2010. november 8., hétfő

Élünk, és meghalunk… De már fogalmunk sincs, hogy miért.







Van a kimondott szöveg, valamint a leírt szó…
Amit a fülünkkel hallunk és az eszünkkel értünk…

S van az Igazi tartalom, a betűk mögötti, vagyis a lényeg…

Amit nem hallunk és néha nem is értünk.

Vagy az is elképzelhető, nem is akarunk megérteni..!

Sajnos ilyen is van.
Van, hogy az ember lelki lustaságból, gyávaságból, vagy érdekből…

De nem óhajtja megérteni, amit a másik valóban üzenni akar neki…

Inkább elhiszi a hazugságot.

Hogy minden rendben van maga körül…
Minden visszatérőben van a régi kerékvágásba…

A baj ott van, amikor ez már természetessé válik.
Hogy ilyen az élet…

Hamiskártyázás.

Hogy csakis a felszín van…

Önérdek, szerepjátszás, kölcsönös becsapás, és Önbecsapás.

Itt ugyanis az a nagy veszély fenyeget…
Előbb-utóbb, a valódi énünk, felhozhatatlan mélységbe süllyed.

Élünk, és meghalunk…
De már fogalmunk sincs, hogy miért.

Igen, egy élet telhet úgy el...
Észre sem vesszük, hogy a lelkünk valóságos szépsége, meg sem mutatkozik.
S ha véletlenül mégis…

Feltör, vagy gejzírként kirobban belőlünk valami igaz, valami Igazi…
Mint ahogy Belőled, s Belőlem a felszínre tört.

A másik, már nem hallja meg...
Természetessé vált természetellenes-önzésből nem is akarja meghallani.

Ez az állapot az, amikor már semmi közünk sincs régi életünkhöz.

S ezt úgy is nevezhetném…

Szeretetlenség.


                                    €$@ß@

Lelkedtől-lelkemig...






Lágy fuvallat vagyok, tested simogatva...
Tenyeredben... Szívedig érő, izzó szenvedély.

Fénysugárba forgó, napraforgó kelyhed...
Nyarat ontó illata, lelkedtől-lelkemig elér.

Ajkaidra simítom a szerelmünk csókját...
Feléd nyújtva kincsként, lángoló szívem.

Mindeneddé váltam, e gyönyörű világban...
Csitulni nem akaró, Őrült szenvedéllyel.

Mit irántad érzek, sokkal több mint hála...
Vagy fellobbanó érzéseink, lángoló heve.

Szemeidben vagyok a gondolat s az erő...
Legékesebb szavainknak titkos fegyvere.

Tavasz leszek tél havában, testeden lüktető...
Szemeidben szivárvány, szívedig elérő.

Perceink így válnak, ragyogóan színes évekké...
Megjósolt reményeink, egy végtelen Igaz Életté.


                 €$@ß@ 

2010. november 7., vasárnap

Nem érzed, valaminek a hiányát..?





Kedvesem...

A Benned lévő félelem nem más, mint a szeretet hiánya.
Cselekedj szeretettel, s felejtsd el a félelmeidet.
Mert ha jól szeretsz, a félelem eltűnik.

S ha mély szeretet van Benned, a félelem nyomtalanul tűnik el.

Amit most megosztok Veled, ahhoz bizony le kell ülnöd...
Ezt nem lehet félelmek közepette, kutyafuttában olvasni és megérteni...
Minden pillanatban attól rettegni...

Meglátja e a párod, miközben a levelem olvasod...

A félelem negativitás, hiány.
Ezt kell megértened.

S ha a szavaimban kételkedsz, sosem leszel képes megérteni a félelem természetét.

Mert a félelem, Olyan, mint a sötétség.
Sötétség sem létezik, csak úgy tűnik, mintha létezne.
Valójában nem más, mint a fény hiánya.
A fény létezik..?
Miért ne létezne...
Távolítsd el a fényt, és ott a sötétség.
Viszont a sötétség nem létezik, a sötétséget nem lehet eltávolítani.

Kezded már érteni mit is akarok mondani..?

Tegyél, amit csak akarsz, nem tudod eltávolítani.
Nem tudod arrébb tenni, nem tudod elhajítani.
Ha valamit kezdeni akarsz a sötétséggel…

A fénnyel kell tenned valamit.

Mert csak létező dolgokkal tudsz kapcsolatot teremteni.
Kapcsold le a lámpát, ott a sötétség…
Kapcsold fel a lámpát, a sötétség eltűnik.
De Te ehhez a fénnyel tettél valamit.

A sötétséggel semmit sem kezdhetsz.

Ezért is próbálom megértetni Veled, a félelem nem más, mint sötétség.

A szeretet hiánya.

Nem tehetsz vele semmit, és minél erősebben próbálkozol…
Annál jobban fogsz rettegni…

Mert annál tehetetlenebbnek érzed magad.

Ha harcolsz a sötétség ellen, veszíteni fogsz.
S végül az elme azt gondolja...

„A sötétség nagyon erős, ezért győzött le.”

Itt fut tévútra a logika.
Természetesen a gondolatmenet helyes...
Harcoltál a sötétség ellen, és nem tudtad legyőzni…
Nem tudtál ellene tenni semmit.
Teljesen logikus, hogy arra a következtetésre jutsz...
A sötétség nagyon erős.

„Gyenge Nőnek tartom Magam hozzá képest.”

Emlékszel még, hányszor de hányszor hivatkoztál a félelmeidre és a gyengeségedre..?
A valóság azonban ennek éppen az ellenkezője..

Nem Te vagy gyenge, hanem sötétség.

Valójában a sötétség ott sincs, ezért nem tudod legyőzni.

Miért harcolsz olyan ellen, ami valójában nincs..?

Ne harcolj a félelem ellen...
Máskülönben egyre jobban rettegsz majd...
Újabbnál-újabb félelmek hatolnak a lényedbe.

S a végén félni fogsz még a félelemtől is, ami rendkívül veszélyes.

Ha a félelem hiány...
Akkor a félelem a félelemtől, a hiány hiányától való félelem.

S hidd el, ez az őrületbe kerget..!

Hogy tisztán láss...

Megismétlem az első négy mondatot, kicsit leegyszerűsítve...

A félelem nem más, mint a szeretet hiánya.
Cselekedj szeretettel, felejtsd el a félelmet.
Ha jól szeretsz, a félelem eltűnik.
Ahol mély szeretet van, ott nincs félelem.

Nem érzed, valaminek vagy Valakinek a hiányát..?


                                  €$@ß@

Illúzió...


No Comment...





Túl magasra vágysz, hol van már a rózsaszínű felhő..?
Veszélyes az út, a csúcshoz mindig közel a lejtő.
Pont olyanná válsz, mint akiken nevettünk régen...

Hidd el, többet ér, mindig amit nem kapsz meg pénzen.

Gyönyörű világod, mi szerelemtől lángolt, fekete-fehérré változott...
Hol van az a lány ma, rossz utakon járna, aki Velem együtt álmodott..?
Csak szép illúzió, lelkednek hívó szó, klassz új ruhák, bankszámla vár...

Így élni mért lesz jó..?

Hamisan szóló illúzió, lelkednek hívó szó...

Elhagy a vágy, s minden barát, szíved, ha túl olcsó.

Rohan a világ, ha Te is rohansz, lehetsz a legjobb...
De céltalan a cél, Én nem hiszem, hogy ez az, ami feldob.
Magányos a szív, ha kelepcébe magát bezárja...

Én segítek, ha kell, ha úgy érzed, hogy mégiscsak szállna.

Gyönyörű világod, mi szerelemtől lángolt, fekete-fehérré változott...
Hol van az a lány ma, Ferrariba szállna, aki Velem együtt álmodott..?
Csak szép illúzió, lelkednek hívó szó, klassz új ruhák, bankszámla vár...

Így élni mért lesz jó..?

Hamisan szóló illúzió, lelkednek hívó szó...

Elhagy a vágy, s minden barát, szíved, ha túl olcsó.

Csak szép illúzió, lelkednek hívó szó, klassz új ruhák, bankszámla vár...

Így élni mért lesz jó..?

Hamisan szóló illúzió, lelkednek hívó szó...

Elhagy a vágy, s minden barát, szíved, ha túl olcsó.



Én még mindig...





Égeti még ajkad, ajkam melege..?
Perzseli még bőröd, forró kezem..?
Élvezed még ajkadon a szám ízét..?
Ott vagyok e minden pillanatban Veled..?
Látod e még szemeddel, szemem sugarát..?
Hangom füledben, még szerelmes ének..?
Fészkel még a vágy, izgató testedben..?
Mond, ölelésemre sóvárogva vágysz..?
Adna e még csókot lázban égő ajkad..?
Odaadnád magad újra s újra Nekem..?
Éreznél e, vágynál e, egy életen át Engem..?
Szeretnéd e Magad mellett szerelmes szívemet..?

Mert Én még…

Ajkaimon érzem ajkad melegét…
Bőrömet perzseli forró kezed...
Nyelvemen élvezem a szád ízét...
Itt vagy egészen, s Én ott vagyok Veled.
Még mindig látom szemed sugarát…
Hangod fülemben még szerelmes ének...
Testemben még mindig itt fészkel a vágy...
Sóvárgom, hogy ölelj, Én ölelnélek Téged..
Még érzem, ahogy ajkaddal lázas csókot adsz…
Én már odaadtam Magam, végleg Neked...
Érezlek, vágylak, egy életen át Téged…
Magam mellett szeretném szerelmes szívedet.




                                  €$@ß@



2010. november 6., szombat

Aki Igazán Szeret, az mindig szeret…






Kedvesem…

Igaz a mondás…

„Aki Igazán Szeret, az mindig szeret…
Minden pillanatban szeretne a szerelmével lenni…”

Mint ahogy Én is vágyom arra, hogy Veled töltsek minden pillanatot...

De képes vagyok arra is, hogy elengedjelek…

Amikor érzem, hogy szükséged van a magányra vagy mások társaságára…
Feltöltődésre, helyzetértékelésre, megbeszélésre Önmagaddal…

Össze akarom kötni Veled az életem…

Naponta látni, csodálni, betelhetetlenül betelni…

Lehet, hogy most meglepetést okozok…

Annak ellenére, hogy ezt már többször megbeszéltük…
De éppen ezért, vagy éppen annak ellenére…

Boldogan vállalnék Veled egy közös gyermeket „is”…

Még akkor is, ha a szerelmünk nem erről szól…
S korunk szerint, már nem is lenne tanácsos…
De erős Bennem a vágy, hogy legyen még egy kapocs…

Az amúgy köztünk lévő, eltéphetetlen kötelék mellet…

Ami még jobban összeköt.

Szerelmem mi sem bizonyítja jobban…

Ahogy várlak Téged, bármikor is érkezel…
S ahogy sietek hozzád, ha kéred, s akkor is, ha nem…

Tudod, aki szeret, az mindig szeret…

Szeretnélek akkor is, ha betegen feküdnél az ágyunkban…
Ápolnálak, nem törődve azzal, hogy akár meg is fertőzhetsz.

Aki szeret, az türelmes…

Sokszor a szemembe vágod, hogy türelmetlen vagyok…
De ez csak nézőpont kérdése…
Mióta is várok Rád „türelmesen”...?
2009. Augusztusa óta..?

Talán egy kis türelmetlenség, már belefér.

Nem számolva azt a 15 évet…
Amig lelkem legmélyén, tudat alatt, titkon vágytam Rád…

Fontosabbá váltál az életemben, mint Magam, Én saját Magamnak…

Ha ezt önzetlenül viszonozni tudod…
Akkor a köztünk lévő kapcsolat soha nem lanyhul…
Akkor folyton erősödik…
Akkor a nehéz időkben a kapcsolatunk, segít lerázni a gondokat…
Adni bizakodást, erőt, értelmet a létért való küzdelemben…

Aki szeret, az kívül belül szeret…

Szeretem az aggódásodat, félelmeidet...
Szeretem minden apró hibádat…

Még azokat is, amik Téged annyira zavarnak.

Imádom a ráncaidat, a nózidat, a mosolyod alól kivillanó fogacskáidat.
A szemeid, az arcod a benned tomboló Nőt, a vágyaidat...
S nem zavar, ha korán pihenni térsz, vagy fáradtan ágynak dőlsz…

Én, majd őrzöm álmodat…

Aki szeret, szívesen öregszik meg Veled…

S csak azt kívánom, hogy előbb múlhassak el, mint Te…

Mert nem tudnám elviselni az elvesztésedet…

Szeretlek...


                                 €$@ß@

2010. november 5., péntek

Ahogy a karjaidba zársz, az a legszebb vallomás...






Árnyékod nélkül mit ér a fény…
Értelmetlen a nap, mi nem Melletted ér.

Álmaink nélkül, nincs remény…
Míg világ a világ, kérlek légy Enyém.

Emléked nélkül, mit érek Én…
Volt, hogy távolodtál, Bennem, mégis élt a remény…

Ábrándjaimmal lelt rám az éj…
Ne csak álmaimban légy az Enyém.

Mikor itt vagy, úgy ölelsz, mint senki más…
Ahogy a karjaidba zársz, az a legszebb vallomás.

Szívünknek most a föld megáll…
Mert ahogy ölelsz, úgy nem ölelt még senki más.

Szerelmed nélkül mit érek Én…
Lágy hangod nélkül nincs, mi elkísér.

S ha nem lesz több holnap, nem bánom Én…
Nélküled nincs jövőm, nincs ki elkísér.

Ha a múltban élsz, ott nem lel rád a holnap…
S nincs jövő, ami csak Ránk vár.

Most van itt a perc, ami már nem csak egy látomás…
Hát töltsd Magadba, a szívem szerelmes dallamát.
 


                       €$@ß@




Így fogadtalak el...




Kedvesem...

Téged Szeretni csak " okok" és "miértek" nélkül szabad...

S nem azért, mert szép vagy jó, vagy kedves, vagy művelt, vagy okos vagy...

Hanem azért, mert olyan vagy, amilyen.

Nem is tudnálak másképp...
Ilyennek ismertelek meg...

S így fogadtalak el...


                                  €$@ß@

Meddig élnék, mondd, hangod nélkül, meddig élhetnék...







Életem, mit húrjaidon fontál Nekem, elkísér...

Egy kottába írt olthatatlan szenvedély.

Mert benne él a holnap minden új remény...

Amiért élnem kell.

Te vagy a hangszerem...
Ki minden nappal más dalt dúdol el s hiszem...
Ez átsegít majd minden bajon...

Van hitem..!

Ha itt vagy Velem minden rezdülésemben...

Csak játssz Nekem..!

Mert meddig élnék, mondd, hangod nélkül, meddig élhetnék...
Hiszen ott vagy minden dalban Nekem éreznem kell...
Sok őszinte hangban.

Nem találnék mást, hogy mondjam el.

Oh, hogy mondjam el..!
Félek túl kevés Én bármit adhatnék...
De a tűzbe mennék Érted bárcsak érthetnéd.

Nélküled már rég semmit sem érhetnék...

De Nekem élnem kell..!
Te vagy a hangszerem...

Veled az élet minden másodpercét élvezem...

A hangodat már száz közül felismerem...
Játssz, hogy mindig halljam, mert így van hitem...

Tarts életben..!

Mert, meddig élnék, mondd, hangod nélkül, meddig élhetnék...

Hiszen ott vagy, minden dalban, Nekem éreznem kell...

Sok őszinte hangban...

Nem találnék mást, hogy mondjam el...

Lennél inkább szent asszony a Nők között..?





Leveted feszes asszonyruhád...
Vágyaid selymébe öltözöl.

Testedet átjárja a szerelem...
Vagy, lennél inkább szent asszony a Nők között..?

Lehajolsz hozzám, hogy lássam milyen...
Fesztelen gőggel engedni útjára álmaid.

Itt vagyok..!

Űzött ma hozzám a vágyad...
S Én leszek ringató puha ágyad...

Tested titkára szomjazom...
Sejtjeimmel áztatom pillanatunk gyönyörét.

S lángoló tüzedben hamvadok...
Örökkön örökké.


                              €$@ß@

Várlak...






Várlak a hajnali ébredésben...
Várlak az éjszaka sötétjében.

Várlak, mikor bőrömet csípi a szél....
Várlak, mikor a ragyogó Nap útra kél.

Vártalak nyáron, várlak most ősszel...
Ne kelljen tovább várnom, a hideg téli estéken.

Várlak fényben, sötétségben...
Várlak álmomban, s várlak ébren.

Várlak, örökkön örökké...
Magamban.

Várlak, míg szívemben ki nem alszik a fény...
Várlak, míg a nappalt fel nem váltja az éj.


                      €$@ß@


Szenvedély nélkül, holtak lennénk...





Tudod Kedvesem...

A szenvedély Benned és Bennem is ott lakozik.

Benned, talán egy kicsit többet alszik.
Vár...

S végül felkavar.

Kinyitja száját és beszél Hozzánk.
Irányít.

A szenvedély uralkodik Rajtunk, mi pedig engedelmeskedünk neki.

Mi más lehetőségünk lenne..?
A szenvedélyből merítünk legjobb pillanatainkban...

A szerelem örömében...

Néha elviselhetetlenül fáj.
Ha tudnánk szenvedély nélkül élni, talán békességet találnánk...

De akkor Te is Én is üresek lennénk.

Üres szobában találnánk Magunkat... 
Lefüggönyözve, teljesen átfagyva.

Szenvedély nélkül, igazán holtak lennénk.

                            €$@ß@


2010. november 4., csütörtök

Egy érintésem, néha több, mint mint Én magam...





Kedvesem...

Semmi sem mutatja jobban a szeretetem...

Mint egy szívből jövö, meleg ölelés.

Észre vetted már..?
Mert Én igen..!
Mikor szomorú vagy, egy gyógyító érintésem mondja el...

Mennyire szeretlek.

Azt mondja el, hogy nem vagy egyedül.

Egy érintésem, néha több, mint mint Én magam...


                                       €$@ß@

Mindig hinni tudtam Benned...





Sokat gondolkodtam azon, s kutattam…

Mi is lehet Rajtad kívül a másik legnagyobb ajándék…
Amivel az Élet megajándékozott…

De úgy érzem, rátaláltam…
Csak először, rossz helyen kerestem…
Azt hittem, valahol körülöttem van…
Pedig nem..!

Mind végig Bennem volt…

S az nem más…

Mint a Lélekerő…

Igen, a lelkem ereje…
Hogy hinni tudok valamiben…
Mint ahogy most is...

Mindig hinni tudtam Benned.


             €$@ß@



2010. november 3., szerda

Lelked lelkemet megtalálva, véglelg összeforrt...




Kérted öleljelek, nem kell mindig a szó...
Jó néha a csend, olyan megnyugtató.

Hunyjam le szemem, ne beszéljek...
Ne szavakkal, a testemmel meséljek.

Hallgassam, ahogy ver a szíved...
Ereidben mint fut a vér.

Érezzem bőröd rebbenését...
Mikor vállad a vállamhoz ér.

S Én öleltelek, érezve minden gondolatod...
Minden örömöd, amit Én nyújtottam...
S mindent, mit Más, összes bánatod.

Öleltelek, akkor este...
Az ölelésem olyanná vált....
Mint mikor a Hold, csillag karjaival...
Magához öleli a eget, s az éjszakát.

Közben szívünkben a csend hangja lágyan dalolt...
S lelked, lelkemet újra megtalálva...
Összefonódva, végleg összeforrt.

                          €$@ß@

2010. november 2., kedd

Náladnál jobb embert soha nem szerettem...



Szeretném, ha egyszer (sok-sok év múlva) karjaidban érne el a végzet...
Mindegy lenne hol, de most még nem mindegy, hogy mikor.

Akkor majd az lenne a fontos, hogy Én induljak előbb...
Aztán majd úgyis várlak az égben valahol.

Sosem tudnám elviselni, ha nem lennél Nekem...
Mert Nélküled mit sem érne az előttem álló élet...

Mert ellobbanó gyertyámnak Te adod a lángot...
Mely csak addig fénylik, míg ölelhetlek Téged.

Valahogy enyhébbé válna az elbúcsúzás Tőled...
Ha érezném a melegséget ott a szíved fölött.

Mely annyiszor vált szívemmel dübörgő ütemmé...
Mikor vérünk áramlása túl magasba szökött.

Mennyi mindent jelent majd az a legutolsó csók...
Mitől pihetollá válok és súlytalan lesz testem.

S mennyivel könnyebb lesz azaz utolsó sóhaj...
Mi ajkadon marad, egy végső köszönömmel.

Talán a sors kegyes angyalai megengedik Nekem...
S szárnyakat adnak a legutolsó percben.

Így suhanás közben még egyszer megsúghatom...
Náladnál jobb embert soha nem szerettem.

Nem tudom, merre megyek, merre keresselek...
De az, biztos, végül úgyis megtalállak.

S akkor örök szikrát lobbant az a mindig élt tudat...
Hogy Együtt leszünk fényei a mennyei világnak.

                                      €$@ß@

Olyannak szeretsz amilyen vagyok...





Sokszor annyi is elég, hogy megérints...

Mert az érintésedből sugárzik mennyire szeretsz.

Hogy halljam a hangod...

S akkor már tudom, hazaérkeztem...

Néha ennyi is elég ahhoz, hogy visszatérjek Önmagamhoz...
Megmutattam a legbelső énemet...

S Te nem menekültél el...
Nem fordítottál hátat...

Elfogadtál és olyannak szeretsz amilyen vagyok.

Szeretném ha már most mellettem lennél...

Örömben és bajban...

Vagy mindkettőben egyszerre...

Mert Én már most Veled lennék mindkettőben...


                                   €$@ß@

Mire gondolsz..? Amikor azt hiszed nem tudom mire gondolsz...






Volt idő míg élveztem tudni azt, mit is forgatnak a hozzám közel állók a fejükben...
Valahogy jó volt mindig egy lépéssel előttük járni...

Akkor, sokkal egyszerűbb volt a világ.

Pedig mindig, mindenkinek az lehetne...
Elég lenne annyi...

Ha nem kertelnénk, s kimondanánk azt, amit gondolunk...
 

                                    €$@ß@

2010. november 1., hétfő

Ketten egyet... Egy Igazat...






Sokszor van úgy, hogy azt gondolod, sőt kihangsúlyozod...

Ezt egyedül kell megoldanod..!

De ez nem igaz..!
Tudnod, érezned kell, hogy van Valaki…

Akire mindig, minden pillanatban számíthatsz…

Aki nem rúg Beléd minden páros napon…
S nem kér bocsánatot érte a páratlanokon.

Aki igaz, hogy több mint egy éve elkövetett egy óriási hibát…

Viszont, az azóta eltelt idő alatt azon fáradozott…
De ez nem is igazán fáradozásnak nevezhető…
Inkább küzdelemnek…

Igen, azon küzdött, hogy kijavítsa...

De legalább halványítsa azt a hibát, amit elkövetett.

Akiről, már Te is bátran ki merted jelenteni…

Ö az, aki Velem száll…
Átadja szárnyait, ha zuhannák...

Akiről elmondhatod, Ő az kit Melléd rendelt az Ég…

Mert Vele minden más, Ő a végső megoldás.
Akiről a szíved mélyén mindig is álmodtál…
Akiért még Te is változnál…

Bár Én nem akarom, hogy változzál.

Aki mellett megtaláltad, azt a gyönyörű édes, igazi létezést…

S már Te is tudod az, amit adnál, Neki nem kell több annál…

Aki a Társad lenne…
S Akinek Te is boldogan a Társa lennél.
Aki mellett végre megnyugodnál…
Aki mellet többé nem érzed magányosnak Magad…

Mert Vele Ketten alkottok egyet…
Egy Igazat…


                          €$@ß@


Jóban-rosszban...





Néha nincsenek szavak, vagy rímek arra, hogy pontosan leírjam...
Mi is történt aznap.
Van úgy, hogy egy nap egyszerűen csak véget ér.

S van úgy, hogy Valakinek könnyeivel küzdve ér véget...

Ha valakit nagyon szeretünk, nem hagyhatjuk csak úgy elveszni.

Ez a fajta szeretet tart minket életben...

Akár van értelme mások számára, akár nincs.
Valóban születnek néha örök és megbonthatatlan kapcsolatok.
Egyesek tényleg rátalálnak arra az egyetlen emberre...

Aki jóban-rosszban kitart mellette.

Ez az ember lehet egy házastárs, ünnepelheted őt álomesküvővel.
De az is lehetséges, hogy az az ember...

Akire egy életen át számíthatsz...

Az az ember, aki igazán ismer...
Talán még jobban ismer, mint Te Önmagad.

Ő nem más mint az az ember, aki Írja ezeket a sorokat...

S Veled van minden örömteli vagy szomorú pillanatodban.




                                          €$@ß@