Nagyon jó, ahogy gyöngéden kezemhez ér kezed...
Amint arcomon végigsimít, lágy tekinteted.
Hangod repdes, ajkaidról kedvesen becéz...
Ittléted órája, újra múlt örömöt idéz.
Úgy figyelsz rám, ahogy nagyon régóta senki már...
Érzed, mikor boldog vagyok, lángol bennünk a vágy.
Két karomban, angyalszárnyain fel, a menny felé...
Nem gördíthetnek akadályt, szárnyalásunk elé.
Kell, hogy enyém légy, bár másnak dobott oda az ég...
Szívemben tőled, mégis hő szeretet lángja ég.
Csoda ez, mert nem félek, így is szeretni Téged...
Szívünk kinyílt, sorsunk a beteljesülés, nem az enyészet.
Nem hittem, hogy létezik ilyen együtt rezgés...
Amikor fénnyel fon körül, a rólad merengés.
Ugyanaz a zene csal, szemünkbe örömkönnyet...
S varázsol el a hópelyhek tánca, mely oly könnyed.
Mint májusi szellő, mely lágy virágszirmot borzol...
Vagy a gyertya lángja, ha légies homályban táncol.
Arcodra különös, fénylő színeket festve...
Miközben alkonyból, lassan születik az este.
Tudom, hogy mindez nem összetörhető, szép álom...
Minket igazol a Te s az Én valóságom.
Mennyei boldogság az is, ha rám gondolsz...
Amikor ide ér hozzám, arcomra gyönyört rajzolsz.
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése