Az Én szivem...

Hagyj fel azzal, hogy arra panaszkodj...

Mekkora vihar vesz körül...

Inkább mondd a Te viharodnak...

Egy Szerető Szív áll mögöttem..!

                                              €$@ß@

Soha nem feledném ezt a valóságot..!

Gyönyörű az élet, bár néha nem értem.

Voltak percei, mit nem kellett volna megélnem.

Én tehetek róla..?
Tudom, hogy Igen..!

De sok mindenről nem, ezt szívemből hiszem.

Az Enyémben van minden...
Szépség és varázslat, gyötrelem, s néha iszonyat.
Kaptam benne vágyat, szerelmet és álmot...

Soha nem feledném ezt a valóságot..!

Sokszor volt fájó, csúfos az egész...
De talán most a rossz, a múlt...
Ködbe vész.

Most talán már jó lesz minden pillanat, valóra válhat egy meseszép gondolat.

Így kell már lennie..!

Elég volt a rosszból, a titkolózásból épített napokból..!

                                         €$@ß@

Okot adtunk rá...

Semmi sem félelmetesebb a kételkedésnél.

A kételkedés, embereket választ el egymástól.

Olyan méreg, ami barátságokat porlaszt szét...

Kapcsolatokat darabol fel.

Tüske, ami irritál és sebez...

Egy lőszer nélkül ölő fegyver.

 

                                          €$@ß@

Szavak nélkül...

Néha szavak nélkül kell megbocsátani.

Érteni a szavakban ki nem fejezett bánat...

A jóvátételre igyekvő szándék apró jeleit.
Jelekkel felelni a jelekre.

Felejteni ott, ahol feledésre van szükség...

Megróni máskor azt, akinek szüksége van a megrovásra.
Az igazi megbocsátás, mint a szeretet általában...
Intelligens és leleményes.

Alázatos, s talán legfőképpen alázatos.

                             €$@ß@

Zita az Én Igaz Társam...

Azt a Nőt kerestem szüntelen…
Kinek szívében, az Én szívem ragyog.

Fénylő szemébe belenézve…
A földre szállnak a csillagok.

Nyitott szívvel, Vele élni boldogan…
Hinni csodában, szépben, jóban.

Megérni, hogy bízni lehet még…
A kimondott emberi szóban.

A békét keresem szüntelen…
Fáradhatatlanul, ebben a harcba.

Szeretnék ébren is álmodni…
Mosolyt ébreszteni minden arcban.

Felitatni tengernyi könnyet…
Mindenkihez, egy-egy jó szót szólni.

Szeretetből pazarolni, s csak pazarolni…
Felém nyújtott kezed megfogni.

Egy embert kerestem, s találtam…
Aki érzi, mire vágyom.

Felé nyújtott kezem megfogta…
Mert Ő, Zita az Én Igaz Társam.

           €$@ß@

Feladni érte, Érted mindent...

 A szerelem, titokzatos látogató...

A semmiből jön és nem enged el.

Ösztönösen ismered fel…

Ha Én vagyok az igazi, nem kell kételkedned.

Tudni fogod kérdezés nélkül.

A szerelem olyan fontos, hogy belső késztetést érzel, hogy feladj érte mindent…

A férfi elhagyhatja érte feleségét...
A feleség a gyermekeit...
A király a trónját.

Váratlanul jön, ellene nem tehetsz semmit...

Mert semmiféle emberi irányítást nem tűr.



                                                                      €$@ß@

Ha kedd, akkor...

Haldoklik a falon az óra, mutatója lassan vánszorog...
Kora-délelőtti lusta fények simogatják az ablakot.

Veszprém városában, a jelen időben, egyre nagyobbá tágul az űr...
Forrósodik bennem a hiányod, arcomon egy könnycsepp, lassan kihűl.

A kezem még tesz-vesz, néha mozdul, feldíszíti a meztelen magányt...
De a szívem már levette minden göncét, mit sebtében magára hányt.

Szívemben, lelkemben, egész testemben, csak kérdőjel vibrál...
Könnyet marva a vörösödő szemeimbe...

Miért késel ennyit, hol jársz..?

Félrevonul bennem a büszkeség, a vágyam a telefonnal szemez...
Falnak dőlve, üzenetet írva, magam sem fogom föl, mi ez.

S mikor a kín már-már kardjába dönt, reményteli nesz, zörren a zár...
A kézem még a billentyűt nyomkodja, de a szívem, már az ajtóban áll…
               

                                             €$@ß@

Rólad álmodom...

Az álmok mindig árulkodnak...

Miért is lenne ez másként az erotikus álmokkal..?
Sem megvalósításra nem kényszerítenek...
Sem bűntudatot nem kell keltenie, egy-egy ilyen fantáziálásnak...

Nem mint ha lett volna valaha is bűntudatom...

Ezek az álmok egyszerűen csak vannak...

De Én tudom, valamit jeleznek.

Végre megint "kedd" van...

                                       €$@ß@

A lelkemen jársz...

A lelkemen jársz-kelsz, mint Eléd terített szőnyegen.

Ha lépsz, lépj kérlek csendesen, mert megrepedhet, s az fáj Nekem.

Ha játszani akarsz, hát játsz vele, de gondolj néha arra is... 
Az Enyém akkor is fáj, ha a Tiéd tapossa az a férfi...
Aki mellől, titkon Hozzám menekülsz, gyengédségért.

Mert Én Szerelmünkkel takarom be, megsebzett, álomszép lelkedet.

                                          €$@ß@

Zita...

Ha Rád gondolok, megremeg az ajkam...
Hisz nevednek íze, oly fájdalmasan édes.

Gyöngybetűkbe öltöztetem halkan...
S finoman hajolok közel a szívéhez.

Ha Rád gondolok, megindul a kezem...
Rímbe szedni vágylak, verselve dalolva.

De a billentyűre hull megint a könnyem...
Mert Téged megfesteni, nem a szavak dolga.

                        €$@ß@

A jövőnk, már itt van jelen...

Ráakadtam egy nagyon szép versre…
Megtetszett, a mondanivalója…
De a felépítése már kevésbé…
Hát vettem a bátorságot és olyanná varázsoltam…

Amilyen érzések feltörtek Bennem, mikor először elolvastam…

Talán vad vagyok, talán szelíd...
Talán elhamvasztom az emlékeid.

Talán tudom, miről álmodsz...
Talán Én vagyok izgató álmod.

Talán remény vagyok, ezen a Földön...
Talán a szabadság, talán a börtön.

Talán vártalak, talán vártál...
Talán kerestél, lásd megtaláltál.

Talán sodor Téged is az élet...
Talán Én is kerestelek Téged.

Talán hit vagyok, szelíd és kitartó...
Talán az ablak, talán az ajtó.

Talán érezlek, talán érzel...
Talán Nekem is fáj, amikor vérzel.

Talán a vágyam valóra váltod...
Talán csók leszel kéjszomjas számon.

Talán öröm leszek, talán a bánat...
Talán sírok, ha hiába várlak.

Talán ölelsz, talán ölellek...
Talán követsz, talán követlek.

Talán a múlt vagyok, talán a jelen...
Talán a jövő, ami már itt van jelen.

Talán vége lesz egyszer, talán sohasem...
Talán elmerengsz apró versemen.

S mindez Talánok nélkül...
Ahogy a szívemben, Rólad, Érted, Rólunk, Értünk érzek...
 
Vad sosem voltam, csak (buta, de mind végig) érzékien szelíd...
Azon leszek, elhamvasszam fájó emlékeid.
 
Mindig is tudtam, miről is álmodsz...
Mert míg Te Nekem, addig Neked Én vagyok izgató álmod.
 
Reményed vagyok ezen a Földön...
A szabadság, s nem a börtön.
 
Vártalak, s tudom Te is vártál...
Kerestél, lásd megtaláltál.
 
Sodor Téged is az élet...
Én is kerestelek mindenütt Téged.
 
Hit vagyok, szelíd és kitartó...
Lelkeden ablak, szíveden ajtó.
 
Érezlek, tudom Te is érzel...
Nekem jobban fáj, amikor vérzel.
 
Vágyaim valóra váltod...
Csók vagyok, kéjszomjas szádon.
 
Örömöd leszek, s nem a bánat...
Könnyeim hullajtom, ha hiába várlak.
 
Ölelsz, Én is ölellek...
Követsz, Én is követlek.
 
A múltad vagyok, nem csak a jelen...
A jövőnk, ami már itt van jelen.
 
Vége lesz egyszer..?
Te is, Én is tudom... Soha..!
 
Ne csak merengj, apró versemen...
Szárnyalj Velem, Szerelmem Zita.
 
Szeretlek...
 

                             €$@ß@

Kinyújtózva önmagunkban...

Kedvesem...

Szeretnék egyszer olyan természetességgel felébredni…
Ahogy a nap kúszik fel az égre…

Óvatosan bontogatva ki a világot.

Álmosan kitántorogva a konyhába...

A kávé illata kívánjon jó reggelt.

A dolgaimban, ne legyek éhes önmagamra…
A megszokottság ne törjön rám.
Ne kelljen az autóm, a telefonom, a bankkártyám, a karórám...
Cipőt se kelljen húzni és senki se csodálkozzon rám.

Közel engedni magamhoz a csodát..

Vándorolni hatalmas mezőkön és megállni egy elárvult vadrózsabokornál...

Lelkembe engedni a mező zöldjét, a virágok színét, illatát…

A szirmok bársonyát.
Csak állni a szépség előtt…
Egy idegen őszinte kíváncsiságával.
Készen, új értelmet adni a fogalmaknak…

S kötni új barátságot a világgal és önmagammal..!

Nem válogatni, s csokorba kötni a dolgokat elvárt szabályok szerint...
S eldobni mindent, ami nem a kupacomba való.
Úgy tenni, mint egy kisgyerek…
Aki a föltört dió héját nem dobja el, hanem vízre ereszti, mint kis hajót...
S ámulva csodálja a víz sodrását.

Jó lenne egyszer a másnap gondja nélkül felébredni...

Ne bizseregjen bennem a lekésett, elmulasztott dolgok pokla.
Ahogy a pók fordul a hálójába...
Jóllakottan bújjak Veled az éjszaka csendjébe..

Végre kinyújtózva önmagunkban.


                                                                    €$@ß@

Egymás szemében...

Szerelmem...

Belegondoltál már..?
Elég volt pár óra, pár nap...

S az életünk, visszafordíthatatlanul megváltozott.

Mert ha az embert eléri a szerelem érzése...
Nem számít az idő, sem a tér...
Nem kellenek a miértek, a kérdések, s nem kellenek a válaszok...
Mivel nincsenek is...

Egyszerűen, van valami, valami más...

Találkoztunk, nem kellett semmit mondanunk.

A gátlásaink leomlottak, a képmutatás álarca megrepedt az arcunkon.

Nem volt többé hazugság...
Csak őszinteség, csak a csupasz lelkünk, minden védelem nélkül...
Félve, halálra rémülten, mit keres valaki pár óra után a szívünk közepén.

A józanész meg eltűnt.

Azóta is...

Bármit mondunk, megtesszük...
Bármit kérdezünk, válaszolunk egymásnak.
Kivetkőzünk önmagunkból, és mindent a fonákjáról látunk.
Olyasmit teszünk, amit el sem hiszünk...
Olyanokat mondunk, amit néha utólag sem értünk.

Tükröt állítva egymás elé, amiben meglátjuk önmagunk.

Az Igazi Énünk.

A valóságot, amit más szemében nem látunk.

Talán azt is tudjuk, hogy milyenek leszünk.
Még a jövőnket is látjuk Benne...

Egymás szemében.

Boldogok vagyunk és valahol félünk is egyszerre.
Nem tudni mit hozhat a holnap, de nem is kell, hogy érdekeljen...

Mert ott leszünk egymás Mellett...

Tudjuk, érezzük...

Hiszen Te olyan vagy, mint Én...

S Én olyan vagyok, mint Te.

                                     €$@ß@

Te már bennem élsz...

Hiányzol...

Minden a pillanatban Rád gondolok....

Te vársz, s vágysz Rám, mint ahogy Én is Rád...

Este álmom hozzád repített...

Édes karjaid közé befészkeltem magam.

Reggel mosolyogva ébredtem, s nagyot dobbant a szívem.
Mindenre emlékszem, mintha nem is álom lett volna.

Egy gyönyörű vágy, mely számtalanszor megtörtént velünk.

Olyan volt akár a valóság.
Egy boldogabb nap...
Egy reményteljesebb...
Mielőtt felkeltem, még egyszer becsuktam a szemem...
Valamit éreztem.

Mintha, Te is ebben a pillanatban ébredeznél.

S azt suttogtad...

Szeretlek.

Tudtam, ez az éjszaka, vagy akár ez az elmúlt néhány másodperc feltöltött...
A napom szebb lesz, mint amit el tudnék képzelni.
Ha mardos is a hiányod.

Ha most nem is vagy a nap minden percében velem.

Ha önfeledten nem is csókolhatsz...

S Én sem csókolhatlak minden pillanatban...

De tudom, szeretsz...
S ez több, amit ebben a percben adhat nekem bárki.

Lelkünk össze van kötve...

Egy apró kis híddal.
Egy apró kis átjáróval...

Érzem, hogy velem vagy...

Neked nem kell kulcs a lelkemhez.

Te már bennem élsz.

                     €$@ß@

Az Igazi varázs...

Milyen érdekes az élet...
Vágyom valamire, valakire, álmodozom Róla...

Számtalanszor elképzeltem, hogy már az Enyém, csakis az Enyém...

S mikor egy karnyújtásnyira van Tőlem...
Vagy akár már az Enyém is lehetne...

Akkor nem hiszek a szememnek...

Nem hiszem el, hogy mindaz valós, mindaz maga a valóság...

Mert Kettőnk számára, akkor kezsődik el az Igazi varázs...

Szeretlek...
 
 

                                      €$@ß@

Amit más nem adhat meg...

Kedvesem...

Úgy várom azt a napot...
Mikor majd érzed, hogy hiányzik az az apróság az életedből...

Amit más nem adhat meg.

Mikor rádöbbensz, hogy el kell mondanod.
Mikor majd kopogtatsz...

Én pedig könnyes szemmel beengedlek.

                  €$@ß@

Ne nézz vissza...

Kedvesem...

Amikor majd két út nyílik meg előtted...
S Te nem tudod, melyiket válaszd...

Soha ne találomra dönts.

Ülj le és várj.
Lélegezz mélyeket, olyan önbizalommal, mint az első nap...
Amikor világra jöttél.

Ne hagyd, hogy bármi eltérítsen, vagy elvonja a figyelmed...

Várj és csak várj.
Ülj mozdulatlanul, csendben és hallgasd a szíved.
Amikor aztán megszólal...

Kelj fel, indulj el és ne nézz vissza...

                                    €$@ß@

Veled ébred a fény...

Kérj bármit, Érted megteszem, feladtam tálcán nyújtom Életem...
Szemedben látom végzetem.

Hozzád vezet minden híd, kérlek, sorsom át ne írd...
Nélküled bolyongok csupán.

Magányba fojtott hosszú éjszakák, átvészelt nappalok után...
Mint az újszülött, ha sír, úgy ölelj át hajnalig.

Veled ébred a fény, eltitkolva mennyit ér az a perc, az a szó...
Rejtve bűnös áruló.

Kérj bármit, Érted megteszem, itt állok erkélyednél, jöjj Velem...
Sorsom Júliája légy.

Minden perc méregként emészt, glóriád nélkül nincs esély...
Nélküled véletlen csupán, hogy ébred újabb hang a zongorán.

Úgy vágyom Rád, mint napra éj, Ámor íjja tör felém...
Kérlek, érezd, amit Én.

Veled ébred a fény, eltitkolva mennyit ér az a perc, az a szó...
Rejtve bűnös áruló.

Rólad suttog a szél, eltitkolva mennyit ér, apró daltöredék...
Mit nem játszottál még.

Eltűnni látszik minden fény, bár lenne új esély a holnapért...
Érezned kell, mit látni félsz.

Mért súgjam százszor, hogy megértsd, egy angyaljel...
Mért nem elég..?

Kérj bármit, Érted megteszem, de ahhoz merned kell...
Hogy úgy legyen.

Ahogyan álmok tengerén a vihar-madár partot ér...
Lelked titkos szigetén.

Veled ébred a fény, eltitkolva mennyit ér az a perc, az a szó...
Rejtve bűnös áruló.

Rólad suttog a szél, álomszép, de mennyit ér apró daltöredék...
Mit nem játszottál még.

Tiltott csók, tiltott fény álomszép, de mennyit ér apró daltöredék...
Mit nem játszottál még.

Rólad suttog a szél, álomszép, de mennyit ér az a perc, az a szó...
Rejtve bűnös áruló.

Veled ébred a fény, álomszép, de mennyit ér Apró daltöredék...
Mit nem játszottál még.

Érezzük, amit a másikunk érez...

Az igaz, tiszta szerelemből fakadó szeretetben, titkok nem léteznek…

S nem csak azért, mert  nem mondjuk ki őket…
Hanem azért, mert valódi a köztünk lévő szeretet.

Akkor is tudunk Egymásról mindent, ha sohasem mondjuk ki.

Egymás lelkében járunk, érezzük, amit a másikunk érez...
S tudjátok Egymásról nemcsak azt, amit valaha tettünk…

Hanem azt is, amit csak ezután fogunk elkövetni.
 

                                     €$@ß@

Miért nem hagyják élvezni a vágyott „Leget”..?

Tegnap, megint csalódtam egy kicsit…

Nem, nem a Kedvesemben…
Benne még nem csalódtam…

Lassan, de megértettem, Ő ilyen…

Kicsit félénk, kicsit bizonytalan, mindent jól meg rágó…
Olyan Zitás…

De így szeretem.

S Ő tudja ezt, hangoztatja is, hogy így szeretem.

Valaki másban…

Hozzá, nagyon közel álló emberben…
Azt mondják, születésünk pillanatában egyformák vagyunk mindannyian.
De az egyformaság csak addig tart, míg nincsen semmink…

Miért nem tudunk még is valamiben egyformák maradni..?

Süketel mindenki a tisztességről, a becsületről…

Nekem is…

Vagy vannak dolgok, amik tisztességtelenül is tisztességesek..?
Becstelenül is becsületesek..?
Miért gondoljuk valamiről, hogy az „Enyém”..?

Holott, tudja az a valaki, hogy nem az Övé…

Inkább tartotta volna magában..!
Akkor elkerülhető lett volna, hogy ilyennel is kelljen foglalkoznom…

Születésünk pillanatától elkezdünk gyarapodni...
Illemben, tudásban, gazdagságban, külcsínben…

S rögtön kezdünk különbözni…
Egyiknek több jut belőle, másiknak kevesebb…
Mintha csak egy külső erő akarta volna megzavarni a békességet…

A kezdetit…

Olyan rafinált módon, hogy nem kímél senkit.
Mindenkinél van szebb, és kevésbé szebb…
A jónál is van jobb…

A becsületesnél is becsületesebb.

Van gazdag, s kevésbé gazdagabb…
Irigy, és irigyelt is az ember egyszerre.

Miért nincs békesség..?

Mint egy szúnyog, ami folyton ott duruzsol a fülünkben…
Megkeseríti az életet…
Neki miért, neki miért nem..?

Az irigység, mint egy burjánzó gaz, behálóz mindent…

Titkoljuk, vagy bevalljuk, a többre vágyás megkeseríti az életét…
Miért nincs olyan kincs, amennyi nem elég..?
Miért nem érzi, nem élvezi…

Miért nem hagyják élvezni a vágyott „Leget”..?

Azt érezni, átérezni kell, hogy nincs a másiknál szerencsésebb.
Csak nagyon ritkán, talán csak olyankor…
S miért csak akkor..?

Ha magával ragadja a mindent behálózó szerelem.

Akkor megszűnik az összes irigység, minden elégedetlenség…
Gazdag lesz a szegény…
Becsületes a becstelen…
Méltán lesz méltó az irigylésre akkor is, ha Kincse csak egy van…

A szerelme.

Aki szeret, és szeretve van, csak az érzi magabiztosan…

Ennek a földnek a kerekén, Nála nincsen gazdagabb.

                                                €$@ß@