Egy rohanó világ, miben élünk, észre se vesszük egymást.
Csak rohanunk, el egymás mellet.
Sokszor arra sincs időnk, hogy egymással egy-két szót váltsunk.
Mindenki siet valahová, sokszor maga sem tudja hová.
Ha valakihez beszélek, sokszor már meg sem hallgat.
Vagy már rég messze jár.
Az idő nem változott, csak az emberek.
Hova lettek a régi kedves emberek,
akikből csak úgy sugárzott a boldogság?
Lassan kihal az emberekből a szeretet az érzelem,
és átveszi a helyét a gyűlölet és irigység.
Az emberek többsége még a jóban is a rosszat keresi,
és már meg sem próbálja látni, a rosszban a jót...
Ha valaki a segítségét kéri a másiktól,
jól arcon röhögi, vagy úgy tesz, mintha ott se lenne,
átnézve rajta továbbmegy.
Elítélik azt az embert, akinek más a bőrszíne, a hovatartozása, a stílusa.
Van, aki eltaszít maga mellől mindenkit.
Mert azt hiszi így jobb neki, és majd csak évek múltán jön rá.
Hogy mégsem jó neki ez így.
Egyedül ébred egy üres lakásban.
De akkorra már késő lesz mindent helyre hozni.
Én csak azt tanácsolom, élvezd ki az életet, élj a mának,
tegyél azért, hogy szeressenek.
Lásd meg a jót is a rosszban.
Azokat az embereket,
akiket szeretsz és közel állnak hozzád,
akiket szeretsz és közel állnak hozzád,
soha ne engedd el...
€$@ß@
