Hinni, mondani, remélni sok mindent lehet...

Igazán meg akarlak ismerni...

Ezért, nem azt nézem, mit mondasz...
Mit szeretnél, mi után sóvárogsz...

Hanem, mi az a konkrét lépés, amit megteszel...

Mert ez mindig, azaz irány, ahol a boldogságod-sejted.
Ez adja lelked dinamikájának legnagyobb erejét.

Hinni, mondani, remélni sok mindent lehet...

De amikor válaszút elé kerülsz, és döntened kell...
Tudom, Te is abba az irányba indulsz el, mint mindenki...

Ahol a legnagyobb boldogságot véled.

                                €$@ß@

A Barát...

Barát az, akire figyelsz, mert fontos Számodra a sorsa.
S figyel Rád, mert fontos számára a Te sorsod.
Barát az, aki megért, s akit mélységesen megértesz.

Nem tudtok egymásnak hazudni.

Túl közel van.

Mintha magaddal beszélnél.

                                €$@ß@

A hiány jött Veled !

Lehet, hogy Egymást kerestük egész eddigi életünkben.

Most, hogy találkoztunk...
S egy röpke pillanatra megízleltük...

Milyen csodás is lehet a szerelem ezen a földön...

Csupán a félelmeid miatt, el kell válnunk?
Soha többé nem találkozunk?
Azzal töltöd majd a hátralévő napjaidat...
Hogy keresed azt, akit valójában már megtaláltál...

Csak nem volt bátorságod szeretni?

Ha jobban bele gondolok…
Mi, nem kerestük egymást.
Arra, hogy magunkat is meglepve...
Egymást megismerve szerettük meg azt…

Aki olyan, mint a másik.

Kapkodva levegőt...
Ilyen is megtörténhet.
Nem volt elképzelhetetlen, hogy milyen legyél...
Nem számítottam Rád.

Nem kerestelek, nem rejtőztem előled.

Megismerve Téged…
Nem gondoltam volna, hogy olyan vagy...

Amilyet megálmodtam, mert nem voltak álmaim...

Soha nem gondoltam volna...
Hogy a nagykönyvbe, ilyen van nekem beírva.
Nem álmodtalak...
Nem kerestem se ilyet, sem más milyet.

Egyszerűen, azt szerettem meg benned...

Aki vagy...

Aki Te vagy!

Felcserélhetetlenül...
Hibástól, erényestől, erőddel, gyengeségeddel együtt.

Mert mind hozzád tartozik...

S Én nem akartam soha változtatni rajta.
Nem űrt töltöttél be...

A hiány jött Veled!

Nem volt elképzelésem....
Az elképzelésem akkor született...
Ahogy fokról, fokra megismertelek.

Velem változtál, Veled változtam…

De lényegünkben, megmaradtunk önmagunknak.

Amiért megszerettük egymást...

                                    €$@ß@

Miért ne?

 

 

Te megtalálsz valamit, és azt kérdezed...

Miért?

De Én megálmodok, sosem volt dolgokat, és azt mondom...

Miért ne?

                                                    €$@ß@

Szemeidbe nézek...

Amire nem lel szót a nyelv, mi be nem fér egy ölelésbe...

Miről az ajak nem beszél, csókot adva, vagy vágyva, kérve...

Mit el nem mond egy mozdulat, ha kezeddel a búcsút inted...

Mit el nem árul mosolyod, azt mind kimondja egy tekintet.

                                               €$@ß@

Álmunkbanban táncolunk...

Szeretnék szavakba önteni mindent, amit érzek...

Hol nevetek, máskor, pedig vérzek.

Elmondanám minden örömöm, s mitől félek...
S, bár haragszom, könnyem nem a bánattól érnek.
Miért lebegek, miért nevetek, mikor látlak?
S miért remeg a gyomrom, mikor várlak?
Miért öltözik aranyba, ibolyába minden?

Keresem a választ, pedig tudom, nincsen.

Láncok nélkül, szabadon szállva...
Hozzád bújva megszűnik minden lárma.
Kezem a kezedben, szíved ritmusát hallgatom...
A halk ritmusra, magam álomba ringatom.
Lassan elhagyom a valóságot...
S csillagok közt, egy álmot látok.

Ha eljön az éj, akkor érsz hozzám újra...

A sötétség szívében táncolunk összebújva.
Itt nincsenek szerepek, önmagunk vagyunk...
Álmunkban mindent maguk mögött hagyunk.

Arcom az arcodhoz simul, kezem pihen a válladon...

Milyen kár, hogy csupán álmodom.
Mosolygok boldogan, mikor szemembe nézel...

Néma ritmusra ringunk, mit nem hallasz, csupán érzel.

Tudom, hogy álom, Én még is elhiszem...
S kapkodok utánad, mint fuldokló a levegőért, a felszínen.
De nem félek, már nem, mert, ha ébren...
A meghitt csendben, nem lehet egymáshoz szavunk.

Álmunkban, a sötétség szívében, újra és újra táncolunk.

                                          €$@ß@

Melletted vagyok...

Ha véget ér az édes éj...

Ha megpihennek a sóhajok.

Ha egymáson fekszik két tenyér...

Ha az álmaid közt lapozgatok.

Ha féltve nézlek, a csend ölel...

Ha lehunyt pillád őrzi szemed.

Ha lelkedhez lelkem ily közel...

Ha a sötétbe suttogom neved.

Ha érintem mezítelen hátad...

Ha a bőrödön a fény játszik.

Ha az éj emléke fáj utánad...

Akkor melletted vagyok Én.

Mily könnyen szokja a szív a jót...

S nem adja álmokért a valót.

                                      €$@ß@

Egy maréknyi Élet...

A szerelem az, amikor este lefekszem...
S hiába is vagyok egyedül az ágyamban...

Olyan, mintha Te is ott lennél Velem.

Érzem a bőröd illatát.
S ha nagyon akarnám, végigsimíthatnám a karod...
Mert Te, most már mindig Velem leszel...
Amíg csak élsz...
Akármi is történjen.

A szerelem az, amikor Te is Én is mosolyogva alszunk el.

Tudod, vannak szavak, amiket csak Mi ketten érthetünk...
Olyan simogatóak...
Mikor hiszem...

Hogy ez most Tőled van Hozzám...

Kettőnkről szól...

Más nem ismerheti...
Nem értheti...
Téli fagyban egy köteg napsugár...
Nyári melegben szikrázó hideg hó...

Egy maréknyi Élet.

                €$@ß@

A legtisztább érzés...

Szavaidban találom a rétek vadvirágát...
Könnyeid hullatnak rám aranypermetet.

Hangod az, mely utat nyit a mennyország felé...
Mikor két karod ölelésébe némán elveszek.

Szíved dallamától dobban ábrándozó szívem...
Mikor együtt csókolózunk a nyári ég alatt.

S ha összekulcsolt kezünkre enyhe szellőt fúj...
A szemlesütve vágyakozó esti alkonyat.

Te vagy nekem az ébredő nap bíborszínű fénye...
Az esthomályban burkolt álompillanat.

Te vagy a szerelem legtisztább érzése...
Mikor ajkamra álmodod a rózsaszirmokat.

Úgy szeretlek téged, mint a kiszáradt meder...
Mely esőcseppből éleszt vízkristályokat.

Hogy az arra járó napnak, gyémántot ragyogjon...
Mikor vándorútja során, mellette elhalad.

Csodavizű forrás vagy, ha mesére szomjazom...
Tündérszárnyú varázs a bódult éjszakán.

Melyben szikrázó lángfényed, átfonja a testem...
S tűzvillantó táncától, ringat el az álom.

                       €$@ß@

Minden meg van oldva...

Valamikor azt hallottam...
Ha egy könyvet a feje alá tesz az ember...
Reggelre kívülről tudja.

Az életet kéne a párna alá tenni, így este elalvás előtt.

Sóhajtani, ráhajtani a fejünket, és reggel úgy ébredni...
Hogy meg van oldva.
Hogy minden világos...

Mi miért történt és hogyan tovább...

                                   €$@ß@

Champion...

Az elkövetett hibáink, visszajelzések a teljesítményünkről.

De fontos, hogy végre belásd...
A győztesek, sokkal több hibát követnek el, mint a vesztesek.

Ezért tartozunk Mi a győztesekhez.

Több visszajelzést kapunk, mivel többször próbálkozunk.
Ne hallgass azokra, akik elhitetetni próbálják veled...
Hogy a vesztesek közé tartozol... 

Ne vedd a hibáidat, túl komolyan...

Én sem teszem!

Mert így nem veszed észre a Benned rejlő lehetőségeket.

Már pedig azok, ott vannak...
Nekem elhiheted.

                                        €$@ß@

Legyen igényed a változtatásra...

Vagy ellenállsz, vagy pedig menekülsz…
Míg meg nem szólal benned kényszerítő erőként…
Az igény a változtatásra.

A szembenézést felvállalni a legkomolyabb kihívás…

Így aztán érthető…

Hogy először az egérút lehetőségeit járod körbe…

S csak utána mondasz igent az igazi munkára.

Az erőpróba elől bujkálva, saját vakságodba zárod magad.

Otthonkeresés helyett…
A család tömör, szilárdnak hitt illúziójába temetkezel…

S ezzel öntudatlanul is nemet mondasz az életre.

                                           €$@ß@

A legszebb napok...

Addig nem ismered fel életed legszebb napját...
Amíg benne nem vagy.

Nyakig.

A napot, amikor elkötelezed magad...

Valaki, vagy valami mellett.

A napot, amikor összetörik a szíved.

A napot, amikor lelki társra lelsz.

A napot, amikor rájössz, hogy nincs elég időd.
S, hogy örökké akarsz élni.
Ezek a legnagyobb napok.

A tökéletesek.

                                                  €$@ß@

Ha Őrült a Vágyad...

Soha ne kérj olyat, mit szívemből nem tennék...
Soha ne mondd, hogy bolondság az emlék.

Soha ne titkold, akkor sem, ha Őrült a Vágyad...
De mondd meg Nekem, ha nincs már helyem Nálad.

A holdfény megsimogat, ébren is álmodom...
Virágok illatoznak, szobánkban száz csokor.

Sárga gyertyák festik arcunkat, ha két szemedbe nézek...
De kezed most nem érem el, lehet, hogy az élet téved.

Mert nem vagy itt, és csak egy verssel üzenek...
Várlak új világ, gyújtson e hajnal tüzeket.

Hogy legyünk együtt, s ne kelljen számolni a perceket...
Mert csak az idő múlik el, de semmi más Teveled.

Soha ne félj, de szárnyalj és égj velem...
Legyen a miénk a szavakon túl az érzelem.

Soha ne titkold, akkor sem, ha őrült a vágyad...
De mondd meg Nekem, ha nincs már helyem Nálad.

Csillagokkal táncolunk, szívem felhők közt szárnyal...
De eltévedni nem lehet, mellettem a Társsal.

Ki nem csak álom, de álmodozni oly jó vele...
S gyönyörűség, ha holdfény helyett simít keze.

Vándorok vagyunk, magányos, békés harcosok...
Egymásra nézve látjuk... A Teremtő szépet alkotott.

Egy csodát nekem, egy csodát neked, mindent nekünk...
S a mindenség útjain egy ölelésben eggyé leszünk.

Soha ne félj, egymást úgyis megtaláljuk...
Akiknek van, valóra válhat minden álmuk.

S ha találkozunk, ne titkold, ha őrült a vágyad...
Csak éreztesd, hogy van még helyem Nálad.

                                      €$@ß@

Csak fogni a kezed...

Hallgatni szeretnélek...

A szíved, a lélegzeted...

Téged.

Csak fogni a kezed és fejem válladra hajtva, örülni csendben.
Megfejteni tenyeredben múltad és jövőd titkait...

Írva volt-e jöttem, vagy csak idefújt a szél.

Rásimítni saját sorsom vonalas útvesztőit...
Hátha összeillik éppen.

Nem kérdezni, nem felelni, csak fogni a kezed...

S hallgatni, hallgatni szépen, csendben.

                           €$@ß@

Én legyek a vigasz s Te a minden...

Hadd legyek édes könny, szemlátomás, csodás varázs...
Hanyatló Én, ki messze Tőled mégis oly közel...

Szemedben gyúló fény, szívemhez ér.

S Te csodás és való, életem szép reménye...
Engedd, hogy álmodjam arcod...
Lelkeddel vívott égi harcot...
Csendes jó éjszakát, gyermeteg kacajt és sírást...
Szívemben álmatag tompa bírást.

Engedd, hogy életed és csended legyek...

Hallgatag mély türelem, ki ért...
Szerelmes szenvedő, ki indul és érkezik...
Ki karjaidba hull, s szíveddel könnyezik...

Én legyek a vigasz s Te a minden...

Élet, elfelejtett reményeinkben.

                          €$@ß@

Ahogy az el nem mondható...

Néha felhalmoztam, vágyból tornyokat...
Mégis úgy éreztem, semmim sem maradt.

Miért gyarló hát az ember, miért nem elég a jó...
Miből bármennyi, ingyen adható.

Néha megcsodáltam, hamis dolgokat...
Pedig tudtam jól, hogy mindegyik becsap.

Jobb volt felismerni olykor, mit a jövő nekem szánt...
Csöndben elfogadni, minden pillanatát.

Tudom, elhibáztam néha dolgokat...
Sokszor az összes baj, magával ragadt.

Olyan tétova az ember, sosem hisz el semmi mást...
Csak a szemnek szóló, hazug látomást.

Ha megbántottak félreálltam, elfogadtam Én...
Hogy a sorsom, néha nehéz utat mért.

S nem zavart, ha megvágtak, ahol nem látható...
Mert minden seb, gyógyítható.

Szeretem az élet, minden dallamát...
Szeretem az erdő, hűvös illatát.

Szeretem a fákat, mint a hegycsúcsot a hó...
S szeretlek Téged, ahogy az el nem mondható.

                      €$@ß@

Örökre beavatkoztunk Egymás Életébe...

Azon az augusztusi délután...

Kivonult belőlünk, minden szemérem.

Félhomályba burkolózva...
Engedtük, hogy lelkünk ártatlanul bolyongjon...

Egymásért lüktető testünk rejtekében.

Majd csendes zihálással...

Örökre beavatkoztunk Egymás Életébe.

                            €$@ß@

Szeretlek...

Szeretlek.

Őszintén, lelkemmel ölellek.
Szeretlek.

Nem titok, világgá kiálltom, ne vess meg.

Szeretlek.
Azt hittem álom vagy képzelet, de nem...

Ez a legtisztább, legőszintébb, leggyengédebb szeretet.

Nem hittem volna, hogy érzek még így valaha...
A boldogság hozzám újra bekopogott...
Minden órát percet beragyogott.
Szeretlek, kimondom újra és újra...
Szeretlek, suttogom halkan, súgva.
Szeretlek, amíg az időnek van kezdete és vége...

Szeretlek, Kedvesem Most és Mindörökre.

                                    €$@ß@

Mert vagy Nekem...

Hálás lehetnék azért, hogy vagy nekem...

De minek a hála, ha jobb a szerelem.

Mi van, ha minden tagadással, Önmagunk tagadjuk?
Mekkora harc ez kérem, mily nehéz.
Közben az igazat is mondhatjuk.
Miért ne mondhatnám, hogy kísértesz minden mozdulatban?
Hogy ott vagy velem mindig, jó és rossz hangulatban.

Te neved gépelem, míg ülök a gép előtt...

Rád gondolok, míg iszom a kávém délelőtt.

Neked csörren, a telefon minden csörgése...

Arcodról szól a papírlapok zörgése.
A fénymásoló érted indul el reggel...
A fax is csak neked tekercsel.
Tollamból érted folyik a tinta, míg írok...
Közben zsibbadtan csak arra gondolok...
A Te monitorodon is az Én arcom látod?

Enyémre a Tiédet varázsolták az álmok.

Egyszerű szavakba öltöztettem szerelmem...

Én így vagyok hálás, azért, mert vagy Nekem.
 

                              €$@ß@