Mondd milyen az?

Mondd, kire gondolsz, ha betakargat este...
Az éji félhomály ezüstszínű leple?
Mondd, milyen az, ha kihűlt ágyad magány öleli...
S könnyeid a szív tükrét homállyal belepi?
Mondd, miért van, hogy az érzést a józan ész...
Más irányba viszi, s a kiszabadult vágyat...
Egy erős tartópillér csak frázisnak hiszi?
Mondd, mikor ajkadra simul az elnémuló csend...
S a kétség éjfekete árnya szótlanságba rejt...
Akkor hová illan az égbeemelő, csodás pillanat...
Melynek varázsától a megdobbanó szív húrja...
Egyszer elszakad?

Remeg a levegő...

Te vagy az első, ki testét ritmusra emeli…

Izgatott hangod kérleli testem lüktetését.
Meztelen combjaid közt lázas gondolat…

Úgy vártad, hogy magadban érezd vágyamat.

Mély tónusomba veszel, elvetett eszed…

Távol, s mégis oly közel, veled szeretkezem.

Forró leheletem szaporább, vágyam ölel örök időnkön át.
Ölembe vonzod ritmusod…

Ahogy szerelmeskedünk, úgy csak is Te tudod.

Hevesen játszadoznak szemem előtt rezdüléseid…
Lelkemben látszanak lábaddal kulcsolt tetteid.

Forró leheleted szaporább, vágyad ölel örök időnkön át.

Remegő ujjaim mélyebbre hatolnak…
Fantáziáddá válok, izgatsz magadnak.

Finom vagy és éber, vezetett kéjjel vész el…

Minden realitásod, szenvedélybe vitt kívánságod…
Gyönyörbe sodor.

Forró leheletünk szaporább, vágyaink ölel örök időnkön át.

Élvezetünk buján köt össze.
Hullámok közé vetve, egy álmodott világ.

Rabként vonaglott képzetünk szított testünkre hág.

Erős vagy és gyengéd…
Hálával szőtt fonalad terét, gombolyítva töröm át..

Remeg a levegő, Te vagy az első, ki célba ér…

S Én követlek, ahogy elér orgazmusod lágy lehelete.

                                €$@ß@

Mindörökké...

Arcod, már nem elérhetetlen álom…
Melleiden, csókjaim legelésznek.

Csak izgató csiklód tapintható izmai…
Őrzik bonyolult örömüket a kéznek.

Szememből a könny, forró testeden sistereg…
Mint tűhegynyi felhők, kis serege sorakoznak.

Szemembe nézel, hallgatsz, kezed s ujjaid…
Mint szomjazó gyökerek, vállamba hatolnak.

A legvégső gát, már nem áthatolhatatlan.
Felnéznél… S mint a madár elrepülnél.

De szédülsz, majd lehullsz, ellep a hullámzó óceán…
S mint csónakot a víz, sodor némán a tűzvész.

Halvány hegyekről hangzik a kiáltás…
S mint óriás kémények füstje, szerteoszlik.

Vibráló messzeség, majd vakító közelség…
Forró lüktetésünk, fényes sziklákat mozdít.

Mert bánatot a gyönyör, belénk nem olthat…
S nem választhat szét minket, a fájdalom hideg kése.

Csak testünket ringatja fel s le szüntelenül…
A pillanat megoldatlan megsemmisülése.

                 €$@ß@

Ismerd meg önmagad...

Az életnek az a lényege...

Hogy felismerd a valóságos természeted...

S azzal összhangban élj.

Ha nem így teszel, keserűséget, és bánatot okozol magadnak.

Senkinek nem áll jogában azt kívánni Tőled...
Hogy a természeted, s főleg nem...
Hogy a valós természeted ellenében élj.
Egyetlen célod legyen...

Összhangba kerülni valódi természeteddel...

S ezáltal önmagaddal.
Mert csak így tudsz helytállni azon az úton...

Amit választottál Őnmagadnak.

                    €$@ß@

Utunkat a Mi lépéseinkből épülnek...

Ahhoz, hogy megvalósíthasd az álmaid...

Erős akaratra és óriási odaadásra van szükséged...

Mert nem mindig az az út vezet a célhoz, amit elképzeltél.

Ezért legyél egyszerre fegyelmezett és szenvedélyes.

Isten soha nem hagyja cserben a gyermekeit...
De szándékai kifürkészhetetlenek...

S utunkat a Mi lépéseinkből építi.

Ezért, amikor elfog a lelkesedés...
Egyszerre tudj fegyelmezetté és szenvedélyessé válni. 

Az egyhangúság soha nem vezet nagy tettekhez.

                          €$@ß@

Kik vagyunk valójában...

Többek vagyunk, mint ahogy azt, sokan gondoljuk.

Korlátos tudatunkon keresztül néha megcsillan...
Egy résnyi az igazi énünkből, akik valójában vagyunk...

Valós nagyságunk sejtelme.

Majd ismét befedjük a rést kicsinyességgel...
S a megszokotthoz való ragaszkodással.

Mindig újra és újrafel kell ismernünk...

Kik vagyunk valójában...

S ebből a tudatból merítve kell, megalkotnunk a jövönk.

                              €$@ß@

Csak mosolyogj...

Amikor az élet száz okot ad arra, hogy sírj...

Akkor mutasd meg az életnek...

Hogy neked ezer okod van arra...

Hogy mosolyogj!

                                     €$@ß@

Te vagy...

Te vagy, kinek tekintete a szépről mesél...
Te vagy, kinek törékeny lelke folyton remél...
Te vagy, ki nekem eddig nem lehetett még senki...
Te vagy, kit lehetetlen elfeledni...
Te vagy, kinek minden mozdulatától szívem úgy ver...
Te vagy, kire szemem már nézni sem mer...
Te vagy, ki nélkül létezni nem tudok...
Te vagy, kit gondolataimból kiűzni nem bírok...
Te vagy, ki a gyönyörű szót szívembe véste...
Te vagy, ki beástad magad lelkembe oly mélyre...
Te vagy, ki nekem a világot, a létet jelenti...
Te vagy, ki megtanított engem a legszebbre...Szeretni.
Te vagy, óh te, ki elhozta az örök nyarat...
Te vagy, ki zavarttá teszed pillantásomat...
Te vagy, aki nélkül lelkem darabokra szakad...
S akit nem szeretni nem lehet... Az is te vagy.

                                                                                          €$@ß@

Írnom kell, rólad, rólam, érzéseimrõl, neked, magamnak...

Örök igazság:

A szerelem a legnagyobb, a legszentebb dolog...

Mit ha nem ismersz nem vagy Nő, nem vagy Férfi.
Kell valaki, aki megért téged, kell, hogy úgy érezd megérted.
Valaki, ki úgy érzed, szeret...

S a csókodtól, mint egy levél megrezeg.

Vele álmodsz, vele ébredsz fel.
Keresed, örülten, vágyaktól vezérelten s ha megleled...
S azt hiszed, a tied, soha el nem veszted...
Mint esőcseppet a végtelen tenger, elnyel...

Magába fogad a csoda, a gyönyörű, tiszta, mély szerelem.

Elvarázsolódsz, megismered, a barátod lesz...
A varázs, a mágia, az ezerszer-ezer csoda...
Megnyugszol, béke lesz a szívedben...

S ha ez az igazi, ragyogsz, és ragyogtatsz.

                  €$@ß@

Kedvesemnek...

Királynőm, amivel az élet megajándékozott minket, az nem bűn.

Azon testi és lelki örömök, amit nyújtani tudunk egymásnak…

Azok a nagybetűs Életünk ajándékai…

S egyben az Univerzum ajándékai…
Olyan ajándékok, amit Bűn visszautasítani…

Akkor is, ha párkapcsolatban élünk, s akkor is, ha nem…

Az a szerelmi mámor, ami átjárja testünket, lelkünket…
Mindennél szebb, érzékibb, hatalmasabb…
Minden földi örömnél…
Ahogy testünk egymáshoz simul…

Mint két, tökéletesen egymásba illő ékszer…

Vagy, ahogy a folyó kitölti a medrét…
Lehetne szebbnél szebb hasonlatokat találni, de minek…?
Hányszor de hányszor megtapasztaltuk egymás közelségét…
Mikor egymással szorosan összebújva...
Egy parányi részecske sem fért közénk…
Nem is beszélve arról…
Mikor ajkaink hevesen...
De mégis a létező legérzékibb módon összeforr…
Vagy, ahogy lágyan simogató kezem...

Felveszi meseszép melleid formáját…

Rásimulnak, mint testedre...
Azok az érzékien csábító, tünderi szexi fehér nemük…
Amik leküzdhetetlenül ellenállhatatlan vágyat keltenek...
Minden egyes együttlétünk alkalmával…
Amivel megajándékozott a sorsunk bennünket.

Hogy érezzem Azt, amit sokat sejtetően elfed...

Ujjaimmal, ajkaimmal s mindig izgága nyelvem hegyével…
S azzal, ott lent az ágyékom tájékán… Tudod, mire gondolok…
Ez az érzés, maga a földi paradicsom…
Az egész emberi lét, már maga egy csoda…
Hát még az, ha olyanok találnak egymásra…
Mint Mi, akik eddigi életükből hiányzó... 

Létező összes örömöt megtaláltuk egymásban…

Az élet értelme is ez, semmi más.
Keresni az Igazit, egy életen keresztül…

Vagy megelégedni azzal, ami jutott.

S ha úgy hozza a sors, vagy a vak szerencse, Rá is találunk…
Csak keveseknek adatik meg ez a csoda...
Hogy rátaláljon testi-lelki társára.
De ha mégis egymásra találnak…

Küzdeni kell érte, majd megtartani, bármi áron.

Az idők végezetéig.
Megadni neki mindent, önzetlenül, fáradtságot nem ismerve…

Ezt az utat választottam Én is.

Már egyszer mindketten elkövettük azt a hibát...
Hogy idő előtt feladtuk az Igazi keresését…
Viszont még egyszer nem szabad.
Ami kevés időt most nekünk szánt az élet...
Tartalmasan kell kihasználnunk…
S ha ezt a legnagyobb örömmel tesszük…

Soha nem veheti el tőlünk senki…

Nem kérdőjelezhetik meg egyetlen földi halandó sem...
Hogy nem adtunk meg egymásnak mindent…

Ami egyszer boldogságunk beteljesüléséhez vezetett.

                             €$@ß@

Kábulat...

Ágyra dőlt bujaságban...

Lágyan született szelídség tüzét szítja, szomjas szerelmünknek.

S remegő combjaid közt, szíved köszönöm meg...
Finoman, simogatva, szemérmed báján pihenek...

S míg szorítva ölelsz, ránk játssza magát éjszakánk csendje...

Izzó időnkben sikló teljesség rendje, hol csókjaiddal álmodom...

                                            €$@ß@

Azt szeretem benned...

Azt szeretem benned, ahogy Rám nézel...
Mosolyogsz, nevetsz, kedvesen becézel.

Két szép szemed fényesen megcsillan...
Ezt szeretem benned talán a legjobban.

Nem is, hanem kezed, azt a két szép kezet...
Karon fogsz vele, magaddal húzul, s vezetsz.

Mégse! Ajkaidnak ízét szeretem, de nagyon...
Nem veszi el tőlem senki! Azt nem hagyom!

Arcod... Igen, arcod a kedvencem...
Rajta van szemed, szájad, mindened.

Pici orrod is, pisze, pöttyet ferde...
Nem szereted, de Én elalélok tőle.

Feladom... Nem tudok kiemelni semmit...
Mindent szeretek rajtad, nagyon, nem hangyányit.

Minden porcikád enyém, az Én kincsem...
Nála szebb ajándéka senkinek nincsen!

Szeretem örökké, szeretem a végig...
Ha Veled vagyok, elszállok az égig.

Én kicsi ....Királynőm, szeretlek, de nagyon...
Imádlak örökké, s utána is ha a testem majd elhagyom.

                                                                                       €$@ß@

Minden pillanatban egyesüljünk... A Másikkal.

A romantikus szerelem megtörténik...

Nem mi visszük végbe, egyszerűen szerelembe esünk.

Rabjává válunk a szeretett lénynek...

S képtelenek vagyunk bármi másra gondolni.

Felhagyunk minden törekvésünkkel...
Hogy megőrizzük függetlenségünket...
Ehelyett másra sem vágyunk...
Mint, hogy egybeforrjunk...

Minden pillanatban egyesüljünk... A Másikkal.

                       €$@ß@

Te vagy...

Te vagy, Nekem szánt kincse a nagyvilágnak...
Egyetlen ember, ki a szívembe láthat...

Te vagy, ki Nekem mindig megbocsátott...
Ha reszkető lelkem, e világtól fázott.

Fénykoszorút fűzöl, minden nap szívembe...
Gyermeki álmokat, teszel két szemembe.

Úgy ringatom Én el, szívből szőtt álmaid...
Hogy testet öltsenek, mosolygós vágyaid.

Csókod íze mint a bor, bódító és édes...
Testem a testedre a vágyainktól éhes.

Társam vagy, szerelmem, szeretőm az életem...
Tőled tudom, mit jelent a szó...Szerelem.

Elmúlik bánatom, ha két karod ölel...
S tudom a választ, bár nem is kérdezel.

Merre visz az utunk, az nem számít, Kedvesem...
Csak itt legyél mindig, szeretőn mellettem.

                     €$@ß@

Mi vagy Te nekem?

Mi vagy Te nekem, a múltam vagy a jövőm?
Kábult napjaimat felfrissítő szellőm?

Ki vagy Te nekem, gyermek vagy felnőtt?
Mit hoztál nekem napot-e vagy felhőt?

Hova is tegyelek, hisz mégsem vagy gyermek?
Ha szemedbe nézek, a szerelmed éget!

Minek nevezzelek, mágnes vagy horgony?
Szürke hétköznapjaimban, világítótorony?

Szívembe bújtál, megdöbbentő fokon!
Ki vagyok Én Neked, egy kaland vagy az álmod?

Mi ez az érzés, mely szétrágja lelkemet?
Vívódom a ténnyel, de égeti testemet!

Űzném messze innen, fő érvem a naptár!
Hiába minden, a szívem Nálad van már!

Minden gondolatom táncot jár körötted!
Remegő lélekkel köröznék feletted!

Mi vagy Te nekem, mérgem vagy mézem?
Csak a falat nézem, a mindenségtől kérdem!

Mi vagyok Én Neked, válasz vagy kérdés?
Boldog álmaidban, valóság vagy kérés?

Mi lehet ebből, derű vagy fájdalom?
Választ a kérdésemre csak Tőled várhatom!

                  €$@ß@

Görcsös kötődés...

A szándék a vágy mögötti valóságos erő.

A szándék önmagában nagyon erőteljes...
Mivel a szándék olyan vágy...

Amely mentes az eredményhez való görcsös kötődéstől.

A vágy önmagában gyenge.
Mivel a legtöbb emberben...

A görcsös kötődés köti le a figyelmet.

                                               €$@ß@

Szeretni szabadon...

A szerelem csak addig virágozhat, amíg szabad és spontán...

Könnyen megölheti a kötelesség gondolata.

Az a tudat, hogy kötelességünk valakit szeretni...

Legbiztosabb módja annak, hogy meggyűlöljük.

                                                €$@ß@

Én az leszek...

Én leszek, ki rendbe hozza majd az életed...
S meggyőz arról, hogy még szép lehet...

Ha úgy akarod.

Én legyek ki földre hoz egy darab kék eget...
Kiért a régi rosszat eldobod...

Ha gondolod.

Én leszek ki fogja majd a két kezed, ki téged jófelé vezet...

Ha engeded.

Nélküled, számomra sincs értelme semminek.
Akard, hogy Én legyek a mindened...

S Én kérés nélkül az leszek.

Az Életed...

                 €$@ß@

Az élet legfontosabb ajándéka...

A szeretet két ember között azt jelenti...

A másik öröme, jó érzései, fontosabb, mint az enyém.

A szeretet lemondást jelent az önző, egocentrikus életvitelről.
A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár...

Utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül.

A szeretet, ha már megszűnt is visszaragyog a múltból...

Mint az élet legfontosabb ajándéka.

Még egyszerűbben...

A szeretet annak az öröme, hogy a másik a világon van.

                                               €$@ß@

Ott van, ahol van...

Ezalatt a sok ezer év alatt...
Nem sikerült az emberiségnek megfejtenie...

Mi az a szerelem.

Hány százalékban fizikális, mennyiben szellemi eredetű?
Milyen szerepe van benne a véletlennek, és milyen a sorsnak?

Miért vallanak kudarcot tökéletesnek hitt párok...

S miért sikerül a leglehetetlenebb párosításoknak?

A szerelem egyszerűen, csak ott van, ahol van.

                                                   €$@ß@

Nem tudhatod...

Minden ember hibázhat és hibázik is.

De helyes-e az az út...
Amelyen a megkeseredettség miatt...

Nem adunk új esélyt másoknak és a boldogságnak?!

Mindig kell adnunk magunknak, másoknak...
És egymásnak egy újabb esélyt...

Mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el a perc...

Amikor már késő lesz...

S csak annyit tudunk majd mondani, hogy sajnáljuk.

                                           €$@ß@

Kedvesem... Hallgasd a csendet.

 

Ha az éj sötétjében, hallgatod a csendet...
Meghallod a hangom, mely a végtelenig terjed.

Megérzed a tavaszi szélben nyiladozó bimbók illatát...
A magasban szárnyaló szerelmünk, lágy sóhaját.

Ha bánatos a lelked, Én vigaszt viszek Neked...
S ha nem is érzed, mindig fogom kezed.

Puha érintéssel, elsimítom a gond szőtte ráncokat...
S vigyázom éjjelente vágyainktól szárnyaló álmodat.

Had legyek a Kezdet s majdan a Vég…
Az Ég és Föld közötti láthatatlan kötelek.

A kiinduló pont és a határtalan végtelen…
Káoszban a rend, tudatlanságban az értelem.

Létezésünk nem rejtély és nem is titok…
Láthatná más is, ha szíved megnyitod.

Én egy beteljesült álmot hoztam el Neked...
S míg élek fogom a kezed, vigyázom léptedet.

Hogy általam megérintsen az Örökkévalóság…
Szívedben ragyogjon a Szerelem a Boldogság.

Lelkünkben kigyúljon a szeretet fénye...
Lángoljon testünkben a szerelmünk tüze.


                                                                     €$@ß@

Bármi is a célod, eljuthatsz oda...

Az élet nagy titka az, hogy nincs titok!

Bármi is a célod, eljuthatsz oda...

Ha hajlandó vagy dolgozni rajta.
Ezt hívják igyekezetnek.

A tettek olyanok, mint az üzemanyag a tartályban.

Azok nélkül az autód sem fog elindulni.

                      €$@ß@

Nem mondhatod, hogy még nem állsz készen...

Amikor a legkevésbé számítasz rá...
Az élet kihívás elé állít...

Hogy megmérje bátorságod és kitartásod a változtatásra.

Ezekben a pillanatokban, nem teheted meg...
Hogy úgy teszel...

Mintha nem történt volna semmi...

Vagy nem mondhatod...

Hogy még nem állsz készen.

A kihívás, meddig fog várni...?

                       €$@ß@

Bizalom...

Csendben figyelem...
Ahogy ismerősök és ismeretlenek egymást mocskolva...

Nem bizonyítható vádakkal becsmérlik egymást.

Miért van így?
A bizalmatlanság jele, ha valaki nem abban hisz...
Hogy embertársa is tiszta lélekkel indult onnan, ahonnan ő...
S ő is a dolgát teszi.
Ha nem bízunk annyira a másik emberben...

Hogy ha hibázott is, ki tudja javítani...

Akkor mit érünk mi magunk?
Ha nem bízunk senkiben, még magunkban sem...
Hová vezet vajon?

Ha nem bízunk, csak vádaskodunk...

Ezzel vajon megoldhatunk bármit is?
De ha mi nem bízunk...
Akkor vajon miért várjuk el mi azt másiktól...

Hogy bennünk bízzanak?

Ha valaki nem bízik másokban, csak annak a jele...
Hogy nem bízik önmagában.
Aki nem mer befelé, önmagába nézni...
Annak folyton szemet szúr másokban az a hiba...

Amit magában, fél felismerni.

Mindannyiunkban jelen van minden.

De nem mindent egyszerre élünk meg...

Hanem szépen sorban.
Fölösleges azt számon kérni a másikon...
Aminek számára még nem jött el az ideje.
Ha nem bízom a másik emberben...
Hogy meg tudja oldani a problémáját saját maga...
S emiatt kritizálom, bírálok, ítélkezem...

Csak magamat ítélem el.

Meg akarom neki mondani, mit és hogyan tegyen?
Vezetni akarom?
Irányítani?
Miért?

Miért nem bízom benne?

Mert magamban sem bízom.
Miért nem bízom?
Mert félek.
A félelemnek pedig csak egy ellenszere van.
Ha felismerem magamban, megismerem...

Megtanulom elfogadni, ezáltal megszeretem.

Miért nem ismerem fel?
Mert nem akarok magamba nézni.
Túl sok mocsok van odabent.
Kényelmesebb másokban meglátni kint.

Akkor nekem magamnak belül nem kell tennem semmit.

Mert bizony nem könnyű szembenézni saját démonainkkal.
Inkább másokra mutogatunk.
Mindannyian szebb, jobb, élhetőbb világot akarunk...

De tenni, csak nagyon kevesen tesznek érte.

Ha vállaljuk a magunk igazságát...
Fájdalmát, félelmét, gyötrelmét.
S szeretettel meggyógyítjuk.

Önmagunk szeretetével.

Mert amíg magunkat nem szeretjük...

Folyton másokra mutogatunk, és kritizálunk, és bírálunk...

S gyötörjük társainkat.
Csodálkozunk, hogy ilyen a világ.

Pedig mennyire tudjuk, milyennek kéne lennie...

Azért jöttünk ide mind, hogy megéljük, amit eddig még nem.
Hogy megtapasztaljunk mindent...
S ezáltal Teljessé lehessünk.
Ha még szemet szúr mások...
Általunk helytelennek ítélt viselkedése...
Csak gondoljunk arra...
Neki most épp ez hiányzik a tapasztalataihoz...

Épp ez kell neki, hogy Teljessé lehessen.

Minden bizonnyal ő is rá fog jönni, ha helytelenül cselekedett...
De ezt meg kell élnie ahhoz, hogy megbizonyosodhasson róla.

S az vesse társára az első követ...

Aki maga nem cselekedett még helytelenül.

Ez a világ épp arról szól...
Hogy a helyeset a helytelentől...

A felismeréssel tudjuk csak megkülönböztetni.

Ahhoz pedig meg kell tapasztalnunk magunkban és másokban is.
Emlékszünk?
Mikor gyermekkorunkban megtiltottak nekünk valamit...
Mit csináltunk?
Engedelmeskedtünk?

Naná, hogy nem, mert érteni akartuk, miért nem szabad.

Ezért kipróbáltuk.
Ugyanezt csináljuk felnőtten is.

Úgy tűnik, így működünk.

A megértés vezet tovább minket...
S a felismerés ereje szabadítja fel bennünk a szeretetet.

Ember, ne félj magadba nézni!

A legnagyobb élmény.
A legerőteljesebb érzelem, mikor legelőször felfedezed...

Milyen önmagadat szeretni!

S ha már itt tartasz, másra sem tudsz másként tekinteni.

A szeretet megbocsát minden hibát.

Itt, ebben a világban nincs más dolgod, mint szeretni.

Hát tedd meg végre!

 

                            €$@ß@

Alig-alig aludtam...

Valaminő félöntudatlanságban hevertem...
Nem akarván elhinni...
Végre valóban itt tartok, hozzásimulva...

Vele összegömbölyödve tölthetem az éjből még hátralévő időt.

Rettegtem, ha kinyitom a szemem...

Reggelre kiderül, mindez csak álom volt.

Féléberen őriztem a meseszép valóságot.

                                 €$@ß@

Összhang...

Összhangban egy másik emberrel csak akkor lehetek...

Ha magamhoz hűséges vagyok.

Ha elárulom magamat...
A másikkal is rossz viszonyba kerülök.
Egy ilyen kapcsolatban, kiszolgáltatott leszek vagy zsarnok.

Ahol akarva akaratlanul belegázolok a másik lelkébe.

Ahol föladom magam, csak azért, hogy a másik befogadjon.
S nem engedem a társamnak, hogy önmaga legyen.
Ahol függővé válok, kiszolgáltatott...
S a "szeretet" nevében olyasmit művelek...

Melytől nemcsak szenvedek, de szégyellem tőle Önmagam.

Azon az áron, hogy Magamat elvesztem, nem lehet szeretni.

                                                  €$@ß@

Mert csak a testnek van ideje... A léleknek nincs.

Időnként meghal bennünk valaki, és valaki más megszületik.

Ami elmúlt, annak múlttá kell válnia, s ha nem akar...
Akkor tudatos munkával azzá kell tenni.
Maga az idő nem teszi azzá...
Segíteni kell neki.

Mert csak a testnek van ideje... 

A léleknek nincs.

Lassan kilenc hónapja küzdök egy álomért...
Ami hol távolabb, hol közelebb, egyre közelebb kerül hozzám...

De soha nem adom fel, hogy elérjem...

Miközben gondolataimat összeszedve, írom ezeket a sorokat...
Ahogy visszaolvasom újra és újra, libabőrös leszek tőle.

Mert, most Hozzám szólnak ezek a sorok...

Néha arra is szükségem van...
Hogy ne csak Én öntsek másba lelket, erőt, kitartást...
Velem is tegye meg, végre valaki.
S ha máshogy nem megy...

Megteszem majd Én...

Bennem is meghalt valaki...

De már érzem a megszületett Új Énemet.

Még gyenge és védtelen...
Könnyen sebezhető.

De érezhető.

Akik régebb óta ismernek, megdöbbenéssel néznek Rám..
Nem úgy, mint Új Barátaim...
De mindenki érzi.
Napról napra erősebb bennem.
Sokat küzdők, hogy egyszer megérjen arra...

Hogy csak Ő éljen tovább bennem, az előző Énem nélkül.

Most még néha visszatér a régi, önző és megsértett €$@ß@...
De az Új nagyon erős lesz... 

S nagyon vágyom rá, hogy megismertessem Őt a világgal.

A lényeg mégis az nyugodt és boldog vagyok így...
S tudom, a hozzám közel álló emberek is így éreznek...

                                                 €$@ß@

Korlátlanul szerethetünk...

Nyilvánvaló, hogy vagy szeret az ember, vagy szeretik...

Ezt a természet...
Kérlelhetetlen következetességgel szervezte meg.
Az összhang legtökéletesebb és legszerencsésebb formája...

Mikor az egyik, különösebb lázadozás nélkül tűri...

Hogy a másik szeresse.
A természet végül is kegyes...
Igaz, soha nem adja meg...
Hogy az szeressen, akitől ezt reméljük...
De módot ad arra...

Hogy korlátlanul szeressük azt is...

Aki bennünket nem szeret.

                                             €$@ß@

Lehetetlen nem észrevenni...

Szeretlek, mert ahogy kezed végigsimított lelkemen...

Nem a sok bolond, kicsinyes gyengeségre ügyelt...
Miket lehetetlen nem észrevenni...

Hanem kibontotta azt a ragyogó szépséget...

Amit eddig senkinek sem volt türelme felkutatni.

                              €$@ß@