Érzések...

Az vagyok csupán minek képzelsz...

Lágy halk suttogás...

Egy angyal ki eljött hozzád...

Bukott csillag porba hullva...
Egy emlékkép kifakulva...

Őrjítő vad vágy, mely magával ragad...

Szivárványszínű álom, mely új világokat tár eléd...
Mely megédesíti az életed...

S elhiszed Én vagyok a végzeted.

S kérded...
Mi ez?
Mi történt velem?

Semmi kedvesem, ez Te vagy magad...

Egy érzés csupán, egy sugallat.

De az érzéseket nem szabad csak az akarattal irányítani...

Hisz úgy semmi értelme...
Akkor az eszeddel fogsz szeretni és nem a szíveddel...
Mint ahogy azt egyébként szeretnéd...

Pedig megérdemelted már a boldogságot...

De az idő dönt mindenről...
Azt mondják a távkapcsolat nem olyan nehéz...
Mert vagy megerősíti a kapcsolatot...

S a szerelem vékony fonalát is vastagítja...

Vagy végleg elszakítja a szálakat...
S maga után csak a magányt és a bánatot hagyja...
De ugyan kinek.

Az érzések nem parancsra jönnek...

A szerelem is csak bekopogtat hozzád...
S attól függ, meddig marad...
Hogy milyen házigazdája voltál...

S mennyi odafigyeléssel...

Gondoskodással vigyáztál rá és ápoltad...

                                €$@ß@

Néha...

Néha, mikor eltévedt perceid közé lopózom...

Hogy simogassalak, engedd,

Hogy ujjaimon érezzem,

A remegést...

                                          €$@ß@

Lelkem mélyébe zárom titkaink...

Ha átölelnél és Én is átölelnélek...

Véget érne a végtelen várakozás...

Beteljesedve megszünne és mégis mienk lenne az örök vágy.

Testem a tested lenne, tested a testem lenne...
Egymásba feloldódva, egymásba elmerülve ...

Megszűnne a külön, s nem lenne más csak az Egy.

Ha ölelés után elengednél és elmennél...
S Én is elengednélek...

Benned gyúlna fel a vágyam.

S Én csak maradnék, kifosztva és betelve...
Várva egy újabb találkozásra.
Ha hosszú-hosszú útra mennél...
Vinnéd vágyam és az álmom...

Mit neked szánva a szívedbe zártam.

S hogy nekem mi maradna ?
Te!
Te!
Te!

Igen Te mindig megmaradsz nekem.

Még ha nem tudja senki sem.
Még ha nem tudja senki sem...
Vagy ha mindenki sejteni, vagy tudni véli...

Én lelkem mélyébe zárom közös perceinket..

S mélységük titkait.

                         €$@ß@

Merjünk keresztülmenni mindezen…

Mindenki tanul az élettől, csak van, akinek több időbe kerül.

Mindig a legjobbat kell adnunk magunkból...

S másoktól is a legjobbat remélni.

Nem lehet semmi, ami megingatja a hitünket.
Mindenki érzett már félelmet egy küzdelemben.
Mindenki csalt és hazudott már életében.
Mindenki indult már el olyan úton, melyet nem neki szánt a sors.
Mindenki szenvedett már jelentéktelen dolgok miatt.
Mindenki érezte már úgy, hogy ez nem az Ő igazi énje.
Mindenki mondott már igent, amikor nemet akart mondani.
Mindenki bántott már meg olyan embert, akit szeret.
Éppen ezért…

Merjünk keresztülmenni mindezen…

S meglátod nem veszítjük el a reményt, hogy lehet jobb…

Mint az adott pillanatban.

                                    €$@ß@

A szerelem hírnökei...

A könnyekben szentség lakozik.

Nem a gyengeséget jelzik, hanem az erőt.

Választékosabban beszélnek, mint tízezer nyelv.

Ők a túláradó fájdalom, a mély bűnbánat...

S a kimondhatatlan szerelem hírnökei.

                                             €$@ß@

Maradj nyitott...

A házasság, annyi illuzórikus garanciát ígér...

Hogy nincs abban semmi meglepő...

Ha sorra kiderül mindegyikről...

Hogy nem is arra vonatkozott...
Illetve nem pontosan úgy...
S általában véve réges-rég lejárt.
Néha előfordul, hogy garanciát kapunk valakitől...
Akiről  pontosan tudjuk...

Nem is állíthatna ki ilyen jellegű dokumentumot.

Nem az ő hatásköre.

Csak úgy hozzákeveredtünk a biztos vétel reményében.

Miközben anélkül, hogy sejtenénk, egy mélyebb szinten...

Ahol az önáltatások már nem működnek...

Mindketten keresgélünk tovább.

Néha egyszerűen csak úgy, hogy nyitottak maradunk.

                               €$@ß@

Csak boldogan...

Az ember csak boldogan lehet szemérmetlen.

A vereségtudat visszájára fordít...

És szánalmassá tesz mindenfajta kacérságot.

                                                   €$@ß@

Lesz, akinek megnyílik a szeme...

Az emberi kapcsolatokért igazán semmit sem lehet tenni.

Sőt, amikor teszünk érte...
Éppen azt tesszük megvalósíthatatlanná...
Amit el akarunk érni.

Az emberek nem megszerezhetőek.

A testük igen, ők nem.
A görcsös megszerezni akarás vakká tesz minket arra...

Hogy észrevegyük az élet kínálta lehetőségeket.

Tökéletesnek akarunk látszani...
Holott nincs riasztóbb a tökéletes embernél.

Az emberszívet a gyengeség ejti rabul...

Nem az erő, nem a hibátlanság.
Minden olyan jelenségtől...

Amelyik veszélyeztetni látszik szabadságunkat, menekülünk.

A kapcsolatért nem tenni kell, hanem elengedni kell.
Mit?
Az illúzióinkat.
Elengedni azt az illúziót...
Hogy csak egy párkapcsolatban lehet boldog az ember.
Elengedni azt az illúziót...
Hogy a másik szeretete tesz minket boldoggá.

A másik szeretetét észre se vesszük, ha mi nem szeretjük őt.

Mi az amit tehetek egy kapcsolatért?
Semmit.
Elég csak lenni.
Lenni olyannak, amilyen vagyok.

Vállalni azt a csodát, aki vagyok.

Mint a kis virág.
Ragyogni, illatozni, áradni.

És lesz, akinek megnyílik a szeme...

Az Én egyedi és megismételhetetlen csodámra.

Csak az Én szemem se legyen zárva.

                     €$@ß@

Mondd milyen az?

Mondd, kire gondolsz, ha betakargat este...
Az éji félhomály ezüstszínű leple?
Mondd, milyen az, ha kihűlt ágyad magány öleli...
S könnyeid a szív tükrét homállyal belepi?
Mondd, miért van, hogy az érzést a józan ész...
Más irányba viszi, s a kiszabadult vágyat...
Egy erős tartópillér csak frázisnak hiszi?
Mondd, mikor ajkadra simul az elnémuló csend...
S a kétség éjfekete árnya szótlanságba rejt...
Akkor hová illan az égbeemelő, csodás pillanat...
Melynek varázsától a megdobbanó szív húrja...
Egyszer elszakad?

Remeg a levegő...

Te vagy az első, ki testét ritmusra emeli…

Izgatott hangod kérleli testem lüktetését.
Meztelen combjaid közt lázas gondolat…

Úgy vártad, hogy magadban érezd vágyamat.

Mély tónusomba veszel, elvetett eszed…

Távol, s mégis oly közel, veled szeretkezem.

Forró leheletem szaporább, vágyam ölel örök időnkön át.
Ölembe vonzod ritmusod…

Ahogy szerelmeskedünk, úgy csak is Te tudod.

Hevesen játszadoznak szemem előtt rezdüléseid…
Lelkemben látszanak lábaddal kulcsolt tetteid.

Forró leheleted szaporább, vágyad ölel örök időnkön át.

Remegő ujjaim mélyebbre hatolnak…
Fantáziáddá válok, izgatsz magadnak.

Finom vagy és éber, vezetett kéjjel vész el…

Minden realitásod, szenvedélybe vitt kívánságod…
Gyönyörbe sodor.

Forró leheletünk szaporább, vágyaink ölel örök időnkön át.

Élvezetünk buján köt össze.
Hullámok közé vetve, egy álmodott világ.

Rabként vonaglott képzetünk szított testünkre hág.

Erős vagy és gyengéd…
Hálával szőtt fonalad terét, gombolyítva töröm át..

Remeg a levegő, Te vagy az első, ki célba ér…

S Én követlek, ahogy elér orgazmusod lágy lehelete.

                                €$@ß@

Mindörökké...

Arcod, már nem elérhetetlen álom…
Melleiden, csókjaim legelésznek.

Csak izgató csiklód tapintható izmai…
Őrzik bonyolult örömüket a kéznek.

Szememből a könny, forró testeden sistereg…
Mint tűhegynyi felhők, kis serege sorakoznak.

Szemembe nézel, hallgatsz, kezed s ujjaid…
Mint szomjazó gyökerek, vállamba hatolnak.

A legvégső gát, már nem áthatolhatatlan.
Felnéznél… S mint a madár elrepülnél.

De szédülsz, majd lehullsz, ellep a hullámzó óceán…
S mint csónakot a víz, sodor némán a tűzvész.

Halvány hegyekről hangzik a kiáltás…
S mint óriás kémények füstje, szerteoszlik.

Vibráló messzeség, majd vakító közelség…
Forró lüktetésünk, fényes sziklákat mozdít.

Mert bánatot a gyönyör, belénk nem olthat…
S nem választhat szét minket, a fájdalom hideg kése.

Csak testünket ringatja fel s le szüntelenül…
A pillanat megoldatlan megsemmisülése.

                 €$@ß@

Ismerd meg önmagad...

Az életnek az a lényege...

Hogy felismerd a valóságos természeted...

S azzal összhangban élj.

Ha nem így teszel, keserűséget, és bánatot okozol magadnak.

Senkinek nem áll jogában azt kívánni Tőled...
Hogy a természeted, s főleg nem...
Hogy a valós természeted ellenében élj.
Egyetlen célod legyen...

Összhangba kerülni valódi természeteddel...

S ezáltal önmagaddal.
Mert csak így tudsz helytállni azon az úton...

Amit választottál Őnmagadnak.

                    €$@ß@

Utunkat a Mi lépéseinkből épülnek...

Ahhoz, hogy megvalósíthasd az álmaid...

Erős akaratra és óriási odaadásra van szükséged...

Mert nem mindig az az út vezet a célhoz, amit elképzeltél.

Ezért legyél egyszerre fegyelmezett és szenvedélyes.

Isten soha nem hagyja cserben a gyermekeit...
De szándékai kifürkészhetetlenek...

S utunkat a Mi lépéseinkből építi.

Ezért, amikor elfog a lelkesedés...
Egyszerre tudj fegyelmezetté és szenvedélyessé válni. 

Az egyhangúság soha nem vezet nagy tettekhez.

                          €$@ß@

Kik vagyunk valójában...

Többek vagyunk, mint ahogy azt, sokan gondoljuk.

Korlátos tudatunkon keresztül néha megcsillan...
Egy résnyi az igazi énünkből, akik valójában vagyunk...

Valós nagyságunk sejtelme.

Majd ismét befedjük a rést kicsinyességgel...
S a megszokotthoz való ragaszkodással.

Mindig újra és újrafel kell ismernünk...

Kik vagyunk valójában...

S ebből a tudatból merítve kell, megalkotnunk a jövönk.

                              €$@ß@

Csak mosolyogj...

Amikor az élet száz okot ad arra, hogy sírj...

Akkor mutasd meg az életnek...

Hogy neked ezer okod van arra...

Hogy mosolyogj!

                                     €$@ß@

Te vagy...

Te vagy, kinek tekintete a szépről mesél...
Te vagy, kinek törékeny lelke folyton remél...
Te vagy, ki nekem eddig nem lehetett még senki...
Te vagy, kit lehetetlen elfeledni...
Te vagy, kinek minden mozdulatától szívem úgy ver...
Te vagy, kire szemem már nézni sem mer...
Te vagy, ki nélkül létezni nem tudok...
Te vagy, kit gondolataimból kiűzni nem bírok...
Te vagy, ki a gyönyörű szót szívembe véste...
Te vagy, ki beástad magad lelkembe oly mélyre...
Te vagy, ki nekem a világot, a létet jelenti...
Te vagy, ki megtanított engem a legszebbre...Szeretni.
Te vagy, óh te, ki elhozta az örök nyarat...
Te vagy, ki zavarttá teszed pillantásomat...
Te vagy, aki nélkül lelkem darabokra szakad...
S akit nem szeretni nem lehet... Az is te vagy.

                                                                                          €$@ß@

Írnom kell, rólad, rólam, érzéseimrõl, neked, magamnak...

Örök igazság:

A szerelem a legnagyobb, a legszentebb dolog...

Mit ha nem ismersz nem vagy Nő, nem vagy Férfi.
Kell valaki, aki megért téged, kell, hogy úgy érezd megérted.
Valaki, ki úgy érzed, szeret...

S a csókodtól, mint egy levél megrezeg.

Vele álmodsz, vele ébredsz fel.
Keresed, örülten, vágyaktól vezérelten s ha megleled...
S azt hiszed, a tied, soha el nem veszted...
Mint esőcseppet a végtelen tenger, elnyel...

Magába fogad a csoda, a gyönyörű, tiszta, mély szerelem.

Elvarázsolódsz, megismered, a barátod lesz...
A varázs, a mágia, az ezerszer-ezer csoda...
Megnyugszol, béke lesz a szívedben...

S ha ez az igazi, ragyogsz, és ragyogtatsz.

                  €$@ß@

Kedvesemnek...

Királynőm, amivel az élet megajándékozott minket, az nem bűn.

Azon testi és lelki örömök, amit nyújtani tudunk egymásnak…

Azok a nagybetűs Életünk ajándékai…

S egyben az Univerzum ajándékai…
Olyan ajándékok, amit Bűn visszautasítani…

Akkor is, ha párkapcsolatban élünk, s akkor is, ha nem…

Az a szerelmi mámor, ami átjárja testünket, lelkünket…
Mindennél szebb, érzékibb, hatalmasabb…
Minden földi örömnél…
Ahogy testünk egymáshoz simul…

Mint két, tökéletesen egymásba illő ékszer…

Vagy, ahogy a folyó kitölti a medrét…
Lehetne szebbnél szebb hasonlatokat találni, de minek…?
Hányszor de hányszor megtapasztaltuk egymás közelségét…
Mikor egymással szorosan összebújva...
Egy parányi részecske sem fért közénk…
Nem is beszélve arról…
Mikor ajkaink hevesen...
De mégis a létező legérzékibb módon összeforr…
Vagy, ahogy lágyan simogató kezem...

Felveszi meseszép melleid formáját…

Rásimulnak, mint testedre...
Azok az érzékien csábító, tünderi szexi fehér nemük…
Amik leküzdhetetlenül ellenállhatatlan vágyat keltenek...
Minden egyes együttlétünk alkalmával…
Amivel megajándékozott a sorsunk bennünket.

Hogy érezzem Azt, amit sokat sejtetően elfed...

Ujjaimmal, ajkaimmal s mindig izgága nyelvem hegyével…
S azzal, ott lent az ágyékom tájékán… Tudod, mire gondolok…
Ez az érzés, maga a földi paradicsom…
Az egész emberi lét, már maga egy csoda…
Hát még az, ha olyanok találnak egymásra…
Mint Mi, akik eddigi életükből hiányzó... 

Létező összes örömöt megtaláltuk egymásban…

Az élet értelme is ez, semmi más.
Keresni az Igazit, egy életen keresztül…

Vagy megelégedni azzal, ami jutott.

S ha úgy hozza a sors, vagy a vak szerencse, Rá is találunk…
Csak keveseknek adatik meg ez a csoda...
Hogy rátaláljon testi-lelki társára.
De ha mégis egymásra találnak…

Küzdeni kell érte, majd megtartani, bármi áron.

Az idők végezetéig.
Megadni neki mindent, önzetlenül, fáradtságot nem ismerve…

Ezt az utat választottam Én is.

Már egyszer mindketten elkövettük azt a hibát...
Hogy idő előtt feladtuk az Igazi keresését…
Viszont még egyszer nem szabad.
Ami kevés időt most nekünk szánt az élet...
Tartalmasan kell kihasználnunk…
S ha ezt a legnagyobb örömmel tesszük…

Soha nem veheti el tőlünk senki…

Nem kérdőjelezhetik meg egyetlen földi halandó sem...
Hogy nem adtunk meg egymásnak mindent…

Ami egyszer boldogságunk beteljesüléséhez vezetett.

                             €$@ß@

Kábulat...

Ágyra dőlt bujaságban...

Lágyan született szelídség tüzét szítja, szomjas szerelmünknek.

S remegő combjaid közt, szíved köszönöm meg...
Finoman, simogatva, szemérmed báján pihenek...

S míg szorítva ölelsz, ránk játssza magát éjszakánk csendje...

Izzó időnkben sikló teljesség rendje, hol csókjaiddal álmodom...

                                            €$@ß@

Azt szeretem benned...

Azt szeretem benned, ahogy Rám nézel...
Mosolyogsz, nevetsz, kedvesen becézel.

Két szép szemed fényesen megcsillan...
Ezt szeretem benned talán a legjobban.

Nem is, hanem kezed, azt a két szép kezet...
Karon fogsz vele, magaddal húzul, s vezetsz.

Mégse! Ajkaidnak ízét szeretem, de nagyon...
Nem veszi el tőlem senki! Azt nem hagyom!

Arcod... Igen, arcod a kedvencem...
Rajta van szemed, szájad, mindened.

Pici orrod is, pisze, pöttyet ferde...
Nem szereted, de Én elalélok tőle.

Feladom... Nem tudok kiemelni semmit...
Mindent szeretek rajtad, nagyon, nem hangyányit.

Minden porcikád enyém, az Én kincsem...
Nála szebb ajándéka senkinek nincsen!

Szeretem örökké, szeretem a végig...
Ha Veled vagyok, elszállok az égig.

Én kicsi ....Királynőm, szeretlek, de nagyon...
Imádlak örökké, s utána is ha a testem majd elhagyom.

                                                                                       €$@ß@

Minden pillanatban egyesüljünk... A Másikkal.

A romantikus szerelem megtörténik...

Nem mi visszük végbe, egyszerűen szerelembe esünk.

Rabjává válunk a szeretett lénynek...

S képtelenek vagyunk bármi másra gondolni.

Felhagyunk minden törekvésünkkel...
Hogy megőrizzük függetlenségünket...
Ehelyett másra sem vágyunk...
Mint, hogy egybeforrjunk...

Minden pillanatban egyesüljünk... A Másikkal.

                       €$@ß@

Te vagy...

Te vagy, Nekem szánt kincse a nagyvilágnak...
Egyetlen ember, ki a szívembe láthat...

Te vagy, ki Nekem mindig megbocsátott...
Ha reszkető lelkem, e világtól fázott.

Fénykoszorút fűzöl, minden nap szívembe...
Gyermeki álmokat, teszel két szemembe.

Úgy ringatom Én el, szívből szőtt álmaid...
Hogy testet öltsenek, mosolygós vágyaid.

Csókod íze mint a bor, bódító és édes...
Testem a testedre a vágyainktól éhes.

Társam vagy, szerelmem, szeretőm az életem...
Tőled tudom, mit jelent a szó...Szerelem.

Elmúlik bánatom, ha két karod ölel...
S tudom a választ, bár nem is kérdezel.

Merre visz az utunk, az nem számít, Kedvesem...
Csak itt legyél mindig, szeretőn mellettem.

                     €$@ß@

Mi vagy Te nekem?

Mi vagy Te nekem, a múltam vagy a jövőm?
Kábult napjaimat felfrissítő szellőm?

Ki vagy Te nekem, gyermek vagy felnőtt?
Mit hoztál nekem napot-e vagy felhőt?

Hova is tegyelek, hisz mégsem vagy gyermek?
Ha szemedbe nézek, a szerelmed éget!

Minek nevezzelek, mágnes vagy horgony?
Szürke hétköznapjaimban, világítótorony?

Szívembe bújtál, megdöbbentő fokon!
Ki vagyok Én Neked, egy kaland vagy az álmod?

Mi ez az érzés, mely szétrágja lelkemet?
Vívódom a ténnyel, de égeti testemet!

Űzném messze innen, fő érvem a naptár!
Hiába minden, a szívem Nálad van már!

Minden gondolatom táncot jár körötted!
Remegő lélekkel köröznék feletted!

Mi vagy Te nekem, mérgem vagy mézem?
Csak a falat nézem, a mindenségtől kérdem!

Mi vagyok Én Neked, válasz vagy kérdés?
Boldog álmaidban, valóság vagy kérés?

Mi lehet ebből, derű vagy fájdalom?
Választ a kérdésemre csak Tőled várhatom!

                  €$@ß@

Görcsös kötődés...

A szándék a vágy mögötti valóságos erő.

A szándék önmagában nagyon erőteljes...
Mivel a szándék olyan vágy...

Amely mentes az eredményhez való görcsös kötődéstől.

A vágy önmagában gyenge.
Mivel a legtöbb emberben...

A görcsös kötődés köti le a figyelmet.

                                               €$@ß@

Szeretni szabadon...

A szerelem csak addig virágozhat, amíg szabad és spontán...

Könnyen megölheti a kötelesség gondolata.

Az a tudat, hogy kötelességünk valakit szeretni...

Legbiztosabb módja annak, hogy meggyűlöljük.

                                                €$@ß@

Én az leszek...

Én leszek, ki rendbe hozza majd az életed...
S meggyőz arról, hogy még szép lehet...

Ha úgy akarod.

Én legyek ki földre hoz egy darab kék eget...
Kiért a régi rosszat eldobod...

Ha gondolod.

Én leszek ki fogja majd a két kezed, ki téged jófelé vezet...

Ha engeded.

Nélküled, számomra sincs értelme semminek.
Akard, hogy Én legyek a mindened...

S Én kérés nélkül az leszek.

Az Életed...

                 €$@ß@

Az élet legfontosabb ajándéka...

A szeretet két ember között azt jelenti...

A másik öröme, jó érzései, fontosabb, mint az enyém.

A szeretet lemondást jelent az önző, egocentrikus életvitelről.
A szeretet szívesen vállalt áldozatokkal jár...

Utólagos számlabenyújtások, megbánások nélkül.

A szeretet, ha már megszűnt is visszaragyog a múltból...

Mint az élet legfontosabb ajándéka.

Még egyszerűbben...

A szeretet annak az öröme, hogy a másik a világon van.

                                               €$@ß@

Ott van, ahol van...

Ezalatt a sok ezer év alatt...
Nem sikerült az emberiségnek megfejtenie...

Mi az a szerelem.

Hány százalékban fizikális, mennyiben szellemi eredetű?
Milyen szerepe van benne a véletlennek, és milyen a sorsnak?

Miért vallanak kudarcot tökéletesnek hitt párok...

S miért sikerül a leglehetetlenebb párosításoknak?

A szerelem egyszerűen, csak ott van, ahol van.

                                                   €$@ß@

Nem tudhatod...

Minden ember hibázhat és hibázik is.

De helyes-e az az út...
Amelyen a megkeseredettség miatt...

Nem adunk új esélyt másoknak és a boldogságnak?!

Mindig kell adnunk magunknak, másoknak...
És egymásnak egy újabb esélyt...

Mert sohasem tudhatjuk, mikor jön el a perc...

Amikor már késő lesz...

S csak annyit tudunk majd mondani, hogy sajnáljuk.

                                           €$@ß@

Kedvesem... Hallgasd a csendet.

 

Ha az éj sötétjében, hallgatod a csendet...
Meghallod a hangom, mely a végtelenig terjed.

Megérzed a tavaszi szélben nyiladozó bimbók illatát...
A magasban szárnyaló szerelmünk, lágy sóhaját.

Ha bánatos a lelked, Én vigaszt viszek Neked...
S ha nem is érzed, mindig fogom kezed.

Puha érintéssel, elsimítom a gond szőtte ráncokat...
S vigyázom éjjelente vágyainktól szárnyaló álmodat.

Had legyek a Kezdet s majdan a Vég…
Az Ég és Föld közötti láthatatlan kötelek.

A kiinduló pont és a határtalan végtelen…
Káoszban a rend, tudatlanságban az értelem.

Létezésünk nem rejtély és nem is titok…
Láthatná más is, ha szíved megnyitod.

Én egy beteljesült álmot hoztam el Neked...
S míg élek fogom a kezed, vigyázom léptedet.

Hogy általam megérintsen az Örökkévalóság…
Szívedben ragyogjon a Szerelem a Boldogság.

Lelkünkben kigyúljon a szeretet fénye...
Lángoljon testünkben a szerelmünk tüze.


                                                                     €$@ß@

Bármi is a célod, eljuthatsz oda...

Az élet nagy titka az, hogy nincs titok!

Bármi is a célod, eljuthatsz oda...

Ha hajlandó vagy dolgozni rajta.
Ezt hívják igyekezetnek.

A tettek olyanok, mint az üzemanyag a tartályban.

Azok nélkül az autód sem fog elindulni.

                      €$@ß@

Nem mondhatod, hogy még nem állsz készen...

Amikor a legkevésbé számítasz rá...
Az élet kihívás elé állít...

Hogy megmérje bátorságod és kitartásod a változtatásra.

Ezekben a pillanatokban, nem teheted meg...
Hogy úgy teszel...

Mintha nem történt volna semmi...

Vagy nem mondhatod...

Hogy még nem állsz készen.

A kihívás, meddig fog várni...?

                       €$@ß@