Jó ez így...?

Oly jó ez így...

Karodban ringatózva hallgatom, ahogy mesélsz.

Oly jó ez így...
Ahogy átfutnak rajtam érzelmeid, s hogy csak értem élsz...

Hogy más ember lettél, s más lettem Én is.

Kicsiny mi-világunk oly hatalmas és oly szép...
A szavakig nem juthat el az elmondhatatlan érzés.
Ó, ringass még, simogass, gondjainkat messze repítse el a szél...
Duruzsolj nekem szép álmokat!

Kezed, szád, szemed, mindened rólunk beszél...

Nincs szükség ígéretekre, sem bizonyságra...
A szavad, lényed, a tudat, az érzés, tengernyi bizonyságot ad...
Még akkor is, ha holnap messzire visz tőled...
Egy nem várt pillanat...
Oly jó ez így...

A mindennapokban tőlem távol, mégis bennem élsz...

Hallgatom, ahogy szíved értem dobog...
Tudom, hogy nekem álmodsz, értem remélsz...

S mint magadért, értem legalább annyira félsz.

S ha egyedül vagy, a magány csöndjének akkor is némán bár...

De tündérmeséket csak rólam mesélsz.

                                                   €$@ß@

Csak egy szó, de nekem mindenem...

A napok múlnak.

Mikor együtt vagyunk, s ha nem, tudom, érzem, hogy szeretsz...

Mindennél jobban ragaszkodsz hozzám.
Életem legszebb, leggazdagabb pillanatai azok a napok...

Melyeket veled töltöm, veled élem.

Veled nincs olyan hogy unalom...
Hogy ne tudnánk mit kezdeni kettesben.
Mindig valami mozog benned, valami újat kieszelsz...
Vagy csak éppen a szavakkal játszol, vagy velem.

Sokáig nem tudtam mi a szerelem, de mióta megismertelek... 

Ez az érzés ami hozzád, hozzám, egyre közelebb.

Amikor azt mondod, hogy szeretlek...

S elveszek valahol szemeidben...

Tudom hogy nem csupán szó volt...

Hanem igazi érzelem.

Csak egy szó, de nekem mindenem...

Szeretlek...Kedvesem.

                      €$@ß@

Akkor már megérte az egész élete.

Az igazán fontos dolgok belül vannak.

Ezeket szemmel nem, csak szívvel láthatod.

Az idő is ilyen.
Mindenkinek más és más.
200 felett egy másodperc, életet és halált választ el.

Hidd el tudom... Megtapasztaltam. 

Másnak órák is csak semmitevéssel tellnek el.
Ha várod a szerelmed...

Minden másodperc örökkévalóságnak tűnik...

De ha együtt vagytok...

Észre sem veszed ha elszállt egy egész nap.

Nem biztos, hogy mindig az örökkévalóság számít.
Néha egy tündér elsuhan előtted a tengerpart homokjában.

Csak egy kicsit megérint a szele.

Csak a következő hullámig látható a pici-lábanyoma.
De hidd el azt a pillantot érdemes kivárni!

Értelmet ad az addigi várakozásodnak...

Erőt és hitet ad a jövöre!
És akkor már mindegy...
Másnapra látszik-e a homokban a lábnyoma vagy sem.

A szívedben örökké megmarad!

Onnan már a legnagyobb hurrikán sem tudja elmosni.
Az ember sokszor érzi semminek magát.
Ehhez még a tengerhez sem kell elmenni.
De ha valaki, szívébe egy apró lábnyomot tud hagyni...

Akkor már megérte az egész élete.

Főleg ha tudja, van folytatás...

                               €$@ß@ 

Megéri azt az utat, ami hozzád vezet...

Mi okoz nekünk boldogságot?

Ha azt teljesítjük, amit a magunktól...
A józan eszünktől elvárunk...

Vagy ha azt, amire a szívünk vágyik?

Az ember életében rengeteg dologért kell megküzdenie.
De vajon azért küzdünk...
Hogy egy törékeny percig megkaphassuk, amire vágytunk?
Vagy magában a küzdésben leljük-e örömünk?

A legtipikusabb példa erre a szerelem.

Ez a harctér csupa lemondásból áll...
Az ellentmondások egymást eltűrővé tételéből...
Kompromisszumokból...
Talán pontosan ez az.
Ez az, ami értelmet, szépséget és tartalmat ad a kapcsolatnak.

A másikért tesszük.

Hisz ha szeret, akkor úgy, ahogy van.
Mégis, az a kis elégedett mosoly a szája sarkában...

Megéri azt az utat, ami hozzá vezet.

                                          €$@ß@ 

A saját szíveden kívül, nem követhetsz senkit!

Egy romlott világban az ember...

A saját szívén kívül nem követhet senkit!

Se az apját, se az anyját...
Se a hatalmat, sem a társadalmi törvényeket...
Sem a neveltetését, sem az iskoláit...
De még a gyóntató papját sem...
Semmiféle ideológiát, elvárást, politikát, morált...

Csakis a saját lelkiismeretét!

Saját szívünkön kívül...

Minden jó tanács, elv és parancs megvizsgálandó!

Különben mi is bagollyá válunk, és huhogunk!

                                  €$@ß@

Soha nem fogom megérteni !

A keserű embernek, rövid időn belül nem maradnak vágyai.

Sem élni, sem meghalni nincs kedve...
S ez a legnagyobb baj.
Az idő múlásával, sokak csak azt veszik észre...
Még mennyi mindent nem tettek meg...
Mennyi helyre nem jutottak el...
Kinek milyen igényei vannak, vagy lettek volna....

Csak keseregnek ahelyett hogy lépnének, méghozzá előre!

Szerintem, soha nem késő megvalósítani egy-egy tervet...
Nem beszélve arról, hogy azok a dolgok...

Amik számunkra fontosak, előre visznek.

Mert megerősítenek, vidámmá tesznek....
Vagyis tehetnének, ha kinyitnánk a szemünket!
Egy nagyon jó példa van előttem...

S csak csodálkozom azon, amit látok.

Életerős ember( legalábbis eddig annak hittem)...
Egy számomra közel álló hölgy, aki csak kesereg...
Szinte már nincs jó pillanata, nincs igazi mosoly az arcán.
Rossz látni az ilyet...

Mert ha jobban belegondolunk, csak egy életünk van...

Az, hogy mit teszünk, vagy mit nem teszünk meg életünkben...
Az csak rajtunk áll.
Egyébként itt felmerül még egy negatívum...
Mikor másokat kezdünk hibáztatni azért...
Amiért mi ott tartunk ahol...

Borzasztó ha kizárólag valaki mást teszünk felelőssé...

Saját vacak állapotunkért.
Nem beszélve arról...
Az ilyen emberek milyen energia vámpírok...

Ha nekik nem jó, hát nehogy az legyen másoknak..

Soha nem fogom megérteni !

                                       €$@ß@

Megkapni amit akarunk...

Nem nyílik korlátlan lehetőségünk arra...

Hogy megkapjuk amit akarunk.

És nincs annál rosszabb, mint kihagyni valamit...

Ami megváltoztatná az életünket.

                            €$@ß@

A Most, sohasem igazán jó...

Aki szárnyatlanul él a viharos, ködszürke Időben...
Nem tehet mást, mint vár.
Várja a jobb világot, s a partot.

Így élünk.

Jó azoknak, akik várni tudnak még...
Mert sokan már nem is várnak, egyáltalán.
És azoknak, jaj!
Ez a várakozás nem vallásos, hanem örök emberi tulajdonság.

Jobbra vágyunk, mert ahol vagyunk, ott nem jó nekünk.

Valami mindig hiányzik, még a legszerencsésebb életekből is.

És ami hiányzik, az - figyeld meg - mindig a legfontosabb.

Arccal a jövőnk felé nézünk, és bízunk benne...
Ha tudunk még bizakodni! 
Hogy hátha ott...

Ott talán jobb lesz.

Elvesztettük a bentet, a szívünk boldog közepét...
Azóta csakis kívülre és előre tudunk nézni.

A Most sohasem igazán jó, csak a Lesz.

Talán...

Ha nem merészkedek túl a...

Sok sebet hordozok...
De hordozok magamban olyan pillanatokat is...
Melyek soha nem történtek volna meg...
Ha nem merészkedek túl a határokon.

                                                                                                           €$@ß@

A mi csillagunk...

A Nap utolsó mosolya elhagyta ajkait.
Álmos kis patakparton egyedül csodálom...
Lassan magamra húzva a természet lágy takaróját.
Egyedül...

Csak Én és az álmaim..

Simogató zöld lepedőre dőlve hallgatom...
Ahogy álomba dobog a szívem.
Meztelen lábaim, dúdoló kövek közt nyaldossa a patak.
Már lebegve álmodom...
Apró cseppek simogatják bőrömet...
Szellő játszik halk szonátát lábujjaimon.
Átadom lelkem virtuóz mesterem ajkainak...
Ernyedten élvezem...
Ahogy néma szavai becézve kúsznak fel izzó testemen.

S Én csak hallgatom, egyre tomboló szívem.

Dobogok...
Vadul és tisztán...
De már két szívet hallok...

Ahogy eggyé olvadva járnak ritmustáncot...

Ajkamon ébresztő csókoktól térek magamhoz...
Hát itt vagy?!

Ajkaink vad párbeszéde ad választ kérdésemre.

Már nem álmodom...
Testem, illatos virágod ébreszti álmából.
Ahogy simogatva bontom szabaddá...
Bőröd minden négyzetcentiméterét.
Egyre tisztábban látom Őt!

Szemei szemembe írják vágyait!

Szeretlek!
Csókolja fülembe.
S Én átadom magam Neki!
Aztán lezárja szemeim...

Hogy lelkemmel látva bízhassam rá magam.

Hűs cseppekkel felesel vágytól izzó bőröm...
Ahogy térképet rajzol rám nedves ujjaival.
Hangszerré válok kezei közt...
Ahogy lágyan követi minden ívem, pengeti húrjaim...
Dallamokat csalva elő lelkemből testemből!
Ujjaim hajába fonódva fésülik kusza tincseit.

Már nem számít semmi, csak Ő és Én!

Átadom helyem a selymes fűben...
Hogy felfedezhessem, beszélgethessek minden porcikájával...
Hogy édes zenéje csiklandozza fülemet...
Hogy kezeim bilincse szoríthassa.

Hagyd hogy szeresselek!

Dönt le újra.
Kezeim lassan haladnak kapuja felé.
Nálam van testének kulcsa, rám vágyva!
Utat enged kezemnek, ajkaimnak, néma szavaimnak...

Mesterien csalogatom elő, olaját a zárhoz...

Lábaim közrefonva együtt próbálgatjuk a zárat...
Nem rontok be,csak játszom vele...
Forgatom a kulcsomat...
Egyre mélyebben...
Langyos nyári eső mos össze minket...
Égdörgés nyomja el közeledő vulkánkitörésünket...

Összetapadva repülünk egyre magasabbra...

Hogy végül feljuttassunk az égre egy új csillagot...

A miénket...

                                                                                           €$@ß@

Egyszóval a titkomat...

Meghalok és feltámadok minden nap...

Minden egyes versemben, írásomban.
Azért élek, hogy megmutassam...

Amiről azt kell elhitetnem, magam sem értem...

Ami más szemében ömlengés...
Mindentől függetlenül, talán nem fejezem olyan rosszul ki.
De Én azért tudom.

Egyszóval a titkomat.
 

                     €$@ß@

 

Nem kell más...

Te ugyanúgy akarsz, ahogy Én téged...

Éjjel az ágyban is ugyanazt érzed.
Én látom a szemeden, ha nem is mondod...

Őrültek vagyunk és nem bolondok.

Nem kell más, úgy csókolnám a szádat...
Letépném az összes ruhádat...
Ahogy azt nem csinálta még más!
Nem kell más, amikor a szemembe nézel...
Majd attól a tűztől égsz el...

Amit te bennem gyújtottál.

És nem kell más!
Ugye játszottál már a gondolattal...

Hogy egyszer, majd mellettem ér minden hajnal?

Édes hangod a fülembe súgja...

Nem volt elég, csináljuk újra!

És nem kell más!
Nem kell más, úgy kívánom a szádat...
Csókolni a kezed, a lábad...
Érezni a bőröd illatát.

Nem kell más!

Jó a kocsiban, a kádban...
Jó a fűben, az előszobában...

Nekem mindegy, hol jön ránk.

Nem kell más!
Nem értek a szóból...
Sose legyen elég a jóból...

Örökre elcsábítottál!

Nem kell más!
Úgy akarlak Téged...
Nem érzed, megőrülök érted...

Add hát nekem, minden nappalod és éjszakád!

És nem kell más!
Úgy kívánom a szádat...
Csókolni a kezed, a lábad...
Érezni a bőröd illatát...
Tudom, elég ha a szemedbe nézek...

Neked sem kell más!

€$@ß@

Őlelés...

Nem volt már fiatal, ez a mámorító este...
Lelkünk mindvégig, egymást kereste.

Szemünk a test mélyére látott...
Kitagadtuk magunkból az egész világot.

Örvénylett, vibrált körülöttünk a levegő...
Vonzott és taszított egy végtelen erő.

Lángolt a lelkünk, a vágyunk égetett...
Magunkban éreztük az izzó fényeket.

Lassan eggyé olvadt, szerelemtől égő testünk...
Ez volt mit évek óta, egy másikban kerestünk.

Ölelni, csak ölelni akartunk egyre...
Vágytunk, a kettőből eggyé vált testre.

Magunkba olvasztottuk a végtelent...
Zártunk szeretetburokba éveket.

Kavargó, izzó gömbbé lettünk hírtelen...
S lebegtünk, forogtunk szivárványszíneken.

Hittük a pillanatnak, sohasem lesz vége...
De az est szépen lassan, átúszott az éjbe.

Majd a reggel is lassacskán ránk köszönt...
S elhozta az éltető, pusztító fényözönt.

                 €$@ß@

A vágy a mi hajtóerőnk…

Nem a magyarázatok visznek minket előre...

Hanem a bennünk lévő vágy, hogy előrejussunk.

                                                     €$@ß@

Mit mondanál...?

Mit mondanál, ha most kezedbe tenném két kezem...
Tekintetemből sütne az érzelem...

S csókra várón lehunynám a szemem?

Mit mondanál, ha fejem a válladon nyugodna...
Vagy ajkam kis pilleként csapongva csókolna...

S szerelmet susogna?

Mit mondanál, ha éreznéd testemben a vágyat...
Ami érintésed nyomán támad...

S tűzként ereimben szerteárad?

Mit mondanál, ha szám szerelmesen súgná neved...
Ha kitárnám feléd a szívemet...

S kezedbe tenném az életem?

Mondd, mit mondanál?

                                                                    €$@ß@

Az igaz szerelem áldás...

Ha szerelmet érzünk valaki iránt...

Hamar azon kaphatjuk magunkat...

Hogy eltérít a helyes ösvényről a birtoklási vágy.

Sőt, még rosszabb, ha a másik embert megpróbáljuk...

A saját elképzelésünk szerint formálni.

Ezzel azonban elkezdődnek a bonyodalmak...

Hiszen a szeretet lényege, a feltétlen elfogadás...

Eltűnik.

Ahelyett, hogy elfogadnánk egymást...

Megpróbáljuk megváltoztatni.

Csakhogy mi magunk is arra vágyunk...

Elfogadjanak minket olyannak, amilyenek vagyunk.

Akkor ez miért nem megy mindenkinek?

Miért a birtoklás, és megváltoztatás munkálkodik...

Szerelmi kapcsolatok többségében?

Az igaz szerelem áldás...Ezt Én is érzem.

A legfontosabb, amivel ezeket a bonyodalmakat elkerülhetjük...

Ha létrejön az igaz szerelem.

Mert csakis az a gyógyító erejű!

A valódi stabil szerelmi kapcsolatok azért tudnak fennmaradni...

Mert a felek mélyen szeretik egymást.

A valódi biztonságot önismeret által...

Csakis önmagunkból meríthetünk.

Mert ha szerelmünket mégis elveszítjük...

Akkor is meg kell tudnunk állni egyedül a lábunkon.

De ha bajban vagyunk, ne szégyelljünk segítséget kérni...

                                                                                                                  €$@ß@

Legyünk szerelmesek az egészségünkért!

Aki volt már szerelmes...

Az tudja mennyire másodlagossá válik minden...

Ami a szerelmen kívül van.

Mennyire nélkülözhetővé válnak...
Az addig legfontosabbnak tartott dolgok is.

A kiegyensúlyozott kapcsolat akár a felhőkig is felemelhet...

Egy rossz szerelem azonban beteggé tehet.
Mindenki látott már szerelmes párokat...
Akik majd kicsattantak az életerőtől...
Akiknek mellkasa csak úgy dagadt az önbizalomtól...

S cseppet sem zavarta őket a külvilág irigyeink tekintete.

A boldogság ugyanis folyamatosan kreálja...
A pozitív gondolatokat.
A párkapcsolatban élő embereknél kimutatták...
Az úgynevezett boldogsághormont, az endorfint.
Ez segíti a test regenerálódását betegség esetén.
A pozitív gondolatok pedig segítik feloldani...
A feszültséget...
S lebontják a szervezetünkben felhalmozódott stresszhormont.
Ha kicsit odafigyeltünk, észrevehettük...

Testünk jobban működik, amikor szerelmesek vagyunk.

Energiával teltnek érezzük magunkat...
Alvásszükségletünk csökken, fizikai teljesítményünk nő.
A bőrünk megszépül, és majd kicsattanunk az egészségtől.

A boldog párkapcsolat a hosszú élet egyik záloga is.

Amennyire jó hatása van egy jó kapcsolatnak...

Éppen annyira veszélyes lehet egy rossz viszony.

A pozitív érzések helyét ilyenkor...
Olyan érzelmi megnyilvánulások veszik át...
Mint az elveszettség érzése, frusztráltság, ellenségeskedés...
Valamint az önbecsülés és öntudatosság elvesztése.
Az ilyen negatív érzések elhatalmasodása betegséghez vezet.
A válságnak különböző tünetei vannak...
Amelyek nemcsak lelki gyötrődéssel járnak...
Hanem testi tünetekben is megnyilvánulnak.
A figyelmeztető jelek nagyon hamar jelentkeznek.

A válsághelyzetet a tudatalattink sokkal hamarabb jelzi...

Mint hogy az tudatossá válna.
A testi reakcióink már azelőtt árulkodnak félelmeinkről...
Hogy egyáltalán képesek lennénk megfogalmazni azokat.
A rossz vagy kényelmetlen kapcsolat első figyelmeztető jele...

Az elveszettség érzése.

Ez alól mindenki próbálja kivonni magát...
Evéssel, alkohollal, esetleg droggal.
Az immunrendszer legyengül...
Könnyebben kapunk meg betegségeket.

Az elveszettség egy idő után félelemmé válik.

A rossz kapcsolatban élők elkezdenek félni a jövőtől...
A lehetséges változásoktól...
Az addig megkérdőjelezhetetlennek hitt bizalom meginog.
A jellemző testi tünetek a fejfájás...
Gyomorpanaszok, bőrbetegségek.

A félelem egy idő után átcsap védekezésbe...

Ellenségeskedésbe és agresszivitásba.
Ilyenkor néha bosszútervek születnek...
A negatív fantáziálások fokozzák...
Az amúgy is pattanásig feszült hangulatot.
A zaklatottság negatív hatással van az érrendszerre...
Valamint a szívműködésre.
A folyamatos fagyos hangulat egy idő után...
Frusztrálttá teszi a partnereket...
Ami egyenes út a depresszióhoz.
A folyamatos elégedetlenség és negatív érzések...
Egyenes következménye az önbecsülés elvesztése.
Az alacsony önértékelők...

Általában borúsan szemlélik a világot, maguk körül...

Az egykori boldog kapcsolatból nem marad más...

Csak a reménytelenség.

                                         €$@ß@

Szerelemről komolyan...?

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon...

Elrévedezni némely szavadon.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez...

Egy pillantásod, hogyha megkeres.

Én nem tudom, mi ez, de érezem...

Hogy megszépült megint az életem.

Amit szerelemnek hiszünk, nem egyéb...
Mint a teljesség vágya és keresése.

Amit a szerelemről tudni kell, vagy érdemes...

Nem állítható elő laboratóriumi körülmények között...
Nem is lehet pontosan meghatározni, jelentését.

Szerintem a szerelemről...?

Csak közelítő meghatározást lehet adni...
Sajátos érzelmi állapot, amit az jellemez...
Hogy a tudat egy másik ember képével...
Emlékeivel van tele.
A személyiség motivációs rendszere, leginkább arra irányul...

Hogy ennek a másik embernek a közelében lehessek.

Mindenki álmodik egy ideális partnerről,
S ha talál olyan személyt, aki megfelel ennek az ideálképnek...
Azonnal úgy gondolja, hogy megtalálta, akit keresett.
Megtalálta az Igazit.

Szerelem első látásra...?

Valójában még nem is ismeri azt a személyt...
S csupán az animációnak nevezett képet szereti...
Melyet Ő formált a saját képzeletéből.

A Nőkről alkotott eszményem...

Nem a valóság megjelenéséből keletkezett... 
Hanem bennem született, bennem jött létre...

Isten tudja, hogyan.

Don Juan sem tudta, hogy a valóságban mi a Nő...
Kétségbe esve kereste saját animáját ezer nő közül...
Anélkül, hogy ezeket látta vagy megtalálta volna bennük.

A szerelmet, nem bölcs hozzáértők magyarázzák el...

Nem tanítják tantárgyként egyetemeken...
Így felvételi vizsga sincs belőle.
Gyakorlati tapasztalat, hogy abba szeretünk bele...
Aki éppen mellettünk áll akkor...

Amikor Cupido nyila eltalálja szívünket.

Nem lehet kiszámítani, ez mikor történik...
De azonnal örömmel fogadjuk.
Meghatározhatatlan boldog érzés kerít bennünket hatalmába...
S még a szerelemmel együtt járó fájdalmakat is...
Édesnek érezzük.

Megmagyarázhatatlan kitörés ez a hétköznapok szürkeségéből.

A szerelem érzése más, mint a szereteté...
Ebben, mindig biztosak vagyunk.
Az asszonyok találták föl a szerelmet...
A férfiak a házasságot...Meg (állítólag) a hűséget.
De gyakran előfordul...
Az ember otthagyja a családját a szerelméért...
S ebből új családot formál...

Kérdezem, van köze a házasságnak a szerelemhez?

A házasság feltételévé kellene tenni a szerelemet.
A szerelem művészete, nem más... 
Hogy nem engedjük elragadtatni magunkat a vak ösztöntől...

Hanem közös élménnyé formáljuk...

Isteni csoda...
Hogy az eközben test, lélek, és szellem egészévé lesz...

Férfi és Nő, valóban egy testté válik.

                                                                                                                           €$@ß@

Veszprém...

Az ember, észrevétlenül is gazdagsággal születik...

Egy egész darabkát birtokol a nagyvilágból…
Valahol, országokat elválasztó határsávok vonalán...
Vagy a szülőföldje lelkén...
Az ország, lélegzetvételének közepén...
Összekapaszkodó magas házak között.
Vagy kertek ölelkezésének rejtekén megbúvó...
Fészkek mélyén, rácsodálkozik lassan nyíló szemünk...

Szülővárosunk örvendező mosolyára.

Mellyel üzen, ifjú lelkünkre várva...

Várt, befogadott, felnevelt bennünket…

S miként az évekre, a mulandóság látszatát ragasztotta az élet...
Lassan növekvő léptünk, egyre távolba merészkedik...
Először kanyarodunk el az utca végén...
Ahonnan már nem látszik a szülői ház...
Eltűnnek az ismerős ablakkeretek...
A virágba boruló cseresznyevirág-ágak...
Már nem láthatóan integetne.
Első felfedezés, bár csak egy utca...

De millió képzelgés megvalósulása.

Az örök kíváncsi gyereklélekre gyógyító balzsam…
Felfedezés…
Akkor is, ha kézen fogva húznak vissza...
Bele ne szédülj, a sok élmény, szédítő hullámvasút-játékába…
Először látszódik igaz alakjában az a fura pont...
Mely az erkély korlátjáról nézve...
Csupán egy barna maszat képét öltötte magára, rajzlapomon.
Ahonnan a reggeli és esti harangszó kondulása...
Oly biztosan szállt be fülem...
Örökkön felfedezésre nyitva álló ajtaján...
Mellette pajkosságok vidámparkja, színes mászókák...
Zsongó gyereknevetéssel megelevenedő csúszdák...
A hinták nyikorgásának ömlesztett szimfóniája…

A Séd-patak mellett kanyargó sétány...

Ahol álmok, remények születtek és úsztak a víz fodrával tova…
Ahol gondolataimba feledkezett séták fogták kezem...
Vagy mellém heveredtek a pitypang-ejtőernyősök.
A zöld színű mező, végeláthatatlan takaróján...
Hátamra fekve számoltam a bárányfelhők számtalan alakját.
Itt locsolta könnyem a száraz föld agyagszerű alakját...

S itt csillant a napfény, szívem feltörő mosolyán...

Itt dobált az egyszer fent s másszor lent-érzet...
S itt találtam rá a távoli bizonyosságra...
Amelyben ma is hiszek…
Elhulltak többször azóta az integető cseresznyevirágok.
A templomtoronyból...
Újonnan öntött harang hirdeti a „miatyánkot”.
S már az utca sem ott ér végett, ahol sok évvel ezelőtt.
De nekem, mindig azon arcát mutatja a város...

Mint, amiben ez a gyermek, felnevelkedett…

                                                                                                              €$@ß@

Szerelem vagy barátság...

"A barátság gyakran végződik szerelemmel...

De a szerelem sose végződik barátsággal."

Erre a mondásra, szerintem sokan rácáfolnak az életben.
Én úgy gondolom...
Hogyha normális körülmények között tud, két ember elválni...
Nem fújnak egymásra, nem taposnak a másikra... 
Akkor ez igenis lehetséges.
Nem azt mondom, hogy a legjobb barátok lesznek...
De bizonyos szinten, fenn marad ez a kapcsolat.
Utána is fognak beszélgetni...
Összejárni, bulizni és lehet...
Sokkal jobban meg tudják beszélni a dolgaikat...
Mivel már nem KETTŐJÜKRŐL, a közös életükről van szó.
Külön folytatták az életet...
Így, reálisabban tudnak gondolkodni...
Jobban átlátják a másik helyzetét...
Tiszta fejjel tudnak tanácsot adni a másiknak.
Ezt szánta nekik az élet.
Megpróbálták közösen, de párban nem működött...

Működik hát külön-külön, de mégis együtt.


                                                                                                      €$@ß@

Mert rögtön belehalnál...

 

Igazán attól fáj a pofon, kitől símogatást várnál...

S nem adhatod vissza, mert rögtön belehalnál.

 

                                    €$@ß@

Várni...

Várni jó, ha örömmel vársz...
Mikor izgalom járja át, minden porcikád.

Várni jó, ha a boldogság vár rád...
Szikrázik körülötted az egész világ.

Gyönyörű varázslat, ha itt vagy mellettem...
Ha bársonyos tenyeredbe helyezem tenyerem.

Ha mosolyod kényezteti szárnaló lelkem...
Hogy mindig itt érezlek, vidáman mellettem.

De várni gyötrelem, ha megbocsájtásra vársz...
Ha félsz, hogy elveszíted, kit imádsz.

Ha fáj a lelked, de megértésre nem lelsz...
Ha megbántottad, de bocsánatot nem lelsz.

Ha veszni látod mind azt, mi maga volt a végzet...
Este, vagy reggel... Nyár volt, lüktetett az élet.

Elveszíteni téged, mindennél jobban félek.

De a fájdalom, mit újra és újra élek...
Monoton mossa ronggyá, egész létem.

S lassan kifehéríti szivárványszín szívem.

                               €$@ß@