Lehet így is.....gyermeteg gondolatok, a szerelemről!

Tegnap fontos dolgot tudtam meg.

A szerelem veszedelem .

Akkor nagy valószínűséggel a tatárok vagy a törökök hurcolhatták be a Kárpát medencébe ezt a nyomorultat.

Nem tudom mikor lehetett, mert a szerelem nem ismeri az időt.

Azt hittem ismerem ezt az érzést, de rá kellett jönnöm, hogy nem, mert most elég fáradt vagyok, és a szerelem nem ismeri a fáradtságot.

Egy filmsorozatban hangzott el, hogy a szerelem minden pénzt megér.

Szóval ez egy drága dolog lehet.

A gazdagok játéka.

Ez érdekes, mert én ahány gazdagot ismerek, abban annyi az érzelem, mint szarban a vitamin.

Azt mondta egy leányzó, hogy ezt nem tartja valószínűnek, mert a szerelem vak.

Aham, szóval fogyatékos?

Akkor szegény szerelemmel kész kiszúrás, ha a tudtán kívül átrendezed a lakását.
Jön haza gyanútlanul, és ahogy belép, átesik egy széken.

Próbál eljutni a konyháig, de az eddigi közlekedőn most a TV áll.

Nyúlna a villanykapcsolóhoz, amit , de neki úgysincs szüksége villanyra felkiáltással lecseréltél egy 220 V konnektorra.

Az áramütés után azonnal tud mentőt hívni, ha megtalálja a telefont, mert most a teló régi helyén a vasalót üzemelted be.

De nem kell félni, az áramütés nem öli meg, mert a szomszéd néni szerint a szerelem halhatatlan.

Egy idősebb énekesnő ( egész véletlenül Klapka volt felesége, tudjátok, ezüstöt innen, Vámház körút 9), az alig 40 évvel fiatalabb új kis barátjával kapcsolatban mondta, hogy a szerelemtől úszik a boldogságban.

Na csak óvatosan azzal az úszkálással, mert fulladásos halált okozhat.

Ákos egyik dalában ugyanis:

Ócska kis közhely, gyönyörű törvény, hogy a szerelem örvény.

Akkor most mi az igazság?

Megkérdeztem egy barátomat, szerinte a szerelem határtalan.

Pont mint Európa?

Akkor ez valami schengeni dolog lehet.

De akkor nagy baj van, mert a rendőrök bottal üthetik a nyomát.

Pedig veszélyes bűnöző lehet, mert a boltban hallottam, hogy a szerelem öl, Úristen, egy tömeggyilkos, aki csak úgy átlibben az egyik országból a másikba.

És még beszélni se lehet vele, mert anyu szerint a szerelem nem ismer kompromisszumot.

Akkor jobb óvatosnak lenni.

Mindig nézzünk a lábunk elé, és főleg sötétben legyünk elővigyázatosak, mert a népdal szerint aszongyahogy:

 a szerelem sötét verem.

Ez viszont csak egy szerelmes vakondoknak jó hír, mert ő ha beleesik a verembe, mint fuvarosló a meszes gödörbe, akkor ő mindjárt ki is tudja ásni magát.

Egy régi mondás szerint

 "szerelem csak egy fajta van, de utánzata sokféle"

Már előre félek, hogy elárasztja a piacot a sok kínai kis műanyag szereclem, vagy szerealem, esetleg a szeareclem.

Próbáltam vele versenyt futni, de a versenybírók azt mondták, el se induljak, mert a szerelem mindent legyőz.

Akkor tehát a szerelem extrém sport?

Szerelemmel szeretni.

A szerelem örök szenvedés, ha nincs örökkön utánna epedsz, ha van a nem látás hiánya őrjít meg.


Szerelem, nem más mint, meghoditani, bírni és megtartani egy lelket,amely annyira erős, hogy fölemel bennünket, s annyira gyönge, hogy épp olyan szüksége van reánk, mint nekünk őreá.

Felejtsd el a múltat ha tudsz feledni,

Nézz a jövő elé s tanulj meg újra szeretni!

A fát is elhagyja ősszel levele,

De mégis új rügyet hoz rá a tavasz melege.

Bocsásd meg az ősznek fájó lombhullását,

Bocsásd meg szívednek a szerelem múlását,

Hisz lesz még virágos rét - ha jön a kikelet,

S lesz még egy hű szív is, ki igazán szeret!

A szerelem az élet nagy ajándéka, és aki nem nyújtja ki utána a kezét, az sohasem élte az életet a maga teljes módján.

Néha nem elég a szó, kéz a kézben volna jó a csend hangján mondva el mindazt, mit szívemtől kérdezel...

Úgy szeretni, hogy nem várok cserébe semmit, beérni a jelenlétével.

Szeretni Őt a saját világában, a megváltoztatás szándéka nélkül.

Szemed oly tiszta még s féltett titkait az Ég rubin ajkaidban rejtette el

Amíg csak létezel szívem örökké Rád figyel..

A szerelemben nincsenek évek,

A szerelemben csókok vannak.

A szerelemben jaj a fösvénynek!

A szerelemben csak azok élnek,

Kik szerelemből mindent odaadnak.

A szerelemhez hozzátartozik az érzelem mélysége és hűsége, amely nélkül a szerelem nem szerelem, hanem csupán szeszély, szórakozás.

Az igazi szerelem mindig tartós, felelősségteljes kapcsolat vállalása.

Minden igazi és mély szerelem egyszersmind áldozathozatal.

Az ember feláldozza lehetőségeit, vagy, jobban mondva, lehetőségeinek illúzióját.

"Szerelem az, ha egyik a másikat repülni hagyja,

de ha lezuhan, a szárnyát kölcsönadja!"

Mi is a szerelem?

Adható, vehető vagy megtanulható?

Kiharcolható vagy kizsarolható?
Elérhető mint egy tárgy?
Testi kielégülés, egy fizikai szükség mechanisztikus úton való beteljesítése?
A lélek narkózisa, ami esetleg pótszerekkel vagy pótcselekedetekkel behelyettesíthető?

Nem!

Egészen bizonyosan nem!

A szerelem más!

A szerelem nem tulajdonlás, hanem kegyelmi érzés, amit nem a test, hanem a lélek rezdül, vágyakozás és beteljesülés, öröm és bánat, bizakodás és bizonytalanság, út és a láb ami lép az úton, testi közelség, ami hátrahagyja a testet, szelídség és vadság, révület és eszmélés, odaadás és odaadottság.

Két tudat egy célért, egy egységért, egy mozdulatért, egy simogatásért, egy összefonódásért, egy bizonytalan és mégis nagyon biztos érzésért.

Vágy, ami mindent beteljesít, szelíd révület, amit vissza és visszakívánsz, vad őrület, ami sohasem pusztít, teljesség a kétség egységéből.

Egymásnak átnyújtott élet az életerő misztériumából, ami nélkül félsz és fázik a lelked, mert FÉL vagy, a magány várbörtönébe zárkózott magányos fenség, amit félsz feladni az ismeretlenség kavargó szédületéért, de didergő lelked egyre inkább rezgő késztetése hajt a mindenféle képzelgéssel felruházott bódulat felé, mert az ismeretlen ismert is, a másik feled neked mozdulja termékenységtáncát, és tekintetében az Univerzum mélysége és magassága késztet az egyre.

Előre féled a megtalált egység újra és újra reád szakadó kétségét, ameddig a háromság bizonyossága semmivé nem oszlatja meg-megújuló kétségeidet.

Ekkor már tudod, hogy megtaláltad.

Fogni, vinni, el nem engedni!

Egy gyűlölettel teli világban sem szabad lemondanunk a reményről.
Egy haraggal teli világban sem szabad lemondanunk a békességről.
Egy kétségbeeséssel teli világban sem szabad lemondanunk az álmainkról.
Egy bizalmatlansággal teli világban sem szabad lemondanunk arról, hogy higgyünk egymásban.

Amit mindenkinek meg kellene tanulnia:

Szeretet.

Nevetés.

Még több nevetés.

Figyelni és tanulni.

Kérni és megköszönni.

Saját véleményt alkotni.

Mások véleményét tiszteletben tartani.

Őszinteség.

Hogy Barát legyen.

Hogy önmaga legyen.

Azt hisszük, hogy erőszakolni kell mindent az évek során.

Fogni, vinni, el nem engedni, összeszorított fogakkal gyűjteni, cipelni csak előre.

Csak sokára ismerszik meg az élet nevű különös jelenség természete.

Hogy az elengedés többet segít, mint a görcsös akarás, s hogy az elégedett embert kudarc nem éri.

Élet & Halál!

Ha jönni látlak, elhomályosul szemem előtt minden és tűz fut végig testemen.
A hangod zenéje csaknem alélttá tesz, és éget és borzongat, mintha jégdarabbal érintenének.
Remegés fut végig tagjaimon és siketítő zsongás zeng és bong fülemben, és nem tudom olyankor, hogy mitévő legyek.
Könnyek gyűlnek szemembe, de mégis kacagni szeretnék örömömben, és ha beszélni próbálok, reszket a hangom, és valami görcsösen összeszorítja a torkomat, hogy nem bírok lélegezni, s a kín összefacsarja szívemet.
Hogy mit érzek még, nem tudom elmondani mind, de azt tudom, hogy mikor velem vagy, az az élet, és mikor elhagysz, az a halál.

Szeretlek!

Nem tudjuk kimondani.
Szerelmes vagyok, nem eszem, nem alszom, elvarázsolt állapotban élek, szárnyalok a boldogságtól, öngyilkos akarok lenni, megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült - s azt mondom a kedvesemnek:

"Szeretlek!"

 ... Mi ez?!
 ... Mi az, hogy "szeretlek"?
Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit élek?
Sehol!
Méltatlan a valósághoz!
 ... Nem kellett volna kimondani!
Nem kevesebbet mondtam vele, hanem valami egészen mást!
Semmit.
Azt kellett volna mondani, hogy őrült vagyok, benned akarok élni, fáj, ha nem látlak, félek tőled, egyszerre vagyok kétségbeesett, alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult...
A sejtjeim szomjaznak rád...
Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!...
De hol jön ehhez a szó, hogy "szeretlek"?!...
Ami a lélekben egy egész világ, az kimondva egy kopott, értéktelen jel.
És ez minden nagy élményünkkel így van.
Elmondhatatlanok.

Szerelém, szenvedély, reménytelenség!

Amikor a barátság lángra lobban, akkor szerelemmé alakul, de tartós barátság nélkül a mély szerelem nem virágozhat.

A mély szerelem nagyon más, mint az elvakultság, ami csak a felszínen lobog, s közben folyamatosan kétségek gyötörnek minket arra vonatkozóan, hogy vajon van-e az adott kapcsolatnak valamilyen igazi jelentősége.

Bizalom nélkül a bensőséges viszony kárt szenved, és a szerelem nem tud nőni.

Összhangban egy másik emberrel csak akkor lehetek, ha magamhoz hűséges vagyok.

Ha elárulom magamat, a másikkal is rossz viszonyba kerülök.

Rossz viszonynak nevezem azt a kapcsolatot, ahol kiszolgáltatott leszek vagy zsarnok.

Ahol belegázolok a másik lelkébe.

Ahol föladom magam, csak azért, hogy a másik befogadjon.

És nem engedem a társamnak, hogy önmaga legyen.

Ahol függővé válok, kiszolgáltatott, és a "szeretet" nevében olyasmit művelek, melytől nemcsak szenvedek, de önmagam előtt szégyellem is.

Azon az áron, hogy magamat elvesztem, nem lehet szeretni.

A szenvedés abból fakad, hogy elvárjuk, hogy úgy szeressenek minket, ahogy elképzeltük - ahelyett, hogy hagynánk, hogy a szeretet úgy nyilvánuljon meg, ahogy akar: szabadon, zabolátlanul, ereje teljében, vezetve minket, megakadályozva, hogy megálljunk.

Várok rád, pedig tudom, hogy nem jössz el soha.

Mennék hozzád, pedig tudom, nem megyek soha.

Hiányzol, és ez a hiány nem múlik el soha.

Szeretlek, pedig tudom, hogy Te nem szerettél soha.

Hűséges vagyok hozzád, pedig tudom,
Ezt a hűséget Te nem érted meg soha.

Érted élek, de ezt Te nem érzed meg soha.

És mégis.

Tudom, hogy soha, de van valami, ami több a tudásnál,
És több a biztos „soha”-nál.

Mintha egyszer már mindez megtörtént volna.

Velem, velünk, mintha a levegő emlékezne és súgná,
Hogy volt egyszer már soha, és lett belőle mindig.

Szeretni annyi mint szenvedni.

Ha nem akarunk szenvedni, nem szabad szeretni.

De akkor attól szenvedünk, hogy nem szeretünk.

Tehát: szeretni annyi mint szenvedni, nem szeretni annyi mint szenvedni, szenvedni annyi mint szenvedni. Boldognak lenni annyi mint szeretni, tehát boldognak lenni annyi mint szenvedni, de a szenvedés boldogtalanná tesz, vagyis a boldogtalansághoz szeretni kell, vagy szeretni kell szenvedni, vagy szenvedni a túl sok boldogságtól.

Én vagyok az álom,

amit nem álmodtál meg…

Én vagyok az élmény,

ami nem lesz a tied

én vagyok a felhő-

el nem érheted:

hiába nyújtod két kezed,

csak nézheted…

Én vagyok a múló pillanat

mi bármit teszel,elszalad

de ha te akarod,itt marad…

Ha akarod megáll az idő,

ha te akarod felfelé esik az eső,

ha akarod,elér minden mi jó…

…csak akarnod kell,higgy nekem:

hatalom van a kezedben,

s e hatalom a szerelmem…

Az érett férfi szerelme szebb és mélyebb, mint a fiatal tacskók lángolása.

Szenvedni a szerelemtől csak felnőtt férfi tud.

Belehalni.

..Néha az ember azt hiszi, hogy jön majd valaki,
aki magával hoz egy másik világot...

Aztán rájössz hogy ő is ezen a Földön él...

Pedig pont ez a lényeg...

Hogy jöjjön valaki, aki ezen a Földön él...

És hozzon el egy világot...

De ne egy másikat, hanem ezt...

A miénket...

Csak kicsit másképp...

Jöjjön valaki, akivel máshogy látod a világot...

Akivel máshogy éled meg a mindennapokat...

Akivel szebbek lesznek az álmos reggelek...

És még szebbek az éjszakák...

Akivel a percek óráknak tűnnek, az órák pedig perceknek...

Aki ott tud hagyni a szívedben valamit,
ami akkor is segít szebbé alakítani a valóságot,

Ha ő nincs melletted...

Nagyon kevés öröm és élvezet van a világon, és az sem tart sokáig.

Csak a szenvedés és a fájdalom örök.

Forever!

A kiteljesedett szerelem titka abban rejlik, hogy meg kell tudnunk nyílni a szerelemre.

Sok ember fél, akár a bimbó, mert nem bízik abban, hogy le tudja vetni az önmaga körüli kemény burkot.
Semmit nem tudnak a bennük lévő szépségről.
Nem tudják, hogy belsejükben virágot hordoznak.
De ez a tudás először csak cselekvés révén jön létre.
Szeretnék segíteni abban, hogy kinyílhass a szerelem számára.
Arra szeretnélek ösztönözni, hogy belső virágos szépségét felfedezd.

Az élet egyszerűen túlságosan rövid és értékes ahhoz, hogy egy magába zárt bimbóban, azaz egy nem kielégítő kapcsolatban tékozoljuk el.

Akár fiatalon, akár idősebben: valamennyi életszakaszban megvan az esélyünk arra, hogy megnyíljunk a szerelemre.
Úgy tartja a közmondás:

"Ha az ifjú tudná, ha az idős bírná."

A szerelem tanulásához sosincs túl korán és sosincs túl későn.
Kezdjük azzal, hogy önmagunkat megnyitjuk a szerelem számára.
Higgyünk abban, hogy a szeretet vár ránk, és gondoskodjunk arról, hogy ránk is találhasson.
Legyünk "elérhetőek" a szerelem számára. Ismerjük fel a belső akadályokat és oldjuk fel őket.
Sugározzuk magunkból:

"Készen állok!"

Így kifejleszthetjük magunkban a szeretetre való képességet.
Ne a megfelelő partnert keressük, hanem mi magunk váljunk ideális partnerré, így nem tudjuk többé eltéveszteni, hogy ki a számunkra megfelelő társ.
Az ideális partner nem személy, hanem egy tudatállapot, amit bizonyára megoszthatunk egy "ideális partnerrel".
Ha egyedülállóak vagyunk, képzeljük el a hozzánk illő, ideális partnert anélkül, hogy ismernénk őt.
Ha kapcsolatban élünk, akkor jelenlegi partnerünket képzeljük el ideális formában.
Ez nem azt jelenti, hogy "álomképeket" erőltetünk rá, hanem hogy megkérjük a tudatalattinkat, mutassa meg nekünk őt ideális állapotban.
A valódi szeretetben a partnerünket nem a mi elképzeléseink szerint próbáljuk meg átformálni, hanem önmaga igaz valójához próbáljuk segíteni őt.
Tehát először önmagunk ideális partnerei legyünk.
Tedd fel magadnak a kérdést:

Vajon megházasodnék önmagammal?

Az ideális keresése nem partnerünk "zsenialitásával" kezdődik, hanem önmagunk tökéletesítésével.
A szeretet nem a véletlen műve!
A szeretet olyan, amilyenné formáljuk.

A "valódi, nagy szerelemmel" csak akkor találkozhatunk, ha a valódi nagy szeretetet magunkban megtaláljuk.

Ha előtte találkoznánk a partnerrel, értelmetlen és fájdalmas lenne a találkozás, mert egyáltalán nem lehetnénk ideális partner a másik számára.
Mindig az a partner a megfelelő, akivel éppen együtt vagyunk, mert pontosan azzal a tanulnivalóval szembesít, amit már meg kellett volna tanulnunk ahhoz, hogy valóban ideális partnerek legyünk.

Egy "nem ideális" partnerrel való kapcsolatnak az az értelme, hogy a másik saját hibáinkkal szembesít, megmutatja nekünk, hogy éppen mi nem vagyunk még teljes emberek, nem vagyunk "önmagunk".

Súrlódások nélkül nincs fejlődés.
Addig fogunk kölcsönösen újra és újra szembesülni jelenlegi létezésünk korlátaival, amíg nem válunk teljesen "önmagunkká.
Az ideális partnerkapcsolat célja ezért nem egy turbékoló szerelmespár, akik nem tudnak egymás nélkül élni, hanem két ember, akik egymással és egymás révén "egész-ségesek".
Ezért már nincsen "szükségük" egymásra, mert a másik összes aspektusát integrálták már önmagukba.
Ekkor elmondhatjuk: "általad megtanultam, hogy minden napot ajándéknak lássak".
Ha valakinek nincsen partnere, az a feladata, hogy megtanulja, hogyan váljon ideális partnerré.

Az élet értelme abban rejlik, hogy gyakoroljuk a "tökéletes szeretet" művészetét.

Ha valaki felhagy a szeretettel, meghal a lénye, még ha a teste tovább is él.
Ha meghal anélkül, hogy szeretett volna, akkor soha nem élt.

Ha valaki egyfolytában szeret, már életében megérezheti a halhatatlanságot.

Hogy ez mit jelent, szavakkal nem lehet leírni...

Jobb csalódni, mint nem szeretni!

Igazságtalan világban élünk.

Hazug és gyáva világ ez, mert nem adhatod ki magadból, neved felvállalásával azt, ami a szívedet nyomja.
Becsapva, megfélemlítve élni azért, hogy érzéseid ne mutathasd ki, árulás minden ellen.

Árulás az élet nagy adományai ellen.

Árulás a szerelem ellen.
Árulás, egy boldogabb jövőben vetett hit ellen.

Amikor egy olyan papír aláírására kényszerítenek, ami felér egy halálos ítélettel.

Egy ember, aki aláírja saját halálos ítéletét, nonszensz.

Felfoghatatlan, mégis megtettem!
Azért, mert megpróbáltam küzdeni, valami olyanért, amit már réges-rég elveszítettünk.
Küzdeni az igazságba vetett hitért, küzdeni az „elmúlás” ellen.
Ideje lenne észrevennünk:

 Még mindig jobb csalódni a szerelemben, mint egyáltalán nem szeretni.

A hatalom sok mindenre képes, de végre észre kellene venni, nem biztos, hogy mindenbe bele kell szólnia.
Főleg nem az érzelmekbe.
Parancsra szeretni, vagy nem szeretni, kitörölni a szerelmet, ez igen csak középkori gondolkodásra vall.
Ha ez a demokrácia, akkor ez nem az én demokráciám.
Az, hogy megbolydult a világ körülöttem, mint egy méhkas, arról csak én tehetek, de Én akartam, hogy így legyen.

De ne akarják mások irányítani tetteimet, azokat csak az én érzelmeim irányíthatják.

Ügyelj gondolataidra, mert azok szabják meg szavaidat,

Ügyelj szavaidra, mert azok szabják meg tetteidet,

Ügyelj tetteidre, mert azok szabják meg szokásaidat,

Ügyelj szokásaidra, mert azok szabják meg jellemed, és

Ügyelj jellemedre, mert az szabja meg sorsodat.

Jelen, Múlt, Jövő!

Ha vissza tudnék menni az időbe, megtenném.

Akkor is, ha ettől megváltozna az életem.
Mindenkin nem lehet segíteni, nem is akarnék, de azokon, akik a szívemhez közel álltak, vagy állnak, megtenném.

http://www.youtube.com/watch?v=-zcOFN_VBVo

Bármilyen kilátástalannak is tűnik a helyzet,

Bármilyen harc dúl a lelkünkben,

Mindig van választásunk

Ezt az élettől tanultam

Ami, eddig mindent megadott nekem,

Döntéseink alakítják a sorsunkat,

És rajtunk múlik, melyik úton indulunk el.

Bármit is tartalmaz a jelen pillanat, fogadd el, mintha magad választottad volna azt!
Mindig vele működj, s ne ellene!
Tedd barátoddá és szövetségeseddé, ne pedig az ellenségeddé!
Csodálatosan át fogja ez alakítani az egész életedet.
Hagyd abba önmagad és partnered bírálgatását!
A legnagyobb mértékben azzal mozdíthatod elő kapcsolatod megváltozását, ha társadat teljesen olyannak fogadod el, amilyen, anélkül, hogy megpróbálnád őt kritizálni vagy megváltoztatni.
A nyugtalanságot, a szorongást, a feszültséget és az aggódást - valamennyi a félelem különböző formája - a túl sok jövő és a nem elegendő jelen okozza.
A bűntudatot, a megbánást, a neheztelést, a sérelmeket, a szomorúságot, a keserűséget és a nem megbocsátásnak valamennyi formáját a túl sok múlt és a nem elegendő jelen okozza.
Ne törekedj arra, hogy megszabadulj a vágytól, vagy hogy elérd céljaidat!
Légy jelen!
Légy ott, ahol vagy, ám az elme őreként!

Egészséges izgalom.

Szeretkeztetek már Bevásárlóközpontban?




Én igen, a minap.

Elhihetitek, fantasztikusan izgalmas, feledhetetlen élmény, még akkor is, ha nem tudhatjátok biztosan a párommal tettem,vagy a szerelmemmel.
Meglepő volt tőle, Ő kezdeményezett, Én csak asszisztáltam, de nagyon élveztük, még ha diszkréten, csendben kellet maradnunk, akkor is.
Mikor kijöttünk a próbafülkéből, egy unott tekintetű fazon állt kint, s várta a párját, legszívesebben szóltam volna neki, menj be utána, ne kéresd magad.
De még ennek, nem jött el az ideje.
Pedig csak egy egyszerű elhatározás, változtatni szokásainkon, keresni minden alkalmat, hogy örömet szerezzünk a másiknak, nem csak a szex, hanem az élet bármely területén.
Még csak mi is most kaptunk rá az ízére, izgalmat vinni kapcsolatunkba.
Húsz év nagy idő, van olyan, akinek ez már egy élet.
Unottan rohanó világunkba, belefér némi egészséges izgalom.
Ez olyan, mint a rasszizmus, mindenkiben benne él, de elfolytjuk.

Hol kicsit, hol jobban, de nézzetek mélyen magatokba.


Ott van, ugye?

"Ha kedves vagy azzal, aki tévesen hív,

Ha észreveszed a hóban kinyíló virágot,

Ha az úton elsőbbséget adsz,

Ha panaszodnál több a mosolyod,

Ha néha jól kisírod magad,

Ha még észreveszed a jól mászható fákat,

Ha tudsz testvériesen osztozni,

Ha visszadobod a kis halat,

Ha néha fáj a szíved egy másikért,
Ha előfordul, hogy elégedetten alszol el...

...akkor jól éled az életed..."

Szexen kívül!

Az ágy nem minden esetben a legtökéletesebb helyszín, van, hogy magunknak kell megteremteni a megfelelő helyzetet, hangulatot ahhoz, hogy képesek legyünk megosztani párunkkal azt, ami a szívünket nyomja.
Sort keríthetünk erre egy palack bor mellett, egy erdei sétán, akárhol is vágunk bele, mindenképp legyünk kettesben, gondoskodjunk arról, hogy semmi zavaró tényező ne törje derékba a beszélgetést.
Nem élveztem még soha!
A szexuális gyónás egyik legnehezebb pontja talán az, amikor sokévi tűrés, hallgatás és kielégületlen együttlét után szeretnénk hangot adni problémánknak.
A feladat duplán kellemetlen, hiszen azon túl, hogy éveken át rossz volt nekünk - nem tapasztaltunk orgazmust, színleltünk, és ki tudja, milyen okból kifolyólag tűrtünk valamilyen kellemetlen helyzetet -, ne feledkezzünk meg arról, hogy a másik félnek sem könnyebb az igazság elviselése, hiszen ő a becsapott és megtévesztett.
Valóban, a sértett fél számára tényleg csak nehezen érthető, hogy kinek teszünk azzal szívességet, hogy hallgatunk valami olyanról, ami nekünk nem jó.
Ha ilyen vagy ehhez hasonló teher nyomja a vállunkat, és mindenképp szabadulni szeretnénk tőle, vagy kérjük ki szakember véleményét, hogy testreszabott tanácsot kapjunk, vagy válasszuk az egyenes beszédet, vállalva annak minden következményét.
Legyünk tisztában azzal, hogy nagyon sok múlik a másik érzékenységén, a szeretet erősségén, és bár közhelynek tűnik, az idő is sokat tompít az érzéseken.
Gyónás során igyekezzünk megmagyarázni hallgatásunk okát, és tudassuk párunkkal, tisztában vagyunk azzal, számára ez mennyire elviselhetetlen állapot.
Az ilyen és ehhez hasonló helyzetek próbára teszik a kapcsolatot, ám ha ezt átvészeljük, és eztán valóban az őszinteségre alapozunk, tudjuk majd, értékes társ van mellettünk.

Szeretni valakit valamiért.

Hosszú az út, míg a kezem a kezedhez ér

Szeretni valakit valamiért

Ne tudja senki, ne értse senki, hogy miért

Szeretni valakit valamiért

Ezer életen, és ezer bajon át

Szeretni valakit valamiért

Akkor is, hogyha nem lehet, hogyha fáj

Szeretni valakit valamiért

Fenn az ég, s lenn a föld

Álmodunk, s felébredünk

Minden út, körbe fut

Béke van, felejts el minden háborút

Esik a hó, és a szemembe fúj a szél

Szeretni valakit valamiért

Ég a gyertya ég, el ne aludjék

Szeretni valakit valamiért

Ezer életen, és ezer bajon át

Szeretni valakit valamiért

Akkor is, hogyha nem lehet, hogyha fáj

Szeretni valakit valamiért

Fenn az ég, s lenn a föld

Álmodunk, s felébredünk

Minden út, körbe fut

Béke van, felejts el minden háborút

Fenn az ég, s lenn a föld

Álmodunk, s felébredünk

Minden út, körbe fut

Béke van, felejts el minden háborút

Hogyan tovább?

Sokat gondolkodtam rajta, hogyan tovább?

" Ha igazán szeretsz valakit, engedd el..

Ha visszajön, mindig szeretett,

Ha nem, sohasem volt a tied. "

Álmodozhatok róla egy életen keresztül, vágyódhatom utána, de annak súlyos következményei lehetnek.
Egyik nagyon távol élő, de mégis a Kinga életében hatalmas szerepet betöltő rokonunk Reni írta, még szeptember elején nekem az alábbiakat, jó tanácsul:

Azt mondják a pszichiáterek, pszichológusok, neurológusok bárki, aki az agy működését tanulmányozza, hogy a szenvedély, olyan óriási energia befektetést igényel, mit az agy csak pár évig képes elviselni, utána enyhülnie kell (mert különben az ember beleőrülne)…

Még mindig előfordul, habár egyre ritkábban, hogy széjjel tudna robbanni a fejem.
Minden idegszál, minden ér megfeszül a fejemben, úgy vagyok vele, történjen már valami, mert ez elviselhetetlen, aztán kigördül egy könnycsepp az arcomra, és enyhül a fájdalom.

Az imént vettem észre, mikor lemostam az arcomat írás közben, olyan vérágas a szemem, mint a márvány.

Ijesztő látvány volt!

Aki ismeri mások gondolatait, képes arra, hogy mindig egy lépéssel a másik előtt járjon.

Sajnos ezt a képességet, magamból kiindulva tudom, lehet jóra, de sajnos lehet rosszra is használni.

Mennyivel jobb lenne, ha a jövőnk, kiszámíthatatlanabb lenne!

Álmodozás

Soha nem tudom abbahagyni az álmodozást,

Képtelen vagyok legyőzni a kínzó vágyakozást...

Vágyom rád, mint szomjazó föld a hűs viharra,

Mint kora hajnalban a szunnyadó mező a kristályos harmatra...

Jobban vágyom Rád mint eddig bármire,

Lehetnék a pokolban, a mennyben vagy bármerre...

Átkaim közt a pokolban is Te lennél a fény

A felhők közt szárnyalva éltetne a remény...

Nem hatna rám a halál csókja, nem ölne meg méreg,

Hiszen éppúgy mint a csöpp cserjét fogja körül a kéreg,

Úgy vigyázol engem, lágyan körülölelsz,

Halk imámra néma árny-csókoddal felelsz...

Ó!!! Azok a sóhajok, melyek azon messzi ajkat hagyják el szüntelen,

Azt az ajkat mesés varázzsá változtatja a képzeletem...

Ó!!! Azok a szemek, izzó tűzként ragyognak be szívem ablakán,

Hangod lágy szellőként süvít szívem néma teraszán...

Ó!!! Az álmom csókja...úgy égeti ajkam, mint izzó parázs,

Ez a remény éltet engem, ez a titkos varázs...

Egyszer azok az ujjak talán érzékien járják be testem,

Hangod halkan súgta fülembe: csukd be szemed!!! de lestem...

Szemeimet éltető varázzsal tölti be a látvány,

Oly gyönyörű vagy mint a tündöklő szivárvány...

Beragyogod az eget, a mennyet és a poklot

S örökké magaddal hurcolsz egy láncra vert rabot...

Én vagyok az, hisz szívem és lelkem is foglyoddá vált,

Hisz életem benned éltető reményre talált...

Kísérni foglak utadon, bármerre is járj

Azért fogok küzdeni hogy csak boldogságot találj...

Mosoly ékesítse arcod, s szemeid ragyogjanak,

S bár lehet ezek az égkövek nem nekem csillámlanak,

De fényük majd beragyogja a végtelen teret,

S talán érezni fogod: valaki titkon szeret...

Ha hajó repít majd, s a tenger nem ad szelet,
Hát én neked adom az utolsó leheletet...

Ha magasban jársz, s a hideg kínoz Téged,

Árny-testemmel meleg kabátként ölellek át Téged...

Ha sivatag forrósága izzítja fel tested,

Könnyemmel hűs megnyugvást én varázslok néked...

Ha követ a Halál, s üldöz a végzet,

Én szembeszállok velük, s Érted vállalom a véget...

Ha szíved nem bírná tovább a folytonos rohanást,

Én neked adnám szívemet, az utolsó dobbanást...

Hisz amíg a csillagok az égbolton ragyognak,

Amíg az égitestek szakadatlan forognak,

Amíg a szívek szüntelen dobognak,

Amíg a lelkek árnyak közt suhannak,

Amíg még ver szerelmes szívem,

Amíg még mozdul felhevült testem,

Amíg még illatod lélegezhetem,

Addig neked szentelem az egész életem...

Tiéd vagyok mindhalálig,

Az öregedésig, a megalkuvásig,

A vágyakozásig, a fohászig,

A soha ki nem mondott ábrándig...

Az elárult szánalomig,

Az önmarcangoló gyászig,

Az összetépett valóságig,

A megváltást hozó halálig...

( Tiéd vagyok örökké....)

Egy testté lévés!

A szerelmespár miután lélekben összeforrt - értelmi, érzelmi oldalaik egymásba simultak -, testük is egymásba forrnak.
Az "egy testté levés" bibliai fogalom, és a szexualitásra utal.
Az olyan szerelmi együttlétre, ami a lélek egybeforrása után jön létre.


A szerelemnek ez a területe a legmélyebb és legbensőségesebb, de csak akkor valósul meg, ha nem hiányoznak az előfeltételei.

Ha ugyanis valaki nem a "Nagy Ő"-t találta meg, ha a szerelmespár tagjai nem tudnak mindent elhagyni a másikért és olyan szövetséget kötni ami a legszorosabb ember és ember között, hogyan tudnának ragaszkodni egymáshoz?

Amennyiben így áll a dolog, a szexualitásban sem fogják átélni és megtapasztalni azt a mélységet, ami benne rejlik.

Talán ez az egyik fő oka, hogy miért van ennyi kudarc a szerelem és a házasság terén!

A közfelfogás ma egyáltalán nem veszi figyelembe a "hozzá illés" szempontjait.
A partnerek még alig ismerik egymást, s már megtörténik az "egy testté levés".
Még se ragaszkodás, se a "másikért mindent elhagyni tudás" nincsen, amikor már szexuálisan eggyé lesznek.
Ha viszont hiányoznak az előfeltételek, honnan tudnák, hogy egymáshoz illenek-e?
Honnan tudnák, hogy képesek-e ragaszkodni egymáshoz, hogy akarnak-e ilyen szoros szövetségben élni?

Sehonnan!

A szexualitás után jönnek a bajok:

- vagy a kudarc, mert mindketten önzően a saját kielégülésüket keresték, s mivel ez csalódáshoz vezetett (elmaradt a beteljesülés) kudarcként kerül élményeikbe az, aminek a legdrágábbnak kellene lennie,

- vagy ha sikeres volt az együttlét, a vágyakozást összekeverik az igaz szerelemmel, a másolatot a valódival.

Később amikor kijönnek a bajok, rájönnek, hogy nem egymáshoz illő felek, sőt egyáltalán nem ragaszkodnak egymáshoz.
A kapcsolat széthullik.
Idővel jön egy másik kapcsolat, majd egy újabb és egy újabb.
Ez lelki elsivárosodáshoz vezet.

Ezért (a saját érdekünkben) nem szabad felcserélni a sorrendet, mely a következő:

1. Megismerés, vajon illik-e hozzám az illető szellemileg, lelkileg?
    Erotikus vonzalmat érzünk-e egymás iránt?
    Morálisan vonzó-e a másik jelleme?
    A "Nagy Ő"-re találtam-e benne?

2. Képesek vagyunk-e a másikért mindent és mindenkit elhagyni, hogy "két ember műalkotása" legyünk,
     mint akik a legszorosabb szeretetközösségben élnek majd hátralevő életükben?

3. Tudunk-e ragaszkodni a másik emberhez egy egész életen át?

Ilyenkor már nem érzi idegennek magát az ember a másik karjaiban.
Ilyenkor már a legdrágább és legszentebb állapot a szexualitás, amikor felei valóban nem kettő hanem egy testté válnak az együttlétkor.
Ha ez a sorrend felcserélődik, vagy elemei hiányoznak, akkor:

"csak holttestek ölelkeznek"

Társra találás!

Az igaz szerelemben, igazi társra találunk, mely megoldja az ember ősproblémáját, a magányt és elszigeteltséget.
A szerelem mindig szükségérzettel kezdődik, amely nem más, mint a kiegészítőtárs utáni vágyakozás.
A valódi szerelemben, amikor megleljük társunkat, ezt az egyetemes hiányérzetünk elégíttetik ki.
Azért hangsúlyozom, hogy a valódi szerelemben, mert a ,,nem valódiban" nem.

"Szerelem csak egyféle van, de másolata ezerféle".

A szerelemnek hitt másolatokban az ember ugyanolyan társtalan és magányos marad, mintha egyedül lenne, sőt sokszor még az egyedüllét állapotánál is rosszabb a helyzet.
Az ilyen kapcsolatban az emberek sokszor játszanak szerepet egymás előtt, környezetük előtt, s van hogy önmaguk előtt is. (Ezáltal a szerelem - ami ember és ember között a legboldogabb kellene legyen - a legfájdalmasabb tévedéssé lesz.)

A valódi szerelemben viszont igazi társra találunk a másik személyében.

 "Téged kerestelek és magamra találtam"

Valóban így igaz.

Az ember, szerelmében mintha önmagát találná meg,

más szóval olyan társra lel, aki úgy érti őt, mint ő saját magát.

A nő és a férfi egymást segítve tud teljességgel kibontakozni.
Mind a nő és mind a férfi teljességgel egyenrangú és egyformán értékes ember.
Mégis, értékük teljessége lelki ,,egymásbanvalóságukban" teljesedik ki.
A két nem egymásból plusz értékeket hoz felszínre, amelyek külön-külön nem léteznek.
Ilyen értékek pl. a család, a gyermekek, az otthon melege.
Ennek megteremtéséhez valóban segítő és kiegészítőtársra van szükség.
Ehhez teremt alapot a jó házasság.
De annak igazán jónak kell lennie, mert különben egy magunk előtt görgetett hazugságban éljük le az életünk.

Csak őszintén!!!

Őszinteség, kommunikáció, kritika: olyan szavak, amelyeknek értelmével elvileg tisztában vagyunk, ám mély és tényleges jelentésüket kevesen teszik igazán magukévá a hétköznapokban, s a legtöbb zavar persze akkor adódik, ha szexről van szó. Sok esetben ugyanis nehezen szánjuk rá magunkat arra, hogy partnerünk értésére adjuk kívánságainkat és problémáinkat, de miért az ágyban ilyen nehéz ez, s hogyan lendíthetünk szavakkal szexuális életünkön?
A helyzet meglehetősen paradox, párunkkal osztozunk a legintimebb pillanatokban, ennek ellenére legtöbbünknek nehezen megy belekezdeni egy, a szexet érintő kisebb nagyobb problémákról, elégedetlenségekről szóló beszélgetésbe. Nem véletlen ez, hisz ha képesek vagyunk is legyőzni gátlásainkat, még ott a rémisztő feladat, okosan és finoman kell tálalni a problémánkat, nehogy a fogadó fél sértett vad módjára fogadja bizonytalan őszinteségünket. Mivel azonban a társas létet választottuk, ráadásul szexuális boldogásunk kulcsa saját kezünkben van, meg kell tanulnunk őszintének lenni, legalább azzal, akit párunknak választottunk - az ágyban is.

Bevallhatatlan?

Van szerelem bevallhatatlan, vállalt nyugalmad őrzöd abban,

te döntöttél ekként magadban, titok legyen.

Bevallhatatlan.

Azt dédelgeted ami gátol, ami megóv a kimondástól,

úgy őrzöd, mint koldus a rongyát, hogy tested pucérnak ne mondják.

Észrevétlenebb a fedettség, a megtagadott meztelenség,

a félbenyelt döbbentő  mondat, ára behódolt nyugalomnak.

Elhessegetsz sok sas szerelmet, ha kotlós biztonság melenget,

moccanna vágyad bár, cseréld el a meleget a repüléssel. . .

A szárny alatt a szárnyalás vágy, gyutacsát vesztett bamba gránát,

sorsától fél, robbanni reszket, magát alázza játékszernek.

Élve maradt szomorú bomba, egykedvű csirke, puha tollban,

szélárnyékban delelő koldus, vigyázatodban egyszer fölbuksz!

Félelmed rongyod - óva koldul -szabályos koldus. Sose fordul senki feléd.

Nincs szava, élce, nincs tetteden meghökkenése.

Örülsz, ha rád se pillant senki, ha nem kényszerül észrevenni,

tekintetek pergőtüzének körében, kényelmetlen élned.

Magaddal is hitetve vallod, hogy bőröddel egy már a rongyod,

kínok nélkül letéphetetlen, benne szíved elérhetetlen.

Miről titkon vallod, bolondság, őrzöd, akár koldus a rongyát,

talpig beléje öltözötten lapulsz, ártalmatlan közönyben.

Van szerelem bevallhatatlan, vágyol rá  s benned van, magadban,

ragyogását rongy alá loptad, magad előtt is letagadtad.

Judy se tenne máshogy!

„Meg kell bocsátani mindig,

 mindenkinek megszámlálhatatlan sokszor,

mert nincs olyan közöttünk,

aki maga se volna bűnös,

és így másokat büntethetne,

vagy megjavíthatna.”

De azért van, ami nagyon fáj akkor is, ha már megbocsátottuk azt…

Társak az életúton!

 „Úgy éld az életed, mintha egy híd lenne! Kelj át rajta, de ne építsd rá a házad!”

Mit is jelent ez a gondolat?
Minden ember halad az útján, s mint egy valós ösvényen, itt is akadhatnak akadályok.
Gallyak, kövek, amelyeket meg lehet kerülni vagy odébb lehet lökni, hogy továbbsétálhassunk.
Az is megoldás, ha az akadályok megjelenésekor letérünk az útról, s egy másik csapáson haladunk tovább, ám ezek általában rossz ötletek.
Észre fogjuk venni, hogy azon az úton is lesz egy hasonló akadály, csak még nagyobb, mint az eredeti, és ezt már nehezebb lesz elgördíteni magunk elől.
Minden ember, aki jelenleg fontos az életünkben, valamilyen információt hordoz számunkra, amelyből tanulnunk kellene, vagy segítséget hoz ahhoz, hogy tovább tudjunk haladni az utunkon.
Jó esetben ezek az emberek hosszan megmaradnak mellettünk, és kellemesebbé teszik mindennapjainkat, ám sokszor csak arra a bizonyos időre csapódnak mellénk társként, amíg meg nem oldjuk az adandó életfeladatot.
Nehéz ezt felismerni, és elengedni azokat, akikkel már nincs dolgunk, ám fontos dolog, mert a továbbiakban lehet, hogy csak akadályozzuk egymás életét.

Egy dal nem elég!

Ezt a bejegyzést, már sokan látták, de oka van, hogy újra felkerült egy másik, talán Új eszmét képviselő Blog oldalon.

Soha nem meséltem, magamról eddig még.

Száz szó helyett talán, egy dal most épp elég.

Kezdeném, de hol kell, hogy értsd, és tisztán láss?

Mi egyformák vagyunk, Te, Én vagy bárki más...

Úh a szívünk mindig útra kész, ha folyton hajt a vér, megállni túl nehéz..

Hosszú az út, vissza se nézek, inkább megyek tovább!

Lassan, de lépkedek a szívem után, és nem felejtem el, míg élek, hogy:

Hosszú az út, messziről jöttem Én az éveket nem számolom régen ..

Addig megyek tovább, míg van elég erőm!

Látod, mégsem ismersz, csak színes képeken..

Előtted élhetem, néha őrült életem!

Úgy szállnék én is, mint a szél...

Nem félve semmitől, mert van, ki elkísér..

Látod, ez vagyok én, neked furcsa talán, ahogy félreteszem azt, ami fáj!

Én elfogadom, tudod azt, ami jár..

Ma már ennyi év után!

Holnap majd fájhat más, mindig lesz választás.

De a szívem előtt, nincs soha már határ..

De egy dal nem elég, sajnos tudom.
Hogy mindenki tisztán lásson, magamat is pellengérre kell állítanom, nem lesz könnyű, magam ellen beszélnem.
Ahhoz, hogy elérjük azt, amit elértünk, rengeteget kellett melózni, nem napi 8 órát.
Sokan azt mondják, munkából nem lehet megélni, ez butaság, ha szívvel lélekkel teszed, és még értesz is hozzá, jobban, mint az átlag, elismernek.
Hogy az országban megismertek, azt egy embernek köszönhetem, volt kollégánknak, aki sajnos már nincs közöttünk.
Viszont, hogy elismertek, azt magamnak, meg egy általam nagyra becsült személynek, akinek a kezei alatt nevelkedtem 25 évvel ezelőtt, de sajnos a nevét nem írhatom le.
A Párommal szép, harmonikus házasságunk volt, nagyon sok ember szemében, kikezdhetetlen, minta pár voltunk.

Utólag, ezt volt, aki kétségbe vonta.

Tényleg azok voltunk.
Mindenem a családom volt, mindent megadtam nekik, sőt többet is, de ennek a következményei, csak pár éve jelentkeztek.
Kívülről úgy látszott, köztünk minden rendben van, mások előtt, soha nem mutattuk problémáinkat.
Úgy voltunk vele, inkább irigyeink legyenek, mint sajnálóink és most is ehhez tartom magamat.
Soha nem kértünk segítséget senkitől, annál büszkébbek voltunk.
Míg nekem a munka, szórakozás volt, és még jól is éreztem magam azokkal, akikkel összehozott, a sors.
Addig a Párom ezt nehezen viselte, legyen meg mindenünk, de mind ezt úgy, hogy velük is legyek, így sajnos nem ment.
Ez, elég sok, feszültséghez vezetett.
Az utóbbi néhány évben elharapódzott, mindennapos veszekedések, valamint egy másokra nem tartozó, apró probléma vezetett oda, hogy jobban éreztem magamat házon kívül, mint otthon.
A pénzhajszolás, oda vezetett, hogy elfelejtettünk élni, alig beszélgettünk egymással, jószerivel csak aludni jártam haza.
20 éves házasságunk, a 24. órába ért, s talán túl is haladt, nem igazán akartuk a problémát megoldani.
Pontosabban én nem akartam, a Párom állítólag többször figyelmeztetett, hogy baj van, de én megoldottam, egy:

„Rosszul látod édesemmel”

Elhidegültünk egymástól, ha az egyikünk akart békülni a másik nem, és fordítva, már nem akartunk egymástól semmit.

Innentől, egy ügyvédi felszólítás következményeként, meg kellet szüntetnem az Őrült Vágy! Blog oldalamat, valamint módosítanom kellett az eredeti bejegyzést.

Ekkor jött a képbe egy csodálatos Nő, akiben megtaláltam mindent, ami eddigi életemből hiányzott
Azt mondják:

A hirtelen jött szerelem elsöprő erejű, de rövid életű

De a miénk lassan alakult ki, szép és ígéretesen indult, korunkat nézve, életünk végéig tarhatott volna.
Csodálatos élet, állhatott volna előttünk!
Bármit meg tudtam volna adni neki, de sajnos igaz a mondás.

Pontosan azt kapjuk, amire rászolgáltunk.

Találhatunk-e kivetni valót egy olyan életben,

amit magunk teremtettünk magunknak?

Hibáztathatunk, felelőssé tehetünk-e mást, mint magunkat?

Változtathat-e rajta más, mint mi magunk,

tetszésünk szerint BÁRMIKOR?

Kettőnk, egymásra halmozott, meggondolatlan, felelőtlen kijelentései vezettek a bukáshoz.


Súlyos és hatalmas árat fizettünk érte.

Nem akartam beléd szeretni, és nem hiszem,

hogy te is akartad volna.

De amikor találkoztunk, mindketten éreztük,

 hogy nem tudunk tenni semmit az ellen,
ami velünk történik.

Egymásba szerettünk,
minden különbözőségünk ellenére,

és ezzel valami ritka és gyönyörű jött létre.

Az én számomra az ilyen szerelem,

 egyszer adatik meg az életben,

ezért vésődött minden pillanata,
egyformán az emlékezetembe,

s ezért nem feledem soha,
egyetlen másodpercét sem...

KÖSZÖNÖM!

Itt az idő!

Mennyire tudunk együtt örülni egy ember megszületésének!

Az elmúlás fájdalmában is őszintén osztozunk.

A kettő között nem lehetne egy kicsit emberibbnek lenni?

Furcsák vagyunk?

Olyan furcsák vagyunk mi emberek

A lelkünk sír, az ajkunk nevet

Irigykedünk mások egy-egy mosolyára

Azt hisszük, ha a másik szeme ragyog

A gondolatai is tiszták, szabadok

S nem vesszük észre, dehogy vesszük észre

Könnyek égnek csillogó szemében

Olyan furcsák vagyunk, mi emberek

A lelkünk sír, az ajkunk nevet

Hazugság az egész életünk

Hisz akkor is sírunk, ha nevetünk.