Hinni kell benne...

Kedvesem...

Amikor még fiatalok voltunk, nagyon fiatalok...
Úgy érztük, semmi sem bánthat, mintha sebezhetetlenek lennénk.

Az egész élet előttünk áll, és nagy terveink voltak.

Nagy tervek, hogy megtaláljuk a tökéletes párt...

Aki minden tekintetben kiegészít Minket...

De az idő múlásával, rájöttünk, hogy ez nem is annyira könnyű...
S csak hosszú évek alatt jöttünk rá...

Azok a tervek, csak egyszerű tervek voltak.

Most nem szabad visszafelé tekintenünk, csak is előre...

Hinni kell benne...

Megtettenni a legtöbbet, amit csak tudunk, életünk során.
S majd egyszer, sok-sok év múlva...
Amikor is elérkezik idő, hogy visszafelé tekintsünk...

Boldogan mondhassuk Egymás szemébe...

Teljes Életet Éltünk.

                                           €$@ß@

Zita...

Kiáltani akarom, ki tilthatná másfél év után, hogy nem lehet...
Volt, hogy még súgni sem szabadott Királynőhöz illő Nevedet.

Még gondolni sem, pedig belül csak azt visszhangzom...
A hangos titkot, mely életem úgy édesíti... Édes Nevedet.

Nevedet, Édes, azt a pár szótagot, mely Királynői koronáddá  változott...
Ragyogó ékeddé... Nevedet, mely nem hagyja nyugodni lelkemet.

Lágy dallamként csendül a nappalokon át, beillatosít minden éjszakát...
S úgy tapad a számba, tüdőmbe, Te lettél a dobogás a szívembe.

Már majdnem Te, minden lélegzetem Veled itat és zsongat édesen...
Édes Neved betölti szívemet, s csak Te vagy Kedvesem nála édesebb.

                                                  €$@ß@

Örökké...

Számtalanszor kérted, s mind a mai napig kéred...

Legyek türelemmel.

A türelem, csak úgy nem alakul ki az emberben…
Valaki mindig szükséges, a türelem gyakorlásához.
Ezen Valaki nélkül nem igazán van lehetőség arra, hogy kialakuljon…
Se bennem, se másban a türelem és a tolerancia.

Normális esetben szeretteink, barátaink nem teszik próbára türelmünket…

„Azt mondják, ezt csak ellenségünk teheti meg.”

Ebből a nézőpontból ellenségünket, legnagyobb tanítónknak tekinthetjük…

S hálásak lehetünk neki, amiért alkalmat adott a türelem gyakorlására.
De mi van akkor, ha hozzám közel álló személy teszi próbára a türelmem..?

Aki soha nem volt az ellenségem…

Sőt…

Vele szeretném leélni az életem.

S nem csak Én szeretném, Ő is ezt szeretné…

Velem szeretné leélni az életét.

Egyik közös ismerősünktől kérdeztem…
Meddig lehet egy Nőre várni..?
Ő azt mondta…

Örökké..!

S kérdem Én…

Meddig szabad az emberi türelem határait keresni..?

Fogalmazhattam volna másképp is, de nem akartam.
Van egyáltalán határa..?

S ha van is, miért kell megkeresni..?

                                              €$@ß@

Ismerni, mégis szeretni…

Kedvesem...

Többször megfordult a fejemben...
Mikor is mondhatom el Rólad teljes bizonyossággal azt, hogy igazán ismerlek..?
Hány nap, hónap vagy év, hány közös élmény...
Mennyiféle élethelyzet kell ahhoz, hogy tudjam…

Igazán Ismerlek…

Néha, mint egy lassított felvételen, látlak, kívül-belül…
Amit érzel, amit gondolsz, ami a Te igazi valód…

Van úgy, hogy csak nézlek, s akkor, a szavak sem fontosak.

Hányszor csodálkozom Rád…
Hányszor találok benned újabb és újabb meglepetéseket…
De az meg sem fordul a fejemben, hogy nem jöhetnek következők…
Hányszor kell végigsétálnom veled a szakadék szélén…

Szorosan fogva a kezed, s adni erőmből, míg csak tehetem…

S hányszor kell szárnyalnunk együtt, közösen…
Tudva azt, hogy ha el is következik a zuhanás…
Már tudjuk, Egymásból hogyan nyerhetünk erőt.

Tudod Kedvesem…

Egész más ismerni és szeretni...

Vagy ismerni, mégis szeretni…

                              €$@ß@

ÉLET...

Kedvesem...

Azt mondtad, fogékony vagy az újra...

Hát íme egy pozitív, ahogy kérted, Építő jellegű gondolat...

Ami még ilyen formában nem hangzott el...

Ne menekülj, mások de legfőképp...
Saját legbelső Éneddel folytatott vitáid, konfliktusaid és problémáid elől.

Néha a Csillagok Egymással Találkoznak...
De azt se feledd...

Minden ilyen találkozáskor, Új Világok Születnek.

Én már megtanultam, vagy inkább megértettem...
Ezt egyetlen szóval lehet csak jellemezni...

ÉLET..!

                                       €$@ß@

Ami nincs, az fájhat...

Nem vagyunk egyformák...

Szerencsére.

De van még egy "apróság" amiben viszont lehetnénk...

Ha az Élet úgy hozza...
Mindenkinek meg kellene Tanulni...

Elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit..! 

S legfőképp megtanulni azt...
Mi módon lehet tiszteletben tartani az Ő döntésüket!

Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz...

                                         €$@ß@

Mikor átölelsz, s Én átölellek...

Mikor átöleltél, megszűnt tér és idő, védtelenné vált ölünkben a vágy...
Mint a vízesés, önnön robajától, különválasztódott múltunktól a mánk.

Mikor átöleltelek, félelmet oldott a lélek, a perc tüzében vágytunk elveszni...
Mosolygó reménnyé változott az élet, kínzó szomjunk dühét szerelmünk elfedi.

                                        €$@ß@

Amikor csak akarjuk...

Kedvesem...

Most ezt írhatnám, csak Magamról…
De akkor az nem lenne igaz…

Ezért Rólunk írom...

Van egy nagy kikötő az életünkben…
Neked Én vagyok, Nekem pedig Te vagy az.
Bármikor, bármilyen időben kiköthetünk ott…

Mert akkor fogadjuk be Egymást, amikor csak akarjuk.

                                                        €$@ß@

Az Én szivem...

Hagyj fel azzal, hogy arra panaszkodj...

Mekkora vihar vesz körül...

Inkább mondd a Te viharodnak...

Egy Szerető Szív áll mögöttem..!

                                              €$@ß@

Soha nem feledném ezt a valóságot..!

Gyönyörű az élet, bár néha nem értem.

Voltak percei, mit nem kellett volna megélnem.

Én tehetek róla..?
Tudom, hogy Igen..!

De sok mindenről nem, ezt szívemből hiszem.

Az Enyémben van minden...
Szépség és varázslat, gyötrelem, s néha iszonyat.
Kaptam benne vágyat, szerelmet és álmot...

Soha nem feledném ezt a valóságot..!

Sokszor volt fájó, csúfos az egész...
De talán most a rossz, a múlt...
Ködbe vész.

Most talán már jó lesz minden pillanat, valóra válhat egy meseszép gondolat.

Így kell már lennie..!

Elég volt a rosszból, a titkolózásból épített napokból..!

                                         €$@ß@

Okot adtunk rá...

Semmi sem félelmetesebb a kételkedésnél.

A kételkedés, embereket választ el egymástól.

Olyan méreg, ami barátságokat porlaszt szét...

Kapcsolatokat darabol fel.

Tüske, ami irritál és sebez...

Egy lőszer nélkül ölő fegyver.

 

                                          €$@ß@

Szavak nélkül...

Néha szavak nélkül kell megbocsátani.

Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat...

A jóvátételre igyekvő szándék apró jeleit.
Jelekkel felelni a jelekre.

Felejteni ott, ahol feledésre van szükség...

Megróni máskor azt, akinek szüksége van a megrovásra.
Az igazi megbocsátás, mint a szeretet általában...
Intelligens és leleményes.

Alázatos, s talán legfőképpen alázatos.

                             €$@ß@

Zita az Én Igaz Társam...

Azt a Nőt kerestem szüntelen…
Kinek szívében, az Én szívem ragyog.

Fénylő szemébe belenézve…
A földre szállnak a csillagok.

Nyitott szívvel, Vele élni boldogan…
Hinni csodában, szépben, jóban.

Megérni, hogy bízni lehet még…
A kimondott emberi szóban.

A békét keresem szüntelen…
Fáradhatatlanul, ebben a harcba.

Szeretnék ébren is álmodni…
Mosolyt ébreszteni minden arcban.

Felitatni tengernyi könnyet…
Mindenkihez, egy-egy jó szót szólni.

Szeretetből pazarolni, s csak pazarolni…
Felém nyújtott kezed megfogni.

Egy embert kerestem, s találtam…
Aki érzi, mire vágyom.

Felé nyújtott kezem megfogta…
Mert Ő, Zita az Én Igaz Társam.

           €$@ß@

Feladni érte, Érted mindent...

 A szerelem, titokzatos látogató...

A semmiből jön és nem enged el.

Ösztönösen ismered fel…

Ha Én vagyok az igazi, nem kell kételkedned.

Tudni fogod kérdezés nélkül.

A szerelem olyan fontos, hogy belső késztetést érzel, hogy feladj érte mindent…

A férfi elhagyhatja érte feleségét...
A feleség a gyermekeit...
A király a trónját.

Váratlanul jön, ellene nem tehetsz semmit...

Mert semmiféle emberi irányítást nem tűr.



                                                                      €$@ß@

Ha kedd, akkor...

Haldoklik a falon az óra, mutatója lassan vánszorog...
Kora-délelőtti lusta fények simogatják az ablakot.

Veszprém városában, a jelen időben, egyre nagyobbá tágul az űr...
Forrósodik bennem a hiányod, arcomon egy könnycsepp, lassan kihűl.

A kezem még tesz-vesz, néha mozdul, feldíszíti a meztelen magányt...
De a szívem már levette minden göncét, mit sebtében magára hányt.

Szívemben, lelkemben, egész testemben, csak kérdőjel vibrál...
Könnyet marva a vörösödő szemeimbe...

Miért késel ennyit, hol jársz..?

Félrevonul bennem a büszkeség, a vágyam a telefonnal szemez...
Falnak dőlve, üzenetet írva, magam sem fogom föl, mi ez.

S mikor a kín már-már kardjába dönt, reményteli nesz, zörren a zár...
A kézem még a billentyűt nyomkodja, de a szívem, már az ajtóban áll…
               

                                             €$@ß@

Rólad álmodom...

Az álmok mindig árulkodnak...

Miért is lenne ez másként az erotikus álmokkal..?
Sem megvalósításra nem kényszerítenek...
Sem bűntudatot nem kell keltenie, egy-egy ilyen fantáziálásnak...

Nem mint ha lett volna valaha is bűntudatom...

Ezek az álmok egyszerűen csak vannak...

De Én tudom, valamit jeleznek.

Végre megint "kedd" van...

                                       €$@ß@

A lelkemen jársz...

A lelkemen jársz-kelsz, mint Eléd terített szőnyegen.

Ha lépsz, lépj kérlek csendesen, mert megrepedhet, s az fáj Nekem.

Ha játszani akarsz, hát játsz vele, de gondolj néha arra is... 
Az Enyém akkor is fáj, ha a Tiéd tapossa az a férfi...
Aki mellől, titkon Hozzám menekülsz, gyengédségért.

Mert Én Szerelmünkkel takarom be, megsebzett, álomszép lelkedet.

                                          €$@ß@

Zita...

Ha Rád gondolok, megremeg az ajkam...
Hisz nevednek íze, oly fájdalmasan édes.

Gyöngybetűkbe öltöztetem halkan...
S finoman hajolok közel a szívéhez.

Ha Rád gondolok, megindul a kezem...
Rímbe szedni vágylak, verselve dalolva.

De a billentyűre hull megint a könnyem...
Mert Téged megfesteni, nem a szavak dolga.

                        €$@ß@

A jövőnk, már itt van jelen...

Ráakadtam egy nagyon szép versre…
Megtetszett, a mondanivalója…
De a felépítése már kevésbé…
Hát vettem a bátorságot és olyanná varázsoltam…

Amilyen érzések feltörtek Bennem, mikor először elolvastam…

Talán vad vagyok, talán szelíd...
Talán elhamvasztom az emlékeid.

Talán tudom, miről álmodsz...
Talán Én vagyok izgató álmod.

Talán remény vagyok, ezen a Földön...
Talán a szabadság, talán a börtön.

Talán vártalak, talán vártál...
Talán kerestél, lásd megtaláltál.

Talán sodor Téged is az élet...
Talán Én is kerestelek Téged.

Talán hit vagyok, szelíd és kitartó...
Talán az ablak, talán az ajtó.

Talán érezlek, talán érzel...
Talán Nekem is fáj, amikor vérzel.

Talán a vágyam valóra váltod...
Talán csók leszel kéjszomjas számon.

Talán öröm leszek, talán a bánat...
Talán sírok, ha hiába várlak.

Talán ölelsz, talán ölellek...
Talán követsz, talán követlek.

Talán a múlt vagyok, talán a jelen...
Talán a jövő, ami már itt van jelen.

Talán vége lesz egyszer, talán sohasem...
Talán elmerengsz apró versemen.

S mindez Talánok nélkül...
Ahogy a szívemben, Rólad, Érted, Rólunk, Értünk érzek...
 
Vad sosem voltam, csak (buta, de mind végig) érzékien szelíd...
Azon leszek, elhamvasszam fájó emlékeid.
 
Mindig is tudtam, miről is álmodsz...
Mert míg Te Nekem, addig Neked Én vagyok izgató álmod.
 
Reményed vagyok ezen a Földön...
A szabadság, s nem a börtön.
 
Vártalak, s tudom Te is vártál...
Kerestél, lásd megtaláltál.
 
Sodor Téged is az élet...
Én is kerestelek mindenütt Téged.
 
Hit vagyok, szelíd és kitartó...
Lelkeden ablak, szíveden ajtó.
 
Érezlek, tudom Te is érzel...
Nekem jobban fáj, amikor vérzel.
 
Vágyaim valóra váltod...
Csók vagyok, kéjszomjas szádon.
 
Örömöd leszek, s nem a bánat...
Könnyeim hullajtom, ha hiába várlak.
 
Ölelsz, Én is ölellek...
Követsz, Én is követlek.
 
A múltad vagyok, nem csak a jelen...
A jövőnk, ami már itt van jelen.
 
Vége lesz egyszer..?
Te is, Én is tudom... Soha..!
 
Ne csak merengj, apró versemen...
Szárnyalj Velem, Szerelmem Zita.
 
Szeretlek...
 

                             €$@ß@

Kinyújtózva önmagunkban...

Kedvesem...

Szeretnék egyszer olyan természetességgel felébredni…
Ahogy a nap kúszik fel az égre…

Óvatosan bontogatva ki a világot.

Álmosan kitántorogva a konyhába...

A kávé illata kívánjon jó reggelt.

A dolgaimban, ne legyek éhes önmagamra…
A megszokottság ne törjön rám.
Ne kelljen az autóm, a telefonom, a bankkártyám, a karórám...
Cipőt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon rám.

Közel engedni magamhoz a csodát..

Vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál...

Lelkembe engedni a mező zöldjét, a virágok színét, illatát…

A szirmok bársonyát.
Csak állni a szépség előtt…
Egy idegen őszinte kíváncsiságával.
Készen, új értelmet adni a fogalmaknak…

S kötni új barátságot a világgal és önmagammal..!

Nem válogatni, s csokorba kötni a dolgokat elvárt szabályok szerint...
S eldobni mindent, ami nem a kupacomba való.
Úgy tenni, mint egy kisgyerek…
Aki a föltört dió héját nem dobja el, hanem vízre ereszti, mint kis hajót...
S ámulva csodálja a víz sodrását.

Jó lenne egyszer a másnap gondja nélkül felébredni...

Ne bizseregjen bennem a lekésett, elmulasztott dolgok pokla.
Ahogy a pók fordul a hálójába...
Jóllakottan bújjak Veled az éjszaka csendjébe..

Végre kinyújtózva önmagunkban.


                                                                    €$@ß@