Szeretlek...

Szeretlek.

Őszintén, lelkemmel ölellek.
Szeretlek.

Nem titok, világgá kiálltom, ne vess meg.

Szeretlek.
Azt hittem álom vagy képzelet, de nem...

Ez a legtisztább, legőszintébb, leggyengédebb szeretet.

Nem hittem volna, hogy érzek még így valaha...
A boldogság hozzám újra bekopogott...
Minden órát percet beragyogott.
Szeretlek, kimondom újra és újra...
Szeretlek, suttogom halkan, súgva.
Szeretlek, amíg az időnek van kezdete és vége...

Szeretlek, Kedvesem Most és Mindörökre.

                                    €$@ß@

Mert vagy Nekem...

Hálás lehetnék azért, hogy vagy nekem...

De minek a hála, ha jobb a szerelem.

Mi van, ha minden tagadással, Önmagunk tagadjuk?
Mekkora harc ez kérem, mily nehéz.
Közben az igazat is mondhatjuk.
Miért ne mondhatnám, hogy kísértesz minden mozdulatban?
Hogy ott vagy velem mindig, jó és rossz hangulatban.

Te neved gépelem, míg ülök a gép előtt...

Rád gondolok, míg iszom a kávém délelőtt.

Neked csörren, a telefon minden csörgése...

Arcodról szól a papírlapok zörgése.
A fénymásoló érted indul el reggel...
A fax is csak neked tekercsel.
Tollamból érted folyik a tinta, míg írok...
Közben zsibbadtan csak arra gondolok...
A Te monitorodon is az Én arcom látod?

Enyémre a Tiédet varázsolták az álmok.

Egyszerű szavakba öltöztettem szerelmem...

Én így vagyok hálás, azért, mert vagy Nekem.
 

                              €$@ß@

Te vagy a végtelen pillanat...

Sejtelmes látomás, vagy álom?

Jössz felém, karom kitárom.

Képzeletem, messzi távoli tájak, némán, csendben várlak.
Csillagok őrzői éji csendben, jön a Kedvesem.

Lennék kulcs, mi nyitja szíved.

Csillag, amely ragyog Neked.
Hold, mely betakar égi mezőn...
Hajnal, mely fuvallatként érint...
Remegve, kedvesen, szeretőn.
Suttogó szélben repülnék Hozzád...

Könnyeim törölnék, lelked bánatát.

Érezni, hogy veled ébredtem, meglelni, mit kerestem...
Légy életemben csoda, tűzből szikra.
Hozz fényt szemembe!

Légy kincs szívembe!

Ha ölelsz, ne múljon el a varázs...
Vágyaink remegve sóhajtsanak...
Érintés nélkül érezzelek.

Te vagy a végtelen pillanat.

Szerelem, lágy hulláma simogasson...

Csókod íze örökre megmaradjon.

Úgy szeress, mint Én, létünk együtt rezdülhessen.
Fény szeretnék lenni, árnyék vagyok...
Magányos éjjelek után, találjon rám fátyolos hajnalod.

Örök álom legyen életem, boldogságot adj nekem.

Jötted, mint Hold fénye, kússzon lelkem rejtekébe.
Együtt vagyunk, nem számít a hely...

Találj meg Engem, sosem hagylak el.
                  

                        €$@ß@

Jó volna néha...

Ha elmondhatnám, hogy néha nem akarok mást...

Csak csendesen szeretni, meztelen lelkedhez bújni...

S a bennünk felsíró sebeket szótlan, de borzongásig ölelni...
Szívverésed mellemen érezni...

S túlcsordulni gyönyört érintve tenyeredben.

Jó volna néha, csak úgy lenni Veled...

Lélegzet- visszafojtva, csendben.

                   €$@ß@ 

Szilaj vágtát kívánj, lázadó kéjt...

Ma, ne kelljen, ábrándos álmom...
Ne kelljen, finom táncom...
Ne kelljen, lágy érintésem, szelíd sóhajom...

Vad vágyakat kívánj, tomboló vihart.

Érezd, hogy a szeretkezés örvénye felkavar.

Ma, ne kelljen, méz ízű csókom...
Ne kelljen, kedveskedő bókom...
Ne kelljen, nevető szemem, s ernyedt lebegés...

Szilaj vágtát kívánj, lázadó kéjt.

Érezd, hogy nem bírom legyőzni a szenvedélyt.

Ma, ne kelljen, simuló szavam...
Ne kelljen, ölelő mondatom...
Ne kelljen elmondanom, hogy Én is akarom.

Tudnom kell, mit kívánsz, s beteljesítem álmod.

Érezd, ahogy újra és újra kívánom.

Ne kelljenek, puha percek...
Ne kelljen, hamis alázat...
Ne kelljen eljátszott odaadás feltételes szeretet...

Teljes odaadást kívánj.

Figyelem minden rezdülésed.

Érezd, hogy már csak vágyaid követem.

                    €$@ß@

Ölelj még...

Titkos éji zenét muzsikál létünk, fellángol szenvedélyünk.
Jelenem megszédít, simogat minden szó...

Érintésem, érzéki, izgató.

Csókom megéget, vágyunk feléled, érzem minden szorítását...
Bőrödbe karcolom lelkem vallomását.
Szeretnék kívánni, minden éjjel várni...

Akarom, omoljon le a fal, sodorjon magával.

Fonódjon körém tested, hajszolj gyönyörbe, kérlek.
Mámorító pillanat, perzselő testünk összeforr...

Ölelj még, gyengédséged szikrát szór.

Ne ébressz fel, vonj magadhoz...
Fényed átölel, kérlek, bújj közel.
Szólnék, nem jönnek szavak, félig holtan remegve mondom...

Szeretlek.

Érezd, a szó simogat.
Lelkünkben örök tűz ragyog, megpihennek a sóhajok.
Szívünk együtt dobban, lelkünk ily közel sosem volt talán...

Mikor vágyad gyöngye, kéjem könnye...

Kopogtat méhed kapuján.


                                                             €$@ß@

Hiszem...

Hiszem, hogy a képzelet erősebb a tudásnál...
A mítosz igazabb a történelemnél...

Az álmok hatalmasabbak a tényeknél...

A remény mindig győzedelmeskedik a tapasztalat felett...
A nevetés az egyetlen gyógyír a bánatra.

S hiszem, hogy a szerelem legyőz minden akadályt...

Amit mások állítottak közénk.

                            €$@ß@

Hiába...

Hiába mosolyog az ajkad, ha szemed fáradt, fénytelen...
Hiába hazudsz jó kedvet, boldogságot...

Mást tán be tudsz csapni, de Engem nem.

Figyeld a tréfás beszédet, s együtt nevetsz a többivel...
Én tudom csak, hogy ez nem érdekel Téged...

Mikor a pillantásod a távolba réved el.

Hiába mosolyog az ajkad, ha szemed zokog könnytelen.
Bántó torzképpé változik arcod, mely oly kedves nekem...
Szép, szép az álom, hogy ezen túl mosolyogni fogsz...
Az egész világon, de ezt nem érted soha meg...

Mert hűtlen társad elárul...A szemed.

Hiába mosolyog az ajkad, ha elfojtott könnyeid...

Visszafolynak fájó szívedig, hogy még jobban fájjon.

Jaj, csak a szemedből bánatod hírnöke nehogy kitaláljon!
Senki nem veheti el azt, amit nem adsz oda magadból...

Ma nem sikerült, és holnap?

                                    €$@ß@

Szeretnélek ujra átölelni...

Szeretnélek újra átölelni...

Sokáig csak állnánk...
Néznénk egymást...
Majd a nyakamba ugranál és Én elkapnálak...
Csókokkal borítanánk egymást, mint akkor, rég...
Emlékszel?

Alig vártuk a napot a percet, hogy egymáséi lehessünk...

Amikor eljött a pillanat, szinte egymásnak estünk...
És véget nem érően szeretkeztünk...

Újra és újra hatalmába kerített a vágy téged...

És én hagytam magam, mert ugyan így éreztem.

Kívántál és kívántalak, és ez már így is marad...

Most várom a napot és a percet...
Hogy mindez, újra megtörténjen...

Veled feküdjek és veled ébredjek...

Egymás karjában...
Örökre szeretve egymást.

Csak Te és Én...

Mindörökre...

                                       €$@ß@

Veled minden gyönyörű...

Veled gyönyörű a Szenvedély a Szerelem...

Mely nem más, mint mélyen tiszta érzelem.
Kilenc hónapja már, hogy Rám talált...

Elvarázsolt, mélyen szívembe égette magát.

Szivárványhidat láttam, finoman befonta a lelkemet...
Tobzódtam ezernyi, gyémántcsepp színében.
Vágytam a szíved, kértem s megkaptam az Igazi Éned.
Hiába hadakoztunk s küzdöttünk ellene...

Mégis ez lett, a világ legforróbb szerelme.

Bimbójából kinyílt, mint a legvörösebb rózsa...
Édesebb volt a méznél is, minden egyes szirma.
Szerelmes dallamok bennünk élnek s üzennek...
Lelkünk húrjaival, mind együtt zenélnek.

Összecseng minden, mint két kristály pohár...

Mikor összeér halkan, csendben a nászéjszakán.
Képzeletünk szárnyal, halljuk a madárdalt...
Méz olvad a szánkon, édes csókjainkban.
Nem volt elég, több kellett, több mint, egy álom...

Árnyat adó fák, egy dal egy Veszprém közeli tájon.

Velünk kelt és aludt el minden egyes nappal...
Az esti mesék nekünk szóltak, vágyainkból táplálkoztak.

Csodás látni a gyönyört a másik szemében...

Érezni azt, mikor elolvad, mint jég a kézben...
Csókot váltani titokban, osztozni a kéjben.
A sok-sok apró emlék, az átbeszélgetett nappalok...

Mind, mind a szerelmünkért ragyog.

                                             €$@ß@

Elmélkedés...

Van valami, mi békét nem hagy, értsd meg, a Részem vagy..

Lelkünk együtt lüktet, betölt eget és földet.

De, a sors minket ezernyi darabra tépett!
Testet adott, elmét, szívet, kezet, lábat, arcot, nevet.

Hogy lássuk a csodát, s érezzük, mi körbe vesz minket.

Csillogó tavat, dús erdőt, életet...
Mit a Teremtő a földön elhintett.
Adj hitet, hogy utunkon végigjátsszam a szerepem...

Bár ez rég nem játék, a világot járva Önmagam keresem.

De míg végig nem megyek az úton, s nem értek valamit...

Mosolygunk Egymásra, az akadályokon ez átlendít.

Apró tüzek mellett melegszik a lélek...
Fogjuk egymás kezét, őrizünk sok képet.
Testetlen albumba rendezzük mindet...
Jót, rosszat, sok kedves emléket.
Hogy egymást átölelve, visszatekintsünk...

S botladozásainkon jókat nevessünk.

Kell a szerelem, a sok barát...
Őriznek, vezetnek, vigyáznak Rád...

Különben a tested lassan elenyész... 

S lelked nem lesz útra kész!

                                  €$@ß@

Egyensúly...

Önmagunkkal béke, és elfogadás az...
Én vagyok a legtökéletesebb!
Nekem van igazam!

Helyett...

Évekkel ezelőtt, Én is belementem volna ezekbe a játszmákba...

Ma már nem!

Messziről megéreztem az egot, mert bennem is nagy volt.
Éreztem, amikor a szolgálatomba akartam állítani a másikat...
Hogy azt tegye, amit Én akarok.
Képtelenség elvenni a másik szabadságát...

Hiszen a Sajátodtól fosztod meg Magad.

Mert a szív és a lélek tudja, hogy mind egyek vagyunk...
Senki sem több, senki sem kevesebb.

A szív szeret, s a lélek szabad...

A szeretet törvényei bennünk vannak.
Csak az ego versenyezik...
Én jobb vagyok nála, csak az ego birtokol...
Ő az Enyém és senki másé!
Azok a Nők, és Férfiak akik manipulálnak...

Már nem a szívüket követik.

Az ego csak osztja az észt, és mindig a másikról beszél.

Magába nézni fél…

Az egot nem megszüntetni kell, sem megölni, sem legyőzni...

Egyszerűen, megszelídíteni.

Ha le akarod győzni...
Csak erősebb lesz.

Megszeretni kell, elfogadni, és a szív szolgálatába állítani.

Szellem és Lélek vagyunk...
Testben.

Test, lélek és szellem.

Nem csak ego és nem csak érdek.
Hús és vér, szív és lélek.
Nem üres gép, tele érzésekkel.
Túlzások vannak.
Eltévedések, tévutak, rossz beidegződések.

Aki a Teste jelentőségét túlozza el...

Elhanyagolja lelkét és szellemét, nem teljes ember.

Így az sem, aki csak a lélek szárnyalását hirdeti...
S az sem, aki csak a szellemi fejlődést tartja fontosnak.

Azt hiszi, ő Isten, miközben elfelejti, hogy EMBER is…

Belső és külső ugyanúgy fontos.
Test, szellem és lélek egyensúlya, összhangba hozása...

Ez az, amely által teljessé válunk.

Ehhez kell az egot megszelídíteni.
S kimondani...

Elég vagyok magamnak.

Nincs mindig úgy, ahogy azt az elméd kigondolja.
Meg kell tanulni elfogadni...
Elfogadni a változást...
Amely ellen egonk, oly görcsösen  ragaszkodik…

Megtanulni, a szívünket követni.

Amely képes szeretni…

Szeretet...

Mennyien visszaéltek már ezzel a fogalommal…
S élnek vissza mind a mai napig…

Önzésüket kielégítve…

Akaratukat erőltetve…

Sosem mástól kell várni, nem másban kell keresni.

Csakis Önmagunkban.

Bennünk van.
Mindenkiben.

Az ego játszmái kegyetlenek, ne dőlj be neki…

Mert mindig szenvedni, szenvedtetni akar, pedig az felesleges.
Csendesítsd le az elméd.

Hallgass a szívedre, és szeress....

Szeresd legelőször is...
Önmagadat, a másiknak csak így adhatsz...

S így lesz a lelked is szabad….

A Férfi és a Nő közötti viszony legalján a féktelen önzés...
Az egymás melletti folyamatos elbeszélés...
S a rettenetes magány lappang.

De, lehet másképp is…

Ha változunk…
Belül…

Mert ami bent, az kint is…

                  €$@ß@

Aminek szakadni kell...

Vajon miért nem gondolkodsz el a bensőbb okokon?
Csak hagyod...

Hogy az egykori boldogság, szép lassan az enyészeté legyen...

Ahogyan a szerelem fenntartásáért...

Úgy a vágy életben tartásáért is tenni kell!

Ne feledkezz el arról...

Hogy miért szerettünk egymásba.

Hogyan néztünk egymás szemébe...
Mit szerettünk csinálni...
Milyen tulajdonságaink voltak...

Mitől voltunk izgalmasak és egyediek...

Nem olyan nehéz azt a csábos, huncut mosolyt előcsalogatni...

Aztán, hajrá, szakadjon, aminek szakadni kell...

                                  €$@ß@

Csak az öledben...

A két karom, vágyakozva nyúlt le két válladig...

Széttárt térdeim között, reszkettek csukott combjaid.

Akkor a karod megindult felém s rémült bíborait...

Nyitotta tágra, óriásra, két ragyogó, de bús szemed.

Valami álomszép volt, a haldokló pillanat...
Szívem megdobbant...

Most, most adod, most adtad nekem Magad.

Szemeid rémülve néztek, jöjjön, mondtad és megint...
Ne! Ne!
De akartad...

Magadra húztál, s két combod megnyílt csendesen.

Két combod megnyílt, vágyakozva nyílt elém remegő öled.
Elfogadta, behatoltam a sötét, puha és meleg húsba...

Az eleven gyönyörbe, mely körül fogott édesen...

Egymásra talált az ajkunk, s ringatott a szerelem.

                                            €$@ß@

Nem a Te világod...

Ültél-e már órákon át...?
Nézve a sötétből előbukkanó betűket...

Figyelted-e, hogy gondoltam-e ma Rád...?

Érezted-e valaha, hogy körülötted megfogható a csönd...?
Keltél-e korán...?
Esetleg, le sem feküdtél...
Igyekeztél-e, hogy komputer közelben légy...?

S ne mulaszd el egyetlen szavamat sem…

Ha igen, akkor ne szólj semmit…
Mert átérzed, hogy milyen érzés…
Arra várnom, hogy megszólalj…
Értem…
Csak nekem...

Akkor, csak Én legyek a fontos a számodra....

Heteket várva egy-egy találkozóra...
Mondhatod...
Eszméim rabja vagyok...

Valahol, félresiklott valami bennünk...

Igen.
Ez az egyszerűbb...
Így elintézni...
De...
Akkor miért van, hogy a személytelenség mögött…

Lázasan kutatjuk egymást...

Igen...
Sokan vannak…
Akik nem tudjuk szavakba foglalni nagy érzéseiket…
S csak félresikerült vallomást hallhatunk az ajkukról...
De Mi mások vagyunk…

Mindig is mások voltunk, s mások is maradunk…

Miért válunk, legtitkosabb vágyainkat is feltáró…

Sebezhető istenekké a személytelenségben...

Miért nem merjük vállalni azt, hogy szeretünk...
Miért nem válunk tudatos cselekvőkké...
Miért nem éljük át legtitkosabb álmainkat...?
Ne mondd, hogy a személytelenség teszi...
Azt mondanám, a biztonság, a bizonyosság...
Ne félj…
Nem nevetnek szemközt minket mondatainkért...
A bizonyosság…

Hogy hallgatnak Ránk.

Nem mondhatod, hogy a romantika halott...
Ne mondd...
Hogy nem lehet szerelmesnek lenni egy képzeletbelibe...
Hisz mindig is ideált gondolunk el magunknak....
A vizuális társsal is...
Ne mondd...
Hogy azokkal a kis és félresikerült mosolyaiddal…
Nem mondasz el semmit...

Hallgatásod önmagáért beszél...

Ne mondd...
Hogy nincs szükségünk álmaink kiélésére...
Ne mondd...
Hogy nem vagyunk sokan...
Száműzött romantikusok...
Ne mondd...

Mert úgy sem hiszem el Neked...

Már megjártam az utam...
S csöndes megadással...
Örömmel...

Könnyeimmel nyugtázom a felém áramló szerelmed...

Úgy...
De úgy fáj a ki nem mondható...

S mi mégis, szavak nélkül is értjük egymást...

Az...
Az ott...
Te is tudod…

Nem a Te világod...

                              €$@ß@

Boldog Születésnapot...

Ismerősök jönnek, mennek…

De a Barátok, szerencsére, többnyire maradnak…

Végül is kevés emberrel kötünk…

Olyan kapcsolatot, ami nagyon gyakran, a sírig tart.

Barátok és (sajnos) Ellenségek…

Ismerősök és (még) Ismeretlenek…

Visszatérő és Új Látogatók…

Ha ma, vagy a napokban ünnepelitek vagy ünnepeltétek…

Világrajöveteletek napját…

Mit is kívánhatnék, mint…

Boldog Születésnapot…

                  €$@ß@

Te vagy az Egy, az Erő, a Minden...

Vak sötétben égő fáklya...
Világítótornyok lángja.

Láng, mely megperzsel, ha hozzád érek...

Mint tűzbe röppent pillangó, porrá égek.
Sajog a szívem, a forró máglya...
Lángol ruhám, hajam, szavam a szélben szállva...
Messzire jut, mint a hamu, mi marad utánam...

Mert örvénylő tűzként emészt a saját vágyam.

De újra és újra feléledve...
Fejem megrázva kezdek új menetbe.

Hiába fáradok, fel nem adhatom...

Élvezem minden percét, nem tagadom.

Ha perzselsz, ha csókolsz, ha Rám tekintesz...

Engem a szerelem lángjával hevítesz.
Megéri a fájdalmat?
Kérdem…
De, ha megérintesz, tudom, nincs mitől félnem.

Te vagy az Egy, az Erő, a Minden...

S visszaadod a reményt, ha hitem már nincsen.

                            €$@ß@

A szívemből lett minden, ami szeretett...

Hallgatom a szívem...
Ha majd egyszer leáll...
S elszakad a testemtől az...

Ami Én vagyok...

Lehajolok még egyszer, és megcsókolom a szívem.

Megcsókolom, mert szeretett engem...

S szerette az egész világot.

Jól tudom...
A fényt a szemem itta...
A dalt a fülem fogta...
A simogatást a kezem érezte...
Szép utakon a lábam vitt...
S a gondolatok a fejemben születtek...
Mint az ég távoli villódzása.

De mindezt a szívem gyűjtötte össze.

S belőle lett minden, ami Szeretet.
                

                  €$@ß@

Most is választhatsz...

Mindig van egy pillanat az életünkben.
Egy pillanat, amikor elfogadhatunk, visszautasíthatunk...

Józanok maradhatunk vagy hallgatunk a szívünkre.

Egy pillanat, ami mindenkinek mindig megadatik.

Egy pillanat, amely rövid, de jelentőségteljes.

Egy parány töredék az életemből...
Oly gyorsan suhant el előttem...
Mint egy hullócsillag a Hold előtt.

S megtörtént.

Egy pillantás alatt kinyíltak a kapuk...

Odaadtam neked mindent Magamból.

Mindent odaadtam, amit egy ember odaadhat egy másiknak.
A legnagyobb bizalommal nyíltam meg Neked és megígértük...

Hogy vigyázunk egymásra!

S egyszer csak eltűntél.

Eltűntél egy szó, egy könny, egy sikoly...

Egy csók, egy ölelés nélkül.

Eltűntél, mint kóbor szellő egy tiszta nyári estén...
Mint egy hópehely, ahogyan a földön elolvad.
Eltűntél, mint ahogy az elmúló nap éjfél után...
Ami soha vissza nem hozható.

Éreztem, hogy Te vagy a napsugár...
Amitől a jácint kinyílik...

De télen elfagy a virág.
Volt egy pillanatod.

Választhattál, hogy elfogadod-e ezt a virágot...

Hogy vigyázol-e rá, hogy vízbe teszed-e minden reggel.
Választhattál minden elejtett könnyem után...
Hogy megsimítod-e helyét...
Minden botor léptem után, hogy kézen fogsz-e.

Most is választhatsz.

De Velem, mindez valójában megtörtént.
Az ember, hogy megmentse élete romjait...
Öntudatlanul kapkod bármi iránt...
S elpusztít maga körül mindent.

Tetteid arra valók, hogy megismerjenek.

Céljaid arra, hogy megismerd önmagad.

S az Élet, hogy megtedd ezeket.

                                                             €$@ß@

A látszat mögött, felismerned a valóságot...

A tudatod lehetővé teszi...
Egyre magasabb rendű szemlélet kialakítását a dolgokról...

S a látszat mögött, felismerned a valóságot.

Ha magasról, úgymond madártávlatból nézed a dolgokat,
Átfogóbb szempontot nyersz.
Olykor nincs elég rálátásod...

Mert túl közel vagy az eseményekhez.

Ám ha képes vagy felülemelkedni a szűk látókörű szemléleten...
S mint a sas, madártávlatból tudsz önmagadra...
Az életkörülményeidre tekinteni...

Kristálytisztán láthatod, hogy mi a teendőd.

                                                 €$@ß@