Itt vagy.
Belesimultál napjaimba.
Ha arra gondolok, egyszer majd nem simogatsz...
Egyszer majd nem csókolsz...
Felsikít torkomból a kétségbeesés.
De vagy.
Szemed csillog, ha Rám nézel.
Huncut nevetésed, ott van szemed sarkában.
Még ki sem mondott mondatok.
Ölelkezve nevetünk, boldogan, önfeledten.
Itt érezlek most is.
Pedig messze vagy.
Szíved felett játszadozó kis medálhoz ér kezed...
Tested, vibráló boldogság érzete önti el.
Ó ha le tudnám írni az érzést...
Mely most könnycseppként koppan az asztalon!
De nem tudom.
Egész létünk átjárja ez a leírhatatlan vonzalom.
Lenéztem a cseppre.
Benne csillogott szivárványszínben a boldogság.
Igen!
A boldogság is könnyet csalhat a szembe.
Hosszú évek siralma, sivársága után...
Az ész nem akarja elhinni...
Naponta ezerszer hallott suttogásunk...
Örökké szeretlek.
Te vagy az életem.
Nélküled nem éltem.
Nélküled nem élhetek.
Érzem, nem hagysz el, s nem hagylak el sosem.
Ó Istenem!
Mondd meg őszintén!
Biztos, megérdemeltem...
Hogy sok-sok év után, ennyire szeressenek?
Bűnös vagyok...?
Mert szeretem minden idegszálammal...
Azt, akit nem szabadna.
Akibe beleremegek, ha hozzám ér...
S aki beleremeg, ha hozzá érek.
Többször is elküldtél, hogy megnyugodjon a lelkiismeret.
Mindketten belehalunk a vágyba...
Egymással átélt ezer csodába.
Hányszor megfogadtuk...
Többet nem teszem...
Megyek, de csak ha ő küld el.
De úgy sem teszem... Nem tehetem...
Itt vagy.
Igen itt érezlek.
Most is csilingel fülemben a nevetés...
Most is érzem ajkad puha selymét...
Végigcsókolva bőrömön felejtett leheleted ízét.
Egymást szorítjuk.
Kapaszkodva a jövőbe.
Szavak nélkül is tudjuk...
Életünk lett, ez a mindent elsöprő szerelem.
€$@ß@
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése