A lélek újjászületik.

Tudod az a szomorú, hogy az ember idő előtt feladja…

Talán, mert nincs elég kitartása.

Azt látja, hogy az élet a természetet utánozza…
De mintha neki csak egy éve lenne, egy év, négy évszak.
Benne sajnos tavasz, csak egyszer van…

Talán azért, hogy legyen mit visszasírnia.

Az élet mindössze ennyi, tavasz, nyár, ősz és a tél…
Ősz végén már nincs mit várni, tudja azt mindenki.
A tél közeledtével már minden reménytelen…

Hosszan, kilátástalanságra ítélve, csak az ember búcsúzik.

A természet évről évre megújul, az élet újjászületik.
Ha belenéz a tükörbe, ráncait látva, csak az ember gondolja…
Esélytelen a feltámadásra, az újjászületésre.
Az övé már csak a sötétség lehet...
A hideg elől önmagába burkolózik…
Pedig önmaga nem véd meg a téltől, hogy megújuljon…

Hogy újra virágba boruljon, hogy a szerelemmel találkozzon.

Ki kellene mennie a fényre, hogy benne az élet meginduljon.
A tavasz az ifjúság...

De szerelem nélkül, csak látszatra, csak külsejében az.

Szerelemmel a szívben, a hosszú tél után…
Akár vénen, kiégetten, a lehetetlennek tűnő állapotból is…

Ha a kikelet megérkezik, a lélek újjászületik.

                                      €$@ß@

Hamarosan együtt leszünk…

Kedvesem, érzem még itt vagy...

Tudom, valamit mindig nyugtalanul kerestél..

S végre, Magadra találtál bennem...

De csak, ameddig szeretni vágysz…
S most, hogy már nem kell többé keresned azt...
Amiért mindig új utakra hajszolt a vágy...
Akkor újra s újra fellángoló érzelmeid ösvényeinek végén...
Egy mesebéli vidéken elterülő házikó, nyitott ablakai mögött...
Egy hangulatos kis szobában...

Én is örök biztonságra lelhetek, majd melletted.

Ezért tudom...

Ha ma még kényszerből, meg is tagadsz magad elől...

Érzem, hamarosan együtt leszünk…






                                                               €$@ß@

Igaz Szerelem...

Ha a szót keresem, az úgy megvan…

Lágyan kimondva, nem szaggatottan.

Ha az érzést…

Félelemmel kevert a vágy…

Egy lélegzetre acélos, s valahogy olyan lágy.
Fákat tördelő, kicsavaró vad vihar…
Folyóparton csendesen virágzó juhar.

Megnyugvás a gyengeségben…

Aranyfény a láthatásnak szürkületben…
Hűst adó árnyék a pusztaságban.
S miként e szavakat suttogván…
Mindegyik olyan puritán.

Semmi mindez, amit érzek…

Amihez még szavakat kérek!
Sokkal több, magasztosabb, fenségesebb…
Bódító, az édesnél sokkal édesebb…

Ám a végtelennél is sokkal végesebb.

Fájdalom, kín s gyötrelem…
Mégis annyira kell nekem!

Benne van minden dobogó szívben…

Megtalálható a fájdalmasan múló években…
Napokban, hónapokban, röpke percekben.
Megvan az duzzadó felhőben, minden fűben, fában…
A ragyogóan tűző, aranysárga napsugárban.
Mindenhol megtalálható, mert mindenkié lehet…
Ez az érzés, amelyből mindenki bátran meríthet.

Ez, ez bizony a nagybetűs Szerelem.

Amely nélkül fabatkát sem érne az életem.
Ám gyakorta ha megvan, ki tudja, miért…

Eláruljuk, eldobjuk, szinte a semmiért.

                 €$@ß@

Lehetek az, aki vagyok...

Ha az éjszaka véget ér, de még napkelte előtt…

Ölelj át, vigyázz rám, mint soha az előtt.

Ha hallgatsz, Én is hallgatok…
Nézlek s beszívom illatod.
Ha beszélsz, iszom a szavaid…
Figyelem ajkaid és kezed mozdulatait.

Ha hozzád bújok, veled biztonságban vagyok.

Lehetek az, aki vagyok.

                                                                                      €$@ß@

Nem álmodom...

Selymes húsod hozzám tapad...
Öledbe süpped horgonyom.

Körülvesz édes szőrzeted...
Csorgatott méz a pillanatod.

Megszédülsz és hallkan azt suttogod...
Testeddel, nem válsz le soha rólam.

Nincs bánat, gond, se fájdalom...
Nincs múlt se jövő csupán a jelen...Nem álmodom.

S száguldasz rajtam, mint meztelen lovas...
Amíg az élvezet, ágyékodból fejedbe száll.

Libabőr futkos hátadon, szemet hunysz...
Te nyíladozó, illatos lótuszvirág.

Az Életed s a Végzeted, már Én vagyok.

                        €$@ß@

Szerelem...

Szerelem addig van, amíg meg nem szűnik.

Szeretet mindig van, amíg Én vagyok, és utána is.
Legfeljebb Én nem tudok róla.

Igazán egy hatalmunk van, a gondolataink fölötti hatalom.

Bármikor, amikor legnagyobb a sötétség...
Tudd, hogy van szeretet.

Ha becsukod a szemedet, van, aki vezet.

Önmagaddal leszel önmagad.

Van, aki szívből szeret, mert Én elfogadtalak annak, aki vagy!

Meztelenen, tudás nélkül jövünk a világra.
A vigyázó szellem segít...
De csak behunyt szemmel lehet hozzá fordulni!
S őszintén hinni, bízni szavaiban...

Mert csak a bizalom éltet igazán!

                                           €$@ß@

A Tűz...

Neked köszönhetem, hogy újra férfinak érzem magam.

Te keltetted fel bennem azt az érzést...
Hogy újra Forog a föld körülöttem.

Köszönöm neked , hogy ujjá születtem általad.

Hálát adok a sorsnak, hogy az élet felém sodort...
Kapaszkodom beléd, mint a lehullott falevél...
Melyet a szél messze hordana szét.

Veled fekszem és veled ébredek...

Álmaimban érzem ölelő karod Szorítását...
Puha ajkad dédelgető érintését.
Érzem forró leheletedet, amikor fölém hajolsz...
S lágyan megcsókolod ajkaim.

A remény ott lebegett a kényszerű valóság felett.

Jössz-e még újra felém...
Vagy csak emlékképek sokasága űz tovább...
Az élet rögös útvesztőjén.

A kérdés nyitva áll és válaszra vár...

Akarsz-e engem újra és újra úgy...
Mint ahogy vágyaink, feltörő izzó lávaként a felszínre tőr?

Akarsz-e engem úgy, mint zivatar, mely mindent Elsöpör...

S utána csendesen elgyötör?
Akarsz-e engem riadt hajnalon...
Amikor kereslek és nem talállak sehol?

Talán a tavasz, meghozza válaszom...

S útbaigazít egy újra megkezdett napon.
Szeretlek, kiáltom untalan...

Ha eljut hozzád ez az Üzenet, hallgasd meg vágyamat.

Szeretlek, ahogy kisgyermek kinyújtja kezét anyja felé.
Szeretlek, ahogy a nap körbesimogatja e földtekét.

Gondolj rám és szeress engem vakon...

Így tán az ébredés nem Fáj olyan nagyon.
Érzem ujjaid bizsergető mozdulatát...
Ahogy végig pásztáz testemen és meg meg áll...
Egy végállomásnak tekintett domborulaton.
Frissen ébredek, de a felismerés olyan gonosz...

Nem vagy sehol s Én szomorú vagyok.

Gyere felém és érintsd meg lelkemet...
Hogy a Sors beteljesítse lényemet...

Mely hozzád sodort egy forró augusztusi napon...

Szeretlek újból és újból...
E kimondott szavak olyan silányak...
De felülkerekedik a vágy...

Amely elsodorja mindened, és beteljesíti végzeted.

Jöjj és szeress úgy, hogy soha ne feledjem azt a Percet...
Amikor felgyújtottad szívemet.
A lángok Perzselő ereje újra és újra felszítja lelkemet.

Várlak oltsd el e perzselő tüzet, mert nélküled Elégek!

 

                                           €$@ß@

A pillanat műve...

Több mint fél év elteltével, rájöttem mi a szabadság...

Az érzés, hogy együtt vagy valakivel, testben és lélekben...

Nem vagyunk már egyedül és mégis mindent megtehetünk...

Azt, ami jó a testünknek, lelkünknek...

Olyanná váltunk, amilyen a másik...
Okos és buta, szelíd és vad, szép és csúnya...
Öreg és fiatal, szégyenlős és gátlástalan...

A szabadság a legfőbb emberi érzés...

Hogy van olyan ember, akivel ha együtt vagy...
Önmagad vagy.

Mert amikor Te mellettem vagy, s Én melletted vagyok...

Rátalálunk Önmagunkra... 

                              €$@ß@

Másképp fáj...

Nagyon!

Mondanám, s Te suttognád...

Tudom!

De hallgat a zaj!

És suttog a jaj!

És hallgat az éj!

Minden oly sötét!

Megtaláltál Rám vigyáztál...

Álmodtunk.

Ugye, nem feledtél.

Kegyetlen hóhérom, ne Te legyél.

Ó, de messze a lélek!

Álmodom.

Hol van az az élet?

Nem tudom!

Ha mondhatnád újra...

Fogd a kezem!

Én mondanám ezerszer

El nem engedem!

                                                                                                     €$@ß@

Álmodunk és vágyakozunk...

Álmodunk és vágyakozunk...

Mert mindezek nélkül, szegényebbek lennénk.

Álmodni annyi, mint átváltozni...
Hiszen sosem álmodjuk azt, hogy alszunk, és álmodunk.
Álmodunk, és értetlenül állunk a világ előtt...
Melybe álmodjuk magunkat.

Álmodjuk, hogy nevetünk, és álmodjuk, hogy sírunk.

Álmodjuk, hogy hatalmasok vagyunk...
S álmodjuk, hogy porba hullunk.
Álmodjuk, hogy élünk, és álmodjuk, hogy meghalunk.
Álmodjuk, hogy az élet valóság...

Majd pedig hiszünk benne, hogy álmaink valóra válnak.

Hiszünk, mert álmainkban hinni annyi...
Mint egész életünket álomban tölteni...

S Élni az Életet, melyet álmodunk magunknak.

                                          €$@ß@

Szív, mely csak érted dobog...

De amíg tudod, hogy dobog valahol egy szív...

Mely csak érted dobog, bocsáss meg az embereknek.

Egy Emberi szív, mely önzetlenül érez irányodban...
Elég, hogy megbocsáss mindazoknak...
Kiknek önző és komisz szívét megismerted...
Elég, hogy megbocsáss a többi embernek...
Testek...
Amelyek a szenvedély oldatában egyszer összevegyültek...

Örökké emlékeznek...

Ezeket szavakkal elmondani nem lehet.
Sokan megpróbálták, de nem sikerült.
Ez egyébként minden nagy élményünkkel így van.

Szerelmes vagyok...

Nem eszem, nem alszom...
Elvarázsolt állapotban élek...
Szárnyalok a boldogságtól...
Megszépülök, lefogyok, olyan vagyok, mint egy őrült...
S azt mondom a kedvesemnek...

Szeretlek!

Mi ez?
Mi az, hogy szeretlek?

Hol van ez a szó, ahhoz képest, amit átélek?

Sehol!

Méltatlan a valósághoz! 

Nem kellett volna kimondani!
Nem kevesebbet mondtam vele...
Hanem valami egészen mást!

Semmit.

Azt kellett volna mondanom...

Őrült vagyok...

Benned akarok élni...

Fáj, ha nem látlak...

Félek tőled...
Egyszerre vagyok kétségbeesett...
Alázatos, hatalmas, rémült, boldog, nyomorult...
A sejtjeim szomjaznak rád...

Azonnal meg akarok halni, és örökké akarok élni veled!

De hol jön ehhez a szó, hogy szeretlek ?!...

Ami a lélekben egy egész világ...

Az kimondva egy kopott, értéktelen jel.
S ez minden nagy élményünkkel így van.
Elmondhatatlanok.Ez a másikkal való széttéphetetlen egység kérdése.

Hogy szeretem, és mindig vele akarok lenni...

Vele akarok szenvedni...
S vele akarok meghalni...

Mert számomra nagyobb gyötrelem...

Ha eltépik tőlem a szerelmemet...

A lelkemhez, testemhez tartozó lényt...

Mint vállalni vele bármilyen poklot és szenvedést.
Valójában ez nem is vállalás kérdése...
Mert ha szeretek valakit...

Egyszerűen nincs is választási lehetőségem.

Nem dönthetek, hogy csinálom-e, vagy sem...
Mert a szeretet azonnal eldönti bennem a kérdést, hogy...
Igen!
A szeretet ugyanis ha valódi...

Sokkal hatalmasabb erő...

Bármiféle megfontolásnál vagy Önvédelmi reakciónál.

                                                                                                         €$@ß@

Nincs is szebb annál...

nincs is                             nincs is

szebb annál                       szebb annál

mint mikor ketten         mint mikor ketten

egyszerre ismerik    egyszerre ismerik

fel a véletlent    fel a véletlent

hogy soha de  hogy soha de

 soha nem is  soha nem is

 lehettek  lehettek

volna  volna

 külön

                                           €$@ß@

Mert olyat szeretek, aki nem az enyém...

Némán bámulom a plafont.

Nem ez az első pofon, mit az Élet nekem adott.

Ezért nem is csodálkozom, s nem is lázadok.
De beletörődni sem tudok, félek lassan összeroppanok.
Félig égett füstölők, hevernek a polcomon.
Valami bugyuta ének dübörög az ablakon.

Némán fekszik a mobilom, senkinek sem hiányzom.

A szerelmes-szenvedélyes, forró nyári napok emlékét...
Most elnyeli a hirtelen felébredő félelmetes felelősség.

Az illem és az erkölcs, korlátok közé akarja zárni...

Szabad, szép, szilaj lelkemet...

Mert olyat szeretek, Aki csak lélekben az Enyém.

A Szerelemért... Vagy a Szerelemmel büntet az Ég?


                                                                                                       €$@ß@

Minden kérdést...

Megválaszolni, nagyon ritkán lehet.

Amikor azt hiszed, minden rendben van, megint rájössz...
A miért, nem tűnt el... Az bizony, ott van.

Miért mondod azt... Szeretlek?
Ha a kérdést, megválaszolni csak félve merted.

A szeretet, a szív mélyéből fakad...
Elköszönni jön, vagy Erősödni marad.

Amilyen nagy a miértek világa.
Olyan heves benned a szerelem lángja...

A sok megválaszolatlan kérdés, mind helyben marad...
De talán életed során, mindre választ kaphatsz.

Mivel, a válaszokat, még a homály fedi.
Nem tudhatod fájni fog, vagy talán örülsz majd neki...

Mikor lehetsz biztos, válaszodban... Igazán?
Ne sürgesd, várj míg a válasz talál reád.

Ha keresed a miértek igazát...
Akkor nem csinálsz mást, mint bolyongsz az élet rögös útján.

Fújhat a szél, lelkedre rázúdulhat az ég...
A válaszok mellett, lehet elmentél már rég.

Ne bolygasd a múltat, nézz csak a jövőbe...
Rád talál a válasz, bízz Bennem s a jelenben.

Csak várj, ne légy türelmetlen...
Egyszer, majd rendben lesz minden a lelkedben.

Örülj az életnek, mert annyi szép van benne...
Ha nem volna bánat, boldogság sem lenne. 

Ha ma csalódtál a holnapod majd szép lehet...
Ne dobd el az álmaid, mi sok rosszat elfeled.

A fájdalom, mit éreztél, el fog egyszer múlni...
Ha szíved, szívből szeret, a láng nem fog ott kihunyni.

Nem lesz majd szomorúság, nem fog semmi fájni...
Mellettem a világ, legboldogabb Nőjévé fogsz válni. 

Úgy szeretsz majd, ahogy csak Nő szerethet...
Tőlem olyan szerelmet kapsz, mit soha el nem engedsz...



                                                                 €$@ß@

Ami visszavezet hozzád...

Egyszer mindannyian eljutunk oda...

Hogy legszívesebben, húznánk egy vonalat az időben...

S a másik oldalán, mindenre azt mondanánk...
Az már semmi. 

Levetnénk, saját addigi életünket...

Mint vizes, sáros nadrágot...
Letűrnénk a lábszárunkon a nedvesen tapadós anyagot...

S kilépnénk belőle.

Egyszer mindannyian eljutunk oda is...
Hogy megadnánk mindazt...
Ami elsorvadt életünkből még hátravan...

Azért az egyetlen, 42 éves korunkban átélt augusztusért.

De azt mondják...
Nincs Ariadné-fonala, ami visszavezethetne oda.

De Én tudom, hogy van...

Még mindig itt tartom a kezeimben.
S Te görcsösen szorítod a másik végét...

Azt is tudom, sosem engeded el.

                                       €$@ß@

Hogy mi a helyes, ne más döntse el...

Nyári éjen, nézem az ég, bársony sötétjén szétszórt...
Gyémántfénnyel ragyogó, apró pontok tömegét.
A csillagos ég alatt, a végtelenbe tekintve... 

Sóvár vágy ébred fel bennem, hogy itt legyél.

Érezzem, hogy érzed amit Én...

Ez az éj, mint megannyi, csak a miénk.

A végtelen világűrben nincs határ...
Láthatod, az égen a madár is szabadon száll.
Ilyenek vagyunk mi...

Vannak vágyaink, gyöngeségeink, szenvedéseink...

Van aki mer, és van aki nem.

S, hogy mi a helyes, ne hagyd, hogy más döntse el...

                                                   €$@ß@

Azt szeretném...

Azt szeretném, hogy lángod, fájón égjen...
Sóhajod szavába, szakadjon a lelkem.

S egy életen át ifjú fejjel, vénen...
Csak a Te szíved, szeressen majd engem.

Azt szeretném, hogy viharedzett sorsom...
S a lelkemben búvó, sok vesztett remény.

A Te tenyeredben építsenek otthont...
S belőlük csirázzon ki a szenvedély.

Azt szeretném, hogy forrjon vágyam vére...
S jéggé hűljön szívem, ha majd nem leszel.

Hogy együtt táncoljunk az élet zenéjére...
S minden utam, hozzád vigyen el.

            €$@ß@

Szex egy életen át...

Fiatal korban senki nem gondol az öregségre.

Majd ahogy telnek-múlnak az évek...
Ráeszmélünk, hogy nem vagyunk már fiatalok.
Minden valószínűség szerint, tisztában vagyunk azzal...

A szerelmeskedés, az élet fontos része...

Amelytől nehezen lehet megválni...
S egyáltalán nem örülnénk neki, ha kimaradna életünkből.
A kiegyensúlyozott szexualitás teremthet...
Olyan bensőséges intimitást...

Amelyre az egész élet során szükség van.

Kétségtelen tény, az idő előre haladtával...
Egyre többet kell tenni ahhoz...
Hogy a nemi élet teljes legyen.
A csodálatos szexuális élményekhez...
Egyre nagyobb szükség lesz találékonyságra...
Kreativitásra, alkalmazkodásra, képzelőerőre.

A változatosság gyönyörködtet, tartja a latin mondás.

A nap nem változik, az óra nem változik...
A helyzet nem változik, a pozitúra nem változik...
Az időtartam nem változik, sorolhatnám.
Így még egy tizennyolc éves is elveszítené libidóját.

Pedig a változatos szexnek kifogyhatatlan a tárháza.

Sokszor elég egy szép virágcsokor...
Vagy egy finom bor felnyitása egy szürke délutánon...
Akár egy közös habfürdőzés, vagy egy gyertyafényes vacsora...

Máris magasba szökhetnek a szerelem hullámai.

Ha meleg olajjal gyengéden végigmasszírozzuk párunkat...
A hatás nem marad el...

Mert szinte biztos, hogy orgazmussal fejezzük be.

A tükör előtti szeretkezés...
Még duzzadtabbá teszi a férfiasságot...
Így a szex érzékisége magasba szökken.
A mell hosszú simogatása...

Az mellbimbókra adott csókok és lágy nyalogatás...

Forró ölelést és óriási orgazmust eredményez...
Mindkét fél számára.

                             €$@ß@

Ne a szavakra figyelj, hanem az üzenetre...

Volt bánat, volt élet, valami felfénylett...

Volt hited, volt remény, simogató költemény.

Megtorpantál, néha kétségbe esve körbe néztél...

Egyedül voltál, akkor is ha melletted álltak...

Talán nem is kerestek, csak azért nem találtak.

Most is rejtőzöl, csak Én látlak igazán...

Hallom, ahogy suttogod...

Ne add fel... Várj reám...

Még egy érintés kell, még egy ölelés talán...

Most, életed múlik el, egy kialudt érzés parazsán.

Tudod, egy pillanat az egész...
Tudod, nincs könnyű és nehéz...
Tudod, ami lángra kap elég...
Tudod, fájdalom jár az életért...

De csak tűzben élni érdemes, csak izzani egyre...

Nem várni semmi, szánalmas ostoba kegyre.
Csak büszkén felemelt fejjel...
Nem kell hírnév, pénz vagy rendjel.
Mit ér, hogy ember vagy?
Mit ér, hogy élsz?

Ha nem adtál mindent oda, ha még most is félsz.

Bátran légy áldozat, önmagadé talán...

Hiszen aki keres, változásra talál.

Bátran nézz magadba, égj semmivé ha kell...

Az új élethez, Én is tudom, Te is tudod, fájdalom vezet el...

                                  €$@ß@

A másik nélkül nem megy...

A szerelem nem a másik emberben van...

Hanem bennünk.

Mi ébresztjük föl magunkban.
De ahhoz, hogy fölébreszthessük...

Szükségünk van a másikra.

                                                                       €$@ß@

Édes méreg...

Csendben valami lopakodik...
Settenkedve felém árnyékként közeledik.

Egyetlen józan percem is magával viszi...
Testem édes méreggel fertőzi.

Józanság eltiprója, mézes mámor...
Csak szíved hallanám, s ne lennél oly távol.

Ajkaid had érezzem éhes ajkamon...
Kívánlak... Had suttogjam szerelmi ágyunkon.

Vágyam, éhes testem minden részét bejárja...
Mint édes méreg, kering testembe zárva.

Ereim duzzadva nyitnak neki utat...
Ez a vágy, mely éhesen feléd hajt.

S józan ész? Ugyan, az elvész a kéjes pillanatban...
Csak a heves szívverés, kéj s sóhaj keveredik e mámorba.

S hogy mi a receptje ennek az édes méregnek?
Pillantás, érintés, csók, szerelmem...

TE vagy a receptje!

                                     €$@ß@

Szavak nélkül...

Majd egyszer, szavak nélkül...
Ha a pillantásaink zenélnek...
Ha a kezeink beszélnek...

Ha a ajkunk csók tüzének örömétől dalol...

Ha ódává nemesülnek a simogatásunk...
Testünk határa egymáshoz simul...

Vágyunk ritmusa vérünkben dobol...

Valahol, bárhol, egyszer...

Szavak nélkül, valamikor...

€$@ß@

Optimizmus...

Megint választás...

Megint esős, rossz idő, szürkeség.
Fázom, kívül belül.

Nem bírom az emberi butaságot, az üres szócséplést.

El tudnék menekülni világgá...
Csak, hogy ne kelljen tovább hallgatnom.
De nem lehet.
Maradni kell, csinálni tovább azt...
Ami itt, ebben a földi világban adatott...
Ami, nekem lett kiszabva...
Talán, büntetésnek...?
Felelős vagyok tetteimért.

Elég egy kis tévedés, és máris elronthatom a dolgokat...

Ezért meg kell próbálni tökéletesnek lenni.
De lehet valaki tökéletes?

Nyilvánvalóan nem, mindig követünk el hibákat.

A kis hibák összeadódnak, és elindíthatok egy olyan folyamatot...
Amiről sokan azt gondolják, megállíthatatlan...
Én tudom, mindig vissza lehet kapaszkodni.

Vissza lehet fordítani a folyamatokat pozitív irányba.

Soha nincs olyan, hogy túl késő.

Mindig van remény.

                             €$@ß@

Nem csak lát, hanem meglát...

A szerelem mindig MOST történik.

A szerelmesek csak a jelenben élnek, csillog a szemük...

Nem gondolnak a múltra vagy a jövőre...
Arra, hogy ezt miért csinálom, mi ebből a hasznom...
Mi lesz ennek a következménye...

A szerelmes, az az igazi szemével lát...

S nem csak lát, hanem meglát...

                  €$@ß@