Te vagy az egész életem...

Nem számít mikor jöttél...
Nem fontos, hogy nem voltál mellettem a kezdetek kezdetétől.

A lényeg, hogy megjelentél és azóta nem hagytál el.

Azt nem mondanám, hogy soha nem hagytál még cserben...
Sajnos Én is egyszer...

De nagyon vigyázok Rád..!

Hatalmas kinccsé váltál az életemben.

Meglehet, Te vagy az egész életem.

                                 €$@ß@

Ám legyen..!

Az élet azokat szereti...
Akik az utcasarkon virággal a kezükben várnak rá.

Hányszor de hányszor megtettem...

Lehet, hogy olykor térdre kényszerít, meghurcol, összevérez.
Ha ez a sorsom...

Ám legyen..!

Attól még nem dől össze a világ.

Eddig, még mindig eljött az Én időm, amikor újra talpra állhattam.

Hisz, csak a szobrok nem hajolnak.

Annál, Én sokkal többre tartom Magam...

                                         €$@ß@

Érted, Rólad, Értem, Rólam...

Szerencsére, nem azt szeretjünk, aki a legszebb...

Hanem, aki a legszebb gondolatokat hozza ki Belőlünk.

  

                                                €$@ß@

Szerettelek, szeretlek, s szeretni foglak...

Kedvesem...

Tükörképed vagyok...

S nem csupán Önmagad visszamosolygó álomarcú foszlányaként...

Hanem titkunkat mélyen őrző...
Elhagyatott padlás, suttogó árnyalakjaként nyúlok feléd.

S nem csupán gyöngyfényszerű csillogásod tükröződik bennem...

Hanem megmaradt tisztasága ennek az örvénylő, kicsit romlott...

Mégis általad, oly bűntelenné vált életnek.

S ha nem lenne, azaz oly égető hiányod...
Mint ahogy a lángoló bozóttűz...
Pillanatok alatt győzi le a napfény-szítta száraz virágot.

Mert ahogy Magamba nézek, megpillantlak Téged...

Ívhajlatos kecses testedben mártóznék szüntelen.
S a tükröződő álomszerű képeket, Eléd borítanám...

Mint vörös sziromszőnyeget.

Talpad csipkefinomságú léptei nyomán...
Elfelejtettnek hitt látomások öltenek a jelenben testet...
Régi fájdalmaink, bízván lecsorgó viaszba kötnek.
S talán gyertyalángjuk fényét, táncba nem hívja többé a sötéten gomolygó este...

Pilláid rejtekéből lecsókolnám a könnyek apró kristálygömbjét...

S jósnőként olvasnék belőle...
A múltban, a jelenben, s a jövőben...

Szerettelek, szeretlek, s szeretni foglak...
Mindörökké, mindörökre...

                                   €$@ß@

A düh rossz tanácsadó...

Elnyerni valaki bocsánatát hatalmas kegy volt a múltban…

S felemelő érzés a jelenben is…

Mikor az a hatalmas kő leesik az emberfia szívéről…

Senki nem hallja, de Te érzed, s ezt az érzést megosztanád az egész világgal…

De még nem teheted nyíltan és őszintén.
Miért bűn megbocsájtani..?
Bármilyen nagy is volt az hiba, amit elkövettem...

Tavaly október óta, csak az éltet, hogy kijavítsam azt a hibám...

Miért ítélünk el valakit, aki él ezzel a keggyel..?

Ha megajándékoz a megbocsájtás gyönyörű érzésével...

Hisz titkon, mindig-mindenki erre vágyik...
Még az utolsó pillanatban is.
Kerültem mindig egy fogalom egy név lírását a Blogban...
Istenét...
Nem véletlenül...

Mivel az Ő világa, nem az Én világom...

Most leírom, először és utoljára...

Talán csak "Isten joga" megbocsájtani..?

Hiszen, valahol mi is Istenek vagyunk...
De másmilyen értelemben.

Az, hogy a világ, a világod mikor fog megbocsájtani Nekem, nem tudom…

Biztos lesz, aki hamarabb, akit talán kevésbé mélyen érintett…
Lesz olyan, akinél évek múlva érdemlem csak ki a bocsánatot…

Viszont van egy Valaki, akit elvakult düh hajt…

Aki most még azt hangoztatja, ilyen bűnt nem lehet megbocsájtani…
De ez nem jó gondolkodás...
A vesztern "hősök" kora lejárt, régen lejárt... 
Szemet-szemért, fogat-fogért..?
Vagy szegény Döbrögi uraság esete..?

De egy jó tanács, a düh rossz tanácsadó…

Főleg az elvakult düh, rossz tanácsadó…
Mi lenne, ha kis hazánkban minden nőt és férfit börtönnel büntetnének...

Aki titkon máshol keres boldogságot..?

Csak egy nemrégiben napvilágot látott statisztikai adatra szeretném felhívni a figyelmet…

A házasságok 99 %-ában...

Egyik vagy a másik fél, a házasságuk ideje alatt legalább egyszer félrelép…

Hoppá… 99 %

Csak tudnám, miért kell minden statisztikai adatot mindenkivel közölni..?

Miért kell annak az 1 %-nak is a tudtára adni..?

De erre, még egy későbbi bejegyzésemben visszatérek…
Idióta az, aki ilyen statisztikai adatot nyilvánosságra hoz…

Ja, és nem ezek az emberek töltik meg a börtönöket…

Pedig jelentős hányaduk története, napvilágot lát…
Nem véletlenül állunk válások terén az élen.

Hanem a nem az idén barnultak, meg néhány adócsaló…

Mindenkinek van vaj a füle mögött…

Mondom mindenkinek…

Imádom kihangsúlyozni és időnként nyomatékosan ismételni Magam.
Ez is az egóm része...

Még annak is, aki azt hiszi magáról az Ő titka, csak az Ő titka…

Tudod, ha kis összegről van szó, akkor bűnöző vagy…
Ha nagyról, akkor üzlettárs…

Hát ilyen világban élünk…

Én nem láttam semmit…
Én nem hallottam semmit…
Én nem szóltam semmit…

Mitől, vagy kitől is kellene félnem..?

Jut eszembe, éppen a mai napon kötöttem  "Én is" életbiztosítást...
Ja és írtam is egyet...
Egyszerű, de praktikus elemekkel van felruházva a blog szerkesztő...

Az egyiket úgy hívják "bejegyzés ütemezés"...

Csak megírod, csatolod a hozzá fűződő dokumentumaid...
S beállítod egy későbbi időpontra...
S titkon bízhat Benned az is akiről szól...

Hogy nem történik Velem semmi...

Ismétlés a tudás atyja, vagy valami hasonló...

Szóval, a düh rossz tanácsadó...

                                  €$@ß@

Élünk, és meghalunk… De már fogalmunk sincs, hogy miért.

Van a kimondott szöveg, valamint a leírt szó…
Amit a fülünkkel hallunk és az eszünkkel értünk…

S van az Igazi tartalom, a betűk mögötti, vagyis a lényeg…

Amit nem hallunk és néha nem is értünk.

Vagy az is elképzelhető, nem is akarunk megérteni..!

Sajnos ilyen is van.
Van, hogy az ember lelki lustaságból, gyávaságból, vagy érdekből…

De nem óhajtja megérteni, amit a másik valóban üzenni akar neki…

Inkább elhiszi a hazugságot.

Hogy minden rendben van maga körül…
Minden visszatérőben van a régi kerékvágásba…

A baj ott van, amikor ez már természetessé válik.
Hogy ilyen az élet…

Hamiskártyázás.

Hogy csakis a felszín van…

Önérdek, szerepjátszás, kölcsönös becsapás, és Önbecsapás.

Itt ugyanis az a nagy veszély fenyeget…
Előbb-utóbb, a valódi énünk, felhozhatatlan mélységbe süllyed.

Élünk, és meghalunk…
De már fogalmunk sincs, hogy miért.

Igen, egy élet telhet úgy el...
Észre sem vesszük, hogy a lelkünk valóságos szépsége, meg sem mutatkozik.
S ha véletlenül mégis…

Feltör, vagy gejzírként kirobban belőlünk valami igaz, valami Igazi…
Mint ahogy Belőled, s Belőlem a felszínre tört.

A másik, már nem hallja meg...
Természetessé vált természetellenes-önzésből nem is akarja meghallani.

Ez az állapot az, amikor már semmi közünk sincs régi életünkhöz.

S ezt úgy is nevezhetném…

Szeretetlenség.

                                    €$@ß@

Lelkedtől-lelkemig...

Lágy fuvallat vagyok, tested simogatva...
Tenyeredben... Szívedig érő, izzó szenvedély.

Fénysugárba forgó, napraforgó kelyhed...
Nyarat ontó illata, lelkedtől-lelkemig elér.

Ajkaidra simítom a szerelmünk csókját...
Feléd nyújtva kincsként, lángoló szívem.

Mindeneddé váltam, e gyönyörű világban...
Csitulni nem akaró, Őrült szenvedéllyel.

Mit irántad érzek, sokkal több mint hála...
Vagy fellobbanó érzéseink, lángoló heve.

Szemeidben vagyok a gondolat s az erő...
Legékesebb szavainknak titkos fegyvere.

Tavasz leszek tél havában, testeden lüktető...
Szemeidben szivárvány, szívedig elérő.

Perceink így válnak, ragyogóan színes évekké...
Megjósolt reményeink, egy végtelen Igaz Életté.

                 €$@ß@ 

Nem érzed, valaminek a hiányát..?

Kedvesem...

A Benned lévő félelem nem más, mint a szeretet hiánya.
Cselekedj szeretettel, s felejtsd el a félelmeidet.
Mert ha jól szeretsz, a félelem eltűnik.

S ha mély szeretet van Benned, a félelem nyomtalanul tűnik el.

Amit most megosztok Veled, ahhoz bizony le kell ülnöd...
Ezt nem lehet félelmek közepette, kutyafuttában olvasni és megérteni...
Minden pillanatban attól rettegni...

Meglátja e a párod, miközben a levelem olvasod...

A félelem negativitás, hiány.
Ezt kell megértened.

S ha a szavaimban kételkedsz, sosem leszel képes megérteni a félelem természetét.

Mert a félelem, Olyan, mint a sötétség.
Sötétség sem létezik, csak úgy tűnik, mintha létezne.
Valójában nem más, mint a fény hiánya.
A fény létezik..?
Miért ne létezne...
Távolítsd el a fényt, és ott a sötétség.
Viszont a sötétség nem létezik, a sötétséget nem lehet eltávolítani.

Kezded már érteni mit is akarok mondani..?

Tegyél, amit csak akarsz, nem tudod eltávolítani.
Nem tudod arrébb tenni, nem tudod elhajítani.
Ha valamit kezdeni akarsz a sötétséggel…

A fénnyel kell tenned valamit.

Mert csak létező dolgokkal tudsz kapcsolatot teremteni.
Kapcsold le a lámpát, ott a sötétség…
Kapcsold fel a lámpát, a sötétség eltűnik.
De Te ehhez a fénnyel tettél valamit.

A sötétséggel semmit sem kezdhetsz.

Ezért is próbálom megértetni Veled, a félelem nem más, mint sötétség.

A szeretet hiánya.

Nem tehetsz vele semmit, és minél erősebben próbálkozol…
Annál jobban fogsz rettegni…

Mert annál tehetetlenebbnek érzed magad.

Ha harcolsz a sötétség ellen, veszíteni fogsz.
S végül az elme azt gondolja...

„A sötétség nagyon erős, ezért győzött le.”

Itt fut tévútra a logika.
Természetesen a gondolatmenet helyes...
Harcoltál a sötétség ellen, és nem tudtad legyőzni…
Nem tudtál ellene tenni semmit.
Teljesen logikus, hogy arra a következtetésre jutsz...
A sötétség nagyon erős.

„Gyenge Nőnek tartom Magam hozzá képest.”

Emlékszel még, hányszor de hányszor hivatkoztál a félelmeidre és a gyengeségedre..?
A valóság azonban ennek éppen az ellenkezője..

Nem Te vagy gyenge, hanem sötétség.

Valójában a sötétség ott sincs, ezért nem tudod legyőzni.

Miért harcolsz olyan ellen, ami valójában nincs..?

Ne harcolj a félelem ellen...
Máskülönben egyre jobban rettegsz majd...
Újabbnál-újabb félelmek hatolnak a lényedbe.

S a végén félni fogsz még a félelemtől is, ami rendkívül veszélyes.

Ha a félelem hiány...
Akkor a félelem a félelemtől, a hiány hiányától való félelem.

S hidd el, ez az őrületbe kerget..!

Hogy tisztán láss...

Megismétlem az első négy mondatot, kicsit leegyszerűsítve...

A félelem nem más, mint a szeretet hiánya.
Cselekedj szeretettel, felejtsd el a félelmet.
Ha jól szeretsz, a félelem eltűnik.
Ahol mély szeretet van, ott nincs félelem.

Nem érzed, valaminek vagy Valakinek a hiányát..?

                                  €$@ß@

Illúzió...

No Comment...

Túl magasra vágysz, hol van már a rózsaszínű felhő..?

Veszélyes az út, a csúcshoz mindig közel a lejtő.

Pont olyanná válsz, mint akiken nevettünk régen...

Hidd el, többet ér, mindig amit nem kapsz meg pénzen.

Gyönyörű világod, mi szerelemtől lángolt, fekete-fehérré változott...

Hol van az a lány ma, rossz utakon járna, aki Velem együtt álmodott..?

Csak szép illúzió, lelkednek hívó szó, klassz új ruhák, bankszámla vár...

Így élni mért lesz jó..?

Hamisan szóló illúzió, lelkednek hívó szó...

Elhagy a vágy, s minden barát, szíved, ha túl olcsó.

Rohan a világ, ha Te is rohansz, lehetsz a legjobb...

De céltalan a cél, Én nem hiszem, hogy ez az, ami feldob.

Magányos a szív, ha kelepcébe magát bezárja...

Én segítek, ha kell, ha úgy érzed, hogy mégiscsak szállna.

Gyönyörű világod, mi szerelemtől lángolt, fekete-fehérré változott...

Hol van az a lány ma, Ferrariba szállna, aki Velem együtt álmodott..?

Csak szép illúzió, lelkednek hívó szó, klassz új ruhák, bankszámla vár...

Így élni mért lesz jó..?

Hamisan szóló illúzió, lelkednek hívó szó...

Elhagy a vágy, s minden barát, szíved, ha túl olcsó.

Csak szép illúzió, lelkednek hívó szó, klassz új ruhák, bankszámla vár...

Így élni mért lesz jó..?

Hamisan szóló illúzió, lelkednek hívó szó...

Elhagy a vágy, s minden barát, szíved, ha túl olcsó.

Én még mindig...

Égeti még ajkad, ajkam melege..?
Perzseli még bőröd, forró kezem..?
Élvezed még ajkadon a szám ízét..?
Ott vagyok e minden pillanatban Veled..?
Látod e még szemeddel, szemem sugarát..?
Hangom füledben, még szerelmes ének..?
Fészkel még a vágy, izgató testedben..?
Mond, ölelésemre sóvárogva vágysz..?
Adna e még csókot lázban égő ajkad..?
Odaadnád magad újra s újra Nekem..?
Éreznél e, vágynál e, egy életen át Engem..?
Szeretnéd e Magad mellett szerelmes szívemet..?

Mert Én még…

Ajkaimon érzem ajkad melegét…
Bőrömet perzseli forró kezed...
Nyelvemen élvezem a szád ízét...
Itt vagy egészen, s Én ott vagyok Veled.
Még mindig látom szemed sugarát…
Hangod fülemben még szerelmes ének...
Testemben még mindig itt fészkel a vágy...
Sóvárgom, hogy ölelj, Én ölelnélek Téged..
Még érzem, ahogy ajkaddal lázas csókot adsz…
Én már odaadtam Magam, végleg Neked...
Érezlek, vágylak, egy életen át Téged…
Magam mellett szeretném szerelmes szívedet.

                                  €$@ß@

Aki Igazán Szeret, az mindig szeret…

Kedvesem…

Igaz a mondás…

„Aki Igazán Szeret, az mindig szeret…
Minden pillanatban szeretne a szerelmével lenni…”

Mint ahogy Én is vágyom arra, hogy Veled töltsek minden pillanatot...

De képes vagyok arra is, hogy elengedjelek…

Amikor érzem, hogy szükséged van a magányra vagy mások társaságára…
Feltöltődésre, helyzetértékelésre, megbeszélésre Önmagaddal…

Össze akarom kötni Veled az életem…

Naponta látni, csodálni, betelhetetlenül betelni…

Lehet, hogy most meglepetést okozok…

Annak ellenére, hogy ezt már többször megbeszéltük…
De éppen ezért, vagy éppen annak ellenére…

Boldogan vállalnék Veled egy közös gyermeket „is”…

Még akkor is, ha a szerelmünk nem erről szól…
S korunk szerint, már nem is lenne tanácsos…
De erős Bennem a vágy, hogy legyen még egy kapocs…

Az amúgy köztünk lévő, eltéphetetlen kötelék mellet…

Ami még jobban összeköt.

Szerelmem mi sem bizonyítja jobban…

Ahogy várlak Téged, bármikor is érkezel…
S ahogy sietek hozzád, ha kéred, s akkor is, ha nem…

Tudod, aki szeret, az mindig szeret…

Szeretnélek akkor is, ha betegen feküdnél az ágyunkban…
Ápolnálak, nem törődve azzal, hogy akár meg is fertőzhetsz.

Aki szeret, az türelmes…

Sokszor a szemembe vágod, hogy türelmetlen vagyok…
De ez csak nézőpont kérdése…
Mióta is várok Rád „türelmesen”...?
2009. Augusztusa óta..?

Talán egy kis türelmetlenség, már belefér.

Nem számolva azt a 15 évet…
Amig lelkem legmélyén, tudat alatt, titkon vágytam Rád…

Fontosabbá váltál az életemben, mint Magam, Én saját Magamnak…

Ha ezt önzetlenül viszonozni tudod…
Akkor a köztünk lévő kapcsolat soha nem lanyhul…
Akkor folyton erősödik…
Akkor a nehéz időkben a kapcsolatunk, segít lerázni a gondokat…
Adni bizakodást, erőt, értelmet a létért való küzdelemben…

Aki szeret, az kívül belül szeret…

Szeretem az aggódásodat, félelmeidet...
Szeretem minden apró hibádat…

Még azokat is, amik Téged annyira zavarnak.

Imádom a ráncaidat, a nózidat, a mosolyod alól kivillanó fogacskáidat.
A szemeid, az arcod a benned tomboló Nőt, a vágyaidat...
S nem zavar, ha korán pihenni térsz, vagy fáradtan ágynak dőlsz…

Én, majd őrzöm álmodat…

Aki szeret, szívesen öregszik meg Veled…

S csak azt kívánom, hogy előbb múlhassak el, mint Te…

Mert nem tudnám elviselni az elvesztésedet…

Szeretlek...

                                 €$@ß@

Ahogy a karjaidba zársz, az a legszebb vallomás...

Árnyékod nélkül mit ér a fény…
Értelmetlen a nap, mi nem Melletted ér.

Álmaink nélkül, nincs remény…
Míg világ a világ, kérlek légy Enyém.

Emléked nélkül, mit érek Én…
Volt, hogy távolodtál, Bennem, mégis élt a remény…

Ábrándjaimmal lelt rám az éj…
Ne csak álmaimban légy az Enyém.

Mikor itt vagy, úgy ölelsz, mint senki más…
Ahogy a karjaidba zársz, az a legszebb vallomás.

Szívünknek most a föld megáll…
Mert ahogy ölelsz, úgy nem ölelt még senki más.

Szerelmed nélkül mit érek Én…
Lágy hangod nélkül nincs, mi elkísér.

S ha nem lesz több holnap, nem bánom Én…
Nélküled nincs jövőm, nincs ki elkísér.

Ha a múltban élsz, ott nem lel rád a holnap…
S nincs jövő, ami csak Ránk vár.

Most van itt a perc, ami már nem csak egy látomás…
Hát töltsd Magadba, a szívem szerelmes dallamát.
 

                       €$@ß@

Így fogadtalak el...

Kedvesem...

Téged Szeretni csak " okok" és "miértek" nélkül szabad...

S nem azért, mert szép vagy jó, vagy kedves, vagy művelt, vagy okos vagy...

Hanem azért, mert olyan vagy, amilyen.

Nem is tudnálak másképp...
Ilyennek ismertelek meg...

S így fogadtalak el...

                                  €$@ß@

Meddig élnék, mondd, hangod nélkül, meddig élhetnék...

Életem, mit húrjaidon fontál Nekem, elkísér...

Egy kottába írt olthatatlan szenvedély.

Mert benne él a holnap minden új remény...

Amiért élnem kell.

Te vagy a hangszerem...

Ki minden nappal más dalt dúdol el s hiszem...

Ez átsegít majd minden bajon...

Van hitem..!

Ha itt vagy Velem minden rezdülésemben...

Csak játssz Nekem..!

Mert meddig élnék, mondd, hangod nélkül, meddig élhetnék...
Hiszen ott vagy minden dalban Nekem éreznem kell...

Sok őszinte hangban.

Nem találnék mást, hogy mondjam el.

Oh, hogy mondjam el..!

Félek túl kevés Én bármit adhatnék...

De a tűzbe mennék Érted bárcsak érthetnéd.

Nélküled már rég semmit sem érhetnék...

De Nekem élnem kell..!

Te vagy a hangszerem...

Veled az élet minden másodpercét élvezem...

A hangodat már száz közül felismerem...

Játssz, hogy mindig halljam, mert így van hitem...

Tarts életben..!

Mert, meddig élnék, mondd, hangod nélkül, meddig élhetnék...

Hiszen ott vagy, minden dalban, Nekem éreznem kell...

Sok őszinte hangban...

Nem találnék mást, hogy mondjam el...

Lennél inkább szent asszony a Nők között..?

Leveted feszes asszonyruhád...
Vágyaid selymébe öltözöl.

Testedet átjárja a szerelem...
Vagy, lennél inkább szent asszony a Nők között..?

Lehajolsz hozzám, hogy lássam milyen...
Fesztelen gőggel engedni útjára álmaid.

Itt vagyok..!

Űzött ma hozzám a vágyad...
S Én leszek ringató puha ágyad...

Tested titkára szomjazom...
Sejtjeimmel áztatom pillanatunk gyönyörét.

S lángoló tüzedben hamvadok...
Örökkön örökké.

                              €$@ß@

Várlak...

Várlak a hajnali ébredésben...
Várlak az éjszaka sötétjében.

Várlak, mikor bőrömet csípi a szél....
Várlak, mikor a ragyogó Nap útra kél.

Vártalak nyáron, várlak most ősszel...
Ne kelljen tovább várnom, a hideg téli estéken.

Várlak fényben, sötétségben...
Várlak álmomban, s várlak ébren.

Várlak, örökkön örökké...
Magamban.

Várlak, míg szívemben ki nem alszik a fény...
Várlak, míg a nappalt fel nem váltja az éj.

                      €$@ß@

Szenvedély nélkül, holtak lennénk...

Tudod Kedvesem...

A szenvedély Benned és Bennem is ott lakozik.

Benned, talán egy kicsit többet alszik.
Vár...

S végül felkavar.

Kinyitja száját és beszél Hozzánk.
Irányít.

A szenvedély uralkodik Rajtunk, mi pedig engedelmeskedünk neki.

Mi más lehetőségünk lenne..?
A szenvedélyből merítünk legjobb pillanatainkban...

A szerelem örömében...

Néha elviselhetetlenül fáj.
Ha tudnánk szenvedély nélkül élni, talán békességet találnánk...

De akkor Te is Én is üresek lennénk.

Üres szobában találnánk Magunkat... 
Lefüggönyözve, teljesen átfagyva.

Szenvedély nélkül, igazán holtak lennénk.

                            €$@ß@

Egy érintésem, néha több, mint mint Én magam...

Kedvesem...

Semmi sem mutatja jobban a szeretetem...

Mint egy szívből jövö, meleg ölelés.

Észre vetted már..?
Mert Én igen..!
Mikor szomorú vagy, egy gyógyító érintésem mondja el...

Mennyire szeretlek.

Azt mondja el, hogy nem vagy egyedül.

Egy érintésem, néha több, mint mint Én magam...

                                       €$@ß@

Mindig hinni tudtam Benned...

Sokat gondolkodtam azon, s kutattam…

Mi is lehet Rajtad kívül a másik legnagyobb ajándék…
Amivel az Élet megajándékozott…

De úgy érzem, rátaláltam…
Csak először, rossz helyen kerestem…
Azt hittem, valahol körülöttem van…
Pedig nem..!

Mind végig Bennem volt…

S az nem más…

Mint a Lélekerő…

Igen, a lelkem ereje…
Hogy hinni tudok valamiben…
Mint ahogy most is...

Mindig hinni tudtam Benned.

             €$@ß@

Lelked lelkemet megtalálva, véglelg összeforrt...

Kérted öleljelek, nem kell mindig a szó...
Jó néha a csend, olyan megnyugtató.

Hunyjam le szemem, ne beszéljek...
Ne szavakkal, a testemmel meséljek.

Hallgassam, ahogy ver a szíved...
Ereidben mint fut a vér.

Érezzem bőröd rebbenését...
Mikor vállad a vállamhoz ér.

S Én öleltelek, érezve minden gondolatod...
Minden örömöd, amit Én nyújtottam...
S mindent, mit Más, összes bánatod.

Öleltelek, akkor este...
Az ölelésem olyanná vált....
Mint mikor a Hold, csillag karjaival...
Magához öleli a eget, s az éjszakát.

Közben szívünkben a csend hangja lágyan dalolt...
S lelked, lelkemet újra megtalálva...
Összefonódva, végleg összeforrt.

                          €$@ß@