Olyan, mint Te...

http://www.youtube.com/watch?v=-yxDmpcEV1k

Nincs még egy pillantás, mi vérem szítaná...
Nincs még egy érintés, mi hangom fojtaná.
S úgy ringatna el, hogy könnyű álmot szór...

Olyan, mint Te, nincs még egy, tudom jól.

Jártam a sziklás hegyeken, jártam a kincset rejtő szigeten...
Nincs már hely a földön, ami nem lenne börtön

Ha nem vagy ott vagy nem jössz Velem.

Nincs még egy pillantás, mi vérem szítaná...
Nincs még egy érintés, mi hangom fojtaná...
S úgy ringatna el, hogy könnyű álmot szór...

Olyan, mint Te, nincs még egy, tudom jól.

Láttam a kívül gyönyörűt, hittem már édesnek a keserűt...

Úgy, ahogy Téged, soha nem láttam szépnek még senki mást.

Régóta tudom...

Nincs még egy pillantás, mi vérem szítaná...
Nincs még egy érintés, mi hangom fojtaná...
S úgy ringatna el, hogy könnyű álmot szór...

Olyan, mint Te, nincs még egy, tudom jól.

Hány esélyt adott nekem a sors, nem vitt sehová...

Vágyakon és a szavakon túl, most Benned leltem rá.

Nincs még egy pillantás, mi vérem szítaná...
Nincs még egy érintés, mi hangom fojtaná...
S úgy ringatna el, ó, nincs ennél nagyobb szó...

Olyan, mint Te, nincs még egy, tudom jól.

Nincs még egy pillantás, mi vérem szítaná...
Nincs még egy érintés, mi hangom fojtaná...
S úgy ringatna el, hogy könnyű álmot szór...

Olyan, mint Te, nincs még egy, tudom jól.

Láttál és én láttalak...

Kimondatlan pajzán szavak, testünkben a vágy feszül...

Szemünk tükrén fodrozódva, forró nyári tüz hevül.

Kéz a kézben reszketés, Én mindig Téged vártalak...

Szerelmünk már többről szól, mint, hogy láttál és Én láttalak.

 

                                            €$@ß@

 
 

Szeretlek... Csak így egyszerűen...

Ki kényszeríthetné sejtjeinket arra, hogy ne osztódjanak...

S többé ne érezzük érintésünk nyomán a dallamot, melyet Bennünk játszanak.

Elmondhatnám másképp, ha eszembe jutnának szebb szavak...

Ölelő karjainkban olyan a csend, ahol csak a gondolataink suttognak.

Kiálthatnám, végre mindenki hallja meg...

Milyen az, mikor röpít egy érzés, mint tollpihét elragadó fergeteg.

Súghatnám füledbe halkan, csendesen...

Milyen az, mikor melletted ébredek, s végtelen kékség tölti be a lelkemet...

Két szemem íriszedben fürdik, s veled zuhan a csillogó mélybe.

Szeretlek...

Csak így egyszerűen...

                                                     €$@ß@

Észrevétlenül...

Vigyázva óvatosan, de vadul csókollak meg...
Még nem rombolhatok, s nem is vennék el Tőled semmit.

Hidak láncolnak titkainkhoz, szelíd szavak szolgálnak...
Féltve lesünk a holnapba, félve és vigyázva.

Ajkad ajkaimmal csókolva, észrevétlenül...
Szerelemünkből nemz szerelmet a rejtély.

                                           €$@ß@

Szerelemmel szeretni Téged...

Nem akarok más lenni, csak apró fény az éjben...
Álmaidba lopva bújni, forró ölelésben.

Lennék nyelved hegyén méz, füledben halk dallam...
Bőrödön vad bizsergés, ajkadon egy sóhaj.

Szemed sarkában kis ránc, ha önfeledten nevetsz...
Pupilládon huncutság, pár kacagó sós könnycsepp.

Nem akarok több lenni, csak oxigén a léthez...
Ereidben vörös test, hogy bejárhassam szíved.

Lennék burkán izomsejt, hogy dobbanhassak benned...
Nem akarok mást, csak Szerelemmel szeretni Téged.

                                 €$@ß@

De csak akkor, ha Igazi...

A Szeretet tüzéből, ha Igazi, sohasem lesz parázs.

Nem szabad elhinni, hogy a szeretet nem más, mint takarékra állított Szerelem.
Hogy az idő kimerítette, s most már nem lángolva ég, csak halványan parázslik.
Ezt ne hidd el!

Soha!

Minden vallás a szeretetet hirdeti...
De Örök Parazsat nem találsz egyetlen templomban sem...

Csakis Örök Lángot.

Ez a szimbóluma.
Ez így van nemcsak az isteni, de az emberi szeretetnél is...

De csak akkor, ha Igazi.

Ha Lángol...

Évtizedek múlva is lángol.

Mindig.

Különben soha nem is volt köze a szeretethez...
 

                                             €$@ß@

Egymáshoz végleg megérkeztünk...

Mikor érted kitartóan küzdve, a szerelmedet űzöm...

A Néked szakított virágot az autódra tűzöm...
Szemedbe nézve magamat látom...
S lelkedben a békét vágyom...
Hozzád érve elönt a nyugalom...

Vágyainkat, már nem kell kordában tartanunk...

A szitkok leperegnek rólunk...
A szívünkben visszacseng egy angyali nóta...
A láncok lehullnak...
A görcsös izmok ellazulnak...

Érzelmeink az égig nyúlnak...

A feszült ráncok kisimulnak...
Kezedet fogva megszűnik a lárma...
Ellazulunk egy lassú táncba...
Mikor igazán önmagunk lehetünk...

Meztelen lélekkel ölelünk...

Szabadon adhatunk, vehetünk...
Magunk után a homokban lábnyomokat hagyunk...

Akkor már tudom, hogy Egymáshoz végleg megérkeztünk... 

Társunk szívében, új otthonra leltünk.

                                     €$@ß@

Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb...

Van valami, amin mindenkinek változtatnia kellene...

Ha teljes és harmonikus életet szeretne élni.
Mert, mit is csinálunk..?

Utazunk, hogy megcsodáljuk...

A hegyek magasságát...
A tenger óriás hullámait...
A folyók hosszú kanyarulatait...
Az óceán mérhetetlen kiterjedését...
A csillagok mozgását az égen.

Viszont, nem vesszük észre a magunkban rejlő szépséget...

Leéljük villanásnyi életünk és sokszor esélyt sem adunk önmagunknak...
Vagy saját butaságunkat sem szégyellve, gúnyt űzünk mások próbálkozásain…

Miközben csodálkozás nélkül megyünk el Önmagunk mellett.

                                                     €$@ß@

Ajándék...

Szeretem ezeket a napokat, még ha esősek is...
 
Készülök rá, mint ünnepre a kisgyerek...
 
Ajándék minden lopott pillanat, amit Veled tölthetek.
 
Sokat gondolkodtam, mivel is lepjelek meg...
 
Olyan nehéz ajándékozni annak, akinek a legtöbbet szeretném adni...
 
Szeretném eléd tenni a mező összes liliomát, a csillagokat, a Napot is lehozni...
De mit is kezdhetnél velük...
 
Minden este rózsákkal díszíteném az autód...
 
De tudom, másban ez milyen indulatot gerjeszt.
A jelen körülmények között...
 
Sokszor egy szívből jövő ölelés egy érzéki csók, egy szál rózsa...
Többet ér minden ajándéknál.
 
Valamit azonban tudnod kell...
Van a világon valaki, egy ember, egy Téged szerető ember...
 
Aki olyan ajándékot kapott Tőled, amit ember az embertől csak ritkán kaphat...
 
Az ilyen ajándékot az égiektől szokták kérni...
 
Van valaki, aki a saját békéjét ünnepli a szívében...
Azt, amit Tőled kapott.
 
Ezért is van az bármit is adok Neked...
 
Valahol, mégis Én vagyok a megajándékozott...
 
 

                                                         €$@ß@

Mindenkihez...

Nekem nem szerető kell...

S nem vitára, kirándulásra vagy kiállításra...
Szombat esti, vagy hétköznap délutáni időtöltésre alkalmas barát.

Magát Nőnek érző Nőre van szükségem...

Az Őrültségben is Társra...

Aki előtt vetkőzhetek akármilyen ruhára...
S felvehetem legdíszesebb meztelenségemet...

Akit még jobban szerethetek, ha fáradt vagy elesett...

Akire nem kell tekintettel lennem sem utcán, sem négyszemközt a csendben...

Akivel bárhová elmennék...

S aki bárhova eljönne Velem és bárhol megmaradna...
Akinek párna helyett fejem alatt a karja...
Akit Én altatok...

S aki felébreszthet bármikor, ha úgy akarja...
  

                                             €$@ß@

Te vagy az életem...

Ma megint elgondolkodtam, mi is vagy Nekem...

A nappalom, az éjszakám, az álmom, rebbenés a szempillámon...

Dobbanás szívemben, újjongás a lelkemben...

A szellő ami megsímít, az öröm ami felderít...
A napsugár mely melegít...
A csillagokból áradó varázs, mely felhevít.

Az izgalom, miközben várlak...
A boldogság, amikor meglátlak...

Hát mindez vagy Te, Énnekem.

Mert Te vagy Nekem a szerelem...
Te vagy az életem...

                                        €$@ß@

Belém kapaszkodj...

Volt, hogy azt hittem, meghaltam Benned...

De egy szívdobbanásoddal újjá születtem.

Feneketlen mélyről bukkantam fel ismét...

S szinte sajog mindenem, mert szeretsz-szeretsz.

Nem uralkodni, s közben nem elveszíteni...

Belém kapaszkodj, érezd, hogy lebegsz.

Velem vétkezz, velem imádkozz...

Ne titkold senki elől, hogy szerelem ez...

                                                    €$@ß@

Örökre égni akar...

Életem legszebb szerelmévé váltál...

Amíg Veled nem találkoztam, sohasem gondoltam volna...

Létezik olyan, hogy szerelem első látásra.

De igen is létezik, állíthatom, mert Te az első pillanatban megfogtál engem...

Az első látásra elraboltad a szívem, Beléd szerettem.

Csodálatos érzéssé vált...
Bár először nem tudtuk, mi az, amit érzünk...
De elemi erővel zúdult ki Belőlünk, a szívünkből valami.

Az eszünk tiltakozott ellene, de a lelkünk tudta, kivel áll szemben.

Akartalak Téged szeretni, mint ahogy Te is akartál...
Megtaláltuk egymást, csak ezt sugározta folyamatosan.

Most már értem, s nem csak érzem.

A valódi szerelem felépíti önmagát, ha megengedjük neki.
Az új először taszít, mert hatalmas erővel közeledik...
S ezzel ellenállást hoz létre, és fájdalmat.

A láng, ami fellobbant köztünk, nem akar csillapodni...

Örökre égni akar...

Mély, olthatatlan szerelemmé nemesült.

                                   €$@ß@

Tekinteted hálójában, vergődik a láthatár...

Egy mozdulat az izmaidban, kuporogva jelre vár.

Kiterítve hever benned, pupillátlan mozdulat...

Selyem-szárnyú lelked csendben, Nálam talált partokat…

                                                                             €$@ß@

Megadnék bármit...

Azt mondod, titkolnod kell azt, ami éltet, rejtsem el Magamban, mit irántam érzel.

Szégyellem, mert ellentétes azzal, mit általában tennék...

Bárkinek a szemébe, bátran belenéznék.

Ha kell, Én büszkén vállalom, az egész világnak titkunk átadom.
Nem volt még senki-senki, kihez lelkem minden pillanatban, szerelemmel szólna.

Ne akarjunk hazudni, se nekik se másnak..!

Magunkkal kell elszámolnunk, mit mondunk a Családnak.
Megadnék bármit, hogy Te is túl légy rajta...

Ám még lakat a számon… S a kulcs a Te nyakadban.

                                      €$@ß@

Több mindennél...

Királynőm...

Az életben nem minden igényel magyarázatot.

Nem a mi feladatunk, hogy bármit is elmagyarázzunk másoknak.

Minden, ami mély, mindig megmagyarázatlan.
Az, amit meg tudsz magyarázni, nagyon felszínes.
Vannak dolgok, amiket nem kell megmagyarázni.

Az hogy szerelmesek lettünk egymásba, hogyan magyaráznánk meg..?

Miért is lettünk szerelmesek..?

Minden válasz ostobán fog hangzani...

Az orra miatt, az arca miatt, a hangja miatt.
Ezek a dolgok mind említést sem érdemelnek...
De valami van benned, mint ahogy bennem is.

Azok a dolgok feltehetően részét képezik annak, amiért szeretjük egymást...

De az a “valami” mindennél nagyobb.

Az a valami, több mindennél.

                                    €$@ß@

Melyik pillanatot választod..?

Az időt érintő egyik legszebb dolog az a tény, hogy nem lehet előre elfecsérelni.

Nem számít, mennyi időt töltöttél el értelmetlenül a múltban...
Az előtted álló következő óra tökéletes lesz, „érintetlen"...
S arra vár, hogy a legjobbat hozd ki belőle.

Nem számít, mi történt veled a múltban, a jövőd makulátlan.

Ébredj rá, hogy minden hajnal...

Egy teljesen új élet kezdetének lehetőségét hozza magával.

Bármely pillanatban elszánhatod magad arra...
Olyan ember legyél, aki lenni szeretnél...

Melyik pillanatot választod..?

Senki nem akadályoz meg abban, hogy kinyisd a naplód...
S egy üres oldalon újraírd életed történetét.

Lecserélheted a főszereplőket, és egy új végkifejletet dolgozhatsz ki.

Az egyetlen kérdés...

Megteszed-e..?

Ne feledd, hogy sohasem túl késő olyan emberré válnod...

Amilyen mindig is lenni akartál.

                                        €$@ß@

Valaki, aki Te vagy...

Az ember csak ritkán részesül abban a szerencsében...

Hogy olyan rendkívüli valaki kerül az útjába...

Aki lénye legmélyét érinti meg, s teljesen kicseréli.

                                        €$@ß@

Csendben elmerülve...

Csendben elmerülve...
Ölelő karomra, tekinteted némán figyel...

Vigyázza álmod, míg lelkünk megpihen.

Virradatakor, pillantásod s halk szavak...
Simogató csendjét megtörvén, Én súgom halkan...

Szeretlek...

                €$@ß@

Egyedül, de mégis Velem...

Királynőm...

Mikor körülötted minden elcsendesül...

Ujjaid, úgy vezesd végig testeden, mint ha Én tenném...

Mint mikor Én keresem Rajtad azokat a pontokat...

Ahol ki-be áramlik a lélek, ahol ködbe borulnak a fények...

Ahol eltűnik a valóság, s eltűnik az álom...
Ahol a mélységek emelkednek, ahol a vég lesz a kezdet...
Ahol lélegzeted elakad, ahol a felgyorsult idő megragad...

Ahol a test több mint a lélek, ahol lüktetni kezd az élet...

Ahol eltűnnek a határok, s ahol az örvény magába rántott...
Ahol meghalsz és megtagadsz, ahol feloldódsz majd megszületsz...

Ahol kitágult lényed szétterül s végül csendesen pihenve elmerülsz.

                                           €$@ß@

Néha elég egy pillanat...

Nem tudom Neked adni a napot...

De tudok adni egy pillanatot...

Mikor megállíthatod a rohanó időt...

Kiszakítva belőle minden erőt.

                                  €$@ß@

Mindenütt ott vagy...

Minden reggel az óracsörgésben, a Te hangod tűnik fel éppen...
Csak egy pillanat, aztán a kávém vagy, ízed már a számban érzem.

Majd vízzé válsz, mi mossa a testem, egy piciny csepp táncol az ajkamon...
De letörlöm, s már a kendőm vagy, szemeid tükrében borotválom az arcom. 


Már nem kereslek, hiszen mindenütt ott vagy...
 
 

                                           €$@ß@

 

Útra készen...

Csomagoljunk, legyünk útra készen, mielőtt minden eltörik egészen...
Hisz oly kevés mit vinni kell, egy ,,megérte'' egy ,,hinni kell''.

Egy szerelemtől fényes pillanat a sárba süppedt kő alatt...
A sötétben egy résnyi fény, élétől megsebzett remény.

Mert valami végérvényes rend kell, ha nagy útra készül már az ember...
Tudván, hogy akkor sem néz hátra, ha Nevét valaki még egyszer kiáltja.

                                                €$@ß@

Rám találtál, s Én is megtaláltalak...

Mellkasomra hajtod fejed, két karom oltalmazón ölel...
Hallgatod a szívverésem, dobbanásaikra a Te szíved felel.

Szinte ringat a pillanat varázsa, csendbe burkolódznak a szavak...
Pedig elmondanám, amit azóta érzek, mióta Rám találtál, s Én is megtaláltalak.

Megmutatnám a szürke hétköznapok, hogy váltak ünneppé, csak attól, hogy létezel...
De csak néma csókokkal érintem az ajkad, s e csókokra ajkad csókokkal felel.

Hangtalanul öleljük egymást, most csak lélegzetünk zihál...
Ahogy tűzként áramol vérünkben, az egyre jobban felkorbácsolt vágy.

Úgy érzem a Részed lettem, csak Általad létezem...
A végtelent is megnyitotta előttem ez a Szerelem.

                                         €$@ß@

Kifelé nézek és befelé látok...

Sokszor van úgy, hogy írnék...

De nem megy.

Mint az ablakon a verdeső eső ha szétcsorog...

Úgy futnak szét előttem a monitoron a sorok.

Fennakadok az első soronon...
Százszor újra kezdem, egyszer se folytatom.
Mint a tévében a bamba műsorok...

A képre bámulok s gondolatban feléd kalandozok.

Éljen minden, ami érdektelen, amire nem kell odafigyelnem...
Amire úgy meredhet a szemem, hogy közben Téged les a szívemben.

Megfordítottad bennem a világot...
Kifelé nézek és befelé látok.

                                                      €$@ß@

Mert vakok vagyunk...

Tudod Királynőm...

Minden pillanatunkban benne van a fájdalom, és az öröm is... 

Tőlünk függ, melyiknek adjuk Magunkat, hogy mit választunk.

Az életet, vagy az elmúlást...
Azt, hogy pillanatonként meghaljunk, avagy újjászülessünk.

Talán nincs is másik világ, csak ez, a pillanat világa...

Nincs más döntőbíránk, csak a szabad akarat...
Élve a szabadságunkkal, mit is választunk...

Te melyiket választanád..?

Az is lehet, a két lehetőség egyforma súllyal bír...
De mert vakok vagyunk...

Mi mégis többször választjuk az elmúlást, mint az életet.

                                       €$@ß@

Csak Te, csak Mi ketten.

Nem amit adsz...

Résre nyíló ajkad, nyelved hegyén a méz, a csorgatott...
S nem combjaid árnyékos kikötője, s nem ágyékodnál a lágy hajlatok ...
S nem a szíved felgyorsuló verése, nem csípőd, melled, vállad vagy karod.
Mind véletlen, nincs benne érdemed, Te sem vagy más, mint gének eredője.

Ahogy adod...

A hozzámsimulásod, lendületeid, habozásaid, ahogy magad a bőröm alá ásod...
Ahogy a karod húz és eltaszít, ahogy oldasz és olvadsz az ölemben...

Ez már Te vagy.
Csak Te, csak Mi ketten.

                                     €$@ß@

Benned egyszerre van jelen...

Nem mondom Én, hogy Érted gyúlnak a csillagok, hogy a Nap Miattad kél...
Sőt, azt sem hiszem, hogy Miattad zöld a fű, vagy támad fel a szél.

De érzem azt, hogy szemed ezer szikrát gyújthat...
S hogy kezed érintése erőt ad s megnyugtat.

S a két ellentétes fogalom...

Az izgalom és nyugalom, Benned egyszerre van jelen...
A csodás pillanatban, mint két valós hatalom.
 

                                €$@ß@

Csak Veled...

Nélküled az utak sehová nem vezetnek...

S fényüket vesztik a csillagok.

                                      €$@ß@

Valami elindult...

Tudod, sokszor szégyellem...

Magamat szégyellem ezért a szerelemért.

Nem, nem a világ előtt...

Ők úgysem érthetik, hanem Előtted...

Amiért, csak szavak, és szavak...
Holott már rég a tettekről kellene szólnia...

De talán végre, valami most elindult...

Én mégis minden nap újra megterítek Neked...
Kínálom feléd, mint, ki bizonygatja szerelmét....
Nézd, még ez is itt van a szívemben...

Ez is a szerelmem, szerelmünk szülötte...

Óvatosan teszem eléd képzeletbeli asztalodra terítem...
Fogyaszd, a Tiéd, vigyáztam rá.

Mérget közelébe sem engedtem, nehogy ártson Neked.

Senkitől el nem vettem, a szeretetünk ültette locsolta, s aratta le...
Mint friss ropogós kenyeret az asztalodra teszem, fogadd szívesen...

Épülj belőle, ne sajnáld, ha elfogy, holnapra lesz friss...

Szavakból áll, de, aki adja, jó szívvel adja...

Számodra gondozta, Neked aratta.

                                             €$@ß@

Te vagy az...

 
 
Te vagy az arc a fejemben, aki forgószelet támaszt, amikor találkozik a tekintetünk.
 
Pillantás, amely verseket ír bennem, mégsem mérhetem fel szóval az értelmét.
 
A szemeid, a tekinteted, mely sokat mond.
 
Az árnyékodba burkolózva találtam Rád, mint horizonton a nap fénye.
 
Te vagy az arc, melyet magamban hordok...
 
Az arc, amely figyel...
Majd felébreszt, amikor lehunyom a szemem...
 
Az arc, aki Te vagy...
 
Aki hall engem belülről, mélyen a bőröm alatt, túl a húson, s csonton.
 
A részem vagy.
 
Te nem is tudod, hányszor, de hányszor üvöltök bele némán az éjszakába...
Torkom szakadtából kiáltom neved az álom mezsgyéin...
 
Mert a valóság hallgatásra ítél, beforrasztja ajkaim...
 
Nem szólhatok Rólad senkinek!
Pedig legszívesebben ismerősnek, ismeretlennek...
 
Kihúznám magam a büszkeségtől Rád nézve...
 
Ő az..!
 
Igen... Te vagy az.
 

                                  €$@ß@

Hogy is tudnék Nélküled élni...

Azt hiszem, csapdába kerültem.

Ha megkérdezem Magamat, tudnék-e Veled menni, ha hívnál..?
Akkor a válaszom, egyértelmű.

Igen.

Hogy is ne mennék Veled.
Ha megkérdezem Magamat, akarnék-e Nélküled élni..?
A válasz egyértelmű.

Nem.

Hogy is tudnék Nélküled élni.
Olyan a kérdés, mintha azt kérdezném Magamtól...
Akarok-e kéz nélkül...
Akarok-e szív nélkül élni..?

Hogy is tudnék Önmagam nélkül élni.

Mindig Rád találok, mert mindig is szerettelek...
Sokáig azt hittem, idegenként szerettelek meg.
Megszerettem Benned, a sosem volt idegenben Önmagam.
Megszeretted Bennem, a sosem volt idegenben Önmagad.

Ha Téged nem szeretnélek, Magamat sem szeretném.
 

                                €$@ß@

Mert mindig leszel... Mert mindig vagy...

Ahogy mész...

Ahogy állsz...

Ahogy nézel...

Ahogy szólsz...

Ahogy sírsz...

Ahogy hívsz...

Ahogy kérsz...

Ahogy adsz...

Szeretsz vagy gyűlölsz...

Ölelsz és megtagadsz...

Úgy vagy jó, ahogy vagy.

Mert mindig leszel...

Mert mindig vagy.

                            €$@ß@