2009. november 24., kedd

Határ az ötcsillagos ég.





Tudom, mennyire a végét járja ez az egész.
Nem vagyok boldog. Csak vagyok.
Amúgy szétestem.
Apró darabokra.
Igen, nekem még erre is van időm.
Mindezt úgy tettem, hogy közben nem maradt időm semmire.
Kizökkentem, szétcsúsztam.
Közben semmit nem éreztem azon kívül, hogy mennyire nem érdekel semmi.
Nem gondoltam volna, hogy iránta fogom ezt a közönyt érezni.
Nem, nem te irántad.
Irántad mást érzek.
Nem írok le valamit csak azért, mert olvasod.
Fájdalmas. Mi van megint.
Én nem szeretném. Sőt. Nem akarom.
Sosem mondod meg, mit akarsz vagy mit szeretnél.
Hogy csak azt lehet hitegetni, aki hagyja magát?
Meg azt, aki bízik még.
Nem nem érdekel, hogy mi lesz.
Csak megint megtapasztaltam, mennyire nem lehet adni a szavadra.
És most közönyös vagyok.
De talán majd miután találkozunk, megint úgy érzem, bármit megtehetek.
Ez akkor lett volna jó, ha most nem gondolok ebbe bele.
Bele fogom vésni az elmémbe, hogy nem szabad boldognak lennem.
Irántad is csak közönyt érezhetek ezután.
És igen, annyira könnyű lenne.


Hogy abba bele sem merek gondolni.

Körhinta...




Az egész életünket egy körhintán éljük, egyszer felszálltál rá, s mész körbe-körbe, már beleszédültél, már leszállnál, már menekülnél, de nem tudod,merre?
Azt sem tudod, csak te szédültél-e el ebben az örökös körben száguldásban, hiszen olyan sokan ülnek ezen a hintán!
Szétnézel, s azt látod, leszállna itt már mindenki, csak mindenki fél, a hinta gyors.
S a hintán megvan az akol melege, hiába kavarog körülötted a levegő, mégis valamiféle furcsa biztonságot ad, mert nem vagy egyedül.
S ennek a furcsa biztonság az az ára, hogy szédülsz, egyre szédülsz…
A körhintának szabálya van.
Csak körben jár, egy megadott pályán, nem tart sehova, egyenletes ütemben ugyanazon a pályán halad.
Nincs benne semmi újdonság, nem érhet meglepetés, s ha jól kapaszkodsz még ki sem eshetsz.
Ülsz a körhintán, életed körhintáján: elvégzed az iskoláidat, munkahelyed van (ma már jobb esetben) családot alapítasz [jobb esetben] olykor találkozol a barátaiddal [ha vannak, ha van még rá időd] reggel felkelsz, megy a napi rutin, este lefekszel.
Eleget teszel az összes társadalmi, közösségi elvárásnak, eleget teszel a vallásodnak, eleget teszel az összes körülötted élő elvárásainak.
Körhinta. Körbe-körbe.
S lassan rádtelepszik az unalom, lassan kiégett leszel, lassan már magad sem tudod miért érzed a nagy semmit magadban.
Olykor persze felbukkan benned a kérdés: miért van minden úgy, ahogyan van, miért nincs másképp, hol az öröm, hol a szárnyalás, hol a boldog ellazulás?
A körhintádon kapaszkodsz, görcsös akarattal, hát hogyan is tudnál ellazulni?
Mi lesz, ha kiesel?
Ha ki akarsz szállni a körhintából csak ugrani tudsz.
Nincs más megoldás, mert a körhinta nem fog megállni.
Nem fog lelassulni.
Egyetlen választásod van, egy nagy ugrás.
Otthagyni az egészet.
Mindazt, ami neked nem jó.
Amibe beleszédültél, belefáradtál, ami elhomályosítja a szemed.
Ugrani jó!
Olyan ez, mint mikor az ejtőernyős lebeg a magasban: hatalmas szabadság!
Már nem pörgetnek körbe-körbe: a magad ura vagy, repülsz, szállsz szabadon!
Önmagad felé, a saját sorsod, a saját életed felé.
Ugrás közben sem leszel egyedül.
Sokan lesznek, akik bátorságodat látva szintén ugranak veled együtt, vagy utánad.
Akik veled együtt beleúntak, belefáradtak az egész közös unalomba, érdektelenségbe, a szürkeségbe.
Akik veled együtt színessé akarnak válni, felfedezni mindazt, ami túl van a körhintán, ami az élet tágassága maga.
Nehogy azt hidd, hogy én nem féltem ettől az ugrástól.
Féltem, hiszen ismeretlen vidékre csöppentem.
S persze még szédültem is.
De egyetlen dolgot tudtam: ha tovább pörgök ezen a körhintán, mindent elveszítek: önmagam. Tudtam, ez a körhinta maga a halál, mert itt csak megőrülni, s belehalni lehet.
S közben elszáguld mellettem az életem.
Közben meghal bennem minden, ami én vagyok valójában.
Hát ugrottam.
S kitárult előttem egy csodálatos világ, sok-sok izgalommal, új utakkal, szélesekkel és ösvényekkel, tövisekkel és bokrokkal, felhőkkel és napsütéssel hidegséggel és melegséggel – de ez legalább élet!
Ma már tudom, hogy a körhintán féltem igazán!
Ott nem tehettem semmit, kiszolgáltatottan ültem, nem volt választási lehetőségem.
Most van!
Győzhetek vagy elbukhatok, de a magam akaratából teszem.
Ami sikerül az én sikerem, a tévedéseim az én tévedéseim.
Kibékültem a világgal, mert tudom, hogy minden bennem dől el.
Nem mutogatok kifelé, helyzetekre, emberekre, mert mindig, minden pillanatban én adok teret eseményeknek, embereknek, szép és bántó szavaknak.
A sorsomat a kezembe vettem.
Aki nem ugrott velem, aki ott maradt a körhintán, az persze sajnálkozva vagy írígykedve tekint le rám a magasból.
Én pedig együttérzéssel és szánakozva nézek felfelé.
S közben drukkolok, hogy minél többen merjenek ugrani önmagukért, a boldogságukért, egy kiteljesedett életért.
Drukkolok, hogy felcsillanjon bennük az ígéret: ha önmagaddá váltál, mindent elértél, amit elérni érdemes.

Én ugrottam, s ma is ugranék.

És te ?

Már a randi sem a régi! 004

Folytatás...

Korábban a szüleinél vacsoráztunk.



Ma kerti grillpartira megyünk a barátaival.

Manapság legtöbbünknek sokkal fontosabb,
hogy mit gondol választottunkról a baráti körünk,
mint a szüleink véleménye.
Legalább is első körben.
Hiszen a haverok, barátnők,
sokkal több időt töltenek velünk,
mint anyu és apu, arról nem is beszélve,
hogy a szülők azért sok szeletét nem ismerik az életünknek.(Szerencsére tesszük hozzá.)
Ebből kifolyólag a barátaink, azok,
akikkel folyton együtt lógunk,
sokkal jobban tudják, hogy ki illik hozzánk.
Ez a másik oldalról is megnyugtatóbb,
hiszen neked is könnyebb elbűvölni egy csapat huszonéves srácot, mint egy negyvenes "villanypásztor" apukát,
aki ráadásul minden szabad idejét a neten tölti.

Legalábbis sokkal fesztelenebbül fogsz kísérletezni.

Folyt. Köv.

Mindig léteztek...



Azt akarom, hogy az arcomba essen az eső,
s hogy rámosolyoghassak minden nőre, aki tetszik,
és el akarom fogadni az összes kávét, amire meghívnak.
Meg kellett volna csókolnom az anyámat, 
nem mondtam meg neki, hogy szeretem,
ki kellett volna sírni magam az ölében,
hogy végre ne szégyelljem kimutatni az érzelmeimet,
amelyek mindig is léteztek, bár magamnak sem mertem

bevallani...

Mi lenne ha...




...hónap lennék: Augusztus
...a hét egy napja lennék: Péntek
...napszak lennék: Alkonyat
...bolygó lennék: Hold
...berendezési tárgy lennék: Egy jó öblös fotel
...tengeri állat lennék: Bohóchal
...könyv lennék: A szél árnyéka, Gyűrük Ura, Üvöltő szelek
...bűn lennék: Falankság
...történelmi személyiség lennék: Nagy Sándor
...folyadék lennék: Jeges tea 
...fa lennék: Fenyő
...madár lennék: Hattyú
...virág lennék: Rózsa
...időjárás lennék: Sűrű hóesés
...mesebeli lény lennék: Sárkány (Süsü)
...állat lennék: Aranyhörcsög (Mazsi)
...szín lennék: Tűz piros (Ferrari) 
 

...érzelem lennék: Biztonság, Szerelem
...zöldség lennék: Paradicsom
...hang lennék: Suttogás
...elem lennék: Levegő
...film lennék: Másnaposok
...étel lennék: Aranygaluska
...hely lennék: Róma
...illat lennék: Vanília
...testrész lennék: Szív
...szám lennék: 67
...ruhadarab lennék: Kesztyű
...ékszer lennék: Nyaklánc
...festmény lennék: Michelangelo-Teremtés
...a szeretet megnyilvánulása lennék: Simogatás


...szó lennék: Gyermekem







Egyedül..




Átsírt éjszakák, elvesztett barátok,

A világ közepén magadat egyedül találod.

És csak áldod azt az órát, amikor nevetett a szád,

Hiányzik az a valaki, aki társként gondolt rád.

Fájnak a percek, amiket együtt töltöttetek,

Szívedbe marnak az emlékek, az együtt töltött hetek.

Fáj minden perc, mikor magányosan fekszel az ágyban,

Rossz belegondolni, de egyedül vagy a világban.





Érzem az ízét...




Az írás varázsát, a kreativitás sodró áramlatát épp csak megismerem, s már rögtön beleszeretek.
Mert azonnal megérzem, hogy az alkotás az élet egyik legfantasztikusabb, leglélekemelőbb dolga.
Ezt ugyan eddig is tudtam, csak másként, más miatt éreztem.
De az az íz, amivel most ismerkedem nem hasonlítható és nem fogható semmihez.

Hogy mit fogok kihozni magamból?

Mindent.

Édes semmittevés...



Édes semmittevés.




Tehát, egyszerűen csak lenni, lazsálni,
kiengedni egy csésze illatos kávé mellett.
Az ember elmerűlhet a betűk világában, elmenekülhet a képzelet varázslatos szigeteire, számvetést készíthet életéről,
terveket szövögethet.
Vagy egyszerűen csak létezik:
Örül, hogy ismét felfedezte az ég csodálatos kékségét,
hogy felfogta még a vízek, szellők hangját,
meghallotta a madarak énekét.
Hogy ismét rádöbbent:
Túl rövid az élet, hogy szeméttel töltsük meg és gátlástalan szédelgők hatalmi harcában keljfeljancsik legyünk...


Tanítok




Tanítok?
Hát mégsem volt hiába a sok könyv...
Mások isszák a szavaimat,
azok, akik még az út elején járnak...
Szegénykék!
Milyen nehéz most nekik...
Ismerem ezt az érzést.
Tartsatok ki!
Érdemes küzdeni...

Hit!




Amikor azt mondják lesajnáló arccal:


"Ugyan már, ez képtelenség!".


Vagy legyintenek csak fásultan:


"Ne álmodozz esélyed sincsen."


Akkor megpróbálják az asztalról lesöpörni azt,
amiben Te hittél,
vagy próbálnál hinni, ha erősebb lennél.
Talán igazuk van - talán nincs.
De vajon mi a fontosabb?
Amit ők igaznak vélnek, vagy amiben Te hiszel?
S ha eleve eldobsz valamit,
amiért meg sem próbáltad kinyújtani a kezed,
később vajon hányszor fogod megbánni ezt?
Utólag már sosem fogod megtudni,
hogy vajon sikerült volna-e ez,
amiért tenni is valamit túl gyönge vagy bátortalan voltál,
s ha ez így van,

Később már hiába... bánnád.

Elszámolással igazán csak önmagunknak tartozunk,
de éppen ez az ami elkerülhetetlen.



Ne engedd soha senkinek,

hogy falakat emeljen a HITED köré!



2009. november 23., hétfő

Elmentél volna mellettem...




Tudod, mint mikor megy az ember az úton,
amiről azt se tudja, vezet valahová, és egyszercsak megérkezik.

Úgy érkeztem hozzád.

Előtte voltak sokan, akikkel találkoztam,
és ők mind kihoztak belőlem valamit.
Annyit amennyire éppen szükségem volt,
ahhoz, hogy továbbléphessek.
Mindig csak annyit.
Közben folyton változtam, minden találkozás után,
kevesebb maradt bennem.

Mindig kevesebb maradt rejtve bennem.

Mintha ajtók nyíltak volna sorra ki, megtudtam,
milyen vagyok gyereknek, milyen diáknak, milyen szerető, milyen szülő vagyok.
De mindent csak akkor tudtam meg, mikor odáig elértem.
Addig számomra is titok volt, mint az,
hogy maradt még valami rejtve bennem, hogy van még egy állomás,
talán a végső állomás, ahova egyszerre érkezem,

Veled.

Hogy van még valaki, akinek én is egy fontos állomás vagyok.
Talán a végső.
Talán a legfontosabb.
Talán a cél.
Ha tudtam volna, talán azt is megsejtem,
miért jöttem zavarba, ha magamról beszéltem.
Ha arról, hogy mit gondolok.
Hogy miért haraptam a számat, inkább, minthogy megszólaljak.
Talán még nem volt itt az ideje a beszédnek.
Talán csak zavart okoztam volna vele.
És mert ha másnak mondom, ha tudom elmondani másnak,
akkor nem marad számodra mondanivalóm, akkor üresen érkezem hozzád.
Akkor talán hiába integettem volna világító lámpával Neked,
hiába lett volna minden csilingelés, hiába éreztem volna a sugarat,
a belőled áradót.

Ha Te nem látsz meg, elmentél volna mellettem.

Már a randi sem a régi! 003

Folytatás...





Korábban tűkön ülve vártuk az első randi utáni telefont.


Ma belépünk a chetbe, és felvesszük őt a listánkra.


„Elromlott a telefonja… vagy rossz számot írt föl… vagy autóbaleset érte!!”


Ismerősek ezek a kínzó gondolatok,
miközben guvadt szemekkel bámulod a mobilodat?





Nos, többé nem kell aggodalmasan várnod a megváltó csörgést

 - amikor, legalábbis a tapasztalatok szerint, a vonal végén egyébként úgyis csak anyukád akarja tudni, jól vagy-e - 

hanem egyszerűen belépsz a közösségi oldal chatjébe,
és rákeresel a nevére.


Tuti, hogy Ő is egész nap a frissítés gombot nyomogatja,
hátha föltűnik a neved valahol.


Folyt. Köv.

Tartalék



Mindenből kettőt tartsunk kéznél, ami az élethez kell.
Ekkor az életünk is kétszer annyit fog érni.
Két mosolyunk, két kedves szavunk legyen egy helyett.
Megkettőzött szeretet, türelem, jóindulat - az élet mindennapos kellékei.
A jóból, a kellemesből tartalékunk legyen,
hisz kétszeresen kell azt osztogatnunk.
A természet bölcsen gondoskodott az egyről: társat rendelt mellé,
hogy törékenységétől megóvja.
A férfihez a nőt a nőhöz a férfit.
Az emberhez embert.
A szeretethez szeretetet.
Mindenből kettőnk legyen.
Így ha apadna a szeretet, fogyna a türelem, csappanna a jóindulat,
ott a tartalék a kezünk ügyében.
Tudjuk, hogy hol keressük őket, és boldogságunk is megduplázódik

Ikrek




Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében.
Az egyik egy ,,kis hívő'', a másik egy ,,kis szkeptikus''.
A szkeptikus azt kérdezi: - Te hiszel a születés utáni életben?
Hát persze. - mondja a kis hívő.
Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!
Hülyeség! - mondja a szkeptikus.
Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet
Pillanatnyilag még nem tudom, - mondja a kis hívő - de biztos sokkal világosabb, mint itt bent!
Talán, lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkon fogunk járni!
Nonszensz, lehetetlen! - mondja a szkeptikus.
Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal?!
Micsoda hülyeség!
Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne!
Itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot.
Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!
Hát persze, hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni. -mondja a kis hívő.
Sohasem fog működni! - véli a kis szkeptikus.
Még soha senki nem tért vissza a születés után!
Születés után vége az egésznek!
Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet, - mondja a kis hívő.
De azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és ő nagyon vigyáz majd ránk!
Anya?! Te hiszel egy anyában? Hol van? - kérdezi a kis szkeptikus.
Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk! - válaszolja a kis hívő. Mire a kis szkeptikus: - Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!
A kis hívő elgondolkozik egy pillanatra.
Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted, amikor megsimogatja vállunkat! - mondja aztán halkan.


Mindenesetre én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!

Horoszkóp másképpen

Vízöntő : Jan. 20. - Febr. 18.

 

Találékony elme vagy és épp ezért sokra akarod vinni. Rengeteget hazudozol. Ugyanazokat a hülye hibákat követed el, mert annyira átkozottul ostoba vagy. Mindenki azt gondolja rólad, hogy elfuserált egy alak vagy és utálják a pofádat.




Halak: Febr. 19. - Márc. 20.


Élénk a képzeleted - gyakran gondolod, hogy a CIA vagy az FBI figyeltet téged. Rendkívül csekély a befolyásod a barátaidra, ismerőseidre. Az emberek kikérik maguknak állandó erőfitogtatásodat. Önbizalomhiányban szenvedsz általában véve egy szarcsimbók vagy. A Halak rémes dolgokat tesznek kis állatokkal.



 Kos: Márc. 21. - Ápr. 19.


Úttörő típus vagy és a legtöbb emberrŐl azt gondolod, hogy köcsög. Gyorsan rápirítasz másokra, türelmetlen vagy és megveted az emberek tanácsait. Semmi máshoz nem értesz, mint hogy kiboríts mindenkit a környezetedben. Egy igazi fasz vagy, ennek ellenére mindig problémáid vannak az erekcióval...



Bika: Ápr. 20. - Máj. 20.


Gyakorlatias vagy és kitartó. Bulldogtermészeted van és rengeteget dolgozol.
A legtöbb ember azt gondolja rólad, hogy egy csökönyös, makacs seggfej vagy.
Beszéd közben hajlamos vagy a nyáladzásra és köpködésre. Hülye kommunista vagy.



Ikrek: Máj. 21. - Jún. 21.


Jó eszű és intelligens vagy.Téged azért szeret sok ember, mert biszex vagy. Hajlamos vagy rá, hogy túl sokat várj vissza szinte semmiért. Az étteremben hagyott borravalód úgy néz ki, mintha eltévesztetted volna a tizedesvesszőt. Egy olcsójános fattyú vagy. Az Ikrek megrögzötten dögönyöznek a vérfertőzés mocskos tócsáiban.





Rák: Jún. 22. - Júl. 22.
Együtt érző és megértő vagy mások problémáival, s ettől igazi balfék palimadár.
Csak halasztgatod a dolgokat. Ezért mindig is csak segélyeken fogsz tengődni és szart sem ér az életed. Csak Rákok vannak a dutyikban.
 




Oroszlán: Júl. 23. - Aug. 22.


Úgy gondolod, hogy született vezető vagy.A többiek úgy gondolják, hogy egy idióta barom vagy. A legtöbb Oroszlán erőszakos kötekedő.. Hiú vagy és nem bírod elviselni az őszinte kritikát, az arroganciád pedig vérforraló.
Az Oroszlánok tolvaj kurvapecérek, akik jobban szeretik a maszturbálást az igazi szexnél.




Szűz: Aug. 23. - Szept. 22.

 

Te vagy a logikus típus, aki utálja a rendezetlenséget. Akadékoskodó szarevőséged kiborítja a barátaidat és munkatársaidat. Hideg vagy, nincsenek érzelmeid és gyakran elalszol szex közben. A Szüzekből jó politikusok és kerítők lesznek.

 



 Mérleg: Szept. 23. - Okt. 22.


Te vagy a művész-típus - mert nem tudsz megbirkózni a valósággal.
Ha férfi vagy, szinte biztosan buzi vagy. Esélyed egy jó álláshoz vagy a meggazdagodáshoz valahol nulla és mínusz ötmillió között....A legtöbb Mérleg nő kurva. Minden rohadt Mérleg nemi betegségben pusztul el.





Skorpió: Okt. 23. - Nov. 21.


Sunyin ravasz vagy és cseppet sem megbízható.
A csúcsot azért fogod elérni, mert egy gramm erkölcs nem sok, annyi nem szorult beléd. A legmocskosabb rohadék vagy az egész zodiákusban. Hála az égnek a legtöbb Skorpiót idejében kinyírják.




Nyilas: Nov. 22. - Dec. 21.


Lelkes vagy és optimista.
Csökönyösen a szerencsére hagyatkozol, de csak, mert a tehetségnek az írmagja is hiányzik belőled. A Nyilasok döntő többsége alkoholista és az emberek csak röhögnek rajta. Értéktelen kis szarházi vagy.




Bak: Dec. 22.- Jan. 19.


Konzervatív vagy és fosol a kockázattól. Alapvetően egy értéktelen, ügyeskedő kis trágya vagy. Arnold Benedictet kivéve egyetlen egy fontos Bakot sem produkált a világtörténelem. A társadalom szerencséjére legtöbbetek impotens is...




És akkor most mindenki valljon: Ki melyik?










Vedd könnyedén!




Még szűz

Ausztráliában egy nő elvált, és új férjet keres.
A feladott újsághirdetésben egyetlen feltételt szab, hogy a jelentkező szűz legyen.
Akad egy vállalkozó, összeismerkednek, kölcsönös a szimpátia.
A nő többször rákérdez, hogy biztosan szűz-e a fickó, a férfi meg váltig állítja, hogy soha nem volt nővel.
Össze is házasodnak.
A nászéjszakán az újdonsült férj iszonyatos rendezkedésbe kezd a hálószobában:
a székeket a falhoz tolja, az asztalokat is, mindent elpakol a szoba közepéről.
- De hát mit csinálsz, szívem? - kérdi elképedve a nő.
- Hát, ahogy mondtam, én még nem voltam nővel.
De ha olyan, mint a kenguruval, akkor itt minden helyre szükség lesz!


50 év


Egy 75 év körüli bácsika és csinos, igen fiatal felesége elég nagy
feltűnést keltenek, amikor megjelennek egy szállóban, mint fiatal
házasok.
Másnap reggel, a nászéjszaka után az öregúr hatalmas
mosollyal kerül elő a szobájukból, reggelire egy óriási adag ételt
rendel, viccelődik, szóval láthatóan nagyon jó állapotban van.
A fiatal feleség tisztára elgyötörve, alig-alig létezve ül a férje
mellett.
Amikor az öregember kimenti magát, és felmegy a szobájukba, a
pincér odamegy a nőhöz és megkérdezi:
- Hölgyem, csak nincs valami gond? Segíthetek valamit?
- Az a fickó engem teljesen átvert.
Egész idáig mondogatta, hogy ötven évet spórolt.
Én hülye meg mindvégig azt hittem, hogy a pénzéről beszél.


Válóok


- Miért akar válni? - kérdi a bíró az asszonyt..
- Mert a férjem mindig csak szeretkezni akar!
- A legtöbb nő örülne ennek!
- Hát, a barátnői is ezt szeretik benne!


Megszorító intézkedések


Milliomos férj a feleségének:
- Drágám, az utóbbi időben nem megy túl jól az üzlet.
Meg kell, hogy tanulj főzni, így el tudnánk bocsátani a szakácsnőt.
- Persze Édesem! Briliáns ötlet.
De miért nem tanulsz meg te is dugni, így elbocsáthatnánk a sofőrt is!


Jaaa?


Négy férfi beszélget:
Első: Én a feleségemet havonta egyszer teszem a magamévá.
Második: Én havonta kétszer.
Harmadik: Én hetente egyszer.
Negyedik: Én hetente kétszer.
Első a negyedikhez: Neked nincs is feleséged.
Negyedik: Jaaa, nem a tiedről volt most szó?


Mit tegyek?


Feldúlt vendég ül be a taxiba, bemondja a címet,
majd elkezdi mesélni a történetét:
- Uram, most jöttem rá, hogy a feleségem megcsal engem,
és most is a szeretőjével hetyeg a házamban.
Megkérhetem, hogy jöjjön be velem, és később, a bíróságon tanúskodjon?
A taxis gondolkodik kicsit, majd végül igent mond.
Mikor megérkeznek, a férj beront a hálószobába, lerántja a takarót,
és ott találja a feleségét egy idegen férfival félreérthetetlen helyzetben.
Felordít:
- Tudtam! Ezt mivel magyarázod, te lotyó?
A felesége kicsit félve:
- Tudom, hogy dühös vagy, de tudod, a névnapodra kapott vadiúj
sportkocsit a tőle kapott pénzből vettem neked. Meg a nyaralót is...
A férj feldúltan megkérdi a taxisofőrt:
- Ezek után, Ön szerint, mit tegyek?
A taxisofőr kajánul:
- Szerintem takarja be az urat, nehogy megfázzon...


Örömhír


- Kisasszony, mondja meg a férjének az örömhírt, hogy apa lesz. -
mondja az orvos a fiatal nőnek az alapos kivizsgálás után.
- Doktor úr, nekem nincs férjem, még hajadon vagyok...
- Akkor mondja meg a vőlegények - folytatja a doki.
- De doktor úr, vőlegényem sincs! - válaszolja a lány.
- Akkor mondja meg a szeretőjének - mondja a doki.
- Az sincs, és még férfival sem voltam - feleli a nő ártatlanul
- Akkor tudja mit - mondja a doki sóhajtva -, menjen haza és mondja
meg az édesanyjának, hogy készüljön fel Jézus második eljövetelére!


Arra nem is gondolsz...


Kétéves tengerentúli szolgálat után hazatér a katona,
s feleségét egy újszülött társaságában találja az ágyban.
- Melyik szemét barátom volt az? - kérdezi őrjöngve - Biztosan Alex, nem?
- Ugyan, ugyan - tiltakozik sírva az asszony.
- Akkor az a rohadt Steve...
- Dehogy.
- Fogadok, más nem lehetett, csak az a sunyi Brian...
- Nem, drágám.
Arra nem is gondolsz, hogy nekem is lehetnek barátaim?


Vér ciki


Két paraszt henyél egy forró nyári délután a tisztáson a lópokróc alatt.
- Te Géjza, te mit csinász?
- Én biza verem a farkam!
- Osztán érző valamit?
- Nem én!
- Akkó mi lenne, ha a sajátodat vernéd?


Szed rá valamit?


Egy nő és egy férfi utazik a vonaton.
A nő megdöbbenéssel tapasztalja, hogy a férfi állandóan tüsszent,
majd előveszi a nemi szervét, és megtörli.
Egy idő után már nem bírja szó nélkül, és megkérdi:
- Uram, mit csinál?!! Legyen tekintettel a környezetére!
- Sajnálom asszonyom, de egy igen ritka betegségben szenvedek,
ugyanis valahányszor tüsszentek, azonnal elélvezek.
- Szörnyű, és szed rá valamit?
- Igen, borsot.


Időbeosztás


Ifjú házasok beszélgetnek az első közös napjukon.
- Drágám - kezdi a férj -, most, hogy összeházasodtunk és együtt
fogunk élni, elmondanám miheztartás végett, mik a sztenderd
programjaim: hétfőn este, munka után a kollégákkal szoktunk kicsit
tekézni, kedden este teremfoci van, szerdán a focicsapattal közösen
meccset nézünk, csütörtökön kártyaparti a barátaimnál, pénteken
billiárd a haverokkal, szombat este egy baráti sörözés a fiúkkal,
megbeszéljük a hét eseményeit, lazítunk, vasárnap többnyire becsúszik
egy mozi. Hát, kb. ennyi. Ez megfelel neked, drágám?
- Persze, édes. Én is elmondom neked, hogy én hogy osztom be az
estéimet. Ezt sokkal egyszerűbb megjegyezni, mint a tiedet: minden
este 9-kor kefélek, aki itt van, itt van, aki nincs, nincs.


Cowboy vagy sem?


Amerikai kisvárosban egy bárban idősebb férfi farmernadrágban,
cowboy-kalappal, bőrdzsekiben nézeget egy nagyon szexis fiatal nőt,
aki meg is szólítja:
- Ugyebár ön egy igazi cowboy?
Mire a válasz:
- Igen, azt hiszem... egész nap a farmon a lovakkal foglalkozom,
kerítést javítok, teheneket terelgetek... tehát azt hiszem, cowboy
vagyok. És ön?
Mire a fiatal nő:
- Én leszbikus vagyok. Egész nap a nőkre gondolok. Reggel ébredéskor,
zuhanyozás közben, munka közben... mindig.
Egy idő után érkezik egy házaspár, ránéznek a férfire és megkérdik ők is:
- Ön ugye cowboy?
Mire a férfi nagyon-nagyon gondterhelten:
- Nem, most jöttem rá, hogy leszbikus vagyok.


Szexshopban


Egy öreg néni remegő lábbal lopakodik be a szexshopba,
és odamegy az eladóhoz.
- Fi-fi-fiatalember, v-van magu-guknál mű-mű-műpénisz?
Az eladó meglepődik, de válaszol:
- Természetesen van, asszonyom.
- O-o-olyan nagy, ró-ró-rózsaszín is va-van?
- Igen, van.
- Me-meg tu-tu-tudja mon-da-da-ni, hogyan ke-kell ki-ki-kapcsolni?


Aaaaaz...


A királyfi nősülni szeretne, de csak szűz királylányt akar elvenni.
A szomszéd király megengedi, hogy válasszon három eladó lánya közül.
Bemegy a legidősebb lányhoz, előveszi a micsodáját, és megkérdezi:
- Mi ez királylány?
- Hát ez egy f...sz.
"Na, ez nem szűz!" gondolja a királyfi, és bemegy a középső
királylányhoz.. Annak is megmutatja, az is felismeri.
Elkeseredik a királyfi, utolsó reménye a legkisebb királylány.
 Bemegy hát hozzá is:
- Mi ez? - kérdi a farkát elővéve a királyfi.
- Nem tudom. - mondja a királylány.
Örül a királyfi, hetedhét országra szóló lagzit csapnak,
elérkezik a nászéjszaka, és a királyfi ismét megkérdezi:
- Mi ez?
- Mondtam már, hogy nem tudom.
- Ez f...sz. - mondja a királyfi.
- Eeeeez f...sz? A sárkányé, Az f...sz!





2009. november 22., vasárnap

Figyelj!





Ha szembejön Veled az utcán, Neked pedig megdobban a szíved és azt sugallja,
feladatod van vele, lassíts, figyelj, várd meg mi történik odabent...
Hiszen már tudod a koldus-árnyék mögött minden esetben királyfi-fény rejlik,
csak talán még tart attól, hogy felfedje kilétét...
Mert túl sokszor sebezte az élet évtizedes vándorútja során.
És bezárt... mert fél.

Akárcsak Te.

Csak tekints rá, és ismerd fel álarca mögött az Érted Létezőt... és nevess rá,
szívből, boldogan, a tiszta megélés örömével...
Ezen égi Szeretet, mely akkor és ott megszületik kölcsönhatásotokból, meggyógyítja őt.
Virágzása erősebbé tesz téged is.
Gyógyítsatok, amerre járok... és mutassátok meg az Embernek,

ÍGY SZERETNI ÁLDÁS

Segítsük, emeljük egymást.
Hiszen csak EGYÜTT, összefogásban boldogulhatunk, e káoszba fulladt emberi világban.
A találkozások mentén megélt szerelem által emelkedve az Ég felé.

Nézelődve, csodálkozva ártatlanul - egymás Világa felé.

Ki falakat épít





Ki falakat épít maga köré, megvédi magát minden vésztől,

De elzárja közben az életét az őt érhető tengernyi fénytől.

Ha nem vállalod a sebeket, s nem tudod mi a bánat,

bár nem ejtesz fájó könnyeket, de nem érzed ízét a boldogságnak.

Minél több a fájdalom bennünk, annál több az öröm, a csoda,

csak a megtört szív tudja igazán, a szeretet micsoda !

Vereség?




A vereség csak az elmédben létezik.
Senkit nem tudnak legyőzni addig, amíg ő el nem hiszi valóságként, hogy legyőzték.
Számomra a vereség csak átmeneti és egyetlen célja, hogy sürgessen arra,
hogy nagyobb erőfeszítést tegyek a célom elérésére.
A vereség egyszerűen közli velem, hogy valami rossz van abban, ahogy csinálom a dolgom. 
A vereség nem más, mint egy út a siker és az igazság felé.



Élsz?



Élsz, vagy csak imitálod a létezésedet?




Szabad vagy, vagy csak úgy teszel, mintha saját döntéseid vezérelnének és valójában megfelelési kényszered hajt a haladás útján?


Ha nem tudsz őszinte lenni önmagadhoz, a változásra és a boldogságra sem állsz készen.
Minden megtisztulási folyamat előzetese, a mérgekkel való szembesülés.
Minden gyógyulást, a sebek felismerése és felszakítása előz meg.


És ha elhiszed, hogy ez alól kivétel vagy - tévedsz.
Minden emberbőrbe bújt isteni szikra sorsa EGY
a felszabaduláshoz való eljutás.
Azt azonban, hogy ezt mikor éred el, Neked kell eldönteni.
Az időt húzni lehet, de érdemes vajon?
Szenvedésre pazarolni az akár harmóniára is szánható életeket... Önzés ez.
Mert segítő csak az lehet, aki teljességét éli, azaz addig nem lehetsz inspiráció embertársaidnak sem,
míg nem sugárzod azt, amit szavaiddal képviselsz.
Változz, hogy változtathass mások életén.
Légy szabad, hogy felszabadíthasd testvéreidet is!

Jutalmad egy tudatos, igaz, hiteles élet lesz.

Mikor indulj el, ha nem most?