Otthonra találsz...

Indulok haza, mert hazavársz...

S mire hazaérek...

Te is otthonra találsz...

Bennem.

                                                €$@ß@

Én a Tied vagyok...

Királynőm...

A szerelmünk, ha nem a szabadságunkból fakadó...

Akkor semmilyen.

A szabadságunk mindössze Egy...
Hangsúlyozom... 

Egy birtokviszony megteremtésére ad lehetőséget...

A valóság birtokviszonyára, ami így hangzik...

Én a Tied vagyok.

Ez a létezés...

Odaadottnak lenni.

S nem tenni mást, mint szeretni.

A szabadon létező csak akkor vagy, ha Őszintén szeretsz.

Ha meg akarnálak szerezni Magamnak...
Ha azt akarnám, hogy az Enyém légy...
Tragikus tévedés áldozatává válnék.

Te csak úgy lehetsz az Enyém...

Ha a benned ragyogó szabadságában úgy döntesz...

Nekem adod Magad.

S ha ki tudod mondani...

Én a Tied vagyok.

Ez csak és kizárólag a Te döntésed lehet.
Szabad és önkéntes.

Ebben a döntésedben szabadon kiteljesülsz...

Valóságos és boldog leszel...
Tekintet nélkül arra Én, hogy viszonyulok hozzá.

A Te szeretetedért, Én semmit nem tehetek.

Ezért vagyunk kiszolgáltatottak, mikor szeretünk.

A kapcsolatunkért, viszont lehet tennem.

Tenni a létezés legmerészebb tettét...

Odaadni magam... Neked.

S kimondanom, amit a szívedben, már régóta érzel... 
Az egyetlen valóságos birtokviszonyt teremtő mondatot...
A szeretet, a létezés varázsigéjét...

Én a Tied vagyok.

A szerelem ajándékát akkor kapjuk...
Ha a létezésnek, már semmi más eszköze nincs ahhoz...
Hogy a szeretetlenségünkből kimozdítson.

Ekkor, egy mindent átható érzést kapunk...

Elemi erejűt, ellenállhatatlant...

Amely lerombolja a biztonság, a védettség falát...

S kinn találjuk magunkat a valóságban...
Mezítelenül, védtelenül, kiszolgáltatottan...

Boldogan.

                             €$@ß@

Rabul ejtettél...

Nem láttalak, de mindig látlak, napsütésben, sötét éjben...
Behunyt szemem mögé rajzol, féltve-óvó képzeletem.

Lennél bárhol is, mindenütt Rád kiállt a szívem...
Fölfedez a nyugtalanság, ami körülkerít mindenütt.

Megtalál a hangod, kihallatszik a csöndes szólam...
A bátortalan félénk vallomás, elér hozzám, felvidít.

Szemed menekülő pillantása rabul ejtett, nem ereszt...
S fogva tartja szívem, mint fogoly kezét a bilincs.

                                  €$@ß@

Hangod, szívem foglya már...

Most itt vagy Velem, hangod hallgatom...
Milyen hatalmas, mégis lágy zene.
Lázasan jegyzi minden rezdülésed...

Szívem s lelkem viaszlemeze.

Ne vesszen el, most semmi árnyalat...
Mikor újra elmész, s nem leszel Velem.
Csupán a hangod visszhangja az Enyém...

Amint lelkemmel, szívemnek lefényképezem.

Ha messze élsz majd, Én mégis hallak Téged...
Mint Beethoven a nagy dallamot.
Süket leszek, ha kinti zaj recseg majd... 

S csupán belső zenédre hallgatok.

Bezárom lelkembe. Hangod, szívem foglya már...
Örök zenéd, mindig itt marad Velem. 
S úgy rejtem, mint az őserdei fák...

Lombsátra egy ritka, madár éneket.

S mikor elhív Téged a messzeség...
Kinyitom rejtett, titkos hangszerem.
S hangod dallamát, ízét, illatát...

A lemezről, szívemre visszapergetem.

€$@ß@

Egyszer... Mindörökre.

Egyszer eljön a Te pillanatod...

Mosoly lesz arcodon, s arcomon.
Simogatod kezem, simogatom kezed...
Szél lebbenti szét a Ránk nehezedő sötét felleget.

Egyszer eljön az Én pillanatom is...

A beteljesülés várva-várt pillanata.
Angyal leszek arcodon, betakarlak szárnyaimmal...
S lebegek, hogy Te is lebegj, Őrült Vágyainkban.

Egyszer eljön a Mi pillanatunk is...

Esőtől ázunk, fázunk, kékül el ajkunk.
Ölelésünktől emelkednek hegyek...
Háborognak tengerek, őrlődnek fel sziklák, kövek.

Egyszer majd Egymásé leszünk, az árnyak tovatűnnek... 

Meztelen lesz a tenger, a mi tengerünk.
Hogy aranyban, ezüstben fürödjünk benne...
Nem először, s nem utoljára, hanem Mindörökre.

                                                 €$@ß@

Végre hazajöttél... Végre itthon vagyok...

Ha elérkezik az, amire igazán várunk, arra ráismerünk.

A szerelemben...
De még a szexualitásban is...

Az ember haza akar találni a másikban.

S erre várakozni kell.
A szerelmeskedés önfeledt élményét...
Megelőzi a várakozás feszítő érzése.

Amíg nem vagy az enyém, idegenben járok.

Száműzött vagyok.
A várakozás feszültségében a jelenünk ellehetetlenül...
Nem bírjuk tovább...
S elérkezünk egy olyan pontra...
Amikor képtelenek vagyunk már várni tovább...
Átlendülünk a holtponton...
S testünkben elárad a régóta vágyott ismerős érzés.

Férfi a nőben... Hazatalál.

S a Nő örömében, ott van az a kimondatlan érzés...

Akire sóvárogva várt... Hazaérkezett.

Ennél pontosabban nem lehet kifejezni a szeretkezés örömét...

Végre hazajöttél... Belém!

Végre itthon vagyok... Benned!

A saját házadban is száműzött vagy...
Ha nem szeretsz és nem szeretnek igazán.

Úgy érzed, idegen emberek között élsz.

                                            €$@ß@

Feloldódni Benned...

Akkor tudjuk meg, kik vagyunk valójában...

Amikor feloldódunk valaki másban.

Aki képes arra, hogy ne csak önmagának éljen...

Az találja meg önmagát.

A szívünk mélyén mindannyian erről ábrándozunk.

                                                         €$@ß@

Szerelmed viszonzásra lel...

Megpróbálom leírni azt, amit érzek.

Nehéz.

A szavak mind elenyésznek az érzések mellett...

Mi Rólunk szól.
Számomra a szív, maga a vers...
Ami lüktetve dobban ezer ütemmel megállíthatatlanul.

Dallamként zenél minden pillanatban, mit Veled töltök...

Így érezve, egymás végtelennek tűnő szerelmét.

Csendben megbújik ölelésedben, utat törve a vágyainkhoz...

Megpihenve ajkaid szegletében...
Mi mosolyt varázsol szépséges arcodra.

Ha érzed szívem ritmusát, mi szíved dallamára ver...

Tudnod kell azt is, szerelmed viszonzásra lel.

                                             €$@ß@

Álmodni könnyű...

Álmodni könnyű, egészen addig...

Amíg nem kell tennünk érte semmit.

Mert nem kell szembenéznünk...

A kockázattal, a kudarccal, a nehéz pillanatokkal... 

S amikor megöregszünk, nyugodtan hibáztathatunk másokat...
A szüleinket, a férjünket, a gyerekeinket...

Amiért nem valósítottuk meg az álmainkat.

                                                                  €$@ß@

Holnap újra boldog nap vár...

Ragyogásod csendje, megállítja gondolataimat...

Vágyaid hevülnek, míg kispárnám mosolya húz...

Tekinteted meggyújtja estémet, fényesen-ígérő éjt ébreszt.

Érintésem szellő játéka testeden, lelked kitárt kapuja vár...

Hagyom, hogy teret nyerj, hogy fényed öleljen...
Hogy lázas álmaim, testeddel hűtsd...

Szorítom szíved féltve, míg gyönyöröd a mennybe repül...

Akarom, hogy az idő megálljon, csak ránk nevessen némán...

Bebújva ágyunk melegébe, megkondítjuk szívünk harangját...

Vadul ölellek, mint öntudatlan gyermek...

Szemem óceánjának hűs habjával becézlek még...

S ahogy kigyulladt vágyunk megcsitul...
Lelkünk a Holddal együtt nyugovóra tér...

Nézlek...

Álmodat már a csillagok bogozzák...
Szűrt fényük fátyolként terül ránk...
Ajkaid szegletébe süppedt mosolyodból tudom...

Holnap újra boldog nap vár...

Rád és Rám...

                                       €$@ß@

Így nem szerethet Téged soha, senki, más...

Ha itt volnál, látnál.

Ha mellettem lennél, szeretnél, éreznél, sosem felednél.

Nem bántanál, meg nem írt levéllel...
Kedvem keresnéd a kedvemért, zenékkel...

S, ha fájna, hogy hiányzom, repülnél hozzám...

Még ki sem ejteném a számon.
Csókkal borítanálak gyengéden, átölelnélek egészen...

Engedném, hogy olvass a szememből...

Elindulna a kezemtől egy végtelen simogatás...
Hogy érezd, hogy tudd...

Így nem szerethet Téged soha, senki, más.

                                       €$@ß@

Fényév távolság...

No Comment...

Lehet számtalan hely...

Ami szebb és jobb a mi Földünknél.

Lehet, létezik Ő is...

Aki többre képes az embernél.

Egyszer ismeretlen távolba vágyom...

Máskor megriaszt egy álom...

Hogy a hang...

Hogy a csend...

Hogy a fény...

Hogy a tűz...

Már nem vigyáz e cseppnyi földre...

S el kell mennünk mindörökre.

Fényév távolság...

Csak hallgatom, csak bámulom.

Zengő fényország...

Hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem...

Hallom hangjait, és el nem érem...

Ott a tenger, itt az én hajóm.

Hát itt ez a hely...

Amit sokszor boldogan elhagynék.

És itt ez az élet...

Amit sokszor nem nagyon értünk még.

Néha könnyebb lenne elmenekülni...

Tiszta fénybe merülni...

De a hang, ami hív...

De a jel, ami szól...

Még nem mond semmit...

Meddig érek s lesz-e út, hogy visszatérjek.

Fényév távolság...

Csak hallgatom, csak bámulom.

Zengő fényország...

Hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem...

Hallom hangjait, és el nem érem...

Ott a tenger, itt az én hajóm.

Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim…

Megismerni szép...

Szerintem megismerni szép...

Főleg akkor, ha életünk párját lelnénk meg egymásban.

Egy részt egy eddig ismeretlen világból...
Önmagunkból, a másikból, belső vagy külső környezetünkből.
Szép rátalálni egy mindent elsöprő érzésre...

De mindennél szebb, megtalálni az Igazit...

Akivel megoszthatunk... 
Minden képet, gondolatot, percet az életünkből.
Ehhez nem csak szerelem kell...

Ehhez több kell, és kevesebb is elég.

Célszerű hát felnőni lélekben...
S megmaradni, mégis gyermekien tisztának.
Ha vannak még benned kérdések...
S keresed a határaidat mindenben...

Ha éled a harmóniát, de élvezed a mozgást...

Ha megérted...

Hogy korlátaid érted vannak, még ha ellened is szegülnek...

Ha nemcsak az erdőt nézed, de öleled a fát.
Van miről beszélgetnünk.

Tudom...

                               €$@ß@

Hozzám tartozol...

Hozzám tartozol...
Mint nappalhoz az éj.

Hozzám tartozol...
Mint szeretőhöz a szenvedély.

Hozzám tartozol...
Mint képekhez a keret.

Hozzám tartozol...
Mint síksághoz a hegyek.

Hozzám tartozol...
Mint rozsához a tövis.

Hozzám tartozol...
Mint derekadhoz az öv is.

Hozzám tartozol...
Mint égbolthoz a csillagok.

Hozzám tartozol...
Mint hajnalhoz a nap mi felragyog.

Hozzám tartozol...
Mint bánathoz a könnyek.

Hozzám tartozol...
Mint diákhoz a könyvek.

Sorolhatnám, mit érzek...
Gyűlnének itt az érvek.

Említhetném szemednek fényét...
Jellemednek tiszta erényét.

Bőrödnek, édes illatát...
Mely karjaid közt, szívem járja át.

S megannyi drága tettedet...
Mivel meglepted már szívemet.

Sok-sok órát, mit eltöltöttél velem...
Átszőtte lázas forró érzelem.

S most itt nyugszik vállamon fejed...
Ajkad halkan súgja, szíved szeret.

Választ vár tőlem kutató tekinteted...
S nézlek, hogy mondjam el neked.

Kiáltanék, de ajkam csendben válaszol...
Szeretlek, és hozzám-hozzám tartozol.

                        €$@ß@

Tánc az Élet...

Egész életemet, végig kísérte a tánc...

Kevesen tudják, hogy a tánc szavunk, új keletű átvétele...
A német tanzen-ből származik.
De jelentésétől függetlenül, már régóta táncolunk.
Ha pedig jártuk a táncot, mégis csak kellett...
Hogy valami neve legyen.
Volt is, mégpedig érdekes egy neve volt...

Tombolásnak hívták!

Mai fülnek szokatlan, s nemcsak régiessége...
Hanem jelentése miatt is.
A Tánc szavunk, túlságosan összefonódott...
A tánciskolával, az illem-oktatással.
Csakugyan furcsa lenne a tánciskolát, régies szavunkkal...
„Tombolás-iskolának” nevezni!
Pedig lehetne...

Éppen ezért, mert igen is erre lenne szükségünk...

Hogy visszataláljunk a tánc ősi gyökereihez...

Ahhoz a féktelen élet-szeretethez...

Amely akkor, még épen élt bennünk.
A magyarok tánc-felfogása szerint...

A tánc, az élet lényegi megnyilvánulása.

Amikor táncolunk, mozgásba jön az a tevékenység...
Az a teremtő életerő...

Ami az ember legönállóbb megnyilvánulásainak egyike.

A táncos, saját tetszése szerint táncol...
Saját belső törvényeinek érzékelésére áll át...

Mind gondolataiban, mind érzéseiben.

A táncos a tánccal belső törvényeit nyilvánítja ki.
A tánc belső világunk közvetlen megnyilvánulása...

Belső erőink, szellemiségünk, valamint önállóságunk...

Leghangsúlyosabb kifejező ereje.

S mivel szellemiségünk, személyiségünk természet szerint...
Életünk értelmére irányul...
Ezért olyan érzések előidézésre való...

Amiket érdemes megerősíteni.

Megerősíteni magunkban...
Mint életünk igazi, égi, megvilágító várát...
Hogy belső világunkat jobban megismerjük és megtisztítsuk...

S megtudjuk, mit is érzünk ott a mélyben...

Ahol életünk központja lüktet...
S amikor elszabadulnak...
Saját belső világunkat érzékelve érzéseink...
Világosabban láthassuk saját lényegünket.
Ez a tánc igazi jelentősége és értelme.
Ezért táncoltak különösen sokat...
S különösen szilajon a régi magyarok.

A tánc eredeti jelentése...

Megünnepelni, emlékezetben megerősíteni.

A tombolás eredeti jelentése...

Átadni a teljhatalmat a belső, érintetlen természeti erőknek.
Amikor belső érzékelésünk eléri...
Az egyre forróbb, egyre mélyebb...
S egyre elevenebb belső világunkhoz...

A zene bűvös segítő ereje révén, révült állapotba jutunk...

Olyan állapotba, amelyben nem kell ellenőrizni...
Mit cselekszünk, csak érezni, vadul, szilajul, teljesen...

Az élet akaratát és szépségét.

Ez az erő tudja, mit akar...

S meg tudja mutatni igazi varázserejét...

Úgy, hogy sokszor pehelyként kapja fel az embert...
Ilyenkor az emberi test, parányi madárként röpül...
A bűvös elemi erő örvénylő förgetegében.

Már nem azt látjuk, ami körülveszi...

Hanem azt, ami mindig is élt, mindig is ragyogott...

Az örök érzések birodalmát...

S ennek érzése, átélése elkap bennünke...
Pörget, közben futkorászik a hátunkon a hideg...
Hajunk égnek áll...

Bűvös mozdulatokat fedezünk fel...

Amelyektől édes áram-rohamok futnak végig ereinkben...
Szívünket túlcsorduló, elmondhatatlan érzések sajgatják...
Még büszkébb tombolásra kényszerítve...
Az Örökkévalóság vizei felett járjuk a táncot...

Az Élet táncát...

Tomboló szépségét...

A lélek legnemesebb tartományait...

Fénnyel felhasító s továbbröpítő örömmel.

                                 €$@ß@

Annyira vártalak...

Szemeid tüzéből, olvasom a lelked...
Kezeim alatt, hajlik lágyan tested.

Ajkam szellőként ébreszti, parázsló vágyad...
Szerelmem felgyújtja, jéggé dermedt ágyad.

Ne várj tovább a csodára...
Elhoztam Neked.

Ne gondolj most másra...
Itt vagyok Veled.

Ne félj attól, ami lehet...
Szorítsd a testem, éld meg a jelent.

Ne sajnáld azt, ami volt...
Mindent eltakar egyetlen csók.

Nem számít senki, ha karomban tartalak...
Feledj el mindent, suttogj... Annyira vártalak.

                     €$@ß@

Mennyit érek...

Vívj mellettem harcot... Ahol megküzdve Érted...
Vér-áldozásaimból derül ki... Mennyit érek.

Hidd el... Téged kisebbít a roskadó alázat.
Tüzeiddel gyötörj meg... Mint sorvadót a lázak...

A lappangó bajoknál, tisztább a látható kór...
Jobban küzd gyógyulásért, ki sír a fájdalomtól.

                       €$@ß@

Látszatra ugyanaz vagyok...

Te mondtad...

A szerelem, mindig változtat az emberen.

S Én keresztülmentem a változáson...

Bár látszatra ugyanaz vagyok.

De jobb és tisztább.

Más, mint amikor beléptem...

Az Életedbe...

               €$@ß@

A szenvedélyt a szeretet őrzi meg...

A szeretet, átalakítja a testi kapcsolatot.

Mélyebbé, s aztán még mélyebbé teszi.

A szeretet a testi kapcsolatot többé, de kevesebbé is teheti.

Nevetésre ösztönöz, játékra, a legteljesebb bolondozásra.

Gyöngédségre szoktat.

A másik elismerésére.

Tiszteletére.

A szenvedélyt a szeretet őrzi meg.

Örök időkig.

                                            €$@ß@

Szárnyaló Angyalom leszel...

Mikor lágy szenvedéllyel nyakad csókolom...

Minden rezdülésed, tiszta szerelemmel, Rám figyel.

S minden akaratod, Bennem rejted el.
Érzéki csókjaink perzselőbbek a napnál...

Ha testem körbeölel, semmi sem szebb, ennél a vágynál...

Mert gyengéd karjaimban boldogabb leszel a magánynál.
Ahogyan bőröd simogatom, kezem az egekbe emel...
Megszűnik a tér és az idő, finom mámoromba veszel...

Lelkeddel is hozzám bújsz, szárnyaló Angyalom leszel.

                                      €$@ß@

S újra eggyé válunk Te meg Én...

Ha szemedbe nézek, mély világot látok...

Őszinte, élettel teli napokat.
Kezemmel simítom arcodat...
Tudom, érzem minden vágyadat.

Ha szemedbe nézek, elér hozzám makacsságod...

Megérint minden megbánásod.
S az, ahogy Magadba fogadsz...
Erőt ad az, mit Magadból adsz.

Ha szemedbe nézek, néha oly árván, magányosan...

Tudom, Te átölelsz biztosan.
Ajkad önzetlenül csókol...
Szerelmed figyelmesen bókol.

Ha szemedbe nézek, újra a nyárban élek...

Jeges valóságomban felolvad a lélek.
Tűzzé válik minden szenvedély...
S újra eggyé válunk Te meg Én.

                 €$@ß@

Nem engedem...

Benned élni, Érted égni...

Baj, ha az ember így szeret?
Ha ennyire elvarázsol ez a részegítő mámor?
S némán várom, hogy lássam újra meg újra...

Szenvedélyben úszó szemed.

Amiért testünk, oly régóta remeg.
Szomjas szemem mohón inná...

Felém csillogó tekinteted.

Minden vágyunk, egy csepp az örök tengerben...
S nem apad sosem...

Nem engedem.

                    €$@ß@

A szerelemnek, nem kell házasság...

Királynőm…

Igazad volt, amikor azt mondtad...

A szerelemnek, nem kell házasság.

Ha tisztán, őszintén szerelmesek vagyunk...
Csak lángolunk, csak izzunk a létezés gyönyörében.

Nincs szükség összetartó kapocsra, mert egyek vagyunk.

A bizalomnak, nincs szüksége biztosítékra...

Mert magunk vagyunk a bizalom.

Ha megéled és kitárod a szívedet, képes leszel adni.
S abban a pillanatban, nem az lesz a fontos...
Hogy mit csinál a Másik, amikor nincs Veled...

Hanem az, hogy mit csinál, amikor Veled van.

Amikor szerelmes vagy, nincs is szükség kalauzra...

Mert akkor, már Ott vagy...!

                               €$@ß@

Élj vidáman...

Gyakran szociálisan arra vagyunk kondicionálva...

Hogy az élet negatív oldalát lássuk.

Ha van egy dolog, ami jól működik...
S néhány, ami nem...

Akkor csak arra figyelünk, ami rosszul működik.

Ha szerelmi kapcsolatunk az adott körülmények között…
Csak a telefonbeszélgetésre korlátozódik.

Ahelyett, hogy örülnénk a hangjának…
A szerelemmel átitatott szavainak, az ígéreteinek.

Mi azzal foglalkozunk…
Miért nem kapunk többet.

Miért nem láthatjuk, érezhetjük minden pillanatban…
Úgy, mint korábban...

Ha fiacskánk a húszpontos matekteszten…
Tizenegy pontot ér el.

Akkor nem a tizenegy pontra koncentrálunk...
Hanem a kilencre, ami nem sikerült neki.

Az inggallérunkon lévő rúzsfolt miatt aggódunk…
Ahelyett, hogy annak örvendenénk…

Hogy az ingünk kilencven százaléka milyen tiszta.

Túl sok ember gondolja azt...

Hogy realistának és racionálisnak lenni...
Egyet jelent a hibákra való koncentrálással...

                                  €$@ß@

Hölgyeim...

Van legalább egy Igazi Férfi barátotok?

S ha van, miért pont Ő az?
Segítek...
A magyarázat egyszerű...

Ti azonos szempontok alapján választatok férfi barátot...

Valamint párt magatoknak.

Hogy megtarthassátok e számotokra fontos köteléket...

Ismernetek kell a gyenge pontjainkat.

Ha pedig többre vágynátok…

Nos, akkor is!

Minden ötödik Nő állítja magaról... 

A legjobb barátja, férfi.

Egy férfi, akivel minden bánatát és örömét megoszthatja.
Akit felverhet akár az éjszaka kellős közepén is...
Hogy belezokogjon a telefonba.
S aki mellett...
Még ha párkapcsolatban áll is az illető...

Komoly kiváltságokat élvez.

Az ilyen barátság általában csak addig tarthat...

Mondom általában! 

Amíg az egyik fél, nem talál olyan partnerre...
Akiben a barát és a szerető briliánsan ötvöződik.

Onnantól kezdve ez a bizonyos harmadik, feleslegessé...

Jobbik esetben, mellőzötté válik.
Hiszitek vagy nem, férfi barátaitokat...
Ugyanolyan tudatossággal választjátok ki...
Mint potenciális lovagjaitokat.
Ez az oka annak, hogy ezek az ellentétes nemű barátok...

Nagyrészt miattatok mennek tönkre.

Legyen szó barátságról vagy szerelemről...
Mi mindkét esetben...

Figyelemre és gyengédségre vágyunk társaságunkért cserébe.

Éppen emiatt vérzünk el olyan gyakran...

A nemek közti barátság mezején.

                                         €$@ß@