A szívemet, egy világot, s az életem...

Már rég volt, hogy ilyet éreztem.

Volt, hogy távolabb sodort a sors, majd egyre közelebb...
De milyen is voltál egykor, nem érdekelt, sosem kérdeztem.
Jöttél a messzeségből, csak úgy, csendesen....

Onnan a semmiből, huncut mosolyoddal, kedvesen.

Tizenhat év alatt, egyre közelebb, lassan felébresztve...

A lelkemet, a szívemet, egy világot, s az életet.

                                                €$@ß@

Én éreztem...

Én éreztem...
S ha Én, akkor Te is a csobogó víz alatt.

Mikor kezem  a szívedre tettem, az olyan volt...
Mint ha minden pillanat az első, de nem az utolsó marad.

Őrizlek Magamban, némán és hallgatag...
Mert míg Én Neked, addig Te Nekem, a menedékem vagy.

Szeretlek, hát soha senki ne kérje Tőlem, hogy engedjelek el...
Tudom, úgy sem tennék olyat, amit Te végképp nem akarsz.

 S amíg a Te szíved, csak Értem dobog...
Addig a szerelmem, feltartozhatatlanul hozzád hajt.

                                        €$@ß@

Reménysugár mindig van...

Királynőm...

Emlékszem volt idő, mikor sorokba burkolva írhattam le a Neved...
Titkon, csak Magamnak vallottam be, mennyire szeretlek.

"Valakinek" fájdalmas volt minden találkozás, mégis állandóan kerestem...
Erőt adott nap mint nap, pedig csak titokban lehettél mellettem.

Reménysugár mindig van, tudtam és éreztem...
Látod a mi utunk összefutott megint az életben.

                                           €$@ß@

Ébren kapott ajándék vagy...

A szerelem, nem álom.

Ébren kapott ajándék.

Mely befogadóvá tesz minden halandót, ha lelke megérett rá.

A szerelem egyszerű, nincsenek titkai.

Bársonyossá varázsol minden pillanatot...
S még a kenyér íze is édesebb a szájban, ha a szívben ott a szerelem.

Gyengéddé teszi az időt, féltést sző a szürke hétköznapokba.
  

                                               €$@ß@

Lángoló tüzet viszek otthonunkba...

A szerelmes szívnek gyönyörű e világ...

Ha esik is, ha fúj is, lelkében ugyanúgy süt a nap.
Önzetlenül hisz a jelen és jövő szépségében.

A szerelem odaadó, megértő, nem keresi a hibákat...

Olyannak fogad el, amilyenné a valóság virágai öltöztettek.
Őszintén nyújtja karját akkor is...
Ha az élet nehézségei megtörni kívánnak a sötét kietlenségben.

Lángoló tüzet visz otthonába...

Kiapadhatatlan mosolyt, vidámságot, szeretetet...

Érzed..?

                                            €$@ß@

Éltél e az Életeddel..?

Az élet nem más, mint egy múló pillanat...

Melyben emlékek sokasága halmozódik fel.
Örömteli percek...

Melyeket tudni kell megbecsülni.

S boldogtalan napok, melyeken túl kell lépni!
Hisz az élet túl rövid ahhoz, hogy a múlton bánkódjunk...

Miközben előttünk áll egy reményekkel teli jövő!

Tudni kell elengednünk azt, mibe egykor két kézzel kapaszkodtunk...
S ha majd egyszer ismét ránk mosolyog a boldogság...

Tudnunk kell megragadni azt!

Mert az élet nem más, mint a sors játéka!
A kérdés csupán annyi...

Éltél e az Életeddel..?

                                 €$@ß@

Ezerarcú titkainkkal...

Mert az élet repül velünk, ha szárnyalunk, vagy csak megyünk...

Andalogva, kézen fogva, emlékeket felkarolva...

Sóhajokba kapaszkodva, összebújva vagy széthullva...

Illatokkal, illanókkal tele szívünk már a jóval...

Elhalványult fájdalommal, friss idővel, vagy a múlttal...

Szerelmünkkel, vágyainkkal, ezerarcú titkainkkal...

                              €$@ß@

Hol a Nő...

Lehetnék kicsit másképp...

Szeretnék, ahogy soha még!

Örökké...

Szeretnék, de ez nem elég!

Hol a nő, akit elképzeltem?

Hol a nő, aki elnéz engem?

Hol a nő, aki mással képtelen?

Lehetnék örök hűség.

Szeretném, aki velem ég...

Örökké...

Örökké, amíg hagy az Ég!

Hol a nő, akit elképzeltem?

Hol a nő? Kicsit eltévedtem?

Hol a nő, meg a másik életem?

                                         €$@ß@

Te ülsz a csendben, a csend pedig bennem...

Fekszem, csukott szemmel.

Ébren talált a hajnali fény.
Írnék írnék erről a hajnalról, írnék arról a fényről, ami átdereng a behúzott függönyökön…
Írnék az ébredő világról, a rigófüttyről, a természet ébredéséről…

Írnék Neked Szerelmem az égről...

Amit bár felhőfoszlányok tarkítják már kora hajnalban, de mégis megérkezik a reggel…

De most inkább írok a hiányodról...

Az Utánad való vágyódásomról.
Hogy mit is jelent ez nekem?
Hogy mit is rejt ez a szó.
Azt a sok álmatlan éjszakát, a sok ébredő hajnalt...
A visszafojtott vágyaimat és a sok szétmaszatolt könnyemet.

A hiányodat, a csókjaid ízének hiányát, az ölelésed hiányát...

A tested közelségének hiányát…
A simogató kezed hiányát…

A szemeid hiányát, hogy elmerülhetnék bennük…

Még egyszer, még egyszer, és újra és újra…

Te ülsz a csendben, a csend pedig bennem…
  

                                            €$@ß@

Az élet csodája...

Kockáztatnunk kell...

Csak akkor érthetjük meg az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megtörténjen.

Az élet mindennap ad nekünk egy pillanatot...
Amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz.

S mi mindennap úgy teszünk, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot...

Mintha nem is létezne...
Mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap, és semmiben sem különbözne a holnaptól.
De aki résen van, az észre fogja venni a mágikus pillanatot.
Bármikor meglephet minket...
Reggel, amikor bedugjuk a kulcsot a zárba...
Vagy az ebéd utáni csöndben...
A nap bármelyik percében, amelyik nem látszik különbözőnek a többitől.

Mert ez a pillanat létezik...

S ebben a pillanatban a csillagok minden ereje belénk száll...
Segítségükkel csodákra leszünk képesek.
A boldogság sokszor áldás...

De általában meg kell harcolnunk érte.

A mágikus pillanat segít, hogy megváltozzunk, és elinduljunk az álmaink után.
Lehet, hogy szenvedni fogunk, nehéz pillanatokat élünk át, és sok csalódás ér...

De ennek egyszer vége lesz, és nem hagy gyógyíthatatlan sebeket.

S amikor túl vagyunk mindenen, emelt fővel tekinthetünk vissza.

Szerencsétlen, aki nem mer kockáztatni.

Lehet, hogy soha nem csalódik, soha nem ábrándul ki...
S nem is szenved úgy, mint azok, akik egész életükben egyetlen álmot követnek.
De amikor visszatekint, hiszen mindannyian visszatekintünk...

Meghallja, amit a szíve súg.
 

                                              €$@ß@

Te légy most...

Domboldalán hanyatt fekve napos reggel...

Senki se zavar, karunkon nincsen vekker.

Csak mi és a tücskök együtt ciripelünk...

Míg mások keményen dolgoznak, mi boldogan éhezünk.

Csak te légy most karomban kincsem...

Aludj el nyugodtan, nincsen felhő most felettünk...

Mint gyermekek egymásba úgy szerettünk.

Csak a szél fésüli bozontos hajkoronánk...

De fentről valaki a Nap sugarait szórja ránk.

S a pitypangokról lefújt ejtőernyősök...

Ők a mi katonáink, ó az igazi hősök!

Csak te légy most karomban kincsem...

Aludj el nyugodtan, nincsen felhő most felettünk...
Mint gyermekek egymásba úgy szerettünk.

Guruljunk le patakparti víztükröt lesve...
A kis fahídon menjünk át halakat keresve.

Olcsó hippik vagyunk, még te is az lehetsz...
Ahogy hullnak a virágszirmok... Szeretsz vagy nem szeretsz?

Csak te légy most karomban kincsem...
Aludj el nyugodtan, nincsen felhő most felettünk...
Mint gyermekek egymásba úgy szerettünk.

 

Érezd...

Hallgatod szavaim, simogatnak, álmaid mögé bújnak, érzed minden rezdülésem...
S szinte észrevétlen ébred testünk...

Halkan súgom füledbe vágyaim, hogy kívánlak, itt és most akarlak...

Szám izzó vasként fonódik feltárulkozó nyakadra...
Láthatatlan bélyegével pecsételve.

Szavaim már elvarázsoltak, megsimogattak, életre hívták szunnyadó vágyaid...

S most ajkaim érintése, felszította a benned nyugvó parazsat.
Lassan lángolni kezd mindened...
Kezem arcodhoz érintem, simogatom, lágyan cirógatom.
Arcom hajad borzolja, ujjaimmal táncolnak a szálak.

Szám finoman mozdul, siklik pontról, pontra..

Új és egyre újabb meglepetést okozva bőrödnek.
Nyelvem segíti kalandozását, vállaidon csúszik érzékisége.

Kívánlak...

Míg csókollak, kezem tétován útnak indul...

Kutatva hajlataid, lágyan furakszik átnedvesedett ruhád alá.

Bőröd melege felitatja nedvességem...

Siklik minden mozdulat.

                                             €$@ß@

Énem benned kiteljesedik...

Minden gondolatom Te vagy...

Vágyaim csak Téged keresnek, ölelni akarlak...

Bőrömön érezni leheleted, kezed érintését testemen...
Boldogságod könnyeinek ízét a számban...
Húsodig, csontodig, lelkedig eggyé válni Veled...

Szívemen akarom érezni szívverésed...

Őrület már ez így, ilyen messze Tőled...
Mem tehetek mást...
Míg egyedül fekszem, Melléd álmodom Magam...

S Énem Benned kiteljesedik.

                             €$@ß@

Kéz a kézben...

Van egy dal, ami mindig a kézfogást juttatja eszembe...
Ne kérdezd miért...

De amikor hallgatom, úgy érzem, mintha fognád a kezem.

A kéz...
Milyen is a kéz..?
S mi a feladata a kezünknek..?
Munkára termett..?
Vagy arra hogy simogasson..?

Érezzen..?

Vagy üzenjünk vele..?
Ha a kezed nyugalomban van...
Akkor ujjaid lágyan, egymás mellett, békésen szomszédolnak.
De előfordul, hogy remeg a kezed, ilyenkor ideges vagy...
Ha fájdalmat érzel, akkor pedig görcsbe rándulnak ujjaid...
Ha dühös vagy, akkor pedig ökölbe szorítod a kezedet.

Tudsz vele adni, elvenni, megosztani, kisajátítani, elkapni vagy eldobni...

De tudsz vele taszítani és vonzani.
A bántó kéz, mindig merev és görcsös, ráadásul hihetetlenül erős.
Ha tiltasz, összecsukod ujjaidat és merev tenyeredet kifordítva magad elé tartod...

S azt mondod, Állj..!

Ne tovább..!
Ne tedd..!

Amikor hívsz, karjaidat széttárod, és oly lágyra nyitod tenyeredet, mint egy bölcsőt...

Kagylót formálsz belőle, mintha esőcseppet kapnál el...
Ilyenkor benne van a kezedben a szó....

Gyere..!

Ha simogatni akarsz, ujjaid begye olyan lágy, mint a selyempaplan...
Érzéki és meleg a kezed.

Talán ez a legszebb feladata a kezünknek...

Ilyenkor ujjaink finoman játszanak,...
Mint a szél a hárfán, ezeknek a mozdulatoknak zenéje van, dallama.
Ehhez mindig az ünneplő kezünket használjuk, nem a dolgosat...
Mert ilyenkor elfelejti a kezünk azt hogy mennyire fáradt...

Hiszen szeretni akarunk vele, dédelgetni.

A kezünkkel ugyanúgy beszélünk, mint a szánkkal, a szemünkkel vagy az arcunkkal.
Igen...

Beszédesek a kezeink.

El tudnak mondani bármit, jelbeszéddel, érintéssel...
Mert egyszerűen a csend közlekedési táblái, irányítanak és irányíthatóak.

Egy kézfogás néha többet jelent minden szónál...

Kezünkben benne lehet minden...

A szeretet, a gyűlölet, a fájdalom, a megadás, a szerelem és a vágy...

Bármit elmondhatsz velük, ráadásul kettő van belőle...
S ha akarod, ujjaid sorban állnak, mint a ligetben a fák...

Ha azt szeretnéd, akkor pedig formába öntik a szíved dallamát.

A gondolkodó ember megtámasztja a fejét...
Mutató ujját felfelé, hüvelykujját pedig álla alá téve...
Szinte zsákutcát tart a gondolatainak...
Vigyázva arra, hogyha megérkeznek, el ne szaladjanak.
A tanácstalan ember mutatóujját szájába véve akarja elővarázsolni belőle a választ...
Aki pedig megmutatni akar...
Az hegyesen és pöckösen feszíti meg ujját, mint a nyilat...
Aztán megcélozza az irányt, mint egy íjász.
De vannak játékos ujjaink is, meg csodálkozók, mert egy felnőtt kéz már mindenre képes...
Mert Mi már mindent megtanultunk.

Éreztük már forró nyári melegben kezeink hidegét...

S fagyos hideg szélben a melegségét is.
Mégis azt hiszem kezünk legfontosabb feladata a kézfogás...

Kell hogy legyen egy kéz aki elkap mielőtt szakadékba zuhannál...

Vagy megakadályozd hogy elessünk...
Esetleg felsegítsen, hogyha Te is megtetted...
Legyen ami átmelegít...

Hogy érezd nem vagy egyedül.

Hogy tudjunk kézenfogva andalogni a sétányon, esetleg átrohanni a réten.
Ha van aki fogja a kezedet...

Akkor már nem vagy egyedül, mert biztonságot ad és boldoggá tesz...

Mert a kéz segít, óv és véd...
Hinned kell a kézfogás erejében...

Mert nagyon jó Kézenfogva sétálni.

                                                     €$@ß@

Szavak nélkül, szemeinkkel szólunk egymáshoz...

Szükségem van Rád, hogy lássalak, halljalak, érinthesselek.

Hogy Melletted, biztonságban érezhessem magam.
A hidat kettőnk között, amelyre nap, mint nap ráléphetünk és megvéd minket a bajban.

Érezni, hogy csak Együtt alkotunk egészet...

Hogy feltétel nélkül számíthatunk egymásra.
Szívünk együtt dobbanására.
A hullámra, lüktetésre, ami átjárja a testünk, ha távolra sodródnánk egymástól.
A hiányod csillapíthatatlan fájdalmára...

A szerelmed édes gyötrelmére...

Csak egy Nő létezik, akire szükségem van.

S az Te vagy... 

Akit Nekem teremtett a természet.
Érted kel szívemben a Nap.
A Hold ezüstös csillogása hasonló hozzád.
Egy fénysugár vagy, mely puhán megérint...
Kellemes borzongás egész testemen.
Hidd el, Én ezer közül is felismerném...
Ragyogó mosolyod és lelked.
Mindenki mást elnyomva sugárzol éltető fényt felém.

Szavak nélkül, szemeinkkel szólunk egymáshoz.

Gyönyörű érzés, hogy szerethetlek.
 

                                                        €$@ß@

Egy szót szeretnék csak kimondani...

Egy szót szeretnék csak kimondani, mint még nem mondta soha, senki más...
Hogy benne égjen, forrjon lángolón minden vágyam, mint vad villámcsapás.

Hogy érezz benne érzést, égetőt, mit hoztam Hozzád annyi sorson át...
S ez zengjen, zúgjon, mintha szélvihar búgat egy roppant égi orgonát.

Egy szót szeretnék csak kimondani, mint még nem mondta senki, senki se...
Hogy több legyen, mint Én s az életem, szebb, mint megannyi tündérszép mese.

Ezernyi ősöm lobbant véreként égesse, mint a billog lelkedet...
Legyen tűzcsóva, melynek fényénél, Igaz Magam, majd érted s megleled.

Egy szót szeretnék csak kimondani, úgy, mint nem mondta soha senki más...
Hogy benne zengjen minden esküvés, alázat, hit, vagy szentelt fogadás.

Egy szó legyen, de mint kohóba láng, lobogja szívem forró, vad dalát...
S acélba égve, mint örök kapocs, Hozzám szorítson minden sorson át.

Egy szót szeretnék csak kimondani, mint még nem mondta soha, senki más...
De lásd a szívem, ajkam tétova, megülte szörnyű idegen varázs.

Ember vagyok, nem büszke Óceán, nem szélvihar, se tűz, se égi fény...
Nem esti szellő, nem is holdsugár, egy szerelmes szív, s néha csüggedés.

Egy szót szeretnék csak kimondani, mint még nem mondta senki, senki más...
Hogy benne titkok néma éjjelén, álom ha tárul a szívembe láss!

De nem lehet! Szívemre két szemed, igézve ont le bűvös titkú leplet...
S dadogva, mint a gyermek, halk imát, súgom füledbe...

Királynőm Szeretlek...

                                           €$@ß@

Úgy vagy jó, ahogy vagy...

Ahogy jársz...

Ahogy állsz...

Ahogy szólsz...

Ahogy sírsz...

Ahogy hívsz...

Ahogy nézel...

Ahogy késel...

Ahogy adsz és szeretsz...

Vagy gyűlölsz...

Ölelsz és olykor megtagadsz...

Úgy vagy jó, ahogy vagy.

Mert mindig leszel...

Mert mindig vagy.

                      €$@ß@

 

Kíváncsiság és fantázia...

Álomvilág, képzeletek, gondolatok, vágyak...

Létem mozgatórugói...
De mi valósul meg?
S mi marad örökké, csak vágy és álom?

A kíváncsiság és a képzelet, a lét, két legnagyobb erénye és hibája...

A kíváncsiság, mellyel megismerni vágyom a megismerhetetlent...
S a fantázia, mellyel elképzelem és megalkotom az elképzelhetetlent.

Olyan érdekes a képzelet...

Ez az erő, minden emberben egyaránt működik, kivétel nélkül.

Én is használom, hogy szebbé, jobbá tegyek dolgokat, újakat alkossak.

Persze számtalan dolog marad csak elképzelés, vannak amik persze megvalósulnak...
De a legjobb, mikor minden egyes részlet olyan, mint ahogyan azt elgondoltam.
Becsapós dolog ez...

Mert képzeletben minden olyan egyszerű.

A valóság, pedig sokszor bonyolult...
Nagyon bonyolult!
Ha lehunyom a szemem...

Akkor is létezik egy világ rajtam, és az álmaimon kívül is.

                                                  €$@ß@

Mindig Veled…

Kaland az élet, ezt mondták már Nekem sokan...
Kaland az élet, mindennek nagy ára van.

Kaland az élet, de végül is jót tett Velem...
Kaland az élet, de elküldött Téged Nekem.

Mindig Veled, szívem boldog, mert álmot talált...
Mindig Veled, Minden reményem valóra vált.

Mindig Veled, Együtt élünk míg világ a világ...
Varázslat volt, vagy egy mosoly csupán?

Szerelmes lettem Én...

Kalandor évek, most megállok a félúton...
Kaland az élet, hogy ki mondta, már nem tudom.

Szemedbe nézek és forog a világ Velem...
Szép ez az élet, mert elhozott Téged Nekem.

Szerelemben... Mindig Veled…

                                   €$@ß@

Mosollyal szenvedni...

Azt mondják...

Nem érdemes sírni, mert az igazi könny ritka...

Mosollyal szenvedni az élet titka.

                                       €$@ß@