A Nő...

A Nő...
Minden olyan külső megnyilvánulás...

Amelyet Nőiesnek tartunk.

A szelídség, a szenvedélyesség, a hiszti, a vásárlási láz...
Csak a társadalmunk által kreált műanyag máz.

A Nő nem a külsőség...

Hanem a megnyilvánulást létrehozó energia!

A Nő a mindenség bölcsője...

A Létezés teremtő méhe...
Az Anyaföld végtelen ereje.
A Nő energiája, az egyik teremtő erő.

A Nő olyan csodálatos lény, hogy ésszel felfogni nem lehet.

Azért vagytok a földön...
Hogy megteremtsétek mindazt a csodát...

Amik vagytok, s ami Bennetek él.

Amikor megéled a Nőt magadban...
Minden görcsölés, küszködés aggódás helyett...

Jól érzed magad a bőrödben, belőled születik meg a tavasz.

A Nő mozgása, járása, hangja, mosolya...
Egyetlen pillantása elég ahhoz...

Hogy a körülötte levő szenvedésből örömöt...
A fájdalomból boldogságot teremtsen.

Ha nem ostoba féltékenységgel és aggodalommal vagy tele...
Érzelmeid és gondolataid hatására...
Végtelen lehetőségek szökkennek szárba...

Ahogy megéled a szívedet és nevetsz...

Az egész világ ragyog és veled nevet.

A Nő a teremtés lágyságában...
Odaadásában megnyilvánuló, végtelen erő.

Az igazi Nő, maga a határtalan lehetőség...
A folyamatos változás csodája, öröme, boldogsága.

A Nő az Univerzum egyik legragyogóbb ékszere.

Egyedülállóan csodálatos teremtmény...
Határtalan, odaadó lénye, a lágyságában...
S befogadásában megnyilvánuló teremtő ereje.

                                       €$@ß@

Mit mondanál...

Mit mondanál...
Ha most kezedbe tenném két kezem...
Tekintetemből sütne az érzelem...

S csókra várón lehunynám a szemem?

Mit mondanál...
Ha fejem a válladon nyugodna...
Vagy ajkam kis pilleként csapongva...

Csókolna, és szerelmet susogna?

Mit mondanál...
Ha éreznéd testemben a vágyat...
Ami érintésed nyomán támad...

S tűzként ereimben szerteárad?

Mit mondanál...
Ha szám, szerelmesen súgnám neved...
Ha kitárnám feléd a szívemet...

S átadnám legféltettebb kincsemet?

Mondd, mit mondanál...

€$@ß@

Minden rím, és az Olvasó...

Ismeretlen új, valami igazi vágy...
                                     Különös izgalom és titok vagy.

Kaland a szívemnek, lelkemnek Vigasza...
                                     S bátorítása mind Te vagy.

Te vagy, kit versembe írlak...
                                    Versemmé írlak, így egy leszel Vele.

Te leszel műveimben a hang a szó...
                                    Minden rím, és az Olvasó.

Csend a sorok között, a lüktetés...
                                    Melyet nem hallasz, csak érzed.

Szavak közti sóhajnyi vágyban...
                                    Véllek, majd felfedezni Téged.

S olykor sóhajnyi vágyak között...
                                    Ott leszel Te szavak helyett.

Hisz ujjaimból, Miattad egy új lélek született.

S Te jelensz meg, minden papírra vetett...

                                    Elveszett, aprócska, édes szó felett.

                                               €$@ß@

Kapcsolat...

Mi van az emberek között...?

Tudod, hányféle kapcsolat van...?
Az emberek négy-öt fogalommal gondolkoznak...

Van barátság, szerelem, rokonszenv, bizalom...

De van más is, aminek nincsen neve.

Van titkosabb és érthetetlenebb kapcsolat is...

Ami nem barátság, nem is szerelem...

S mégis oly forró és eleven, hogy nem lehet kitérni előle.

De Te tudod, miről beszélek...

                                          €$@ß@

Vágyom Rád...

Lágyan adakozó kezed, forrósodó öled, kezem alatt..

Ha csupán arcodhoz érek, szikrázunk akkor is...
Ha végigsimítom arcod, nyakad, vállad...

Tudni fogom kívánsz, kellek...

Ezt érezzem csak, és ellazulok...

Ölelni akarlak, mint az élni akarás, csókollak, mint az élet...

Simogatlak, mint a jókedv, kényeztetlek, mint a lelki béke...

Gyönyört adok, mint egy Férfi, aki csak adni vágyik...

S Te magadba fogadsz.

Megnyílsz Nekem, mint egy kapu...

Az élvezet felé, Én Neked, Te Nekem...

Vágyom Rád, mint bűnös a megbocsátó szóra.

                              €$@ß@

Élednek a vágyak...

Fáj a távolság, mikor kezdenek éledni a vágyak...

S érzem a Te tested is kényeztetésére vágyik...

Nagyon sokáig tudnálak simogatni Királynőm...

Úgy, hogy minden érintést élvezz, s megremegj a kéjtől...

Mellbimbóid élveznék nyelvem játékát...

A szerelmeskedés...
Először, másodszor és harmadszor is a legjobb dolog...
A világon...

Először azért, mert hajtana a ruhaleszaggató szenvedély...

S a kielégülés vágya...

Másodszor (talán) már nem lennénk olyan eszelősen kiéhezve...

Mondom talán! 

Oda tudnánk figyelni a részletekre...
Szerintem ilyenkor lehet a legjobb orgazmust elérni...
Legalább is így tapasztaltuk...

A harmadik a hab a tortán...

Amikor teljesen áthatna, az együttlét alatt tapasztalható...
Semmihez nem hasonlítható érzés...

S egészen a legmélyebben rejlő sejtjeidig eljutna...
A testem beléd hatoló, befogadó melege...

Persze, lehet, hogy mind a három első lenne ..

Vagy egy első után a harmadik jönne és utána a második...
Magyarázza el valaki...

Ilyen körülmények között, hogyan lehet másra koncentrálni...

Mert nekem nem megy...

Nekem folyamatosan, Rajtad jár az eszem...

S itt most kikapcsolom a gépet...

Mert a testem is furcsa jeleket produkál...

Szép álmokat...

                                                €$@ß@

Igazi volt...Csak elsodort...

Ne kérdezd, hol van az Őrült vágy, néha eltűnik.

S ha folyton nő csak a távolság, van, hogy megszűnik.

Ha elhagysz elhagy a boldogság, de Én jól tudom,

Jöhetnek szép napok újból ránk. S addig álmodom...

Mert valamikor - tudom - eljössz értem,

S majd ugyanúgy perzsel a vágy, mint régen.

Sohasem múlik el végleg, mi Igazi volt, és elsodort.

Valamikor újra eljössz értem,

S majd ugyanúgy perzsel a vágy, mint régen.

Sohasem múlik el végleg mi Igazi volt, s elsodort.

Ne mondd, hogy pár nap és jön majd más, aki jobb nekem.

Nem ér el sokszor az életben, Igaz Érzelem.

Hiányzol majd, amíg távol jársz, amíg máshol élsz.

De úgyis érzem, hogy lesz egy perc, mikor visszatérsz.

 

Hozzám...

 

 

Borítson lángba a testem...

Engedd, hogy ne csak gondolatban öleljelek...

Hogy érezzük egymást...

S a pillanatnyi csendben, meghalljuk a szívdobbanását.

Már nem ébredek egyedül reggelente...
A gondolatom mindig Nálad jár, minden éjjel.
Csak hajnalban kell eljönnöm Tőled...

Hogy végre halljam hangod s olvashassam leveled..

Ami megszínesíti, ezeket a Nélküled töltött szürke perceket.
Behunyom a szemem, s csak nézlek.

Gyönyörű vagy...

Szemem tágra nyílik, nem tud betelni Veled.

Tétován indul útra a kezed.

Hozzám ér.
Int.

Csókolj hát!

Ajkad, mint hűs patak.
Csókolj!

Csillapítsd szomjadat!

Fond nyakam köré a karod.
Súgd fülembe...

Éppúgy akarod a szerelmem, ahogy Én vágyom a Tiedet.

Bújj hozzám!

Borítson lángba a testem!

Melletted vagyok gondolatban, álmaimban.

Kívánlak, Kedvesem!

Csókollak minden pillanatban!

                      €$@ß@

S miképpen lett abból a "Kicsiből" egész életnyi álom...

Én már nem emlékszem arra...

Te vettél észre?

Vagy Én Téged?

Vagy csak úgy, büntetésnek sodort melléd az élet?
Már nem emlékszem arra, milyen volt az élet...
Amikor még nem ismertelek...
Nem vártam Rád, hajnaltól hajnalig...
Minden órában és percben.
Mindegy...
Ébren, vagy az álom ahol éppen Rám talált.
De arra nagyon is emlékszem, hogyan...

S miképpen lett, abból a "Kicsiből" egész Életnyi álom!

Olyan, amelynek nincs kezdete, és nincs vége...
Amelyben nincs távolság, túlér minden határon.

Először egy mosoly...

Aztán a hangod volt, ami elvarázsolt...

Később a gondolataid magja...

Ahogy bennem csírázott.
Mennyi közös emlék!
Amíg nem voltál?

Már nem is emlékszem arra!

                       €$@ß@

Csak az ölelés teremt életet...

Csak az eső...
Csak az érintés...
Csak az álom...
Csak az ölelés...

Oldani kell végre, a régi béklyókat...
Feledni mindörökre, hogy egyszer itt voltak.

Emelni, égre fel, bánattól lehajtott fejünk...
Nyitni, tágra nyitni, könnytől áztatott szemünk.

Csak az Egyetlent, az Igazit keresni...
Csak az Egésszel, s nem morzsákkal beérni.

Csak az kell, amiért küzdünk, ami jár nekünk...
Csak az kell, akit Szívünkből Szeretünk.

Csavargó létezésbe, ne vegyüljön a halál...
Csak az nem veszíthet, aki nem is talál.

Soha nem csalódik, aki nem remél...
Csak az nem halhat, ki még nem is él.

Csak az eső moshat, tisztára lelkeket...
Csak az érintés adhat, Nekünk új hitet...

Csak a reménytelen álom, vezet poklok-poklába...
Csak az ölelés teremt életet, a magányba.

                                €$@ß@

Lehetőség... Félelem...

Él egy régi történet, egy fiatalemberről...

Akinél hogy, hogy nem, de egy éjjel megjelent egy angyal...
S csodálatos dolgokról mesélt neki...

Amelyek az életben várnak rá.

Minden lehetőség adott lesz számára...

Hogy hatalmas vagyonra tegyen majd szert...

A társadalom megbecsült tagja lehessen...

S egy gyönyörű Nőt vegyen feleségül.

Emberünk egész életében várta...
Hogy az ígért csodálatos dolgok valóra váljanak.

De nem történt semmi!

S végül egyedül, és szegényen halt meg.
Amikor a Mennyország kapujához ért, meglátta az angyalt...
Aki sok-sok évvel ezelőtt meglátogatta álmában...
S felelősségre vonta...

“Te hatalmas vagyont ígértél nekem...
Társadalmi rangot és gyönyörű feleséget.
Egész életemben vártam… De nem történt semmi.”

“Én neked nem ígértem ezt...Válaszolt az angyal.

Én ezeknek a dolgoknak a lehetőségét ígértem neked...

De Te elmulasztottál élni ezekkel a lehetőségekkel.”

Az ember megdöbbenve mondta...

“El sem tudom képzelni, miről beszélsz!”

“Emlékszel, egyszer volt egy ötleted..."

De Te féltél, hogy nem sikerül, ezért nem tettél semmit?

Az ember bólintott.

“Mivel Te visszautasítottad a megvalósítást...
Az ötletet néhány év múlva egy másik embernek adták...

Aki nem ijedt meg a nehézségektől...

S ha visszaemlékszel, akkor ez az ember...
az egyik leggazdagabb ember lett a környéken.”

“És arra emlékszel-e... Folytatta az angyal...
Amikor a várost óriási pusztítás érte, sok ház romba dőlt...
Sok ezer ember nem tudott szabadulni a romok alól.

Neked lehetőséged lett volna segíteni a bajbajutottakon...

S a túlélőket kimenteni.
De Te féltél, hogy ha elmész otthonról...
Akkor betörnek hozzád és kirabolják a házadat...
Ezért nem mentél el segíteni a hívó szóra...
Hanem otthon maradtál."

Az ember szégyenkezve bólintott.

“Ez egy hatalmas lehetőség volt...
Hogy száz és száz ember életét megmentsd...
A város összes életben maradt lakója tisztelt volna Téged.”

“S emlékszel arra az asszonyra, arra a barna hajú Nőre...

Aki neked annyira tetszett?
Nem hasonlított egyik Nőre sem...
Akikkel korábban, vagy későbbi életedben találkoztál...
De azt gondoltad...
Hogy sose menne férjhez egy olyan emberhez, mint Te...
Féltél, hogy elutasít, és elmentél mellette."

Az ember újra bólintott, de már sírt.

“Igen barátom, ő a feleséged lett volna...
Vele sok gyermeket neveltetek volna...

Vele igazán boldogságban éltél volna egész életedben."

Hasonló lehetőségek mindannyiunknak adódnak az életében...

De gyakran, ehhez a történetbeli emberhez hasonlóan...

Mi is megengedjük, hogy a félelem felülkerekedjen rajtunk...

S megzavarjon bennünket, hogy éljünk a lehetőségekkel.

Mi nem megyünk oda másokhoz...
Mert félünk az elutasítástól.

Mi nem beszélünk az érzéseinkről...
Mert félünk, hogy kinevetnek bennünket.

S nem bízzuk rá magunkat más emberre...
Mert félünk a fájdalomtól, ha elveszítjük.

De még nincs veszve semmi.
Mi még életben vagyunk.

Elkezdhetjük kihasználni az előttünk álló lehetőségeket...

Saját Magunk számára.

                       €$@ß@

A szerelmed vágyom...

A szerelmed vágyom...

Lágy ölelésed, néhány könnycsepped...

Többet, mint a boldogság ajtaján hagyott rés...

Egyenlőre, Kettőnknek engedett.

                                             €$@ß@

Haldokolni karjaidban...

Szeretsz, haldokolni karjaimban...

Szereted, két merénylő kezem...

Mikor följebb-följebb merészkedik...

Szakítva szoknyád s szorítva combod...

Csak arra vársz... Jupiterre mondom.

Hogy mennykő módjára, vágódjak beléd...

Fénycsíkot írva, méhed rejtekén.

                   €$@ß@

Ölelés...

Van olyan ölelés...
Amely megváltoztatja az ember Életét.

Van olyan ölelés...
Mely után nem lesz már semmi az, ami addig volt.

Van olyan ölelés...
Melyről úgy hisszük az utolsó...
Mégis az Első pillanatává válik valaminek.

Van olyan ölelés, melyre mindennél...
Mindennél jobban Vágyunk, valahol mégis félünk tőle...

Mert tudjuk, utána semmi sem maradna többé ugyanaz.

S van olyan ölelés, mely várt-váratlanul...
Valaki számára az Utolsó marad.

                                                  €$@ß@

Rajtam ne múljon...

Azt mondják, mindig...

Rajtunk is múlik minden.

Hát... Rajtam ne múljon.

 

 

                              €$@ß@

Örökre hozzád láncolt...

Egy gyöngéd ölelés, mely elfeledtet mindent...

Csak a pillanatnak élsz, mely megér minden kincset...

Egy forró csók, mely tüzes a vágytól...

Érzem, örökre hozzád láncolt.

                           

                              €$@ß@

Puszi...

Egy az ajkadra, érezni mámorító ízét...
Egy a nyakadra, követve vágyaid lüktetését...

Egy a füledre, mi súgja, vágyom Rád...
Egy melledre, érezni tested illatát...

Egy hasadra, süppedni szuszogásodban...
Egy ágyékodra, alázattal, finoman...

Egy combjaidra, feszes ívük dicsérni...
Egy fenekedre, érzékien belekapaszkodni...

Egy a hátadra verejtéked gyöngyeit itatva...
Egy vállaidra erogén zónáid kutatva...

Egy tarkódra borzongatni édes vágyaid...
S, egy újra ajkadra megköszönni...

Hogy Rád találva, beteljesülnek álmaink...

                                  €$@ß@

Éreztem, hogy belém zúdul az élet...

Nyár volt...

S Mi úgy szerettük egymást...

Mintha akkor találkoztunk volna először.

Éreztem, ahogyan a vér robajlik az ereimben...

Testem feltöltődött az ölelésedből érkező friss energiával...

S úgy sugározta szét az örömöt...
Ahogyan egy prizma szórja szét az összegyűjtött fénysugarakat.
Bőröd forró volt, sokkal forróbb, mint az enyém.

Egyszerre megváltozott minden...

Az érintések, az illatok, a hangok.

A szabadság mámorító érzése kerített hatalmába.

Éreztem, hogy belém zúdult az élet...

S testembe zártam örökre a boldogságot.

                              €$@ß@

Azt szeretném, hogy...

Remegj!

Mi közben ujjam, gyengéden végighúzom a gerinceden…

Jobban!

Fel s alá, ahogy szereted, s ahogy szeretem…

Kívánj!

Ahogy Én is kívánlak Téged…

Simogass!

Mert ujjad a kéj s maga a végzet…

Kapaszkodj belém!

Közben csókolj, csókolj hol érzékien, hol pedig vadul…

Légy az Enyém!

Akarva, akaratlanul…

Élvezd!

Ahogy szíved elszabadul…

Perzseljen!

Ajkam s csókjaim helye, nyomtalanul…

Érezd!

Ahogy pattanásig feszül a testünk…

Sóhajts!

Amint kéjesen elernyedünk…

Bújj hozzám!

Hárfatesteden halkan játszom…

Pihenj!

Öleljen át egy édes álom…

                                   €$@ß@

Érezni akarlak...

Egy érintéssel többet lehet mondani, mint szavakkal.

Ha hirtelen elcsendesedsz...
Meglöklek mókásan, s rögtön felvidulsz.
Mikor átölelsz, érzem, hogy szeretsz.
Ha begubózol, megszorítom az ujjaid.
Ha szomorú vagy, a válladra hajtom a fejem.

Ha nem érinthetlek meg, keresem a tekinteted.

Keresem, mert érezni akarom, hogy a közelemben vagy...
Éreztetni akarom Veled, hogy látlak és érezlek.
S látni akarom azt is, ahogyan visszajelzel.
A bőrömön érzem a gondolataid a tekinteted érintését.

S jó érezni, a mosolyod.

                                     €$@ß@

Védjük, ezt az édes boldogságot...

Magunk ellen való vétek lenne, elengedni egymás kezét.
Életünk szerelmét, már semmi nem tépheti szét.

Igaz, egymástól sokszor elsodor a könyörtelen lét...
De ha Rád gondolok, szívembe a melegség mindig visszatér.

Nem számít hol vagy, s hol vagyok, merre, hol ébredek...
Emlékeim közt, ha felbukkansz, azonnal Rád ismerek.

Úgy, ahogy az első pillanat, összevillantotta a szemünket...
S az első ölelésben, összeforrasztotta a vágy a testünket...

Együtt s mégis külön, szerelmünk ma is úgy von egymásba...
Ahogy az első édes találkozásban, Énünk egymást megtalálta.

De bármilyen messze is vagy tőlem, mindig ott vagyok veled...
Szívemet érezze a szíved, mert a Tiéd, s csak Téged szeret.

Szeret, mert szeretlek az első pillanattól kezdve...
Amióta helyet készítettél, szívemnek a szívedben.

A pillanatban szemünk, egymás szemében, csillagot látott...

Azóta hordozzuk...

S Védjük...

Ezt az édes boldogságot...

                            €$@ß@

Kitől remegni kezd a térded...

 

Sosem az dönt egy kapcsolatban...
Hogy mennyire felelsz meg valakinek...
Hanem mennyire vagy képes szeretni önmagad által azt...

Kitől remegni kezd a térded...

Ha Hozzád ér, Rád néz, megcsókol.

Hiszen csak az számít igazán, ami belül van.

                                 €$@ß@

A szerelem...

Ha valakit boldoggá teszek, miért akarna elmenni?

S ha valakit boldogtalanná teszek, miért maradna velem?
Ha boldogtalanná teszem...

Én magam segítem hozzá a távozáshoz.

Azt azonban, akit boldoggá tesznek...

Senki nem tudja távozásra bírni...

Értelmetlen próbálkozás volna...
Az egész világgal harcba fog szállni a szerelméért.

Mint, ahogy teszem Én is...

                              €$@ß@

Titokban...

Elképzeltem egy percet, s most körülfonja testem.

Elképzeltem egy estét, egy éjt, egy reggelt...

S nincs oly másik perc, hogy mindezt elfelejtsem.

Elképzeltem veled az álmom...
Veled a reggelt, veled az éjt, az estét, a percet...

S pont oly tökéletes, mint Magamnak képzeltem.

S már nem képzelem reggelünk, álmunk, éjjelünk, esténk.
Nem képzelem, hogy hozzámérsz...
Lassan, titokban, szavakban, csókban...
Nem képzelem, mert nem kell elképzelnem.

Tiéd az estem, hajnalom, éjem meztelen testem nappalom.

Tiéd a kedvem, a rímem.

Tiéd vagyok, mert Tiéd a szívem.

De mégis...
Ha hiányzol...
Titokban...

Ezt mind elképzelem.

                                      €$@ß@

Többet érsz, mint az egész öröklét...

Lehet, hogy az érzelem annyira erős köztünk...

Hogy a testünk nem bírja féken tartani.

Egyetlen lélegzet a hajfürtjeid illatából...
Egyetlen csók az ajkaidról... 
A kezed érintése...

Többet ér, mint az egész öröklét!

Mire jó a szárny annak, aki úgysem érzi, ha simogatja a szél?
A szabadság árasztja el minden porcikáját, és érzi...
Az élet káosza gyönyörű, gyönyörű, mert a döntés a miénk...

Hogy mit és hogyan teszünk.

Szabad vagy.

És az élet szép!

A lélkünk és az érzéseink átveszik az irányítást...

S a testünk sírni kezd...

                         €$@ß@

Szép álmokat...

Ha furcsát érzel az éjjel...

Ne nyisd ki szemed, ne tekints széjjel!

Álmodban, leheletnyi csókot loptam ajkadra...

S Tiéd voltam talán, egy múló pillanatra.

                                        €$@ß@

Vallomás...

Mozdulatról mozdulatra épült bennem a csoda...

Míg felérve torkomig, szétszaladt...
Idegsejt suttogta idegsejtnek...
Amit mondtam volna, ha szólni tudnék...
Szeretlek...

Ez gyönyörű, és mondani, soha nem elég...

De csak éreztem, és kapaszkodtam Beléd.
Ahogy most is, minden gondolattal.

Új tavasz…

Hisz, még Bennem zsong a nyár...
Az ünneplőbe öltözött lélek, amivel vártalak...
A kigondolt és el nem hangzott szavak...

A mozdulat...

Ahogy hozzám hajolsz, arcunk összesimul...

S egy pillanatra megpihensz a csók előtt.

                                          €$@ß@

A szívem mélyén...

Nincs tér, és nincs idő kettőnk között...

Lelked vendégül hozzám költözött.

S egy apró rezdülés, egy csendes hang...

Már Énbelőlem is Tebenned van.

                                    €$@ß@

Mi vagy nekem?

Azt mondom, a Minden.

Eltékozolt időből a megmaradt élet...
Minden Veled töltött percben.

Te vagy a tiszta hang, mi szavakat alkot...
S gondolattá formálódva, Bennem képként villog.

Te vagy maga az áldás, mely csak nekem ragyog...
Mint sok száz igaz gyöngyszem, mi a szemeidben csillog.

Te vagy a szépen csengő rím, a végtelen derű...
Miből mosolyként hull, a lágyan formált betű.

Te vagy a reményem az utolsó fohász...
Mitől dallammá válik az Őrült szívdobbanás.

                                 €$@ß@