, minden este elalvás előtt hazudunk saját magunknak.

Kétségbeesetten és elszántan remélve...

Mire jő a reggel, minden valóra válik.

                                                           €$@ß@

És a tiéd...

Ne hagyd, hogy a tűz kialudjon benned.

Egyik szikra pattanjon a másik után.
Még a kételyek mocsarában is.

Ne hagyd, hogy a lelkedben élő hős elpusztuljon.

A vágyak, melyekre életed magányos pillanataiban gondoltál,
de soha nem érted el őket.

Valóra válthatod a megálmodott sorsot.

Mert létezik.

Mert valóság.

Mert lehetséges.

És a tiéd.


                                                                          €$@ß@

A Világ a Bátraké...

Megbocsátottam a megbocsáthatatlant...

Megpróbáltam pótolni a nélkülözhetetlen embereket...
Elfeledni az elfeledhetetleneket.

Sokszor cselekedtem indulatból...

Okoztam csalódást és csalódtam olyanokban,
akiktől sosem vártam volna.
Öleltem, hogy védelmet nyújtsak...
Nevettem, amikor már nem bírtam tovább.

Szereztem örök barátokat, szerettem és szerettek...

De sokszor el is utasítottak.
Előfordult olyan is, hogy szerettek,
de nem tudtam visszaszeretni.

Ujjongtam a boldogságtól, és esküdtem örök hűséget...

De volt, hogy teljes erővel mentem a falnak!
Sírtam zenehallgatás, vagy fényképalbum lapozgatása közben...
És felhívtam valakit csak azért, hogy halljam a hangját.


Féltem, hogy elvesztek valakit aki nagyon fontos számomra...

Mégis elvesztettem!

De túléltem!

És még most is élek!
Az életet nem csak túlélem...
Neked sem ajánlom, hogy csak ezt tedd!


Élj!

A harcba elszántan kell menni, az életet szenvedélyesen átölelni...

Emelt fővel veszíteni, és merészen győzni.

Mert a világ a bátraké!

Túl sokat ér ahhoz, hogy jelentéktelenné váljon.

                                                                  €$@ß@

A kedvenc részed...

Végre megértettem...

Nem állsz, még készen...

Majd ha végre, erőt gyűjtöttél a változásra... 

Akkor akarok, az egész Életed lenni.

Addig, csak a Kedvenc részed...

                                                            €$@ß@