Ajándék vagy...

Volt idő, míg féltem, még a gondolattól is...
Hogy csak Ajándék voltál.

Attól - Eddig.

S az ezután, Nélküled telik...
Bár sosem volt Nélküled, az előtted is.

Számomra Ajándék voltál, nem jog, nem tulajdon.

Köszönet, hogy akkor, ennyi is telhetett Veled.

Ajándék voltál.

A Velem töltött időd, gazdagabbá, jobbá tette a lelkemet...
Amit adtál, eztán is itt marad.
Ajándék voltál.

Attól - Eddig.

S nem kevesebb attól, hogy azt hittem, nem tovább.

De újra itt vagy...

Attól - S már nem számít más mit gondol, meddig...

Mert Mi tudjuk, az örökkévalóságig...

Még mindig Ajándék vagy, sosem leszel jog, vagy tulajdon...

                                            €$@ß@

Még nem tehetjük nyíltan, mit szeretnénk...

Valahol mindig is vártam Rád, forgószélként meg is jöttél…
Szerelembe fordult minden érzés, nem tudtam eltitkolni többé.

Meglátni és megszeretni „csak” ennyi volt, most már jól tudom…
Rólad szólt az elmúlt évem, titkon a múltam, a jelenem s a holnapom.

Azt akartam, hogy nálamnál is jobban szeressél…
Kishitű mind, ki azt mondja, ez a szerelem, nem tarthat örökké.

Sosem tudnék elfordulni Tőled, s elhinni, hogy nem lesz többé folytatás…
Csak hitegetés, s fájdalmasan könnyes búcsúzás.

Titokban álmodozunk összebújva, esküszünk az igaz szóra…
Még nem tudhat róla más, csak Te meg Én.

Titokban átkarolva, összebújva, hallgatunk a vágyainkra…
Még nem tehetjük nyíltan, mit szeretnénk.

Szerelem, ami mindennél többet ér...

                                             €$@ß@

Nem akarok létezni Nélküled...

Sokan azt mondják, az idő gyógyít...

De mit?
Az idő, legfeljebb bezárna valamit, ami megnyílt Bennem...

Amit Te nyitottál meg Bennem.

Akkor ez a szerelem csak hamis látomás lett volna...
S nem bepillantás az örökkévalóságba.
Az idő, ha hagynám, visszavenné, amit adott nekem a szerelmünk.

A megtalált lelkemet.

Lelket mondok, mert nem tudom, minek nevezzem.

De, ha van lélek, akkor ez az, márpedig mióta irányít, hiszem, hogy létezik...

S Én már nem tudok, nem akarok meglenni nélküle.

Nem akarok létezni Nélküled...

Ha az idő meggyógyítja a fájdalmat, akkor bezárná azt a kaput is...
Amit megnyitottál bennem.
Ami által magam számára, újjá születtem.

Amíg csak az eszemmel gondolkodtam, addig féltem az időtől.

De a gondolat átalakult belső erővé.
Mióta ez a megfoghatatlan valami munkál bennem, azóta van bennem remény...

Azóta várom a holnapot.

Nem engedem, hogy az idő semmivé tegye.
Nem is tudná...

Szeretlek Szerelmem...

                                        €$@ß@

Nélküled sötét, Veled világos...

Királynőm...

Kell, hogy legyen küldetése a szerelmünknek…

Ha csak Rólunk szólna, s hiányozna belőle a csodatevés…
Nem lenne értelme az egésznek.
Akkor talán csak a képzelet játéka lenne.

Miért is ért el minket a Szerelem..?

Talán azért, hogy meggyötörjön, fájdalmat okozzon..?
Nem, egyáltalán Nem..!

Azért, hogy megszépítse a világunk...

Gyönyörűvé varázsolja, az amúgy észrevétlenül is szép világot.
Mint ahogy a csöndet megszépíti a muzsika…
Úgy szépíti meg a világot a szerelmünk.
A csönd is szép, a világ is szép…

De a zene, s a szerelmünk, láthatóvá teszi a szépet.

Megmutatja az értelmét az értelmetlennek hittnek.

Kifordította Bennünk a világot.

Nincs benne semmi kézzel fogható, mégis mindent megváltoztatott.

Nélküled sötét, Veled világos.

Ha időnként be is borul, csak azért van…
Utána annál szebben ragyoghasson.
Sírás után jobban esik a nevetés…

S emlékszel, milyen szép is a megbocsájtás a kibékülés..?

Velem szépnek látod a világod..?

Mert Én Veled megtaláltam a léleknyitogató, világot megszépítő szerelmet.

Gonosz a világ..?
Ne hidd el..!

Csak nyisd tágra, a szépet-látó szép szerelmes szemeidet…

                                                         €$@ß@

Ki is a Nő..?

Ki lehet valójában Ő, ki is a Nő, ki által a férfi is csak világra jő...
Általa méltó helyedre kerülhetsz, előle, akarva sem menekülhetsz.

Ő az, aki az egekbe emel, kedvére lehet álom vagy teher...
Szavával öl, és testével éltet, ágyadban tombol, s lelkedben éget.

Igen Ő az, a Nő...

Ki a férfinak szárnyakat ad, egekbe szállsz vele, s a pokolba juttat...
S ha pokolban lenne, oda is követed a csalfa délibábért eladod lelkedet.

Ő a Nő, ki elcsábít szédítő dalával, ki csalogat, s fejbe ver szavával…
Ő az Anya, a Szerető, a Feleség, ha tied így egyben, örömöd a végtelen ég.

Nem számít már, hogy sétálsz a falakon, négykézláb állsz, lógsz fényes láncokon...
Képes vagy járkálni a puszta árnyékán is, bár sziréned daláról jól tudod...

Mennyire hamis..!

                                           €$@ß@

Orchidea...

Időnként, megsimogatom a virágaimat...

Ha már Én nem érzem az ő szeretetüket...

Legalább ők érezzék az Enyémet...

                             €$@ß@

A világok éljenek Benned..!

Nézel.

De vajon, látsz is..?

Onnan, a Te oldaladról csak egy vagyok…

Az Egy…

Valaki, aki még nem "Aki"...
De szeretne már valakinek, csak Neked, a Mindenévé válni…

A szárnyaid mellé bújva szeretnék Önmagam lenni…

Vagy csak újra megszületni, Benned újjászületni.
Nézel.

Vajon látsz is?

Figyelj..!
A szemhéjunkon belül, messze a végtelen, kívül a meghatározható…
A határtalan világ…
Az ész befolyása alatt született, esztelen világ.

Taposva földet haladunk előre, s néha hátra…

Forgunk szüntelen a létben, a fényt keresve…
Talán egyszer megtalálva.
Minden pillantásod egy filmkocka…
Összefolyva az időben, filmként pereg Benned…
Ne csak játék legyen, szépen megkomponált komédia...

Mert belül a végtelen, mind-mind igaz…

A ki sem mondott, a meg sem fogalmazott…
Ott bennünk, legbelül...

Az a Mi világunk.

Az álmaink, ahogyan összefonódnak…

Átszőnek Engem is, Téged is…

A vágyaink, a reményeink…
A láncaink, ahogyan mint rajtuk csattanó lakatok, örökre lecsapódnak.

Hol vagy..?

Belül vagy kívül, kívül vagy belül..?
Csak gondolj bele..!

Te Magad vagy a világ...

Magányosan..?
Nem..!
Csak egyes-egyedül...
Nézd, ahogy rohan körülötted minden…
Szalad, fut az élet…

Az élet elől, a magány menekül…

Tömegbe, baráthoz, szerelemhez…
Kaszinók villogó fényeihez…
Gyertyával a kézben masírozva, a végtelen sötétségbe.
Hegyek, folyók, völgyek, lankák...
Szép tájak...
Szaladj..!
Nézd meg ezt is, azt is..!
Rakd fénykép-albumba, meséld el...

De ne pózolj s hazudj a világnak..!

Én tudom, hogy egy fotelben ülve…
Behunyt szemmel is Enyém minden…
Karjaimba tartva…

Téged, az Egyetlent…

Bennem, él a szépség e bolygón…
Minden egyes lábnyomod...
A buja erdőkben a madár csicsergésben…
Mint napfényben a szivárvány…
A folyton tekergő, ahogy esőcseppet keres...

Kezem barázdáival simogatott arcod…

Véremben őseim kardjai…
Világokat rengető harcok…

Szemeim horizontját nem takarják el a házak…

Áttetsző minden…
Mert nem a szememmel látok…

Nem a világban élek…
Bennem élnek a világok.


Csak nézel.
Tudom, látsz is.


Behunyt szemem csókolva, megáldottad minden álmunk.


Összefonódtunk, és összefonódott bennünk minden.
Könnyeink, reményeink...

Te, és Én…

Egy másik életben, belőlünk fakadó gyermekeink…
Génjeinkből komponált gyönyörű hajfonatok.
A világ itt kívül oly tébolyult…
Csak pillanatok sorozata a lét, de megszakítható…


Hunyd be a szemed, Te is..!

A kezedben már rég ott van, a megfoghatatlan…

Az erőd, az akaratod, a hited.

Állítsd meg a világot, ha akarod, csak meg kell tenned…

Ne a világban élj…
A világok éljenek végre Benned..!

              €$@ß@

Iszom, azt a drága hangodat...

Verselő ajkaimat figyeled...
Ahogy formálják az ékes szavakat.

Majd karjaim közt, összekuporogva...
Én is iszom, azt a drága hangodat.

Szemeid csillogásába belemerülve…
Átitatom vele vergődő szívem.

Erős vállam ívébe belesimulva…
Visszakapod örökre könnybefúlt hited.

                               €$@ß@

Őrizlek...

Mint sötétetség a fényt, úgy vártalak…
S mint fáradt vándor a megürült padot.

Szeretsz s Én szeretlek, mint talán még soha…
Ahogy a mély vizeknek halai az iszapot.

Tenyeremből simogatás indul…
Minket őriznek Veszprémben a csöpp terek.

Itt vagy Kedves, Én nem engedlek el…
Karjaimba tartalak, míg szorít két kezed.

                                     €$@ß@

Együtt...

Takarót fest az földnek az ezerszínű ősz, avarszagú alkonya…
Te lassan Mellettem ébredsz, az „álmom,” a vágyam tanúja.

Harmatcseppbe botlott a szivárvány, s a hajnali fény…
Szelíden lopózik Veszprémre az esti köd, s szívembe a remény.

Szétcsurog rajtunk halkan az ébredező, de még álmos eső…
Engesztelne már az ég, de mint hisztis gyermek sír a felhő.

Arcodon kezem mosolyt simít, csintalan ajkam, s illatom elnémít...
Nevetve csókolsz, ujjaim hajadba eresztem, szemeid örvénye lett a vesztem.

Könnyeket morzsol a csenddel a szél, csupasz ágak közt még várat a tél...
Megremeg ágyunk mellet a levegő, bőrünkkel lobban, éget a hűs lepedő.

Mellénk szegődött hű társnak a vágy, velünk nyög fel újra s újra az ágy...
Árnyakat játszik a falra a hold, ölelésed, mint szirén éneke, magához vonz.

A sötétbe két csillag ragyogón belesikít, a varázslatot semmi nem csitít...
Ablakunkon a párás jégvirág, felemel magához egy békés, szép világ.

Egyetlen szó, amit vártunk Te meg Én, szerelem szaggatja az álmunk...
Minden éj, oly kevés..


Együtt…


S még mindig Nélküled...

                                             €$@ß@

Szakmai ártalom...

Basszus, de jó vagy..!

Átölelhetlek..?

                               €$@ß@

                                          (Nem a Blog profilja, de nagyon tetszett...)

Időt..?

Időt kérünk, hogy érjünk rá szeretni s ha már nagyon fájna...
Akkor is erősnek lenni...

Időt még, mert nem akarunk elmúlni...
Időt kérünk, mert most épül házunk...

Időt megint, mert most éppen válunk...

Várjunk, most a gyerekünkért vagyunk, közben elszáll minden álmunk s vágyunk...
Bámulhatunk később már, letörve-kiégve, bágyadtan merengve, felpillantva égre.

Mindent teszünk, tudunk is jól húzni...

De míg ezzel vagyunk elfoglalva...

Elfelejtünk mindennap Egymáséi lenni..!

                                                 €$@ß@

Mondd, hogy lehet, hogy lesz bűn egy szerelem..?

Miért, mondd, miért baj, hogy ő kell nekem..?

Negyvenhárom múlt, de amikor hozzám bújt az a tűz újból lángra gyúlt...

Tiltják nekem, fogva tart a félelem...
Miért jó nekik így, miért vannak ellenem..?

Szerelem-játék, ahogyan volt, úgy szép aki nem látta úgysem ért.

Fáj a szív itt bent, ez tiltott szerelem...
Csak kínoz engem.
Hát szólj, hogy kell, vagy nem, ez a titkos szerelem...

Most döntsd el, mi legyen..!

Nézd, ez most az első könnyem...
Nézz rám, mondd, hogy mit vársz tőlem...
Hisz tiltott a csók, nekünk mégis megvolt...

Csak egy pár nap, ami rólunk szólt...
A tanú csak a Hold.

Nem hallja más a szélbe súgott vallomást...
De ha kell, majd megvédem a törékeny varázst...

Vigyázok rá, a szerelem elég hozzá...
Vele elszöknék bárhová.

Miért nincs velem, ki dönti el, hogy így legyen..?
Hogyan rejtsem el a sebeket a szívemen..?
Ez meddig tart, ami jó, az miért hoz bajt..?

Egy szerelem-dallamba loptak zajt.

Szavaim, melyek csak Neked szólnak...

Szavaim, melyek tovaszállnak, de valahol, mélyen, megmaradnak...
Szavaim, mik néha előbújnak, nyugodni Téged sosem hagynak...
Szavaim, melyek elgondolkoztatnak, felvidítanak, elszomorítnak...
Szavaim, mik hidegen hagynak, Füled mellett elsuhannak.

Vannak szavak, mik kedvességgel, értelemmel átszőve szólnak.

Hidd el, Sajnálom..!
Míg élek, bánni fogom..!

Voltak olyanok, mik bántóan hatottak, de Te mégis, megbocsájtottad.

De a lényeg, hogy vannak szavak..!
Mert ezek a szavak, valahol...

Ha máshol nem is, itt a Blogban, biztosan megmaradnak.

Szavak, mik meg-megfognak, s olykor magukkal ragadnak.
Fontos, hogy legyenek szavak, mik magukról, nem is mindig hallatnak.

Mert van, amit csak a szívünk hallhat, s a lelkünk, mint jó postás, továbbad.

Van úgy, hogy nem kellenek szavak...

Egy érintésünk, egy pillantásunk néha kedvesebben szól...

Mint a legédesebb szavak.

De akkor sem árt, ha vannak kimondott, s kimondatlan szavak.

                                                  €$@ß@

Szerelem...

A szót, nem keresem...

Mióta megismertelek, úgy Bennem van...

Lágyan kimondva, nem szaggatottan.
Ha az érzést..?

Nem keveredhet félelemmel a vágy...

Minden lélegzete acélos, s valahogy mégis, finoman lágy.
Fákat tördelő, kicsavaró vihar...
Folyóparton, észrevétlen virágzó juhar.
Hatalom a gyengeségben...
Csillagfény a hajnali szürkületben...
Hűsítő árnyék a pusztán.
S miként, Neked e szavakat, a Blogba írom...
Mindegyik, oly hétköznapi, s puritán.

Semmi ahhoz képest, amit érzek...

Amihez még szavakat kérek..!

Bennem ez sokkal több, magasztosabb, fenségesebb...

Bódító illata, az édesnél is édesebb.
A végtelennél, sokkal végesebb.
Fájdalom, kín s gyötrelem.

Mégis annyira kell...

Mindennél jobban, kellesz Nekem…

Benne van minden szívverésben...

A Nélküled, fájdalmasan múló röpke percben...

Órákban, napokban, hónapokban.
Megvan az duzzadó felhőben, a fűben, a fában...
A ragyogóan tűző, aranysárga napsugárban.
Mindenhol megtalálható, mert mindenkié lehet...
Egy gyönyörű érzés, amelyből mindenki bátran meríthet.

Ez, ez bizony a nagybetűs Szerelem.

Amely nélkül, s Nélküled...

Fabatkát sem érne az életem.
 

                                    €$@ß@

Féltelek...

Tudod, Én sokszor nagyon féltelek.

Az is lehet, hogy mindig.
De nem azoktól a veszélyektől, amik kívülről leselkednek Rád...
Nem azoktól féltelek...

Hanem Magadtól...
A saját gondolataidtól féltelek.

Féltem az éjszakáidat...
Félek attól, hogy rossz gondolatok gyötörnek...
Hogy nem hagynak megnyugodni...
Féltelek attól, hogy ostromol az emlékeidben élő múlt...
Féltelek, hogy félsz a holnaptól.

Szeretnélek magamhoz ölelni, s elmondani Neked, ne félj...

Hidd el, nincs mitől félned...
A világon nem létezik semmi, semmi más, ami fontos...
Csak a szeretet. 

S Én, nagyon szeretlek.

                                        €$@ß@

Így találtam Rád...

Hányan és hányan élik úgy párkapcsolatban életüket…

Hogy azt, nem a másik felükkel teszik…

Pedig a másik felünk felismerése, végtelenül egyszerű…

Én is így találtam Rád, s Te Rám…

Az igaz szerelmet, az idők kezdete óta…

Másik felünk szemeinek csillogásából ismerjük fel...
 

                                              €$@ß@

Ne csak álom, hagyd, hogy valósággá váljon...

Álmodd meg életed, majd valósítsd meg azt.

Életed álma és egy illúzió között finom különbség van.

Az illúzió képzeteken alapul...

Amely gyakran táplálkozik neurózisból, komplexusból...
A rád testált szerepből, a valóság elhárításából és sok egyéb másból.

Ezzel szemben az életedről szóló álom a valóságos énedből fakad...

Nem képzetekből születik.

Ezt napról napra úgy éled meg ébren, mint ami beteljesülhet.

                                              €$@ß@

Összhang...

A sorsod csak ott lehet megváltoztatni, ahol létrejön...

A tudatodban.
Ám ha anélkül váltanál partnert, hogy megváltoztatnád a tudatodat...

Ugyanazzal a problémával találnád szembe magad, csak más formában.

Ugyanez a helyzet akkor is, ha lakóhelyet, hívatást vagy akár nevet változtatsz...

Önmagad mindig magaddal visszed.

Mielőtt változtatsz az életeden...
Összhangba kell kerülnöd az aktuális helyzeteddel.

Ne menekülés legyen a változtatás oka...

Hanem egy újonnan meglelt, önmagadból fakadó összhang.



 

                                        €$@ß@

Szeretni Téged, csodálatos érzés...

Kapcsolat...

Van régi, mára a kiábrándultságig megszokott...

Lehet olyan, amelyik sok kérdést vet fel...
Akad, amelyik váratlan fordulatot vesz...
Van olyan is amelyik messzire visz onnan, ahonnan elindultam...
S van, amelyik visszahoz.

De mind közül a legizgalmasabb...

Amit önmagammal tartok fenn.

Mert megtaláltalak Téged, akit szívemből szeretek, s Te viszont szeretsz...
S ez egyszerűen csodálatos.

                                                 €$@ß@