Gerinctelenül...

Hányszor beszélünk mások hibáiról a hátuk mögött...

Hányszor teszünk megjegyzéseket azokra...
Akikkel együtt dolgozunk...
Nem meggyónni kell ezt...

Hanem megbeszélni egymás közt.

                                    €$@ß@

Téged látlak...

Téged látlak a felkelő napban...

A Te hangod hallom egy csöndes madárdalban.
Téged látlak egy távoli hegyben...
Egy fényes napsugárban...
Egy hűvös esőcseppben.

Te vagy a falevél, mit felkap a szél, mi az arcomhoz ér.

Ott vagy a dalban, egy névben, egy hangban...
Hallak a csöndben, hallak a zajban.
Téged látlak, mikor felnyílik a szemem...

S ha álomba merülök, újra Te vagy velem...

                                     €$@ß@

Amiért szeretlek...

Szeretem azt, mikor egyszerűen szeretsz.

A zajos világ, rideg árnyaitól menekülve a melegség felé...
Csak úgy, szavak nélkül...
Vállamra hajtod a fejed.

Szeretem benned a ritmust, ami lázba hoz...

Felpezsdítve a vért, mely forrón lüktet.
Szeretem a simogatást, a véletlen csókokat...
Mely lehűt, ha az éj, nyár melegtől fülledt.

Szeretem a hallgatást...

Mikor az elsuhanó fák, megbújt levelében. nesztelenül piheg...
Szeretem az illatod, mely mindennél nemesebb...

S azt a hajtincset, mely ott lapul a...Tudod hol.

Mint egy elbújt óvodás, aki épp álmokat kergetett.
Szeretem a mosolyod...
Ami évezredes magányban megtanított arra...
Hogyan kell szeretni.

Szeretem, azt a megremegő szíved...

Mely száz fokos hőfokot vesz, ha közelébe érek...
S minek a közelségét, oly jó érzés magamon érezni.
Szeretem a mindent, ami általad naponta körülvesz...
Megszépítve életem hátralévő napjait...
Melyben a szerelem érzése...
Ábrándokkal teli újholddá varázsol...
Bűbájt és csodát tesz.

Szeretem az egész lényed...

Ami szelíd jóságával, s önzetlen hitével a halálból kimentett.

Szeretem a szenvedélyt, a gyöngéd ölelést...

Miért élni érdemes...

S amiért Szeretlek.

€$@ß@

Amikor, valóban szeretünk...

Az a másodperc, amikor igazán szeretünk...

Életünk egyetlen valóságos pillanata.

A többi nem az.
A többi boldogtalan varázslat.
Őrület.
Teli félelemmel és szomjúsággal.
Mi persze éppen fordítva gondoljuk.
Mi azt hisszük, hogy az a valóság...
Amikor egyedül, kővé dermedt, magányos lélekkel élünk.

Valóság a hétköznap...

A közöny, az egoizmus, az én, az enyém, a pénzkereset.
Valóság a tévé, a robot, a rohanás, a vásárlás, az aszfalt...
A "senkihez sincs közöm" életérzése.
És a szerelemről véljük, hogy káprázat, mámor.
Amikor valóban szeretünk, mondják ránk az emberek...
"Te el vagy varázsolva, öregem! Te megőrültél!"
Miközben egy tévedhetetlen hang...
A lelkünk mélyéről azt mondja...

Itt akarok maradni, mert mindig ide vágytam!

Itt akarok élni, örökké!

Amikor szeretjük egymást...
Kijózanodunk.
Felébredünk.
Életünk valóságos állapota az, amikor szeretünk.
Ezt a csodát rendszerint akkor érjük el...
Amikor föladjuk a görcsös önvédelmünket...

Elkezdünk egymásban, egymásért élni.

                                                         (Müller Péter)

Ez a Szerelem...

A magány sosem szül szerelmet...
Csak szükséget.
A szerelem pedig nem egy szükség.
Akkor mi a szerelem?

A szerelem luxus.

Az egyedüllétből születik...
Amikor mérhetetlenül egyedül vagy és boldog vagy...
Örülsz, és ünnepelsz...
Hatalmas energia gyűlik össze benned.
Senkire sincs szükséged.

Abban a pillanatban az energia olyan sok benned...

Hogy meg kell osztanod.
Akkor adsz...
Adsz, mert neked olyan sok van...
Anélkül adsz, hogy bármit is kérnél cserébe...

Ez a Szerelem.

                              €$@ß@

Soha nem kell más…

Tudod, Kedves...
Most itt állok, és azon merengek...
Amit, szerettem volna mondani Neked...
Ha a szétfeszített bordáim rácsán át megpillantatnám...

Veled a szívem.

Könyörögnék...
Fogd a kezedbe...
Feszítsd szét...
Boncold fel...
Vagy csak simítsd tenyeredbe...
Tedd a füledhez és halld meg...

Milyen könnyedén dobog a közeledben…

De, ha eltávolodsz...
Szapora üteme, egyre alább hagyna...
Szerelmes hangjegyeit, folyvást félreütné...
A hozzád íródott, lágy szonettjét...
Hamarosan átívelné, a fejetlen félelem...
Amivel, távolodó alakod árnyékára felel…
Olyan egyszerű szó...

EGYETLEN…

Mégis, mindent elmond...
Egyetlen vagy...
Mert mást, észre sem vesz a szemem...
Vakon felismerem, bőröd barázdáit...
Tenyereink csókját…
Némán üvölteni vagyok képes, azt a bizonyosságot...
Amelyet Clint Eastwood is várt...
A zuhogó esőben, Én is ott várnék Reád…

Mondd, Te kiszállnál a lámpánál...?

Átülnél hozzám...?
Az én lámpám, már váltott...
Én, feltéptem az ajtó laza kilincsét...
Átvágtam a múlt százszínű, füves rétjén...
Aminek a másik oldalán Te vártál…
S ha fejére állna a világ...
Ha a homokóra szemtelen szemei...
Lelketlen játékukkal, elválasztanának minket...

Ott lennék, ahol Te még nem voltál…

Megkeresnélek újra...
A homokszemeket tenyerembe szorongatva...
Csókolnám örök hűségemet ajkadra…
Vérző szívem tintája lásd kiömlött...
Beteríti szép reményeimet...
De neved örökkön ismételi...
Az ígéret szavát!

Soha nem kell más… 

€$@ß@

Túlcsordult érzés...

Tudod a szerepre gondoltam.
Arra, talán a kötelező szerepek fordítják ki...
A világot önmagából.

Az embert önmagából.

A szerep nem enged megmaradni.
Önmagunknak maradni.

Ha megszületik egy érzés, egy vágy...

Amelyik a kezedet szeretné fogni...
Azt a szerep szerint el kell fojtani...
Át kell alakítani...
Szerinte elég udvariasan mosolyogni.
A szerep szerint.

De kiesik néha a színész a szerepéből...

Ott felejti a szemét...
Ahol szíve szerint szeretné.
Olyat mond, ami nem illik a játékba.
Férfi szerep, női szerep segít eligazodni...
A szerepek világban...

De zavart okoz a szeretet világában.

Mi az, amit szabad, mi az, amit nem szabad.
Néha, ha túlcsordul az érzés...
Mérlegelés nélkül szólal meg...
Nem ismeri fel a szerepet.

A túlcsordult érzés vak...

Nem tud dönteni kié, férfié, nőé, apáé, vagy gyermeké ...
Úgy érzi, benne mind egyszerre jelen van.
Szerető, szülő, gyerek testvér.

Olyankor nincs szerep, nincs az érzésnek neme.

Nincs más, csak a szeretet...

Nincs más, csak szerelem...

                                 €$@ß@

Én én magam vagyok...

A világ minden szépségéért sem cserélném el az egyéniségemet...

Még akkor sem, ha nincs bennem semmi különös.

Én én magam vagyok...

Ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról.

                                               €$@ß@

Szívemből szerettem...

Minden csepp víz, mit innék, belőled árad...

Minden, amit adtál, már jó irányba vágtat.

Kétszer szerettél, de csak egyszer voltál boldog...
Most minden éjjel álmaimban, imákat mondok.
Mikor rád gondolok, egy angyal száll a földre...

Mikor szerelmedre vágyom, érzem, más nem kaphat belőle!

Én mégis hiszem, mint hinnem kell még Kincsem...
Egy-egy kialudt gyertya lángja, nem gyengíti szívem.
S, egy napon újra együtt leszünk, egymás mellett.
Nem szóltál, hogy menni készülsz...

De tudd, a szívemben, mindig újra szépülsz.

Most csak nézek, messze a távolba...
Hangod nem felel, bánatos szavamra.
Az idő ránk köszönt, Én mégis reád várok...

De tudom visszajönnek az elveszettnek hitt álmok.

Mert hiszem, egyszer, Te itt leszel mellettem...
Egyszer majd újra megfogod két kezem.

Mit tudom, soha el nem engedtél!

De most az idő megtört perceit látom...
Feléd indulva, hó lepi fekete kabátom!
Csak hull a hó, s az eső felettem...
Talán hallod még, mit szívemmel üzentem.
Volt egy lány...

Kit Szívemből szerettem!

                       €$@ß@

Az élet szép!

Az élet nem úgy működik, hogy én most beprogramozom...
Nekem csak szép életem lehet...
Hanem tele van mindenféle érzelemmel...
Ettől lesz szép.

Mikor megismertelek téged,

Még csak egyszerű barát voltál!

De nem gondoltam volna… érted?

Nem tudtam, hogy épp te volnál.

Most már tudom, és nem bánom.

Hisz te vagy és leszel, ezt látom.

Te, az egyetlen, az életem.

Ha nem lett volna egy véletlen…

Nem, ebbe bele sem gondolok,

Hisz, már abba is belehalok…

Nélküled nem vagyok, nem tudok…

Nem tudok, és nem is akarok!

Melletted én önmagam vagyok…

Melletted csak egy ember vagyok…

Melletted vannak érzéseim…

Melletted nincsenek kétségeim…

Nincs más, csak te,

Nem is lesz más, csak te…

Nem kellene más, csak te…

Te vagy az igazi, csak te…

Az Én vágyaim...

Tudod az Én vágyaim…

És a lehetséges valóság, közelebb esnek egymáshoz.
Az Én vágyam olyan vágy…

Amiben ott lapul a remény.

Hogy lesz egy napja az életünknek…
Amikor ott vagyunk egymással szemmben.
Nem úgy, mint két idegen…
Hanem, mint kik összetartoznak.
Hosszú évek óta fogják egymás kezét…
Nem zavartan…
Mint ki szembesül.

Hanem boldogan, sírva és nevetve…

Mint, kik régóta vágyták ezt a pillanatot…
Tudod, valami gyönyörűséget szerettem volna mondani…
Erről az elképzelt, remélt találkozásról…
Ahol talán a szerelem, szóba sem kerül…
De a szeretet takarná el, sütne a Nap, esne az Eső…
Végre együtt láthatnánk a szivárványt.

Csak neked köszönném meg…

Amit másnak...Már az égieknek…
A mindenhol jelenlevőknek, olyan sokszor megköszöntem.

Hogy vagy nekem.

A szemedbe mondanám…
Hogy mekkora erő van benned…

A képzelet határain túl is örömet teremtettél bennem…

                                                   €$@ß@

Hozzád enged a kegyes álom...

Megszólítlak némán, minden éjszaka...

Vigyázva, meg ne zavarjam álmodat.

Érzem, válaszolsz...Szólítlak...Érzed...?

Jó így...Bár megtagadom a józan észt.

A tudás felett ítél a Vágy...A merész...

Amit tagad a tudás, lásd Léleké a döntés.

Kapcsolatunk az éteren át…

Bár árnyat vet rá a kétkedés.

Remélt...Derűs álmom elé…

A kóbor reményt, elűzni késztet(és).

S elfogadni az ébrenlétben…

Már rám szabott valót.

Hozzád enged a kegyes álom…

S emlékeddel, álomba fogad...Egy álmodozót.

                                                      €$@ß@

Sosem vétkező szerelem...

Mondd azt, hogy úgy vársz, mint hajnalt az ég...

S álmomban szöktetsz át sok rossz mesén.

Bíztass, hogy tiszta a szándék, a cél...

S mostoha ágyban nem ébredt a fény.

Had legyek fontos, és szép pillanat...

Arcodban had lássam meg önmagam.

Mondd azt, hogy elringat, becéz a vágy...

S felragyog tőle az utca, a ház.

Úgy kérlek, adj esélyt...

Egy sosem vétkező szerelemért.

Mint szétgurult gyöngyök az őszi avaron...

Ragyogj fel bennem, úgy akarom.

Minden éjjel, minden nap...

Hiszem, az egyetlen csak Te vagy.

Gyönyörű szép szerelmesem...

Csak Te legyél, Te maradj meg nekem.

Minden éjjel, minden nap...

Hiszem, az egyetlenem Te vagy.

Miattad hiszem, s nem feledem...

Hogy van sosem vétkező szerelem.

Mondd azt, hogy úgy vársz, mint hajnalt az ég...

Egymáshoz illünk, mint gyémánt, s a fény.

Most minden szó, minden hang Téged kutat...

Már nincs kérdés bennem, Te mutass utat.

Úgy kérlek, adj esélyt...

Egy sosem vétkező szerelemért.

Mint szétgurult gyöngyök az őszi avaron...

Ragyogj fel bennem, úgy akarom.

Minden éjjel, minden nap...

Hiszem, az egyetlen csak Te vagy.

Gyönyörű szép szerelmesem...

Csak Te legyél, Te maradj meg nekem.

Minden éjjel, minden nap...

Hiszem, az egyetlenem Te vagy.

Miattad hiszem, s nem feledem...

Hogy van sosem vétkező szerelem.

                        €$@ß@

 

Hazug ígéretek...

Bármi, ami gyönyörű és értékes…

Legtöbbször, rövid életű.

Ne akarjuk, hogy minden örökké tartson.

Ha szeretsz valakit, közben azt ígéred neki…

Szeretni foglak, egész életemben.

Közben pontosan tudod…
Még a holnapban sem lehetsz biztos.

Hazug ígéretet teszel.

Csupán annyit mondhatsz…

Szerelmes vagyok beléd e percben…
Maradéktalanul, neked adom magamat.

A következő pillanatról, semmit sem tudunk.

Én, hogyan ígérhetnék ennél többet?

                         €$@ß@

Kevés a boldog ember...

Olyan kevés kell ahhoz...

Hogy az ember boldog legyen.

Azért kevés a boldog ember...

Mert mindenki sokat akar.

A kevés már az észébe sem jut senkinek...

                                                     €$@ß@

Rólad ábrándozva...

Olyan magányosan virraszt ma a Hold...

Mint egy égi hírnök, fejedelmi fényben...

Hallgatja, mint susog, a lomb a ligetben...

Majd tovább viszi titkát, az elapadó éjben.

Olyan sejtelmes, szent mirtuszág borít...

Száz titoktól terhes, vergődő világot.

Nem, csak én idézem vissza, a nyár tüzét...

Rólad ábrándozva...Te Drága, Imádott! 




                                                     €$@ß@

Egy biztos...

Egy biztos...

Ez az a Szerelem, mely nem múlik el soha.

Mert túl van téren és időn.

Mindegy, hol vagy és mikor látlak.

Ha életemben csak egyszer...

Akkor is szeretlek.

Nem kell veled élnem...

Nem kell naponta látni...

Érinteni, ölelni...

Símogatni téged.

Elég, ha megpillantlak.

Vagy még annyi sem kell.

Csak tudni, hogy...

VAGY.

                                                      €$@ß@

TE...

 

Életem szürke volt, homályos.
Gondolataim esőfelhők.
Egész énemmel a sivár földet markoltam, lapulva.
Az ellenségek tengerén nem volt barátság s part.
Magamban küszködtem a széllel.

Aztán jöttél TE... Fény.

Felkelt a nap, a hideg, fájó emlékké zsugorodott.
Beléd néztem, ember.
Növekszik a zátony a folyó sodrában...
Rárakodnak újabb és újabb hordalékok.
Végül kizöldül, sziget születik.

Így nőtt bennem az érzés.

Ha messze vagy, elsorvad a szivárvány...
Elhalványul a fák zöldje.
Nézem a levegőt, fáj.
Mindegy ki szól, mit mond.
A virágok örömöt nem adnak, állatok szeretnek...
De belül üres vagyok.

De mikor itt vagy, velem.

Szárba szökkenő rózsa, nevető felhő.
Surranó patak szentély, orvosság.
Szavad kevés, halk.
Súlya van.
Gondolatod enyémmel találkozik, mielőtt kimondanád.
Rám nézel, rád nézek.
Látsz engem.
Olyannak, amilyen vagyok.
Ezt, rajtad kívül senki sem látja.
Látlak.
Tudom, ki vagy.
Érezlek.
Semmink sincs.
Annyi sem, mint másoknak.
Kevés a tárgy, mely minket szolgál.
De nekem adtad a zenét, a színeket, a formákat, a Szépet.
Hálás vagyok, és követelődző.
Akarom, hogy velem légy.
Varázsló vagy, ki foglyul ejtettél.
Csak Veled hallom a dalt.
Csak Veled látom a szint.
Bátor vagyok, kitartó, jó.

Veled.

Éjjelente álmomban itt alszol mellettem.
Érzem tested melegét, már nem félek ébredni.
Itt vagy.
A nap, mely arcoddal kezdődik, nem lehet szomorú.
Néha úgy érzem, leéltem egy életet, előtted.
A másikat, Veled kezdeném.
Ne legyen több, elég már!
Hegyek mosolya, erdők sóhaja, tenger ölelése.

Enyém vagy!

Nem üvöltöm világgá, nem harsogom hegyeken állva.
Csak, magamhoz vonlak este, feltoló melegség hullámában...
S halkan mondom, szeretlek!

Maradj velem.

Végig, az utolsó napig.

€$@ß@

Átkozott Nők...

 

Az enyém, csak azt kérdezi...
Hogy hol jártál megint?
A tiéddel nagyobb gáz van...
Ő mélyebbre tekint.

Naná, hogy rólam másoknak mindent kitálal...

Mert nem jött be a trükköm, sajnos a virággal.
S ha ilyennek látom...

A pokolba kívánom.

De ha nem lennének ők...
Ezek az átkozott nők...

Üresnek látszanánk...

Csak magunkkal játszanánk.
Ha nem lennétek...
Bizony belőlünk a lélek...
Elillan, majd ha itt hagytok...

Ezért köszönjük, hogy vagytok.

Már megint horkoltam..
Most éppen ez a baja.
Ha meg szétdobálom a rongyaim...
Attól égnek áll a haja.
És van egy olyan érzésem, hogy megint nem lesz kaja...
Mert sajnos nyitva maradt, a hűtőnknek ajtaja.
S ha ilyennek látom...

A pokolba kívánom.

De ha nem lennének ők...
Ezek az átkozott nők...

Üresnek látszanánk...

Csak magunkkal játszanánk.
Ha nem lennétek...
Bizony belőlünk a lélek.
Elillan, majd ha itt hagytok...

Ezért köszönjük, hogy vagytok.

S ha romokban a házunk...
És az esőtől beázunk.

Majd papás mamást játszunk...

És mindent helyre rázunk.

                   €$@ß@

Magna Cum Laude...